Snowy Valley

Sidney
- Idióta mit csinálsz? - kiáltottam rá de már saját magára lőtt majd felkapott. - Tegyél le de azonnal. A kocsimmal megyünk mert a végén itt vérzel el te hülye. - Kiabáltam vele, majd nagy nehezen elértem hogy letegyen. Nem tudtam hogy tud még most is mozogni egy mellkaslövés után. Beültettem a kocsiba majd én is beültem és bekapcsoltam a villogókat, hogy minél gyorsabban a kórházba érjek. Mikor oda értem a frászt hoztam az ápolókra és a téblábolókra. Bekísértek minket és őt azonnal a sürgősségire vitték. Nekem az egyik vizsgálóba ellátták a karomat és egy fedősztorit kitaláltam majd elmagyaráztam hogy mint FBI- os az én feladatom lett volna hogy megvédjem. Majd mikor ellátták egy kórterembe vitték. Még kába volt mert ki kellett operálni belőle a golyót. Mivel még mindig a felesége voltam vele maradhattam és az ablak előtt állva gondolkodtam hogy miért is rohantam és a kórházba ennyire?   

Jack
Nem tudtam pontosan mit teszek, amikor vigyorogva a fegyver után hajoltam. Egyszerű késztetés? "Ösztön"? Netán az őrület kerített hatalmába? Fogalmam sincs, annyi biztos volt hogy nem tudatos meggondolásból tettem. Mire erre ráébredtem, a fegyver a mellkasomba fúródott, de gondos voltam. A jobb oldalamra, nem pedig a szívem felölibe, mert azzal ténylegesen megöltem volna magam, így viszont max leállok egy kis időre az öldökléssel, és a szánalmas tervezgetésekkel. A kiszúrt áldozat arca ott lebegett előttem amikor megéreztem testemben a hideg ezüstöt, és a vele járó aprócskának nem mondható fájdalmat.
- Van egy rossz hírem: Nem úgy céloztam, hogy hamarabb megdögöljek - nevettem ráfújva a füstöt, végül hamar letettem, mert úgy láttam, ez a balfék egy darabig csak tovább vitatkozna, vagy netán ficánkolni is elkezdene annak ellenére, hogy.. én akartam őt kórházba vinni, de lám ez az ötlet is kudarcba fulladt.
- Te aztán.. tényleg hülye vagy - a háromnegyedéig letekert ablakon át kinéztem a forgalmas útra. Snowy Valley hivatalosan is ébredezni kezdett, én pedig éreztem, hogy kicsit gyengébb vagyok, mint általában bármikor. Nem vagyok Isten, végképp nem ezoterikus hogy azt higgyem "az energia majd meggyógyít", vagy az "agykontroll"... Nem, nagyon is sebezhetőek vagyunk mind, és nem halhatatlanok. [...]
A fertőtlenítő szagától hányingerem volt. Azért cserébe amiért behozott - Sid -, lehánytam a cipőjét, meg a padlót ahogy elrángattak mellőle. Rögtön a műtőben kötöttem ki azzal hogy mélyre fúródott a golyócska, ezért nem lehet normálisan kivenni. Beletelt egy kis időbe, viszont túléltem, s mivel "rutinműtétnek" számított, viszonylag hamar kikerülhettem onnan, mint később kiderült a egyik ügyeletes ápoló jóvoltából.

Sidney
Már egy ideje a az ágya mellett ültem, épp karommal az ágyára könyököltem. Sosem szerette a kórházakat. És lám még mindig rosszul lesz a fertőtlenítő szagától. Erről eszembe jut valami. Ha rosszul van a kórházaktól, vajon miért jött be minden nap ha egy sérülés után bekerültem? Gondolkodtam ahogy alvó arcát figyeltem.
- Még én vagyok a hülye? Szerinted magamat lövöm meg ha azt akarom hogy meghalj te hülye. Ekkora marhaságot is csak te csinálhatsz. Miért tetted te idióta? - beszéltem hozzá halkan, majd egy tincset kisöpörtem az arcából. - Idióta vagy. Bármit is követtél el ellenem, hiába hazudtál annyit nekem, nem bírnálak megölni, és nem is akarlak, holtan látni. Barom. - motyogtam ahogy megfogtam a kezét és az ágyra borultam. 

