Harry Potter 8 - Voldemort örököse

Solina
Bólintottam majd némán elindultam mellette a folyosón. Nem tudtam mit mondjak, de nagyon zavart most a csend.

/ebből hogy lesz bármi is?xD /

/Kialakul/
Nikola:
-Jamsennel voltál.-ez se kérdés se megállapítás nem volt. Nem volt semmi. Talán kicsit vádlón mondtam, de inkább fáradtan és keserűen.

Solina
-Igen. És? - kérdeztem. Nem néztem rá, a földet bámultam magam előtt menet közben.

Nikola:
-Ha van egy kis szabadidőd, mindig megtalálod őt.-folytattam. Ha már ő nem látja, én szembesíteni akartam őt a saját érzelmeivel.

Solina
-Ez nem igaz. Most is ő jött oda hozzám! - ellenkeztem. Nem tudtam hova akar kilyukadni de talán nem is akartam tudni.

Nikola:
-És ha van ideje ő is megtalál téged, mindig. Ha pedig nincs ideje, szakít rád időt. - úgy éreztem kezd feszengeni, de valami azt súgta, hogy rá kell döbbentenem az igazságra

Solina
Csak megráztam a fejem. Ez nem volt igaz. Vagy mégis? De nem, nem lehetett az. Egyszerűen nem volt szabad igaznak lennie.

Nikola:
-Kérdezd meg Marcust vagy Julyt, ők is láthatták, ahogyan egymásra néztetek, amíg táncoltatok!-a hangomat fokozatosan felemeltem, csak a fejét rázta. Megálltam és szembefordultam vele.
-Kérlek Soline, legalább magadnak ne hazudj!

Solin
Továbbra is a fejemet ráztam.
-Én....én nem... -motyogtam. Sosem vallottam be még magamnak sem, nem akartam. Túlságosan féltem tőle. -Nem igaz! - emeltem fel a hangom. Valahol mélyen persze éreztem, tudtam, hogy nagyon is igaz, de tagadni könnyebb volt, nem fájt annyira.

Nikola:
-Miért nem vallod be... legalább magadnak az igazságot, hogy Jamsen... hogy a professzor nem közömbös számodra? - elfordultam és minden egyes szót ingerülten préseltem ki a fogaim között.

Solina
Nyeltem egyet. Igaza volt. De akkor sem akartam elfogadni, nem lehetett ez az igazság, nem történhet ilyen velem.
-Mert.... mert ez nem igaz. Nem igaz -motyogtam és közben éreztem ahogy a könnyeim kezdenek folytogatni, de egyelőre vissza tudtam fogni őket. Ökölbe szorítottam a kezeimet és lehajtottam a fejem.

Nikola:
-Hol van már az az őszinte Soline, akit én valaha ismertem. Magadnak hazudsz, nem nekem. - sóhajtottam fel és lassan elindultam

Soline
Mondani akartam valamit de nem bírtam. Ott maradtam egyedül , csupán az engem folytogató sírás és a bennem felkavarodott érzelmek társaságában. Még Nikola után néztem majd futásbak eredtem a másik irányba. Közben a könnycseppek kibuggyantak a szememből és lassan végigfutottak az arcomon. Most örültem neki hogy ilyen üres az iskola, legalább kevesebb volt az esélye hogy összetalálkozom valakivel az eyik folyosón. Egyedül akartam lenni. Nem tudtam , pontosan hová is futok csak mentem amerre a lábaim vittek és reméltem hogy hamar találok egy helyet ahová behúzódhatok, ahol nem talál rám senki. Közben végig kattogott az agyam. Igaza van. Magamnak hazudok. De mi mást tehetnék? Ez az egész úgyis reménytelen. Minek gyötörjem magam? Ő csak egy kislányt lát bennem. Egy diákot. Semmi többet. Egyet a sok közül.... Nem, ezen nem szabadna gondolkoznom! Ez nem helyes! -gondoltam. Közben már egy kis raktárszerű helyiségben ültem, ne tudom pontosan hogy hol, és a térdemre hajtva a fejemet zokogtam.

