A farkasbőrű őz meséi

by **Leony** Csüt. Feb. 18, 2016 7:46 pm

A farkasbőrű őz meséi

Minden egy esős napon kezdődött. Nem volt nagy vihar, se nagy szél. Ha nem lett volna sötét, mondhattam volna kellemesnek is. De mégsem volt az. És nem is ez volt ez igazi kezdet. De valaminek mégis a kezdete. Eljött az idő, hogy valami új után kutassak. A sors fintora, hogy ezt az "újat" mégis valami "régiben" találtam meg. Igen, a régi az ősiben van, abban, amihez visszatérünk. Ami visszafogad, az valós. Szörnyű volt... sok minden. Köztük én is. És a múlt elszállt. És én megváltoztam. És mások is megváltoztak. De valami nem változott. Valami ugyan olyan, mint rég: az a bennem zakatoló eleven lángolás és a szeretet. Örökké ég a láng, míg az ég kék s míg a csillagok ragyognak.

Ismeritek a régi meséket? Üljetek le körém. Elmesélem. És hozok újat is. Shhh... Majd meghalljátok, hamarosan. Figyeljetek türelemmel s okuljatok.

A farkasbőrű őz meséi saját szerzemény, amibe hosszabb vagy rövidebb különálló de valamiféleképpen összekapcsolható történeteket olvashattok majd. Jó szórakozást az olvasásához! Smile

by **Leony** Hétf. Május 09, 2016 1:37 pm

Sosem voltam egyedül. Mindig éreztem. Kezdetben megrémisztett és beleborzongtam. De már megbékéltem vele. Ahogy mások velem. De vele nem fognak. Irtóznak tőle. Nem csoda. Van benne valami félelmet keltő, rémisztő. Mégis fenséges. Nem csoda, ő a kaptár királynője. Alta, mindig velem jár. Mint egy árnyék. Ő maga a vég, az ítélet. És én megbékéltem vele. Ahogy a sorsommal is. Megtaláltam az utamat: elhozni mások sorsát. Elmesélni a történetüket ezen a helyen. Én, Shi eleget teszek minden Szellem kérésének. Azzal a nappal, ahogy Nii eltávozott megnyílt ez a hely és újra rókák és más állatok merészkedhettek be ide. Mind tudjuk, kikről beszélünk. Akik a Szürke Fényességből jöttek ide hazatérni. Ohh, ha Nii láthatná mindezt! Ez az ő álma volt. De ő volt a virág, ami megszűnik létezni, hogy gyümölcs lehessen. Ő különbözött tőlünk és a többi Szellemtől is és a többi teremtménytől is.

by **Leony** Szomb. Május 21, 2016 7:14 pm

Ide mindenki emlékek nélkül érkezik. Nem tudják kik voltak ők, mik voltak ők, meghaltak-e vagy csak álmodnak. Vannak, akik néha jönnek, aztán eltűnnek innen, majd újra feltűnnek. Velük csak néha foglalkozok, hisz mikor eltűnnek nem emlékeznek, hogy itt jártak, azt hiszik álmodtak. De mikor újra visszatérnek tudják, mit tettek itt korábban. Néha évek is eltelnek, mire újra látunk valakit. Aki viszont ide tartozik azt üdvözöljük. Néhányuk új életet kezd itt és boldog. Van, aki belebolondul a gondolataiba: "Valamit elfelejtettem... valami fontosat.", "Idegen vagyok magam számára, hova menjek? Hova mehetnék?", "Engedjenek ki innen! Ki akarok szabadulni innen!" - hasonló mondatokkal ostorozzák magukat a tudtukon kívül. Ez utóbbi már belenézett Alta tekintetébe. Persze, hogy szabadulni akar, hisz ő már a lélek legmélyebb sötétségével vette körbe magát, a tudta nélkül. De a kétségbeesés csak önkorbácsolás. Fájdalom nélkül kínozzák magukat. A lelküket. Egy idő után már mozdulni sem tudnak. Kiül a szemükbe. És akkor... akkor változnak Arctalanokká. És akkor tényleg vége mindennek. Ez a végső megsemmisülése korábbi énjüknek. A saját lelküket zárják egy sötét ketrecbe, amit alantas ösztönök és kényszer hajt. A küzdés azonban még él bennük. Ezt hajtja a kényszer. Az Arctalanokra már szabályok vonatkoznak, mint a többi itt élőre. Folytonos mozgásra vannak ítélve. Elemésztenek valamit, mielőtt ők enyésznek el. De nem élnek tovább máson, ha megrontanak egy Szellemet, azzal saját magukat sújtják. Ezt ők nem tudják. Agyatlanul vergődnek és saját bőrükön tapasztalják meg, hogy az egyetlen számukra a fennmaradást jelentő áldozat: egymás. Arctalan Arctalanra feni fogát. Egy utolsó küzdelem a végső elenyészés előtt.
De Arctalanok nem csak innen keletkeznek. A már elítélt lelkekből mind az lesz. Sokan vannak és veszélyt jelentenek. Az egymás gyilkolása kordában tartja őket.
Nem kell aggódni! Nem minden ilyen szörnyű itt. Minden virágzik, a fák ágait pedig úgy fújja a szél, mintha köszönnének. Hát nem csodálatos? Csak múló szürke fellegek az Arctalanok a ragyogó kék égen. És amikor a tündöklő nap lebukik még varázslatosabb lesz minden. A hold ezüstös fénye és a csillagok ragyognak be akkor mindent. Különlegesebb alkalmakkor életre kel az erdő is. Látjátok azt a vén, hatalmas fát a távolban? Olyankor lehetőség nyílik arra, hogy az öreg bölcs szóljon hozzánk. (Vagy ítéletet mondjon...)
Nem mondtam még el mindent... Ahhoz, hogy tiszteletben tarthasd ezt a helyet, nem feltétlenül kell azokhoz tartoznod, akik új, boldog életet kezdenek itt, mindent elfeledve. Léteznek olyan Szellemek, akik megtartják vagy visszatérnek régi emlékeikhez. A visszatérőkre ez kevésbé igaz, ők szép lassan mindent csak egy álomnak tekintenek, de van kivétel. A legfontosabb viszont, hogy hosszú utat kell megtennie annak, aki tudatában van önmagának és hogy lehetősége nyíljon a kiteljesedésre. Rájuk mondanám igazán, hogy új életet kaptak. Egy teljesen új szintre emelkedett létformát, ami nem ismer határokat. Egészen addig, amíg közbe nem lépünk. Hogy melyik irányba billen a mérleg, az csakis ezeken az egyéneken múlik, így a közbelépés milyensége is, és hogy később kit kapnak bírának. Hisz mi mind különbözünk egymástól. Sokban különbözök Alta-tól, sőt még Nii és köztem is hatalmas a szakadék, ami ilyen helyzetben a megítélést illeti. Hogy hogy lehetséges ez? Egyszerű... fából sincs kettő egyforma. És emberből sem. Egyben azonban megegyezünk: mi vagyunk ennek a helynek az Őrzői. Mi mutatunk utat és tartunk rendben mindent. Szolgáljuk az Erdő Urát és járjuk az erdőt, mert Ő maga csak kivételes alkalmakkor mutatkozik.

by Ajánlott tartalom

A farkasbőrű őz meséi

A farkasbőrű őz meséi

Re: A farkasbőrű őz meséi

Re: A farkasbőrű őz meséi

Re: A farkasbőrű őz meséi