Snowy Valley

Jack
Láttam, ahogy hadakozásba kezdett a bilincsekkel. Hehehe, hiába próbálkozol, azok nem kötélből vannak. Nem fogod tudni csakúgy eltépni őket. Hiába csókolt meg, nem tudtam teljesen átérezni azt, amit ő érzett. Mindent elborított a láng, azonban nem a szerelem lángja volt ez, inkább valamiféle őrületé, mely lassan teljesen a hatalmába kerített. Persze nem azonnal, hanem szép fokozatosan tette azt.

Sidney
- Jack... - Mi történt veled? Te nem ilyen voltál. Akkor mi történt? Én tettem ezt veled? Az én hibám? Kérdezgettem magamban, de sejtettem a választ. Minden az én hibám. Minden.
[...]
Másnap reggel nagyon nehezen ébredtem. Mindenem fájt, de valahogy nem bántam meg a tegnapi dolgokat. Jobbnak láttam még egy kicsit pihenni és nem mozogni. Azt ki tudtam venni hogy már nem vagyok oda bilincselve az ágyhoz.

Jack
Ahogy ott álltam négykézláb, végtagjaim közt Siddel, vegyes érzéseim támadtak a dologgal kapcsolatban. Furán éreztem magam, egy percre azt hittem, minden rendben van, és semmi sem változott. Ja, még mi sem... Gyönyörű álom lett volna, de sajnos a valóságban voltam, ahol ez tényleg az, s nem több annál. Makacsul tépni kezdtem ruháit, egyszerűen nem tudtam tovább. [...]
Másnap elégedetten ébredtem. Kisiettem a konyhába, de mielőtt így tettem volna, eloldoztam a bilincseket, viszont az ajtót zárva hagytam.

Sidney
Lassan nyitottam ki a szemeimet, és az elsötétített ablakra néztem. Majd ahogy óvatosan elfordítottam a fejem láttam hogy már gyedül vagyok. Miért is vártam hogy itt lesz? Gondolkodtam szomorúan, ahogy ülésbe tornáztam magam de szinte mindenem fájt. Furcsállva láttam hogy a csuklóim be voltak kötözve. Mondjuk elég szépen elintéztem a bilincsekkel. Nagyot sóhajtottam miközben a ruháim cafatjaira pillantottam. - Jellemző... - morogtam majd össze szedtem magam hogy a szekrényhez menjek. Kis kutatás után elő vettem egy fehér inget. Majd ahogy felvettem megéreztem rajta Jack illatát. Kellemes volt de tudtam hogy ez már nem tart sokáig. Még is kívántam hogy mindent helyre hozhassak. Csak hogy ez már lehetetlen. Az ablakhoz léptem és óvatosan felemeltem a kezem hogy elhúzzam a sötétítő függönyöket. Hirtelen beáramlott a napsütés és ahogy kinyitottam a hatalmas kétszárnyú ablakot amik az erkélyre vezettek kellemes meleg és friss illatok áramlottak be a szobába. Milyen kellemes... Gondolkodtam és még arról is megfeledkeztem hogy fájnak a karjaim.

Jack
Készítettem egy gyors villás reggelit, meg teát, ezután egy tálcára pakoltam azokat és bevittem a szobába, miközben azt figyeltem, merre lehet épp Sid. Az ágy üres volt, minden bizonnyal feleszmélt, s talán rájött, hogy itt szabad, de csak egy kis részben.

Sidney
Az erkélyről hallottam az ajtó nyílását de nem mentem be azonnal. Jól esett a napfény és az egyedüllét. A vállaimból kezdett kiállni a görcs így már nem sajogtak annyira. Majd nagyot sóhajtottam és bementem ne hogy azt higgye hogy ki ugrottam a másodikról. Megálltam az erkély ajtóban és ránéztem de nem mondtam semmit. Se egy jó reggelt vagy esetleg egy szia. Nem előtte rendezni akartam néhány dolgot, de nem szóltam semmit.

Jack
Letettem a tálcát a közeli kis asztalra, majd ráemeltem fagyos tekintetem. Pókerarccal vártam, mit tesz most azután, hogy bejött.

Sidney
Szép lassan kimért léptekkel oda mentem elé majd mielőtt reagálhatott volna előbb a bal kezemet lendítettem. Amilyen erősen csak tudtam pofon vágtam de ez a sérült felkarom miatt nem lehetett valami erős. 
- Ezt azért mert megbilincseltél és mert meg akartál erőszakolni! - mondtam de nem álltam le. Még a meglepetés erejét kihasználva lendítettem jobb kezem és ez most igazán jól sikerült pofon lett. - Ezt meg azért mert többször is megcsaltál! - mondtam dühösen majd vele szemben megálltam és határozott tekintettel néztem rá. - Ja és jössz nekem egy új bőrkabáttal amiért a másikat szét szaggattad. - tettem hozzá és össze fontam karjaimat mellem alatt. Bár ahogy bele gondoltam nem vehetett valami komolyan hisz egy szál ingben ácsorogtam előtte.

