150 esztendő

Az MDXLl. esztendő újkenyér havának huszonkilencedik napján az török elfoglalá vala Buda városát. Azóta dicső Magyarország három részbül álla: nyugaton Habsburg Ferdinánd uralkodá, keleten az jó Izabella királyné és az ifjú János Zsigmond irányítá Erdélyt, középrül pediglen az török szakítá ki egy darabot az dicső magyar földbül.
Most, MDXLlll. esztendő kikelet havának első napjához közeledvén az ország nagy részén csend vala. Az török nem támadá várainkat, feltéve hogy az fennhatósága területén élő magyarok adód fizetének néki. Az vitézek egymással vívának mög, mondván: nincs más elfoglaltságok. Az magyar parasztok veték az búzát, tengerit, babot, lencsét és más terményeköt. Mindenhol béke honol. De meddig?</i>


Szóval ez egy Magyarországon, a török hódoltság alatt játszódó szerep lenne. A nyugalmasabb évekkel kezdenénk és ahogy haladnánk az időben, természetesen jönnének sorban az ostromok, csaták, stb ...
De nem mindennek kellene úgy történnie ahogy az valójában megtörtént. Például ha egy várkapitány meghalt egy ostrom alatt, itt akár el is menekülhet valahogy. Írjuk át egy kicsit a történelmet!
Hozhattok valós és kitalált szereplőket is, amihez csak kedvetek van.


ELŐZMÉNYEK

Tudnivalók, szabályok:
-Ebben a korban a gyerekek már 12-14 éves koruk körül felnőttnek számítottak, a leányok ekkor már akár első gyermeküket hordozhatták a szívük alatt, a fiúk pedig beállhattak katonának
-az emberek többsége nem érte meg a 40 éves kort, aki e fölött volt, már szinte matuzsálemnek számított
-egy átlagos családnak 10 gyereke született, ebből 5 az első két hétben meghalt, 4 pedig nem érte meg a felnőttkort (persze ez csak átlag)
-a felnőtt férfiak hadkötelezettek, akármikor csatába hívhatják őket

Egyelőre nem jut eszembe több, de ha mégis, majd később leírom.

Ha karaktert hozol, ezt add meg:

Kép/leírás:
Név: (magyaroknál pl.: Türje nembeli Pál, Pók Móric fia László , stb..  ; egyéb nemzetiségnél pl.: Habsburg Ferdinánd, Laszkarisz Mária, stb ...)
Nem:
Kor:
Nemzetiség: (magyar, osztrák, török stb ...)
Rang: ( katona, paraszt, molnár, cseléd, király , stb...)
Tulajdonságok:
Történet: (nem kötelező)
Kijátszó:

Gergely
Ezután egy ideig csendben lovagoltunk. Magamban jót mosolyogtam azon hogy Otto nem tudott mit visszaszólni az előbb. Kiérve a faluból kicsit begyorsítottunk, vágtára fogtuk a lovakat. Aztán eszembe jutott valami.
-Fogadjunk hogy nem előztök le a következő ültetvényesig! - kurjantottam hátra a vállam fölött a fiúknak. Volt egy olyan érzésem hogy Christian nem fog reagálni a kihívásra, de Otto talán.

Otto:
-Ilyenben nem jó velem fogadni! - kacagtam és még gyorsabb vágtára ösztökéltem a lovamat. Hamarosan utolértem Gergelyt, és el is hagytam, mikor ez megtörtént hátra szóltam
-Meséltem, hogy Donner honnan kapta a nevét?-kacagtam tovább hangosan és hátradőlve vágtáztam, szinte eggyé válva a lóval

Gergely
-Még nem, de van egy olyan érzésem hogy mindjárt előhozakodsz a történettel - feleltem nevetve miközben gyorsabb vágtára ösztökéltem Villámot. Fieronak sem okozott gondot a sebesség, könnyedén követett minket. Még épp az ültetvényes előtt utolértük Ottot.

