Hét királyság - Westeros földje

Ysoria
-Én is! El sem hiszem... De olyan boldog vagyok! - mondtam és szinte máe ugráltam örómömben.

Fray
-Segítek. Miért, minek látszik? - szóltam vissza Gwynnek miközben egyszerre két fiú jött nekem, és őket próbáltam legyőzni.

Gwynn:
Egy pillanatra döbbenten lemerevedtem.
-De hát miért? - kérdeztem elkerekedett szemekkel, amikor egy vézna fiú megvágta az arcomat a tőrével, ellöktem magamtól.

Dianreis:
-Egyedül jössz majd, vagy van ki veled jön? - tudakoltam kíváncsian, miközben leültem egy székre.

Fray
-Egy a húsz ellen kicsit igazságtalan lenne, nem gondolod? - válaszoltam kissé kitérően.

Ysoria
-Eddig úgy tudom, hogy egyedül - válaszoltam, de kicsit elgondolkodtam.

Gwynn:
-Rutgemtől már megszokhattuk nem? - szóltam vissza viaskodva egyel aki felkelt Donston csapatából. A szemem sarkából láttam, hogy Rutgem az állát simogatva figyel minket.

Dianreis:
-Rendben! - mosolyogtam tovább. /megakadtam, mi legyen még?/

Fray
Nem feleltem, mert hirtelen éles fájdalom hasított a karomba. Az egyik fiú megvágott. Felszisszentem, majd visszatámadtam. Felé suhintottam a kardommal , és a lapjával el is találtam az oldalát, mire ő felnyekkent. Behúztam neki egyet a jobb öklömmel és ellöktem, de már jött is a következő.

Ysoria
/nem tudom :/ /

Ames
Donston sarokba szorított, és közben folyamatosan rajtam gúnyolódott. A kardja lapjával folyton rám csapott, a karomra, az oldalamra, a lábamra. Erősen ütött, nem finomkodott, az biztos. A könny kicsordult a szememből, mikor a következő pillanatban hatalmasat sújtott a csuklómra. Épp csak sikerült visszaszereznem a kardom, de most megint elejtettem.

/Ames... :O jövök!/
Gwynn:
Láttam, hogy Donston sarokba szorítja Ames-t, aki egyáltalán nem tudott védekezni. Eldöntöttem, hogy nem finomkodok, egyik kezemmel félrelöktem az embereket, akinek kell behúztam, a másikban a kardomat tartottam, amivel szintén csapkodtam sokkal erősebben, mint azelőtt és néhányakat fel is rúgtam, vagy épp ágyékon térdeltem, így Frayre még talán maradt három ember és reméltem, hogy nem haragszik meg azért, mert megmentem Ames-t.
Donston felé rohantam és lendületből rettenetesen nagyot csaptam a medencecsontjára. Elesett, de azután megfordult és gonoszan vigyorogva támadt, kivédtem aztán előhúztam a késemet és "végigcirógattam" vele az arcát, a szemétől a szájáig húzva egy vágást. Üvöltött mint a sakál, és úgy gondolta ágyékon szúr de félre ugrottam és kivertem a kezéből a kardot, a sajátom lapjával pedig az oldalára csaptam - felborult.
Elfáradtam, gyorsan kapkodtam a levegőt és a remegő Ameshez léptem.
-Minden rendben? - kérdeztem.

Fray
Amikor Gwynn bedühödött, egy pillanatig csak néztem de aztán gyorsan visszarázódtam a verekedésbe, az utolsó pillanatban kivédve egy csapást. Gyorsan elbántam a maradékkal, majd zihálva én is a két fiúhoz léptem.

Ames
Remegve bólintottam, a jobb szemem fölötti vágásból közben szivárgott a vér. Dontos még az előtt vágott meg, mielőtt Gwynn odaért, hogy megmentsen...Éreztem, hogy a meleg, ragadós anyag lecsorog a szemöldökömre, odanyúltam és letöröltem, valószínűleg összemaszatolva a homlokomat. Még mindig riadt voltam, arrafelé néztem, ahol a többi fiú harcolt. Láttam, hogy a legtöbben valamijüket fájlalva a földön ülnek, vagy egy helyben állnak,sőt, páran még kábultan feküdtek. Fray épp akkor ütötte ki a kardot az utolsó fiú kezéből, majd odajött hozzánk.

