Harry Potter 8 - Voldemort örököse

Julya
Miután végigfutott az emléke, kis híján ismét elsírtam magam. Bele sem gondol az ember, milyen könnyű úgy élnie, ha nem is tud a családja mögött meglapuló igazságokról. Aztán egy nap minden megváltozik: amit hittél, egyszerűen szertefoszlik, mint most az első üvegcse tartalma, aztán.. rád zúdul egy csomó minden, amiről már biztosan tudod, hogy piszok sok idő lesz feldolgoznod. Bár az én esetemben fene tudja! Az a nő azt mondta régen, sok dologra leszek képes a jövőben, és azokra a nagy kitartásom visz majd. Ezt kaptam vissza a barátaimtól is, így mertem hinni ebben.
- No, milyen volt az az időszaaak? - kérdeztem kissé türelmetlenül.

Anna:
- Amikor az apáddal voltam? - fordultam vissza felé, újra mosolyt öltve az arcomra. - Életem egyik legszebb időszaka. Úgy éreztem biztonságban vagyok. Amikor a fagyizó már nem ment olyan jól, ő akkor is biztatott, hogy jobb lesz, hittem ebben. Nem tudhatta, hogy mi lesz később - egy pillanatra elfordítottam a tekintetemet, de azután újra a szemeibe nézve folytattam. - Amikor megtudtam, hogy várandós vagyok veled és elmondtam neki, madarat lehetett volna fogatni vele, annyira örült. Aznap volt a születésnapja is. Egy álomfogót készítettem, a saját tollaimból. Azt adtam neki, és azt felelte, hogy majd a gyermekünk ágya fölé akaszthatjuk, ha megszületik, pedig még nem tudta - kuncogtam. - Csak utána mondtam el neki!

Julya
- Igen, aaaaz! - harsogtam izgatottan, mire elkezdett mesélni róla. Nem zavart, hogy ezúttal a Merengőben nincs semmi. Így is rögtön el tudtam elképzelni apát, akit a kavargó löttyben anya Danielezett és ugyanolyan szőkés haja volt. Az én szerény világomban elképzelve, hogy megtudja anyától a jó hírt apa olyannak tűnt, aki talán.. gondoskodó, s őszintén örül a legapróbb dolgoknak is. Örültem, hogy végül is ilyen a rendes családom, ahol nem az számított, mennyi pénzünk van, hanem az, hogy mennyi szeretet lakozik bennünk. Úgy tűnt, bennük különösen sok van.
- Megvan még az az álomfogó? - szívesen kiaggattam volna már most az ágyam fölé - No és a nagyszülőők? Ők olyanok voltak, mint ti? Esetleg még élnek?

Anna:
Halkan nevettem. Tetszett, hogy ilyen lelkes, olyan... aranyos volt, magamra emlékeztetett, amikor még fiatalabb volt.
- Persze, meg van. Majd még szólj rám és odaadom - feleltem. - Sajnos édesanyámat fiatalon elvesztettem. Apám nevelt, de ő teljesen összetört anya halála után, ezért se tudott nekem annyit segíteni, inkább nekem kellett rajta. Sajnos ő is meghalt, az esküvőnk napján. Az egyik pillanatban még ott ült és hallgatta, ahogy esküt teszünk egymásnak, a másik pillanatban pedig behunyta a szemét, örökre. Mosolyogva ment el, mert tudta, hogy boldog leszek Daniellel.

/jó, lusta vagyok elolvasni ... Mi történf itt? xD /

Julya
- Uhum - bólogattam lelkesen. Végül eljutottam addig, hogy a hátteremről mindent megtudtam, amit akartam. Ha meg akadt kérdésem, láttam magam előtt a lehetőséget annak a személynek a faggatására, akiről egy részem még mindig alig tudta elhinni, kicsoda valójában.
- Szép páros lehetettek! ... Egyébként mennyi ideje is vagy itt? - kérdeztem aztán egy zavart mosoly kíséretében. Ez.. kínos, de nem emlékszem rá.


[Te még élsz? Pont ma gondoltam rááád.. xD De nem tudom leírni hol tartunk, mert nincs időm összefoglalni a dolgokat.]

/ igen, élek csak nem igazán tudok bármit is kezdeni magammal xD /

[Áh, értem. Szóval csak a szokásos van véled.v

Lényegében Julyanak meg jelent egy képessége, amiről nem gondolta volna, hogy ő az előidéző (mikor Marcussal csevegett, lángra borult mellette egy abrosz, később majdnem miatta gyulladt fel a Roxfort teteje).
Plusz kiderült, hogy az egyik iskolában tanító tanárok között van az anyukája, ami igen csak meglepte.. x3]

/ klassz, legalább ezt értem most már valamennyire xD /

Julya
- Oké, akkor azt hiszem, egyelőre nincs több kérdésem - vigyorodtam el hozzábújva - Szeretlek, anya - ezeket már suttogva mondtam, és mindkettőre ugyanolyan hangsúlyt fektettem. Fura volt így megtapasztalni, hogy más valaki a szülőm... Mármint, tényleg más, mint az emberek általában. Kedvesebb. Törődőbb, ráadásul tanárként van jelen. Csak tudnám, hogy..
- Várj! Miért látni téged olyan ritkán? - kérdeztem végül aztán, ellent mondva annak, amit először állítottam.

