Vámpírok bálja

Nolan
Egy lépést tettem hátra mikor megindult felém majd az első kezembe akadó tárgyat - ami egy szék volt - hozzá vágtam remélve nyerek egy kis még beljebb menekülök hogy ne tudjon sarokba szorítani. Nem akartam hagyni magam. Küzdeni akartam még ha bele is halok. Lehet van benne valami hogy aki vadásznak született az is marad? Furcsa érzés kerített hatalmába a düh mellett.

Natasa
Hátra döntöttem a fejem hogy a vállára döntsem a fejem. A gerincemen végig futó borzongás nagyon kellemes volt és ahol megcsókolt mintha parázzsal égettek volna még is kellemes volt.

Èlliot
-Rendben ... - motyogtam, majd kissé remegve a zsebembe nyúltam és egy kis bicskát vettem elő. A nagybátyám ezt még akkor nyomta a kezembe amikor kiszadbta a büntetésemet.
-Vágj meg ... - nyújtottam a lány felé a kést, immár kinyitva - Ha minden igaz, akkor ha megérzed a vérem illatát, előtörnek a vámpír ösztöneid ...és akkor már nem fogod olyan undorítónak találni a dolgot.

Dorian
- Te aztán dögös vagy aranyom! Alig várom, hogy a bőrödhöz érjek! - mondtam, majd amikor láttam a széket felém repülni, elálltam az útjából és átmásztam fölötte.

George
Óvatosan végigfuttattam ujjaim, gerince mentén.

Nolan
- Fordulj fel! - morogtam és dühösen néztem rá de szám szélében egy mosoly bujkált. Furcsa érzések kerítettek hatalmába. Jobb kezem önkéntelenül is a fegyver után nyúlt. Nem vettem elő a fegyvert csak rászorítottam a markolatra hogy megnyugodjak. Majd mikor közelebb jött elő rántottam a fegyvert. Furcsa mód nem remegett a kezem. Kezdtem skizofrénnek érezni magam. Egyik pillanatban rettegtem másikban meg azt vártam hogy vére megölhessem a tagot. - Gyere csak közelebb! Meglátjuk mennyire bírod a golyót. - mondtam egy félmosollyal.

Natasa
Mintha áram járt volna át mikor végigsimított gerincemen. NEm gondoltam volna hogy ő ilyen reakciókat vált ki belőlem. Erre nem számítottam. - Miért teszed ezt velem? Miért kínzol? - kérdeztem tőle halkan ahogy rá emeltem fáradt tekintetemet.

Dee:
A kezében lévő bicskára pillantottam, aztán vissza rá. Nem, ez nem fog menni, erre képtelen vagyok...Erősen haboztam és kezdtem bepánikolni, pedig nagyon nem akartam. Vajon ez így helyes? Így van rendjén? Tönkreteszem az életem? Vagy megmentem? Csináljam? Vagy ne? És ilyenkor miért nincs itt velem senki, aki megmondja a kérdéseimre a választ? Elég irónikus módon pont beugrott egy jelenet a Star Wars-ból, amikor Yoda először találkozik Anakin-al. Ő hogy is mondta? Ja igen, 'Do, or die'... Hogy ez mennyire igaz...

Èlliot
Egy ideig csak vártam, de nem mozdult.
-Gyerünk! Csináld ... - biztattam bár nagyon nem akartam ezt az egészet. De muszáj volt. Miatta. Nem akartam hogy meghaljon. Képtelen lettem volna elviselni a tudatot hogy nem is közvetlenül de megöltem valakit.

Dorian
Megváltozott. Ez tetszett, s ami azt illeti, nem féltem tőle, de nem voltam olyan hülye, hogy azonnal belesétáljak egy csapdába.
- Azt már nem! Gyere ide te szívi, ugorjunk együtt egy jakuzziba, vagy a fürdőbe... - feleltem rá.

George
- Kínozni? - kérdeztem vissza - Nem állt szándékomban - nevettem fel - De nyeked tuti!