Otto:
-Először Blitznek akartuk nevezni, de a villámokat csak egy pillanatig láthatod... a mennydörgés hosszabb és hangosabb!-meséltem, és újra felgyorsítottam, szinte már repültünk. Kacagva hallgattam Donner patáinak mennydörgését a kemény és száraz földön.

Gergely
Nem hagytam magam, még jobban begyorsítottam hogy ne maradjunk le. Élveztem a sebességet, ahogy a szél a hajamba kap. Szerettem így, féktelenül vágtázni, szinte olyan volt mintha a madarakkal repülnék. Vidáman kacagva értem újra egyre közelebb Ottohoz. Christopher pedig jól lemaradt valahol mögöttünk.

Otto:
Végül szinte egyszerre száguldottunk át, a képzeletbeli célvonalon, ott ahol a veteményes kezdődött... úgy érzem talán én egy lószőrnyivel előbb. A célon túl megállítottam a lovamat és lassan visszafordítottam, hátra fele lépkedve, Christianre várva.

Gergely
Nekem kicsit tovább tartott lefékezni a lovakat, olyan három lóhosszal Otto előtt álltunk meg. Bevártuk Christiant majd lépésben haladtunk tovább.

Otto:
-Azért szépen futottatok!-húztam Gergelyt mellette léptetve

Gergely
-Még szép. Hisz majdnem nyertünk. Csak azért lett döntetlen mert két lóval nem tudtam annyira hajtani - mondtam vidáman nevetve.

Otto:
-Nos igen, én is ezt mondtam volna. Ezért is adtam nektek egy kis előnyt.-kezdtem ügetni Donneren.

Gergely
-Előnyt, mi? - nevettem - Nálad ez azt jelenti hogy előttem két lóhosszal galoppozol? - kérdeztem.

Otto:
-Négy lett volna, ha nem adok előnyt.-vigyorogtam pajkosan

Gergely
-Te javíthatatlan vagy, Otto! - nevettem hangosan.

Katalin
Azon az éjszakán egy nagy szobában aludtunk, ahova vezettek minket. Itt vastag lepedőszerűségek voltak leterítve, ezekre fekhettünk. Nem aludtam semmit, folyton csak arra tudtam gondolni hogy biztos valami szörnyűséget akarnak tenni velünk. Másnap reggel valami őrfélék ébresztettek. Kaptunk új ruhákat, azokba kellett felöltöznünk, ezután kaptunk reggelit. Valami furcsa étel volt, talán bárányhúsból. Ezután a többieket elvitték, de engem otthagytak. Vagyis nemsokára értem is jött valaki és egy terembe vezetett, ahol pár lány volt még rajtam kívül. Vidámnak néztek ki, nem olyannak mintha rabszolgaként , sanyarú körülmények közt élnének. Otthagytak közöttük, de nem tudtam mihez kezdjek most.

Esen:
Felkaptam a fejem az idegen érkezésére. Még nem láttam itt. Egyedül volt és úgy tűnt, nem tudja mihez kezdjen. Úgy döntöttem, odamegyek hozzá.

Katalin
Az egyik lány odajött hozzám. Még köszönni sem mertem, pedig kedvesnek tűnt. Mondjuk nem biztos hogy megértette volna , még ha mondok is valamit.

Esen:
Közelebb lépve vettem csak észre, mintha más származású lenne. Talán magyar. Az a probléma, hogy én nem tudok az ő nyelvén, és nem tudom, ő érti -e a miénket. Azért gondoltam teszek egy próbát, így ráköszöntem.

Katalin
A lány mondott valamit, talán köszönt, de nem voltam benne biztos.
-Nem értem ... - motyogtam, természeteden magyarul.

Esen:
Látszott a szemén, hogy nem esett le neki. Körbenéztem.
-Valamelyikőtök nem tud véletlenül magyarul? -kérdeztem hangosan.

Sevda
Egy új lány jött hozzánk. Nagyon megszeppentnek tűnt, látszott rajta hogy fogalma sincs mi történik vele. Szerencsére tudtam magyarul. Odamentem hozzá és Esenhez.
-Szia! Sevda vagyok! - köszöntem kedvesen.
-Az én nevem Katalin - mutatkozott be félénken.

