150 esztendő

Katalin
Gergelynek nem volt ellenvetése, beleegyezett a dologba, mire elmosolyodtam.
-Azért szeretném megkérdezni őt is arról hogy mit szerertne, lehet hogy szívesebben maradna az öcséddel - néztem újra Ottora. Mióta megszöktünk Konstantinápolyból , Sevda szinte csak Christiannal beszélgetett, úgy tűnt, jól kijönnek egymással.

Otto:
-Lehetséges, bár kívánom neki, hogy ne szeressen bele az öcsémbe, Christian nem az a fajta... - motyogtam egészen halkan

Katalin
-Ezt hogy érted? - kérdeztem , bár tisztában voltam vele, milyen Christian, de ezt most mégsem tudtam mire vélni.

Otto:
-Christian általában kerüli a lányok társaságát, egyszerűen csak... őt más érdekli, inkább a divat, a ruhák... Vadászni se szokott jönni velünk, amit megértek persze - sóhajtottam. - Szóval ő más.

Katalin
Bólintottam.
-De szerintem Sevdaval jól kijönnek. Sokat láttam őket beszélgetni a héten. Remélem , hogy jó barátok lesznek, ha nem is lesz köztük több - motyogtam lehajtott fejjel, a végén kicsit elpirulva. Zavarba jöttem amikor észre vettem magam, ez a téma nem igazán volt olyan amiről az ember lánya fiúkkal szokott beszélni. De én tényleg csak jót akartam Christianéknak, szerettem volna mindkettejüket boldognak látni, és szerintem tényleg aranyosak voltak együtt.

Sevda
Velence utcáin sétáltunk Christiannal, szabót keresve. Nem siettünk túlságosan, kényelmes tempóban haladtunk a házak közt miközben beszélgettünk.
-Szerintem az ègszínkék akkor is szép szín, és ruhán is jól mutat.

/♥imádom, mikor az én karimról beszéltek xD/

Christian
Sevdával elmentünk, hogy keressünk egy szabót. Új ruhákra volt szükségünk, hogy folytathassuk az utunkat. Út közben beszélgettünk.
- Lehet, hogy van, akinek jól áll, de nem mindegy, hogy milyen az ember bőrszíne. Nem mindenki vehet fel égkéket. - mondtam a lánynak.

Sevda
-Igaz. - adtam meg magam - Szerinted nekem jól állna? - kérdeztem mosolyogva. Tényleg kívancsi voltam rá, mit felel.

Christian
Végigmértem a lányt.
- Sötét a bõröd és a szemed is. Esetleg valami sötétbarna mintával...Talán. De a sima égszínkék talán túl rikító lenne. - mondtam megfontoltan.

Sevda
Bólintottam ès ezután egy ideig csak mosolyogva fürkésztem a fiú arcát ahogy haladtunk tovább az utcán.
-Hihetetlen, mennyire értesz a ruhákhoz. Nagyon jó az érzéked az ilyesmiheu - szólaltam meg vègül.

Christian
Elmosolyodtam és lesütöttem a szemem, de kicsit rosszkedvem is lett.
- Köszönöm. - mondtam halkan. - De néha talán jobb lenne, ha inkább...máshoz értenék így.

Sevda
-Talán. De szerintem így vagy jó. Így vagy különleges - mondtam neki kedvesen. Nem akartam hogy elkezdjen szomorkodni amiatt hogy ő nem olyan mint a legtöbb fiú.

Christian
Ránéztem a lányra, és elmosolyodtam.
- Félek, hogy nem sokan osztják a véleményed... - mondtam a lánynak.

Sevda
-Azzal ne törődj! Tudd hogy így van és kész! - mosolyogtam továbbra is kedvesen Christianra. Most szívesen megpusziltam volna de nem akartam zavarba hozni.

Christian
A lányra mosolyogtam.
- Köszönöm...Tényleg. - bólintottam egy aprót.

Sevda
-Ugyan...nincs mit köszönnöd! - ràztam meg a fejem lassan.

Christian
Mosolyogva mentem tovább.
Eszembe jutott, hogy szeretném, ha a lány velünk jönne Ausztriába. Találhatnánk neki valami munkát a palotában... De nem mondtam Sevdának. Még mindig nem tudta, merre megyünk, és nem én akartam elmondani neki. Inkább Ottora hagytam az irányítást.

Sevda
Nemsokára találtunk egy szabót. Igazából már kétszer elmentünk az üzlet mellett, csak eddig nem figyeltük eléggé a cégéreket.