Fray
-Minden rendben? - kérdeztem a fiúkat, de leginkább Amest. A bal karomon lévő , nagyjából tíz centis vágás erősen vérzett, megint fájt az oldalam és tele voltam kisebb karcolásokkal.

Ames
- Igen. - bólintottam Fray kérdésére is. Még mindig remegtem, de már kezdtem megnyugodni. Már ott volt Gwynn, mellettem, ráadásul láttam, hogy mit tettek a fiúk a többiekkel.

Gwynn:
-Megsebesültetek - állapítottam meg, persze a másik húsz is... A hátunk mögül lassú tapsot hallottam és Rutgem reszelős hangját.
-Bravó! Legyőztétek az ellenfeleiteket és megmentettétek a sárkány karmai közül a királylányt! - azt hittem újra gúnyolódik, dühösen fordultam felé, de akkor folytatta.
- A ti kiképzésetek véget is ért. Azok még maradnak - mutatott végig a sok nyögdécselő fiún. - Elmehettek! - hitetlenkedve néztünk össze, de aztán Amest közrefogva elindultunk. Mikor elhagytuk Rutgemet a nevemet kiáltotta.
-Ja és Gwynn... tanítsd meg harcolni a szajhádat, különben nem lesz hosszú életű a szerelmetek! - hallottam, hogy néhányan felnevetnek a legyőzöttek közül, de Rutgem kardjának csörömpölését is hallottam, ahogy bevágta a tömegbe, valaki fel is ordított.
-Nem mondtam, hogy nevethettek! - indult feléjük, mi pedig az ebédlőbe igyekeztünk, hogy együnk valamit, mint minden kiképzés után.

Fray
Biccentettem Amesnek, majd Gwynnre néztem. Éppen mondani akartam neki valamit amikor a hátunk mögött megszólalt Rutgem. Mind arra fordultunk , és végighallgattuk, majd kissé hitetlenkedve indultunk el. A kiképzőtiszt még Gwynn után szólt, de aztán nyugodtan sétálhattunk tovább az ebédlő felé.

Gwynn:
Mikor az ebédlőbe értünk, hárman leültünk egy asztalhoz. Ma is Wemby volt a konyhában, sült kolbászt kenyeret és bort hozott nekünk.
-Most már mindig itt fogok dolgozni! - újságolta nekünk vidáman. Talán ő volt az egyetlen, aki mindig mindenkivel barátságos volt, bármit is mondtak az illetőről.
-Az jó nekünk és azt hiszem neked is! - mosolyodtam el, és megkóstoltam a kolbászt. -Ez nagyon finom! Köszönjük Wemby! - szóltam, de csak azért, hogy elmenjen és nyugodtan beszélgethessünk. A fiú értette, biccentett és visszament a konyhába.
Frayre néztem.
-Szóval mi volt ez a mentőakció? - kérdeztem kíváncsian a fiút. - Természetesen köszönöm a segítséged, csak úgy érdekelne - tettem hozzá.

Fray
Miután leültünk egy asztalhoz az ebédlőbe, Wemby szolgált ki minket. Én is megköszöntem neki az ételt, majd mikor a fiú elment, Gwynnre néztem.
-Csak segíteni akartam - vontam vállat - Ti ketten sokkal többet értek, mint az összes többi együtt, és gondoltam, ideje arra az oldalra állnom, ahová tartozni akarok - válaszoltam végül, próbálva nemtörődömséggel álcázni a mondandóm jelentését.

Gwynn:
Elmosolyodtam, de persze csak visszafogottan.
-Köszönöm! - feleltem neki és tovább ettem.

Fray
Biccentettem Gwynnek, majd én is nekiláttam az evésnek. A kolbász finom volt, a kenyér is egész friss a bor pedig jól esett most egyébként is.

Ames
Frayre néztem.
- Én is köszönöm. - mondtam halkan a fiúknak. - ... Mindkettőtöknek köszönöm.
Gwynnre néztem, volt valamiféle kimondhatatlan a tekintetemben...Nagyon hálás voltam neki, ahogy Fraynek is, de Gwynn...Már annyiszor megmentett, és úgy vigyázott rám....Bátor dolog volt, amit ma tettek.
Ugyanakkor az, hogy befejeződött a kiképzésünk, csak egy újabb aggasztó dolog volt számomra.

