Hostitium

by **Emma Meadow** Vas. Márc. 29, 2015 2:44 pm

HOSTITIUM

Hostitium, A.C. 4766 (Száz évvel a bukás után)

Tudomásunk szerint Hostitium a civilizáció utolsó fenn maradt darabkája. Kettős cirkuláris falain belül a város két részre tagolódik:

- Crusta, a búra alatti rész. A búra mesterséges légköre kellőképpen oxigén dús a legtöbb bukás előtti létforma életben maradásához. Itt található többek között; a nagy erőmű, a kutatólabor, a kombinált gyár és pax épülete (ahonnan az őrzők kormányoznak és ahol az őrszemeket képzik.) Crusta lakosai többnyire emberek, kiberek, vagy androidok. A Pax kegyelméből előfordulhatnak mutánsok, de legtöbbjüket a megengedhetetlen magatartás miatt eltávolították Crustából a búrán kívülre, vagy pedig Crusta kutatóközpontjában kaptak helyet...

Crusta polgárait a saját érdekükben ("hogy megóvjuk őket az új világ nehézségeitől és veszélyeitől" /1243-as tc. 2.1. par.) Ego irányítja, a valaha élt legerősebb mutáns, aki a Pax kegyeletéből a kutatólabor 1-es blokkjának szívében a Nucleusban van. Crusta polgárainak TILOS a mutánsokkal keveredni, vagy az Őrszemek elől rejtegetni őket. Ego ott van minden egyes polgárban, ez alól csak a Pax képez kivételt.

- Egesta, Crusta falain túl, de Hostitium falain belül a külváros. Jobbára Crusta száműzöttjei élnek itt. Crusta látja el őket vízzel és havonta Egesta minden negyede kap szintetikus élelem csomagot, amiből a hónap végéig meg kell élniük. Egesta lakói többbnyire Crusta erőműveinek külső (egestai) blokkjaiban dolgoznak, vagy a bányablokkokban kutatnak ritka ásványok után.
Egesta lakóinak többsége mutáns, vagy, olyan, aki megszegte a törvényt. SOHA NEM KERÜLHETNEK BE TÖBBÉ CRUSTÁBA. Ego kevésbé képes őket befolyásolni, a mutánsokat pedig itt egyáltalán nem éri el.

Hostitium falain túl Nimium terül el, a kopár pusztaság, ahol az életnek semmi nyomát nem látták és az oxigén még ritkább, mint Egestában - legalábbis a Pax így mondta...

Ego - egy nagyon erős mutáns, képes befolyásolni minden élőlényt, képességére csak más mutánsok immunisak részben Crustában, de Egestában az összes mutáns immunis rá. A Nucleusban tartják fogva, sosem tapasztalt mást csak az ezernyi hangot, elmét, akiket irányít és érez.

Választható kasztok:

1.A Pax tagja - a kormányzók, érdekükben áll "álomban/vakon" tartani Hostitium népét. Csak emberek - vagy azt mondják...

2. Őrszemek - Egon keresztül őket is a Pax irányítja, bármelyik fajból lehet itt tag, feladatuk engedelmeskedni a Paxnak és fenntartani a "békét"

3. Crusta népe - álomban vannak, vakok a világra, csak azt látják, amit Ego enged látni nekik. Azt hiszik ez a legtökéletesebb világ és élet.

4. Egestas népe - többségüket valami felébresztette, így képesek már önállóan gondolkodni, a Pax félelemben tartja őket, némelyikük fontolgatja a lázadást.

5. Nimium rejtélyes lakói - keveset tudunk róluk, a Pax tagadja, hogy egyáltalán lenne élet Nimiumban, de Hostitium falainál, délre mintha látni lehetne egy másik település fényeit messze az éjszakában...

Választható fajok:

Emberek - Mindegyik kasztba tartozhatnak. Nincsenek képességeik, de többségük eléggé sokoldalú és szívós. Mindegyikükben megvan a különös erő, a remény.

Kiberek - többnyire a 2-es 3-mas kasztba tartoznak, de a 4-esben is előfordulnak. Eredendően emberek, akik valamilyen hiányosság miatt, vagy önkényből, elektronikus, mechanikus implantátumokkal rendelkeznek. Kevésbé éreznek, mint az emberek és jobban befolyásolja őket Ego. Képesek telepatikusan kommunikálni egymással az agyi implantátumukkal. Gyorsan regenerálódnak.

Androidok - mesterségesen létrehozott fél-létformák. Legtöbbjük árammal működik, de a legmodernebbek közt akad olyan, aki képes szerves anyagokat lebontani a működéséhez szükséges energia előállításához. A 2-es és a 3-as csoportba tartozni, nagyon ritka az android Crustán kívül. Többnyire mások tulajdonában állnak és szabadon programozhatók. Rengeteg alfajuk létezik a piacon...

Mutánsok - sokuk ember volt és kísérletek révén váltak mutánssá, ők maguktól hagyták el Crustát, de később természetes genetikai mutációk révén is jöttek létre. Többnyire egy meghatározó képességük van, vagy pedig valamilyen testi mutációjuk (pl. szárny). A legerősebb Ego, nála nincs erősebb. Rájuk nem hat Ego képessége, csak Crustában, ha legyengítik őket valamivel.

Történet:
Crusta lakosai nem tudnak magukról, egy Ego nevű mutáns irányítja őket, akit viszont Hostitium kormánya a Pax irányít. Az emberek élik boldog mindennapjaikat Crustában és nem is gondolnak arra, hogy bármi másként is lehetne. Azonban Hostitium külső részén Egestasban nyomorognak a lakosok és a központot körülvevő erőtérnek hála őket kevésbé éri el Ego ereje. Öntudatra ébrednek és sokan lázadást szerveznek. Gyakoriak az őrszemi közbelépések és a lázadók véres kiiktatása, ahogyan az is, hogy az Őrszemek számolatlanul kiirtsanak mutánsokat, hiszen ők jelentik a legnagyobb veszélyt a Hostitiumban fennálló rendre és a Paxra. A mutánsok elrejtőznek Egestasban, ugyanis, akiket megtalálnak, azokat vagy kivégzik, vagy beszállítják a kutatóközpontba, hogy kísérletezzenek rajta.

Azonban érdekes pletykák keringenek Egestasban. Annak ellenére, hogy a Pax többször is kinyilatkoztatta, hogy Hostitium falain túl nincs élet, sokan arra esküsznek, hogy látnak távoli fényeket délre, a városfalon kívül. Vajon mi az igazság? Mi lehet ott Nimiumban? Felébrednek valaha az emberek? Te melyik oldalra állsz?

SZABÁLYOK:

A fórumon élő minden alapszabály érvényes.
Ego-nál nem lehet erősebb mutáns.

Hagyományosan a városrészek közt nincs átjárás, ez a történet folyamán fog enyhülni.
A karaktereket a karakterek topicban találjátok.

by **Emma Meadow** Kedd Márc. 31, 2015 8:14 pm

!!!KEZDÉS!!!

[Egyelőre Crustában senki nem "ébredt fel", az egestai mutánsok viszont mindent tudnak.
KÉRLEK JELENIDŐBEN ÍRJATOK, HA LEHET (persze, ha nem megy, akkor sem harapok)]

EGO:
Érzem őket. Ahogy a szívverésük fokozatosan felgyorsul, a lélegzetük ritmusa megváltozik, a szemük egyre mozog a szemhéjuk alatt. Ébredeznek. Egész Hostitium, én mégis csak a crustaiakat érzem. Miért? Egestába alig érek el, csak néhány elmét látok, rajtuk keresztül láthatom a külső kört, de rajtuk keresztül is homályosan. Ne értsd félre, érzek ott is minden egyes lelket, csak nem látok a szemükkel, nem érzek a szívükkel, nem tudom befolyásolni a gondolataikat. Legfeljebb - talán - megszólíthatom őket. De ugyan miért tenném?

Crusta az otthonom, a doktor mindig ezt mondta. Crusta így, Crusta úgy... nem tudom milyen hely ez igazán. A saját szemeimet ritkán használom, a látásomat elhomályosítja az oxigéndús folyadék, amiben élek. Csecsemőkorom óta... ki tudja mióta.

De látom mit tesznek mások. Látok egy macskát, aki a nő mellett alszik, akinek épp most léptem be az elméjébe. A nő felkel. Sötét van még a szobában; feláll az ágyról, átsétál egy másik helyiségbe, ahol mosdani szokott. Felkapcsolja a neont. A fény bántja a szemem... az ő szemét. A tükörben látja magát, álmos, sápadt arc, a szemei aranyszínűek, a haja sötét. A boldogságáért felelek, ahogy a többiekéért is, ezért koncentrálok... az üzenetet elküldtem. "Fáradt vagy, Morrigan, menj, aludj még!"