Nolan
Amíg a taggal néztem farkas szemet, meg is feledkeztem Edwardról. Hirtelen úgy éreztem most csak az a legfontosabb hogy megöljem a fickót. Elvégre ember volt és nálam volt a pisztoly. Nem kellett volna mást tennem mint meghúzni a ravaszt, és lelőni a fickót. - Kösz inkább nem. Nem vagy az esetem. - mondtam neki az ötletére. A hideg is kirázott attól a gondolattól hogy hozzám érjen. Egyenesen rosszul voltam tőle. 

Natasa
- Én miért kínoználak? - kérdeztem egy halvány mosollyal.

Dorian
- Tudod mit? Szarni fogok arra, hogy meghúzod a ravaszt! Mielőtt eltalálhatnál, lerántom rólad azt a farmert és a legközelebbi ágyig vonszollak majd! - nevettem fel.

George
- Azért - mondtam -, mert szépszéged magával ragadnyi kici szemeckéimet! - válaszoltam elvékonyított hanggal.

Nolan
- Próbáld meg és garantáltan végzek veled! - mondtam neki. Nem bírná kikerülni a golyót hisz csak egy ember akár csak én. Amúgy is nálam a nagyobb esély. Nála csak egy balta van nálam meg egy Browning. - Azt hiszed olyan olcsón adom magam? - kérdeztem és már a ravaszon volt az ujjam mikor nyílt anyám szobájának az ajtaja. 
- Itt még is mi folyik? És mit keres egy vámpír a házamban? - kérdezte anyám és Edwardra nézett. Nem értettem mi történt vele. Soha nem beszélt ilyen hangon. És az a fekete ruha ami rajta volt.
- A... anya? - lepődtem meg de láttam a szemén hogy nem ismer meg...

Natasa
Csak elnevettem magam mikor megszólalt. Nem bírtam megállni nevetés nélkül. - Mondták már hogy bolond vagy? - kérdeztem tőle továbbra is nevetve, de elhalkult a hangom mikor megláttam a kastélyt. Vissza az egyhangú falak közé. Ahol csak a szellemek és az emlékek kísértenek. Amiktől nem bírok megszabadulni. Néha már fárasztó az öröklét. Jó lenne végre megpihenni.   

Dee:
Tétován elvettem tőle a bicskát.
-Csináltál már ilyet? -kérdeztem halkan

Élliot
Kicsit megráztam a fejem.
-Nem. De már láttam ... - mondtam halkan. Azt nem tettem hozzá hogy akkor el is ájultam ...

Dee:
A szám szélébe haraptam. Nem sikerült összeszednem magam.
-Csak... még 1-2 percet adj...

Èlliot
Bólintottam.
-Persze. Csak nyugodtan szedd össze magad! - mondtam megértően. Mondjuk ebben talán az is benne volt hogy én is halogatni akartam a dolgot.

Edward
- Érdekesnek ígérkezik ez a műsor, nem gondolja? - gonosz kuncogásba kezdtem, majd nevetésben törtem ki.
- Maga szerint ez szórakoztató? - fordult felém a férfi. Valami földöntúli csillogású tekintettel pillantottam rá.
- Te szerinted nem az, préda? Aranyos, ahogy az emberek összeugranak előttem! Hajrá, minél több vér fröccsen, a végén annál jobban olthatom a szomjam! Talán még az öcsémet is meghívom egy partira!

Dorian
- Chh, maga egy suttyó, de rohadtul nem érdekel. Nekem a nő kell! - mutattam a nemrég említett nádszálra, majd a hirtelen felbukkanó idegenre pillantottam. Láthatóan a srác nem igen törődött vele, csak ismét felröhögött, mintha egy mozi vígjátékába csöppent volna. Számomra nem volt az, kezdtem kifogyni a türelmemből.

