Vámpírok bálja

Edward
Vonakodva megfogtam a kezét, de nem tudtam, bízhatok -e benne. Egyelőre nem akartam, ahogy abban a lányban, és az öcsémben sem. Úgy éreztem magam, mint egy szarvas, akinek pár pillanat alatt egy barom tövig letörte mindkét agancsát, s most amiatt sajnálkozik belül, miközben pókerarcot mutat mindenki felé.

William
Felsegítettem a fiút, majd a szemébe néztem.
-Itt senki nem akar ártani neked. Ha te sem bántanál ok nélkül másokat, akkor talán még szeretnének is ..... Csak gondolkozz ezen egy kicsit! - mondtsm neki halkan.

Edward
- Nem mennék túl sokra, ha megállnék elmélkedni - vágtam rá - Különben meg nem vagyok az a fajta - tettem hozzá, és azonnal kirántottam a kezem az övéből, amint felsegített. Dühösen leporoltam magam.

Will
-Azért ... szerintem neked is jobb lenne ha nem lennél egyedül - mondtam miközben visszaengedtem magam mellé a kezem - De legyen ahogy akarod!

Edward
- Úgy lesz ahogy én akarom, és amikor akarom - mondtam, nem leplezve dühömet. Ha lehet, még jobban utáltam ezt a férget - Neked meg még kitaposom a beled, csak átveszem hozzá a gyászruhámat - vigyorogtam rá "kedvesen".

Will
-Kedves ... nos, sok sikert! - biccentettem felé, ironikus hangnemben beszélve. Szívesen otthagytam volna már, de nem akartam hátat fordítani neki.

Edward
- Fordulj fel, barom! - sziszegtem, majd a gyomromat fogva odavánszorogtam az öcsémékhez. Előttük pár méterrel hevert a kardom a földbe beleállva.

Élliot
Amikor Ed felénk indult, én ösztönösen hátrálni kezdtem. Nagyon féltem tőle. Nem akartam hogy bántson.... Láttam hogy Will feszüpten figyel minket.

Edward
Megálltam az öcsém előtt. A visszafizetést azzal kezdtem, hogy hirtelen képen töröltem. Nem volt jó ötlet, mert ahogy elcsattant, a kezem is belesajdult, de a gyomorfájdalomhoz képest ez meg se kottyan. Jeges pillantásokat lövellve a "gerle pár" felé, kihúztam a fegyverem, melyen vér helyett sár és földarabkák díszelegtek.

Élliot
Könnyes szemmel kaptam a kezem az arcomhoz amikor megütött. Nagyon fájt. Fél szemmel láttam hogy Will is közelebb jön amimor Ed a kardjáért nyúlt.

Edward
- Remélem sejted, hogy mi következik! Nem mellkason foglak szúrni, hanem a sebemért cserébe neked is ugyanott lesz egy, csak kétszer nagyobb kivitelben. Mennyire tetszik az ötlet? - mondtam a háta mögé lépve, ezután hirtelen mozdulatokkal lefogtam úgy, ahogy az előbb Will tette velem. Karja leszorítva - de én nem csavartam ki -, a penge közel a nyakincához, amiből kár lenne, ha vér folyna, igaz? Nekem a legkevésbé sem!

Élliot
Csapdába estem. Ed lefogott és a torkomhoz szorította a kardját. Ebben a helyzetben senki sem segíthetett rajtam. Nagyon féltem, el is sírtam magam.
-Kérlek , ne csináld! Ne bánts! Könyörgöm! - kértem kétségbeesetten. Rámtört a halálfélelem.

Edward
- Csak nem beijedtél? Tudod, ebből még Will sem ment ki! Ha leszúr, előtte veled végzek. Aztán ő velem, és ha te velem együtt kerülsz a pokolba, akkor ott is örömmel gyötörlek majd tovább  - suttogtam a fülébe, öntelten vigyorogva.

Élliot
-Miért ...miért vagy ennyire gonosz? - kérdeztem remegő hangon, szipogva. Nem értettem hogy miért utál. Pedig én sosem ártottam neki ... kiskorunkban olyan jól megvoltunk. Fogalmam sincs mi történhetett.

