Harry Potter 8 - Voldemort örököse

Solina
Csak néztem a professzor patrónusát. Láttam már máskor is, amikor órán bemutatta a varázslatot, de akkor még varjú volt. Nem értettem. Olvastam valahol hogy a patrónus megváltozhat, de ahhoz... Mielőtt ez tovább gondoltam volna, kérdőn néztem fel a tanárra. Közben éreztem hogy felgyorsult a szívverésem, amiatt a halvány sejtés miatt amit a tankönyvekben olvasottak alapján gondoltam.

Eric
Csak mélyen a lány szemébe néztem, a szívverésem felgyorsult. Solina hamar rájön, mi okozta a változást...A legjobb diákom...Csak álltam ott, és nem szóltam, vártam a felismerésre. Az arcom szinte egy tükör volt az érzelmeimnek, nem rejtettem el semmit.

Solina
Egy ideig álltam ott néma csendbn miközben egymás szemébe néztünk. Percekig nem engedtem magamnak hogy az agyam elfogadja a felismerést ami attól a pillanattól fogva ottmotoszkált bennem hogy megláttam a férfi patrónusát. Folyamatosan más választ kerestem de végül be kellett látnom hogy nincs más magyarázat. Amikor ezt megértettem, kellemes meleg járt át belülről, de még mindig nem tudtam mit tegyek most. Aztán rászántam magam.
-Miattam ....? - kérdeztem szinte suttogva, nem szakítva el a tekintetem a tanárétól.

Eric
Bólintottam.
- Igen. - feleltem halkan, félrenézve. Aggodalom fogott el, nem tudtam, hogyan érez a lány, csak reméltem, hogy nem fog rosszul reagálni a vallomásra.

Solina
Nagyott dobbant a szívem. Vagy kihagyott egy ütemet? Nem tudom, valamelyik a kettő közül. Egy pillanatig lángvörös arccal meredtem magam elé majd közelebb álltam a férfihoz és lassan átöleltem, arcomat a vállába fúrva. Alig tudtam elhinni, sőt, egyelőre még nem is tudtam.

Eric
Hatalmas érzelmi hullám csapott át rajtam. Megkönnyebbülés, szeretet, sőt, szerelem öntött el egyszerre, ahogy a lány átölelt. Boldogan öleltem vissza, fejemet Solina fejére hajtva. Fantasztikusan örömteli pillanat volt ez... Egy percre még azt is elfelejtettem, hogy ami most történik, az teljesen ellentétben áll minden szabállyal, ami a tanár-diák kapcsolatokat jellemzi.

Solina
Leírhatatlanul felemelő érzés töltött el amikor viszaölelt. Ezelőtt még sosem éreztem ilyet, hasonlítani sem tudom ihazán semmihez. Nincs olyan szó amellyel ki lehetne fejezni azt a boldogságot és megkönnyebbülést ami akkor elöntött.

Eric
Felemeltem a fejem, mire a lány is felnézett rám. Egy pár másodpercig csak mélyen egymás szemébe néztünk....Majd közelebb hajoltam, és finoman megcsókoltam őt.

Solina
Amikor éreztem hogy felemeli a fejét, én is felnéztem, majd csak a tekintetét fürkésztem. Egészen addig amíg közelebb nem hajolt hozzám, akkor behunytam a szemem és hagytam hogy megcsókoljon. Mindazt ami akkor bennem kavargott , eddig csak álmomban élhettem át és nem is gondoltam hogy egyszer valóban meg fog történni. Miközben viszonoztam a csókot, sokminden eszembe jutott. Amikkr először találkoztunk, a tanórák, a különórák, de főleg a bál és a téli szünet. Előbbi a tánc miatt, utóbbi pedig azért mert így innen mondhatni vicces volt visszaemlékezni arra hogy milyen szánalmasan szenvedtem amikor -mint most már tudom - semmi okom nem volt rá. És amiért kicsit szégyellem magam az az, hogy eszembe jutott Nikola is. Hogy ez most mennyivel másabb mint mikor ő csókolt meg. Akkor még hasonlót sem éreztem mint most.

Eric
Nem volt hosszú csók, mégis...Ennél szebb csókot nem tudok felidézni. Az egyik legszebb dolog volt, ami valaha történt velem.
Mikor elhúzódtunk, ő újra a vállamba fúrta a fejét, én pedig finoman belecsókoltam vörös hajába. Tudtam, hogy nem maradhatunk itt, nem maradhatunk így, de akkor azt kívántam, soha többé ne kelljen megszakadnia ennek a pillanatnak.

Solina
Mikor a csóknak vége szakadt, újra a férfi vállába fúrtam az arcom és még szorosabban hozzábújtam mint eddig. Nem akartam elengedni, bár tisztában voltam vele hogy nem maradhatunk úgy sokáig. Mikor végül elengedtük egymást, akkor sem léptem távolabb, csak felnéztem rá.
-És...most? Mármint...akkor most mi lesz? - kérdeztem halkan. Még mindig tudatában vltam annak, hogy ez ami az előbb történt minden szempontból helytelen, ezért tettem fel ezt a kérdést.

