TToT - előzmények

Téma néhány idősebb karakterünknek, amiben arról írunk, amikor még fiatalok voltak. 
Karakterek lásd. Trail The of Tears karakterek.

/Kicsit több, mint 20 évvel a főszerepjáték eseményei előtt egy fiatal vadász első megérkezése az Aniwaya klánba/

Yansa:

Két nap telt el azóta, hogy elhagytam az anyám klánját és a nagybátyáim tanácsára az Aniwaya klán földjeire lovagoltam hű kancámon Nairán. Természetesen először a klán vezetőit kerestem fel, először is a nőt, aki az anyja volt a klánt vezető férfinak. Ő és azután a fia is beleegyeztek, hogy itt maradjak, míg feleséget találok, s tovább is, ha megtalálom és el is veszem. 
Ideiglenesen megengedték, hogy beköltözzek egy éppen üresen álló wigwamba közel az erdőhöz. Nagyon örültem ennek, legalább nem kell túl nagy utat megtennem reggelente, hogy vadásszak - hiszen mondanom sem kell, rögtön felajánlottam szolgálataimat a klánnak, mint vadász. Ez volt a legnagyobb örökségem, amit apámtól és anyám fivéreitől kaphattam.
Most egy új reggelen izgatottan indultam el az erdőbe; ezúttal Nairát otthon hagytam, hiszen nem tudtam, hogy itt is olyan vadállatok élnek-e, mint a mi földünkön és nem akartam, hogy a kanca esetleg megrémüljön valami ismeretlentől. Mellesleg később beigazolódott az is, hogy a szűk, ágas-bogas ösvényeken egyébként sem tudtunk volna kényelmesen együtt haladni.
A csöndbe füleltem, hallgatva a neszeket és a madarak vidám, tavaszi füttykórusát. Elmosolyodtam, úgy éreztem szeretni fogom ezt a helyet.
Egy órán át sétáltam az erdőben úgy, hogy nem tettem semmi mást, csak néha néha behunytam a szememet és a fülemre és az orromra támaszkodtam - mint egy farkas. Így még inkább helyem van a klánban, a farkasok klánjában.

Cholena

Szüleim magukhoz hívtak nővéremmel együtt egyik nap. Elmondták, hogy egy fiatal vadász érkezett közénk. Valószínűleg nem ő lesz az egyetlen ilyen férfi, aki leendő asszonyát keresi. Anyánk ellátott még egyszer jó tanácsokkal a megfelelő férfi kiválasztásával kapcsolatban. Apánk ilyenkor mindig féltő pillantásokat vetett ránk. Bár szerintem érezte, hogy nem kell minket féltenie, hisz kutyáink szinte mindenhova kísértek bennünket és megvédtek minket.
Egyik reggel miután felébredtem és elvégeztem teendőimet elindultam az erdőbe egyik kedves szürke kutyámmal Mingannal. Erős kutya volt, nővéremmel együtt mindketten nagyon szerettük. Ő volt a mostani vezető a családban, tőle származott a legtöbb kölyök is. Felelősségtudattal lépdelt mellettem most is, mint mindig, ahogy az erdő sűrűje felé vettük utunkat. Egy tisztás szélén leültem egy kidőlt fára és hagytam, hogy a kutya körbeszaglásszon a környéken. Először néztem, majd nekiálltam befonni a hajam és közben elkezdtem dúdolni. Mosolyogva néztem egy közeli ágra leszálló kismadarat.

Yansa:

Eszembe jutott az álmom, amiben a totemem, egy hófehér mén felkínálta a hátát, hogy meglovagoljam. Egy erdőbe vitt, ahol megláttam egy gyönyörű vörös farkasszukát. Egy nagy kövön pihent, közel engedett magához, és amikor végigsimítottam a hasán, megperdült és két kölyköt ellett. Egy izmos, zömök feketét és egy kajla fülű szürkét, mindkettő kan volt. Azután a kölykök nőni kezdtek és megláttam egy fiatal asszonyt is két fiúval, az egyik már idősebb volt és egy leánnyal játszott, de a lányt idegennek éreztem. Nem volt cseroki arca, olyan volt, mint valaki, aki a bivalyok földjéről jött.
Nem tudtam, mit jelenthet az álom, de kinyitottam a szemem és tovább indultam. Sétáltam, míg meg nem láttam egy tisztást és mintha egy fehér farkast láttam volna átsuhanni rajta, de talán csak a szemem csalt meg.
Ám a tisztás túloldalán ott volt tényleg egy kutya, amely mintha két leányt őrzött volna, akik vele voltak. Izgatott lettem, talán korombeliek, talán egyikük lesz az, akit keresek, talán pontosan olyan lesz, mint az asszony az álmomból. Halkan közeledtem hozzájuk.

Cholena

Mai, a nővérem, aki eddig a fűben fekve nézegette a fák levelei között átbújó fényt felült és a kutyára pillantott. Mingan megállt mellettük, a levegőbe szagolt, talán megérzett valamit, de nem mutatta semmi jelét annak, hogy bármi közeledne, legalább is nem olyan, ami veszéllyel lehetne ránk. Mai visszapillantott a fények játékára. Én viszont kíváncsibb voltam. Vajon mit érzett Mingan? Nyulat, vagy őzet, vagy talán valaki közülünk járja az erdőt? Szemmel végigpásztáztam a tisztást és az azt körülölelő erdőt, mire megakadt a szemem egy árnyékba burkolózó emberen, egy férfi. Vonalaiból ítélve talán nem is lehet sokkal idősebb nálunk. És ha közülünk való, miért nem jött egyből ide? Hevesebben kezdett verni a szívem. De a nagy, szürke kutya nem morgott. Sőt békésen ölembe fektette fejét, hogy megsimogassam. Azért láttam, hogy fél szemmel mindig a tisztás túloldalán álló alak felé sandít. Ez megnyugtatott kissé, bár izgatottan vártam, vajon közelebb merészkedik-e. Elmosolyodtam.

