Vámpírok bálja

Oliver
Térdre zuhanok mikor elenged. Néhány foszlányt hallok csak, abból amit a másik lány mond.

/Banci, imádom Virginia képét! gyönyörű ez a lány!/

/örülök, hogy tetszik! nekem személyes kedvencem ^^/

Ayren:
- Naa, ez a beszéd! Hidd el, jó műsorunk lesz! És csak hogy érdekesebbé tegyük, most magammal hozom a srácot. Így kijárkálnunk sem kell, a többiek meg csakugyan látni fogják, hogy már nem ér rá lecsapni - mondtam vidáman, ahogy a vállamra kaptam. Kicsit nehéz súlyú volt ugyan, de elbírtam.

Oliver
Teljesen elvesztettem az eszméletem. Nem tudtam mi történdik. Talán meghaltam? Lehet. Ki tudja.

Virginia
Furcsállva néztem Ayrent. Nagyon különösen viselkedett, még nem láttam ilyennek.

Ayren:
Nem tagadom, tényleg furcsán viselkedtem, egyelőre magam sem értettem, miért. Azt hiszem egy kicsit megsajnáltam a srácot, volt valami a szemében, ami arra ösztönzött, hogy megtegyem, de jézusom...  Erre még gondolni is rossz! Én soha nem könyörülnék meg egy emberen sem, nem dehogy! Sőt! Örömmel nézem végig szenvedésüket, ahogy kiszáll belőlük az élet, ahogy vérük eggyé válik az enyémmel, az az érzés fantasztikus, s ezt az érzést semmi nem tudja felülírni bennem.
- Mehetünk - néztem rá.

Virginia
-Menjünk! - mondtam majd elindultunk. Azon gondolkodtam hogy mi lehet Ayrennal amiért ilyen különösen viselkedik. Eddig sosem tett ilyet, és főleg nem tálalt elém ilyen átlátszó és nevetséges kifogásokat vagy minek is nevezhetném ezeket.

Ayren:
Sejtettem, hogy Virginia nem dől be az én ósdi trükkjeimnek. Ugyan már! Nem hülye, neki is van esze. Hamar kiszúrja az átlátszó kifogásaimat, most meg nyilván azon töri a fejét, mégis mi ütött abba a lányba, aki alig két napja örömmel nézte végig egy a kastélyban élő fiatal vámpír kegyetlen halálát. A lakótársak végeztek vele, mert nem bizonyult elég erősnek. Szánalmas! Annyi ereje sem volt, hogy felpofozza az egyiket. Néma csend honolt közénk, viszont én nem tudtam megtörni. Túlságosan lekötöttek a gondolataim, a jelen helyzet. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha a srácot bezárom egy szobában és ott hagyom.

Oliver
Csak a sötétséget láttam magam körül. Nem tudtam mi folyik körülöttem. Csak néhány régi emlékkép jelent meg előttem. Vajon meghaltam? A sok régi emlék után egy gyönyörű barna szempárt látok magam előtt. Hihetetlenül gyönyörű még is mintha elveszett volna belőle minden érzelem. Egy pillanatra kinyitottam a szemem. Csak a földet láttam, de megint visszasüppedtem a söpétségbe.

Ayren:
Elgondolkodtam rajta, mit is csináltam a fiúval. Tudtam, hogy nem helyes ahogy cselekszem, Virginianak pedig nem azt kéne látnia, voltaképp... Hogyan mentem meg a prédát hanem inkább azt, hogyan végzek vele. Régebben segítettem neki azzal, hogy mutattam néhány trükköt, amivel könnyebben szerezhet több zsákmányt, rövid idő alatt. No de visszatérve a témához nem tudtam megérteni magam. Mit csinálok? Nem szabadna ezt tennem, mégis vígan sétálok egy emberrel a vállamon. Mindegy, onnantól kezdve hogy bezárom abba a szobába, csak figyelni fogom, de közeledni nem közeledem hozzá.

/Na, itt mi lesz? Elakadtunk?/

/el xD legalábbis részemről tuti :"D/

[Max ugrunk picikét, mondjuk úgy, hogy már a kastélyban vagyunk, az eltervezett vadászat után.]

/nekem rendben/

/Nenkem a kilenc is páros/

[Naa akkor... ]

Ayren:
[...]
Hamarosan, immár teli hassal sétáltunk vissza a kastélyba. Közben jót beszélgettünk, bár nem túl sűrűn tettük ezt. Gyakrabban fordult elő, hogy közénk furakodott a csend. Volt olyan helyzet, amikor én nem is tudtam mit mondani. Megérkeztünk a fekete vaskapuhoz. Előreengedtem Virginiat, majd némán követtem őt. Jól éreztem magam, csak a viselkedésem gondolkodtatott el nagyon.

