150 esztendő

Random pasas a piacon (továbbiakban RPP, magas, fekete hajú, olaszos külsejű, atléta alkat, eléggé tesztoszterontúltengéses a szegénykém)

A piacon sétáltam, mikor egyszer csak megláttam egy lányt. Nem idevalósi volt, ezt egyből megállapíthattam, elnézve a bőrét, és a ruháját. Nem tudom, milyen ruha lehetett, de nekem a törökök jutottak róla az eszembe. A háremhölgyek. Elvigyorodtam, majd lassan odasétáltam mellé.
- Csak nem eltévedt, Signora? - kérdeztem tőle flörtölve.

Sevda
Ahogy Christiant vártam, odajött hozzám egy férfi és megszólított. Nem értettem mit mondott, gondolom olaszul beszélt.
-Sajnálom, nem értem - mondtam neki a fejemet rázva, törökül. Közben észrevettem a tekintetét. Nem tetszett ahogy engem néz.

RPP
Törökül szólalt meg, és bár nem sokat tudtam ezen a nyelve, azért valamennyire felfogtam, mit mond.
- Igazán csinos. - mondtam neki tört törökséggel, szememet jólesően legeltetve az alakján.

Sevda
-Hát ...öhm ....köszönöm! - fogadtam a bókot, miközben kezdtem egyre bizalmatlanabbul és gyanakvóbban méregetni az idegent. Kicsit feljebb emeltem a kezemben tartott jókora tarisznyát amibe a kenyeret tettem. Eddig a hasam előtt tartottam, most pedig inkább a mellkasomhoz húztam.

RPP
Felvontam a szemöldköm és elmosolyodtam, közben már igazán közel álltam a lányhoz.
- Mit keres erre egy ilyen lány? - kérdeztem őt mély hangon.

Sevda
-Egy ...barátomat várom. Átutazóban vagyunk - feleltem tartózkodón és közben hátraléptem egyet. Már túl közel volt hozzám.

RPP
- Ó, egy barátot? - kérdeztem, követtem őt. - Na és mit szólna a barátot, ha egy picit nélkülöznie kéne téged? - vigyorogtam.

Sevda
-Mit akar tőlem? - kérdeztem már nem olyan barátságosan mint ahogy eddig beszéltem.

RPP
- Ugyan mit akarhatnék egy ilyen nőtől? - kérdeztem felvont szemöldökkel, közben a szememet nem vettem le a testéről.

Sevda
Még két lépést hátráltam.
-És ha én nem akarom? - kérdeztem, próbálva nem kimutatni hogy kezdek félni.

RPP
- Ugyan miért ne akarnád? - vigyorodtam el.

Sevda
-Miért akarnám? - kérdeztem vissza. Közben többször is as piaci forgatag felé pillantottam, de a fejemet nem fordítottam el. Csak jönne már Christian...!

RPP
- Mert egy ilyen nő igényli a törődélt. - feleltem közelebb lépve.

Sevda
Újra elléptem tőle. Kezdtem komlyan yzorult helyzetbe kerülni, de nem tűnhettem el innen, amíg nem látom Christiant.
-Ilyen nő? Miért, maga szerint milyen nő vagyok én? -próbáltam húzni az időt.

RPP
Elvigyorodtam.
- Felismerem a ruháját, hölgyem. - mondtam neki.

Christian
Könnyed mosollyal sétáltam a helyre, ahol a találkozót megbeszéltük. Már majdnem odaértem, mikor megpillantottam Sevdát, ahogy egy magas férfi elől hátrál. Megtorpantam. Látszott, hogy a férfi akar tőle valamit, és sejtettem is, hogy mi az...Tétován álltam, oda akartam rohanni és segíteni a lánynak, de képtelen voltam mozdulni. Mit tehetnék én az ellen az ember ellen?

Sevda
Erre már nem tudtam visszavágni. Nyeltem egyet és próbáltam mégjobban elhátrálni a férfi elől.

RPP
A lány után mentem, majd megragadtam a karját, és magamhoz húztam, hogy ne hátráljon már folyamatosan.