Yansa:

Egy ideig csak tovább figyeltem a két lányt, nem tudtam, hogyan menjek oda. Egész egyszerűen csak üdvözöljem őket? Mutatkozzam be, vagy menjek oda és kész? Vívódtam, de azután olyan volt, mintha egyikük egyenesen rám mosolygott volna.
Mély levegőt vettem és kiléptem a fák közül. Íjamat a vállamra vettem, és megpróbáltam olyan magabiztosnak tűnni, amennyire csak lehetett. Mikor odaértem, azonban csak megálltam, nem tudtam mit mondjak... 
- Üdvözletem...-hebegtem. Legszívesebben elsüllyedtem volna. Szépek voltak, főleg az, aki rám mosolygott. Volt benne valami szokatlanul ismerős. - A nevem... - akartam bemutatkozni, de megakadtam.

Cholena

És az alak kilépett az árnyékból és megbizonyosodtam korábbi gondolataim helyességéről. Mai is odanézett. Éreztem rajta ugyan azt a nyugodtságot, mint a kutyán is.
Ahogy közelebb jött üdvözölt minket és már épp készült bemutatkozni, amikor megakadt. Talán Mingan miatt, aki épp méregetőn közelebb lépett hozzá? Fülét hegyezte s szimatolt. Ám mielőtt odaérhetett volna a férfihez elkapta tekintetét. Egy nyúl futott át a tisztás szélén, amit Mai is észrevett. Kiadta a parancsot az elkapásra a kutyának, ő maga pedig felpattant, előkapta fúvócsövét, de nem használta, tudta, hogy Mingan el fogja kapni. Az apró zavart kihasználva én is felálltam és gyorsan megigazítottam a ruhámat, majd a többiekkel együtt a prédáját elkapó eb felé néztem. Próbáltam csitítani izgatott szívemet.

Yansa: 

A kínos feszültséget oldotta, hogy a kutyájuk egy nyúl után vetődött a bokrok közé, így én is végignézhettem a sikeresnek bizonyuló vadászatot, de tudtam, hogy nem húzhatom örökké a bemutatkozást és hát nagyon magabiztosnak akartam. Tűnni.
- Ügyes jószág! - Mosolyodtam el a kutyát figyelve. - Odahaza hasznát vettük volna ilyeneknek. - A szívem a torkomban dobogott, talán a lány közelsége tette, talán az ismeretlen helyzet maga, de nagyon szerencsétlennek éreztem magamat. 
Eszembe jutottak a nagybátyáim, akik mindenféle tanácsokkal elláttak, mielőtt útnak indultam, de hirtelen nem is értettem, mit miért mondtak akkor, mintha nem lett volna értelme.

Cholena

 - Bizony! - nevetett Mai és elindult a zsákmány felé. Kettesben hagyva minket. Nem tudtam hirtelen dühös, vagy hálás legyek. Mert először mérges voltam, amiért így itt hagyott. A torkomban éreztem a szívemet. De aztán gyorsan vettem egy mély levegőt.
 - Igen, a családunk már régóta foglalkozik kutyákkal. Mingan most a főnök a falkában. Ő a legerősebb. - Ahogy elkezdtem a kutyáról beszélni kicsit feloldódtam. Eddig Mia és felé néztem, de most összeszedtem bátorságomat. - Ő Mai a nővérem - Most ránéztem a férfira. Erőt vettem magamon, hogy ne kapjam el egyből a tekintetemet - Én pedig Cholena vagyok.

Yansa:

- Az én nevem Yansa. Örvendek - mosolyodtam el, de azután nem tudtam semmit mondani. Nem akartam viszont, hogy csönd álljon be közénk, ezért elkezdtem mesélni neki. - Az Anigatogewi klánból jöttem, gondoltam, amíg itt vagyok, addig hasznosan töltöm el az időmet és az aniwaya vadászai közé állok, de még nem ismerem eléggé az erdőt. Egyébként nem messze kaptam wigwamot, a lovam, Naira ott vár, őt még nem mertem elhozni.

Cholena

Szóval akkor tényleg ő az, akiről szüleink is beszéltek.
 - Igen, szerintem jól tetted, hogy a lovad még nem hoztad. Ő sem ismeri a kutyákat és a kutyáink sem őt. Elkerültél egy lehetséges összetűzést. - nem voltam komor, ám nem is akartam nevetni, annál azért komolyabb - Ha szeretnéd, segíthetünk megismerni az erdőt és a környéket. - ajánlottam fel gyorsan, majd, hogy leplezzem örömem és zavarom hozzátettem - Minden nap elhozzuk a kutyákat, van pár fiatalabb is, vannak erdőrészek és szituációk, amiket ők sem ismernek még.
Mai eközben végzett a dolgával. A nyúzást és zsigerelést általában a szabadban végezte el. És előtte elbúcsúzott a vadtól, megköszönve, hogy értünk meghalt. A felesleges részek egy részét mindig jutalomképp a kutya kapta, más részét volt, hogy ott hagyta tápláléknak az erdő többi tagjának. Visszatért hozzánk és ő is üdvözölte Yansa-t és végre Mingan is megszagolhatta. Látszólag nem volt ellenére az új ember jelenléte. Elmosolyodtam újra.

Yansa:

- Az jó lenne - mosolyodtam el, de nem tudtam mit mondjak, ezért perceken belül zavartan elnevettem magam. - Tudod, nem vagyok mindig ilyen szánalmas, csak szokatlan még a helyzet, nem sokakkal beszéltem még ebből a klánból. Remélem, majd idővel belejövök a dologba. - A kutya figyelt, ezért óvatosan leguggoltam mellé és a kezemet nyújtottam, mire közelebb jött és megszaglászott, ekkor óvatosan végigsimítottam a nyakán és megvakargattam a fülét. Jól ápolt, puha bundájú kutya volt.

Cholena

Kissé megijedtem, amikor szánalmasnak nevezte magát, de nevetett. Ő is zavarban volt? Őszintén bevallva, nem vettem észre, de lehet csak azért, mert saját zavarommal voltam elfoglalva.
 - Minden kezdet nehéz! - mondtam mosolyogva, de belül leszidtam magam, amiért ilyen felszínes dologgal hozakodtam elő, de nem tudtam hirtelen mit mondjak.
Ekkor Mai-re pillantottam, aki a zsákmánnyal a kezében állt, indulásra készen.
 - Indulnunk kéne haza, várnak minket a nyúllal... - váltottam hamar témát, majd hozzátettem kedvesen - Lenne kedved esetleg velünk tartani? Szívesen megosztanánk veled mai ételünket! - Uhhh, ez megint nem sikerült a legjobban... - És így legalább pár embert meg is ismerhetsz és bemutathatlak a kutyáknak is! - Ezzel a kiegészítéssel már elégedett voltam. Mai is egyet értően bólogatott, biztatva a vendéget.