Újabb arcot látok a tükörben, ahogy valaki más elméjébe lépek. Ezúttal egy férfi; a bőröm állapotából ítélve egyidősek lehetünk. Mégis - létezik, hogy csak nekem tűnik olyan hosszúnak az idő? Nem. A doktor erre is mondott valamit egy másiknak. Azt mondta, az új technológiával örökké ilyen állapotban tartják majd a testemet. Ez nem azt jelenti, hogy nem öregszem meg - a doktor elmagyarázta, - inkább valami olyasmit, hogy a sejtjeim folyton megújulnak. Ezt mondta... a felét sem értem.
A férfi, akinek az elméjébe bújtam, most elfordul, hosszú, hullámos világos haj keretezte arcot látok, egy nőét. A férfihez tartozik, az emberek azt szokták mondani, hogy a felesége. A férfi érez valamit. Én is érzem általa, hogy melegség járja át a mellkasomat, a gyomrom, pedig mintha remegne. A férfi közel hajol a nőhöz és... az ajkuk összeér. Érzem az érintést általuk, de nem tudok mit kezdeni a gesztussal. Tudom, hogy a melegséghez van köze. Remélem, hogy egy nap majd személyesen is megtapasztalhatom.

by **Emma Meadow** Kedd Márc. 31, 2015 8:22 pm

Med:
Felébredek. Ugyanazon a poros padlón vagyok, a koszfészkem egy kényelmes sarkában. Ugyanolyan remekül aludtam, ahogy szoktam és már megint róla álmodtam... róluk, igazából. Minden kibaszott éjjel ugyanaz a mocsadék álom!
Az izmaim megfeszülnek. A fájdalom ismét a szívembe fúrja magát. Szürke szemeimmel a szürke viskómat pásztázom, már nem is reménykedek abban, hogy találok valami piát, még a közeli patikát is bezárták nemrég. Egy üres szeszes üvegen akad meg a szemem. Nem bajlódok azzal, hogy talpra álljak, kinyúlok érte és földhöz vágom. A törés hangja hosszan búg a fülembe; ha nem lennék mutáns, azt hinném, agydaganatom van. Kiválasztok egy megfelelő darabot és a karomba vágom. Hosszú, mély sebet ejtek magamon.
- Ez is egy gyönyörű nap! - Üvöltök fel, csak úgy. Amint kihúzom az üveget, a sebem begyógyul, de egy ideig még érzem a fájdalmat a karomban - addig sem a szívemben.
Végül feltápászkodok és megigazítom a mocskos ruháimat. A hűtőhöz lépkedek és lendületesen kinyitom. Még maradt a múlthéten lopott babkonzervből, így hát megfőzhetem azt.
- Bon Appetite, Bill! - Affektálok és rávágom a konzervet a rezsóra.

by **Emma Meadow** Kedd Márc. 31, 2015 8:30 pm

MORRIGAN (Wyne):
Hosszas percekig bámulom magamat a tükörben. Valami nincs rendben... Ásítok, de egy pillanatra olyan érzésem támad, mintha valaki csak megmondta volna, hogy ezt tegyem. Elhessegetem a gondolatot, vetek még egy pillantást a saját aranysárga szemeimre és visszabaktatok az ágyamig, hogy belezuhanjak. Legalább még egy órácskára.

by **Graceful** Kedd Márc. 31, 2015 8:54 pm

Juliette
Jó magam szokásomhoz híven a házam előtt ülök a földön, és az eget bámulom. Gyakran teszem ezt, hogy kicsit könnyíteni tudjak magamon a felgyülemlett gondolatok után, amit nem igen oszthatok meg senkivel. Nem arról van szó, hogy nem tehetnék így, egyszerűen.. Úgy érzem, jelen helyzetben ez inkább egy plusz teher lenne mindenki számára. Egyébként sem könnyű ebben a szürke világban, amit csak ők látnak annak. De én hiszek egy szebb jövőben, ami eljöhet, és abban is, hogy még színes ez a világ... Ahogy minden nap az.
Ahogy ezekre gondolok, közömbös hangulatom jobbá válik. Boldogan énekelni is kezdek, miközben felállok. Elindulok az öreg Bill házához, hátha tud mesélni valamit, vagy adni egy könyvet, amivel elüthetném ma az időt. A városnak nem egyszerű, ahogy sajnos a módot sem megtalálni, mivel kösd le magad, miközben az idő pörög. A körülötted levők pedig egyre szétszórtabbnak tűnnek.
Fehér, hosszú ruhát viselek épp. Nyakba köthetős fajta, a háta kivágott. Nem viselhetek mást a szárnyaim miatt, mivel eltüntetni aligha tudom őket. De azért örülök nekik. Annak ellenére is, miképp jutottam hozzájuk.
Odalépek az úr háza elé, s inkább csak dúdolgatom továbbiakban a dalomat, míg kopogtatásaimra úgy nem dönt, ajtót nyit, hogy aztán beengedve rázúdítsam apró problémám.

by **Emma Meadow** Kedd Márc. 31, 2015 9:24 pm

Med:
Ahogy meghallom a kopogást, csak újra morogni kezdek, bekapcsolom a rezsót - úgy is eltart egy darabig, míg a konzerv megmelegszik, azután félrerugdosva a földet borító rongy és szemétkupacokat, az ajtóhoz csörtetek. Újabb kopogás. Felmordulok, mint egy vadállat.
- Jól van már... - az ajtót szinte feltépem. Nem hunyorgok a kintről bejövő fénytől, mert nincs sok. Hozzászoktunk már, hogy itt nem olyan szép az ég...
Nem nagy meglepetésemre az ajtóban Juliette áll, biztosan megint kérni akar valamit! A pokolba vele! Kiáltanék rá, de talán őt gyűlölöm a legkevésbé az összes ember közül. Vicsorszerű mosolyra húzom a számat, azután azonnal felöltöm újra a szokásos pofázmányomat.
- Julie. Mit akarsz most meginn'? - Nyugodt, cseszettül nyugodt. Néha azt érzem, megbolondult. És a dallam, amit közben dúdolgat... ismerős, szomorú, vidám, egyszerre minden. Egy pillanatra, mintha jobb kedvre derülnék, de megrázom a fejemet. - Nem vártalak, de ha akarsz bejöhetsz - teszem hozzá halkan és otthagyom az ajtóban. Az omladozó vakolatú falakhoz rugdosom a földön lévő vackokat és utat csinálok neki. A nappalimban, vagy a szobában, ami annak készült van egy kopott, szürke kanapé. Valaha fehér volt, de már ki tudja mennyi minden van rajta - talán nem is fehér volt. Nem tudom. Még valami, amit nem én vettem, hanem Alayne.
Lesöprök néhány konzervdobozt a kanapéról és kinyújtom a karomat.
- Ha nem félsz, hogy dzsuvás lesz a ruhád, akkor foglalj helyet! - Újabb mosolyt erőltetek az arcomra.

by **Graceful** Szer. Ápr. 01, 2015 6:06 pm

Juliette
Mikor meghallom Öreg Bill hangját, rögtön elvigyorodom. Most is olyan, mint máskor szokott: kissé reszelős, érdes. Számomra azt jelenti, hogy bizony nem kevés dolgot élhetett meg, amik éppen nem lehettek jók. Ettől függetlenül örülök, mennyire rendes velem mindig! Dal szerzésbe kezdtem amióta itt élek Egestasban, és bár csak a fejemben tudom nyilvántartani őket, épp az egyik ilyet dúdolgatom, amibe szeretném őt is beletenni. De egyelőre csak az van benne, hogy a sötét ég ellenére még lehetünk boldogok, mert a reményt senki nem veheti el tőlünk.
- Köszönöm - válaszolom vidáman, majd belépek - Nincs valami jó könyve? - mindig ezzel zaklatom szegényt. De tény, hogy szeretek olvasni, és neki van néhány, de mindig máshonnan szedi elő őket. Itt ugyanis inkább a kupi uralkodik, mint a rend. Ezt erősíti meg bennem a lezuhanó konzervdobozok látványa.
De nem bánom! Jókedvűen foglalok helyet, majd nézek fel rá.
- Mi jót csinál épp? - érdeklődöm. Nem csak a csevegésért, egyébként is érdekel. Nem látom mindig boldognak, s a mosolya tűnik megint erőltetettnek, mint tényleg boldognak. Ám az ilyen észre vételekről nem mindig ejtek szót, hogy ne rontsam tovább az amúgy is.. különös hangulatát.

by **Emma Meadow** Szer. Ápr. 01, 2015 7:14 pm

Med:
- Biztos akad valami, az egyik kupac alján - dörmögök és azonnal kutatásba kezdek, egy adag poros kacat alatt, ám amikor a kérdését hallom, egy pillanatra rásandítok. - Jót? Épp csak felébredtem, valami kaját csinálok, a változatosság kedvéért babot. Holnap megint kell valamit kerítenem valahonnan, ha ez elfogy. De hogy jót csináljak? nem is tudom már mit jelent az a szó, hogy jó!

by **Graceful** Szer. Ápr. 01, 2015 8:59 pm

Juliette
- Önnek mindig - nevetek halkan, de nem gúnyból. Nem fordult elő még olyan, hogy ne húzott volna elő valami újat a különös halmainak legmélyéről, vagy onnan, ahol épp kutakodott.
- Tényleg? Pedig maga is az! - felelem aztán, közelebb csusszanva felé a kanapén - Különben én nemrég kaptam élelmet. Ha gondolja, később hozok át valamit!

by **Emma Meadow** Szer. Ápr. 01, 2015 9:14 pm

Med:
Amikor jónak nevez, úgy teszek, mintha meg sem hallanám. A fejemet csóválom. Végül a vizsgált kupac alól előhúzok egy régi, kopott könyvet. A címét meglátva elmosolyodom és átnyújtom a lánynak a könyvet.
- Hagyd csak Julie, épp meg vannak a saját gondjaid. Majd szerzek, ahogyan eddig is. Van egy új őrszem tábor. Biztosan rejtegetnek ott valami kaját. Talán van szesz is... - gondolkodom hangosan, azután észreveszem magam és felé fordulok. - A többiekkel mi van?

by **Graceful** Pént. Ápr. 03, 2015 8:24 pm

Juliette
Elhúzom a számat. Szívesen segítenék neki, de mindig ugyanazt hajtogatja. Ezt a szöveget már annyiszor hallottam, hogy kívülről fújom! Ám nem fogom hagyni, hogy csakúgy lerázzon, mikor tényleg pácban van. Úgyhogy sunyi dögként elhatározom: akkor is hozok neki valamit, s ajándékként nyújtom át, amiért könyveket ad nekem. Egyébként se ártana, hiszen tényleg ezt teszi, én pedig eddig semmivel nem tudtam viszonozni egy szerény köszönömön kívül. Égő. Az talán még inkább - Öreg Bill számára -, hogy későn veszi észre magát. Tisztán, érthetően hallom minden szavát, s alig észrevehetően megcsóválom a fejem. Semmit sem változott, mióta legutoljára itt jártam! Mikor is volt az..? Ja igen, 2 napja. Akkor is szeszekről hadovált, de szerintem nem segít rajta semmit.
- Ha az egestasiakat nézzük, nincs velük semmi különös. Ma is kiakadt egy kisgyermek a helyzet miatt, az anyja meg vele együtt sírt. A legtöbb férfi akivel ma összefutottam, panaszkodott minden miatt. Az idősebbek egy része meg szinte kínos nyugalommal figyelik a történteket, mintha beletörődtek volna ebbe az egészbe - válaszolom, miközben fejemben tovább jár a dalocska.