Eric
Végül mivel semmi jobb dolgom nem maradt úgy döntöttem, végre rendet teszek az SVK szertárban. A diákok meglepõen sok nem oda illö tárgyat hagytak hátra, amiket elvittem a talált tárgyak raktáràba.
Mikor benyitottam az egyik sarokból sírást hallottam. Arra fordultam, és megláttam, hogy Solina összekuporodva ül az egyik polc lábánál. Letettem a kezemben lévõ dolgokat és odasiettem hozzá.
- Te jó ég. - motyogtam aggódva. - Miss Greenkey, mit keres itt? Mi..Mi történt? - térdeltem mellé enyhén kétségbeesetten.

Solina
Észre sem vettem amikor bejött valaki, egészen addig amíg a professzor hangját ne hallottam. Kivételesen nem örültem túlzottan annak hogy ő talált meg, pillanatnyilag úgy éreztem hogy az ő társaságára van legkevésbé szükségem. Amikor kérdezett, csak megráztam a fejem. Mit is mondtam volna? Elvégre az igazságot semmiképp. Felemeltem a fejem és megpróbáltam visszanyelni a sírást, nem túl nagy sikerrel. Pár másodperc múlva újra rámtört a zokogás és visszahajtottam a fejem a térdemre.

Eric
- Istenem, ööö, nyugodjon meg.... - mondtam nem kis zavarral. Fogalmam sem volt, mit csinàljak. - Tudok segíteni valamit? - kérdeztem a zokogó lànyt kétségbeesésemben.

Solina
Ismét csak a fejemet ráztam. Valahol belül jól esett hogy segíteni próbál de ezért csak mégjobban utáltam magam. Megpróbáltam mélyeket lélegezni hogy lenyugodjak és legalább a sírást abba tudjam hagyni.

Eric
Nem tudtam, mit tegyek, ezért csak gyorsan elkezdtem kutatni a zsebeimben. Az egyikben meg is találtam, amit kerestem, és odanyújtottam a lánynak a tiszta zsebkendõt.

Solina
Átvettem a zsebkendőt és kifújtam az orrom majd letörölgettem a könnysimet. Végre sikerült abbahagyni a sírást.
-Köszönöm - motyogtam , még mindig a szemeimet törölgetve.

Eric
Láttam a lányon, hogy kicsit lenyugodott, már nem sírt.
- Mi történt? - kérdeztem nyugodt, de aggódó hangon. Megijesztett, hogy itt találtam Solinát zokogva, és nem tudtam, mi lehet az oka.

Solina
-Csak ....kicsit összeszólalklztunk Nikolaval - feleltem halkan. Végül is ...ha úgynézzük , ez igaz volt.

Eric
- Miért? - kérdeztem, aztán feleszméltem. - Elnézést, tudom, hogy nem rám tartozik. Csak szeretnék segíteni.

Solina
-Köszönöm, de...ez tényleg csak kettőnkre tartozik - néztem félre. Nem tudtam kitalálni semmit tehát maradtam ennél a variációnál.

Eric
Bólintottam.
- Megértem. - mondtam, aztán csak ültem ott a lány mellett, hátamat a falnak döntve, elgondolkodva. Vártam, hàtha mond még valamit, de valójában csak nem akartam még elmenni mellõle.

Solina
Ezután egy ideig nem szóltam semmit. Csak ültem ott a tanár mellett és a térdeimet néztem.
-Sajnálom - törtem meg a csendet jó hosszú idő után. Amikor éreztem magamon a férfi kérdő tekintetét, folytattam -Hogy ennyi gondot okozok önnek. Most is ...gondolom kisebb gondja is nagyobb annál hogy az én magánéletemmel foglalkozzon. Ráadásul...így az Ön karácsonyát is elrontom - magyaráztam.