Jack
Legnagyobb meglepetésére felemeltem fejem az ágyról, és körbenéztem. Nem tartott nálam sokáig az altató hatása a remek ébresztő után, sőt! Miután félig kiment belőlem, csak azért csuktam vissza a szemem, hogyha Sid felbukkanna, meg tudjam viccelni. Most is ezt tettem. Ülőhelyzetbe tornáztam magam és hangosan felnevettem.
- Még mindig tényleg remek színjátszó vagyok, ismerd be! - fordultam felé - Heh, amúgy okkal tettem azt amit, de nem fogom elárulni az okát, legalább is addig nem, amíg nem végez az a pojáca a célponttal - mondtam elgondolkodva, ezután keserűen felsóhajtottam.
- Elég szánalmas látványt nyújtasz - böktem meg a tudtommal még csikis oldalán.

Sidney
Felpattantam a székről mikor felnevetett, majd elfordítottam a fejem. - Igen tökéletesen értesz hogy megjátszd magad. - mondtam keserűen. - Felőlem aztán. Ha így akartál rávenni hogy még se váljak el tőled, nagyot tévedsz. - tettem hozzá de rá sem néztem. Majd nagyot sóhajtottam. Hirtelen fogaimat össze szorítottam hogy ne nevessem el magam mikor megbökte a csikis oldalam. Majd rendezve vonásaimat ránéztem. - Te is elég szarul nézel ki úgy hogy nem szólhatsz egy szót sem. - mondtam neki mert nem bírtam megállni hogy ne szóljak vissza.

Jack
- Néha rohadt mulattató a jelenlegi gondolataidról hallani - nevettem fel ismét, ezután jókedvűen megragadtam a csuklóját, és magam mellé rántottam.
- Már miért ne szólhatnék?

Sidney
- Mi a fenét csinálsz? Engedj el! - szóltam rá mikor maga mellé rántott. - Idióta. Nem, engem kellett megműteni. Néha akkora egy barom vagy! - morogtam, és próbáltam kiszabadulni fogásából. Nem akartam hogy bárki így lásson meg mellette és nem utolsó sorban nem csak az én karomon fog a végén felszakadni a seb hanem az övé is amit nem akartam.

Jack
- Miért? Így legalább kvittek vagyunk. Nem mondhatod azt egy darabig, hogy nincsenek egyforma, vagy hasonló döntéseink egy dologban - mondtam félvállról véve amit mondott. Nem óhajtottam elengedni még elég hosszú ideig.

Sidney
- Barom. Csak azért nem lőttelek le mert nem akarok börtönbe kerülni miattad. - mondtam ridegen. Azt akartam hogy mindenképp elengedjen. Nem lett volna szerencsés ha így találnak minket. De jelen helyzetben sem tudtam neki komoly fájdalmat okozni, de ha kell megteszem, hogy szabaduljak. - Engedj el de most azonnal! -Dörrentem rá, de nehezemre esett most így beszélni vele. Miért csináltad ezt? Miért lőtted le saját magad idióta? Kérdezgettem magamtól és nem tudtam mit tegyek.

Jack
- Pedig szerintem lassan az sem lett volna új számodra - mondtam halkan, majd sóhajtozva oldalra fordultam, nem törődve a bennem lévő "néhány" csővel, hogy jobban szemügyre vehessem őt. Csak most láttam, hogy kicsivel több ránc van az arcán, másban azonban... Semmit sem változott.
- Nem engedlek el - feleltem erőtlenül, mutatva egy foszlányt régi énemből. Amit most látott, nem színjáték volt kivételesen.

Sidney
Nem válaszoltam neki semmit. Kezdtem bele fáradni hogy mindig mindenre van válasza vagy megoldása. Mikor felém fordult rá pillantottam, de mikor halványan ugyan de régi énjére ismertem tágra nyíltak a szemeim, de elfordítottam a fejem. Nem akartam ezt az oldalát látni. Lehet nem színjáték volt? Nem tudtam de féltem hogy újra a csapdájába esek és akkor soha többé nem szabadulok meg tőle. - Engedj el kérlek. - mondtam halkan erőtlenül mert kezdett össze törni a maszk amit ellene "használtam fel". Nem tudtam mit gondoljak már róla.

