150 esztendő

Sevda
Nem sokáig kellett tartanom attól hogy rosszul csinálom, egész hamar visszajelzést kaptam arról hogy ez nincs így. A fiú sóhajai feltbátorítottak, amikor már biutos voltam benne hogy jó neki amit vsinálok magabiztosabban folytattam. Néha felpillantottam rá és olyankor kedvem lett volna elmosolyodni.
Hamarosan vége lett , akkor letérdeltem az ágy elé és kérdőn néztem fel a fiúra miközben vettem pár mély lélegzetet. Kíváncsi voltam, mit szól az előbbihez, hogy mit fog mondani. Bár semmi kétségem nem volt affelől hogy élvezte.

/*és nyeltem egy nagyot xDDDD/

/ gondoltam rá de kimarDt xD /

/And now?/

/gondolom eltelt a negyed óra ....../

/el ám, szökjünk! :Dsemmi ötletem, mit mondhatnék most xD/

/ne mondj semmit, én meg kedvesen nevetek egyet az ártatlan kis ábrázatodon xD/

/remek xD/

/van jobb ötleted?xD én csinálni akarok valamit de sehol sem tudunk mozdulni mi ketten semerre.../

Christian
A lány az ágy elé térdelt, és engem nézett. Visszanéztem rá, miközben az oldalamra fordultam. Valamiért ösztönösen eltakartam magam, aminek persze semmi értelme nem volt. Hiszen a lány nemcsak látott már odalent, de... Mégis, mindig is szégyenlős voltam, ez valahogy reflexszerűen jött.
Egyikünk sem szólt semmit. Én egyszerűen nem tudtam, mit mondhatnék. Egyáltalán...mit szoktak ilyenkor mondani? Mit kéne mondanom? Fogalmam sem volt, csak néztem a lányt, és próbáltam valami épkézláb dolgot kitalálni.

Sevda
Egy ideig csak néztem a fiút, vártam hogy ő csináljon valamit, de pár perc után akaratlanul is elnevettem magam. A fiú arckifejezése egyszerűen ez váltotta ki belőlem. Nem akartam megbántani de tényleg mulatságos volt, ahogy olyan esetlenül nézett rám.

Otto:
Kicsivel később a nyugati falhoz sétáltam, ahol a díványok voltak, és ami közös fal volt Gergelyék falával. Feltérdeltem a díványra és átkopogtam a szobájába, reménykedve, hogy megérti az üzenetem és átjön majd. Kicsivel később az egyik őr lépett be a szobába, hogy bejelentse Gergelyt. Fiatalabb volt, mint a többi, elpirult, amikor észrevette Katalint az ágyamba, nyakig betakarózva, és amikor rádöbbent, hogy félmeztelen vagyok.
-A másik követ úr... - jelentette be
-Köszönöm, engedje be! - feleltem és vártam, hogy a barátom belépjen, miközben most ismét összekötöttem a nadrágom madzagját...

Gergely
Feszülten vártam, hogy végre történjen valami , és amikor meghallottam, hogy kopogtatnak a falon, Otto-ék szobájából , azonnal fogtam magam és kiléptem a saját hálótermemből hogy miután bejelentettem magam egy őrrel , belépjek a másik helyiségbe. Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó és gyorsan körbenéztem a szobában, azonnal egyértelművé vált előttem a helyzet. Dühösen Otto felé fordultam.
-Hogy képzelted...?! - szóltam oda neki , haragosan, viszont a hangom erejét visszafogva és közben már lendítettem is a karom hogy aztán teljes erőből felpofozzam.

Otto:
A becsapódás lendületétől elfordítottam a fejemet, aztán nagy levegőt vettem és az arcomat simogatva fordultam vissza Gergely felé - igen, számítottam erre.
-Ismersz eléggé ahhoz, hogy tudd mi történt - hátráltam a szoba belsejébe, arra ösztökélve őt, hogy kövessen. Nem akartam, hogy meghalljanak minket.

Gergely
Összeszűkült szemmel méregettem Otto-t, miközben vele együtt beljebb léptem a szobában. Egészen eddig biztos voltam magamban, és abban hogy mit tett, most mégis elbizonytalanodtam egy kicsit. Eszembe jutott amit az a lány, Viktória mondott...
-Ismerlek Otto, mint barátomat és mint házasulatlan legényt egyaránt, és ez a két szemszög merőben eltér egymástól, de most nem tudom melyikként tekintsek rád. -mondtam végül.