Anna:
Mosolyogva szorítottam magamhoz, a szívem nagyot dobbant, mikor kimondta azt a két szót, ráadásul együtt. Még a szemem is könnybe lábadt.
- Én is szeretlek, Julya! - simítottam végig szeretetteljesen a hátán, és újra elvigyorodtam, amikor újabb kérdést tett fel.
-Ó, én sosem illettem igazán ide, csak miattad jöttem ide tanítani, na jó, értettem a csillagászathoz... Minervával jóban vagyunk és ő tudta is, még korábban elmondtam neki, de persze nem szólt erről senkinek. Megérti, hogy sokszor jobban szeretek egyedül lenni. Lily Piton is kedves velem, egyszer elhívott sétálni Roxmortsba, de valahogy sosem lettünk olyan nagy barátok. Kívülálló vagyok.

Julya
- Igen, ő tényleg kedves. Mindenki szereti is emiatt - mosolyodtam el, majd fáradtan ásítottam egyet. De menni még nem akartam - Kívülálló? Azt hiszem ismerős fogalom - feleltem aztán, kicsit komolyabban. A kezdeti vidámság most nem érződött bennem.
- Nincs túl sok barátom. Gyakran az sem tudom, hogyan cselekedhetnék bizonyos helyzetekben. Egyébként szívesen beszélgetnék, és segítenék. Amikor csak lehet!

Anna:
Lágyan elmosolyodtam.
- Van, amikor kevés is elég. Úgy láttam, jóban vagy Solinával és azzal a Durmstrangos fiúval, na, meg ott van neked Marcus is! - Megálltam egy pillanatra. - Tényleg, Marcus olyan furcsán méregetett a vacsora alatt, ugye, nincs valami baja velem?

Julya
- Neem, nem hinném - csóváltam a fejem - Lehet valami hasonlóságot fedezett fel köztünk. Vagy csak meglepődött azon, hogy felbukkantál - vontam vállat. Ha baja lett volna, akkor szól. Ám nem rémlik, hogy rosszakat mondott róla.
- Tényleg, ő lehet aggódik is kicsit... - húztam el a szám - Hogy mit akarsz tőlem, meg ilyesmi. Szerinted érdemes előtte titokban tartanom ezt?

Anna:
- Rajtad áll. Ha akarod elmondhatod neki - tettem a vállára a kezemet. - Rajtunk kívül csak Minerva tudja.

Julya
- Rendben. Akkor szerintem elmondom neki, ha aggódna - mosolyogtam fel rá - De én szerintem megyek, biztosan vár már... Jó volt ez az este. Oh, és kéne az álomfogó! - szóltam rá, mielőtt mindketten elfelejtenénk.

Anna:
- Rendben, menj csak - kezdtem és amikor az álomfogót említette elmosolyodtam. - Igen, megkeresem majd! Talán holnap oda is adom - bátortalanul, de átöleltem. - Ma éjjel pedig aludj jól!

Graceful írta:Amarante
- De, vagyis a raktárában. Féltem, hogyha betérünk, akkor felismer valaki a suliból, és visszarángat, ha meg itt van egy tanár, vagy netán az igazgatónő, tuti lebukunk előbb-utóbb - sóhajtottam fel, majd kedvesen visszaöleltem.
- No de azt javaslom, használjuk ki az ingyen terülj-terülj asztalkát, csak ne vegyenek észre minket.

Avis

- Huh, ha belegondolok is cukorbeteg leszek amennyi édesség van itt. - mondtam halkan és elmosolyodtam. 
- Szerintem jobb lenne vissza vonulni az alagútba mielőtt lebukunk, csak vinni kéne valami útravalót. - tettem hozzá és körbe pillantottam közben egyre jobban csábított a sok finom illat. Azért nagyon reméltem hogy Amarante miattam nem kerül bajba. Nem szerettem volna ha büntetésbe kerülne.

Amarante
- Ja, kaja torony, amerre csak a szem ellát - értettem egyet, szintén halkan. Nem szerettem volna lebukni, sem ebből következően sikálni a mocskos kastélypadlót, vagy etetni a vadőr gusztustalan férgeit. Nemesebbnek tartottam magam ezektől a csúf munkáktól.
- Mit gondolsz, miért hoztalak ide? - fordultam felé teljesen, majd egy nyitva felejtett dobozban turkálva előhorgásztam két kalácsot, meg valami süteményt, amiből csurgott a csokipuding. Ez utóbbit látványosan a lány előtt faltam be, majd jóízűen lenyaltam utána a kezem.
- Szedelőzködj, utána megyünk - Félreálltam, hogy hozzáférjen a mellettem álló doboztorony tetejéhez, ami szerintem neki is simán elérhető volt. Ráadásul elég szélesen nyitott, tele kalácsokkal, meg isten tudja mivel. Mondjuk, fogalmam sem volt, hogy került bele töltött sütemény, de mint ő is láthatta, nem igazán bántam meg a kapást. És főleg nem is dobtam volna vissza.