Eric
Megráztam a fejem.
- Nem okoz gondot nekem. - mondtam, majd egy újabb csönd után fölálltam és a kezemet nyújtottam a lány felé, hogy fölsegítsem. - Jöjjön... - néztem rá, és mikor ő is talpon volt már, visszakísértem a Nagyteremig, ahol csatlakoztunk a vacsorához.

Marcus:
[...]
A szünet részünkről eseménytelenül telt el, azonban mások nem unatkoztak. Solina azonban egész szünet alatt szomorú és magányos volt, hiába próbáltuk felvidítani, nem sikerült. Mindketten tudhattuk az okát. 
Becsöngettek egy perce kicsit késve értünk be Sötét Varázslatok Kivédése órára, mert most először kicsit vitáztunk Julyval, bár ez a vita nem volt igazi vitának tekinthető. 
A professzor még nem volt a teremben July leült valahova és én leültem mellé.
-El kell mondanod Solinának mit láttál a bálon. Látom, hogy szenved, nem mer semmit mondani Jamsennek és szerintem ő se fog Solinának. Beszélj Solinával July, így tudsz segíteni neki, nem úgy ha hallgatsz!-foglaltam össze halkan még egyszer a vitánk alapját.
Solina az egész szünetben szomorkodott, részben Nikola hűvössége miatt, részben hát... tudjuk.

Solina
Az első padban ültem mint mindig és éppen azzal szórakoztam hogy a pennámat lebegtettem az asztal felett. Most hogy vége lett a szünetnek már valamivel jobb kedvem volt, vagyis inkább csak vplt mivel elterelni a figyelmemet. De esténként ha egyedül maradtam, még mindig csak két dolgon járt az eszem. Nikolán és azon hogy még mindig haragszik rám, na meg persze Jamsen professzoron. Mióta Nikola felnyitotta a szemem a tanár iránti érzelmeimmel kapcsolatban, állandóan csak arra tudtam gondolni hogy menyire reménytelen is ez az egész helyzet. Természetesen nem mertem mondani semmit a professzornak, mert tudtam hogy csak beégetném magam.

Eric
Az órámra kicsit késve érkeztem meg, ami először fordult velem elő az évben. A McGalagonnyal való beszélgetésem óta észrevehetően romlott a teljesítményem...Bár ez nem a beszélgetés, hanem a Solina iránti érzelmeim miatt volt. Mert zavart voltam, szétszórt, és figyelmetlen a lány miatt. De nem tudtam semmit tenni, ráadásul még szégyelltem is magam. Hiszen a diákom! Nem szabadna így éreznem iránta. Ez nem helyénvaló.
Mikor beértem az órára a teremben csönd lett, és én nekikezdtem a tanításnak. Próbáltam kerülni a túl sok Solina felé vetett pillantást, tudtam, hogy már most is összesúgnak mögötte, strébernek tartják egyesek, nem akartam, hogy csak még jobban erősítsem ezeket a pletykákat. Így viszont jórészt csak a táblán írtam, és az ablakon kinézve diktáltam. Nem ez volt az eddigi legjobb órám.

July:
A szünetünk eseménytelenül telt el, bár én is láttam, mivel nehéz is Solinanak. Sajnáltam nagyon, mert szomorú volt és tűnt, eléggé reményét vesztett Jamsen professzorral kapcsolatban. SVK óra volt épp, egy padban ültem, Marcussal együtt. Hosszú ideig csak hallgattam, de a szavai miatt úgy érzem, nem bírom tovább. Még vitáztunk is emiatt, de én nem nevezném igazi, vérre menőnek. Hamarosan bejött a tanár. Nem volt jókedve, ahogy Solinanak sem. Tisztán láttam az arcán. Tudom, nem helyes bámulni, még csak lopva sem, de nem tudtam megállni. Az az ember szenvedett, Lehet, nem is Solinaval kéne beszélnem, hanem Vele. Neki kéne lépnie a lány felé, nem fordítva.
Némán jegyzeteltem, nem reagáltam Marcus mondataira, persze eljutottak hozzám és tudtam, hogy igaza van. Óra végén, amikor a terem ürülni kezdett, fel is álltam, hogy aztán odamenjek hozzá.
-Tanár úr, kérem! -néztem rá.