Jack
Láttam a hosszú küzdelem által okozott fáradságot Sid arcán. Én magam is az voltam, de nem adtam fel egy könnyen egy-két fontos ok miatt. A legfontosabb az volt hogy szerettem volna tovább alkalmazni őt eszközként, ám megeshet, hogy ez lassan komolyabb dologba is átcsaphat.
- Nem! - feleltem rá dacosan, közelebb húzódva hozzá - Éééééééééés... Neeem!

Sidney
Próbáltam megőrizni a hidegvéremet hogy legalább ne a kórházban csapjam ki a balhét. Továbbra sem néztem rá és nem érdekelt hogy közelebb húzódott hozzám. Csak a fal egy pontját figyeltem és nem voltam hajlandó reagálni semmire. Elég kényelmetlen volt a helyzet mindenféle értelemben. Főleg hogy a sérült karomat a mellkasom előtt rögzítették, és nem volt valami kellemes a pozíció. - Kössünk egy egyességet. Ha elengedsz és hagyod hogy átüljek a székre egy ideig nem megyek sehová. - morogtam kelletlenül mert nem volt ínyemre hogy itt maradjak. - Amúgy is értesíteni kéne a gorilláidat hogy ne keresgéljenek fölöslegesen. - tettem hozzá.

Jack
Csak félig hallottam az egyességét. Mire ugyanis eljutott a másik részéig, éreztem, hogy elnyom az álom. Lassan lehunytam szemeimet és elaludtam, de mielőtt ez megtörtént, még közelebb húzódva átöleltem egyik karommal.
Most már biztosan elmondhattam hogy nem színjáték a mostani, viszont azt nem, miből fakadt ez a hirtelen viselkedés változás.

Sidney
- Idióta. - sóhajtottam mikor rájöttem hogy elaludt. Mondjuk érthető. Alig pár órája műtötték meg. Biztos kimerült. De miért kell mindent megnehezítenie? És most vajon ez is csak egy tökéletes színjáték? Vagy még sem? Kérdezgettem magamtól, majd újra nagyot sóhajtottam. Még szerencse hogy a bal oldalán feküdt mert így kímélte a sérülését. Óvatosan kikecmeregtem mellőle majd a telefonjáról felhívtam az egyik gorillát. Szerencsére ismertem őket. Mindig ők vigyáztak ránk ha egy összejövetelre mentünk. Így nem volt baj azzal hogy kövessék az én utasításaimat is. Persze nem mindenben, de azt megértették hogy Jack nőcskéjének ne szóljanak. Majd vissza ültem az ágy mellé és elmerengtem hogy, hogyan tovább. Nem tudtam merre tovább, és csak nehezítette a dolgot hogy sérülten feküdt előttem.  

Jack
Hangos horkolások közepette fordultam át sérült Egy ideje sejtelmem sem volt arról mi történik körülöttem, de nem is zavart. Az álomképek megnyugtattak, és a csend, mely szorosan körülölelt. Nem a kínos, inkább a kellemesebb változata állt fent.
A képeken amúgy a lányt láttam...

Sidney
Elmosolyodtam ahogy horkolni kezdett. Régebben sokat piszkáltam vele hogy nem bírok tőle aludni mert horkol. De sok minden megváltozott. Túl sok minden. Egyszer csak nyílt az ajtó és Jack egyik embere lépett be. 
- Már jól van. - mondtam mielőtt bármit is mondhatott volna. Nem volt kedvem vele társalogni, de mikor magassarkú cipő kopogását hallottam meg egyből feldühödtem. - Hát, ez meg mit keres itt? Bull mit mondtam nektek? - kérdeztem mérgesen bár nem kiabáltam mert nem akartam felébreszteni Jacket. Bár nem számítottam másra ha a némber kinyitná a száját.