Avis

Csak elmosolyodtam majd körbe pillantottam, majd rá néztem mikor egy dobozban kezdett kutakodni. Kivett a dobozból néhány dolgot, mire egy töltött sütit előttem falt be. Addig nem is lett volna baj, csak hogy amikor lenyalta ujjáról a csokit, én valami oknál fogva teljesen elvörösödtem és inkább elfordultam hogy kivegyek néhány kalácsot és sütit a dobozból.
- Jól van menjünk, mielőtt rajta kapnak minket. - mondtam és nagy nehezen rá pillantottam.

Amarante
Nem értettem, Avis miért fordult el előlem, amikor megnyaltam az ujjaimat. Rendben, lassan csináltam, talán félreérthette. Pedig csak azt akartam bizonyítani így, hogy időnk az van bőven, mondjuk ha rá kellett várnom még egy ideig, biztosan elindultam volna vissza egyedül...
Csak volt bennem annyi gerinc, hogy nem tettem, és amúgy is volt még mit gyűjtenem.
Így míg elkezdett kutatni, körbenéztem, lenyúlva még néhány édességet, míg a lány végzett.
- Remek, de te menj előre - mondtam rápillantva - Ha csak nem akarod, hogy hátulról meglepjen minket valaki - tettem hozzá.

Avis
Magamat sem értettem hogy miért is viselkedtem olyan furán de próbáltam nem gondolkodni a dolgon. Amint végeztünk, elindultunk visszafelé. A tanácsára én mentem előre, és ő jött utánam. Nem volt lelkiismeret furdalásom a tolvajlás miatt. Egy olyan mint én vagy is egy 'ihsznei'' egy átkos sokszor fanyalodik rá hogy törvényeket szegjen. Főleg ha életben akart maradni. 
- Innen merre akarsz menni. Vissza a suliba? - kérdeztem vissza nézve rá mikor már jócskán elhagytuk a raktárt.

Amarante
- Ez igazából rajtad is áll - válaszoltam egy muffint rágcsálva - Mert nekem személy szerint nincs kedvem még visszamenni, ez egy dolog... Hát, neked van?
Megálltam őt méregetve egy darabon, majd lazán, szó nélkül megelőztem őt, hogy ne mehessen tovább addig, míg nem válaszolt.

Avis
Mikor elém állt nem tudtam tőle tovább indulni. Séta közben én is egy epres fánkot rágcsáltam.
- Nem tudom. Neked van ötleted? - kérdeztem tőle kíváncsian. - Tényleg! - jutott valami hirtelen az eszembe. - A vadőr háza melletti kis tisztáson van egy hippogriff elmehetnénk megnézni - mondtam rámosolyogva.

Amarante
- Nos - haraptam újra a muffinba -, én egy tisztásra gondoltam, amit el lehet érni innen is, bár az jóval messzebb van.
Személy szerint egy kettes pikniket tartottam jó ötletnek, távolabb a kastélytól, meg a veszélyes helyektől, de a jó után mindig van jobb. Ilyen volt Avis ötlete is. Felülmúlta az enyémet.
- Menjünk a Vadőrhöz, hozzá viszont nem vezet alagút - mondtam komolyan - Szóval profi módon ki kell majd osonnunk valahogy.

Avis
- Oké menjünk ki az alagútból aztán az osonást bízd rám. - mondtam mosolyogva ahogy elindultam, majd vissza fordultam hogy követ-e egyáltalán. - Ha nem sietünk a végén besötétedik. - mondtam továbbra is mosolyogva. Valahogy újult erővel tört rám a vidámság.

Amarante
Bólintottam, ezzel jelezve, hogy rábíztam az osonást. Ezután tovább haladtunk, a magunk kényelmes tempójában. Én sétáltam, és csendben követtem Avist.
- Nem tudom mennyi volt az idő mikor elindulhattunk, így talán nem árt - jegyeztem meg szemeimet forgatva - Esetleg futhatnánk is versenyt! Azzal gyorsabb lenne. Mit szólsz?
Ha beleegyezett, felvázoltam a lehetőségeket: tőlünk nem messze volt egy létra. Méterekre volt, hogy látni lehetett, de gyalog messzinek hatott. Ezt jelöltem meg célnak, jutalomnak pedig feltettem valamit az édes szerzeményeimből.

Avis

Elől haladtam bár nem tudtam miért maradt le Amarante. Majd mikor megszólalt a vállam felett hátra pillantottam. 
- Biztos hogy velem akarsz versenyezni? Nem csak a tanuláshoz értek. Futásban és harcban jó vagyok. -  mondtam neki ahogy felé fordultam. Mikor felvázolta a helyzetet vállat vontam. Én benne voltam a játékban, majd a fiúra pillantottam.
- Legyen ha nyerek kapok tőled valami édességet. - mondtam neki. - De, ha te nyersz mit szeretnél? - kérdeztem tőle majd ha válaszolt felkészültem a kis versenyünkre.