Vámpírok bálja

Dorian
- Már későőő! - mondtam, majd magam is kinyomtam a kagylót.

Edward
- Mit keresel? - dőltem neki unottan az ajtófélfának.

George
- Szerintem nem vagy az egyáltalán - feleltem kedvesen.

Nolan
-Egy fekete fém dobozt. - mondtam és tovább kutattam a szekrényben.

Natasa
- Sajnálom te ezt nem érted. Nekem nem lenne szabad egy kis gyengeséget se mutatni, de a vérszomj még engem sem kerül el. - mondtam halkan.

Edward
Elgondolkodtam mire kell neki egy vacak doboz, de nem jutott eszembe értelmes válasz, ezért rákérdeztem.
- Miért keresed azt? - éreztem, ahogy hirtelen felszaladnak szemöldökeim. Azzal készülsz leütni a közelgő alakot? Elég lenne ha én herén rúgnám, akkor biztosan a földön maradna egy ideig.

Dorian
Elvigyorodtam az utat figyelve. Tudtam hogy már nem kell sok, csupán 20 perc és indulhat a móka.

George
Megcsóváltam a fejem.
- Ember vagy te is, így szerintem nem baj, ha mutatsz egy kicsit a valódi önmagadból, másrészt hozzáfűzöm, hogy nem vagy gyenge, csak érzelmes. Harmadrészt meeeg persze hogy nem, mert az ösztönöket sosem tudnánk igazán az irányításaink alá vonni... Úgyhogy igyál belőlem.

Nolan
- Meg kell védenem anyámat. És ahhoz kell egy fegyver. - mondtam dacosan. - A dobozban egy fegyver van. - mondtam. Nagyon féltem de most nem érdekelt. Emlékszem apám mielőtt elment egy levéllel együtt hagyott anyámnak hagyott egy fegyvert hogy megvédjük magunkat. 


Natasa
- Nem. Nem fogok belőled inni. - válaszoltam dacosan.

Edward
Felnevettem. Arra gondoltam hogy egy ősrégi revolvert húz elő netán, amivel azt hiszi, bárkit is megölhetne.

George
- És miért nem? - kérdeztem vissza konokul.

Nolan
Nem érdekelt hogy nevet. Hisz nem tudta az igazságot a családról. Mikor végre megtaláltam a dobozt, levettem a nyakamból az aranyláncon lógó kulcsot. Remeg a kezem. Ez nem lehet igaz. Tényleg szánalmas vagyok. Apám nem hiába hagyott el minket. Miattam mert nem vagyok elég erős. Hogy a nyomdokaiba lépjek. Gondolkodtam és alig kaptam levegőt. Rettegtem hogy valami nagy baj lesz.

Natasa
-Mert megfogattam hogy nem fogok mások vérén élni. A fajtánkat pont ezért üldözik. Mert másokat bántunk. - mondtam lehajtott fejjel.

Edward
- Oké, mi bajod? - kérdeztem közelebb lépve hozzá. Én is érzem, hogy valami nagy van készülőben. Fogalmam sincs mi az, de a különös telefonbeszélgetésből ítélve biztos nem lesz mindennapi dolog. Remélem így lesz, kéne már egy kis izgalom.


George
- Akkor segítek az ellenség elleni harcban is - feleltem rá makacsul.

Nolan
-Félek... Apám azért ment el mert én nem vagyok elég erős. De most meg kell védenem anyámat és kénytelen vagyok fegyvert fogni. - mondtam és végül kinyitottam a dobozt. Amiből elő bukkant egy ezüst színű kézifegyver.

Natasa
-Nem kérhetem ezt. - nem akartam hogy baja essen.

Edward
- Elég szánalmas vagy, ha nem mersz harcba állni akkor, amikor kéne - mondtam komolyan, elfordulva tőle.

George
- De-deeee! - bólogattam hevesen.

Nolan
- Ki mondta neked hogy nem fogok harcba szállni. Meg mondtam nem? Megvédem az édesanyámat! - Mondtam és a helyére illesztettem a tárat. Ami jó egy vámpírnak az tökéletes egy embernek! Gondoltam magamban és magam mellé engedtem a fegyvert jobb kezemben tartva azt. 

Natasa
-Miért vagy ilyen makacs? - kérdeztem tőle és hozzá bújtam. Furcsa volt hogy alig ismer és így törődik velem. - Régen volt már hogy valaki ilyen kedves volt velem. És felajánlotta a vérét. - mondtam csukott szemekkel.

