Vámpírok bálja

Élliot
Amikor Ed odajött, el akartam futni de nem mozdultak a lábaim, teljesen ledermedtem a félelemtől. Tudtam hogy bántani fog. Már annyiszor megtette ... és semmit sem tehetek ellene.

Edward
- Hogy miért jó? Csillapítja a szórakozhatnékomat, és ez a patkány is megtanulja, hogy amíg nyápic marad, semmire sem fog menni. Az olyan vámpírokat, mint ő, legalább tízszer a földbe tiporják, aztán a gerincébe is taposnak teljes erővel. De én kegyes vagyok, mert azzal is megelégszem, hogy a kardomat használom, és látom az arcán, ahogy szenved - nevettem jóízűen, a fegyverrel testvérem felé suhintva.

Élliot
Elhajoltam a kard elől amikor Ed felém csapott vele. Szerencsére nem talált el.

Dee:
-Cseszd meg -A szám szélébe haraptam. Igen, erre tényleg a pszichopata a legjobb szó, ez már beteges. Vagy náluk ez a normális? Mert akkor igen nagy bajok vannak... Nem tudtam mit tegyek, elvégre hármunk közül még mindig messze én voltam a leggyengébb, nem sok esélyem lett volna segíteni szegény Èliotnak.

Edward
Nem találtam el, de nem sajnálkoztam miatta. Nem múlott sokon, hogy legalább a ruháját szétszakítsam oldalt. No nem baj, egyelőre egy egyszerű játszadozásba kezdtem, amiben véletlenszerűen dől majd el, mikor fröccsen vér. Ismét a levegőbe emeltem a kardot, Élliotra célozva, majd megfordultam, amikor a lány azt mondta, "cseszd meg".
- Ugye? Azt hiszem végre kezded kapiskálni az én gondolkodás módomat! - nevettem tovább.

Élliot
Mikor újra felém indult a kard pengéje, hátrébb ugrottam. Láttam hogy Ed nem figyel, így ideje volt meglógnom. Gyorsan intettem Dee-nek és már ott sem voltam. Még jó hogy megálltam a nyitott ajtóban. Nem tudtam hova bújnak a bátyám elől, tudtam hogy a szagomat követve mindenhol megtalál ... keresnem kellett valakit aki megvéd. Ez nagyon hősies lesz ...

Edward
Megbántam, hogy lankadt a figyelmem. A testvérem lelépett még azelőtt, hogy észbe kaphattam volna, de tudtam hogyha nem megyek gyorsan utána, akkor az az én büszkeségemet sértené. Elvégre akkor érzem  magam a leginkább annak, ha azt mutatom, rajtam senki és semmi nem tud kifogni. Szóval elkezdtem keresni őt.

Élliot
Végigsiettem a kastélyon, de természetesen senkit nem kértem meg hogy segítsen. Nem volt olyan akiről tudtam hogy meg is tenné ... Kétségbeesetten szaladtam ki a kertbe ahol beleütköztem valakibe, mert nem figyeltem. Zavartan néztem fel a fiúra. Wiliam volt az.
-Hé! Hova sietsz így? - mosolygott le rám az unokatesóm. Igen, ő mindig kedves volt velem ....
-Én ...hát .... Ed .... - motyogtam zihálva mire Will arcvonásai megkeményedtek.
-Megint bántani akar? - kérdezte, mire én csak aprót bólintottam, a földet nézve. A fiú a vállamra tette a kez3t.
-Ne aggódj, nem engedem hogy bajod essen! - mondta nekem majd szinte láttam magam előtt ahogy elmosolyodik. -Gyere, menjünk az istállóba, segítst leszerelni a lovam!

Edward
Faképnél hagytam a lotyót. Nem akartam túl hosszú időre őt sem magára hagyni, viszont mindenképp el akartam intézni ezt a rövid játékot az öcsémmel. Azonban mivel eltűnt, picit megnyújtotta a tervezett időt, amit direkt rászántam.
Benyitottam minden szobába a nevét üvöltve, aztán kiértem az udvarra, miután bent nem találtam meg.