Esen:
Fogalmam sem volt miről beszélhetnek, amíg meg nem hallottam a Sevda nevet. Gondolom bemutatkoztak egymásnak. Ha jól vettem ki, a lány Katalin volt. Érdekes és szép név, bár csak nehezen tudnám kimondani. Én is bemutatkoztam, majd megkértem Sevdat hogy esetleg... ezt tolmácsolja neki is, hogy értse.

Sevda
Esenre nézve bólintottam majd a lány felé fordultam.
-Ő itt Esen. - mutattam be a másik lányt is mosolyogva.
-Most ...hol vagyok? - kérdezte Katalin, még mindig elég megszeppentem. Természetesen mielőtt válaszoltam volna, tolmácsoltam a kérdést Esennek.

Esen:
-A többi háremhölgy között, a háremteremben. -mondtam Sevdara nézve.

Sevda
Felnevettem.
-Magamtól is tudok válaszolni, csak gondoltam elmondom, hogy te is értsd, miről beszélünk - mondtam Esennek majd újra Katalin felé fordultam.
-Ez a szultán háreme, és akik itt vannak, ők mind háremhölgyek - magyaráztam a fiatal lánynak, mire minden vér kiszökött az arcából, egy pillanatra azt hittem elájul.
-Akkor ez azt jelenti hogy én is....hogy én is ...? - kérdezte remegő hangon, mire én csak bólintottam. Most még ijedtebbnek látszott, szerettem volna valahogy megnyugtatni, bár tudtam hogy nem lesz könnyű.

Esen:
-Tudom, csak gondoltam rád fér egy kis plusz nevetés. - vigyorogtam rá, majd a lányra néztem. Nem nézett ki valami vidámnak. Azt hiszem nem kicsit ijedt meg. -Meg tudnád kérdezni, hogy tudunk -e tenni valamit, amitől esetleg megnyugszik? -néztem vissza Sevdara.

Sevda
-Persze! - bólintottam.
-Nyugodj meg, rendben? Nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek tűnik. - fordultam újra a magyar lányhoz miközben kedvesen végigsimítottam az egyik karján - Nem lesz gond - mosolyogtam rá biztatóan majd levettem róla a kezem - Mihez lenne kedved? Azt csinálsz amit csak szeretnél. - fürkésztem az arcát, de ő csak megrázta a fejét.

Esen:
Száj húzva néztem a magyar lánykára. Lehet idő kell neki, míg megnyugszik, de aztán megszokja majd a helyzetet. Nem olyan rossz itt, mint amilyennek láthatja a helyzetet.

Katalin
Amikor megtudtam hova is kerültem, egy pillanatra a szívverésem is megállt. Úgy éreztem, rosszabb nem is lehetne és ezen a Sevda nevű lány kedves szavai sem segítettek. Féltem. Jobban, mint eddig bármikor. Nem akartam ezt, vissza akartam menni Mosonba a családomhoz és úgy élni ahogy eddig.

/jaj.../
Berna:
Hamarosan megpillantottam Esen és Sevda mellett Katalint, akivel tegnap már találkoztam. Odamentem hozzájuk, köszöntöttem őket és én is letérdeltem melléjük.
-Szia Katalin! Gondolom kicsit meg vagy ijedve. Ez itt a kivételezettek szobája. Általában csak az kerül ide, aki már végigjárta az aranyutat, de gondolom te közöttünk is különleges vagy.-hadartam neki, persze magyarul. Meglepett, hogy a lányt idehozták egyből, na persze engem is idehoztak, pedig még én sem jártam végig az aranyutat. Csak hát az a pasa beajánlott.-Én sem jártam végig az aranyutat. Esen szobatársa vagyok, engem egy pasa ajánlott be, Aslaan pasa.-meséltem

/tudom, nem a legjobb xD de én nem értek ehhez..../

Katalin
Kicsit megörültem amikor Berna odajött hozzám. Vele már tegnap összebarátkoztam, jó volt egy ismerős arcot látni. Amikor a pasa nevét említette, olyan érzésem támadt, hogy hallottam már valahol ezt a nevet. Akik idehoztak...mintha a vezetőjüket így hívták volna...
-É-értem - bólintottam még mindig kicsit félszegen amikor befejezte a mondandóját-Én igazából nem is tudom mi történt velem. Hogy miért hoztak ide- makogtam.