Solina
Egész órán a padomra borulva jegyzeteltem, nem néztem fel a tanárra. Aztán amikor kicsengettek, az elsők közt hagytam el a termet, bár ez nem volt szokásom.

Eric
Solina szinte elsőként hagyta el a termet, egy pillanatig akaratlanul is kicsit szomorúan néztem utána.
Mikor Miss Ericson odalépett hozzám megpróbáltam kizárni a fejemből az effajta gondolatokat, és rá figyelni.
- Igen, Miss Ericson? Miben segíthetek? - kérdeztem. Biztosan a leckével kapcsolatban akar kérdezni valamit.

July:
-Beszélni szeretnék önnel egy fontos dologról! - komolyodtam el. Meggyőződtem róla, hogy mindenki kiment, ezután a tanár úrra néztem. -Folyamatosan látom, hogy Solina és ön is szenved.  Szomorúak, elkeseredettek. Ha az arcukat idézem fel magamban, mindig görcsbe rándul a gyomrom, mert talán elsiklik olyan dolgok felett, aminél nem kéne. Tudja, a lány viszonozza az ön érzéseit és biztos vagyok benne, hogy Maga is.  Azonban egyikük sem közeledik a másik felé. Csak állnak tétlenül, miközben a helyzet csak tovább romlik. A háztársam épp most sietett ki az elsők között, pedig ez nem vall rá. Magának nem gyanús? Szerintem rendezniük kéne ezt a dolgot kettejük között, s jó lenne, ha összeszednék magukat. Nem akarok olyanba beleszólni, ami nem az én dolgom, de már nem bírok hallgatni. Segíteni szeretnék, de úgy nem megy, ha senki nem tesz semmit. -magyaráztam.

Eric
Meglepetten, sőt, szinte döbbenten néztem a lányra. Ahogy beszélt, egyre jobban zavarba jöttem.
- Kisasszony én nem tudom, miről... - kezdtem, de a lány pillantása belém fojtotta a szót. Felsóhajtottam. - Én...nem tudom, mit tehetnék. A diákom. - csóváltam a fejem. A lány viszonozza az érzéseit? Szóval....Solina....ő is....ő is így érez? Hitetlen voltam, de a remény felébredt bennem.

July:
-Hát beszéljen  vele! - tettem csípőre kezeimet. -Szerintem csak azt érzi szegény, hogy ön diákként tekint rá, de nem lát benne többet. Ezért olyan, amilyen. Nem tudja a teljes igazságot, ha nem veszi rá magát, hogy elmondja neki, Jamsen Professzor! -egyenesen a szemeibe néztem. Már nagyon zavart, hogy semmit sem tesznek és még Marcus is noszogatott. Reméltem, hogy ezután nem fog, mert megtettem amit kért, csak épp nem Solinaval vitattam meg ezt az egészet.

Eric
Újra megráztam a fejem, de már döntöttem.
- De hiszen a diákom, még ha....ha többet is látok benne. - néztem félre. -  Nem tehetem ezt vele.... - mondtam újra Julyára nézve.

July:
Elmosolyodtam azon, ahogy félre néz.
-Tudja, én bízom abban, hogy helyesen cselekszik majd. - feleltem őszintén. -Így biztosra veszem, hogy már döntött is, tagadni sem tudná, mert a szemén látszik. -nevettem fel halkan.
-Vidítsa fel végre szegénykét, olyan szomorú! -komolyodtam el, miközben felkaptam a cuccaimat, amit idő közben az egyik, közeli padra tettem le.