Otto:
Hátráltam aztán lehajoltam Katalin fátyláért és az ágyhoz vittem, átnyújtottam neki, de közben nem néztem rá, lesütöttem a szememet.
-A barátod vagyok Gergely, és a húgod őszinte tisztelője. Az életem árán is kitartanék melletted barátom, a húgodat pedig a végsőkig védelmezném. Sohasem ártanék neki semmivel - az utolsó mondatom alatt, tekintetem egybeforrt a lányéval, de aztán elkaptam a tekintetem és visszasétáltam Gergely mellé, útközben összeszedve az ingemet.

Gergely
Figyeltem Ottot, hallgattam ahogy beszél és közben elszégyelltem magam amiért azt feltételeztem róla amit. Mikor a fiú végzett a mondandójával, hosszabb csend telepedett ránk, mialatt próbáltam kitalálni, hogyan is foghatnék neki a bocsánatkérésnek. Közben Katalin magára terítette a fátylat és felállt az ágyból. Végignéztem a húgomon majd visszafordultam Otto felé és felsóhajtottam.
-Bocsásd meg nekem hogy nem bíztam benned, tudhattam volna hogy nem fogsz elárulni engem, hiszen évek óta legbizalmasabb barátom vagy, kiben bízhatnék ha nem benned. - nyilvánítottam ki sajnálatomat az előbbi miattm, még mindig mélységesen szégyellve magam.

Otto:
Csak biccentettem és gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat.
-Ki kell találnunk, hogy jutunk ki - suttogtam, azután eszembe jutott valami fenyegető. - És a lány, akivel te voltál? Mit mondtál neki, miért hagyod ott? - kérdeztem egy cseppnyi aggodalommal a hangomban. Nem akartam, hogy akár rosszindulatból, sértettségből, vagy csak a nők ősi pletykálkodási szokásának utat engedve bárkinek elmondja, hogy a férfi érintetlenül hagyta ott, hogy átmenjen a barátjához. Az ajándék elutasítása egyet jelentene a halálunkkal.

Gergely
-Ne aggódj miatta, nem fog ártani nekünk. Magyar kém, a mi oldalunkon áll, csupán annyira tiszták itt a szándékai mint a mieink. - nyugtattam meg Ottot. Közben eszembe jutott a kishúgom és hirtelen odaléptem hozzá, hogy szorosan magamhoz öleljem. Hiszen mégiscsak hosszú napok óta nem hallottam róla, azt sem tudtam élő-e még vagy holt.

Otto:
Megdöbbentem Gergely válaszán, nem is gondoltam volna, hogy a lány kém, bár azt láttam, hogy magyar. Rögtön elkezdtem gondolkodni a kijutáson. Vér ontás nélkül nem juthatunk ki.
-Muszáj megölnünk az ajtó előtt álló őröket- mondtam ki hangosan a gondolatomat, a hangom egészen halk volt.

Gergely
Ez nem tetszett, nem szerettem a vérengzést, és főleg nem akartam hogy Katalin lássa, de beláttam hogy Ottonak igaza van, így még mindig a karjaim kózt tartva húgomat, biccentettem.
-És aztán? Hogy jutunk le észrevétlen az istállóba? - vetettem fel as következő problémát.

Otto:
Ezen hosszú ideig elgondolkodtam azután az ablak felé néztem, a terasz ajtajához. Kisétáltam a teraszra és ott a korlátra támaszkodva körbenéztem. A lakosztályunk a kikötő felé nézett, jobb és baloldalt pedig egy-egy másik erkély volt, balra egy lány támaszkodott a korlátra, azonnal felismertem a magyar kémet, akit Gergely választott.
-Ha az ott a te szobád, akkor a másik erkély Christian erkélye? - fordultam, Gergely felé.

Gergely
Odasétáltam Otto-hoz és én is szétnéztem az erkélyről.
-Igen, szerintem az Christian szobája - erősítettem meg a feltételezését.

Otto:
-Át kell másznunk oda! - suttogtam és visszarohantam a szobába. -Mennyi ágyneműnk van?

Katalin
Kicsit elveszettnek éreztem magam ahogy a fiúk a szökést tervezgették, én nem tudtam hozzászólni az ilyen dolgokhoz.
-Mire kell az ágynemű? - kérdeztem Ottot de amint kimondtam, rájöttem mire készülhet, és hirtelen nagyon butának éreztem magam a kérdés miatt.

