TToT - előzmények

Cholena

Egy csöppet ledermedtem a beszéd hallatán. Nem gondoltam, hogy tanácsért jött ide. Próbáltam elfojtani a kuncogást. Bácsikája szavain csöppnyit felbátorodtam. Jó volt ilyen vidám véleményt hallani. Megköszöntem a kenyeret, majd elbúcsúztam.
 - Csak vigyázz, nehogy felfaljalak elevenen! - mosolyogtam Yansa-ra, miközben elfogadtam segítségét és újra felszálltam mellé a lóra.
Egyre inkább úgy éreztem, megbízhatok benne és képes leszek megnyílni neki. - Köszönöm! - mondtam halkabban mikor már fent voltam. És nem csak arra értettem, hogy most felsegített. Elmosolyodtam.

Yansa

Zavartan elmosolyodtam. Örültem, hogy Cholena is felbátorodott. Talán a nagybátyámnak igaza volt és ő is igazán erős nő, elvégre odahaza nagyon ritkán láttam csak női vadászokat, ők sem ilyen korban voltak. Nálunk az ilyen korú lányok többnyire már kézműveskedni és főzni tanultak otthon az anyjuktól. 
- Most, hogy túl vagyunk ezen a zavarba ejtő családi látogatáson, mihez lenne kedved? - Tudakoltam. Naira türelmetlenül emelgette a lábait, kétségkívül nem bánta volna, ha elmegyünk lovagolni egyet a pusztán, de nem tudtam, jó ötlet-e még.

Cholena

 - Hát - tűnődtem el - Folytassuk a lovaglás tanulását vagy megmutassam én, hogyan nevelj kutyát? Melyiket szeretnéd? Elvégre te vagy a vendégünk! - mosolyogtam rá.
Mindegy mit választott, mindenképp együtt tölthettük az időt. És nekem ez számított.

Yansa:

Felkacagtam.
- De idővel, ha minden jól alakul, nem csak vendég leszek - hajoltam előrébb, hogy lássam a szemeit. - Szeretnél még lovagolni, vagy inkább te akarsz tanítani engem? - Naira horkantott, nyilván nem bánta volna, ha Cholena mellette dönt, ahogy azt sem, hogy végre száguldozhasson kicsit.

Cholena

Megborzongtam, ahogy előre hajolt, majd elmosolyodtam.
 - Akkor lovagoljunk még egy kicsit! - mondtam mosolyogva és megsimogattam a lovat.

Yansa:

Bólintottam, azután megböktem Naira oldalát, hogy elindítsam ki a faluból a közeli prérire. Ismét sietett és hamar ügetni is kezdett, emiatt ismét átkaroltam Cholenát, bár éreztem, hogy egyre stabilabban ül a lovon, noha talán kicsit görcsös volt.
- Ne félj, hogy lecsúszol, most tartalak is, lazíts egy kicsit, húzd ki magad, de ne legyél karót nyelt - okítottam, ahogy a kanca gyorsult. - Ha szeretnéd, kicsit vágtázhatunk is, de csak ha kapaszkodsz és hagyod, hogy fogjalak. Naira elég gyors ló.

Cholena

Újra megborzongtam, ahogy átkarolt
 - Rendben! - mondtam és vettem egy mély levegőt. Hagytam, hogy átkaroljam. Kis idő után elengedtem magam és már nem szorongtam. Sőt! Biztonságban éreztem magam vele.
Ahogy egyre gyorsabban haladtunk éreztem, hogy a apró, szabad tincseimmel a szél játszik. Éreztem a ló minden mozdulatát és élveztem. De nem csak ezt éreztem, hanem azt is, ahogy a testünk együtt mozog Yansa-val. Ennyire közel... végigfutott rajtam a hideg.  Picit hátrafordítottam a fejem és rámosolyogtam.

Yansa:

Naira élvezte, hogy végre száguldozhat és ami azt illeti, én is élveztem, meg azt is, hogy közben ennyire közel voltam Cholenához. Arra gondoltam, milyen jó ennyire közel lenni, de azután zavarba jöttem a gondolattól, hiszen alig ismertem. Eszembe jutott, hogy mennyi dolog állhat még előttünk és az, hogy talán nem is kell tovább keresgélnem...