Szívem szálljon hát a dallal,
A sötét ég felé.
Szívem szálljon hát a Paxhoz,
Ez nem mehet már így!

Sok idekint az összezúzott lélek.
Sírnak, rettegnek és félnek.
De tudom, hogy lesz még sárga Nap az égen.
S remélem betölt majd reményem minden sajgó szívet...

by **Emma Meadow** Szomb. Ápr. 04, 2015 1:07 pm

Med:
- Tényleg kellene tennünk már valamit - morgok tovább. - Mégis hogyan lehetséges, hogy Crustában nem érdekel senkit az egestaiak nyomora?! - behunyom a szememet és felsóhajtok. Bugyborékolást hallok, a babkonzerv már elég meleg. Utat törve a káoszon, a konyhába sietek és egy piszkos ronggyal leveszem a rezsóról a konzervet, azt pedig lekapcsolom. A mosogatóban gyorsan leöblítek egy kanalat és belevágom az ételbe.
- Kérsz esetleg valamit, Julie? Azt hiszem maradt egy kis teám. Egy öregasszonytól vettem, üres üvegekért. Azt mondta, majd egérfű lekvárt tesz beléjük.... - még be sem fejeztem az anekdotámat, de már a szekrényt nyitom, ott van egy fémdobozban a teafű, mellette pedig a teatojás.

by **Emma Meadow** Szomb. Ápr. 04, 2015 1:21 pm

EGO

Erős fény gyullad, valaki belép a terembe. Ismerős a léptek ritmusa. A doktor az. Két másik követi, valószínűleg visznek valamit, erőt veszek magamon; a szemem hunyorogva kinyílik - majdnem ez az összes mozgás, amire képes vagyok; a szemem mozgatása -, egy férfi kiált fel.
- A rohadt életbe! Ez mindig ilyen ijesztő? - Ijesztő vagyok, vonom le a következtetést. Ez jó, vagy rossz?
- Inkább figyeljetek arra, hogy ne ejtsétek el a tartályt - hallom a doktor hangját. - Ha minden jól megy, jövőhéten akár át is tehetjük az új tartályba - újabb áthelyezés, az 56. eddigi életemben.
Megpróbálom elérni a két férfit, de immunisak rám, akárcsak a doktor. Beoltották őket. Behunyom a szememet. Messzebbre nyúlok...

A férfi és a nő iskolába viszik az ivadékaikat. Iskolába, ahol a tanárokat én irányítom, ahogy bárki mást és azt az igazságot tanulják a gyerekek, amit a Pax akar elhitetni velük. Micsoda gyönyörű hazugság... Érzem, hogy a búrán kívül valami más van, nem ez a tökéletesség mint itt... hideg jön onnan. Füst. Bűz.Azt sem tudom mit jelentenek pontosan ezek, viszont hallom ezeket az egestai emberek fejében. Azon kevesek fejében, akik fogékonyak még erre.

Egy dallam, egy dallamot hallok onnan. Egy gyönyörű hangot olyan mint... nincs megfelelő mennyiségű és minőségű szavam ahhoz, hogy leírjam milyen ez a hang. Szebb, mint a crustai szintetikus madaraké. A hang gazdája nem ereszti ki a dallamot, a fejében hallom, a hangjával együtt. Látok a szemén, de csak homályos képet. Sötétben van, van még ott más is, egy férfi. Beszélnek, a lány meg a férfi. Nem hallom miről, mást sem hallok, csak a dallamot. Úgy érzem ez jó és segít.
- HALLOTOK ENGEM? HALLASZ ENGEM? - Reménykedek benne, hogy legalább az üzenetem eléri őket, tudom, hogy befolyásolni nem tudom őket, érzem... de nem is akarom. Ők mások. Különlegesek... kicsit olyanok, mint én. Segíteniük kell. Kiszabadulni a börtönömből. Azután én is segíthetek. - SEGÍTS...

by **Graceful** Szomb. Ápr. 04, 2015 8:15 pm

Juliette
- Nem tudom – Megcsóválom fejem. Magam is régóta tehetetlenül ülök e kérdés fölött amióta csak „felébredtem” és eljutottam odáig, hogy ilyesféléket tegyek fel magamnak. A bugyborékolásra magam is felfigyelek, ám semmit nem szólok. Csak nagyot sóhajtok, elgondolkodva egy meleg tea ötletén…
- Egy tea igazán jól esne! – válaszolom kedvesen mosolyogva. Ami rögtön az arcomra fagy, és hideg borzongás jár át. Mi ez? Lenézek a karomra, még az is libabőrös.
- Ön nem hallott valamit az előbb? – kérdezem furcsállva a férfit, s ismét hallom a különös hangot. A fejemben szól. Ah, azt hiszem így már más a helyzet. Ki vagy te?, próbálok rögtön rákérdezni. Ha csak nem őrültem meg, itt valami készülődni kezd. De biztosan nincs így, mert eddig sem hagytam, hogy magával ragadjon! Elég volt a közelemben lévőkre ránéznem ahhoz, hogy másképp értékeljem a saját helyzetem. Láttam már olyat, aki megölte magát, mert nem bírta ezt a poklot. Láttam olyat is, aki még velem együtt küzd, és határeseteket. Akiket Isten, s talán az imám tart még azon a bizonyos jó oldalon.

by **Emma Meadow** Szomb. Ápr. 04, 2015 8:45 pm

Med:
Bólintok és teletöltöm a teatojást. Két fémbögrét veszek elő és egy teáskannát. Nem válogatok, úgy sincs több tea, beleöntöm a vizet a kannába és beleteszem a teatojást is, azután feldobom a rezsóra. Amikor a lány kérdését meghallom, hátranézek a vállam fölött.
- Hm? - Hirtelen egy hang hasít belém, csak tompán hallom. "Segíts!"
-Arra a hangra gondolsz? - kérdezek vissza tétován, de úgy tűnik, a lány már másra figyel. Egy rongyot csavarok a babkonzerv köré és enni kezdek, de közbe aggódva figyelem a lányt...

EGO:
MEGHALLOTT! - gondolom örömmel? Talán. Erősen koncentrálok, a szemgolyóm gyorsan mozog a szemhéjam alatt. Látom a lányt, érzem őt és értelmes válaszon gondolkozom. De nem tanítottak meg beszélni, a szavakat, amelyeket tudok, csakis az emberektől tudom. Ezért csak röviden válaszolhatok neki.
- Ego a nevem. Ott vagyok mindenütt. Tudod ki vagyok. A Nucleusban tartanak. Segíts és segítek! - Csak reménykedek, hogy mindent értett, igyekszem megpróbálni valami mást is. Valami pozitív dolgot sugárzok felé, az emberek úgy hívják... öröm? - Gyönyörű a hangod.

by **Graceful** Szomb. Ápr. 04, 2015 9:00 pm

Juliette
Öreg Bill hangja eljut hozzám, de tompa, mert minden figyelmem arra összpontosítom, hogy válaszolni tudjak annak a hangnak. Hirtelen szólal meg, s meglepő, milyen gyorsasággal válaszol a kérdésemre. Tehát nem hiszem, hogy megőrültem volna. Az képtelenség is lenne, hiszen tényleg teljes erőbedobással küzdök ellene, meg a többiekben is próbálom az énekemmel tartani a lelket. Általában használ, de azt is tapasztaltam, milyen amikor egy rá immunis személyen vetem be. Egy gyereket próbáltam rábírni arra, hogy térjen vissza az anyukájához, és ne hajtogassa annyira: "Inkább meghalok, inkább meghalok. Nem akarok így élni, nem akarok így élni! Azzal a kővel megyek apuhoz, amivel ő is ment két napja." Megrázta őt az apja öngyilkossága. Nem bírta már a helyet, a reménytelenséget, ami aztán rányomta magát mindannyiuk lelkére. Azt hittem, hogy valamit segíthetek a gyerkőcnek. Valamit tettem valóban: utánaeredtem és az utolsó perceiben enyhítettem a fájdalmát. Így az anyjáét, aki kicsivel később jelent csak meg mellettünk. De nem tudom, ezért kérdeztem!, csóválom meg alig észrevehetően fejemet. Ha ezt nem is érzékelné az a.. valami, vizuálisan is megteszem, tán segít a rajtam való kiigazodásában. Rá kell jönnöm, ez nem csak egy hang lehet. Egonak hívják... És elmondja, hol tartják. Szóval biztos vagyok az úrnak ki nem mondott állításomban - És ha már itt tartunk, miben kéne segítenem?
A kérdés után nagyot sóhajtok. Igyekszek Öreg Billre is figyelni, elvégre eredetileg én hozzá jöttem.
- Rá gondolok - felelem kissé megkésve - Örülök, hogy maga is hallotta! De hallja most is? - érdeklődöm, mire Ego megjegyzi, hogy gyönyörű a hangom. Különös öröm járja át a testem. Vajon az a sajátom?
Köszönöm. Nincs más, amivel a lelket tarthatnám az itteniekben. Így énekelni szoktam...

by **Emma Meadow** Szomb. Ápr. 04, 2015 9:14 pm

Med:
-Nem - rázom meg a fejemet. Nem értek semmit. Mi ez a hang? Inkább megpróbálok türelmesen várni, amíg Julie foglalkozik ezzel, ő jobban ért az ilyesmihez.