Élliot
Az istállóba mentem Willel, és segítettem neki leszerelni a lovát, ahogy megkért. Elvittem a helyére a felszerelést majd segédkeztem a csutakolásban is.

Edward
- Élliot! Élliot, gyere elő te rohadék! A játék csak most kezdődne! - kiáltoztam hangosan, körbesétálva a terepet.

Élliot
Éppen beengedtük a lovat a boxba amikor meghallottam a bátyám hangját. Megrettenve néztem körül, de Will a vállamra tette a kezét.
-Nyugalom! Nem lesz baj ... - mondta nekem, mire bizonytalanul bólintottam. Azért féltem.
Az unokatestvérem valahogy rávett hogy kiléojek az istállóból. Szorosan mellette haladtam ahogy a kastély felé indultunk.

Dee:
Hát, ha másra nem, legalább figyelemelterelésre jó voltam. Viszont továbbra sem akartam, hogy Edward bántsa Èlliot-ot, szóval tisztes távból de követtem, gondolván hátha jó leszek még valamire.

Edward
Megpillantottam egy alakot közeledni. Nem törődtem a részletekkel, csak azzal, hogy végre tudatosítsam abban a nyomorultban, hogy előlem nem menekülhet.
- No, vége előbújtál! Játsszunk egy picikét! - nevettem vidáman.

Élliot
Ijedten bújtam Will mögé amikor Ed megjelent. Az idősebb fiú határozottan nézett a bátyám felé.
-Bagyd békén, Élliotot! - szólt rá szigorúan.

Dee:
Én is odaértem melléjük, de azért ha lehetett inkább ki akartam maradni ebből, szóval szépen csöndben meghúztam magam. Így is teljesen kívülállónak éreztem magam.

Edward
- Ni csak, no csak, az idősebb tuskó! Talán te szeretnél először a kardom eledelévé válni? - kérdeztem negédesen - Mi van, ha nem hagyom békén őt? Hmm?

William
Nagyon idegesített ez az erőszakos, idióta tapló. Sosem volt szimoatikus, már akkor sem amikor Élliottal ide kerültek. Az öccse mindig is f3lt tőle ....mondjuk megértem, szegény nem éppen egy rátermett és férfias fiú amit Ed előszeretettel kihasznál. Láttam már egyszer hogy félholtra verte, illetve vagdosta az öccsét. Még vámpírként is több nap kellett mire meggyógyult ...
Előrántottam a saját kardom
-Akkor megvívunk! De ne akard hogy használnom kelljen a kardomat! Jól tudod hogy erősebb és tapasztaltabb vagyok nálad, semmi esélyed ellenem! - mondtam Ednek.

Edward
- Mintha érdekelne! - nem érdekelt az sem, ha belehalok a kis összecsapásba. Pedig éreztem, hogy van rá egy kis esélye. Ha látja az alkalmat, és végleg elege lesz belőlem, tuti megteszi. De úgy sem olyan értékes nekem ez az élet, hogy olyan sokáig húzzam, viszont.. Amíg mód van rá, nem hagyom, hogy kioltsa, mert a halálom előtt mindenképp fel akarom kutatni azt a vadászlányt is, hogy bosszúból megöljem.
- Gyere te másik rohadék! Leszúrlak, mint horgász a halat, és ha kivéreztél, a saját öcsémmel nyalatom majd fel a földet - röhögtem.

Will
Nem tudott megijeszteni. Csak a szája nagy, de fele annyira sm vív jól mint én. Már láttam párbajozni, nem olyan ügyes mint amilyennek gondolja magát. Pár ügyes mozdulattal könnyedén kicselezhetem.
Láttam ahogy szegény Élliot arca kicsit elzöldült arra amit Ed mondott, és közben félve húzódott még hátrébb. Eldöntöttem, ideje, hogy a tettek beszéljenek ...
Rátámadtam Edwardra.

