Snowy Valley

Tom
- Nem kéne ilyesmiket csinálnod - mondtam rosszallóan, de aztán eszembe jutott, amiket én szoktam csinálni. Megcsóváltam a fejem. - Bocsi.

Nicole
Kicsit megingattam a fejem.
-Semmi baj ... - mondtam, halványan mosolyogva -Kérsz valamit? Esetleg inni? - kérdeztem hogy eltereljem a témát.

Offba fontos megjegyeznem, hogy a fórum kezd meggágyulni. Nem tudtam kideríteni mi okozza a téma kettőzéseket, de egyre jobban bosszant a dolog. >-<
Azt sem tudom hogyan tud lezárni magától egy témát... No mindegy...

Zhalia írta:Sidney
- Nem az összes holmimat viszem át. - mondtam. Úgy gondoltam jobb ha nem telesen költözök át Jackhez. Biztonságban akarom tudni őt is és a rokonaimat is. Amennyi holmival megyek át könnyen tudok menekülni is ha szükséges. Nem szeretném ha miattam esne bajuk. Elég ha én halok meg. Másnak nem kell. Gondolkodom ahogy megállok a lépcsőn. - Most mi az? - kérdeztem tőle és kérdő pillantásokat vetek rá.  

Jack
Ezúttal ő is láthatta az arcomra kiülő meglepettséget. Vajon mi lehet a terve? Zavartan dörzsölgettem tarkómat, a bejáratnak háttal állva.
- Nem rég hívott egy-két emberem, az a helyzet, hogy ott látták a házam környékét azt a ribit, úgyhogy azt hiszem itt kell időznünk egy darabig, mert legalább nem tud erről a címről, tehát nem is találhat ránk. Csaaaakúúúúgy mondom - feleltem kurtán.

Sidney
Elfogott a düh mikor megemlítette azt a nőt. 
- Hogy a francba került oda? - kérdeztem mérgesen. Kezdett ki ütni rajtam a féltékenység ami ellen nem tudtam tenni. Bullék nem tudnának valamit tenni? Esetleg feltehetnék az első gépre. Felőlem aztán Szibériába is küldhetik csak tüntessék el onnan. - mondtam mérgesen. Kész le sem tagadhatom hogy féltékeny vagyok. És ez is bosszantott hogy Jack mellett nem tudok ugyan olyan közönyös maradni. - Ha már itt ragadtunk érezd otthon magad. - mondtam és vissza mentem a szobámba. Reméltem most nem jelenik meg senki mert érdekes lett volna kimagyarázni hogy ki is Jack mert nem tudják hogy megházasodtam.

Jack
- Nem tudom - vontam vállat. Némán követtem a lányt a szobájába, ezután becsuktam az ajtót.
- Erre még egyikünk sem gondolt, de talán bevethetnénk. Nem lenne kivitelezhetetlen, csak az a kérdés, hogy a ribi ott tanyázik -e még a házamnál. Akkor nem lenne nehéz elkapni, csak egy jó csali kell hogy az embereim magukhoz vonzzák - mosolyodtam el halványan - Hűűűha, csak nem féltékeny valaki? - kérdeztem hirtelen, mikor eljutott hozzám a Sid mondatai mögött megbúvó érzés.

Sidney
Ledobtam a táskát ágyam mellé majd a szekrényhez léptem hogy elő vegyem a fehér neműt mert ha már itt ragadtunk úgy gondoltam átöltözök mert kényelmetlen a farmer fehérnemű nélkül. - Mi lenne a legjobb csali mint én? Biztos meg akar szabadulni tőlem elvégre az útjában állok hogy megszerezze a vagyonodat... - mondtam ahogy kinéztem a fürdő ajtóból. - Nem vagyok féltékeny. - tagadtam de nem bírtam leplezni az érzéseimet ezért becsaptam a fürdőajtót hogy átöltözzek.

Jack
- De-deee! - harsogtam, és még jobban megbizonyosodtam erről, amikor becsapott egy ajtót.
- Egyébként abban lehet igazad van, hogy jó csali vagy, ahogy az embereim is azok. Jó velük szórakozni - dőltem hanyatt az ágyon.