Christian
A szabóval hamar megegyeztünk, elmondtam neki, mire lenne szükségünk, ő pedig elvállalta a munkát. Mondtam, hogy ha négy napon belül végez, dupla árat fizetünk. Biztos voltam benne, hogy ezzel gyors munkára ösztönzöm.
Megadtam a méreteket, amivel dolgozhat - előzőleg már mindenki méreteit levettem, így könnyű dolgom volt. Mikor végeztünk, visszaindultunk a többiekhez.

Sevda
A piacon sokan voltak, de a többieket nem láttuk.
-Merre mehettek? - kérdeztem ugyanannyiray magamtól mint a fiútól.

Christian
Nézelődtem, de nem láttam Ottoékat.
- Fogalmam sincs... - mondtam a lánynak tanácstalanul.

Sevda
-Gyere, menjünk körbe mégegyszer! - javasoltam.

Christian
Bólintottam és követtem a lányt. Nagyon reméltem, hogy megtaláljuk a többieket...

Sevda
Jó ideig kerestük Aysunt - bocsánat, Katalint - és a fiúkat, de a tömegben sehogy sem találtuk őket.

/FiúKAT?/

/ Gergő is ott van .....csak ő nem igazán vett részt a beszélgetésben/

/Ja tényleg/

Katalin
Mikor már kétszer is körbejártuk a piacot, inkább csak megálltunk a tér szélén, hogy a többiek könnyebben megtaláljanak minket. Ennek ellenére mégis előbb vettem észre őket mint ők minket. A fiúkat otthagyva átküzdöttem magam a tömegen hogy Christianék mellé érjek.
-Találtatok szabót? - kérdeztem tőlük mikor már ott álltam előttük.

Christian
Egyszer csak megjelent mellettem Katalin, mire én megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Már kezdtem azt hinni, hogy itt hagytak minket.
- Igen. - bólintottam. - Négy napban egyeztünk meg. - mondtam.

Katalin
-Remek! - mosolyogtam Christianra. - Gyertek, a többiek ott vannak! - mutattam kicsit odébb, oda ahonnan jöttem.

Christian
Követtük Katalint vissza a többiekhez.

Katalin
-Most merre? - kérdeztem a többieket mikor már mind együtt voltunk.

Otto:
-Biztonságos szállást keresünk. Ismerek néhány megbízható embert, de nehéz őket megtalálni - feleltem Katalinnak, miután nagy megkönnyebbülésemre visszatért a tömegből, épségben, az öcsémmel és a... barátnőjével.

Katalin
Bólintottam.
-Akkor merre menjünk? - kérdeztem Otto-t.

/ Banci: létszi kezdjünk!/

/de nem tudom megírni .....nem megy /

Beatrix:

Kiskoromban sokat gondolkodtam azon hogy milyen lesz ha férjhez megyek.Biztosan boldog és szép párt fogunk alkotni. Ma már viszont inkább lennék megint kislány , minthogy ezt a nagy hú- hót átéljem.
A jövendőbeli férjemet alig 2 órája ismertem meg.Olyan magabiztosnak és erős tűni, szóval egyáltalán nem nekem való.A ceremónia és az utána követő ebédnek már vége. A közös kis házunkban csak ketten voltunk, én csendesen ültem az ágy szélén és vártam, hogy a fiú lépjen valamit.
A nagy csendben a szüleim arca jutott az eszembe. Olyan boldogok voltak mikor látták, hogy elmegyek otthonról és szinte soha többet nem látnak.A nagy gondolkodásom közepette a fiú megmozdult kizakkantva ezzel a keserű emlékekből.