George
Műszipogásba fogtam.
- Megséjtette az éjzéseimet cárvámpírnényiiii! - sírást színlelve a vállára borultam, miután megütötte a fülem elhalkuló nevetése. Nemrég olyan boldognak tűnt, de ahogy felbukkant a távolban a kastély alakja, rögtön alábbhagyott a jókedv. Nehéz lehet hosszú ideje egyedül itt rostokolni, de most már.. optimistán tekinthetne a jövőre.

Nolan 
- Micsoda szégyen! Egy vámpír és egy őrült a házamban! - Mondta anyám össze font kezekkel és az ajtó félfának dőlt. Hihetetlennek hatott hogy anyám így viselkedik. - Öreg vagyok én már a vadászkodáshoz deee.... egy vámpír meg egy idióta ember bele fér. - mondta egy gonosz félmosollyal. 
Te már igazán befoghatnád! - néztem dühösen Edwardra de nem eresztettem le a fegyvert és továbbra is a férfire fogtam. Annak elfogyhatott a türelme mert anyám felé hajította a baltát.
- Anya! Ne! - kiáltottam és elé ugrottam így a bal vállamat is eltalálta de mire az ajtófélfába állt anyám már nem volt ott. Lerogytam a földre és vállamra szorítottam a kezem. - Rohadék! - nyögtem.
- Ha a lányom közelébe mertek menni. Azt nagyon megbánjátok. - mondta anyám ahogy elém állt és elő vett néhány tőrt. Nagyon örültem hogy még is emlékszik rám de féltem hogy valami baja esik miattam mert már megint tehetetlen vagyok.

Natasa
Csak halványan mosolyogtam és arcához értem ahogy a vállamra hajtotta a fejét. Boldog voltam mellette de mikor a kastélyban vagyok csak az emlékeim vesznek körül. És nem bírok őszinte érzéseket mutatni. - Sajnálom... - mondtam ahogy megfogtam a kezét amivel átölelt. Magam sem tudtam miért kérek bocsánatot egyszerűen csak jött.

Edward
- Azt hittem, hogy legalább te feldobod a talpad ezen az éjszakán - ellöktem magam a faltól, aminek időközben nekidőltem, s ezúttal rá szegeztem tekintetem - De ezek szerint nem minden úgy halad, ahogy haladhatna normál körülmények között - rájöttem hogy most más a nyanya, mint eddig bármikor. Most nem volt olyan elesett. Mi több, mintha felébredt volna benne valami!
- Az ostoba fogpiszkálódtól meg nem félek! Gyere csak elme roggyant, had tépjelek szét magam a fogaimmal! - üvöltöttem, kikelve magamból.

George
- Hmm? Miért mondtad ezt? - kérdeztem értetlenül pislogva rá.

Nolan
- Vigyázz mit kívánsz vérszívó. - még a végén megbánod. - mondta anyám én meg feltápászkodtam. Ép kezembe fogtam a fegyvert és most a vámpírra céloztam de a férfit is szemmel tartottam. 
- Ha kell téged is megöllek. - mondtam és Edwardra néztem.

Natasa
- Nem tudom. Egyszerűen úgy érzem hogy bocsánatot kell kérnem tőled. - mondtam halkan. Majd megállítottam a lovat mikor a kastélyhoz értünk. Láttam a személyzet tekintetét de nem érdekelt. Mikor leszálltunk a lóról elvitte azokat egy istálló fiú, majd a személyzet tagjait a dolgukra küldtem. - Menjünk nem szeretném ha kint érne minket a hajnal. - mondtam halkan és bementem a nagy ajtón.

Ezt inkább így rakom, mert picit durva:

George
Némán bólintottam, majd leszállva lesegítettem a lányt és egy kedves köszönöm kíséretében adtam át a két ló kantárját egy odaérkező lovászfiúnak. Ezután követtem Natasat.

Nolan
A fal mellett a földre rogytam. Nem bírtam tovább talpon maradni. Most láttam először hogy milyen is egy igazi vámpír. A vérveszteség miatt nem voltam jól és végül minden elsötétült csak tompa hangok jutottak el hozzám. 