Ego:
- Nincs elég szó - üzenem, de érzem, hogy a doktor közelebb lép a tartályhoz. - A Pax, a homály, engem neveznek Ego-nak... - igyekszem még üzenni, de a doktor új parancsokat táplál belém. Villámcsapásszerű elektromos löket fut végig a testemen és az agyamon. Tompa fájdalmat érzek és nem hallom őt már. Egy időre teljesen elveszítem a kapcsolatot vele. Egy férfit látok, felébredt, el kell altatnom. Nem akarom... Újabb energialöket. A doktor beszél.
- Pénteken át kell helyeznünk az új tartályba, ezzel már nehéz kontrollálni! - A szemem kinyílik, mintha tiltakozni akarnék. Látom magam előtt a lányt, hallom a hangját.
- Pénteken kell. Ki kell jutnom. Nucleus. Tartálycsere. - Már alig van értelme a szavaimnak, mégis. Talán megérti, remélem, megérti.

by **Graceful** Szomb. Ápr. 04, 2015 10:04 pm

Juliette
Egy kicsit elvonatkoztatok a hanggal, vagyis az Egoval való kapcsolattól. Nem hallja. Ezek szerint csak mi beszélgetünk most? Nekem ez nagyon fura! Soha nem fordult elő velem még ilyen, és a tapasztalat szerzés nem tűnik egyszerűnek. Noha elmondva az. Őszintén, arról sincs fogalmam, hogyan öntöm szavakba Öreg Billnek mindezt! Mert valakinek tudnia kell erről, de nem tudhat akárki. A végén még komoly bajt kevernék, már pedig a felhajtás egyikünknek sem hiányzik. Van elég problémánk anélkül is.
- Hmm, azt hiszem értem. Én folyamatosan hallom, és nemsokára mesélek. Azt hiszem erről nem ártana tudnia! - mosolygok rá, majd hátradőlve a díványon kissé leszegem a fejem. Behunyom a szemem, s erősen gondolok újra Egora, a hangjára, s a lelket melengető örömre, ami felőle érkezett. Biztos vagyok benne, hogy tőle érkezett!
M-mi a baj? Olyan zavartnak tűnsz most - a hangja is mintha távolabbról szólna. Vagy csak azért érzem így, mert nem foglalkoztam vele egy kis ideig a saját gondolataim miatt? - Azt hiszem értem. De hogyan segíthetnék én, vagy mi ketten? Ha te valóban ott vagy.. Az azt jelenti, hogy a helyzet bonyolultabb, mint amilyennek először gondoltam - és ezzel állok ismét tanácstalanul egy probléma előtt, amit nem egyszerű emberi lélek okoz. Hanem valaki akinek vannak érzései, de ő maga különös. Nem tűnik átlagosnak. Habár ha jobban belegondolok, már az sem átlagos, hogy a Paxot emlegeti, meg tartálycserét, homályt.

by **Emma Meadow** Szomb. Ápr. 04, 2015 10:18 pm

Med:
Csak biccentek. Nem mintha nem érdekelne, az, ami történik, csak túl bonyolultnak tűnik most ahhoz, hogy foglalkozzak vele. inkább megeszem a babomat és megvárom, amíg magától elmondja.

EGO

- Úgy tűnik most valami gond van, talán túl hajszoltuk... - hallom a doktor monológját. Menj el - drukkolok, bár tudom, őt nem tudom befolyásolni. A doktor a szájához emeli a kommunikátorát. Nem látom, de érzem. - Küldd az Őrszemeket. Ego most leterhelt - szól bele, azután leoltja a lámpát és elmegy. Sosem csinált még ilyet. Mi történik most? Nincs időm gondolkodni, érzem, hogy megnő a pulzusszámom, igyekszem újra megkeresni a sok között a lány elméjét.
Tanulnom kellene. Nem tudom szavakba önteni, amit kérek. Képekkel rohamozom meg, a generátort mutatom neki a vízerőműnél, egy falat, ami félig a búra alatt van, félig Egestában. Van egy repedés a falon, amit nem vettek észre. Ha ott bejutnak, a búra nem szűri ki őket, ha ott bejutnak és úgy viselkednek, mint azok a homályban, akkor eljutnak a Nuclesuba is. Aznap, amikor átraknak a másik tartályba - az új tartályt mutatom neki, a két munkás szemével, aki behozta.

Ezek után egy android képét, amit a doktor szemein át láttam. Egy női android, aki a doktoré, de éreztem, hogy hibás... túl sokat gondolkodik. Ő segíthet, ő szokott áttenni a másik tartályba. A továbbiakról fogalmam sincs. Nem tudom, hogyan segíthetek nekik, de pozitív dolgokat küldök a lány felé, amit az emberektől tanultam. Melegség érzését, mint az, amikor a nő és a férfi átkarolta egymást. Növényeket mutatok és állatokat, amiket sosem láttam a szintetikusokon kívül és azon kívül, ami a tartályok adatbázisában a rendelkezésemre áll, de megmutatom. Hátha segít abban, hogy lássa, segítenék, ha kihoznak.

by **Graceful** Szomb. Ápr. 04, 2015 10:50 pm

Juliette
Nem válaszol! Aztán valahonnan képek özönlenek el, és a kezdeti ijedtség - ami talán kicsit az arcomra is kirajzolódhat -, abbamarad. Mert tudom, hogy ő küldi ezeket. Képes rá. Lassan, de értem azt, amit korábban mondott. Ott van mindenütt, illetve egy tartályban a Nucleusban. És a Pax... ők tarthatják ott. Lehet pont azért, amiért ilyen páratlan erő birtokában van? Nem foglalkozhatok sokáig a kérdéssel. A képek megállíthatatlanul jönnek, valamiféleképp figyelnem kell rájuk. Más különben a sok hirtelen információ még összezavarna. Tisztán látom a helyeket, még a falat is, ami félig ebben a városban van. Felcsillan bennem afféle reménysugár, hogy segíthetek rajta. Segíteni akarok... De nem tudom, miért érzek így. Minden esetre érzek valamiféle melegséget, és a sok, a helye megközelítésére utaló képek után állatokról és növényekről szólók következnek. De ott másnak tűnik az a világ, ahol most élünk. Látok valamiket, amiknek bojtos farka van és ugrálnak, látok olyanokat, akik vonyítanak, csapatostul járnak és az ugrálókra vadásznak... Nyulak, farkasok... Egy tökéletes körforgás részei. Hasonlónak lehetnénk mi is, ha nem létezne ez a pokol... A melegséggel egyúttal a távolságot is érzem Egotol. A szívem összefacsarodik ha erre gondolok, ez a legfőbb okom arra, miért akarok annyira ott lenni mellette. Nem tűnne zavartnak. Nem kéne távolról beszélgetnünk. Talán azt is megtudhatnám milyen az, ha nem csak Öreg Billt ölelem magamhoz hirtelen felindulásból...
Köszönöm... Azt hiszem ennyi elég lesz. Én amúgy Juliette vagyok, a férfi mellettem meg Bill, mondom neki, erősen próbálva visszatartani a könnyeimet. Vajon Öreg Bill mennyire nézne flúgosnak ezután? Amúgy is olyan vagyok néha mellette, mint egy kislány. Ő többet tud a világról, mint én. Szerintem a régiről is lehetnek emlékei..... Vagy valami, amihez hasonlítja a mostanit. Én mindig csak a könyvekben olvastam a régiről. De valahogy szebbnek tűnt, mint az, ahol a legtöbb ember nyomorban él, gyakran az őrület határán állva.

by **Emma Meadow** Szomb. Ápr. 04, 2015 11:03 pm

EGO
- Tudom - felelek röviden. Valami furcsa, új dolog lesz úrrá rajtam, egy érzés, ahogy az emberek nevezik. Azt hiszem remény a neve, vagy valami ilyesmi... de van ott más is. Érzem a lányon ezt az érzést és a szám sarka önkéntelenül felfele húzódik. - Négy nap - ez az utolsó gondolatom felé. Tudom, hogyha sokáig nem végzem el a dolgom, túl sokan felébrednek még ha ezzel nem is szabadulnak fel teljesen és akkor a Pax növeli az elektrosokkot. Az kellemetlen, de az a legrosszabb, hogy olyankor kénytelen vagyok azt tenni, amit beprogramoznak a tartályomon. Nem érdekes - jut eszembe, mintha nem is a saját gondolatom lenne; persze ez nálam gyakran előfordul - ez a tartály nem elég erős már, hogy befolyásoljon.