Ideiglenes ribi
Vörös, a mellek között vágott rövidke ruhát viseltem, hozzáillő magas sarkúval. Szőkésbarna hajam szabadon verdeste hátam minden léptemnél, a tartásom büszkeséget sugallt - talán túl sokat is.
Mikor beléptem, szájtátva figyeltem a kórházi ágyon fekvő férfit és nem érdekelt épp mit csinált, rögtön felordítottam, ezután a fruskához léptem. Ő a hibás! Biztos miatta fekszik itt az egyetlenem! Úristen, vajon mit tett vele?
Szinte semmit nem tudtam az esetről, mert nem avattak be, abban viszont biztos lehetett hogy helyből a haját is képes lettem volna kitépni.
- Mit tettél vele te átkozot ri***c??! - dörrentem rá, fenyegetően meglendítve retikülömet.

Sidney
Fölkeltem a székről és szembe fordultam vele. Nem érdekelt mennyire próbál fenyegetni. 
- Hn. Egy luxus k***a nevez engem ri***cnak? Ez érdekes. - Mondtam viszonylag nyugodt hangszínnel. Amúgy én nem tettem vele semmit. Az az ostoba valami oknál fogva magát lőtte meg. - mondtam és Bullra néztem. - Muszáj volt ide hozni? - kérdeztem egy keserves fintorral a férfitól. Hiába hogy nem volt köztünk minden tökéletes Jackel, de bántotta a büszkeségemet hogy ilyen nőcskékkel próbált helyettesíteni. Főleg hogy nem hajlandó aláírni a válási papírokat.

Christine
- Nem, én biztos vagyok, hogy te tettél vele valamit! Őrült, pszichopata szajha! - mutattam rá ujjal, dühös, átható pillantásokat küldve felé. Tisztán kivehető volt rossz kedvem.
- Különben meg én parancsoltam rá erre a görényre hogy hozzon ide Jackie-hez - mondtam finoman megnyalva mutatóujjam, kissé vágyakozó tekintettel a férfire meredve, aki rám pillantott, de hamar elkapta szemeit. Egy igazi vesztes, aki nem lenne kíváncsi egy ingyen műsorra sem, pedig biztos voltam benne, hogy tetszene nekii!

Sidney
- Eltörjem a kezed? - kérdezte mikor rám mutogatott. Nem tetszett hogy így beszélt velem. Nem az volt a bajom hogy megvádoltak vagy hasonló. Az minden napos a cégnél, sőt ennél rosszabbak is voltak. De ez a némber nagyon idegesített. De mellesleg Jack mellett nem volt hasonló incidensem sem. Mindig megvédett ha az üzlettársaival találkoztunk egy partin vagy valamilyen jótékonysági össze jövetelen. - Mi jogon osztogatsz parancsot Jack embereinek? Te egy senki vagy hozzájuk képest. - mondtam mire a ribi megragadta a sérült karom és méretes műkörmeit bele vájta amitől éreztem hogy felszakadtak a varratok majd szabad kezével pofon vágott, amitől felrepedt a szám széle arcomon meg három vérző csíkban megmaradt körmeinek nyoma. - Bull ki kísérnéd a hölgyet? - néztem a testőrre mikor az egyik orvos be jött a hangzavarra. Éreztem hogy a vérem már az ujjaimról csöpög le de nem érdekelt. Be kellett valljam hogy féltékeny voltam erre a szajhára. Papírilag még mindig Jack felesége voltam. És nem voltam hajlandó eltűrni a viselkedését.

Christine
- Nem kell, én viszont szívesen megtenném a tiéddel! - válaszoltam grimaszolva, ezután hosszú műkörmeimmel felkarcoltam a karján lévő sebet - nem is tudtam, hogy ennyire örülni fogok nekik a közeljövőben! -, illetve felképeltem. Fortyogó dühtől megzavarodva tettem azt amit, és mire észre kaptam, egy orvos is bejött. Zavartan pislogtam kettőt, utána vigyorogva méregettem a vérző nőszemélyt, miközben az ágyban fekvő férfi mocorogni kezdett.

Jack
Nem tudtam túl sokáig aludni, hallottam valamit ami megzavart. Idegesen felültem, mire az embereimmel, a ribivel, meg a kezelőorvossal találtam szembe magam.
- Mi a franc folyik iitt??! - üvöltöttem magasba szökő szemöldökökkel, miközben azon voltam, hogy kimásszak az ágyból nem törődve azzal, hány és milyen cső lóg ki a mellkasom sérült feléből. A pulzoximéter ami a szívverést, meg az életjeleket mutatta, most tökéletesen leolvashatóvá vállt róla minden jelenlegi érzésem.