[Akkor ugrunk pár hetet]

Ma is, mint az elmúlt hetekben egyre gyakrabban, Cholenával jártuk az erdőt és persze a kutyájával, épp egy őzt üldöztünk, már nagyon közel volt, ezért intettem nekik, hogy halkan legyenek. Én magam a földön kúsztam közelebb az állathoz és rövidesen egy bokor mellé értem. A suta békésen legelészett, nem vett észre minket. Halkan felegyenesedtem és előhúztam egy nyílvesszőt, becéloztam az állat szívét és lőttem. Még szökellt, de súlyosan megsebesült, Cholena jelt adott a kutyának, mire az az őz után vetette magát a bokorba.

Cholena

A hetek során, amit Yansa nálunk töltött lassan csapattá kovácsolt minket. Bár azt sajnáltam, hogy ezzel egyidőben a nővéremmel egyre kevesebbet voltam. Nem a férfi hibája volt. Vagy legalább is nem Yansa hibája. Hisz nem ő volt az egyetlen asszonyát kereső fiatal, akit felénk vet a szél. Mai mindig jókat szokott szórakozni az udvarlókon, de eddig még egyik sem érdekelte különösképpen.
Majd egy vakkantást hallottam. Ez volt a jel: a zsákmány leterítve, feladat elvégezve.
 - Ügyes vagy! - simogattam meg Mingan fejét mikor odamentem - Mindketten azok vagyok! - nevettem Yansa felé is aki utánam érkezett a sutához.

Yansa:

Miután a suta halott volt, felvágtam a hasát és kibeleztem, hogy a belekkel Mingant jutalmazzam. Szokásommá vált az elmúlt hetekben, hiszen Cholena családja anyám családjával ellentétben kutyákat tartott, nem tyúkokat... a kutyák pedig mindig elkísértek valakit vadászni, így a finom falatok már helyben megillették őket. Azonban most meglepődtem, ahogy a késem megakadt a nőstény állatban. A méhe összerándult, óvatosan felnyitottam.
Kicsi őz volt, messziről nem láttam EZT, a belsejében pedig egy még kisebb őz volt, azonban elég nagy ahhoz, ahogy az anyja a napokban életet adjon neki. Hirtelen bűntudat fogott el. Látnom kellett volna, hogy az őzsuta vemhes!
Legnagyobb meglepetésemre azonban a burokban lévő borjú nagyon is mozgékony volt. Ám tudtam, hogyha így hagyom, elpusztul. Nagyon óvatosan felvágtam a magzatburkot és kiemeltem a borjút. Letéptem egy nagyobb levelet valahonnan és gondosan megtörölgettem a kicsi orrát. Feszült pillanatok voltak, csak reméltem, hogy készen áll az életre és meg tudjuk menteni valahogy.
És akkor a borjú hatalmasat szippantott a levegőből és kinyitotta a szemét. A torkából bégetés szerű hang tört fel és értetlenül kémlelt körbe. Szinte éreztem, hogy Cholenában ugyanúgy kavarog a bűntudat és a meghittség érzése, mint bennem. Elmosolyodtam, de bizonytalanul néztem fel rá.
- Mit csináljunk? Valahogyan életben kell tartanunk. Van valakinek csikós kancája, vagy kecskéje? - Eszembe jutott, amikor egyik nagybátyám haza hozott egy szarvasborjút. Ő nem ölte meg az anyját, egy fehér ember tette, ő vitte el a borjút is, a nagybátyám viszont elvette tőle. Arról nem beszélt, mi lett a fehér emberrel...
Hazahozta a borjút, amit pár hónapig kecsketejjel tápláltunk.

Cholena

Ledermedtem amikor megláttam az apró teremtményt.
- Vigyük haza - mormogtam először inkább csak magam elé - Haza kell vinnünk! - mondtam végül elhatározottan - Fel tudjuk nevelni - a mondatot határozottan kezdtem, bár bizonytalanul hozzátettem - igaz?
Ránéztem Yansa-ra és már kész is volt a tervem. Hozzánk inkább nem vinném a kutyák miatt, de nála nyugalma lehet. És akkor én is odamegyek, hogy felváltva őrizzük és tápláljuk. Bár mindezeket nem mertem hangosan kimondani. Zavarba hozott a gondolat, hogy nála töltsem az éjszakát. Megborzongtam a gondolattól. Hol jár az eszem megint, most a csöppség a legfontosabb!
Közelebb léptem és nekiálltam letisztítani a borjút. Közben simogattam is, had érezze a szagomat, szokjon csak hozzá. Egyszer csak elkezdte nyalogatni az ujjamat. Elmosolyodtam. - Éhes szegényke... - néztem a férfire.