Gwynn:
Egy ideig csöndben voltunk, hiszen ettünk. Mikor végeztem megittam a boromat és megtöröltem a számat.
Hátradőltem a széken és a többieket néztem. Fogalmam sem volt, hogy mit fogunk most csinálni, eddig volt a kiképzés és az őrködés.

Ames
Csöndesen ettem, de most úgy éreztem, nem vagyok valami éhes...
- Mi lesz most? - kérdeztem halkan a tányéromat nézve. - Ha beosztanak minket...

Gwynn:
-Hát, vagy maradunk a falon, vagy felderítők leszünk - egyszerűsítettem le Amesnek.

Ames
Elszomorodtam, és újra csöndesen a tányéromat figyeltem.

Fray
Csak csendben hallgattam a fiúkat. Én kíváncsi voltam, hova osztanak majd be minket, de kezdtem remélni hogy egy helyre megyünk mindhárman.

/áhh mindenki felderítő lesz xD (ha) Rutgemen múlik/

Gwynn:
-Abban reménykedek, hogy nem választanak szét hármunkat. Jó csapat vagyunk! - mondtam keserűen mosolyogva.

Ames
Gwynnre néztem.
- Én remélem, hogy nem a felderítőkhöz raknak... - mondtam halkan és szomorúan. - Viszont akkor... - nyeltem egy nagyot. - ...Akkor nem kerülünk ugyanoda...

Gwynn:
Amesre néztem.
-Ha Rutgemnek van esze egy helyre pakol minket, látta, amit az udvaron csináltunk az előbb! - feleltem a fiúnak. - Ne aggódj, nem hiszem, hogy szétválasztana hármunkat. De azt nem tudom hova fogunk kerülni.

Ames
Erre csak még jobban elfogott a félelem.
- Ha titeket nem a felderítőkhöz rak, akkor megőrült. De ha engem oda tesz...Akkor azt akarja, hogy meghaljak. - mondtam elfúló hangon. Tényleg nagyon aggódtam.

Gwynn:
-Vagy inkább, hogy megvédjünk! - mondtam megnyugtató hangon.
-Ha szétrak minket és te itt maradsz mi nem, meghalnál. Mindegy, hogy a lelki vagy a testi sebek miatt, de nem élnéd túl. Ha velünk vagy, veszélyben az életed, de meg tudunk védeni - magyaráztam neki és bátorítóan rámosolyogtam. - Megtanítunk kardot forgatni! - jelentettem ki.

Ames
Félénken a fiúra mosolyogtam.
-Lehet, hogy igazad van... - mondtam végül halkan.

Gwynn
[...]
Kellett pár nap, míg a többiek kiképzésével is végeztek, de végül összegyűltünk az udvaron mind a huszonhárman, és vártuk a pódiumon álló Owain mester beosztását.
Nagyon izgatott voltam, alig tudtam figyelni, építők, felderítők, ezek meg a konyhára... azután már nem maradt más csak mi és Donstonék.
-Donston, Ragly, Meawen, Yaxen, Gwynn, Fray, Ames, szintén a felderítőkhöz! - kiáltotta és részben örültem, hiszen együtt maradtunk, részben már is aggódtam és ott voltam Ames mellett, ha el kellett volna kapni mert összeesik a hírtől. Majd meglátjuk odakinn mit ér három napi kemény edzés Amesszel - szerintem sokat fejlődött magához képest. Ames tekintetét kerestem, riadt volt, mint egy őzbak - vagy inkább mint egy őzsuta.

Ames
Az, hogy a felderítőkhöz raktak, teljesen letaglózott. Csak riadtan néztem, kerestem Gwynnt...Aztán megláttam Rutgem tekintetét, és a földbe gyökerezett a lábam. Közben hallottam, hogy a többi fiú máris gúnyolódik...Mikor Gwynn mellettem termett segélykérően néztem rá. Legszívesebben odabújtam volna hozzá, de most túlságosan féltem ehhez. De legalább együtt osztottak be minket...

Gwynn:
Kicsit lehajoltam, hogy halkan beszélhessek Ameshez.
-Ne aggódj, nem lesz semmi baj! - ígértem és egy pillanatra megérintettem a kezét.