Edward
- Igazán? Kíváncsi vagyok mit kezdesz a rejtélyes valaki ellen, ugyanis nem biztos hogy hatásos lesz a fegyvered, jó magam pedig nem fogok segíteni - feleltem rá, árgus szemekkel fürkészve őt.

George
- Nem tudom, lehet azért mert férfiből vagyok - nevettem hangosan - Deeee azt komolyan mondtam, hogy ihatnál belőlem...Sőt, nem csak ihatnál, hanem innod kéne.

Nolan
- Ha egy vámpírt leterít... Egy embert miért ne ölne meg? - kérdeztem tőle és megszorítottam a fegyver markolatát. - Akkor miért vagy még itt ha nem akarsz segíteni? - tettem hozzá és ránéztem. Féltem de tudtam hogy meg kell védenem azt aki számomra a legfontosabb. Ha kell ma mindenképp használom ezt a fegyvert. Nem sokat köszönhetek az apámnak. De ezért most hálás vagyok. Mert legalább egy kis esélyem van. 


Natasa
- Makacs kutya! - mondtam halkan. '' Ha megragadok valamit azt nem eresztem. Ezért felőlem hívhatsz makacs kutyának! '' hirtelen felrémlett bennem egy nagyon régi beszélgetés ami csak feltépte a régi sebeket. - Nekem nem a véred kell. Csak csókolj meg kérlek. - mondtam halkan ahogy óvatosan rá pillantottam.

Élliot
Egy ideig sétálgattunk és beszélgettünk Anaval, mármint a beszélgetést csak a magam módján értem, mert igazából nem volt az .... Szóval még körbemászkáltuk a kertet, megnéztük  a szökőkutat és tettünk egy kört a hátsó udvaron, majd elköszöntünk egymástól és én felindultam a szobákhoz hogy megnézzem, Dee felébredt-e már.

Edward
- Kíváncsi vagyok arra, hogyan ölnek meg téged! - röhögtem fel vidáman, mintha csak arról beszéltem volna, mit fogok megnézni a moziban egy esti vetítés során.

Dorian
Már nem kellett sok, hogy odaérjek. éreztem, hogy egyre izgatottabb leszek, miután alig negyed óránk volt hátra.

George
- Nyugodj meg, nincs semmi baj - suttogtam félre söpörve egy kósza tincset hajából, majd kedvesen újra megcsókoltam.

Nolan
Egyre csak feszültebb lettem és nem segített Edward gúnyolódása. Kimentem a szobámból és anyám szobájához mentem. Résnyire nyitottam az ajtót és benéztem még aludt szerencsére. Ahogy őt figyeltem kicsit legondolkodtam. Ha ezt túlélem muszáj leszek valamit kitalálni hogy megvédjem őt. Lehet tényleg jobb lenne neki a kórházban. Hisz van hogy engem már meg sem ismer. És ott legalább megfelelő ellátásban részesülne. És vigyáznának rá. 


Natasa
Melegség járt át mikor megcsókolt. Annyira gyengéd volt és finom. Minden pillanatot egy öröké valóságnak éreztem, de ez most jó volt így. Nem tudtam volna megmondani mit is érzek de jó volt ez így.

Edward
Hirtelen dörömbölést hallottam a bejárati ajtó felől majd azt, mintha bevernék valamivel.
- Azt hiszem megjött a "vendéged" - kuncogtam gúnyosan.

George
Jól esett az, hogy vele lehetek. Valamiért boldognak éreztem magam a közelében.

Dee:
Hát... igazság szerint nem is nagyon aludtam. Nem is próbáltam és nem is akartam. Csak ültem a szobámban a földön és bámultam magam elé. Már nagyjából megbékéltem ezzel a vámpírosdival. Na jó, az túlzás, hogy megbékéltem, inkább csak beletörődtem. Mi mást tehetnék? Annyira sok lehetőségem nincs.

Èlliot
Amikmor felértem, óvatosan bekopogtam az ajtón. Nem akartam felkelteni ha esetleg alszik.

Nolan
Mikor meghallottam a dübörgést arra kaptam a fejem. Nem akartam de önkéntelenül is megremegtem. Mély levegőt vettem és farmerom derekába tűztem a fegyvert és pólómmal letakartam. Éreztem hátamon a hideg fémet de ez most megnyugtatott.