Edward
Tárt karokkal fogadtam a támadást. Képletesen szólva, valójában pedig könnyű szerrel kitértem a férfi elől. Nem úgy harcoltam sose mint egy valódi harcos, mert nem volt képzettségem. Mindent magamtól tanultam, ezért egyedi stílusban vívom meg az ilyen "csatákat". Miután sikerült kitérnem előle, én voltam soron egy oldalról jövővel.

Will
Könnyedén hárítottam a támadást, majd gyorsan vissza is vágtam mielőtt ideje lett volna újból lecsapni.

Dee:
Kicsit le voltam sokkolva. Ezek most itt komolyan vívni fognak? Szépen észrevétlenül odaoldalaztam Èlliot mellé, miközben le sem vettem róluk a szemem.
-Ezek most... ez itt normális? -kérdeztem tőle.

Élliot
Rettegve figyeltem a párbajt és nagyon szurkoltam Willnek. Nem akartam hogy baja essen miattam. Közben rámtört az enyhe hányinger és szédültem is, de ezek olyan gyakran megtörténtek velem hogy szinte már fel sem tűnt. Amikor Dee mellém lépett, nem néztem rá, úgy feleltem.
-Nem, nem az ....az ilyesmi viszonylag ritka. Kivéve ha a bátyámról besz3lünk.

Edward
A következő támadással majdnem eltalálta a gyönyörű fekete zakómat. Azt mondhatni direkt erre a napra vettem fel. Ebben akartam tisztelegni az öcsém előtt, miközben felnyalja ma valaki vérét a földről! És az nem én leszek! Elugrottam a penge útjából, aminek azonban mégis sikerült megkarcolna az egyik kézfejem, de további sérülést még így sem szereztem.
- Jó lenne nyársra tűzni téged! Akkor a bőrödet is megízlelhetné Élliot!

Dee:
Bevallom én is be voltam ijedve, pedig engem akkor még csak nem is fenyegetett közvetlen veszély.
-De azért nem fogják kinyírni egymást, ugye? -Nem is értem mit aggódtam ennyire értük.

Will
Rendületlenül támadtam tovább, egy pillanatra sem lankadtca figyelmem, számítottam rá hogy Ed nem fog végig tisztességesen játszani.
-Sajnálom, de ez nem fog megtörténni!

Éliot
Megingattam a fejem.
-Ha Will nyer akkorcbiztos nem. De ha Ed ....akkor fogalmam sincs. Az is lehet hogy akkor én halok meg ... - mondtam Dee-nek suttogva, mert félte hogy elcsuklana a hangom.

Dee:
-Nyugi -pillantottam Èlliotra. -Az öccse vagy, csak nem öl meg.

Élliot
-Nem ismered ... képes lenne rá. Gyűlöl engem. Egyszer már majdnem megtette - motyogtam és éreztem hogy közben könnyek gyűlnek a szemembe.

Dee:
-Ez így nem igaz -ráztam meg a fejem. -A testvéred egy komplett őrült, a lehető legrosszabb értelemben. De téged nem hiszem, hogy megölne, csak szórakozik veled. Még tőlem is megvédett a múltkor, pedig én aztán nem akartalak bántani.

Élliot
-Ha szeretne akkor nem bántana. Egyszer majdnem belehaltam! Nem viccelek! - bizonygattam a lánynak.

Edward
- Milyen nagy kár lenne!  .. De nem lehetsz biztos abban, hogy nem fog bekövetkezni! - mondtam homlok ráncolva, miközben félreugrottam a kardjának pengéje elől. A ruhámat eltalálta vele pár perccel ezelőtt, s ugyanott ismét - csak ezúttal a bőrömet is felkarcolta.

Dee:
-Nem lesz baj. -ígértem a fiúnak, aztán visszafordítottam a tekintetem a két harcoló fél felé. Csak hagynák már abba, ezt rossz nézni...