Perselus:
Döbbenten csuktam vissza a sötét varázslatok kivédése terem ajtaját. Döbbenten, de sajnos nem olyan halkan, ahogyan akartam.
Én csak pár Doxy szárnyért jöttem... Tétován indultam el a folyosón, szólnom kellett volna McGalagony professzornak, de az is lehet, hogy tudja már. Különös jelenetnek voltam szemtanúja, mégis ismerős helyzetnek tetszett. El kellett gondolkodnom azon, hogy mit tegyek, talán elsősorban Jamsennel kell beszélnem...

Solina
Hallottam hogy valaki becsukja az ajtót. Ijedten kaptam arra a tekintetem.
-Valaki látott .... - suttogtam majd nyeltem egy nagyot. Nem tudtam ki lehetett az, de minden esetre megijedtem. Mi van ha egy mardekáros volt és szétkürtöli az egész iskolában?

/Azok a hülye sztereotípiák >_< ~ Marcus&Rebecca Piton/

Lily:
A szünetben segítettek nekem, így minden emlékem szépen visszatért, de sajnos a fájdalmasabbak is. Azóta a főnixalakomat is többször felvettem, hiszen a haláltól is ez mentett meg engem. Mindenki kedves volt, McGalagony hagyott még egy hétig pihenni és megtartotta az óráimat helyettem. Most a szobánkban ültem és egy könyvet olvastam, amit Perselus könyvtárából vettem el. Nem volt érdekes nagyon, de lefoglalt, ameddig Perselus vissza nem ér. Hiszen Doxy szárnyért ment Jamsen professzorhoz.

Jamesen
- Ne aggódj. - fogtam meg a lány vállát, de nem néztem rá. AZ ajtó felé fordultam, majd elindultam, hogy kiderítsem, ki láthatott minket.
Ahogy a folyosóra léptem Piton Professzort láttam, amint távolodik. Ő lehetett az? néztem körbe, de senki más nem volt ott.
- Professzor! - szóltam utána. És ha mégsem ő volt? Mit mondjak neki?

Perselus:
Jamsen hangjára visszafordultam, de csak álltam. Fogalmam se volt, hogy mondjak-e neki valamit, vagy hallgassak, de végül csöndben maradtam és csak álltam, őt figyelve.

/de...ááá. mit írjak? :"DD/

Eric
Nem tudtam semmit leolvasni a fekete hajú férfi arcáról. Csak néztem, de semmi. Most aztán jól megcsináltam....Zavaromban megigazítottam a szemüvegem.
- Nem látott errefelé egy diákot? - kérdeztem a professzort. Talán nem ő volt, de láthatta azt, aki benyitott.

Perselus:
Megráztam a fejemet.
-Csak én jártam erre - feleltem halkan. - Pár doxy-szárnyért jöttem, de aztán... láttam, hogy nem ér rá - fejeztem be a mondatomat ugyanolyan halkan és lassan, ahogyan kezdtem.

Eric
Azt hiszem, elsápadtam.
- É-én.... - dadogtam, és újra megigazítottam a szemüvegem.

Perselus:
Nagyot szusszantam.
-Nincs alkalmasabb hely ahol ezt megbeszélhetnénk, Mr. Jamsen? - kérdeztem, bár ez inkább költői volt. És egyben felhívás arra, hogy ezt máshol beszéljük meg.

Eric
Biccentettem.
- De....esetleg a teremben? - böktem az SVK terem ajtaja felé még mindig zavarban.

Perselus:
Bólintottam és követtem. Mikor a terembe értünk Solina még mindig ott állt és először holtsápadtra vált az arca, azután majdnem olyan vörös lett, mint a haja. Udvariasan elköszönt és kirohant a teremből. Intettem a pálcával és az ajtó bezárult a lány után.
- Hallgatom Jamsen! - szóltam szigorúan

Eric
Leültem az egyik pad tetejére.
- Én...nos....mi... - nem tudtam, hogyan kezdjem. Sóhajtottam. - Tudom, hogy amit tettünk, az szabályba ütközik. - néztem a professzorra. - De nem tudok tenni ellene. - csóváltam meg a fejem.

Perselus:
-Belegondolt, hogy ő az egyik diákja? - kérdeztem még mindig nagyon szigorúan. Minél többet meg akartam tudni erről.

Solina
A teremben vártam hogy Jamsen professzor visszatérjen. Amikor kinyílt az ajtó és a férfi Piton társaságában lépett be rajta, szinte éreztem ahogy kiszökik az arcomból minden vér, majd hirtelen teljese elpirultam. Lesütöttem a szemem majd udvariasan elköszöntem és inkább kkisiettem a teremből. Piton látott meg minket. Miért pont ő? Ennél bármi jobb lenne - gondoltam miközben végigsétáltam a folyosón, majd fel a griffendél toronyba. Ott megmondtam a Dámánk a jelszót majd beléptem a klubhelyiségbe. Ott leültem egy fotelba és a kandallóban ropogó tüzet figyeltem. Közben visszagondoltam arra ami az SVK teremben történt. Még mindig alig hittem el.