Jack
Felkészültem arra, hogy felpofoz, így nem rendített meg egyik ütése sem, habár belesajdult az arcom. Rájöttem, hogy elég sok erő, és szenvedés lakozhat benne, talán az első elbaltázott után ezért sikerülhetett olyan jól a második.
- Én is fel tudnálak pofozni egy-két dolog miatt, csak nem teszem - feleltem rá szárazon.

Sidney
- Igen? És miért? Gyere rajta! - mondtam és elé álltam. - Éveken át, próbáltam a kedvedben járni. Mindent megtettem érted. Azt tettem amit kértél. De te csak szórakoztál velem és kihasználtál! Szerinted én hogy érzem magam? - kérdeztem és nem is inkább mérges voltam csak elkeseredett.

Jack
- Hasonlóan, mint én - suttogtam, majd elfordultam tőle. Nem voltam hajlandó megszólalni akár egy szó erejéig is.

Sidney
- Ezt még is mire véljem? Hisz te soha sem szerettél! - mondtam ahogy megragadtam a karját hogy felém forduljon. - Te magad mondtad aznap mikor elköltöztem! - tettem hozzá és nagyon kíváncsi voltam hogy azóta mi változott meg. Hisz ő mondta hogy soha sem szeretett. Csak egy eszköz voltam a számára semmi más.

Jack
- Az a nap már nem lényeges! - ordítottam rá.

Sidney
Hátra léptem egyet mikor rám kiáltott és meglepetten bámultam rá. 
- Jack... még is mi történt veled? - kérdeztem halkan. Óvatosan remegő kézzel megfogtam az övét. - Miért ne lényeg? Hm? - kérdeztem halkan.

Jack
Elhúzódtam tőle. Kétségbeesetten próbáltam helyreállítani leomlani készülő álcámat. Már éreztem, hogy nem sokáig tudom megtartani a jelenlegi formám. Ha így folytatódik, visszatér az a régi nyápic, aki semmit nem tudott volna elérni az életben. Ha a gyilkosság neked semmi, akkor tényleg egy fasz vagy. Mit szólnál ahhoz, ha egyszer te lennél a saját bérgyilkosod áldozata?
Megeshet ilyen?
Könnyebben, mint gondolnád...
- Azért, mert akkor hagytál magamra, hát nem világos?! - csaptam rá kezeire - HA NEM KÖLTÖZTÉL VOLNA EL, NEM TARTANÁNK OTT, AHOL, TE BAROM!!

Sidney
Fájt mikor rácsapott a kezemre de ez most nem érdekelt. Jobban fájt hogy tudtam miattam lett ilyen. 
- Elfelejtesz valami! - mondtam halkan és hátulról átöleltem. - Én tiszta szívből szerettelek. De én nem bírtam elviselni a tudatot hogy gyilkosságokban segítettem. Én nem erre esküdtem fel mikor az FBI - hoz álltam. De annyira szerettelek hogy még is megtettem és saját igazság érzettemmel szembe fordulva mindent megtettem érted. De mikor te azt mondtad soha nem szerettél nem bírtam tovább. - mondtam halkan és nem bírtam megállítani könnyeimet. Minden kibukott amit próbáltam elfojtani sikertelenül. - Én mindig is szerettelek... és most is szeretlek... de félek... - mondtam halkan.

Jack
Erre nem tudtam mit mondani. Némán, elgondolkodva öleltem magamhoz, miközben arcomat a vállába fúrtam. Furcsán éreztem magam, és a helyzet is annak tűnt. Azt kívántam, hogy bár ismét külföldön lehetnék, s ne jöttem volna ide! Akkor talán.. megúszhattam volna ezt a melodrámát.

Sidney
- Kérlek. Legyen ez az utolsó. És próbáljuk meg rendbe hozni a dolgokat. - mondtam halkan ahogy ránéztem. Megszegem minden elhatározásomat de nem érdekelt. Látva hogy mennyit szenvedett. De azt is tudtam így még nagyobb szenvedést fogok neki okozni. - Mit szólsz? - kérdeztem tőle bár nem reménykedtem benne hogy bele megy a dologba.