Yansa:

Gondolkodóba estem, lehet vissza kellene mennem, Naira már biztosan türelmetlenül vár. Na meg: biztos jó ötlet csak úgy ajándék nélkül, üres kézzel beállítani egy családhoz? Mérlegeltem és már nagyon arra hajlottam, hogy ne menjek, amikor egy vadpulyka battyogott elő a bokrok mögül rikoltozva. Sosem láttam még ilyet - talán egy újabb jel.
Villámgyorsan lekaptam a vállamról az íjam, felajzottam és lelőttem a pulykát. Nagydarab volt, több napra is elég lesz talán. Odarohantam és a késemmel kíméletesen véget vetettem a vergődő állat életének, és megköszöntem a Nagy Szellemnek, hogy küldte. Végül felkaptam és visszatértem a lányokhoz.
- Köszönöm, elfogadom a meghívást, így nem megyek üres kézzel sem - magyaráztam, miközben óvatosan kihúztam a nyílvesszőt a madárból és eltettem.

Cholena

Amint láttam a vadpulykát és azt, hogy Yansa egyből cselekszik visszafogtam a kutyát, aki parancsra várt. Mingan a saját bőrén tanulta meg, hogy ne rontson neki csak úgy minden vadnak, ami elé kerül.
Mai szakértő szemmel figyelte a fiatal férfit, és közelebb lépve a "Jó vadász" szavakat súgta. Egyetértően bólintottam.
Mikor Yansa elfogadta meghívásunkat elmosolyodtam. Aztán útnak indultunk hazafelé. Nem akartam csendben eltölteni a utat, ezért kérdezősködni kezdtem.
 - Mondd csak, mennyivel másabb az a hely, ahonnan te jössz?

Yansa:

-Nálunk a legtöbben földművesek, esetleg a föld ajándékait gyűjtik be, gyümölcsöket és magokat, amik az erdőben nőnek. Én csak azért lettem vadász, mert apám anitsiskwa volt és mikor gyerek voltam, megtanított vadászni, főleg madarakra. Néha segítettem neki sasokat fogni - mosolyogva gondoltam vissza arra, amit erről apám mesélt, hogy csak kölcsön kérünk tőlük, azután el kell engednünk őket, hiszen a tollukat oda adták. Sosem engedte, hogy három tollnál többet tépjek ki egy sas farktollából. - Úgy tartják a klánom feladata az élet védelme. Szoktunk fákról hullott magokat is ültetni, főleg ott, ahol a fehér emberek kivágják a fákat A fákra szükség van, életet adnak - magyaráztam és hirtelen eszembe jutott az apám, aki meg akarta védeni az erdőt, amikor a fehér emberek fejszékkel jöttek. Sokáig harcolt, de ők sokan voltak. - Nagyon szorosan követik a hagyományokat, és ami azt illeti ott a legtöbben jobban szeretik a növényeket, mint az embereket. De persze összetart a klán, csak az idegenekkel szemben nagyon zárkózottak. Persze nem tudom, hogy a ti szokásaitok milyenek.

Cholena

- Mi is szoktunk ültetni, - kezdtem bele - bár családoknál eltérő mennyit. Vannak, akik csak növényeket termesztenek. És vannak, akik kutyákat tartanak és mellette növényeik is vannak. Ők általában pár kutyával rendelkeznek és idejük nagy részét a fölművelésnek szentelik. A mi családunkban viszont elsők a kutyák. Mi is ültetünk persze növényeket, de kevesebbet. Mellette viszont vadászunk is. Ha valamiben hiányt szenvedünk, elcseréljük a húst növényre. Vagy egy kölyköt ajándékozunk és cserébe hoznak kukoricát, babot vagy gyümölcsöket. Ami pedig az embereket illeti, nagyon különbözőek. Főleg az idősebbek inkább zárkózottabbak, de köztük is vannak, akik szívesen látnak idegeneket. A falu viszont összetartó. Hisz szükségünk van egymásra. - egyre közelebb értünk és parányit újra izgulni kezdtem, vajon hogy fogják szüleink Yansa-t fogadni.

Yansa:

- Nem okoz problémát, ha idegenként veletek megyek? Mégiscsak most láttalak titeket először - gondolkodtam hangosan. Már messzebbről láttam a falut, nem is olyan  messze volt az én wigwamom is. Néha a kutyára figyeltem. Azon kezdtem gondolkodni, mi vajon miért nem tartottunk soha kutyát. Biztosan hasznos lett volna vadászat közben, de talán egy csapat jól képzett kutyával a fehér embereket is elriaszthattuk volna az erdő tönkretételétől.

Cholena

 - Dehogy probléma! Anyánk is mindig örül egy új látogatónak. Nem kell aggódnod! - rámosolyogtam kedvesen.
A házunk nem volt messze az erdőtől. Amikor a közelébe értünk már lehetett hallani a kutyák csaholását. Anyánk a kis kertben volt, lábánál két fiatalabb kutya játszott. Figyelte őket, nehogy kárt tegyenek valamelyik növényben. Mikor észrevett minket kitessékelte őket a kertből. De csak akkor jött oda hozzánk, amikor a házhoz értünk. Üdvözölt minket és Yansa-t is.

Yansa:

Kicsit idegesen, de kedvesen üdvözöltem az édesanyjukat és be is mutatkoztam neki, azután lekaptam a vállamról a pulykát és átnyújtottam neki, mire mosolyogva megköszönte és le is tette egy összeeszkábált asztalra, hogy kibelezze. Kedves asszonynak tűnt, észrevettem, hogy a két lány közül Cholena hasonlít rá jobban, a szemük szinte egyforma volt.