William
Nem akartam bántani a fiút, csak kicsit lehűteni a kedélyét hogy ne akarjon ártani Élliotnak. Egy ideig még vívtam vele, okoztam neki pár kisebb sérül3st, amelyek természetesen szinte azonnal begyógyultak , majd egy hirtelen mozdulattal kilöktem a kezéből a kardot, msjd mögé léptem és lefogtam.
-Lehiggadtál végre?!

Edward
Jól jött a kis vívás, bár eléggé meglepett azzal a férfi, hogy egyszer csak kilökte a kezemből a kardot. Ezután mögém került és lefogott. Idegesen mozogtam ide-oda, hogy szabadulni próbáljak.
- Nem, mert még mindig élsz te rohadék! - harsogtam dacosan, és rátapostam az egyik lábára teljes testsúlyomat bevetve. Hogyan lehetnék nyugodt, ha nem értem el azt amit akartam, és még le is fog ez a görény?! Forduljon fel végree!!

William
Egyik karját hátra feszítettem, és amikor a lábamra lépett, kicsit jobban kicsavartam.
-Csillapodj, különben kipróbálom hogy mi történik ha keresztülszúrunk egy ezüst kardot egy vámpír gyomrán! - sziszegtem a fülébe.

Edward
Felszisszentem, mikor az előzőleg hátrafeszített karomat kicsavarta. Nem éreztem úgy, hogy teljesen, de a különös lüktetést igen. A földet bámultam mereven. Ő odahajolt a fülemhez és szinte parancsolóan szólt hozzám.
- Ezt fenyegetésnek kéne vennem? - röhögtem fel - Milyen édes! Csak nem elég hatásos - úgy lendítettem az egyik lábam, hogy meg tudjam rúgni a legérzékenyebb pontjánál. Ha sikerülne eltalálnom, elszabadulhatnék tőle. Ah, csodálatos lenne most leszúrni! ... Egy zseni vagyok!

Will
Elfuserált próbálkozás volt ... Természetesen nem talált el ott ahol akart, csak a combomat rúgta meg, de nem olyan erősen hogy ezért elengedjem. Villámgyorsan elővettem a kardom és a nyakához szorítottam, úgy hogy még ne vágjam meg.
-Nagyon vigyázz magadra...!!

Edward
- Ugye sejted, hogy nem félek tőled? - mondtam hűvösen, továbbra sem nézve rá. Abba hagytam az ideges mocorgást - Ha annyira le akarsz hűteni, miért nem teszed meg helyben azt, hogy leszúrsz? - kérdeztem kíváncsian, és míg a válaszára vártam, jeges pillantásokat küldtem a testvérem felé, akit mindig is úgy utáltam, mintha csak egy korcs lett volna. Egy korcs, aki nem elég erős ahhoz, hogy életben maradjon. Minden vámpír el fogja tiporni, egyszer úgy is meghal. Addig viszont még sokáig akarok szórakozni vele!
- Nem félek az ezüsttől, úgy mint az a nyápic, akit a lány még a testvéremnek mert hívni! Azok vagyunk, édes testvérek, aki remélem minél hamarabb ízelítőt kaphat majd a véredből - ezúttal szemeim sarkából hátrasandítottam a mögöttem álló vámpírra. A hangja komoly volt. A penge a nyakamhoz szorítva, mintha ezzel beijeszthetne...

Will
Legszívesebben ott helyben megöltem volna, de akkor semmivel dem lennék különb mint ő. Kicsit jobban a torkához szorítottam a pengét, hogy az felsértse a bőrét, majd hirtelen elrántottam onnan a kardot és a földre löktem a fiút, majd odaléptem hozzá és nem finomkodva beletapostam a gyomrába, hátha ez lehűti egy kicsit.

Edward
Őszintén meglepett, ami ezután következett. Felsértette a nyakam bőrét, aztán a földre lökött. Úgy vágódtam oda, mintha egy rongybaba lettem volna, vagy egy báb, ami nem ellenkezik azzal, amit vele teszel. A sebből a penge mentén rögtön kibuggyant a vér és lassan végigfolyt a bőrömön. Azzal a kezemmel, amit nem csavart ki, odanyúltam, hogy letöröljem, amikor Will a gyomromba lépett. Hangos - ám rövid - ordítás kíséretében adtam ki a bennem felgyűlt feszültséget, ezután gyűlölködve hunyorítottam rá. Minden pillantásommal azt kívántam: Rohadj meg!