Ames
Remegve bólintottam, és egy pillanatra a fiú keze után nyúltam. Féltem, és most szükségem volt rá, hogy mellettem legyen.

Gwynn:
[...]
Egy hét telt el azóta, hogy az istenerdőben letettem az esküt, Fray és Ames pedig pedig együtt a többiekkel a szentélyben, és most újra itt álltam a két fiú mellett, a többi felderítővel, miközben Wym elmagyarázta, hogy hová is megyünk és miért, azután lóra pattantunk és elindultunk a Fekete Kapu alagútján át a fal túl oldalára a Vadak felé. Én Amesszel és Frayjel hátul maradtam a lovammal.

Ames
Gwynn mellet lovagoltam, nem akartam elmozdulni mellőle. Mostanában szinte mindig így éreztem. Mióta beosztottak a felderítőkhöz, nagyobb veszélyben éreztem magam, mint eddig bármikor, ha csak belegondoltam, hogy átküldhetnek a túloldalra. Az egyetlen vigaszom Gwynn volt, aki megígérte, hogy vigyáz rám...Felnéztem rá. Tekintetét előre szegezte, az alagútra, és én is így tettem. Megremegett a gyomrom. Átmegyünk.

Fray
Gwynn és Ames mellett lovagoltam. Felesleges harmadiknak éreztem magam köztük, de most nem csak mi voltunk ott, így ez nem számított. Izgatott voltam a felderítès miatt, màr vártam hogy csinálhassak valamit, ugyanakkor bármennyire nehéz is bevallanom, kicsit féltem ahogy az alagútban haladtunk.

Gwynn:
Amikor kinyílt a kapu az alagút végén és kiügettünk a a nagy fehérségbe szinte elakadt a lélegzetem. A hó csendesen szállingózott, és lassú szél fuvolázott. Végig Ames mellett voltam, féltem, hogy esetleg leesik a lóról.

[...]
Másnap korán indultunk az idős, zsugori házaspártól, fejenként pár száraz pogácsával, egy kis darabka sajttal és egy zsíros szalonnával. Na meg valami iszonyú savanyú és igen erős borral.
Hamar odaértünk a faluba, és Wym példáját követve leugrottunk a lovainkról. Kardot rántva néztünk körül a faluban, valahonnan sírást hallottunk.

Ames
Én is leszálltam a lovamról, de kard helyett rövid tőrt fogtam a kezembe. Gwynn szerezte nekem, ezzel sokkal könnyebb volt bánnom, mint egy rendes fegyverrel. Szorosan a fiú mellett maradtam, mikor meghallottuk a sírást egy ház mögül.

Random vadember
Néma csendben figyeltük a varjakat. Kardjukat a kezükben tartották, de nem voltak sokan. Tizenkettőt számoltam, mi négyszer ennyien rejtőztünk körülöttük. Az egyik megindult a gyerek felé. Silla gyermeke volt, ötéves fiú, de már ismerte a kést. A varjú odament hozzá, és óvatlan volt. Letérdelt a gyerekhez, és egy pillanat múlva már vér szivárgott a gyomrából. Ezután lőttem ki az első nyílvesszőt, egyenesen a hozzám legközelebbi férfi koponyájába. tiszta találat volt, és lassan a többiek is követték a példámat, amíg mások karddal rontottak a fekete ruhásokra.

Gwynn:
-Futás! - leheltem a hidegben Amesnek és hamarosan Wym is felordított.
-Lóra! - kiáltott reszelős hangján, de ő maga igyekezett feltartani a gyalogosokat, de eltalálta a bal karját egy nyílvessző. A fehér kancához futottam, aminek a hátán idejöttem, Felugrottam a hátára és a nyereg mögül elővettem az íjamat. Gyorsan felajzottam és visszalőttem a vadakra, de hamar rájöttem, hogy esélyünk sincs.
Kétségbeesetten kutattam a tekintetemmel Ames után, egy vadembert láttam felé rohanni baltával.
-Fray! - kiáltottam a fiúnak, aki szintén a lován volt már és jelzésképpen, Amesre mutattam az íjammal. Az volt a tervem, hogy közrefogjuk őt és felhúzzuk valamelyikünk lovára.
Meg is sarkaltam a lovakat, néha a kardommal utat vágva magamnak.