Sidney
- Francba. - morogtam mikor Jack hangját meghallottam. Nem szerettem volna ha felkel, de sejtettem hogy elkerülhetetlen a a hangzavar miatt. - Azt ajánlom engedj el. Nem vagy abban a helyzetben hogy te engem fenyegess. - mondtam és megragadtam épp kezemmel a csuklóját és megszorítottam. Még volt annyi erőm hogy fájdalmat okozzak neki. Majd Bullnak és az orvosnak löktem hogy minél távolabb kerüljön tőlem. Kikísérnék a hölgyet hogy lenyugodjon? - néztem Bullra mert leginkább neki szólt. MAjd mikor a férfi kivitte Jackhez mentem nem törődve azzal hogy a karom és és az arcom is vérzik. Szajha létére elég erőset tudott ütni. - Feküdj vissza idióta. A végén felszakad a sebed, aztán még tovább kénytelen leszel itt maradni. Nekem pedig nincs kedvem hallgatni a nyafogásod. - morogtam vele és épp kezemmel próbáltam vissza nyomni vállánál fogva. Nem értettem most miért törődök vele ennyire.

Christine
- Átkozott kurva! - kiáltottam fájdalmasan. Megragadta a kezem és teljes erejéből megszorította. Nem volt túl nagy, de ahhoz épp elég, hogy érezzem, milyen szánalmas egy emberrel hozott össze a sors. Megint.
- Remélem felfordulsz! - kapkodva levettem fekete magassarkúmat és azon voltam hogy a hátába állítsam, amikor az a dög, meg a dokika lefogtak és valósággal kirángattak onnan - Jackie, látod mit tesznek veleeem? Ne hagyd annyiban! Jackie, hallod? Adj annak a görénynek!

Jack
Némán megcsóváltam a fejem, majd finoman eltoltam a kezét.
- Utálom a kórházakat, az orvosokat, rendes ételre vagyok éhes, és rohadtul unatkozom! - panaszkodtam minden egyes szó után közelebb lépve hozzá - Ráadásul tele vagyok energiával, úgyhogy egy ideig talon maradok ha törik, ha szakad, világos?!

Sidney
Nem foglalkoztam a nővel. Hanem próbáltam jobb belátásra bírni Jacket hogy visszafeküdjön de nem is törődött azzal amit mondtam neki. 
- Lehet hogy utálod a kórházakat de ha muszáj bent lenned akkor muszáj. - mondtam és nem néztem rá ahogy oda ért hozzám. - Idióta. - morogtam ahogy elfordítottam a fejem, hiába tudtam hogy nem rejthetem el az arcomon lévő sebet. Ahhoz képest hogy csak arra képes hogy illegesse magát a férfiak előtt, képes volt teljesen felszakítani a karomon lévő sebet, és az arcomat is jól elintézte. - Inkább feküdj vissza. - mondtam határozottan de továbbra sem néztem rá.

Jack
Megpillantottam a vöröslő csíkokat arcán és akkor elöntött a lángoló düh. Nem értettem miért vagyok az, hiszen engem végül is nem érintett. Valóban, mégis zavart az ami nemrég történt.
- Nem! - mondtam bizonytalanul, ezután mérgemben teljes erővel nekifutottam a félig üvegből készült ajtónak, ezzel darabokra törve nagy részét.
- Remélem megdöglik az a ribanc!!

Sidney
- Neked még is mi a bajod? - ragadtam meg a karját és megpróbáltam visszarángatni, hogy ne minket bámuljanak. - Hagyd már. Nem éri meg hogy még jobban lesérülj. - morogtam vele, és nem érdekelt hogy nem tetszik neki a hangnem. - Maradj itt mindjárt jövök. - szóltam rá ahogy elmentem az egyik nővérrel hogy ellása a sebeimet.
[...]
Miután ellátták a sebet a karomon meg az arcomon, vissza mentem Jack szobájába. - Nem meg mondtam hogy maradj nyugton? - kérdeztem mérgesen, mikor felöltözve találtam rá. Nem tetszett hogy nem hajlandó nyugton lenni. Kész idióta. Nem lehet vele bírni és sosem hallgat rám. - Miért kell neked mindig makacsnak lenned? - kérdeztem tőle. Velem meg mi van? Miért érdekel hogy mit is csinál? Nem rám tartozik. Dühöngtem magamban.