Berna:
-A háremben élők, nem mind a szultán ágyasai. Sokan a családhoz tartoznak, a lánytestvérei, az édesanyja, néhány szolgáló.-magyaráztam el.-De azt mondják, ha valaki bejárta az aranyutat, de a szultán ráun, a hárem tagjait feleségül adja az általa kiválasztott nagy méltóságokhoz.

Katalin
Erre nem tudtam mit mondani, csak bólintottam, aztán vártam, hogy van-e még valami mondani valója a lánynak. Reménykedtem benne hogy kapok valami tényleg reménykeltő információt is, bár erre nem sok esélyt láttam.

Berna:
A két lány jelenléte zavart egy kicsit.
-Biztosan innál valamit, hiszen neked szokatlanul meleg van!-karoltam bele a lányba és elindultam vele a szökőkút felé, ahonnan mindig megtölthettük a kancsóinkat. Útközben magamhoz vettem egy rézkancsót. Mikor a többiek már távol voltak a füléhez hajoltam.
-A teljes igazság az, hogy mint mondtam Erdélyi Zoltán lánya, Viktória vagyok. A vőlegényemet megölték, a király pedig lehetőséget adott nekem a bosszúra. Most kémkedek itt, minél közelebb kell kerülnöm a szultánhoz.-a lány döbbenten figyelt rám-Segítek neked.

Katalin
Mikor a lány nemes egyszerűséggel maron ragadott és egy szökőkút felé kezdett húzni, engedelmesen követtem. Majd amikor elmondta miért is van itt, teljesen meglepődve hallgattam.
-De ....hogyan? - kérdeztem suttogva amikor azt mondta, segít.

Berna:
-A valide kegyeltje vagyok, mert megmentettem az egyik herceget, amikor az belepottyant a tóba. Majd, amikor ma az ebédjét viszem neki ma, mesélek neki rólad, és elintézem, hogy te is mellé kerülj. Mellette sokkal több mindent megtudhatunk és nem vagy annyira szem előtt.-magyaráztam neki
-Sokszor a követeket is ő fogadja, ha a szultán nem ér rá, talán hazulról is jönnek valamikor követek és akkor már tudni fogják, hogy itt vagy.

Katalin
Hálásan néztem Viktóriára.
-Köszönöm! - csak ennyit mondtam halkan, bár még nem sikerült teljesen felfognom a helyzetet.

Viktória:
Mikor kiértünk a belső fedetlen térre, a szökőkúthoz vizet merítettem a kancsóba és a napórára pillantottam.
-Hamarosan ebédidő is lesz, esetleg eljöhetsz velem a valide ebédjéért, és majd bemutatnálak neki.-ajánlottam fel. Reménykedtem benne, hogy a valide elfogadja ezt a kérésemet. Kellett a lány szövetsége, itt ahol egy magyar lánynak nem lehet nagy szava, főleg háború idejében.

Katalin
-Rendben - egyeztem bele, bár kicsit féltem. Féltem, hogy nem sikerül Viktória terve, hogy valami balul sül el. De megbíztam a lányban, ő volt az egyetlen aki valamennyit segíthet.

Berna:
-Most menjünk vissza a többiekhez, aztán ha elindulunk, majd azt mondom segítened kell megvarrni az elszakadt ruhámat. Rendben?-kérdeztem, miközben a kancsóval a kezemben indultam a többiekhez.

Katalin
-Jó - egyeztem bele és most először halványan elmosolyodtam egy pillanatra.