Ames
Kétségbeesetten forgolódtam, Gwynn eltűnt mellőlem. Egyszer csak megláttam, hogy egy férfi rohan felém...Ijedten botladozva eredtem futásnak, nem néztem, merre megyek, csak menekülni akartam.

Gwynn:
Frayjel már közel voltunk, de egy vadember felénk lőtt és kerülőt kellett tennünk, de végül megragadtuk Amest a karjánál és én szépen felhúztam magam mögé a lóra. A kardomat kinyújtottam és felkaptam vele a földről egy lóról leesett nyeregtáskát és Amesnek dobtam, azután Frayre kacsintottam és hátra kiáltottam.
-Délre! - de csak tovább vágtattunk észak-keletre az erdőben.

Ames
Gwynn a karomnál fogva kapott el és könnyedén felhúzott maga mögé a lóra. Mikor már ott ültem, átöleltem a fiú derekát, és szorosan mögé ültem, nagyon bizonytalannak éreztem magam a nyereg mögött ülve. A nyeregtáskát, amit Gwynn odadobott nekem, elkaptam és szorosan fogtam. Tudtam, hogy erre még szükségünk lesz...

Fray
Amikor a vadak támadni kezdtem, azonnal a lovamra pattantam. Szinte abban a pillanatban Gwynn kiáltott nekem és elmutatott egy irányba. Arra néztem és megláttam Amest , ahogy ott áll és az egyik vad baltával rohan felé. Azonnal elindítottam a lovamat ahogy Gwynn is és megindultunk a fiúért. Sikerült megmentenünk, Gwynn felhúzta maga mögé és tovább vágtattunk, észak-kelet felé, próbálva ép bőrrel elmenekülni.

Gwynn:
Hallottam, hogy ketten lóra ülnek és követnek minket, de a sötétben alig láttam.
-Fogd a szárat Ames! - szóltam a fiúnak és átvetettem a fejem fölött a szárat. Én magam az íjamat vettem ismét kézbe, felajzottam és hátralőttem akkor, amikor már hallottam a lovak prüszkölését mögöttünk. Az egyik lovat el is találtam, a fájdalmas nyerítés alapján, ha szerencsém van a másik is elesik, amikor az első felbukik.

Ames
Kicsit kétségbe estem, mikor Gwynn a kezembe nyomta a vágtázó ló szárát, de próbáltam a kezemben tartani az irányítást. Elvégre...Lovagolni azt tudtam.
Hallottam, hogy mögöttünk valaki kiesik a felbukó ló nyergéből, majd egy újabb fájdalmas kiáltás követte a puffanást. Valószínűleg a másik férfi is leesett a lováról. Nem fordultam meg, hogy megnézzem, de a sötétben úgysem láttam volna.

Gwynn:
Mikor hallottam a fájdalmas kiáltásokat elégedetten visszacsatoltam a nyergen lévő plusz övvel a nyereghez az íjamat és a nyilakkal teli tegzet, azután visszavettem a szárat Amestől és még gyorsabb vágtára sarkalltam a fehér kancát. Nem mehettünk vissza a falra, Ames miatt semmiképp, tudtam, hogy ő már nem bírja ott és azt is tudtam, hogy Westerosban sem maradhatunk, mert szökevények leszünk és még ha engem meg is tudna védeni az atyám ott van Ames és Fray... akinek nem tudom a történetét sem. Keletre kell mennünk ez az egyetlen esélyünk.

Ames
Mikor Gwynn visszavette a szárat én megkönnyebbülve adtam át neki. biztonságosabbnak éreztem, ha ő hajtja a lovat...
Szélsebesen vágtattunk a sötét erdőben, nem tudtam, merre vagy meddig megyünk, de éreztem, hogy nem a Fal felé tartunk. Biztosan kerülünk. Le akarja rázni az üldözőket. Azt mondta, délre megyünk, épp ezért nem arra tartunk.

Fray
Gwynn lelőtte a vadakat akik a nyomunkba szegődtek, és tovàbb vàgtattunk kelet felé. Tudtam, hogy nem fogunk visszamenni a falra, de nem tudtam hogy mi lesz velünk. Csak követtem Gwynnt és idővel kezdett kirajzolódni bennem hogy mi is lehet a terve.