Sevda
Na ez volt az a pont, amikor tényleg nagyon megijedtem. Gyorsan körülnéztem, kerestem a kiutat. És akkor megláttam Christiant .... Megpróbáltam kirántani a karom az idegen férfi szorításából hogy elszaladhassak.

Ferenc
Kivágtattam a közeli mezőre, majd onnan a kis erdőbe. Ott leszálltam a lovamról és kikötöttem a mént egy fához majd elővettem a kardom és kiválasztva egy szerencsétlen fát, egyszerűen kaszabolni kezdtem. Le kellett vezetnem a feszültségemet. 
Egész éjszaka nem mentem haza, végig az erdőben voltam.

Beatrix
Még sokáig ültem az ágyon és azon gondolkoztam,hogy a férjem éppen mit csinálhat hol lehet. Ez a nap igen hosszú volt, hamar elaludtam.
Másnap reggel éhesen keltem fel, sokáig vártam mikor szoltak, hogy készen van reggeli. Lementem az étkezőbe, leültem az egyik székre már mindenki ott volt csak Ferenc nem.

Ferenc
Végül aludtam pár órát az egyik fa alatt, de kora hajnalban már talpon voltam. Felültem a pejre és hazalovagoltam. Nagyjából időben érkeztem ahhoz hogy még tudjak tisztálkodni és tiszta ruhát vehessek fel. Hiszen mégsem ülhettem asztalhoz koszosan. Megmosakodtam és átöltöztem majd lementem az étkezőbe. Apám, a mostohám ,  és a feleségem már ott voltak. Helyet foglaltam Beatrix mellett és elkezdtük a reggelit.

Beatrix
Ferenc épp időbe érkezet.
Reggeli után a szülők egyedül hagytak minket. Felmentünk a szobába és leültem az ágyra. Kiváncsián és egyben félve vártam hogy mi fog történni.

RPP
Erősen tartottam a lányt, de egy idő után már nem foghattam. A körülöttünk lévő emberek nézni kezdtek, ezért elengedtem a lányt.

Sevda
Amint elengedett, gondolkodás nélkül futni kezdtem. Christianhoz szaladtam majd meg sem állva csuklón ragadtam a fiút és magammal húztam. Még mindig féltem egy kicsit, pedig tudtram hogy már nem lehet baj.

Christian
A lány magával húzott a tömegen keresztül. Csak próbáltam követni, és közben nem elesni.

Sevda
A piac túlsó oldalán álltunk meg. Csak ott engedtem el Christiant. Megpróbáltam kifújni magam és megnyugodni.

Christian
- Mi volt ez? - kérdeztem levegő után kapkodva, mikor megálltunk. Visszatekintettem a tömegben, de nem láttam a férfit.

Sevda
Megráztam a fejem.
-Nem.....nem tudom. Csak odajött, aztán .... - próbáltam válaszolni de nem tudtam befejezni.

Christian
Bólintottam, még mindig gyorsan vert a szívem.
- Értem... - mondtam.

Sevda
Hirtelen felindulásból megöleltem a fiút.
-Olyan rossz volt.- mondtam halkan. -Egy pillanatra már tényleg azt hittem...

Christian
Átöleltem a lányt.
- Semmi baj, nyugi...Már nincs itt... - mondtam, de én is meg voltam még ijedve.

Sevda
Ezután nem szóltam többet. Sokáig álltunk még ott összeölelkezve, majd mikor megnyugodtam, lassan elengedtem a fiút.
-Menjünk vissza a többiekhez- mondtam neki halkan.

Christian
Bólintottam, és a lány mellett sétálva visszaindultunk.