Jack
Egyelőre semmit sem feleltem, csak némán öleltem őt. Elég sok dolog volt, amit át kellett gondolnom és rendeznem magamban. Attól tartok végleg lehullott előtte az álcám, már átlát a szitán...

Sidney
Csak némán álltam és az arcát simogattam, ahogy gondolkodtam. Jó volt számomra látni ezt az oldalát. Vissza emlékezve szerintem soha vagy csak nagyon ritkán láthattam ilyennek. Óvatosan felemeltem a kezem és átöleltem a nyakát.

Jack
Ritkán mutattam az emberek felé ezt az oldalamat. Én egy gyilkos vagyok, nem egy lágy szívű férfi, mégis volt egy nő, aki annak ellenére hogy tudja, hány ember vérétől piszkos az én kezem, meg az övé általam, háát... Mégis itt áll mellettem. Ezt nem értem, azt hiszem lesz mit átgondolnom.
- R-rendben - nyögtem ki végül, a lehető leghalkabban.

Sidney
Halványan elmosolyodtam mikor megszólalt. Örültem és nem érdekelt hogy minden elhatározásomat. Most nem az volt a lényeg. Ha nem szeretném nem mentem volna hozzá feleségül. És azt mondják mindenkinél vannak hullámvölgyek. Hát a miénk kicsit nagyobb.
- Köszönöm. - próbáltam rá mosolyogni ahogy ránéztem és két kezem közé fogtam az arcát. Úgy döntöttem kicsit később elmondom neki hogy milyen ostobaságot csináltam a bérgyilkos felbérlésekor.

Jack
Értetlenül pislogtam rá.
- Basszus, miért köszönöd meg? - kérdeztem meglepődve, ezután távolabb lépve tőle, mert irtóztam az ilyen pillanatoktól.

Sidney
Sejtettem hogy így fog reagálni. Oda léptem az egyetlen épen maradt ruha darabomhoz és felvettem a farmeromat. - Mert megpróbáljuk helyre hozni a dolgokat. - mondtam. Az inget nem tűrtem be majd az ajtó felé indultam. - Ugye a nappaliba lemehetek? Vagy még mindig be akarsz zárni? - kérdeztem egy halvány mosollyal.[size=12.727272033691406] [/size]

Jack
- Mielőtt előálltál volna ezzel az undorító ötlettel, arra akartalak rávenni, hogy végre eltűnj a szobámból - vágtam rá, ezután kinyitottam az ajtót és elkezdtem rendet tenni a helyiségben. Próbáltam ismét azt a formát hozni, amit eddig alakítottam, ám nem sikerült.

Sidney
Kétségbe esett próbálkozások. Gondolkodtam mosolyogva ahogy segítettem neki rendet rakni. Mikor a ruháim cafatjait össze szedtem a kis asztalon észre vettem a reggelinket. Mindkét tányéron rántotta meg néhány szelet pirítós, valamint két csészében ha jól láttam tea. 
- Leszoktál a kávéról hogy teát főztél? - kérdeztem tőle majd oda sétáltam hozzá és feltekintettem rá. - Jack kérlek. Legalább csak akkor légy önmagad ha én veled vagyok. - mondtam és óvatosan megérintettem az arcát. Lábujjhegyre állva adtam az arcára egy puszit majd elindultam az ajtó felé hogy a ruháimból maradt darabokat kidobjam a szemetesben.

Jack
- Egyszerűen az itteninek pocsékabb az íze. Amit máshol ittam, annak jobb volt - válaszoltam hűvösen. Legszívesebben kiugrottam volna az ablakomon át, de balszerencsémre nem tudtam volna úgy esni, hogy véget vessek ennek a borzalomnak.

Sidney
Miután kidobtam a rongyokat leültem a kanapéra. Térdeimre könyököltem. Reméltem hogy Jack nemsokára megenyhül hisz én tényleg rendbe szeretném hozni a dolgokat. De jó ötlet ez? Gondolkodtam amikor lihegést hallottam a hátsó kert ajtaja felől. Mikor oda néztem egy nagy fekete doberman állt ott velem szemben. Nagyon meg lepődtem mert nem tudtam hogy itt van kutya. Nem igazán jövök ki az állatokkal. Amit halakat kaptam a munkatársaimtól azok is elpusztultak mert elfelejtettem megetetni őket, sőt még a kaktuszom is kidöglött, nem hogy kutyám lett volna. 
- Jó kutya... nyugi... - mondtam ahogy lassan felkeltem és hátrálni kezdtem. Mikor rám mordult megfordultam és rohanni kezdtem majd felugrottam a konyhapultra ami elég magas volt hogy ne érjen el. - Jack! - Kiabáltam utána hogy segítsen. 