Dee;
Én is automatikusan hátráltam néhány lépést, amikor Ed elindult felénk. Mondjuk nem számítottam rá, hogy még ezek után is rátámad Èlliot-ra. Szegény, már totál ki volt borulva.
-Hagyd már békén! -indultam meg feléjük. Nem mintha fizikailag bármi segítséget tudtam volna nyújtani Èlliot-nak... de akkor ez pont nem érdekelt.

Edward
- Szerintem sejted! - suttogtam fülébe, ezután a közeledő újoncra pillantottam - Jobb ha nem jössz közelebb, különben neki gyorsabban vége lesz, mint hittem volna - mondtam komoran, jobban a testvérem nyakához szorítva a kard pengéjét.

Élliot
Próbáltam kicsit hátrébb húzni a nyakam, így kénytelen voltam teljesen hozzá simulni a bátyámhoz aki mögöttem állt. Kirázott a hideg az érintésétől, rettegtem tőle, de a kardjától mégjobban. Fogalmam sem volt mire akart célozni az előbb...
-Én esküszöm hogy nem tudom miért haragszol rám! - nyöszörögtem.

Edward
- Ha a szülőknél tartunk, nem ártana jobban a múltba mélyednünk. Miután Will olyan kedvesen felhánytorgatta a dolgot - feleltem erre, még közelebb vonva a fegyvert Élliot nyakához. Kicsit félre tudott tőle húzódni, de most már nem. Teljesen hozzám simult, erre számítottam is.
- Vajon miért utálhat a rokonod, aki épp egy kard pengéjével fenyeget?

Élliot
Próbáltam picit megrázni a fejem, de a kard miatt ez nem nagyon ment.
-Fogalmam sincs .... én sosem bántottalak ... régen jóban voltunk ... akkor még csak apa bántott. - motyogtam, egész testemben remegve miközben szipogtam.

Edward
Egy pillanatra elmélyedtem a gondolataimban. Nem maradt meg sok emlékem a múltból, csak a rossz. Jobban beleégett, mint azok amiket az öcsémmel együtt éltem át.
"...akkor még csak apa bántott" Idéztem vissza magamban a mondatot, ami eljutott hozzám. Lehunytam a szemem pár percre hogy így tisztábban tudjak gondolkodni. Ilyenkor kizártam mindenkit, s mindent a környezetemből. Már majdnem arról is megfeledkeztem, hogy mit teszek épp a testvéremmel. Az a rohadék folyton vert, főleg ha nem vigyáztam eléggé rá! Őt bezzeg sosem bűntette! Én voltam a bűnbak a családban!
Elárasztott nagyon sok emlék. A gyomrom felfordult. Egy apró sóhaj kíséretében kinyitottam szemeimet, majd elemeltem a fegyvert Élliottól, s helyette...



... magamba mélyesztettem a pengéjét. Átdöftem a mellkasom jobb oldalán.

Élliot
Feszülten vártam hogy mi fog most történni, de amit végül Ed tett, arra nem számítottam. Lefagyva néztem végig ahogy magába szúrja a fegyvert ...
-Mit csinálsz te idióta? Meg akarsz halni?! - hallottam valahonnan tompán Will hangját és érzékeltem hogy odajön hozzánk de én sem mozdulni, sem szólni nem tudtam. Csak könnyes szemmel meredtem Edre.

Edward
Szélesen elvigyorodtam.
- Meghalni? Én nem fogok meghalni  - a térdeim összerogytak. Hiába vagyok vámpír, a testnek akkor is stresszes ha ilyen, vagy ehhez hasonlók történnek.
- Különben meg, az én kardom nincs ezüstből, ahogy a te fogpiszkálód! És nem találtam el a saját belsőszerveimet -  legalább is remélem.

Élliot
Álltam ott és figyeltem. Nem hallottam a hangokat, hogy miről beszélnek ... Csak a bátyámat láttam. Pontosabban a kardot amit magába szúrt és a ruháját körülötte. Véres volt. Éreztem hogy egész testemben remegek, a szemem sarkából pedig láttam az ideges Will. Mozgott a szája, valószínűleg kiabált. Lépni akartam egyet, de megszédültem, aztán minden elsötétült.