Újra kinyitom a szemem és keresek valakit a közelben. Egy kiber-tudóst. Elérem az elméjét és elküldöm neki az üzenetet - nézd meg a tartályt - látom a tartályt. Nagyobb, mint a mostani, de van rajta valami nagyon szokatlan, amiről nem tudom megmondani, micsoda, de hideg áramlik a gyomromba...
Péntekig négy nap van. Sietnetek kell...

by **Graceful** Szomb. Ápr. 04, 2015 11:34 pm

Juliette
- Uh, persze! Nekem néha lassú a felfogásom, de már értem, mire akartál eddig kilyukadni. Beszélek Öreg Billel. S addig is hiszek, reménykedek a jóban - ha valójában vegyesek az érzéseim. Egyszerre félek, izgulok, reménykedek, sírnék - Remélem addig minden rendben lesz veled. 4 nap azért hosszú idő - megpróbálok aggodalmat sugározni felé, ahogy ő teheti velem, de nem tudom őt mennyire érnék el az én érzéseim. Bennem nincs meg az a képesség, ami benne születése óta jelen lehet. Csak a különleges éneklés van.
Hirtelen végighúzom a karomat szemeimen. Letörlöm kitörni készülő, halk könnyeimet, majd jelentőségteljesen Öreg Billre pillantok.
- Van miről mesélnem!

Clive
Nem tudom, mi a kínosabb: amikor valami álomvilágban élsz olyan falak között, amit nem is te és nem is a józannak nevezhetőek emeltek, vagy amikor egyáltalán nincs tető a fejed felett? A beszívott barmoknak köszönhetően nekem ez jut. Hiába tudok indákat megidézni, ez az erő, ez az átok inkább ölésre, mintsem esőálló kis kuckók építésére lett kitalálva. Le mertem volna fogadni, hogy ez teljes mértékben a burán belüli lelkes kísérletezők szándékos ötlete, amit véletlennek állítanak be. Nem bízom bennük, az arcuk játéka is olyan, mint a legkitűnőbb színészeké. Ehh, néha úgy képzelem el őket, hogy szabad idejükben beülnek valami világos, steril szagú irodába, s miközben más a talpukat nyalja, nyugodtan füveznek. Drogozni aligha drogoznak, mert szerintem még az LSD-snek sem jutna eszébe olyan fos világ, mint ez.
- Chh... Milyen szánalmas ez az egész! - jegyzem meg csakúgy magamnak, és a számban lévő fogpiszkálót hanyagul kiköpöm, hogy aztán tőlem méterekre a földön landoljon. Egy szürke falú épületromnak támaszkodok épp, kezeimet szakadt nadrágom zsebében tartva. Kétségtelenül mocskos vagyok: a saját mocskomban taposok már jó ideje, de inkább legyen ténylegesen a sajátom, mint azoké, akik hozzám mertek érni a kísérletek folyamán... Habár már oly' mindegy nekem, ki közeledik felém! Ha nem velem egyenlő, nem ad okot arra, hogy életben hagyjam. Miért méltó itt bárki is az életre, ha csak nyavalyogni tud? Részben én is ezt teszem, de legalább azért IS cselekszem, hogy a retkes kis világuk jobbra forduljon. Elvégre nem csak a jóknak, és a füveseknek kell hely a porondon! Hanem a gyönyörű sötétségben fürdőző csoportnak, aminek a neve: lázadók.

by **Emma Meadow** Szomb. Ápr. 04, 2015 11:53 pm

Med:
Kivégezve a babkonzervet leülök mellé a kanapéra és megpróbálok nem fancsali képet vágni.
- Mesélj! Mi volt ez a hang?

Morrigan:
Órák telnek el mire újra felébredek, de valami más. Nem érzem azt a szokásos erőt, boldogságot. Kikászálódok a szokatlanul kényelmetlen ágyamból és kinézek az ablakon.
Szintetikus táj, génkezelt növények, bambán vigyorgó arcok és... a bura... Várjunk csak! AZ EDDIG IS OTT VOLT? Pánikba esek. Valami megváltozott.
Hányinger jön rám, a vécére rohanok, öklendezni de ehelyett valami irdatlan nagy erőt érzek magamban. A testem görcsbe rándul - el akarok menekülni - rángatózom egy sort, azután mintha összemennék. Tollakat látok a karjaim helyett. Megpróbálok a tükör elé állni, de olyan magasan van. Ösztönösen cselekszem. Használom azokat a tollakat. Szárnyakkal verdesek, amíg el nem érem a tükröt.
Egy hollót látok. Amiről eddig úgy tudtam, évekkel ezelőtt kihalt és csak géntenyésztett példányok maradtak...
Sikítanék, károgás jön ki a torkomon. Hirtelen rádöbbenek, mi változott:
Eltűnt a köd az elmémről. Látok, mindent látok, ahogyan azok a vigyori barmok sosem láttak még.
Fáj a fejem, úgy érzem, mintha rohadtul másnapos lennék, eszembe jut a reggel, én is olyan vigyori barom voltam, mint azok az utcán, de hallottam egy hangot a fejemben, azt amit egész eddigi életemben. Azt mondta aludjak, lefeküdtem aludni. De a hang eltűnt. Nem gondolkodom. Lehunyom a szememet.
Érzem, ahogy újra megnyúlik a testem és újra emberré leszek.

Miután rendbe tettem magamat és felöltöztem, első dolgom levágni a szalaggal összefogott, seggig érő, selymes fürtöket. Az nem én vagyok... Ahogy az olló csattog, úgy alakul ki a nyakamig érő tüskés, tépett hollós frizurám, amit hanyagul összefogok. Amikor elkészültem, furcsán megelégedéssel tölt el. Elvigyorodok a tükörképemet szemlélve és visszasétálok a hálószobámba.

Kinézek az ablakon, egy újabb pillantást vetve a hazug világra, azután semmivel sem törődve a falig hátrálok. Lendületet veszek és nekifutok. Hirtelen energiát érzek, ahogy kiugrok a saját ablakomon. Tudom, hogyha nem áll készen ez az új képességem, akkor kilapulok 100 méterrel lejjebb a betonon, de nem aggódok. Érzem a melegséget az ereimben. Hiába közeledik a beton, szép lassan olyanná leszek, amit nem is reméltem. Egy hatalmas fekete-vörös madár veszi át a helyemet. Felvisítok az égre és egyre magasabbra szállok - a burát fölülről nem védik. Így belegondolva, mindig is láttam a gyenge pontot...
Közeledem... vagy meghalok, vagy szabaddá leszek. Melyik lesz?

by **Graceful** Vas. Ápr. 05, 2015 12:10 pm

Juliette
- Háát, kapaszkodjon! - szólok előtte, majd belekezdek a mesébe. Elmondom, hogy a hang tulajdonosa egy másik élőlény, akit Egonak hívnak és mindenképp el kell hoznunk onnan, ahol épp fogva tartják egy tartályban. Különleges képessége miatt a Pax birtokolja, amivel annak idején bódultságban tartott engem is. Csak aztán felébredtem, és rájöttem, hogy az a tökéletes világ , ahová születtem, mégsem olyan, mint amilyennek beállítani próbálták.
Továbbá elmondom még azt, merre találhatnánk, végül befejezem.
- ... És csak péntekig van időnk - zárom ennyivel hosszúra sikeredett mesémet - Mit gondol erről?

Clive
- Mi a franc volt ez?! - kérdezem magamtól, mikor visítást hallok valahonnan fentről - Anyádat ijesztgesd! - üvöltöm a semmibe, ellökve magam a faltól. Majd felsóhajtok, és inkább elindulok egy irányba. Sosem volt célom. Most sincs, rendszerint csak kódorogni szoktam, mint gólyafos a levegőben. Nem vagyok így boldog, de akkor mindig az leszek, ha séta közben eljátszadozom a kísérletes ürgék kivégzésének gondolatával. Mondjuk tövises indákkal szúrom át őket... Megérdemelnék azok után, amit tettek velem!

by **Emma Meadow** Vas. Ápr. 05, 2015 12:28 pm

Med:
Cinikusan felnevetek.
- Igen, hallottam már Egoról, a lényről, akivel irányítanak mindenkit, akit elér - felelek. - Hatalmas ereje van. Neki köszönhetjük, hogy azok ott mind vakok és észre sem veszik, hogy mi itt szenvedünk. Talán jobb lenne, ha nem is élne... - a fejemet csóválom, kiráznám belőle az indulatokat. - Sajnos ha kiszabadítjuk, azzal nem vetünk véget az egésznek. Mi mutánsok fel tudunk ébredni, de a többiek... - felsóhajtok.
Látom, hogy válaszolni akarna, de még eszembe jut valami.
- Ha megszöktetjük, azzal alaposan beteszünk a Paxnak. Ki tudja hány "alszik" még a fajtánkból... gondolj bele, mi lenne, ha mind felébrednének! - Már kezdek izgalomba jönni, tulajdonképpen reményt adott azzal, hogy sikerült kapcsolatba kerülnie a lénnyel. - A többiekkel is beszélnünk kell... van itt a környéken az a bokros csávó nem? Aki indákat tud növeszteni...