Will
Megálltam a fiú előtt és kihúztam magam, úgy néztem le rá.
-Sajnálom, nem állt szándékomban ezt tenni, de nem hagytál más választást - mondtam neki komolyan.

Edward
Elég negatív gondolatok szálltak meg. Az volt a férfi szerencséje, hogy nem találtam a közelemben a kardomat. Ha így lett volna, valószínűleg szép sebeket hordhatna most magán, legyen bármilyen erős és ügyes.
- Pusztulj meg! Ha felkelek, akkor még felkereslek és kitaposom a beled az öcsémével együtt! - De persze, hogy ő lesz az els - Áááááá!! Ez a gyomorszájamat találta el a lábával.
- Remélem minél előbb felfordulsz!

William
Csak a fejemet ingattam.
-Legalább a saját kudarcodból tanulhatnál. Tudod, attól hogy a szüleid bántottak és nem kellettél nekik még nem kell mindenkit megölnöd aki szembe kerül veled. Igazán nem tudom miért csinálod ezt , soha nem adtam rá okot hogy gyűlölj. Ahogy Élliot sem. Nem értem miért bántod őt ...

Edward
Pupilláim gombostűfejnyire szűkültek, amikor a szüleinket említette. Felsejlett apa képe, és az az öntelt vigyor. Azt hitte hogyha ostorral ver egy ártatlan gyereket, az megpuhul, vagy épp ellenkezőleg: keményebb lesz, mint ő maga. Most büszke lehetne rám, azzá lettem, amivé tenni akart, ám ehelyett eldobott mint egy szemetet, és rám tukmálta az öcsémet is.
- Fogd be! - üvöltöttem rá, majd felültem a gyomromat fogva - Fogd be, és soha ne említsd azt, hogy a "szülők"... Tudom rohadt jól én is mit tettek, de rohadtul nem érdekelnek, ahogy te, meg az a nyomorult sem! Különben meg azért bántom, mert jó móka, és neked köszönhetően extra jutalmakat is kap majd - vigyorodtam el, bár inkább tűnt fájdalmas próbálkozásnak, mint ténylegesnek. Ez fájt. El akarom felejteni azt is, hogy ők léteznek.

Will
-Nem hiszem el hogy neked jó az hogy az egyetlen közeli rokonod aki egyébként nem utálna retteg tőled. Mindenkit elmarsz magad mellől, és végleg egyedül maradsz. Aztán majd csodálkozol ha amikor segítségre lesz szükséged, nem lesz ott senki ... - mondtam neki. Nagyon szerettem volna ha észhez tér végre.

Edward
- Ha neked az a segítség egy formája, hogy kitaposod egy vámpír belét, akkor nem vagy különb tőlem, seggfej - sziszegtem neki, ezután nagy nehezen felálltam. A nyakamon levő seb kezdett összeforrni, de a taposásnyom a gyomromban még nagyon fájt.

Will
-Ha nem tettem volna meg, egy szót sem tudtam volna váltani veled anélkül hogy ne akartál volna rám támadni. Vagy esetleg Élliotra. És ha olyan lennék mint te, akkor már nem élnél ... - közöltem vele egyszerűen.

Edward
- Te meg csak azért élsz, mert valami rohadtul azt akarja, de ne hidd, hogy az én vagyok. Jó magam őszintén a halálodat akarom, és hiszem, hogy minél hamar el is ér ezért - mondtam, majd megpróbálkoztam a felállással, de nem jött össze. Visszaestem a fenekemre.

Will
Felsóhajtottam és megingattam a fejem. Nem érti ... Odaléptem hozzá és felé nyújtottam az egyik kezem hogy felsegítsem.
-Gyere, segítek!