Cholena

Apánk is meghallotta az idegen érkezését és ő is üdvözölte, majd hozott tálakat, hogy segítsen anyánknak.
A pulyka belezése nem bonyolult feladat, de megszabadulni a tollaktól már időt igényel. Mai egyből felajánlotta segítségét. Ez azt jelentette, nekem kell a vendégünkről gondoskodni. Hátra vezettem a kutyákhoz, gondoltam addig megismertetem vele őket. Eljátszadoztunk a fiatalabbakkal, amíg Mai nem szólt, hogy kész vannak.
 - Én készítem az ételt ma - mondtam buszkén, majd megkértem, hogy jöjjön velem, ne maradjon itt egyedül.
Amíg az étel sült anyám tartotta szóval Yansa-t. Kedvesen és érdeklődően faggatta arról, hogy ki is ő, honnan jött. Felajánlotta, hogy ha bármiben segítségre szorulna, hozzánk bármikor fordulhat. Szerencsére a párkeresés témáját nem hozta fel. Megkönnyebbültem.
Miután elkészültem az asztalra helyeztem a húst, apám pedig a már korábban készült babos kenyeret, Mai pedig a kukoricát. Mind asztalhoz ültünk, hálát adtunk és jóízűen enni kezdtünk.
Reméltem, hogy elkísérhetem majd Yansa-t a wigwamjáig. Valami megfogott benne, ami nem hagyott nyugodni, ami mindig arra kényszerített, hacsak ránéztem, hogy hevesen verjen a szívem és zavarban legyek.

Yansa:

Miután megismertem a kutyákat, Mai  szólt, hogy előkészítették a pulykát és Cholena hívott, hogy legyek vele, amíg főz, de végül míg az étel készült, az édesanyjával beszélgettem, elmeséltem, hogy melyik klánból jöttem, és hogy bár anyám nem akart még elengedni, a három bátyja unszolására, végül elküldött ide, hogy a hagyományok szerint eltöltsek itt egy kis időt. Meséltem, hogy az egyik nagybátyám is itt él az asszonyával.  Azután az ebéd elkészült.
Az étel nagyon finom volt, Cholena kiváló szakács, igyekeztem is dicsérni a főztjét. 
Mikor végeztünk, összeszedtem a holmimat és azt a pulykacombot, amit elcsomagoltak nekem, hogy legyen mit ennem este.
- Köszönöm szépen a meghívást, de most már ideje lesz hazaindulnom, Naira, a kancám biztosan türelmetlenkedik már - szabadkoztam, mire Cholena szülei felajánlották, hogy vigyek neki egy kis szárított kukoricát. Elfogadtam, azután odaléptem Cholenához.
- Nagyon finomat főztél, örülök, hogy megismerhettelek.

Cholena

Minden egyes alkalommal elpirultam, amikor dicsért. Még jobban zavarba ejtett. Aztán elérkezett a búcsúzás perce.
 - Köszönöm! - pirultam el újra a bóktól - Én is örülök, hogy megismertelek.
Nem is tudom, mi okból, de vele akartam menni. De valami megakadályozott abban, hogy felajánljam,  elkísérem. Szégyenlősség. Nem mertem. Csak álltam ott a családommal és mosolyogtam rá. Bántam, de talán korai is lett volna, főleg kezdeményezni. Azzal nyugtattam magam, hogy még úgyis itt lesz egy darabig. Lesz még időnk találkozni és remélem jobban megismerhetjük egymást. Este, amikor lefeküdtem aludni is csak ez járt az eszemben. Nem tudtam még elaludni, ezért kimentem kicsit a kutyákhoz és leültem nézni az eget. Az izgatottságot keserűség váltotta fel. Hisz nem is biztos, hogy tetszem neki. Vannak más lányok is, akiket választhat vagy akikkel barátkozhat. Sóhajtottam, majd mikor az egyik kutya arcon nyalt elmosolyodtam. - Szerinted nem kéne aggódnom? - kérdeztem tőle mosolyogva, de tudtam, válaszra nem számíthatok. Ezek után úgy döntöttem, lefekszem és megpróbálok elaludni.

Yansa:

Legszívesebben még maradtam volna vele, de nem akartam alkalmatlankodni. Gondoltam arra is, hogy megkérem, kísérjen el, de csak ma találkoztunk, nem lett volna helyénvaló. Így hát egyedül sétáltam haza, ahol Naira vidám, talán kissé számon kérő nyerítéssel üdvözölt, de azonnal megbékélt, amikor odaadtam neki a szárított kukoricát, amit Cholena szüleitől kaptam. Mosolyogva paskoltam meg barna-fehér foltos nyakát és halkan beszélni kezdtem hozzá. Hiszen most ő volt az egyetlen társam.
- Találkoztam két lánnyal és a kutyájukkal. Elvittek az otthonukba. Az egyik lány, Cholena főzött, nagyon finomat. Valamiért úgy érzem, vele fontos dolgom van ebben az életben. Talán ő az, akit majd választanom kéne. - Naira halkan horkantott. - De nem tudom, még alig ismerem. Nem tudom, hogy megy ez az egész... ha apám még életben volna és elmondhatná... - Naira felém fordította szürke tekintetét, mintha csak megszólalna. - Igen, azt hiszem meglátogatom holnap az egyik nagybátyám, aki valahol itt lakik a faluban - simítottam végig a homlokán. - Aludj jól kicsi lány! Vigyázz magadra és ne csatangolj el. - Miután elköszöntem tőle bementem a wigwamomba, ahol elrágcsáltam a maradék pulykacombot, befontam a hajamat, azután lefeküdtem. Még mielőtt elaludtam Cholena képe jelent meg lelki szemeim előtt, tűnődtem egy darabig, ezután befordultam a fal felé és elaludtam. 
Az éjjel kutyákkal álmodtam, Mingan is köztük volt, csak figyelt, mintha azon gondolkodna, vajon megérdemlem-e, hogy közelebb menjek hozzá.