Berna:
Miután visszatértünk, töltöttem neki vizet és úgy félórával később a megbeszélt ürüggyel együtt tűntünk el. Hamarosan együtt sétáltunk a valide ebédjével a valide ajtaja elé. A folyosó végén hagytam, hogy ott várjon. Bevittem az étket, szerencsémre az asszony nem volt éhes. Letérdeltem elé és megcsókoltam a kaftánja szélét.
-Úrnőm, had legyen egy kérésem hozzád!-hajtottam le a fejemet-Szívemet nagy bánat mondja.
-Hallgatlak Berna, mondd el kérésedet!-felnéztem az arcára
-Van egy lány, nem rég hozták a hárembe, elszakították a családjától és nagyon szomorú, ő is szeretne téged szolgálni, és vele az oltalmad alá kerülni.-a valide elmosolyodott
-Állj fel kedves Bernám! Hol van ez a lány? Vezesd elém!
-Azonnal Úrnőm!-pukedliztem és kihátráltam a szobából. Intettem Katalinnak és vele együtt bementem a validéhez.
-Validém, ő a lány, akiről beszéltem. A neve Katalin.-szóltam, de aztán Katalinhoz hajoltam
-Hajtsd le a fejed, aztán térdelj le és csókold meg a kaftánját!-súgtam

Katalin
Úgy tettem ahogy Berna mondta. Fejet hajtottam majd letérdeltem és megcsókoltam a valide kaftánjának szélét. Ezt követően nem álltam fel, úgy éreztem, előbb erre is engedélyt kell kapnom.

Berna:
-Állj fel gyermekem!-biztatta a valide én pedig fordítottam, aztán Katalin felállt-Katalin a neved igaz? A Dunától jöttél?- a valide minden szavát fordítottam és reménykedtem benne, hogy Katalin jól fog válaszolni a valide kérdéseire, és véletlenül sem ejt szót az elrablásukról

Katalin
-Igen - feleltem a kérdésre egyszerűen, egy bólintással kísérve, hogy fordítás nélkül is érthető legyen.

Berna:
-Berna elmesélte a történetedet, és hogy szeretnél engem szolgálni, mint ő.-elmondtam magyarul, azt, amit a valide mondott, és bólintottam.
-Sokat kell majd tanulnod, mindenek előtt meg kell tanulnod arabul és törökül, írni olvasni és beszélni, Berna biztosan segít neked. Aztán megnézzük miben vagy tehetséges, van aki zenében, van aki táncban és van aki kézimunkában.-minden szavát fordítottam a validének.
-De ahhoz, hogy idetartozhass, át kell térned a muzulmán hitre.-lefordítottam ezt is és halkan hozzá tettem, hogy színleg. Senki nem értette, csak Katalin és én.

Katalin
Nyeltem egyet. Pár másodpercig gondolkodtam de beláttam hogy nincs más esélyem, így bólintottam.

Berna:
Ezután a valide megkérdezte, hogy készen áll-e a szertartásra most, vagy a későbbiekben akarja-e. Tolmácsoltam a szavait Katalinnak, aztán hozzátettem.
-El kell majd mondanod utána, amit mond, és kapsz egy fátylat, azután egy muzulmán nevet is.

Katalin
Vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam majd Viktóriára néztem.
-Megcsinálom most.

Berna:
Lefordítottam a validének, amit Katalin mondott, ő mosolyogva bólintott.
Egy ékszeres ládához lépett, előhúzott belőle egy olajzöld kendőt, és Katalin fejére tette. A valide megkérdezte, elmondtam e a lánynak mit kell tennie, én bólintottam. A valide mondta a beavató szöveget és Katalin ismételte, egész jó volt a kiejtése. Végül a valide elengedte az olajzöld kendőt és tört magyarsággal de magyarul mondta a lánynak - persze csak miután törökül is elmondta
-A te neved ettől a naptól lesz Aysun, gyönyörű, mint a hold. - végül intett neki, hogy álljon fel. Katalin - Aysun - vissza akarta adni a kendőt, de a valide megrázta a fejét.
-A hagyomány az, hogy a lánynak, a névadó adja az első kendőjét, a fiúnak pedig az első kaftánját. - magyaráztam. A valide mosolyogva látott hozzá az ebédjéhez, és megesketett, hogy vigyem el a tanárhoz Aysunt.