Natasa
A lépcsőn felmentem arra az emeletre ahol a szobám volt. Ezen a szinten rajtam kívül szinte senki sem volt. Mindenki az alsóbb szinteken volt elszállásolva. A szobámhoz ért kicsit megálltam a kilincset fogva és elgondolkodtam vajon most mit csinálhatnék?

Edward
Nem lacafacáztam túl sokáig. Erőteljesen belemartam a férfi nyakába, s esélyt sem adva a menekülésre lefogtam végtagjait, s elkezdtem kiszipolyozni az életet adó vörösséget.

George
- Éés most mit csináljunk? - kérdeztem halkan, mellette lépkedve.

Ezt inkább így rakom.:

Natasa
-Jobb ha pihensz. Este szeretném ha elkezdenénk a nyomozást. - mondtam ahogy lenyomtam a kilincset. - Jó éjszakát George. - mondtam halkan és bementem a szobámba majd becsuktam az ajtót és neki támaszkodtam. NEm akartam megbántani, de magam sem tudtam igazán mi a bajom.

Szintéén:

George
Kérdőn néztem vissza rá, ám mire megszólalhattam volna, előttem beviharzott és becsukta az ajtót. Hosszú percekig álltam még ott, végül lehorgasztott fejjel álltam odébb. Kössz.

Nolan
- Miért maradjak? - kérdeztem halkan de nem álltam meg. Már majdnem kiértem a házból mikor megszédültem és a falnak dőltem gyönyörű vérnyomot hagytam magam után. - Ha annyira akarsz ölj meg! - mondtam és megálltam az utcán. Vissza fordultam és az ajtót bámultam. Sérült vállamra szorítottam a fegyvert tartó kezemet. 

Natasa
A szobámba fel alá járkáltam fel alá. Nem bírtam kiverni a fejemből a tudatot ahogy viselkedtem. Már rég aludt mindenki és nekem is azt kellett volna de nem bírtam. Megint. Végül úgy döntöttem hogy bocsánatot kérek tőle. Felvettem a selyem köntöst majd óvatosan kidugtam fejem az ajtónál. Ostoba. A saját kastélyomba nehogy már settenkednem keljen. Gondolkodtam majd George szobájához siettem. Egy pár percig csak ott álltam majd nagy levegőt véve halkan bekopogtam de meg is bántam. Reméltem alszik és nem hallotta meg. Én idióta. És mit fogok mondani ha még is fel van? Natasa téged tényleg megbolondított téged ez az ifjú vámpír. Vénségedre bolondulsz meg. Szidtam magam gondolatban.

Edward
Nem feleltem a kérdésre, csak némán figyeltem, ahogy esetlenül az ajtó felé botorkált. Szánalmas látványt nyújtott. Sebzett volt és züllött, emellett mintha kezdett volna megfagyni a szíve, amióta összefutottam vele furcsa változásokon esett át a jelleme. Ezt azért tudom, mert meg tudtam ismerni valamennyire.
- Minek? A sors majd kinyír, de én hozzád nem érnék, szánalmas féreg! - kiáltottam rá.

George
Nem aludtam. Végig az ágyamon ültem összekulcsolt kezekkel, a padlót fixírozva, mikor kopogtak. Felkapva a fejem felálltam, majd odasétáltam és résnyire kinyitottam.
- Hááááát teeee? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

Nolan 
Rászegeztem a fegyvert és csoda nem remegett a kezem. 
- Válaszolj még valamire. Te ölted meg az anyámat? - kérdeztem tőle. 

Natasa
Pechemre nem aludt és ajtót nyitott. Lesütöttem a szemem és nem mertem ránézni. - Szeretnék bocsánatot kérni a viselkedésemért. Nagyon össze zavarodtam s már magam sem tudom mit miért teszek. - mondtam ujjaimat tördelve. Már biztos. Túl sokáig voltam egyedül és ez tuti az agyamra mehetett.