Eric
Bólintottam.
- Igen. Épp ezért mondtam le a tanári állásomról az igazgatónőnél. - feleltem a professzornak.

Perselus:
Döbbenet és de ja vu érzése lett úrrá rajtam.
-Az igazgatónő visszatartotta igaz?-kérdeztem elhűlve. Talán a történetemet is elmesélte neki.

Eric
Bólintottam.
- Nem engedett el. - feleltem. Tudom, hogy ismerős ez magának.

Perselus:
-És a lány? - kérdeztem röviden és velősen, tudtam, hogy pontosan tudja, mire gondolok.

Eric
- Julya Ericson óra után odajött hozzám, és elmondta, mit érez. Nem tudtam tovább várni. - feleltem a professzornak.

Perselus:
-Nagy bátorságra vall - vallottam be őszintén. Én a kis Lily Eveningreet csupán hat év után mertem úgy tekinteni, pedig már harmadikos korában is közel állt a szívemhez.

Casey:
Az egész szünetemet a nevelőapáméknál töltöttem, szóval... fogalmazzunk úgy, hogy számomra meglehetősen lassan telt el a szünidő. És éppenséggel nem jó értelemben. Ami azt illeti, még sosem örültem ennyire annak, hogy visszautazhatok a Roxfort-ba. A tanulás, meg a koránkelés mondjuk egyáltalán nem hiányzott. Ha valamivel engem őrületbe lehet kergetni, akkor az tuti ez a két dolog. Na meg Piton. De mindegy is, egy idő után majd újra belerázódok az itteni kis 'körforgásba'. Oké, oké, mindenki tudja, hogy nem fogok belerázódni, ez nyílt titok.
Most éppen az udvarról tartottam befelé az épületbe. Miután felértem az emeletre, unottan elmondtam a Dámának a jelszót és beléptem a klubbhelységbe. Egyből kiszúrtam Sol-t. És az is feltűnt, hogy már nem olyan búskomor a tekintete. Mondjuk most meg elég zaklatottnak tűnt. Egyből tudtam, hogy történt valami.
-Hali -huppantam le Sol mellé.

Solina
Felkaptam a fejem.
-Szia! - köszöntem Caseynek.

Casey:
-Na, mi újság? -fürkésztem az arcát. -Hova lett a világfájdalmad?

Solina
-Öhm ...elúszott... - feleltem miközben másfelé néztem még mielőtt a puszta kérdéstől elpirulok.

Casey:
-Jaj, Sol, elég régóta ismerlek ahhoz, hogy tudjam nálad az ilyenek nem úszkálnak csak így el. Szóval hallgatlak -mosolyodtam el. -Mi történt?

Solina
-Semmi. Nem történt semmi különös - próbáltam tagadni.

Casey:
Csak a fejemet ingattam.
-Jó, oké. Vegyük úgy, hogy túl vagyunk a tagadósdi részen. Szóval akkor mi történt? Nikola-val békültél ki, vagy mi?

Solina
Megráztam a fejem.
-Nem. Nikola még mindig haragszik - mondtam de nem vallottam be mi történt. Majd Casey kitalálja ha annyira érdekli.

Casey:
Hunyorogva néztem Sol-ra.
-Na jó, haver, az egy dolog, hogy heteken keresztül depizel és játszod itt a nagy antiszoc kislányt, de most már tartozol egy magyarázattal. Én mindig elmondok neked mindent, szóval tudnám értékelni, ha egy kicsit te is bíznál bennem.

Solina
-De ....ezt olyan nehéz elmondani. Mert....még én se tudom hogy most mi van pontosan. - sóhajtottam.

Casey:
-És úgy könnyebb, ha szavanként kell kikényszerítenem belőled? -sóhajtottam fel. -Na szóval... mi is történt a Prof és közted? -Idáig én is eljutottam.

Solina
Erre teljesen elpirultam és lesütötte a szemem. Ez tényleg ennyire nyilvánvaló volt?
-Hát ....izé....meg....megcsókolt - motyogtam szégyellősen.

Casey:
Akaratlanul is felnevettem.
-Neee! Komolyan? Halál komolyan?

Solina
-Hé! Nem vicces! -szóltam rá amikor kinevetett -És igen, komolyan. De Piton ránk nyitott és muszáj volt lelépnem. Tehát nem tudom mi van most. - magyaráztam.

Casey:
-Jó, így már tényleg nem vicces. Piton? Pont Piton? Hát... ez szívás. -ráncoltam össze a homlokom.

Solina
-Az - húztam el a szám -Remélem hogy Jamsen tanár úr ki tudja magyarázni a dolgot... - sóhajtottam fel.

/muhahahahahaha/

/ Pukkadj meg, Piton! xd /

Eric
Csak megcsóváltam a fejem.
- Inkább túl gyenge voltam már hozzá, hogy tovább titkoljam... És láttam Solinán, hogy ő is szomorú...  - tettem hozzá.