Jack
- Felhúzott - válaszoltam ridegen, elhúzva kezem az ajtó megmaradt részeitől, majd nemes egyszerűséggel hátat fordítottam annak. A zajra persze felfigyeltek, így biztos voltam benne hogy Sidnek nem kellett túl messze mennie egy orvosért sem.  [...]
Míg elvonult, elhatároztam, hogy nem maradok itt tovább. Megkértem egy orvost hogy szedje ki belőlem a csöveket, ám mivel nem hallgatott rám, ráparancsoltam és egy alkalmazottamat is behívtam, amire hajlandó volt teljesíteni a kérést.
Hamarosan már a kórházi ágyon ültem ugyanabban a ruhában, mint amiben jöttem, rajta a lőtt seb helyével.
- Nem maradnék nyugton akkor sem, ha egy nőnek öltözött férfi idejönne és azzal állna elő hogy ad két milliárd dolcsit ha nekiesek a mogyoróinak - feleltem szórakozottan, kezemben forgatva egy fekete revolvert, melyet hirtelen leejtettem és hangosan eldördült.

Sidney
A kijelentésén még nevettem is volna ha meg nem látom a revolvert. Amit persze sikeresen elejt és az érzékenysége miatt elsül. Sose féltem a fegyverektől, pláne nem attól hogy rám lőnek és esetleg eltalálnak. Az ilyen dolgok teljesen átlagosak voltak a mi részlegünkön dolgozóknak. De most mikor eldördült a lövés megdermedtem. Levegőt is elfelejtettem venni és csak meredtem az elejtett fegyverre. Nem tudtam mi bajom van. Sosem féltem de most nagyon megrémültem.

Jack
Elsápadt. Érdeklődve fürkésztem Sid arcát, miközben lehajoltam a fegyverért. A kezembe véve megnéztem nincs -e rajta sérülés, majd vigyorogva a fejemhez emeltem, hogy ráijesszek. S következzék egy kis színjáték! Főszerepben: Jack Stark!
- Vajon mi lenne, ha... - kezdtem bele, lassan a ravaszra vezényelve mutatóujjam.

Sidney
Csak akkor tértem magamhoz mikor lehajolt a fegyverért. Mély levegőt vettem és próbáltam megnyugodni, de ez az idióta megint belém hozta az ideget.
- Barom. Tedd azt le. - épp kezemmel megragadtam a pisztolyt és félre húztam a fejétől mielőtt elsütné. - Ekkora egy idiótát. Hogy lehetsz ilyen hülye? Ilyesmivel nem szabad játszani. - kiabáltam vele majd elhúzódtam tőle. - Elegem van belőled. - mondtam és kimentem a kórteremből, egyenesen a lift felé. Megvártam még oda ér majd beszálltam. El akartam tűnni hogy gondolkodjak. Mi van velem? Miért érdekel hogy mit tesz? Elegem van. Régen nem volt ilyen. Régen nyugodt és kedves volt. Még ha csak egy színjáték is volt. De most olyan mint egy eszelős. Kezdek félni hogy mikre lehet képes. - gondolkodtam ahogy lehajtott fejjel álltam a liftben és el kezdett becsukódni az ajtó.

Jack
- Felnőtt vagyok, nem vagyok annyira szerencsétlen, hogy meg is sebezzem magam ezzel! - csattantam fel, mire elkezdett velem kiabálni és elhúzódott. Nem volt ennyire tartózkodó. Mi lelte?
- Hé, várj már! - egyenesedtem fel, ám addigra kirohant. Utánasiettem, remélve hogy utolérhetem. Sajnos azonban pont akkor érkezett meg a lift, amibe beszállt. Ha harc, hát legyen harc! Némán odamentem amilyen gyorsan csak lehet, s kezeimmel megfogtam a csukódni készülő ajtókat.
- Innen nem visz tovább ez a szerkezet!

Sidney
Nem néztem rá. Valahogy sejtettem hogy nem hagyja annyiban de nem tudtam hogy örüljek miatta vagy sem. - Légyszíves hagyj elmenni. Fáradt vagyok hogy veled vitázzak. - mondtam halkan a lift padlóját bámulva.