Edward
- És ha igen? - kérdeztem vissza - Látod ezt itt? - kinyitottam a szám és a fogaimra száradt vérmaradványokra mutattam.
- Az ő vére. Tetszik? Nekem bejött az íze, és az, ahogy kapálózott közben.

George
- Áhá - bólitottam - Ezt szeretted volna elmondani? - kérdeztem.

Nolan
- Rohadék... - mondtam s többször is meghúztam a ravaszt. Úgy három lövés után üresen kattant a tár. Nem tudom hogy eltaláltam -e de nem érdekelt. - Reménykedj hogy nem élem túl... mert akkor vissza jövök és megöllek. - mondtam lihegve de belül üresnek éreztem magam. Már ne éreztem azt hogy igazán élek. Lassan szinte már gépiesen megfordultam és elindultam az éjszakában hogy eltűnjek. 

Natasa
- Igen. Bocsánat hogy zavartalak. - mondtam majd vissza indultam hogy bezárkózzam a szobámba. Tudtam hogy mindent elrontottam a viselkedésemmel.

Edward
Azon kívül hogy az egyik golyó súrolta a karomat, semmi bajom nem esett. Diadalmas vigyorral sétáltam utána, hogy magam mögött hagyjam ezt a házat. Nem igazán érdekelt mi lesz ezzel az épülettel ezután, hiszen azt elértem, amit akartam. Maximum annyit tettem, hogy megfújtam egy könyvet, s boldogan fellapoztam, míg Nolan azon volt, hogy odébb álljon.
- Tudom, hogy meg fogsz dögleni és ez a gondolat boldoggá tett - röhögtem fel.

George
Kitártam az ajtót, majd utánasietve átöleltem és óvatosan meghapraptam a füle végét.

Nolan
Gyenge voltam de még is egy őrült vigyorra húzódott a szám. - Ne vegyél rá mérget! - Nyögtem. Egész hamar elértem a város határát, hogy végre eltűnjek a közeli sötét erdőben. Egyszer úgy is vissza térek és akkor az itteni vámpíroknak vége! Gondolkodtam majd eltűntem a fák között. Egy időre...

Natasa
Meglepődtem mikor átölelt pláne mikor a fülembe harapott. - Na, de George! - mondtam meglepetten. Sikerült megint úgy zavarba hoznia hogy elpirultam... megint! Lehet én vagyok az öreg de mikor én voltam fiatal ilyet nem csináltak. Legalább is nem a folyosókon. - Ezt nem illik! A végén még valaki meg lát minket. - mondtam de nem igazán bántam a dolgot.

Edward
- Már késő - mondtam, ezután elváltak útjaink. Még Nolan után néztem és utána kiáltottam pár "kedves" szót, majd sarkon fordulva távoztam a helyszínről. A könyvet kezdtem olvasni, ami a vadászok történelméről szólt. Basszus, hogy sikerült pont ezt kiragadnoooom?! Mindegy, megtartjuk.
A fehér lapokba mélyedve igyekeztem vissza öcsémhez, és a fura lányhoz, akinek izgatott a sorsra. Nem tudtam, hogy végül felfordult -e már, de ha igen, nem maradhatok ki a mókából, ha viszont végül mégis életben van, háááát... A testvéremnek jó kis megmérettetés lesz az, ami következni fog!

George
- De miééééét? - kérdeztem boci szemekkel pislogva rá, ezután szorosabban magamhoz vontam.

Natasa
- Csssss! Már mindenki alszik! NE verd fel a kastély! - suttogtam és szájára tapasztottam a kezem. Mikor magához szorított csak halványan elmosolyodtam.

George
- Gye engem jelenjeg a cájvámpírjnéni izgaaaat! - tetettem sértődöttséget, ezután megpusziltam a homlokát.