Cholena

A reggel korán érkezett. Úgy éreztem, legszívesebben ágyban maradnék egész nap. Nem álmos voltam, csak... nem is tudom. Még mindig a tegnapi gondolataim kavarogtak a fejemben. Sóhajtottam és felkeltem. Elkészültem majd kimentem. Mai már a kutyáknál volt és mosolyogva nézett felém amikor észrevette, hogy kimentem. Vissza kell rázódnom a valóságba, a mai napba. Segítettem Mai-nek a fiatal kutyákat tanítani. Az "Ül" parancsszót és a hívást, elzavarást már ismerik. Most az következik, hogy mikor ehetnek, mikor és hogyan vehetik el a falatot és kitől fogathatnak el ételt. Közben Mai rákezdett arra, amit tegnap még nem akart elkezdeni, de ma aztán kiszórakozhatta magát. - Éééés, mi van ezzel az ifjúval? Láttam ám! - kacagott, mire elpirultam - Ne is próbáld tagadni, hisz most is olyan vagy, mint a paradicsom! - folytatta - Ugyan, Cholena, nincs ezen mit szégyellni! Tényleg jó kiállású, erős férfi, de nekem túl határozott!
 - Szerinted anya is észrevette? - kérdeztem zavartam, mire nővérem egy határozott "Kizárt!"-tal felet.
Az erdő felé pillantottam, abba az irányba, ahol először láttuk egymást.
 - Menj csak, vidd el Mingan-t sétálni! - biztatott Mai - őket majd én elintézem - nézett a csaholó fiatal ebekre - No menj!
És Mingan társaságában elindultam ma is az erdőbe.

Yansa:

Korán keltem reggel, és miután elvégeztem teendőimet, Nairát etettem meg. Izgatottan ficánkolt, tudtam, legszívesebben vágtázna velem, de megráztam a fejemet.
- Nem most Naira, sajnálom, még mindig nem ismerem eléggé az erdőt ahhoz, hogy magammal vigyelek, majd délután meglátogatjuk a nagybátyám - ezután bementem az íjamért és újra nekivágtam az erdei útnak. Reménykedtem benne, hogy ma valami nagyobb vadat is látok nem csak madarakat, bár egy sólyomnak örültem volna, megpróbáltam volna elfogni. Ha kézhez szoktatom hűséges társam lesz a vadászatban - de ugye ezek még csak álmok voltak.
Még puha és nedves volt a föld az éjszakai harmat után, madarak nem énekeltek most, csupán egy magányos kakukk kakukkolt egy fenyő tetején.
Azon gondolkodtam, hogy vajon ma is találkozom-e Cholenával. Örültem volna neki, bár még nagyon nem láttam, hogy mit kéne kezdenem ezzel a helyzettel. Tetszett nekem.

Cholena

Magamban tépelődtem. Menjek ugyan oda, ahol tegnap voltam? De mégis mennyi az esélye, hogy ő is ma is pont arra jön. És ha mégis, vajon mit fog gondolni? Micsoda mesébe illő. És ostobaság is egyben.
De azért mégis arra vettem az irányt. Nem akartam annál a farönknél megállni, csak amerre menni akarok pont arra van. Hitegettem magam és ezzel magamat keverve zavarba. Amit persze nem engedhetek meg magamnak egy erdő kellős közepén. Megráztam a fejem és megdörzsöltem a homlokomnál. Megálltam egy pillanatra és körbenéztem. A tisztás már nem volt messze. Össze kell szednem magam! Hamarosan már a fiatal kutyákkal jövünk ki ide, rájuk oda kell majd figyelnem. Hisz ha nem koncentrálok könnyen elkószálhat az egyik vagy csapdába eshet. Bár nagyon ritkán használunk olyan csapdát, ami a kutyáknak árthatna, sose lehet tudni ki és mi keveredik errefelé. Túl sokat hallani a fehérek tevékenységeiről is, ami aggasztó. Bár csak távoli viharnak tűnik, sosem lehetünk elég óvatosak.
Rendben, tekintsük ezt a sétát terepszemlének! - biztattam magam. Végigpásztáztam az avart. Nem volt meglepő, hogy sok őzcsapa fut a tisztás felé. Elindultam hát én is arrafelé, de nem egyenesen. Vele párhuzamosan indultam el, de a fákat mindig úgy kerültem ki, hogy egyre közelebb kerüljek a tisztás fényéhez.

Yansa:

Vajon ma is elsétál a tisztás felé? - Gondolkodtam, míg egyszerre figyeltem arra, hova lépek és a bokrokban esetlegesen lapuló állatokra. De csak madarak vagy pockok lehettek, nem nagyon mozdult semmi. Talán még az állatok is alszanak itt. Elhatároztam, hogy a tisztás felé megyek, hiszen tegnap ott volt egy pulyka, biztosan ma is tudok lőni ott valamit, ha mást nem egy vadtyúkot, vagy egy apró üregi nyulat. De persze ez csak a kifogás volt, abban reménykedtem, hogy ő is arra sétál. Megszaporáztam lépteimet és szinte nem is figyeltem. Már láttam a tisztás fényeit, ahogy a nap beragyogja a dús fűpázsitot, amikor egy rossz lépésnek hála eltűntem egy levéllel és ágakkal gondosan eltakart gödörben. Fájdalmasan felnyögtem, mert kicsit meghúztam a bokámat, de ezen felül semmi bajom nem volt. Sőt... úgy tűnt egy apró őzsutára sikerült ráesnem, és ebből rájöttem, hogy a gödröt nem őzeknek, hanem farkasoknak ásták, az őztetem csali volt, hogy a szag után loholó vadállat csapdába essen. Nos, ez most nekem sikerült. 
Magas volt a gödör fala, de nem lett volna lehetetlen kimásznom. Néhány nagyobb gyökér lógott bele a közeli fák alól. Azonban valami másra is figyelmes lettem. Az őzsután különös sebek voltak, mintha alaposan összeszurkálták volna, vagy valami megmarta volna, egy nagyobb seb körül sok apró horzsolás volt. Nem tartott sokáig, míg rájöttem, ezt a csapdát nem a mi embereink ásták, ez a fehérek műve, hiszen az ő fegyverük művel ilyesmit az őzekkel és minden más állattal. De minek kellene a fehér embernek farkas? Nem tudja megenni, nem tud bánni vele. Leguggoltam az őz mellé és gondolkodni kezdtem, közben pedig hozzáértő kézzel masszíroztam a jobb bokámat, hogy hamarosan kimásszak innen.