Natasa
-Lassan indulnunk kéne. Már csak néhány óra van napfelkeltéig. Nem lenne jó ha itt érne minket a hajnal. - mondtam halkan, és megpróbáltam felkelni.

Dee:
A kopogásra felkaptam a fejem és néhány másodpercnyi hezitálás után kiszóltam,hogy bejöhet.

Èlliot
Lassan benyitottam.
-Szia ... - köszöntem halkan a lánynak.

Dee:
-Szia -pillantottam fel rá. Határozottan megkönnyebbültem, hogy ő az. Volt egy olyan érzésem, hogy a többiek nem lesznek olyan kedvesek, mint ő.

Èlliot
-Hogy vagy ...? - kérdeztem tétován miközben beljebb tántorogtam.

Dorian
Nem bírtam tűkön ülni tovább. Amint megérkeztem, felkaptam a magammal hozott kis baltát és azonnal nekirontottam az ajtónak, nem törődve azzal, ki figyel fel még rám a kiszemelt lánykán kívül.

Edward
- Csak nem megijedtél? Szánalmas vagy, ha ennyitől megijedsz - törtem meg a házban eluralkodni készülő csendet.

George
- Jó ötlet - értettem egyet.

Nolan
- Ha már nem akarsz segíteni legalább fogd be! - morrantam rá és az előszoba felé indultam. Megpillantottam a férfit aki mindig a a kávézóban volt és utánam koslatott. - Maga?!!  De még is mit akar? - kérdeztem indulatosan. Láttam a kis baltát a kezében sejtettem hogy nem lesz egyszerű az ügy.

Natasa
Fölkeltünk majd vissza hívtuk a lovainkat. Még szerencse hogy jól voltak idomítva. Majd felültünk és most egy darabig nyugodt tempóban haladtunk. Legszívesebben elmenekültem volna az ösztöneim elől. Továbbra is lehajtott fejjel ültem a lovon így nem igazán láthatta szemeimet. Miért nem figyeltem jobban? Én ostoba. Legközelebb figyelnem kell hogy nálam legyenek a vérpótlók. Gondolkodtam ahogy lépésben haladtak lovaink. 

Dorian
- Helló szívi! - köszöntem vigyorogva - Ki akarom mulatni magam, utána meg egyszerűen tovább állok, de az is megeshet, hogy magammal viszlek téged is, mint zsákmányt - léptem közelebb hozzá, különösen csillogó szemekkel.

George
Eloldoztam a csomót amivel kikötöttem szerencsétlen állatot, majd felülve rá Natasa mellé vándoroltam. Nem láttam jól az arcát, de sejtettem hogy a vérszomj kapcsán rágódik. Én a természet híve vagyok, ennél fogva sosem mennék bele abba, hogy holmi vérpótlókkal tömjem tele magam.

Nolan
- Ch. - szorítottam ökölbe a kezeimet. - Miért van hogy rám mindenki prédaként tekint? - kérdeztem és Edwardra néztem. Nem tetszett hogy a második férfi néz prédának aki ráadásnak ember.

Natasa
Megértem ha ő máshogy vélekedik mint én. Egy ideje már nehezen tudok én is hinni. Rajtam kívül kevesen vannak akik úgy gondolják hogy békét teremthetünk. - Te sem hiszed hogy békét hozhatunk, igaz? - kérdeztem ahogy szemem sarkából rápillantottam. Egy pillanatra láthatta hogy a szemem vörösen izzik de azonnal elfordítottam a tekintetem és kicsit gyorsítottam lovam léptein.

Dorian
- Talán azért, mert gyenge vagy? - egyszerre mondtuk ezt, s vontuk fel szemöldökünket az idegen fazonnal, aki valahonnan ismerősnek tűnt nekem. Felé vetettem egy grimaszt, aztán arra sem méltattam hogy a továbbiakban ráfigyeljek. Azt lekötötte a lány, aki olyan vékony volt, mint egy nádszál, és minden bizonnyal érintetlen. Hmmm....

George
Óvatosan odaoldalaztam hozzá, az volt a tervem, hogy átülök az ő lovára és akkor is megpróbálom rávenni arra, hogy belőlem igyon.
- Deee, hzek a béke teremtésben, csak mivel régóta az emberek vérén nevelkedek amiről minden bizonnyal nehéz lenne átállni másra, háát.... Igazából magam sem tudom miben hiszek már.