Virginia
[(((((((Ayren előbbi megszólalása nem segített sokat xD))))))))]
Mikor végeztünk a vadászattal, jókedvűen beszélgetve sétáltunk vissza a kastélyhoz. Ritkán fordult elő, hogy ennyit tudtunk fecsegni, de most volt témánk, nagyon rég töltöttünk így együtt egy kis időt és ezalatt sok dolog összegyűlt amit most megbeszélhettünk. Mikor elértük as nagy vaskaput, Ayren előreengedett én pedig bevártam őt.

Ayren:
- Jó volt ez a kis vadászat, nem? - kérdeztem csevegő hangon, miután bezártam a kaput és az épület felé vettük az irányt.

Virginia
-De, igazán élvezetes volt! - mosolyogtam Ayrenra miközben a kavicsos úton elindultunk a kastély felé.

Ayren:
- Örülök, hogy élvezted - mosolyogtam vissza rá, jókedvűen.
- Jól szórakoztam, sűrűbben is mehetnénk közös vadászatokra - tanakodtam el, miközben elértük a szürke épületet. Kinyitottam az ajtót, majd ismételten előreengedtem húgomat.

Virginia
-Én örömmel veled tartok bármikor, csak szólj! - néztem hátra Ayrenra mosolyogva. A hallban megálltunk.

Ayren:
- Rendben, mindenképp szólni fogok! Mondjuk holnap, vagy a hétvégén is mehetnénk - mondtam, mikor a hallba értünk.

Virginia
-Rendben. Nekem úgysincs más elfoglaltságom - egyeztem bele mosolyogva.

Ayren:
- Gondolom van, hogy néha nem kicsit unatkozol - pillantottam rá, ezután egy perc türelmet kértem, miközben az egyik földszinti szobába vittem a fiút. Lefektettem az ágyra, betakartam, majd rázártam az ajtót. Nem sokkal ezután visszasiettem a vörös leányzóhoz.
- .. szóval beszélgetni is tudunk - vetettem fel az ötletet.

Virginia
-Igen. Persze, beszélgethetünk bármikor. - bólintottam majd Ayenra mosolyogtam -A fiúval mit tervezel? - biccentettem az ajtó felé.

Ayren:
Elgondolkodtam. Különösebb tervem egyelőre nem volt, csupán a megfigyelés. Szemmel akartam tartani.
- Egyelőre semmi, csak az, hogy figyelemmel kísérem az átváltozását, ha időnek előtt nem hal bele - tártam ki karjaimat.  Sok olyan esetről tudok, amikor egy halandó közel volt az átalakulás végéhez, de az utolsó napokban, vagy pont annak eljöttével elhunyt. Nem mindenki éli túl ezt az egészet, mivel időleges, a test lassanként alakul át, s azt mégis drasztikusan teszi, bár azt hozzáteszem, viszonylag gyorsan lezajlik.

Oliver
Nem igazán emlékszem mi történt. Először azt hittem meghaltam, de mikor kinyitottam a szemem egy fehérre mázolt plafont látok. Nem értem mi történt, és nem tudtam hol vagyok. Nem féltem csak furcsáltam a helyzetett. Majd szép lassan eszembe jutott mi is történt. A part, a két lány. Vámpírok. Lassan felemeltem a kezem és megérintettem a nyakam. Már nem vérzett a seb. És nem is fájt. Egyedül azt nem tudtam hogy hol vagyok. Nagynehezen felültem majd körbe néztem. Egyfolytában az járt a fejemben hogy miért hagytak életben. Hisz nem akartak még egy puámpírt és azt mondák ha megharaptak át fogok változni. Akkor miért?

Ayren:
Némán figyeltem Virginiat. Türelmesen vártam reakcióit, esetleges kérdéseit, miközben a fiú sorsán elmélkedtem.  Igazából remek kérdés, miért is mentettem meg. Ahogy rám nézett akkor a tengerparton, valamiféle szomorúságot véltem felfedezni szemében, de nem a halál miatt. Úgy tűnt, nem fél attól, ha bekövetkezik, sőt! Talán tárt karokkal várná?  Érdekesnek találtam ezt, lehet ez egy plusz indok a "Miért?"-es kérdésre.

Virginia
Csendben fürkésztem Ayrent egy darabig.
-Értem! - reagáltam kicsit késve az előbbi mondandójára.

Ayren:
- Van még esetleg... - vámpír gyorsaságom kihasználva a háta mögé kerültem. Magamhoz ölelve a füléhez hajoltam.
- ... más kérdésed? - kérdeztem lassan, suttogva. Örültem volna, ha nem kíváncsiskodna annyira, mert az én dolgom, hogy épp mit tervezek a fiúval. Persze jogos, ha tudni szeretné, elvégre a testvérem... Csak nem titkolózhatnék előtte semmiről, előbb-utóbb úgy is kiderülne, ha hazudnék. Másrészt pedig vele nem is tennék ilyet, hiszen szeretem. Mindig őszinte vagyok, legyen szó bármiről, kivételt a kastély többi lakója képez.

Virginia
-Nem, Ayren, egyelőre nincs több kérdésem - feleltem teljesen nyugodtan, sőt, halványan elmosolyodva.