Cholena

Ha így haladok tovább a végén még átérek a tisztás túloldalára, ahonnan tegnap Yansa jött. Hogy ott találkozzak véletlenül össze vele még inkább nem akartam. De a lábam csak vitt előre. Egészen addig, amíg zajra nem lettem figyelmes. Mingan már korábban nagyon szaglászott, de ezt természetesnek vettem. A zaj hallatán leguggoltam. Kutyámat figyeltem, vajon észrevette-e merről jött a zaj. - Vigyél közelebb! - suttogtam neki és abba az irányba mutattam, amerről a hang jött. Ahogy közeledtünk nem egyenesedtem fel. Mingan egyre hevesebben szimatolta a földet. Valami nem stimmelt. Ha állat lett volna, csapást hagyott volna és a kutya a meghatározott utat követné. Ez annál szélesebb volt. Az állatok nem terülnek ennyire szét, ha az erdőben mennek. Nemsokára egy gödröt pillantottunk meg. Megbújtam egy bokor mögött, hogy megbizonyosodjak róla, az ami itt volt már nincs itt és nem kell veszélytől tartanunk. Mingan-t magamhoz szorítottam és figyeltem egy darabig.

Yansa:
Hangokra lettem figyelmes. Logikusan segítségért kellett volna kiáltanom, de nem akartam, hogy véletlenül Cholena legyen ott vagy valaki, aki közel áll hozzá, nem akartam szégyenbe kerülni, hogy vadász létemre beleestem egy gödörbe, ezért megfogtam a sutát és mivel nem volt nehéz feldobtam, ki a gödörből, hogy azután utána másszak. Kicsit fájt a bokám, de nem volt vészes, mivel jó mászó voltam - ezt is apámtól tanultam madarászás közben -, még  így is kijutottam, és jól tettem. Cholenát vettem észre egy bokor mögött kuporogni, azt hiszem észrevett, ezért felálltam hamar és magyarázkodni kezdtem. 
- Azt hiszem fehér emberek  járhattak itt, ez volt a gödörben - fogtam meg a suta tetemét és odavittem hozzá. - Ilyen sebet csak az ő fegyvereik okozhatnak.

Cholena

Amikor egy állat teteme emelkedett ki a gödörből megrázkódtam és nem mertem mozdulni. Egy őz volt. De valami még volt a gödörben. És Mingan nem morgott. Csak ült velem. Ez összezavart, viszont arra engedett következtetni, hogy nincs itt semmi veszélyes. Legalább is már. Aztán hirtelen Yansa mászott ki a gödörből. Kis híján könnyek szöktem a szemembe, de reméltem nem látszik.
Közelebb léptem és megérintettem a hallott állta sebét.
 - Igazad lehet. Féltem, hogy valami hasonló lesz. Mingan furcsa nyomokat talált idefelé, ami nem állat hagyott és nem is egy közülünk. De örülök, hogy téged találtunk itt... és nem más valamit. - az utolsó szavakat már lassabban ejtettem ki. Ha a fehérek ilyen közel jöttek hozzánk, bármelyik nap akár a faluba is beronthatnak.
 - Mit tegyünk? - kérdeztem halkan, morfondírozva, majd a gödörhöz léptem. - Szerencse, hogy csak egy gödör és nem állítottak bele kihegyezett botokat. Akkor komoly bajod is eshetett volna - néztem rá aggódva.

Yansa:

- Nem tudom, miért kell nekik egy farkas, ráadásul élve, különben mélyebb lenne a gödör, vagy tényleg lennének benne kihegyezett botok, de csak arra tudok gondolni, hogy farkas kellett nekik, vagy valamiféle ragadozó, ez megmagyarázná az őzet. - Sóhajtottam. - Szerintem szólnunk kéne valakinek, túl közel merészkedtek, megsértették a szabályokat, megint tárgyalni kell velük.

Cholena

- Igen, ez biztos! - helyeseltem - Szóljunk a falu elöljáróinak, ők tudni fogják mi a teendő! Vigyük magunkkal az őzet is, nehogy tényleg idecsaljon farkasokat. És persze, hogy megmutathassuk a sebét. Rátehetjük Mingan-ra - ajánlottam fel és már elő is vettem egy kis bőr táskából egy szakadt ruhaanyagot és kötözőanyagot amivel össze lehet kötni a vad lábait. A ruhát rá is terítettem a kutya hátára. Megszokott volt, hogy a kutyák segítségével cipeltünk dolgokat. Egy nagyobb vad elejtésénél ez még nagyobb jelentőséggel járt, főleg ha csak Mai és én voltunk kint. Igaz most itt volt egy erős férfi is, mégsem akartam cipelésre kérni.

Yansa:

Meglepett, amikor Cholena a kutya hátára erősítette a tetemet, de nem szóltam egy szót sem. Biztos feléjük ez a szokás, végül is Mingan nem volt kicsi kutya.
[...]
Az elöljárók aggodalmasan hallgattak végig minket, alaposan megnézték az őzsutát, azután megköszönték, hogy figyelmeztettük őket, mi pedig távoztunk. Amíg beszéltünk velük eszembe jutott az a hatalmas pusztítás, amit a fehér emberek egy szemrebbenés nélkül szoktak végezni, ezért egy szó nélkül, mélyen elgondolkodtam. Nem akartam nagyon bezárkózni Cholena előtt, de most nem tudtam, mit mondhatnék.

Cholena

Miután mindent elmondtunk az elöljáróknak és távoztunk Yansa nem szólt. Nem tudtam eldönteni, faragatlanság lenne-e megkérdezni komorsága okát. Egy kis ideig csak szótlanul sétáltam mellette.
 - Valami baj van? - kérdeztem aztán meg félszegen.

Yansa:

- Nincs - ráztam meg azonnal a fejemet. De mégis hozzátettem, - csak régi emlékek.
Nem tudtam, hogy készen állok-e már rá, hogy vele ezekről a komor dolgokról beszéljek, most még nem akartam ezzel terhelni. Csak ez a csapdás dolog előhozta belőlem. Megráztam magamat, mint egy kutya, azután halvány mosollyal az ajkaimon fordultam felé.
- Lenne kedved elkísérni? Meg akartam látogatni anyám bátyját, aki ebben a faluban lakik és megígértem a lovamnak, hogy őt is kihozom.

Cholena

Először megijedtem, nagyon gondterheltnek tűnt. Látszott, hogy valami bántja, de nem akartam faggatni.
Aztán felcsillant a szemem amikor megkérdezte lenne-e kedvem vele tartani.
 - Természetesen! Szívesen megyek! - válaszoltam mosolyogva. Örültem, hogy vele lehetek és annak is, hogy láthatom a lovát.
Elindultunk Mingan pedig közöttünk jött.