Jack
Hangos kutyaugatás és morgás csapta meg a fülem. Megcsináltam az ágyat, ezután a konyhába siettem. Az egyik kutya bejött a nyitott, tolható üvegajtón át, s nemsokára a felette álló dög is megérkezett aki nem volt más, mint egy pitbull, akit eredetileg kutyaviadalra tenyésztettek ki, csak megvettem, mielőtt a menhelyen elaltathatták volna.
- Ül! - adtam ki határozottan a parancsot, mire hátrafordultak és engedelmesen leültek. Nem néztem a szemükbe - Szóval azóta sem értesz az állatokhoz. Ha közelít feléd egy, véletlenül se nézz hosszan a szemébe! Elárulom, hogy kihívásnak vette a pillantásod, ezért viselkedett így, aztán a pajtását is bevonzotta.

Sidney
Miután felmenekültem a konyhapultra megjelent egy pitbull is. Jack után kiabálok mire meg is jelenik és azonnal rendre inti a kutyákat amik azonnal vele szembe fordulnak és leülnek. Csendben figyelik gazdájukat én meg kicsit megnyugszom.
- Tudod hogy gyerek koromban se voltak állataim. - mondtam de nem mertem lejönni. - Ki küldenéd őket? Nyugodtabb lennék. - mondtam halkan és könyörögve néztem Jackre. - Légyszi....

Jack
- Kifelé! - harsogtam, mire nyüszítve felpattantak és kivágtattak az udvarra. Sebesen az üvegajtónál termettem és bezártam azt, mielőtt később meggondolhatták volna magukat.

Sidney
Megértettem a kutyákat hisz én is megijedtem kissé Jack hangjától. De ő mindig is ilyen volt. Tekintélyt parancsoló. Mikor bezárta a toló ajtót nagyot sóhajtva másztam le a pultról. 
- Köszi. Azért szólhattál volna a két fenevadról. - mondtam egy kis mosollyal és visszaültem a kanapéra. Mondjuk ezt az élményt kihagytam volna reggelről. - Ugye csak kettő van? - kérdeztem azért rá nehogy még több meglepetés érjen.

Jack
- Nem, csak egy kígyó - vigyorodtam el, de azt nem említettem meg, hogy épp hol van az a dög. Egyébként a nappaliban volt egy hatalmas terrárium, ott élt az a szerencsétlen is. Ha épp nem voltam itt, egy felbérelt emberem gondozta. Általában döglött egerekkel etette.

Sidney
- MÍÍÍÍ? - pattantam fel a kanapéra majd a padlót bámultam. Mindig is utáltam az ilyen csúszómászókat. - Merre van. Ugye csak viccelsz? - kérdeztem idegesen. - Jack mond hogy csak egy rossz vicc! - néztem rá kicsit ijedten.

Jack
- Sssss! - néztem Sidre, majd a földre. Valami a helyiség egy távolabbi sarkában ádáz harcot vívott egy másik valamivel.

Sidney
- Jack... kérlek ne szórakozz. - mondtam halkan majd én is meghallottam a nagy vacsitolást. Nem tudtam mi az de nem voltam hajlandó lemászni a kanapéról. Sőt még inkább feljebb másztam a háttámlájára.

Jack
- De-de! - bólogattam nevetve, mire az egyik valami vakkantva előbújt a fotel mögül, mely eddig kiváló takarást biztosított számára.

Sidney
- Ez meg hogy került ide? - kérdeztem meglepetten. - Jack azt mondtad kígyó van bent nem pedig még egy ilyen fene vad! - mondtam kicsit morcosan.

Jack
Akit fenevadnak hívott, egy pitbull kölyök volt, aki egy játék kígyót harapdált. A kutyajáték zöld volt, fekete mintával a hátán, gombszerű, fekete szemekkel. Nagyon hasonlított az eredetire, aki épp a terrárium sarkába húzódva pihent.
- A kígyó ott van, ha gondolod, kinyitom neki a terrárium ajtaját - húztam széles mosolyra a számat.

Sidney
- NEEE! Kérlek csak azt ne. - mondtam mikor rájöttem hogy a kölyök csak egy műkígyóval játszik. Lerogytam a kanapéra de a lábamat nem tettem le és nagyot sóhajtottam. - Ugye az a csúszó mászó nem mérges? - kérdeztem tőle. Mert esetleg nagyon talán képes leszek megbarátkozni ezekkel a vadállatokkal pláne ha távol maradnak tőlem. Ahogy ott ültem a kutya oda jött és velem szemben leült, nagy barna szemeit rám emelte és félre billentett fejjel nézett rám. - Ne is álmodj róla. - mondtam és próbáltam nem tudomást venni róla.