Edward
Az öcsém felé fordultam.
- Eh, mondtam hogy ő egy nyápic! Még csak arra sem képes, hogy térden állva maradjon, ha már nem tud megállni a lábain! Sokan a porba ti.. - be akartam fejezni a mondatot, de nem sikerült. Kimerültem. Mára elég volt az összes idegesítő rohadékból. Nem akarok mást, csak nyugalmat, meg egy pici szünetet.

Will
Hirtelen Élliot felé kaptam a tekintetem amikor összeesett. Szegény ... Visszafordultam Edward felé egy pillanatra.
-Még ilyenkor sem vagy kéles befogni, ugye?! Az öcséd épp most ájult el és még ilyenkor is szidod, annak ellenére hogy te is mindjárt feldobod a talpad! Szörnyű vagy .... - sziszegtem - Élliot aggódik érted, pedig te mindig csak bántod de észre sem veszed. - mondtam majd otthagytam az idősebbik fiút és a kisebb testvérhez léptem. Lehajoltam hozzá és a karomba vettem hogy bevigyem a kastélyba. Mielőtt elindultam volna a csendben álldogáló lány felé fordultam. Nem mondtam semmit, tekintetem egyértelműen közvetítette felé amit kérdezni akartam. Te is jössz?

Dee:
Totál le voltam fagyva. Oké, ha a napokban nem sokkolt így is eléggé minden, akkor ez most biztos. Egyszerűen nem értettem. Semmit. És kicsit sem tetszett, amit eddig láttam. Ez messze rosszabb, mint az a nyomorult Twilight... és véresebb.
Csak akkor zökkentem ki a gondolataimból, amikor az az idősebb vámpír felém fordult. Még visszapillantottam egyszer Edward-ra, aztán gyorsan bólintottam egyet. Itt ne hagyjanak ezzel...

Will
Megvártam míg a lány mellém lép, majd elindultam, otthagyva Edwardot. Szótlanul sétáltam fel Élliot szobájához, karomban a fiúval. Amikor felértünk, letettem a fiút az ágyára, majd magára hagytuk. Felsóhajtva néztem a fiatal lányra.
-Bocsásd meg ezt a kis közjátékot. Néha előfordul itt az ilyesmi .... - kértem tőle bocsánatot - De még be sem mutatkoztam! William De' Noir vagyok! - csókoltam neki kezet illendően.

Edward
- Hidegen hagy! - ordítottam, bár ha így lett volna, lehet más vége lenne most a sztorinak. Nagy nehezen kihúztam magamból a fegyvert, majd tántorogva felálltam, és kis idő után követtem a két hülyét meg a nyápicot vissza a kastélyba.

Dee:
Kicsit meglepődtem, amikor kezet csókolt, de nem mutattam ki.
-Audrina Neiers. -mutatkoztam én is be. -Én.. nem igazán tudtam, hogy így mennek itt a dolgok. De majd megszokom, vagy mi...

Will
Kihúztam magam és halványan elmosolyodtam.
-Ne aggódj, az ilyen összetűzések nagyon ritkák. Nem sok olyan vámpír van mint Edward. Legtöbben csak akkor vagyunk agrssszívak ha komoly okunk van rá - mondtam nyugtatólag a lánynak.

Dee:
-Akkor lehet, hogy nem ártana elkerülnöm Edwardot... -tűnődtem el. -Kicsit... rémisztő.

Will
Bólintottam.
-Sajnos azt kell mondjam hogy van okod félni tőle... - sóhajtottam fel.

Dee:
-Bíztató -haraptam a szám szélébe. Hát, eddig tényleg nem szereztem túl sok pozitív tapasztalatot..

Will
-Remélem, azért nincs túl negatív képed rólunk. Nem kell mindenkit előre elítélned azért mert Edward ilyen ... Mint láthattad, Élliot például a bátyja szöges ellentéte. - próbáltam kicsit más irányba terelni a témát. És mivel nem tudtam kit ismer még, ezért a fiatal fiúról kezdtem beszélni.

Dee:
-Igen, ez igaz -bólogattam. -Csak... rajtuk kívülég nem igazán ismerek senkit, szóval nem tudom mit gondoljak.

Will
Biccentettem egyet.
-Értem. Akkor remélem hogy a továbbiakban sikerül majd egy kcsit pozitívabb képet kialakítanod magadban a vámpírokról -mondtam neki komolyan.