Ayren:
Örömmel láttam, hogy nyugodt. A legtöbb vámpír ilyenkorra kővé dermedve állt, talán még remegtek is egy kicsikét. A hangnem, amit velük szemben használtam, mindig barátságtalan, kissé lekezelő volt. Ha valami nem tetszett, ahhoz rögtön kommentárt fűztem, nem épp a jó értelemben. Csípős megjegyzéseim vannak, amit nem félek kimondani. Nyíltan és bátran megteszem.
- Rendben - fúrtam arcomat nyakába, majd megpusziltam az arcát és elengedtem.
- Van kedved beszélgetni egy csésze forró tea mellett? Van még hozzá vér is - vigyorodtam el. Na igen, ha vámpír vagy, vér nélkül még egy csomag chips is hamar kijönne belőled.

Virginia
-Hogy mondhatnék nemet egy ilyen ajánlatra? - kérdeztem a tőlem megszokott kedves, kislányos mosollyal.

Ayren:
- No, akkor menjünk! - mondtam vidáman, ezután a konyhába vonultunk. Kinyitottam az egyik szekrényt, ahol tucatnyi filter állt rendelkezésünkre, a mélyhűtő pedig dugig volt vérrel.
- Milyet szeretnél? - fordítottam fel fejem, majd visszanéztem a kínálatra. Az sem lett volna rossz, ha csak random mond valamit, bőven lehet, hogy az is akad itt.

Virginia
Csak vállat vontam.
-Nekem mindegy. Válassz nyugodtan te - válaszoltam Ayrennak.

Ayren:
Bólintva előkaptam néhány citromosat, majd egy vízzel megtöltött teafőzőbe dobtam. Ezután felraktam a gázra, és amíg forrt, a pultra helyeztem két bögrét.
- Mi legyen a téma? - néztem rá mosolyogva.

Virginia
-Ami csak eszünkbe jut, kedves nővérkém! - feleltem, vidáman mosolyogva - Például ... várunk új lakót? Tudod, megüresedett az egyik állandó szoba.

Ayren:
Elgondolkodtam egy pillanatra, nem is tudtam, hogy megüresedett az egyik szoba. Ennek eredményeképp rövid ideig kérdő tekintettel meredtem rá.
- Nos, várunk, de ha mondjuk egy hét múlva senki nem csap le rá, maximum a zsákmány foglalja el. Úgy sem él sokáig - mondtam a teafőzőt fürkészve. Még nem sípolt, szerencsére.

Virginia
-Értem - bólintottam, majd egy ideig ne szóltam többet. Ezt a témát hamar kibeszéltük.

Ayren:
- Szerintem hamar akad rá jelentkező? - kérdeztem, mikor sípolni kezdett az a vacak. Leszedtem a tűzhelyről, majd elzárva a gázt, megöltöttem a bögréket és a kezembe vettem.

Oliver
A vérveszteség miatt, elég gyenge voltam de azért megpróbáltam fölkelni. Hát nem sikerült. Mikor kiültem az ágy szélére, megpróbáltam fölállni, de vissza zuhantam. Lecsúsztam az ágyrál hogy a földön üljek. Hátamat az ágynak döntöttem és a plafont figyeltem.
-Na, szép. Egy kis vérveszteség, és már lábra sem bírok állni.-morogtam az orrom alatt. Jó lett volna tudni, hogy mi a céljuk velem. Tényleg nem érdekelt ha végem. Csak én voltam gyáva hogy megtegyem.

Virginia
-Ne tudom. De én örülnék neki ha lenne egy új lakó a kastélyban - mondtam , még mindig mosolyogva.

Ayren:
- És ki? Mondjuk egy ismerős? Vaaagy talán egy új fiú? - kérdeztem vigyorogva. Letettem az asztalra a két bögrét, majd leültem.

Virginia
Erre sértődötten lebiggyesztettem a szám.
-Gonosz vagy! - vetettem oda Ayrennak - Egyből ilyeneket feltételezel rólam?

Ayren:
- Hidd el, ez még koránt sem az - kortyoltam bele az italba.
- Één? Ááh, dehoogy! - mondtam halkan, persze eszembe jutott egy-két dolog. Mindenki talál egy társat előbb-utóbb, akivel remekül kijön és amiből még szerelem is kikerekedhet.

Virginia
-Akkor mi volt az a fiús megjegyzés? - kérdeztem miközben megkóstoltam a teámat.

Ayren:
- Háát... Mondjuk az hogy.. Bevallom, gondoltam egy-két dologra - tettem le a bögrét.

Virginia
-De tudod hogy én nem vagyok olyan - ráztam a fejem - Mèg bőven ráérek, alig vagyok 200 éves - motyogtam a bögrém mögül.

Ayren:
- Tudom jól mennyi vagy, bár már nem ártana egy barát. Nem vagy így magányos? - kérdeztem kíváncsian, újabb kortyokat felhörpintve.