Nolan
- Fulladjatok meg! - morrantam mikor egyszerre szólaltak meg. Örültem volna ha nem járt volna ennyire egy rugóra az agyuk. Kirázott a hideg mikor a tag rám nézett. Rosszul voltam a gondolattól is ha csak bele gondoltam mit akart. - Nem vagyok gyenge. Egy a legerősebb vadászok családjába tartozom. Nem vagyok gyenge! -  néztem dühösen az idegenre. Pedig tudtam jól hogy az vagyok. Hisz az apám is miattam hagyott el minket. Nem voltam elég erős a számára. Hogy a nyomdokaiba lépjek. 

Natasa
- Mit csinálsz? - lepődtem meg mikor át ült az én lovamra. Jobban meglepődtem mint a lovam. - Már én se nagyon tudom hogy miben higgyek. Régen elvesztettem a célomat amibe századokig kapaszkodtam de mára már szem elől tévesztettem azt. - mondtam halkan.

Edward
- Kedves bók, de nem hinném, hogy bármikor is teljesülne - szóltam be, majd hangosan felnevettem.

Dorian
Hirtelen bevillant az idegen, így végül mégsem tudtam ahhoz tartani magam, hogy ne figyeljek rá. Már láttam, az utcán a kávézónál. Micsoda véletlen, hogy megint viszont láthatom? De vajon mit keres itt?
- Miért tagadod azt, ami nem igaz? - kérdeztem röhögve.

George
- Azt, amit te nem tennél meeeeg - válaszoltam elvékonyított hanggal, majd egyik kezemből a másikba vezettem a másik ló kantárját, ahogy átöleltem Natasat, és óvatos csókot leheltem nyakába.

Dee:
-Megmaradok -mosolyodtam el nagyon halványan. Igazság szerint kezdtem testileg egyre pocsékabbul lenni, de gondoltam ezt nem teszem hozzá.

Èlliot
Lrültem vele szemben a földre.
-És ....felkészültél? - kérdeztem halkan.

Nolan
Valahogy el kéne érnem hogy egymásnak essenek. Edward tuti győztesen jönne ki a balhéból. Nálam az is csoda lenne ha életben maradnék.  Gondolkodtam ahogy a férfival szemben álltam. Igaza volt gyenge vagyok de nem adhattam fel csak úgy. Egyszerűen nem tehettem. Éreztem ahogy a dühtől forrni kezd a vérem. Nagyot nyeltem ahogy újra a kis baltára pillantottam. És egyre jobban azt éreztem hogy katasztrófa közeleg.

Natasa
Nagyot sóhajtottam mikor a nyakamat megcsókolta de a kezét mivel átölelt megszorítottam mert tudtam mit akar.

Dee:
A szám szélébe haraptam.
-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen...

Èlliot
-Akkor...? - kérdeztem. Nem tudtam hogy akkor most mit akar tenni.

Dee:
Tehetetlenül megráztam a fejem.
-Sürgős...?

Èlliot
-Ha nem csinálod meg, talán csak pár napod van hátra .... - feleltem erre. Majd ő eldönti mennyire sürgős.

Dee:
Néhány másodpercig töprengtem.
-Talán az lenne a legjobb, ha túllennénk rajta...

Èlliot
-Rendben. Akkor ....csináljuk? - kérdeztem nyelve egyet.

Edward
Nem különösebben foglalkoztatott a baltás fickó látványa. Széles vigyort küldtem felé, miután egyszerre szóaltunk meg, de mindezt csak a furcsa véletlen, s amiatt mert szánalmasnak tartottam őt. A szeme is furcsa csillogású volt, mintha nem akarta volna hogy megtudjam, min töri a fejét.

Dorian
- No szívi - indultam meg felé - Készen állsz? Mehetnénk egy menetre!

George
Már csak az kellett, hogy esetleg megforduljon. Nem akartam mást, csak azt hogy ismét szájában érezze az igazi vér zamatát, s ezáltal ha annyira akar... erőt gyűjtsön, amíg előkutatja a vérpótlókat.

Dee:
Nem tudtam, hogy kettőnk közül melyikünk tart jobban ettől az egésztől. Mindenesetre én nem voltam valami biztos magamban. Vettem egy mély levegőt, majd nagyon lassan, kissé tétován rábólintottam.
-Csináljuk...

-------

https://szerepjatekok.hungarianforum.com/viewtopic.forum?t=59