Sidney
Bementem a fürdőbe és becsaptam magam mögött az ajtót. Miért kell hogy mindig neki legyen igaza? Gondolkodtam ahogy felvettem a fehérneműt majd vissza vettem a ruháimat amiben jöttem. Mindjárt kényelmesebb volt. Mikor kiléptem a fürdőből láttam hogy elnyúlt az ágyamon. Hát ez tényleg otthon érzi magát. Gondolkodtam ahogy oda mentem az ágyhoz. - Ha meglátja hogy ott lakom veled, biztos hibázni fog és az embereid elkaphatják. - mondtam de csak álltam az ágy mellett. Nem tudtam eldönteni mit tegyek. Hisz a tegnapi éjszaka után nem értünk jóformán egymáshoz sem. Ezért nem mertem leülni az ágyra sem, ezért inkább az ablak előtt lévő fotel felé indultam.

Jack
- Igen, lehet - fordítottam felé fejem. Eddig a bükkfából készült éjjeli szekrényt néztem. A belső világomat úgy tudnám jellemezni, mint a legelhagyatottabb sivatagot, ahol a homoknak is szürke színe van, akárcsak a lelkemnek. Minden romba dőlt akkor, amikor azt mondta hogy elköltözik tőlem. Mert valójában én is szerettem, de volt köztünk egy fal, amit bárhogy szerettem volna, nem sikerült lerombolnom. Pedig próbálkoztam. Miért érzem megközelíthetetlennek még mindig? Miért érzem hogy távolodott tőlem és közeledett is felém? Egy fura kettős érzés ez, amolyan se veled, se nélküled. De tényleg így lenne?
- Azt hiszem érdekes helyzetnek nézünk elébe - kuncogtam, felülve az ágyon, majd felálltam, s mögé osontam.

Tom
- Igen, az nem lenne rossz - egyeztem bele.

Nicole
-A nappaliban van bor, ha az megfelel - ajánlottam fel miközben beljebb mentünk a házban.

Sidney
Miért olyan érdekes a helyzet? - kérdeztem hátra se fordulva csak kibámultam az ablakon. Nem számítottam arra, hogy mögöttem van. Bakker. Miért nem tudok közeledni felé? Régen ilyenkor már rég a karjai közt pihentem. Akkor olyan nyugodt voltam. Most meg nem találok egy nyugodt pillanatot, mikor azt mondhatnám, hogy tényleg jól érzem magam. És ez azóta van, hogy elköltöztem tőle. Talán hatalmas hibát követtem el azzal, hogy eljöttem tőle. Mert ezzel mindkettőnket tönkre tettem. Gondolkodtam és ökölbe szorult a kezem, ahogy a fotel karfáján pihentettem. Nagyon ideges voltam attól, hogy nem tudtam mit tegyek. És kezdtem újra úgy érezni, hogy nem bírok elszakadni tőle, de nem tudtam, hogy ő mit akart. 

Tom
- Persze... - követtem a lányt befelé.

Nicole
Bementünk a nappaliba.
-Ülj csak le nyugodtan, én mindjárt hozok egy poharat! - mondtam Tomnak, megállva a kanapé mellett.

Jack
Úgy tűnt, nem vett észre. Vigyorogva mögé osontam, majd lassan körülfontam karjaimmal és olyan hirtelenséggel szorítottam magamhoz, mint mikor a kígyó tekeredik rá a prédájára.

Sidney
Nagyon meglepődtem mikor hirtelen magához ölelt. Annyira elgondolkodtam, hogy nem vettem észre mikor jött mögém. Azt hittem, hogy még az ágyon fekszik. Óvatosan ellazítottam a testem minden izmát, majd fejemet mellkasának döntöttem, és megfogtam a karjait ahogy átölelt. Az erős és mindig biztonságot nyújtó ölelését, végre újra érezhettem. Aminek nagyon örültem. De tényleg kezdtem nem érteni a viselkedését.