Otto:
-Kötelet sodrunk belőle, hogy majd le tudjunk mászni - feleltem neki és lerántottam a lepedőket az ágyról. keskenyebb csíkokra vágtam őket a tőrömmel, azután elkezdtem kötözgetni őket.
-Talán csak kettő, két és fél méternyi jön ki ezekből. Nem elég, hogy lejussunk, de elég ahhoz, hogy biztonságosan átjussunk az öcsémhez - gondolkodtam hangosan és felidéztem magamban a két erkély közötti távolságot. Én át tudtam ugrani, és valószínűleg Gergely is, de Katalinban nem voltam biztos. Hátrafordultam, és végigmértem a ruháját.
-Ez a ruha nem biztonságos, beakadhat valahová és lovagolni se jó - felálltam az ágyról, ahol eddig csomóztam az anyagokat és a batyunkhoz léptem. Reggel raktunk el ételeket a másik batyuba, de az Christian szobájában volt, ebben csak egy váltás ruha volt. Nem olasz, mint a többi, az én egyik ruhám, amit még otthonról hoztam.
-Ezeket felveheted, talán egy kicsit nagy lesz rád, de könnyebben tudsz majd mozogni benne - adtam oda a lánynak a tiszta nadrágot és inget.

Katalin
Átvettem a ruhákat és kicsit elpirulva bólintottam , majd tétovázva néztem szét, keresve, hol öltözhetnék át. Szerencsére a szobában volt egy paraván, ami mögött lecserélhettem a ruháimat. A nadràg valóban elég bő volt és az ing is lehetett volna kicsit kisebb, de ez most nem zavart, bár még sosem volt rajtam férfi öltözet és először nagyon furcsán éreztem magam benne.

Otto:
Mikor Katalin előjött a paraván mögül, csak ámultam, hogy mennyire gyönyörű az én ruháimban is, de azután észbe kaptam és a régi ruhájához tartozó kendőt a kezébe adtam.
-Talán, ha...-igazából nem nagyon tudtam, hogyan fejezzem ki magamat, de arra gondoltam, hogy ez talán segíthetne a ruhák bőségén.

Katalin
Egy pillanatig vártam, hátha a fiú folytatja, de aztán elkezdtem övként a derekam köré tekerni a kendőt és kérdőn néztem Ottora, hogy erre gondolt-e.

Otto:
-Igen, ez az amire gondoltam. Kényelmes így, vagy tehetek valamit még a kényelmedért?-kérdeztem lesütve a szememet.

Katalin
Szorosan a derekamra kötöttem a kendőt, majd a fiúra emeltem a tekintetem.
-Így tökéletesen megfelel.- néztem félre újra.

Otto:
Bólintottam, utána folytattam a kötélkészítést.
Mikor elkészültem, a testvérpárral a nyomomban kiléptem az erkélyre. A maradék holmink Gergelynél volt abban a kis batyuban, amiből elővettem a ruhát Katalinnak. Mielőtt kijöttünk felkaptam egy aranyozott piszkavasat a kandalló mellől és most a kötelünkre kötöztem, hogy azután áthajítsam a túloldalra, tartva a kötél másik végét. Mikor a vas beakadt a korlátba a túloldalon, az innenső oldalon a korláthoz kötöttem, hogy feszesen tartson.
-Rendben, a kötél azért van, ha valaki nem tudna átugrani de a túloldalig ne legyen szükségünk rá.

Gergely
Én végig az erkély ajtajában álltam, onnan figyeltem a kis jelenetet Otto és a húgom közt. Aztán amikor a fiú végzett a kötél összecsomózásával, és mindketten kimentek az erkélyre, magamhoz vettem a cuccainkat majd melléjük léptem és végighallgattam Otto-t.
-Ki ugrik először? - kérdeztem mikor elmondta, mi célt szolgál a kötél.

Otto:
-Vagy te, vagy én, egyikünknek át kell segítenie a húgodat, ha nem tudna átugrani - feleltem és kérdőn néztem újból a barátomra. - Melyikünk menjen előre?

Gergely
-Megyek én - ajánlkoztam és már fel is másztam az erkély széles kőkorlátjára.

/jaj megint de romantikusak vagyunk  akkor én fogok tarzanozni a hugival, ha vmi nem jól sikerül./
Otto:
-Csak óvatosan! - intettem Gergelyt, bár tudtam, hogy ügyesen át fogja ugorni.

/ HA! xD /

Gergely
Biccentettem Otto felé majd vettem egy mély levegőt és elrugaszkodtam. Biztonságosan landoltam a másik erkély korlátján, ahonnan szinte azonnal leugrottam és visszafordultam a többiek felé.

Otto:
-Jól van. Te át tudod ugrani? - kérdeztem a lánytól, de sejtettem, hogy bármit is mond képtelen lesz akkorát ugrani.

Katalin
Még egyszer szemügyre vettem a két erkély közti távolságot. Nem voltam benne biztos, hogy tudok ekkorát ugrani, nagyon messzinek tűnt a másik korlát.
-Talán ... - válaszoltam végül Otto-nak.

Otto:
-Megpróbálod?-a hangom tele volt aggodalommal. Ha megpróbálja, akkor is ott kell lennem, hogy elkapjam, ha baj történne.

-------

https://szerepjatekok.hungarianforum.com/viewtopic.forum?t=35