Natasa
Hirtelen meghallottam hogy nyílik valahol egy ajtó gyorsan berángattam a szobájába és becsuktam az ajtót. Egy pár másodpercig hallgatóztam majd megnyugodtam. - Mondtam hogy felvered az egész kastélyt. - mosolyogtam rá. - Szóval nem haragszol a viselkedésem ért? - kérdeztem halkan és lehajtottam a fejem.

George
- Nooos, ha nem így lenne, valószínűleg sértődötten elhúztam volna a szoba egy sarkába, züllötten, nyem gondolod? - kérdeztem nevetve.

Natasa
Csak aprót bólintottam mert igaza volt. De akkor is bántott a dolog. - Tudom csak bánt. Lehet az a baj hogy vénségemre elzárkóztam mindentől és mindenkitől. És hát nem egyszerű újra belerázódni abba hogy bízhatok újra valakiben. Akit szerethetek. - mondtam piros arccal.

George
Hozzádörgöltem a fejem mint egy macska, megpróbálva utánozni dorombolásukat.

Natasa
Csak elnevettem magam mikor hozzám dörgölőzött. - Lökött vagy. - mondtam nevetve és átöleltem.

George
- Tudom, az unokatestvéremtől már megkaptam ezt a bókot, csak durvábban - feleltem rá, ezután gyengéden megcsókoltam.

Natasa
Habozás nélkül viszonoztam a csókját és átöleltem. Most az egyszer nem akartam hagyni hogy az emlékeim bezavarjanak. Most csak Georgeal akartam foglalkozni.

George
- Hmm, most kevésbé tűnsz zavartnak - állapítottam meg.

Natasa
Csak a szemébe néztem, és nagyot sóhajtottam. Megfogtam a kezét és az ágyhoz húztam majd leültem. - Most elmondok neked valamit és remélem így megérted a viselkedésemet. - mondtam majd nagy levegőt vettem. - A családom lemészárlása csak az egyik része a történetnek. Úgy kétszáz éve, mikor még erősen dúlt a viszály a vámpírok és emberek közt... a fülembe jutott hogy egy fiatal vámpír a városban bujkál a vadászok elől. És hogy ártatlanul üldözik. Persze a józan észnek ellent mondva egyedül indultam el hogy megkeressem és elvigyem a közeli kastélyba. Természetesen hamar kiderült hogy a vadászok állítottak csak csapdát nekem, mert úgy gondolták hogy ha engem eltüntetnek, akkor könnyebben végezhetnek a környékbeli vámpírokkal. - magyaráztam neki magam elé meredve. Néha meg meg remegett a kezem az emlékekre. - Az egyikükkel harcba bocsátkoztam. Vele valahogy nem bírtam. A lényeg hogy akkor változott meg a véleményem az emberekről. Megölhetett volna még sem tette. Életben hagyott. És nem értettem a dolgot. A későbbiekben többször találkoztunk de valahogy már nem tudtunk ellenfélként tekinteni egymásra. És hát nem sokkal később ez a vadász lett a férjem. Ő segített elkezdeni ezt az egészet. Miatta akartam hogy béke legyen... Miatta és a fiúnk miatt... - mondtam de egyre nehezebben ment a beszéd. A sírás fojtogatott de nem akartam sírni. Megint csak gyengeséget mutattam amit nem lett volna szabad.

George
Leültem mellé, majd keresztbe téve lábaimat érdeklődve az arcára sandítottam. Nagyon furdalt a kíváncsiság hogy mit mondhat majd, aztán megszólalt. Sok érzés rohant meg egyszerre. A bőrömön átfutó hideg olyan volt, mintha hideg zuhanyt vettem volna, a gyerek megemlítése kicsit sokkolt, attól úgy éreztem rögtön elájulok, közben a könnyeim is utat törtek volna maguknak, de félúton ez a dolog is megakadt. Köpni-nyelni nem tudtam, csak szoborrá dermedve ültem ott hosszú percekig.
- Értem - mondtam halkan, tekintetem a padlóra terelve. Uhh atyám, így már világos. Nem kicsit lehet nehéz neki. Szívesen megvigasztalnám, ám úgy érzem magam most, mint amikor láncokat teker rád valami és erőteljesen megrántja, ezzel gátolva minden apró mozdulatodat. Szar érzés, nagyon szar...
- Sajnálom - nyögtem ki nehezen, ezután nagy, vörös betűkkel jelent meg előttem a "halál" szó, amit hang kísért. A háttérben egy gyerek sírása jelent meg. Hirtelen felszegtem a fejem, mire megpillantottam átlátszó alakban egy viszonylag magas, jó kondícióban lévő alakot. Átlátszó??! Mi ez??!