Jack
Fejemet vállára hajtva kinéztem az ablakon át. Nagyot sóhajtottam.
- El szoktál gondolkodni azon, hogy vajon amit látsz -e az a valóság? Vagy netán most is egy remek színjáték áldozata lennél? - kérdeztem halkan - Néha magam sem tudom mi vagyok, vagyis.. hogy miért viselkedek úgy, ahogy. Egy biztos: amit látsz, az most a valóság. Mit érzel egyébként jelen pillanatban?

Sidney
Csendben hallgattam végig azt amit mondott majd, elgondolkodtam. 
- Mindig is reméltem hogy a valóságot láttam. És hogy továbbra is azt látom. Mondtam halkan. - Sajnálom hogy mindent tönkre tettem. De féltem ha már nem lesz szükséged rám akkor csak eldobsz magadtól. És akkor inkább meghaltam volna. Mert szerettelek és még mindig szeretlek. - tettem hozzá és kissé fátyolos tekintettel felé fordultam. Örültem hogy most az igazi arcát láthatom. Nem pedig azt a higgadt kimért és rideg maszkot. - Hogy mit érzek? Azt hogy szeretlek. - mondtam halkan. Minden elhatározásomat, minden falat amit annak az érdekében emeltem hogy távol tartsam magamtól. Lerombolt egy pillanat alatt.

Jack
- Igazán? - kérdeztem, de láttam a szemein, hogy igazat mond. Jól estek a szavai, s most először azt éreztem, hogy el is értek a lelkemhez. Kicsivel nyugodtabb voltam, egy rövid időre sikerült visszanyernem az önkontrollt magam felett, de most nem az a rideg, közönyös ember voltam, akit általában láthatott. Nem, ezúttal a régi voltam.
- Én is téged - suttogtam.

Sidney
Most végre érezte hogy ugyan olyan mint amikor megismertem. Csak halványan elmosolyogtam és lehunyt szemmel hozzá bújtam. Boldog voltam hogy újra ilyennek láthatom.

Jack
Szorosabban öleltem magamhoz, néma csendbe burkolózva.

Sidney
- Hiányoztál. És csak tegnap jöttem rá mennyit ártottam neked. Pedig nem lett volna szabad. - mondtam halkan. Majd kibontakoztam az öleléséből, de csak addig még fölkeltem hogy szembe fordulhassak vele, majd szorosan hozzá bújtam. - Jack... én elfáradtam. Szeretném ezt az egészet befejezni. És mindennél jobban szeretnék veled maradni. - mondtam halkan ahogy homlokomat mellkasának támasztottam. Éreztem szíve minden dobbanását. Minden egyes lélegzet vételét. Megnyugtatott az a kellemes kesernyés szantálfa illata. Tényleg nagyon hiányzott. - Szeretlek...

Jack
- Én a színjátékokat szeretném abbahagyni - épp az ablak mellett álltunk, de amikor hozzám bújt, elfordultam előre, hogy a tájat nézhessem tovább.
- Egy nap... De egyelőre még nem fog menni. Lehet hogy most ezt az oldalam látod, ami amint észrevehetted, nem színjáték. Viszont előfordulhat, hogy holnap ismét a ridegebb énemet pillantod majd meg. A kettő addig fog változni, amíg fennáll ez a borzalmas helyzet. Te azt nem bírod amit én teszek veled, én meg a ribit nem bírom, azt aki rád akar vadászni, és azt hogy egy páran még... nincsenek tisztában a köztük lévő viszonnyal. Hehe, az az igazság hogy a legtöbb emberem sem. Csak néhány, ám őket titoktartási, meg egyéb szerződésekkel tartom féken.

Sidney
- Ha, ennek az egésznek vége... befejezhetjük. - mondtam halkan. Örültem hogy most nem színjáték amit mutatott. - Valahogy sejtettem hogy nem hagyod te sem hogy kitudódjon. Én csak azért kértem hogy tartsuk titokban hogy megvédjelek. Nem lett volna jó ha az ellenségeim megtámadtak volna téged.

Jack
- Az nagyszerű lenne - mondtam halkan - Na, ezért van ez a színjáték is az én részemről! Ha a pókerarcot adom, kevésbé kérdezgetnek az érzéseim felől, mert egy olyan embert látnak bennem aki nem szívesen beszél az érzéseiről, meg úgy másról sem, talán csak a munkájáról - sóhajtottam fel.