/Ki az a Ferenc?/

/szerintem mi nem ismerjük ))/

/ti nem ismeritek új szál Erdélyben xD /

Christian
[...]
Három hónap telt el azóta, hogy vakmerően megszöktettük Katalint (és vala együtt Sevdát is) a törököktől, és Olaszországba érkeztünk. Utunk Magyarország felé vitt onnan, ahol elbúcsúztunk Gergelyéktől, és folytattuk utunkat haza, Ausztriába.
Apán először mérges volt, bár már megszokta Ottotól, hogy hosszabb időkre eltűnik...Ám Sevdával először nem akart megbékélni. Elég hosszan kellett győzködnöm, hogy beleegyezzen a maradásába, végül a kérésemre szobalányomként szolgálhatott az udvarban. Ennek mondjuk feltétele volt, hogy elkezdjen megtanulni németül is, de reméltem, nem bánja...Nem volt sok munkája, és elég sokat találkozhattunk, sosem panaszkodott, de nem igazán tudtam, hogyan érzi magát. Az legbizalmasabb barátom lett, de erről sosem beszélt.
Most éppen az egyik szoba felé tartottam, ahol tudtam, hogy apám fog várni. Értem küldött, azt mondta, beszélni akar velem. Kicsit aggódtam, ez általában nem jelentett jót. Apám sosem nézte jó szemmel amit csináltam, mindegy, mi volt az éppen. Talán azért, mert számára nem voltam elég férfias. Az egyetlen elfogadható dolog a szemében az, mikor lovagolok, de erre meg nincsen sok példa.
Beléptem a fényűző szobába. Világos volt, a nagy ablakokat nem takarták függönyök. A magas falakdíszes, krémsárga színűek, festmények lógtak rajtuk. Maga a helyiség nem volt nagy, csak egy kis társalgó. Középen egy dívány, alacsony kávézóasztal, pár szék és fotel. Az asztalon drága tálca és porcelán csészék, mellettük cukortartó. A csészékből meleg tea illata szállt föl.
A szobában ketten voltak. Apám egy könyvespolc mellett állt, a másik személy a díványon ült, és egy csésze teát szürcsölgetett felsőbbrendűen. A gyomrom megremegett, rá nem számítottam.
- Jó napot, Nagymama. - köszöntöttem magas hangomon. Ő csak rám nézett színes, divatos kalapja alól, láttam a tekintetén azt a lenézést, amit mindig, ha engem látott.
- Nem erősséged a pontosság. - mondta. Inkább nem válaszoltam, hogy épp az előbb szóltak nekem, hogy apám hívat, és hogy nem is időre kellett jönnöm. Úgyse lett volna értelme vitatkoznom vele.
- Christian, beszélni szerettem volna veled - fordult felém apám. Ránéztem, kíváncsi voltam, mit akar mondani. - Elmúltál tizenhat éves, vagyis már elég idős vagy - kezdett bele. Sosem beszélt fölöslegesen, egyből a lényegre tért. - Eddig vártam, hátha végre felnősz, és elkezdesz férfiként viselkedni, de úgy tűnik, ez már nem fog bekövetkezni.
Elhúzta a száját, nem nézett rám. Helyette viszont Nagymama vizslató tekintete mintha lyukat akart volna égetni belém. Megmozdulni is alig mertem.
- Úgy döntöttem hát, hogy nem várunk tovább. Jó lehetőség kínálkozott, előnyös lehet, és jobb, ha minél előbb lecsapunk rá - magyarázott. Kezdtem ideges lenni, nem értettem, miről beszél. Ekkor végre rám nézett, szemében megcsillant valami. - Elveszed feleségül Roza Sternberg-et. - jelentette ki, nagyanyám elégedetten szusszantott egyet. Én meg csak álltam ott, teljesen letaglózva.
- Tessék?! Nade...
- Ne ellenkezz apáddal! - szakított félbe az idős hölgy. - Ez a házasság igen előnyös lehet. Megerősíti a kapcsolatunkat a Sternbergekkel, és végre te is csinálsz valami hasznosat.
Hangjából csak úgy sütött a lenézés, tudtam, hogy az egész az ő ötlete lehetett.
- Christian, ezen nincs mit vitatkozni. Már megegyeztünk a lány apjával a házasságot illetően.
Reménytelenül álltam ott, nem tudtam, mit mondjak, vagy tegyek. Nagyanyám meg csak magyarázott, maró lenézéssel, és apám szigora sem volt megnyugtatóbb...
Mikor visszamentem a szobámba, már a sírás fojtogatott, de vissza tudtam tartani, amíg becsukódott mögöttem az ajtó. Akkor aztán lecsordult az első könnycsepp az arcomon, és megremegett a szám. Bezárkóztam, utáltam, ha sírni látnak.