Jack
- Lelkileg, vagy fizikailag? - kérdeztem őt nézve - Kitalálom, mindkettő! Én is rohadtul elfáradtam, mégis utánad jöttem. Komikus helyzetbe keveredtünk. Hehe, innen nem hagylak elmenni addig, amíg választ nem adsz pár kérdésemre - nevettem.

Sidney
- Eltaláltad. - mondtam halkan, majd nagyot sóhajtottam. - Akkor legalább ne itt. - mondtam megnyomkodva a tarkómat. - Menjünk ki a parkba és felőlem kérdezősködhetsz. -  tettem hozzá. Már nem volt erőm vitatkozni sem vele.

Jack
Némán bólintottam, ezután beléptem mellé. A liftben végig őt néztem. Nem csak rajta, hanem lassan az én arcomon is meglátszódott, mennyire untam a játékot. Persze egy darabig élveztem és el-elröhögtem egy "jelenetnél", voltak olyan helyzetek amiket különösen érdekesnek találtam, viszont kezdtem kifogyni a lehetőségeimből, illetve az erőmből, melynek egy részét a vörös ruhás ribanc szívott le.
Elég meggyötörtnek tűnt ő maga is, no meg feszültnek mintha attól tartott volna, vajon mikkel bombázhatom megint. Természetesen néhány állásajánlatra gondoltam, bár megeshet, hogy azt a távol jövőben vetem majd fel.

Sidney
Miután belépett a lift becsukódott és végre elindultunk. Továbbra is lehajtott fejjel álltam és nem néztem rá. Nem mondtam semmit még leért a lift. Nem tudtam mit mondhatnék. Egyáltalán kellett volna mondanom valamit? Ilyen és ehhez hasonló dolgokon járt a fejem mikor egy örökkévalóságnak tűnő pár perc után leértünk. Elhagytuk a kórházat és a kocsimhoz léptem. Kezembe vettem a terepjáró kulcsait, de nem nyitottam ki az ajtót. Majd nagyot sóhajtottam. - Tudnál vezetni? Attól tartok ha én vezetek az első árokban landolnánk. - mondtam halkan ahogy felé nyújtottam a kulcsokat. Reméltem bele egyezik vagy akkor gyalogolunk.

Jack
Valahogy éreztem, hogy eljutunk idáig. Egyikünk sem szólt semmit, a liftben végig csendben maradtunk. Sid nem nézett sokszor rám, én pedig ő rá. Miután levettem róla a tekintetem, inkább a szürke rémálmot fixíroztam, míg egy örökké valóságnak tűnő perc után megérkeztünk a földszintre. Kisétáltunk a lány terepjárójáig, ahol némán kikaptam a kezéből a kulcsokat, majd kinyitottam a jármű ajtaját és beszálltam.
- Ülj be!

Sidney
Most nem foglalkoztam vele hogy utasítgat. Csak csendben beszálltam majd becsatoltam magam. Ahogy elindult hátra döntöttem a fejemet és kifelé bámultam az ablakon. Elemi erővel tört rám a fáradtság, és jóformán még gondolkodni sem tudtam. Vajon most mi lesz? Én hülye rá bíztam magam. Ez az egy dolog jutott az eszembe de már nem tudtam visszakozni és csak bámultam kifelé de nem sokat fogtam fel az elsuhanó tájból.

Jack
Elkezdtem gondolkodni azon hol kezdjük a társalgást, miközben az utat figyeltem.

Sidney
Lehunytam a szemem mikor már teljesen elvesztettem a fonalat saját gondolataim között és csak csendre vágytam. Valahogy még az sem zavart hogy Jack vezet, és nem tudom mit forgat a fejében. Már nem érdekelt. Kezdtem úgy vélni hogy ha úgy sem tudok megszabadulni tőle, meg kell próbálnom jó pofát vágni a dologhoz. És más nem én is pokollá teszem az ő életét ha ő is arra törekszik.

-------

https://szerepjatekok.hungarianforum.com/viewtopic.forum?t=60

-------

https://szerepjatekok.hungarianforum.com/viewtopic.forum?t=62