Jack
A kölyök halkan sírni kezdett, miközben közelebb sétált a lányhoz, időnként megcsipogtatva a műanyag játékot.
- Szerintem ő már döntött...

Sidney
- Nem! - nyomatékosítottam a dolgot majd Jackre néztem. - Tudod hogy soha nem volt se kutyám se macskám. Nem értek hozzájuk. - mondtam kicsit elkeseredve. - Nem hiszem hogy pont rám van szüksége egy kölyök kutyának. - tettem hozzá, de a kölyök csak nem hagyja abba.

Jack
- Peedig ahogy elnézem, a dolog is változatlan maradt. Később elmagyarázok egy-két dolgot róluk, de ideje lenne ennünk is - sóhajtottam fel.

Sidney
Nem igazán tetszett a dolog hogy én kutyákkal foglalkozzam mert nem voltam oda értük de nem szóltam semmit inkább. Majd mikor Jack megemlítette hogy enni kéne csak elmosolyodtam. 
- Lehet igazad van. - mosolyogtam rá és felkeltem gondosan kikerülve a kutyát. - Mikor tanultál meg főzni amúgy? - kérdeztem ahogy asztalhoz ültünk.

Jack
- Amióta ez a vörös ribanc a nyakamon van - motyogtam a háta mögött sétálva, majd a konyhába érve leültem az egyik székre.

Sidney
Hiába motyogott így is meghallottam és nem bírtam megállni nevetés nélkül. 
- Nocsak, még sem mindenre alkalmas az a nő? - kérdeztem cinikusan, majd Jack csészéjébe töltöttem teát, mivel más nem volt az asztalon. Kicsit olyan volt mint a régen. Nagyon nehezen álltam meg hogy ne adjak neki egy csókot mint régen. De nem akartam elsietni a dolgokat. Egy év után újra egymáshoz kell szoknunk.

Jack
Egy hirtelen csók a frászt hozta volna rám. Új volt a helyzet, és nem örültem annak, hogy visszatértem ide. Különös volt újra egy fedél alatt lenni azzal a nővel, aki csak papíron a feleségem, azt sem tudom igazán, miért nem írtam még alá azt a nyomorult papírt, amivel végre megszabadulhattam volna tőle.

Sidney
Csendben ettem egy kis pirítóst meg megittam a teát, majd csak az asztal lapját figyeltem. Hogy lehettem ennyire idióta? Mi van ha Ő nem is akarta rendbe hozni a dolgokat? Gondolkodtam ahogy felkeltem hogy eltakarítsak magam után. - Te végeztél? Vagy szeretnél még enni? - kérdeztem tőle mielőtt neki láttam a mosogatásnak.

Jack
Némán ettem vele együtt. Nem tudtam miről beszélgetni vele. ha azt kérdeztem volna milyen élete volt eddig, a végén visszajutottunk volna a múltig. "Jó, de valahogy mégsem volt igazi". Igen, mert részben én is hibás vagyok ezért, eltaláltam? Ha azt kérdeztem volna, van -e már más valakije helyettem, tuti azt felelte volna hogy lehetek ilyen barom, mert nem tudna mást találni helyettem, és akkor azt hiszem, megfulladtam volna ültömben a meglepettségtől.
... Ha pedig az lett volna a kérdés mennyire magányos, az enyémmel azonos választ kaptam volna meg.
- Nem vagyok éhes - álltam fel az asztaltól.

[size=12.727272033691406]Sidney[/size]
Mikor felkelt az asztaltól össze szedtem az ő edényeit is majd nyugodtan elmosogattam. Volt időm hozzá szokni hogy magamról kellett gondoskodnom. Vajon miről beszélhetnénk? Most valahogy nem jut eszembe semmi és a csend is kínos. Jobb ha most haza megyek. Gondolkodtam ahogy sikerült befejezni a mosogatást. Majd gyorsan felmentem a csizmámért. Szerencsére a kölyök nem követett mert nem tudott egykönnyen feljönni a lépcsőn. Felvettem a csizmám majd újra lejöttem. 
[size=12.727272033691406]- Most jobb ha haza megyek. Hova raktad a kocsi kulcsom? - kérdeztem nyugodtan, ahhoz képest hogy menekültem. Saját magam elől. A telefonom hirtelen megcsörrent és reméltem nem az hívott akire számítottam. Mikor felvettem minden reményem szerte foszlott. - Téged keresnek. Az ügy el van intézve. - mondtam hogy értse miről volt szó. Még ő telefonélt én a tolóajtó előtt megálltam és kifelé bámultam. Ennyi volt?  [/size]