Sevda
[...]
Velencéből Magyarországra mentünk, ahol búcsút vettünk Katalintól és Gergelytől. Csak itt tudtam meg, hogy kik is azok akik megszöktettek a szultán udvarából, Otto nem volt hajlandó előbb beavatni.
Ausztriába már azzal a tudattal mentem hogy maguk a Habsburg hercegek "raboltak el" és hoztak magukkal egészen Bécsig. Jobbnak tartottam meghúzni magam, főleg amíg az sem volt biztos hogy maradhatok. Christian kiállt mellettem és elérte , hogy az édesapja munkát adjon nekem az udvarban.
Azóta eltelt majdnem három hónap. Próbáltam beilleszkedni, de nem volt könnyű. Elkezdtem tanulni németül, már egész sokmindent megértettem, de még mindig csak nehezen bírtam beszélgetni az itteniekkel. Ráadásul itt teljesen mások voltak a szokások, és ugye a ranglétra másik végéről láttam a dolgokat. Eddig hozzá voltam szokva a pompához és a kényelemhez, most meg .… egy aprócska, kopott szobában laktam két másik cseléddel, egyszerű, egyenesen csúnya és kényelmetlen ruhákat kellett viselnem és tisztálkodni is nagyon ritkán volt alkalmam. De mindezekről sosem panaszkodtam, nem voltam abban a helyzetben. És legalább egész sokat lehettem Christiannal. Nem is volt más barátom.
Most is éppen a fiú szobája felé tartottam, hogy kicseréljem az ágyneműt, de az ajtót zárva találtam. Bekopogtam de nem kaptam választ.
-Christian, bent vagy? - szóltam be, kicsit aggódva.

Christian
Kopogást hallottam, majd Sevda hangját. Először nem válaszoltam, megtöröltem az arcomat, és megigazítottam a hajamat, csak azután szóltam, mikor már úgy éreztem, sikerült kellőképp összeszednem magam.
- Igen! - mondtam, és az ajtóhoz léptem, hogy kinyissam.

Sevda
Mikor a fiú ajtót nyitott, egyből láttam hogy valami nincs rendben.
-Baj van? -kérdeztem tőle aggodalmasan.

Christian
Le akartam tagadni, de Sevda előtt nem tudtam. Kicsit vívódtam, majd fájdalmasan bólintottam. Gombócot éreztem a torkomban, féltem, megint a sírás fojtogatott, így nem szólaltam meg.

Sevda
Beléptünk a szobába és becsuktuk magunk mögött az ajtót.
-Mi történt? - kérdeztem Christiant miután letettem az ágyneműket a kezemből.

Christian
Reménytelenül lerogytam az ágyra.
- Feleségül akarnak adni hozzám egy lányt. - mondtam el neki a problémámat vékony hangon.

Sevda
Erre nem tudtam mit mondjak. Leültem a fiú mellé.
-Kicsodát? - kérdeztem halkan.

Christian
- Roza...Sternberg. - válaszoltam. Kicsit gondolkodnom kellett, hogy eszembe jusson a lány neve. Valami derengett róla...Mintha egyszer már találkoztunk volna egy partyn, de nem hagyott bennem mély benyomást.

Sevda
-Ismered? - kérdeztem óvatosan. A válasza alapján nem voltam biztos benne ....sőt.

Christian
Megcsóváltam a fejem.
- Nem. - mondtam. Persze ez nem volt olyan meglepő. A mi rétegünkben, ha mondhatom így, szinte sosem szerelemből házasodtak...Máshol sem nagyon, de nálunk talán jobban számított a hozomány.

Sevda
Christrian vállára tettem a kezem.
-Sajnálom ... - mondtam neki halkan. Nem tudtam mi mást mondhatnék most.

Christian
- Én...Nem fogom tudni megcsinálni. - panaszkodtam tovább. Féltem...És a lány volt az egyetlen, aki tudhatta, miért.

Sevda
-Dehogynem! Biztos menni fog - próbáltam bíztatni. Jelen helyzetben nem tudtam többet tenni, pedig tényleg segíteni akartam neki.