Sidney
- Nem lehetne, hogy mikor ketten vagyunk... ne játszd meg magad? - kérdeztem halkan a hogy a szemébe néztem. Azt akartam hogy tudja. Én komolyan gondoltam hogy hozzuk rendbe a dolgokat.

Jack
- Nem lehet tudni, mikor talál meg és tör ide be egy seggfej, ezért nem lehet - válaszoltam - Ha így tennék jelen pillanatban, lehet csak még nagyobb bajt hoznék a fejünkre, pedig közel sem kicsi a probléma, kezdve  a te esetedben a gyilkossal, az enyémben meg a ribivel.

Sidney
Kicsit elszomorodtam. Tudtam hogy csak meg akart védeni, de jobban örültem volna ha velem mindig ilyen, de megértettem a helyzetét. Nem tettem mást mint megérintettem az arcát, majd reméltem hogy nem húzódik el. Majd lágyan megcsókoltam. Legalább ezt a kis időt akartam nyugalomban tölteni vele.

Jack
Mivel átlátott a szitámon, nem tartottam lényegesnek hogy előtte is megjátsszam magam. Igazából ha tehetem, lemondanék erről a tulajdonságról - viszont lehet az embereimnél még hasznát venném -, de szorosan megkötötték a kezem. Néha olyan, mintha nem én irányítanám a dolgokat, hanem valaki más. Bárhogy próbálkozom más irányba terelni a dolgokat, nem sikerül. Talán mert nincs isteni erőm. Eddig makacsul hittem azt hogyha ilyen irányokba mozdulok el, meg tudom mutatni az embereknek mi az igazi szemétség, talán ez az egyik leglényegesebb ok, amiért emberölésbe kezdtem.
A kezem nem csak hogy meg van kötözve, ám még koszos is. Rengeteg vér tapad hozzá.
Lehunyva szemeimet viszonoztam a csókot, belül pedig a szomorúság ellen vívódtam. Mindketten azok voltunk, mindketten szenvedtünk. Istenem, ha ki tudnék találni valamit.. Talán megakadályozhatnám hogy őt elkapja, vagy csak a nyomába eredjen!

Sidney
Mikor viszonozta a csókot, nyaka köré fontam karjaimat, majd lágyan a hajába túrtam. Minél szorosabban akartam hozzá bújni. Nem akartam elszakadni tőle, de tudtam hogy nagy hibát követtem el. Hogy lehettem ilyen ostoba? Mindent tönkre tettem. Pedig ha nem csak a rosszra emlékeztem volna. Rá jöhettem volna Ő tényleg szeret, hisz akkor nem állt volna velem szóba se. Hisz csak főiskolás voltam mikor találkoztunk. És mikor feleségül vett. Akkor még nem is volt semmilyen befolyásom. De akkor miért változott meg ennyire? Gondolkodtam majd nagy nehezen elszakadtam tőle hogy levegőt kapjunk. De nem távolodtam el tőle.

Jack
Meg volt az oka, hogy miért változtam meg ennyire, azt pedig nemrég rendeztem is magamban, de neki egy szót sem szóltam mindarról amit a keserűség mellett éreztem.
Mikor megszakította a csókot, mély levegőket vettem.

Sidney
Kicsit zavarban éreztem magam attól ahogy rám nézett. Lesütöttem a szemem és zavartan mosolyogtam. 
- Mi... Mi a baj? - kérdetem tőle.

Jack
- Semmi - csóváltam meg fejem, mikor megcsörrent a mobilom. Menten elengedtem a lányt, majd a tárgy után nyúlva felvettem azt. Az embereim hívtak.

Sidney
Elengedett mikor megcsörrent a mobilja. Az arcán láttam hogy valami nincs rendben.
- Jack? - szóltam halkan, mert kezdtem ideges lenni.