/hm .....mivel nemesek vagyunk, legalább egy kisebb vàrunk van xD /

Ferenc
Csendben álltam az ablakban, karba tett kézzel. A lagzi még mindig tartott odalent, a hatalmas étkezőben, felhallatszott a vidám zene. Tudtam hogy már a legtöbben kidőltek a sok alkoholtól vagy egyszerűen csak elmentek aludni, de mikor mi feljöttünk , még táncoltak páran.
A feleségem mögöttem ült az ágyon. Félénk, megszeppent és ijedt volt, mióta találkoztunk -ma reggel, az oltár előtt, nem tudom hogy szervezték le a szüleink az esküvőt, anélkül hogy egyáltalán láttam volna a lányt- meg sem szólalt. Egyszer sem.
Idegesített hogy ennyire nyámnyila, nekem nem ilyen asszonyra volt szükségem. Mindig is egy komoly, határozott nőt képzeltem el magam mellé, aki méltó párom lehet. Nem egy ilyen kis senkit, aki talán még egy csikótól is megijed.
Lassan felé fordultam, hogy ismét alaposabban is szemügyre vegyem. Szépnek szép volt, és messziről lerítt róla hogy még teljesen érintetlen, nekem viszont semmi kedvem nem volt megtenni azt amiért most elvileg itt voltunk. Egy ilyen lánnyal nem ment. Csak lelohadt volna a lelkesedésem -ha lett volna- amint hozzáértem volna, mert tudtam hogy fél tőlem és elhúzódott volna, az erőszak pedig nekem nem okozott semminemű örömet.

Beatrix
Ahogy engem figyelt megréméltem,  nem jött felém én mégis úgy éreztem mintha egyre kissebb lenne köztünk a hely. Egyre gyorsabban vettem a levegőt. Próbáltam nem mutat ilyedségemet, de szerintem ez nem sikerült tulságosan.
Bátorságott vettem magamon és felemeltem a fejemet.Nem akartam a férjem szemébe nézni, de pont ott állt és csak engem figyelt.Mélyen a szemébe néztem vártam. hogy hátha elfordítja a fejét de nem tette. Én már nem bírtam tovább és újra lehajtottam a fejem.

Ferenc
Egy rövid ideig egymás szemébe néztünk, majd a lány elfordította a fejét, amit egy megvető fintorral jutalmaztam.
-Bírd ki még egy negyed óráig .....addig muszáj maradnom - jegyeztem meg, újra elfordulva.

Beatrix
 A hosszú ideig tartó csendet a ferjem szakította meg.
- Hova mész?- kérdeztem tőle megnyugodva, én már a legroszabbra is felkészültem.

Ferenc
Erre csak vállat vontam.
-El -feleltem egyszerűen, hàttal állva a lánynak.

Beatrix
Féltem, de próbáltam erős lenni. Nem akartam ellenkezni, de végulis a férjem , nem sokat tudok róla, hogy ilyenkor mit szabad de szerintem jogom van tudni hogy miért nem marad itt.
Feláltam és előrébb mentem 3 lépést. Már csak 2 kettő lépés maradt köztünk. A szívem hevesen dobogott a lábaim reszkettem, de én tettem mégegy lépést.
-Miért nem maradsz itt?- kérdeztem szinte suttogva, reméltem meghallota.

Ferenc
Meglepetten vontam fel a szemöldököm.
-Talán azt akarod hogy maradjak? - kérdeztem.

Beatrix
Nem tudtam mit mondjak ,féltem. Úgy éreztem végem van.
Ha marad az semmiként sem fognak jót jelenteni, de ha elmegy akkor egyedül leszek és utáltam egyedül lenni.
- Maradj!- mondtam de olyan halkan hogy nagyvalószínűséggel meg se hallotta.

Ferenc
Egy ideig csak néztem a lányt, nem értettem. Miért akarta hogy maradjak amikor ennyire félt tőlem? Aztán megráztam a fejem.
-Nem - mondtam határozottan és ezzel lezártnak tekintettem a témát.

Beatrix
Most aztán tényleg összezavarodtam és féltem. Mostmár nem mertem vitatkozni. Vissza mentem az ágyhoz és leültem, csendben vártam, hogy mi fog történni.

Ferenc
Az ablakban állva, egy szó nélkül vártam még egy darabig, de csak addig ameddig tényleg muszáj volt, majd otthagytam a lányt. Leviharzottam a várból, ki az istállóba. Felnyergeltem a/kedvenc lovamat és kivágtattam vele a holdfényes mezőkre.

Beatrix
Miután elment még egy darabig az ágyon ültem és csak figyeltem egy pontot.Nem sokkal később megágyaztam és lefeküdtem aludni.

Sevda
Végül találtunk szállást , ahol -persze nem kevés jutalom ellenében- meghúzhattuk magunkat pár napig. A harmadik napkeltekor Christiannal korán kimentünk a piacra hogy vásároljunk valami ennivalót mindenkinek. Amíg a fiú egy idős asszonnyal alkudozott, én gyorsan beugrottam a piactér melletti pékségbe hogy vegyek egy kis kenyeret. Ezzel gyorsan végeztem, mosolyogva léptem ki a kis üzletből. Megbeszéltük Christiannal hogy itt talalkozunk de ő még nem ért oda.