MORRIGAN
Elértem! Szabadon repülök át az elvékonyodott burán, pontosabban azon az ajtónyi résen, ami rajta van. Gyenge védelem... Már érzem, hogy ritkább a levegő, mint Crustában, de repülök tovább.
Elborzadok a látványon. Sohasem jártam még Egestában - senki sem a crustaiak közül -, de ez sokkal rosszabb, mint bármi, amit el képzelhetnék:
Füst, por és kopárság mindaz, ami elterül Crustától a külső falig. Jajszót hallok és vadkutyák ugatását; lejjebb ereszkedek - ma fedeztem fel a régen őrzött képességemet, mégis, meglepően elegánsan alakulok vissza újra emberi önmagammá. A hosszú, fenék alá érő, sötétlila pulóverem meglebben a lendület okozta szélben. Felveszem a kapucnimat és körbetekintek.
Merre induljak? Kit keressek? Mi legyen a célom?

by **Graceful** Vas. Ápr. 05, 2015 1:06 pm

Juliette
Érdeklődve hallgatom a választ, aminek az első felével nem értek egyet. Szerintem Ego megérdemli az életet, és fogalmam sincs, hogy egyáltalán hogy mondhat ilyet! Az igenis jobb lenne, ha élne, csak mondjuk nem egy tartályban úszkálva a Pax embereinek szeme előtt. Nem állat, de nem vagyok biztos abban, hogy ettől még ne bánnának úgy vele. A kezeim is ökölbe szorulnak, s ha most Öreg Bill nem folytatná, hallana olyan cifrákat, amiket egyébként nem engednék meg magamnak.
Viszont rögtön lecsitulnak a bennem tomboló negatív érzések, mikor a hangjában lelkesedést fedezek fel. Szélesen elvigyorodnék, ha pillanatnyi örömömet nem törné le azonnal Clive szóba hozásával.
- I-igen, betehetnénk nekik, és Ego sem lenne fogoly! Akkor pedig sok fajtársunk felébredne, akikkel sokkal többre mehetnénk - gondolkodom el egy pillanatra, majd arcomra zavart kifejezés ül ki - Arra a lázadóra gondol? Clive-nak hívják, de szemét az a srác! Ráadásul ő az egyik, akinek tudtommal nincs otthona. Ezért mindig fel-alá kódorog, mint a mérgezett egér - és ha csak ez lenne a problémám vele! De nem, annál több volt.

Clive
Ugyanúgy zsebre dugott kezekkel sétálgatok, mikor megpillantom magam előtt valaminek az árnyékát. Érdeklődve figyelem, mi az, végül egy madarat látok leszállni nem sokkal előttem. Belőve az irányát úgy tűnik, a búra felől jött, tehát nem biztos, hogy ajánlatos lenne tovább sétálnom, vagy neki a közelembe jönnie. Nyomós okom van erre: a madár.. ember! A madár emberré változik, tehát nem átlagos. De a búra felől jött! Biztos vagyok benne. Rendezem vonásaimat, s a jelenlétemet jelző köhintek egyet, majd valósággal rámeresztem a szemeimet. Egy percet adok neki, hogy észbe kapva megforduljon, észrevegyen, és elhúzza a seggét. Ha nem teszi meg, én cibálom el, de annak nem fog örülni. Mert könnyen megeshet, hogy nem is éli túl. Annyi hot ziher: túl makacs vagyok az egyszerű kikerülés/odébbállás dologhoz. A kísérletek igen nagy hatással voltak rám, ezért mikor kijutottam ide, elhatároztam: kiállok minden apró dolog mellett, amit elhatároztam.

by **Emma Meadow** Vas. Ápr. 05, 2015 2:34 pm

MORRIGAN
A hangot hallva azonnal megfordulok. Egy férfi áll előttem, pár évvel lehet csak idősebb. Magas és jóképű, de mégis van benne valami más is. Magabiztosan elvigyorodok és összefonom a karomat.
- Akarsz valamit? - Kérdezem, mintha mindig is itt éltem volna és ő tolakodott volna be a területemre. Látom, rajta, hogy feszült és talán fel is bosszantottam az imént.

Med:
-Igen, pontosan - elvigyorodok, már teljesen világos, hogy mit fogunk tenni. - Hasznunkra lenne a képessége. Ha tényleg igaz, amit az a lény mutatott neked, akkor Clive szét tudja feszíteni az indáival a falat a gyenge pontjánál... vagy esetleg van más is, akit javasolsz a mi kis "mentőcsapatunkba"?

by **Graceful** Vas. Ápr. 05, 2015 6:21 pm

Juliette
- Nem tudok mást javasolni - csóválom meg fejem tehetetlenül. Pedig inkább tenném ezt, minthogy azzal az alakkal dolgozzunk együtt! Nem egyszer volt genya velem. Egyszer csak mert elmentem mellette, megragadta a szárnyamat egy indával. Az volt a szerencsém, hogy a végén lévő tollakból sikerült megmarkolnia néhányat, és azt kitépni.

Clive
Kelletlenül elhúzom a szám.
- Jó lenne, ha nem tennél úgy, mintha régóta élnél itt! - hördülök fel. Láttam, honnan jött! Ami azt jelenti, hogy bármi lehetséges. Még az is, amit a naivak őrültségnek tartanának: hogy ő esetleg a füvesekkel van. S még ha ez nem is lenne így, sincs okom arra, hogy megbízzak benne. Összeszorított fogakkal karba tett kézzel állok előtte tovább.
- Ha a közelemben maradsz, annak... nem lesz jó vége - felelem később hűvösen.

by **Emma Meadow** Vas. Ápr. 05, 2015 8:18 pm

MORRIGAN
-Ó jaj ne! Miért mit csinálsz? - Úgy teszek, mintha megrémülnék, azután visszanézek Crustára. - Egyébként nem kell aggódnod, örülök, hogy megléptem arról a helyről, még azelőtt, hogy kitalálták volna, mi vagyok... - kezdek bele a magyarázatba, majd halkabban folytatom. - Most már értem, hogy miért tűntek el a szüleim.

Med:
- Tudom, hogy egy segg a srác, de ne aggódj bennem nem tehet kárt, ha pedig benned tesz... akkor azt hiszem, hozok egy metszőollót! - Vigyorgok rá biztatóan és tovább gondolkozom. - Azt hiszem tudok még pár magunkfajtát, akik segíthetnek.

by **Graceful** Hétf. Ápr. 06, 2015 10:15 pm

Juliette
- Annak örülnék! Bár, csak akkor, ha nem közvetlenül neki szánja azt a metszőollót - vigyorgok szélesen, majd halkan elnevetem magam. Kicsit vicces a gondolat, hogy Clive megpróbálna bántani, Öreg Bill meg előre felkészülten tartaná a kezében a metszőollót, csak mondjuk eldugva a háta mögött. Aztán előhúzná azzal, hogy a férfi választhat: Megnyesve, vagy inkább hozzád vágjam? Aztán alig észrevehetően megingatom fejem, a legutóbbira még gondolnom sem szabadna! Csúnya dolog elképzelni, valaki hogyan hal meg. És őszintén nem is szeretem ezt. De olykor megesik... Azután meg nem nehéz, hogy láttam már magam előtt meghalni másokat. Példa rá a gyermek, aki az apja után ment.
- Tényleg? Ők itt vannak a közelben? És ha igen, név szerint kik? - kérdezem izgatottan, aztán eszembe jut a teácska. Lassan nem kéne készen lennie? Elkalandozok, pedig most nem szabadna. Mert félek... Komolyan meg akartam menteni valakit, akit alig ismertem, noha ő minden bizonnyal mindent tud rólam. Furcsán bizsergek, ha csak rágondolok! A hangja olyan... aranyosnak tűnt, persze nem tudom, valóban ilyen lesz -e, ha egyáltalán hallhatom. Ha egyáltalán eljutunk hozzá. Igyekszek az eddigieknél is jobban reménykedni, ám úgy érzem nehéz lesz, mert lassan elárasztanak a kétségeim.

Clive
- Mondjuk megtalállak fojtani, vagy lassú szenvedés elé vetlek. Annyi engedményed lenne, hogy te választhatnál a kettő között, de kibaszottul nem vagyok abban a hangulatban, hogy ezt megadjam. Úgyhogy ha csak nem kotródsz el az utamból, még 48 óra után is itt fogsz rohadni - jelentem ki teljes higgadtsággal, azután félig Crusta felé fordulok. A füvesek és az álomvilágban élők helye. Chh, még hogy tökéletes ott az élet! Még azok a kikúrt madarak sem igaziak. Biztos valami lombikban tenyésztették ki őket a sokadik kísérlet alkalmával. Mindig ez van, a kísérletes ürgék annyira kétbalkezesek, hogy még az előttem sorra kerülő lánnyal sem tudtak normálisan bánni. Meglett a következménye, még fehér szárnyakat kapott és száműzték a burából. Utána jöttem én nem sokkal, de nem hittem volna, hogy összefutok vele. Balszerencsémre ez többször is előfordult, s mindig csak reménykedni tudtam abban, hogy másnap nem így lesz.... Mondjuk adtam neki egy-két leckét, amiből talán felfogott a borsónyi agya valamit.
- He? Szóval te azok közé a szerencsések közé tartozol, akit nem száműztek onnan? Csodás - vágom rá karba tett kézzel, majd nagyot sóhajtok - A szüleid is hasonló "attrakció" révén jutottak ki? Menekültek ők egyáltalán? - mert én menekültem volna. Tőle... De nem vagyok beszari. Én makacs vagyok! És igazából már letelt az az egy perc, de kegyességből még egyet adok. Ha addig nem tűnik el az útból, Game over.

by **Emma Meadow** Hétf. Ápr. 06, 2015 10:56 pm

MORRIGAN
Újra elvigyorodok.
- Szerencsésnek tartasz? Ez megtisztelő. Valóban az vagyok, de legkevésbé sem azért, mert ott nőttem fel - biccentek a bura felé -, inkább azért mert felébredtem. Bármi is okozza az emberek kábultságát Crustában, elengedett. - A szüleimről feltett kérdéseit elengedem a fülem mellett. Mással próbálkozom.
- Mellesleg miért érzed úgy, hogy bárkit megfenyegethetsz? Nem úgy néz ki, mintha a tiéd lenne ez a hely... ellenkezőleg. Különben is, azt hiszem, egyformán erősek vagyunk. Bár a te "attrakciódat" még nem láttam.