Yansa:

Nagy kő esett le a szívemről, amikor igent mondott, mert kicsit tartottam attól, hogy talán túl korainak fogja találni. Hamar odaértünk a saját kunyhómhoz és Naira azonnal odaügetett hozzánk, hogy először bedugja az orrát a hónom alá, ölelésért ácsingózva, azután viszont hátráljon pár lépést, amikor észrevette Mingant. Szerencsére hamar rájött, hogy nincs mitől tartania és inkább lehajolt, hogy barátságosan megszaglássza a kutyát. Elmosolyodtam és megpaskoltam a lapockáját.
- Szóval ő itt az én Nairám. Apám kancájának a csikója volt. Nagyon hűséges, és makacs is. - Mintha csak alátámasztaná, amit mondok, Naira felkapta a fejét és hátulról meglökött. Felkacagtam. - Néha az az érzésem, hogy tökéletesen érti, amit mondok.

Cholena

Mingan nyugodtan állta a próbát. Bár először, amint megpillantotta a nála nagyobb állatot, nem tudott mit kezdeni vele, de nem is kellett, mert a ló először gazdáját üdvözölte. Addig volt ideje eldöntenie magába, hogy van-e mitől tartania. De látta, hogy mi is nyugodtak vagyunk, így nincs semmi vész.
Felnevettem azon, amit Yansa mondott. Egyetértően bólintottam, majd hozzáfűztem: - Az állatok nagyon jó társak tudnak lenni! - majd megsimogattam hű őrzőm fejét, aki elégedetten csóválta farkát. Majd a biztonság kedvéért még egyszer megszaglászta a lovat.

Yansa:

- Igen. Volt idő, amikor jobban élveztem az állatok társaságát, mint az emberekét, talán ezért sem vagyok olyan bőbeszédű. - Alighogy ezt kimondtam, Naira odébb taszigált, hogy megnézze magának Cholenát. A többi lóhoz képest magasabb volt, jóval a lány fölé magasodott, de lehajolt, hogy a szemébe nézhessen, azután beleszimatolt a hajába és kedvesen horkantott. - Haha, tetszel neki! Szeretnél rá felülni?

Cholena


Naira szép ló volt. És most én voltam soron a vizslatásban. Csiklandós volt, ahogy beleszagolt a hajamba.
 - Hogy felülni rá? - kérdeztem vissza hirtelen. Haboztam. Az egyik felem repesett az örömtől, a másik félt. Még nem ültem lovon. Vagy talán kiskoromban. Igen, most hogy visszagondolok kiskoromban egészen biztos ültem már lovon, de csak arra emlékszem, hogy a magasban voltam és puha volt.
 - Nem tudok lovagolni... - vallottam be végül félszegen miközben megsimogattam a lovat. Nem akartam Yansa szemébe nézni, hátha kinevetne. A lovat néztem. Ekkor eszembe jutott egy briliáns ötlet. Felragyogott szemekkel néztem a férfire.
 - Mi lenne, ha te megtanítanál lovagolni és cserébe én megtanítanálak, hogyan kell a kutyákkal bánni? - lehet, hogy elhamarkodott ötlet volt, de nekem tetszett. Elmosolyodtam.

Yansa:

Széles mosoly jelent meg az arcomon, ahogy beszélt. 
- Tényleg megtanítanál? Az jó lenne, azt hiszem hasznomra válna vadászat közben. És persze megtanítalak lovagolni, de most egyelőre akkor szállj fel elém, hogy le ne csusszanj - javasoltam és felpattantam Naira hátára, hogy onnan a kezemet nyújtsam neki. - Ne aggódj, megtartalak.

Cholena

Bólintottam és mosolyogtam. Amint felült a lóra és kezét nyújtotta elpirulva kapaszkodtam meg benne és ültem a lóra. A szívem hevesen kalapált. Ennyire közel még sosem voltam hozzá.
 - Mingan! Várj meg itt! - hirtelen eszembe jutott, hogy ha utánunk akarna futni, talán megijedne a ló, bár nem biztos. Jobb lesz ez most így.
 - Mit kell tennem? - kérdeztem elszántan, de mégis kicsit bizonytalanul. Én magam elszánt voltam, de mégis, nem tehettem ellene... Mellette, mindig rám tör ez az érzés...

Yansa:

- Szerintem velünk jöhet, most hogy ismeri, Naira sem fog megijedni tőle - vágtam rá, amikor rászólt a kutyára, azután tanítani kezdtem. - Szoríts rá a térdeddel az oldalára, a lábaddal kapaszkodj, úgy mintha másod nem lenne, de persze most, amíg még nem megy, megfoghatod a sörényét, ne aggódj, erősebb annál, hogy fájjon neki. Majd ha egyedül lovagolsz, meg kell böknöd a sarkaddal az oldalát, hogy elinduljon, és szorítanod a térdeddel, hogy megálljon. Közben pedig a csípőddel igyekezz felvenni a lépése ritmusát. Így - fejeztem be és megrúgtam Naira oldalát, majd a csípőmmel belöktem. Gyors léptekkel indult meg, már vágtatott volna egy kiadósat, de egyrészt mivel csak a falu másik végébe indultunk nem volt rá szükség, másrészt azt akartam, Cholena kicsit szokja még.

Cholena

 - Rendben Mingan, akkor jöhetsz! - mosolyogtam, majd egyből figyeltem Yansa szavaira. Igyekeztem mindent jól csinálni és főleg ráérezni a dolog ízére.
Ahogy a ló megindult felsőtestem enyhén hátralendült, majdnem hozzáérve a férfi mellkasához. Nem mintha ellene lettem volna, csak nem is tudom. Féltem. Féltem, hogy mit fog szólni. Kétszeresen is új volt nekem a szituáció. Egyrészt a lovaglás, másrészt kölyökkori játszótársaimmal habár nem zavartattuk magunkat ha birkózni kellett is, ez már más. Felnőttem és megváltoztam. Ezért hamar inkább lágyan belekapaszkodtam Naira sörényébe. Egyáltalán nem erősen, nem éreztem szükségét, de jó érzés volt a kezemben tartani. Kezdtem élvezni az összhangot, ahogy a ló lépéseinek ritmusára ringott a csípőm.