Jack
Erősen megszorítottam a telefont. A földre tudtam volna dobni, de akkor biztos hogy darabokra törik.
- Mi az, hogy már úton van??!
- S-sajnálom főnök! Egyszerűen nem tudtuk itt tartani - sopánkodott a vonal másik végén egy hang.
- De hogy jött rá arra, hogy én itt vagyok?! - erre elnémult az illető, mintha a macska elvitte volna a nyelvét...

Sidney
- Jack! Mi az? - kérdeztem mert most már tényleg ideges voltam. Nem tudtam mi történt, de azt tudtam hogy nem lenne érdemes megvárni. - Menjünk, nem szeretném hogy valaki a családomat zaklassa. - mondtam határozottan.

Jack
- H-h-h-háááát az úgy v-volt, hogy... - elmesélte végül, hogy ő miatta keres. Összeszűkült pupillám mérete megegyezővé vált egy gombos tű fejével.
- Elárultad annak a ribancnak a hollétem? Te tökkel ütött idióta! Áruló! - a telefon zengett, egy jármű pedig épp akkor állította le a motort a ház előtt. Megdobbant a szívem. A pasi közbe sajnálkozásba kezdett és hozzátette hogy szerinte csábos a nő, főleg azzal a fegyverrel a kezében.
- Már késő - nyomtam ki a telefont, majd az ágyra dobtam. A falra meredtem, azért imádkozva, hogy összeessek.

Sidney
- Micsoda? Itt van? - kérdeztem döbbenten majd az ablakhoz léptem, és láttam kiszállni a kocsiból azt a némbert. - Hogy került ez ide? - kérdeztem dühösen, és kezeim ökölbe szorultak. Nagyon dühös lettem, de leginkább a családomat féltettem. Nem csak Jameséket. Hanem Jacket is. Nem tudtam mire készült az a nő de fogtam magam és dühösen elindultam ki a szobából hogy eltüntessem azt a ribancot.

Jack
- Itt, azt hittem már rájöttél! - feleltem dühösen, ezután az ablak felé mutattam, ahol nemrég bevilágított egy pár fényszóró.
- Hékás, hova mész? - szóltam Sid után.

Sidney
Tudtam hogy nem rám dühös, hanem arra a nőre. Ezért jobbnak láttam magam elintézni a dolgokat. 
- Csak elbeszélgetek azzal a szajhával. Mennyit tud az ügyeidről? - kérdeztem a folyosón megállva. Mert Vagy Jack, tünteti el, vagy én. De volt egy olyan érzésem, hogy egyik sem lenne kellemes. Úgy döntöttem hogy kihasználom a különleges osztag nyújtotta lehetőségeimet, ha Jack nem tesz valamit, hogy eltüntesse a ribancot.

Jack
- Nem sokat, csak pár  részletet - feleltem rá unottan, majd odasétáltam hozzá - Jobb lesz, ha ketten megyünk.

Sidney
Most az sem tudott megnyugtatni hogy Jack velem jött. Nem akartam hogy baja legyen. Majd kitártam az ajtót hogy kilépjünk rajta.

Jack
Az ajtó kitárulkozott, és ott termett előttünk egy hosszú lábú, vörös ruhás nő alakja, akiről picivel régebben még azt állítottam, hogy egy megtestesült álom. Ezt akkor mondtam, amikor egy Észak-amerikai privát bulin vörösbort kortyolgathattam egy szűkös baráti körben. Ott ismerkedtem meg vele is, most azonban a hátam közepére sem kívántam volna.
- Szia, Jackie! - köszöntött, kéjesen, majd egy igen csak bizarr helyről előhúzva fegyverét, lassan végignyalta a cső felső részét, miközben tekintetével engem fürkészett. Csodálkozom, hogy még nem lőtte meg magát azzal az izééével! Mindegy.. Legszívesebben a torkán dugnám le most!

Sidney
Gusztustalan, volt ahogy ott állt előttünk. Egyszerűen undorodtam még a látványától is nem hogy a hangjától. És pont ilyenkor kellett Jacknél hagynom a fegyveremet. Vajon hogy mászunk ki ebből? 
- Mit akarsz itt? - kérdeztem és dühösen meredtem rá. Majd Jackre pillantottam és próbáltam azt sugallni neki hogy hívja az embereit vagy bárkit csak tüntesse el innen ezt a nőt.