Med:
- Most nem jut eszembe a nevük, de egy lány, meg egy srác. Az egyikük az elektromossághoz ért, a másik láthatatlanná tud válni, ha akar. Igen hasznosak lennének - felelek, amikor a teáskanna élesen fütyülni kezd. Felállok és a rezsóhoz lépkedek, hogy lekapcsoljam és mindkettőnknek töltsek teát. A két bögrével térek vissza és az egyiket átnyújtom neki egy bocsánatkérő pillantással. - A banya nem adott cukrot hozzá.

by **Graceful** Pént. Ápr. 10, 2015 9:59 pm

Juliette
Én meg egyáltalán nem ismerem a mostani kettőt, akiről szó esik, de ha Öreg Bill megbízik bennük, nem lesz kifogásom ellenük. Clive ellen lenne sok, miután róla már tudok egyet, s mást... De nem kezdek el panaszkodni miatta, mert nincs sok az időnkből, és addig nem akarok senkit sem a panaszommal untatni, hogy mennyire lebecsüli a körülötte levőket, és hogy milyen fagyossá változik, ha valaki közel áll hozzá.
- Minden bizonnyal - értek egyet végül - Az elektromosság használata, és a láthatatlanná válás valóban hasznos - Ah, az utóbbit én is birtokolnám! De számomra már elég az ének is, amivel segíthettem már néhány lelken. Még ha csak pár pillanatra is.... Időközben elkészül a tea. Egy halk köszönömmel veszem át a bögrét, majd enyhén megfújom az italt, mielőtt belekortyolnék. Enyhén összerándul tőle az arcom, de túl élem.
- Így is finom! A cukor szerintem elnyomná a természetes Ízét. Így viszont tisztán érezhetem - mosolyodom el a bögrében levő teát figyelgetve.

Clive
Nem különösebben érdekel, a csitri hogyan jutott ki a burából. Messze jobb dolgom van ennél! Nagyot sóhajtva karba tett kézzel nézek szemeibe.
- Még fél perced van, mielőtt feldarabolnálak az "attrakcióval". Addig bökd ki, mi van a szüleiddel! Átugrottál a kérdésem felett, és utálom, ha valamire nem kapok választ. Habár a próbálkozás ügyes volt... Hoppá, már csak 20 másodperc - jegyzem meg a legkomolyabb hangsúlyommal. Azt hiszi, hogy a próbálkozására felfigyelek? Egy pillantást megér a kreativitása. Az erőviszonyokról meg csak annyit: hiszem, ha látom!

by **Emma Meadow** Szer. Ápr. 22, 2015 7:09 pm

Med:
Amikor füllent a cukorról elmosolyodok, de a gondolataim még mindig a terv körül forognak.
- Akkor négy nap múlva... ott kell lennünk. Addig fel kéne készülnünk és útnak kéne indulnunk. Szerencsénkre a Nucleus viszonylag közel van ahhoz, ahol bejuthatunk, de még este el kell indulnunk... - gondolkodom hangosan, azután a szemébe nézek. - Kemény nap áll előttünk, csillagom!

Morrigan:
- A szüleim egy szép napon eltűntek Crustából, megölték őket, vagy kiutasították őket... nem tudom. Már nem számít. Ennyit érdemes tudnod csak - hadarom el a választ a kérdésére és tovább bámulom. Már kíváncsi vagyok, mire is képes. Nem mozdulunk. Magabiztosan mosolygok. - Már egy perce állunk így. Tulajdonképpen mit akarsz elrejteni ezzel a macsó-szarsággal?

by **Graceful** Szer. Ápr. 22, 2015 7:56 pm

Juliette
Na jó! Füllentek, cukor nélkül tényleg rossz, de nem becsmérelném azt, amit tőle kaptam. Másrészt, egy idő után hozzászokom a furcsa ízhez, és a végén már úgy kortyolgatom, mint bármelyik más teát.
- De... hogyan szedjük össze a csapatot még ma, Bill bácsi? - kérdezem meglepődve. Oké, talán az elektromos és a láthatatlan emberkékkel nem lenne gond. DE CLIVE! Őt ismerve előbb szelne ketté minket minthogy egyáltalán megközelíthessük. Habár, Öreg Bill ebben mázlista. Ő nem halna bele, én viszont nem vagyok halhatatlan. Ezért idegeskedem. Elérte az a férfi, hogy rettegjek, undorodjak tőle.

Clive
- Áh - bólintok lassan, majd nagyot sóhajtok - Elég sokáig tartott, mire kibökted a választ. Valóban, a hadarásoddal is átléptünk az egy percen, de én nem szeretek sokáig várni. Azt hiszem akkor cselekednem volna, mikor feltűntél előttem - Jelzem a mesedélután végét, és a földből előtűnik pár tüskementes inda. Hatalmas oszlopokként állják körbe a lányt, s lassan körbefonódnak rajta, egyetlen egy koszorúszerűségbe tömörülve. Az igazi már csak akkor lenne, ha tövisek lennének rajta, de valahogy most nincs kedvem a növényeimen díszelgő vörössel szemezgetni.
Belül kurva dühös vagyok a füvesekre, ám hót ziher, hogy erről nem beszélek neki! Sőt, senkinek sem mondanám el mi nyomaszt, ha fegyvert tartana a fejemhez, sem.

by **Emma Meadow** Szer. Ápr. 22, 2015 8:34 pm

Morrigan:

- Impresszív - vonom fel az egyik szemöldökömet az indákon végignézve. Megvárom, amíg teljesen körbefonnak, azután úgy döntök, bekeményítek. Fogalmam sincs, honnan jut eszembe ez az állat és hogy honnan tudom a nevét, de behunyom a szemem és érzem, hogy nagyobbra növök, mint két lakóegység. A testemet sötétlila pikkelyek borítják be, a szemem aranyló lánggal ég, és ha már a méretem nem feszítette volna szét az indakoszorút, csapok egyet két hatalmas szárnyammal és lerázom magamról az inda darabokat. Hatalmasat üvöltök és egy rövid lángcsóva bukik elő belőlem, csak hogy figyelmeztessem vele. A magasba emelkedek, de nem hagyom ott. Kíváncsi vagyok a reakciójára - és rettenetesen élvezem az újdonsült képességeim...

Med:
- Énekelni fogsz - felelem magától értetődően. - Olyan vagy, mint egy szirén, a hangodra mindenki felfigyel.

by **Graceful** Szer. Ápr. 22, 2015 9:00 pm

Clive
- Kössz - vetem oda szárazon, szorosabbra tekerve őket. Úgy tűnik a lány nem ellenkezik, így könnyűszerrel veszem szorosabbra a körülötte létrehozott hurkot. Nem habozva rögtön körbefonom a testét, majd elkezdem szorítani Az utána következők viszont igen csak meglepnek.
Egy hatalmas, pikkelyes gyík áll előttem, ami legalább hatszor akkora, mint én. Tátott szájjal figyelem az állatot, s úgy döntök, rögtön eleresztem. Néhány darab viszont valóban rajta marad akaratom ellenére is, mire elkezd csapkodni a szárnyaival. Hatalmas szél kerekedik, az indáim magamon való használásának köszönhetem azt, hogy még nem borultam fel, és kerültem méterekkel arrébb.
- Hé, ki akarsz nyírni?! - üvöltök rá, pluszban védekezőn magam elé emelve karjaimat. Ami ciki, de igaz, hogy rettegek a hüllőktől. Ő pedig igen csak annak tűnt a lila pikkelyeivel, a fura tekintetével, ugyanakkor gyanúsnak hatott az a lángcsóva a nyitott szájban, amit.... hegyes fogak sora ékesített.

Juliette
- Úgy gondolja? - kérdezem ezután meglepetten. Egy pillanatra meg is feledkeztem arról, hogy tudok énekelni. De sosem tartottam magam szirénnek.

by **Emma Meadow** Pént. Ápr. 24, 2015 10:01 pm

Med:
-Teljes mértékben - mosolyodok el tőlem szokatlanul és biztatóan végigsimítok a vállán. - De ha nem akarsz... kitalálhatunk valami mást is.

Morrigan:
Ha a sárkányok tudnának mosolyogni, biztosan elvigyorodnék. Szórakoztat, hogy kicsit megrémisztettem. Fogalmam sincs, hogy képes vagyok-e kiadni más hangot egy sárkány hangjain kívül, de megpróbálom. Megtalálom a saját hangomat, csak visszhangzik a sárkánytorokból.
- Nem, veled ellentétben én nem akartam semmit tenni ellened - felelem, - a lángcsóva figyelmeztetés volt.

by **Graceful** Pént. Ápr. 24, 2015 10:16 pm

Juliette
- Nem, az ének jó lesz! - nevetek fel halkan - De aggódom, mert Clive elég erős személyiség. Őt például sehogy sem tudnám befolyásolni... És ha esetleg nem lenne ön mellettem, simán nekem ugrana.

Clive
Biztosra veszem, hogy most örül! Kezeim enyhén ökölbe szorulnak; legszívesebben akkora sallert lekevernék a lánynak, hogy átrepülje egész Egestast, de a hüllőktől való félelmem abban is gátol, hogy rendesen beszélni tudjak. Így kifejezetten örülök annak, hogy tudok makogni néhány apró szót.
- Tényleg? ÉN NEM ANNAK NÉZTEM! - kiabálom teljes hangerővel.

by **Emma Meadow** Pént. Ápr. 24, 2015 10:22 pm

Morrigan:
- Ha meg akarnálak ölni, már korábban megtettem volna. Nem ez az egyetlen trükk a tarsolyomban - felelem és óvatosan leszállok mellé. Bár nem is van erre szükség. Bármikor porig égethetem. - Akkor most elmondhatnád, miért vagy olyan ellenséges minden idegennel.