Yansa:

- Szóval még sosem lovagoltál? - Kérdeztem tűnődve. - Csak mert úgy mozogsz, mintha mindig is ezt csináltad volna - egészítettem ki mondandómat, talán csak ritkán billent hátrébb a mellkasom felé, de az sem volt zavaró csak... szokatlan. De kellemes. Átnyúltam a karjai alatt, hogy  fogjam Naira sörényét, nem mintha nem bírtam volna tartani magam, ez neki kellett, már megszokta, így nagyobb volt az összhang köztünk valahogy - nem mintha nem mozogtunk volna már így is egyként.
- Mit gondolsz, készen állsz egy kis ügetésre?

Cholena

Valósággal megborzongtam, amikor ő is előrenyúlt, hogy megmarkolja lova sörényét. Így még közelebb kerültünk egymáshoz.
 - Készen állok! - mondtam határozottan. Bár kicsit izgultam még mindig, de megbíztam benne. Kezdtem megbékélni a dologgal... Mármint tudtam, ha feszült vagyok azt az állatok is megérzik. És bármennyire tartottam Yansa közelségétől annyira vártam is. Ha összeérünk, nem tehetünk róla. Ilyen gondolatokkal csitítottam lángoló szívem... és persze arcom... Belegondolva, mennyire viccesen nézhetek ki, ha az ember közelebbről megnéz mosolyogni kezdtem. Egyre jobban élveztem ezt a lovaglást.

Yansa:

Ahogy ügetni kezdtünk, óhatatlanul közelebb kerültünk egymáshoz, a szabad kezemmel átkaroltam, hogy le ne essen, de szinte éreztem, hogy magam is belepirulok. Hamarosan már a falu lakói és állatai között lavíroztunk, de Naira olyan ügyesen tette ezt, mintha itt született volna. Rövidesen elértünk a nagybátyám wigwamjához, aki ki is lépett belőle, ahogy meghallotta a lódobogást. Megállítottam Nairát és megpaskoltam a nyakát, ezután leugrottam róla és gyengéden megfogtam Cholenát a derekánál és leemeltem a lóról.
- Bátyám! - üdvözöltem a nagybátyámat, azután bemutattam őket egymásnak Cholenával.
- Tudom, ismerem a leányt, szoktam látni őket az erdőben. Talán meséltem is valamikor. De mondd, mi szél hozott erre öcsém? - Most hirtelen eszembe jutott, hogy pont arról akartam kérdezni, hogy hogy kéne udvarolnom, vagyis hogy mennek itt a párválasztási szokások, hiszen erre nem tanított meg senki, de Cholena előtt csak nem kérdezhettem rá.
- Csak... gondoltam meglátogatlak, hátha van egy-két... jó tanácsod. - Vetett egy pillantást Cholenára, azután ismét rám.
- Értem... nos, gyertek beljebb, a feleségem nem rég lepényt sütött, most friss és finom, egyetek! - Követtük őt a wigwamba és hangosan köszöntöttem az asszonyát is, azután leültettek minket néhány szalmával kitömött párnára. Reménykedtem benne, hogy annyira nem lesz kínos ez a találkozás.

Cholena

Egyre és egyre közelebb éreztem magamhoz Yansa-t. Megborzongtam. Hirtelen a ló felgyorsulásával az események is felgyorsultak. És amikor leemelt a lováról csak újból elpirultam.
Nagybátyja kedvesen fogadott minket, illedelmesen köszöntem neki. Megsimogattam ezután Mingan fejét és Naira nyakát. Ez után beinvitáltak minket, ugyanolyan tisztelettel köszöntem a bent lévő asszonynak is. Ismertem őket, bár nem annyira jól. Több időt töltök a kutyákkal és az erdőben, mint a faluban beszélgetéssel. Persze amikor tehetem segítek és a közösség tagja vagyok. Mégis nálunk a gyerekek foglalkoznak többet a kutyákkal. Majd ha én is anya leszek és az én gyerekeim is elég idősek lesznek felelősséget vállalni, ők fogják átvenni a kutyák gondozását és én ráérek diskurálni.
Elgondolkoztam amíg csendben üldögéltem hagyva, hogy Yansa rokonával nyugodtan beszélgethessen.

Yansa

- Szóval, azt hiszem tudom, hogy miért jöttél. Anyád nem mondott el mindent - vigyorgott a nagybátyám -, hogy ez miért nem lep meg.
- Miért?
- Mindig úgy gondolta, ez a férfiak dolga. Ha tudnád meddig kérette magát, mielőtt hozzá ment apádhoz! - Elmosolyodtam, megpróbáltam magam elé képzelni őket.
- Anya mindig is makacs volt - suttogtam.
- Na de... itt a farkas klánban erős nőket találsz, nem elég virágokat szedni, meg ékszereket szerezni nekik a kézművesektől. Cholena családja is vadászik a kutyáikkal - mosolygott a mellettem ülő lányra. Kicsit zavarba jöttem. - Jobb, ha határozott vagy, vagy elevenen felfalnak. Mármint az asszonyok - kacagott fel. Ismertem őt, tudtam milyen, de most azt kívántam bár egyedül jöttem volna.
- Jaj, ne légy ilyen - dorgálta a férjét a néném. - Neked pedig nem kell aggódnod Yansa, a legügyetlenebb férfiak is találnak asszonyt. - Míg beszélt kedvesen meglegyintette a nagybátyám. Öröm volt rájuk nézni, látszott, hogy igazán szeretik egymást.
- Jól mondja az asszony - tette hozzá a bátyám -, te Yansa, pedig nem vagy olyan ügyetlen, mint én voltam. Ahogy látom... - A felesége szó szerint betömte a bácsikám száját egy darab kenyérrel.
- Ne is törődjetek vele, vén róka...
- Fvéén?! - Kérdezett vissza teli szájjal. Valóban fiatal volt még, a legifjabb anyám fivérei közül.
- Inkább vegyetek kenyeret, ha gondoljátok mehettek, de szívesen látunk titeket, ha maradni akartok. - Értettem a célzást. Vettem egy kenyeret magamnak és Cholenának is adtam egyet, azután megköszöntem a kedvességüket és kiléptem az otthonukból. Adtam a kenyeremből Nairának, a többit pedig a szügyén lógó szütyőbe raktam el és újra felugrottam a kancára. 
- Ne is törődj a nagybátyámmal, szeret vicceskedni - magyaráztam, miközben már nyúltam, hogy felsegítsem Cholenát a ló hátára.