Edward
Nyöszörögve elvánszorogtam a szobámig, majd ledobtam magam az ágyra. Egyik kezemmel a mellkasomon lévő sebet szorítottam le. Eh, ez nem pár perces sérülés. Szépnek szép, de ha az én testemen virít, nem tesz boldoggá. Sőőt.. Igazából azt sem tudom, miért tettem azt, amit.

Dee:
-Azt én is remélem -sóhajtottam fel. -Èlliot rendben lesz?

Will
Halványan elmosolyodtam.
-Igen. Most egy kicsit pihen de nem lesz semmi baja. Nemsokára magához kell térnie...

Ayren
Miután viszonoztam az ölelést, elengedtem, majd gyújtózva egyet odaléptem az ablakomhoz. Kedvem támadt volna vadászni, vagy elszórakozni egy itt lakóval, ugyanis rám tőrt az unalom.

Oliver
- Min gondolkozol? - kérdeztem ahogy a háta mögé álltam és a derekára tettem a kezemet. Kíváncsi voltam mi jár a fejében.

Ayren
- Unatkozoom! - harsogtam felé fordulva. Nem tudtam mit csinálhatnék, mert volt egy pár lehetőség, csak hát a döntés.. Nem mindig könnyű.

Oliver
Halkan elnevettem magam a kirohanásán, mert olyan gyerekes volt hozzá képest. 
- És mit szeretnél csinálni? - kérdeztem tőle. - Mondták már hogy jól áll ha komolytalan vagy? - tettem hozzá és a szemeit figyeltem. Sejtettem hogy ezzel lehet megint feldühítem de nem érdekelt.

Ayren
- Nem vagyok komolytalan! - sipítottam dühösen. Nem vagyok az, ááh nem! Csak így adom ki magamból a feszültséget. Elég stresszes lehet egy vámpír élete is, főleg ha egy egész kastély van a kezed alatt, amit fent kell tartanod, időnként kidugni az orrod a szobából, hogy ránézz az alkalmazottakra, az itt lakókról nem is beszélve. Egy pillanatra eszembe jutottak azok a részegek, akiket jó magam még nem téptem meg.
- Jó lenne megtépni valakit - mondtam aztán csillogó szemekkel.

Oliver
- Jól van nem vagy komolytalan. - mondtam mosolyogva. - Csak egy kicsit de ennyi kell. - vigyorogtam rá. - És kit akarsz megtépni? Például azt aki itt volt a szobádban és a fehérneműid közt matatott? - kérdeztem tőle kíváncsian.

Ayren
- Igen, az a disznó lesz az első. Egyébként egy még hiányzik is! - feleltem őrjöngve, ezután kirúgtam az ajtót, és elindultam a fiú nélkül.

Oliver
- A lépcső alján keresd! - kiáltottam és utána mentem. Tudom gonosz dolog volt azon szórakozni ahogy őrjöng, de jól szórakoztam rajta. Kíváncsi voltam mit tesz az illetővel ha elkapja. És előre sajnáltam az illetőt. Meg kellett hogy mondjam igen érdekes személyiség volt Ayren.

Ayren
-A lépcső alján hever, vagy attól nem messze van? Rohadtul nem mindegy! Ha  a lépcsőinken hever, lerúgom! - mondtam vészjóslóan.

Oliver
- A lépcső alján. - mondtam a korlátra támaszkodva és figyeltem ahogy dühöngött. Sajnálom a tagot de hülye lennék Ayren útjába állni mikor veszélyesebb egy felbőszült tigrisnél is. Legfeljebb megtanulja hogy máskor részegen ne matasson más szobájában. Gondolkodtam a száguldó szépséget figyelve.

Ayren
- Felrú-.... gom - megrökönyödve álltam meg, mire a férfi nekem jött. Mérgesen hátrapillantottam rá, majd előre. Valóban ott feküdt egy vámpír, egy lila csipkés tangát szorítva az arcához. Az arcán diadalmas vigyor húzódott végig, mintha a legújabb "szerzeményének" örült volna.
- Barom! - erősen az oldalába rúgtam, mire lezakózott, majd felhorkanva körülnézett.