Christine
Öntelten elmosolyodtam, majd ugyanazon a hangszínen folytattam:
- Oh, nekem csak Jackie kell! - válaszoltam a férfit méregetve, ezután hirtelen elkomorodva a lotyóra pillantottam - De sajnos van aki belerondít abba a képbe, amit én elképzeltem.

Sidney
Vészesen villant a szemem mikor meghallottam hogy neki pont az én férjem kell. 
- Hn. Tudhattad volna hogy mivel jár ha egy házas emberrel kezdesz. Amúgy is tudod te kivel beszélsz? - kérdeztem dacosan, bár tudtam nincs sok esélyem rá hogy megússzam, a dolgot, elvégre nem tudtam értesíteni a társaimat, és a fegyverem sem volt nálam. Kevés esélyem volt.

Christine
- Egy sarokba szorított lotyóval! - kuncogtam vidáman, mintha egy számomra teljesen természetes dologról beszéltem volna. Nem törődtem a vészjósló tekintettel, de rájöttem, hogy nincs túl jó kedve neki, ahogy valójában nekem sem.

Jack
Ökölbe szorított kezekkel álltam Sid mellett, hallgatva a ribi szövegelését. Miután meguntam, elvonultam telefonálni, mire gyerekes hisztibe fogott a szőke "bombázó".

Sidney
- Nem talált! - mondtam és közelebb léptem hozzá. Nem érdekelt ha rám lő. Ha egyáltalán tudta használni azt a vacakot. - Az FBI tagja vagyok. Méghozzá a terror elhárítás legjobb osztagának a parancsnoka. Tehát ha megölsz engem vagy Jacket... Tárgyalás nélkül kivégezhetnek. Bárhol... És bármikor. - mondtam egy félmosollyal. A férjemtől nagyon jól megtanultam hogy maradjak rideg, és hogy fenyegessek, másokat. Szabad kezem van, ezért tudtam annyi embert eltüntetni akit Jack kért. És egy ilyen nő, nem kihívás.

Christine
- Áh, szóval így állunk! - mondtam ugyanolyan komoran - Mit szólnál ahhoz, ha egyszer... Golyót állítana valaki a "férjed" fejébe? - vigyorogtam gúnyosan a rideg arcba, majd kissé oldalra lépve terpeszbe álltam, és kibiztosítottam a fegyvert. Persze, hogy tudom használni!
- Engem nem érdekel a halál, én csak két dologért éltem. Az egyik a nemi élet gyönyöre volt, a másik pedig ez a férfi. Nem hinném hogy képes lenne az ő drágáját eldobni egy ilyen baromért, mint te, de ha igen, veled együtt fog felfordulni ő is! Hát nem csodálatos?!

Sidney
Ahogy oldalra lépett gyorsan elé álltam. Nem hagyom hogy bántsa. 
- Bocs szívi. Rosszkor vagy nagyon rossz helyen. Látom gőzöd sincs róla mit is jelent az elhárítás vezetőjének lenni. Egy kérdés. Tudod miért küld az FBI Guatemalába embereket? - kérdeztem tőle. Bár tudtam hogy nem tudhat a különleges kiképzésről és a rengeteg küldetésről ami egy egy lázadó vezér kiiktatása. Kevesen élik túl ezt a fajta kiképzést.  Jobb vállamnál félre húztam ahova egy sas volt tetoválva karmai közt a nemzeti lobogóval. - Ölni vittek minket oda. Akin ez a jel ott van. Az mind szabad kezet kapott az ölésre. ÉS nem csak Guatemalában. Vagy épp valamelyik háborús övezetben. Hanem békeidőben is, ha gy véljük hogy fenyegetést jelent ránk az illető. Tehát jobb ha most szépen elteszed a fegyvert, és elhúzod a csíkot vagy meghalsz. - mondtam. Ezt még Jacknek sem mondtam el hogy hova tűntem el az esküvő előtt egy évvel. Csak azt tudta hogy parancsot teljesítek csak azt nem hogy mit.