Natasa
Sejtettem hogy megdöbbentette a dolog. A helyében én is hasonló kép reagálnék. - A férjem egy balesetben meghalt és nem sokkal később a fiúnk egy betegségben halt meg. Mint tudod egy félvámpír egy embernél is gyengébb lehet. És hát nem volt a legegészségesebb kisgyerek. Súlyosan megbetegedett, és nem bírta ki. - mondtam és tenyereimben temettem az arcomat. Nem akartam sírni de nagyon régen nem beszéltem senkinek erről. És most hogy beszéltem róla felszakadtak a sebek mikről azt hittem hogy begyógyultak.

George
Némán bólintottam, ezután viszont nem igen ért el hozzám az, hogy épp sír szerencsétlen. Megdöbbentett a furcsa idegen látványa, és csak később vettem észre egy fiatal gyerkőcök a karjaiban. Egy kicsivel közelebb siklott, én pedig mentem felugrottam. Ez mii? Ez nem jár, hanem siklik!! Úgy, mint egy kígyó! Úristen, ez még közelebb jött! Mit csináljak? Natasat meg hogyan nyugtassam meg? Megszólalni sem tudok.

Natasa
Csak a padlót bámultam sz próbáltam megnyugodni. Azt hittem már túlléptem a halálukon, de George mindent össze zavart. Felkavarta az érzéseimet, és nem tudom mit tegyek. Gondolkodtam magamban majd George hirtelen felpattant. - Valami baj van? - kérdeztem ahogy én is fölkeltem majd valami mozgást láttam a szemem sarkából és mikor oda fordultam, megdermedtem...

George
- Te is látod azokat? - mutattam oda, ahol a furcsa jelenések álltak. Nem tudtam mik, minden esetre eléggé megleptek.
- Nem tudom hogyan termettek itt, vagy kik lehetnek ők.

Natasa
-De hisz ők... Grigorij és a fiam Alexander... - suttogtam majd nagy szemekkel meredtem rájuk, majd térdre rogytam. Nem bírták tovább a lábaim. Annyi gondolat és érzés kavargott bennem hogy megszólalni sem tudtam. Nem tudtam hogy most mit tegyek.

George
- Minden rendben? - kérdeztem halkan. Végre sikerült megszólalnom, s ezúttal végre nem csak arról tudtam beszélni, milyen bizarr látványt nyújt itt az a két... kísértet. Próbáltam nem figyelembe venni őket, így lehajoltam a lányhoz, és átkaroltam őt.
- Nincs semmi baj! - súgtam biztatón a fülébe, és rámosolyogtam, mire a sírás felerősödött, a két kísértet meg közelebb vándorolt. Mintha csak teleportáltak volna, eltűntek a szemünk elől és pár méterrel Natasa mellett jelentek meg. A fiú rá szegezte tekintetét, s ajkaival egy szót formált: "anya".

Natasa
- De hisz ők már régen... meghaltak... - suttogtam és könnyek folytak végig arcomon mikor megláttam Alexandert. Nem hallottam a hangját de tudtam mit mondott. Engem hívott de mozdulni sem tudtam. Miért vannak itt? És miért most? Nem értem. Nem értem! Gondolkodtam és alig reagáltam arra hogy George átölelt. Csak rájuk tudtam most figyelni és azon gondolkodtam miért vannak itt.