Med:
- Ne aggódj, ott leszek melletted. És ami azt illeti tudok róla egy s mást... - felelem, azután felállok a kanapéról. - Mit gondolsz, elkezdhetjük?

by **Graceful** Pént. Ápr. 24, 2015 10:40 pm

Juliette
- Tényleg? Például mit? - kíváncsiskodom, végül leteszem a bögrét valahová, és magam is felegyenesedem - Kezdhetjük!

Clive
- Chh, valahol sejtettem! - vágom rá karba tett kezekkel, és egyszerűen hátat fordítok neki - Először elém kerülsz, majd átváltozol valami túl méretezett hüllővé, amiktől undorodom! Inkább erre kéne gondolnod ahelyett, hogy feleslegesen faggatsz ilyenekről - felelem aztán, s inkább elindulok az ellenkező irányba.

by **Emma Meadow** Pént. Ápr. 24, 2015 10:51 pm

Med:
Az első kérdést figyelmen hagyom. Idővel úgyis kiderül, azután intek neki, hogy kövessen.
- Nem messze innen van egy elhagyatott emeletes ház, az a legmagasabb épület a környéken, oda mehetnénk, talán akkor messzebbre elhallatszik a hangod - javaslom és már ki is lépek az ajtón.

Morrigan:
Csak a fejemet csóválom és még mindig sárkányként követni kezdem.
- Nem tudtam, hogy nem szereted a hüllőket - szólok, azután halkan hozzá teszem - nem úgy nézel ki... különben is azért ezt kérdeztem, mert érdekelt miután megpróbáltál megölni.

by **Graceful** Pént. Ápr. 24, 2015 11:00 pm

Juliette
- Uhm, jól hangzik! - válaszolom lelkesen, és boldogan követem őt, egészen az épületig.

Clive
- Undorodom tőlük. Bár nem tudom eldönteni, hogy vajon a saját fajtámnál jobban, vagy sem? - fordulok hátra egy pillanatra, de meglátom a képét, és rögtön kiráz tőle a hideg.
- ha azt hiszed, bármikor is választ kapsz rá, tévedsz! - röhögök végül előrefordulva.

by **Emma Meadow** Pént. Ápr. 24, 2015 11:08 pm

Morrigan:
- Meglátjuk... - mormolom. - Mi bajod a saját fajtáddal?

Med:
A félig lerombolt épület "belsejébe" vezetem őt és felbaktatunk a lépcsőkön, egészen a szabad ég alatt lévő harmadik emeletre.
- Bombázás, harminc éve történt. Egyébként stabil épület - magyarázom, azután egy szénporos fémládát taszítok a "szoba" közepére. - Itt a színpadod - motyogom.

by **Graceful** Vas. Május 17, 2015 11:12 am

Juliette
Félősen követem csak az épületbe. Amiről még Öreg Bill sem tud, az-az, hogy rettentően félek a pókoktól. Itt viszont nem kevés van belőlük, ahogy a hálójukból sem. Prüszkölve, néhol már fuldokolva megyek végig a különös padlózaton, amit itt-ott romok tarkítanak.
- Valami ilyesmire tippeltem, elég romosnak tűnt már kívül is - szólalok meg lépcsőzés közben, ekkor akad egy pókháló a képembe, a rajta ülő fekete pókkal együtt. Akkorát sikítok, hogy szerintem fél méterre is hallják, undorodva lesöpröm magamról, és futva követem tovább Öreg Billt. Végül megérkezünk, és felállok a rögtönzött színpadra.
- Köszönöm! - hajolok meg, majd kitárom a karjaimat, és elkezdek énekelni:
Szóljon szívemből a dallam,
A szabad ég felé.
Szóljon szívemből a dallam,
Lelketek felé.

Bajba jutott lélek,
Kérte segítségünk.
Bajba jutott embernek
Kéne segítenünk.

Gyertek hát hozzám,
Honnan szól dalom,
Régi épület harmadikján,
Hol a bombázás is volt.

Szívemből szól e dallam,
Mit hozzátok írtam.
Szívemből szól e dallam,
Kérlek, gyertek sokan!
Gyertek, sokan...

Clive
- Az, ami neked nem - vetem oda fagyosan, és zsebre dugott kézzel hátat fordítok neki. Eszem ágában sincs válaszolni a hülye kérdéseire! Egy, nem ismerem, kettő, emberként legalább olyan borzalmas lehet, mint hüllőként. Harmadrészt meg fogalmam sincs, melyik oldalon állhat. Jobb hát, ha le sem szarom a továbbiakban. Már ha sikerül...
- Elég elcseszett az, aki nem ÁTLAGOS körülmények között él, nem gondolod? - fordulok meg még fél oldalasan, s gyűlölködve tekintek rá. Ezután újra feltörő dühömben fortyognék tovább, ha a távolból nem hallanék meg valamit. Remek, már ez is!

by **Emma Meadow** Hétf. Május 18, 2015 6:46 pm

Morrigan:
- Nem, nem így gondolom, bár azt hiszem, még nem ismertem elég seggfejt ahhoz, hogy megállapítsam - felelem kurtán, amikor egy gyönyörű hang üti meg a fülemet. - Ahogy hallom mások is vannak, és segítségre van szükségük - mormolom célzásértékűen, ám már előre tudom, hogy ő érzéketlen és makacs marad ezért nem habozok, gyengéden a karmaim közé ragadom és felemelkedek vele a magasba.

Med:
Elbűvölve figyelem a lány énekét; már-már el is felejtettem, mire képes a hangjával. Régi boldog emlékeket idéz fel bennem a dallam, de nem mozdulok. Tekintetemmel a környéket figyelem. Remélem, az Őrszemeket nem fogja érdekelni a dal.
A távolban szikrákat pillantok meg és a levegő is furcsán vibrál; elmosolyodok. Ők lesznek azok, a srác meg a lány, akikről Juliette-nek meséltem.

by Laguna Szer. Május 20, 2015 9:30 pm

Spiro
Otthon voltunk a fiúval, mikor egy dallamot hallottunk meg. Egyszerre nézünk egymásra, nem kellenek szavak, hogy tudjuk, hívnak minket. Nem csak minket - mindenkit. Futunk, nem is kell gondolkodnunk, merre menünk, valahogy mindketten tudjuk. Érzem, ahogy vibrál a levegő körülöttem, mintegy jelként, hogy közeledünk. Nem látom Floyt, de hallom, ahogy levegőt vesz, és érzem, ahogy mellettem fut.
Nem is tudom, miért futunk, csak követem a dallamot, ami édesen cseng a fülemben. Segélykérés, amit nem tudunk visszautasítani, vagy ellenállni neki. Ahogy közeledünk, azon gondolkodom, kitől jöhet. Lassítok, és Floy is visszavált kocogásba, majd már csak sétálunk, ahogy a romos épülethez érünk. Összenézünk a fiúval - a képe még homályos, mintha víztükörre néznék, épp csak egy pillanatra jelenik meg -, mielőtt belépnénk az épületbe. Nem érzem veszélyesnek, de nem árt felkészültnek lenni.

by **Emma Meadow** Szer. Május 20, 2015 9:37 pm

Med:
Hamarosan elvesztem őket a szemem elöl, nem mintha a fiút láttam volna... valószínűleg hamarosan megérkeznek, várok... A távolban valami mozog, valami nagy és szárnyas. Elkerekedik a szemem: egy sárkány. Így hívták egyszer régen. Biztos vagyok benne hogy mutáns, ráadásul cipel valamit a karmai közt - talán egy másik mutánst.

by Laguna Szer. Május 20, 2015 10:21 pm

Spiro
Ahogy felsétálunk a lépcsőn - normálisan, nem lopakodva vagy óvakodva - Floy végig rejtve maradt, de tudom, hogy ugyanolyan éber, mint én. Egy pillanatra sem hagyjuk lankadni a figyelmünk, hiába nem érzünk fenyegetést.
A harmadik emeletre érve a látszólag lakatlan épületben két embert pillantunk meg. Egy férfi, aki az ablakon néz kifelé, és egy nő. Ő énekelt, és ahogy megállunk az ajtóban a férfi is felénk fordul. Pontosabban felém, bár volt egy érzésem, hogy tud Floyról. Nem tűntek átlagosnak, és az, hogy idehívtak minket, csak tovább erősítette ezt az érzést.

by **Emma Meadow** Szer. Május 20, 2015 10:28 pm

Med:
Ahogy mögém érnek, megfordulok - tekintetemet elszakítva a sárkánytól és Juliette-től, aki még mindig énekel - és halványan elmosolyodok.
- Régen volt már, amikor utoljára láttalak titeket, egészen felnőttetek - intézem szavaimat a lányhoz, de oda szegezem később a tekintetem, ahol a levegő enyhén vibrál - más talán észre se venné, de én korábban láttam... -, habár neked annyira sikerült felnőni, hogy már a képességedet is egész jól irányítod - beszélek a levegőbe.

by Laguna Szer. Május 20, 2015 10:46 pm

Spiro
Nem ismerem fel a férfit, de valami motoszkál a fejemben, mintha már láttam volna ezt az arcot. Próbálok rájönni, mikor - még biztosan gyerek voltam, és ő is fiatalabb...
- Te ugyanolyan vénember maradtál, mint voltál - hallom Floy hangját, ezúttal gyorsabban járt az esze. Megjelenik, a bal oldalamon, és egy kicsit közelebb lép hozzám és a férfihoz.
- Nem mintha emlékeznék - mosolyog, azzal a szarkasztikus félmosollyal, amivel olyan gyakran. Egy pillanatra elmosolyodom, de a szemem sarkából még mindig a két idegent figyelem.

by Ajánlott tartalom