Marcus:
A terem előtt vártam Julyra. Feltűnt hogy nem Solinával beszéli meg a dolgot és kicsit ez megijesztett, de hát talán így a jobb. Ő jobban tudja, mint én, hiszen ő egy angyal az én angyalom!

July:
-További szép napot! -köszöntem el végül. Rámosolyogtam a tanárra, majd kisiettem a fiúhoz. Szerencsére pont a terem előtt várt, így nem kellett keresgélnem őt. Ami a dolgot illeti, tudtam, hogy jobb ötlet Jamsen Professzorhoz fordulni ezzel az egész mondandómmal. Hogy miért, azzal már nem voltam tisztában. Azt hiszem, csak a megérzéseimre hagyatkoztam.

Eric
Mikor a lány elment egy ideig még vívódtam, de már megszületett a döntésem.
Elindultam, hogy megkeressem Solinát. Ez volt az utolsó óra, így az első ötletem a könyvtár volt. Ahogy beléptem meg is láttam a lány vörös haját. Becsuktam az ajtót, és nagy levegőt véve elindultam felé.
- Miss Greenkey! - mosolyogtam rá, mikor az egyik polc mögül kilépve pont szemben találtam magam vele.

Solina
Óra után a könyvtárba mentem ahogy legtöbbször. A ma kapott leckéimhez kerestem segítséget amikor Jamsen professzor ott termett. Megint olyan furcsán éreztem magam mint mindig amikor felbukkant a közelemben. Remény és reménytelenség különös keveréke volt ez, nem tudnám hogy leírni.
-Tanár Úr! - mosolyogtam vissza rá.

Eric
- Remélem, nem zavarom... - mondtam neki kicsit zavartan, de már döntöttem. - Van egy kis ideje? Egy kis segítségre lenne szükségem.

Solina
-Szívesen segítek! - vágtam rá azonnal, ahogy mindig. Bár most őszintén nem volt hozzá sok kedvem.

Eric
- Jöjjön. - hívtam magammal a lányt. Egy könyvespolchoz mentem, levettem egy könyvet, majd visszaindultam az SVK teremhez. A lány követett, bár láttam rajta, hogy kissé furcsállja, hogy nem maradtunk a könyvtárban.

Solina
Nem értettem miért megyünk el a könyvtárból, de gondoltam, biztos valami gyakorlati dologban kell segédkeznem. Mint például az SVK szertárban átrendezni valamit vagy hasonló...

Eric
A terembe érve letettem a könyvet az egyik asztalra, majd a lányhoz fordultam.
- Emlékszik, mikor múltkor nem sikerült megidéznie a patrónusát? - fordultam a lányhoz. - Szeretném, ha most újra megpróbálná... - mondtam neki.

Solina
Bólintottam majd elővettem a pálcámat.
-Expecto patronum! - mondtam ki a varázsigét, de most is túl nagy volt bennem a szomorúság és a reménvesztettség ahhoz hogy sikerüljön. Csak eg halvány fénygömb jelent meg, az sem sok időre.

Eric
- Gondoljon egy boldog emlékre! Ez a varázslat már máskor is sikerült magának. - biztattam kedvesen.

Solina
Bólintottam majd behunytam a szemem egy pillanatra. Eszembe jutott amikor először sikerült megidéznem a patrónusomat. Tavaly télen, ott a tóparton. Akkor nagyon örültem... Kinyitottam a szemem és újra megpróbáltam.
-Expecto patronum! - szóltam határozottan mire a pálcámból előugrott az ezüstösen ragyogó párduc. Sikerült.

Eric
Mosolyogva néztem a lány patrónusát, majd elővettem a saját pálcám.
- Expecto patronom. - mondtam halkan, mire egy másik párduc bújt elő az én pálcámból. Lenéztem a mellettem álló lányra. Nem mondtam semmi mást, csak megidéztem a patrónusom, a patrónusom, ami mindeddig egy varjú alakját vette fel, de most mégis párducként ugrott elő a pálcámból. Miatta.