Balaisania

/bocsi, de nem hisz ..../

/no problem.  /

/khm, paci, karaktered sincs, szóval nem tudom, hogyan tudnál csatlakozni/

Lorgi
Mosolyogva magamhoz húztam a lányt és finoman, játékosan megcsókoltam.

Signy
Miközben viszonoztam, akaratlanul is belemosolyogtam a csókba. Nagyon boldog voltam akkor, örültem hogy ott lehetek, a tündék városában, vele, és, hogy ebben a pár napban még a háború ügyei sem választhatják el tőlem.

/jesszusom, már én is undorodom a saját nyálas közhelyeimtől xD (és ez volt a legtűrhetőbb verzió ami eszembe jutott...) /

/ó, hidd el, van, hogy én is így érzek a saját hozzászólásaimmal kapcsolatban :DD például snowyban igen gyakran éreztem így/

/egyébként ne ugorjunk?/

/de, ugorjunk, szeretnék már egy kis akciót :") /

Lorgi
[...]
Estére egy vacsorára hívtak minket. Pár tünde, a királynő emberei, úgy döntöttek, meghívnak minket a hagyományos, ünnep előtti lakomájukra. Persze nem hagytuk volna ki a lehetőséget, és örömmel elfogadtuk a meghívást.
Ahogy besötétedett elindultunk a mágikus, világító kövekkel kirakott úton. A lakomát egy kis, erdei tisztáson tartották, egy hatalmas fűzfa alatt. Az a tó volt a fa alatt, amelyik fölött délután elsétáltunk. A kristálytiszta víz mintha világított volna a sötétségben. Ha az ember közelebb ment, láthatta, hogy a víz nem, de a színes halak valóban világítanak.
A lombok közül vidám, meseszerű tündezene szólt, a megrakott asztal körül ülő tündék nevetése egybeolvadt a muzsikával. Kíváncsi félmosollyal néztem az oldalamon lépkedő Signyre. Látni akartam, mit szól ehhez.

Signy
[...]
Este vacsorára voltunk hivatalosak. Amint besötétedett, elindultunk Lorgival. Ahogy mentünk , ámulva nézelődtem, így éjjel még varázslatosabb volt ez a hely, minden világított, szólt a zene , egyszerűen elbűvölt az egész. Szívesen megálltam volna minden lépésnél hogy kicsodálkozzam magam, mégsem tettem. Csak sétáltam tovább Lorgi mellett a lakomára megterített asztalhoz.

Lorgi
Láttam, hogy mennyire el van bűvölve, amin elmosolyodtam.
Ekkor az egyik tünde férfi felénk fordult. Hosszú, mogyoróbarna haja volt, barátságos, vízkék szemekkel és világos bőrrel. Finom arcvonásai ellenére is férfias volt a megjelenése, és meglepően magas volt, talán még nálam is magasabb. Mikor felismert, széles, hófehér mosollyal állt fölállt, és jött oda hozzánk.
- Lorgi! Örömöm, hogy itt látlak! - üdvözölt egy barátságosan.
- Nekem is örömömre szolgál, hogy itt lehetek, Farwydd. - válaszoltam mosolyogva. - Köszönjük, hogy meghívtatok minket.
- Csak nem engedelhetem, hogy egyedül vacsorázzatok. - mondta vidáman. Nagyon közvetlen volt velem, amit a tündék között ritkán tapasztalhattam. Farwydd egyike volt azoknak, akik még barátként tekintettek rám.
- Ő itt bizonyára Signy, jól mondom? - fordult a mellettem álló lányhoz. Én elmosolyodtam.
- Igen, ő itt a feleségem. - mondtam. Ezt azért jobb hangosan is kimondani, főleg, ha Farwyddal beszél az ember...
- Bájos. - felelt a tünde, le sem véve a szemét Signyről, majd egy finom mozdulattal megfogta a kezét, és az ajka elé emelte. - Örülök, hogy megismerhetlek. - lehelte a lány puha bőrére.

Signy
Egy tünde férfi odajött hozzánk és barátságosan köszöntötte Lorgit. Én szótlanul álltam akkor is mikor rám terelődött a szó. Aztán a tünde kezet csókolt nekem mire akaratlanul is elpirultam egy kicsit.
-Én is igazán örvendek, Farwydd! - mondtam neki félénken.

Lorgi
Finoman megköszörültem a torkomat, mire Farwydd rám nézett, majd elnevette magát, míg elengedte a lány kezét.
- Ugyan már! Lorgi, ismersz, nem igaz? - nevetett.
- Túlságosan is jól, Farwydd. - mondtam neki egy félmosollyal, mire újra csak nevetni kezdett.
- Gyertek, megmutatom a helyetek. - indult vissza az asztalhoz, mi meg követtük. Azért megfogtam Signy kezét...Ennyi tünde mellett nem lehet elég óvatos az ember.

/mondja ezt Lorgi .... xD/

Signy
Megmosolyogtam Lorgi viselkedését, még nem láttam ilyennek és nem is egészen értettem, de ezt nem tettem szóvá miközben a tünde elvezetett minket a helyünkre.

/jól van na :PPPP szereti Signyt/

Lorgi
Farwydd két székhez kísért minket, nem messze ültünk tőle. Mosolyogva váltottunk még pár szót, aztán ő is visszaült a helyére. Én kihúztam a széket Signynek, majd magam is leültem. Bal oldalamon ült a lány, tőlem jobbra pedig egy ezüsthajú, szigorú arcú tünde férfi...Igen, nem mindenki kedvelt úgy, mint Farwydd...
Azért akadt kedvemre való társaság is a közelben. Velünk szemben egy barátságos pár ült, akiket szintén még a kiképzésem idejéről ismertem. Ők még nagyon fiatalok voltak tünde szemmel nézve, ez még csak a második ünnepségük lesz. Főleg velük beszélgettünk, de hamar észrevettek minket mások is, például az egyik egykori edzőm, aki vívásra tanított. Az ő tréfáira aztán még képtelenség lett volna nem odafigyelni, így hamarosan vidám, olykor piszkálódás jellegű beszélgetés vette kezdetét az asztalnál.

Signy
Először nen igazán találtam a helyem a társaságban, inkàbb csak csendben figyeltem, alig szóltam pàr szót nèha-néha. Aztán ahogy oldódott a hangulat, lassan én is felbátorodtan és valanivel élénkebb résztvevőjévé váltam a beszélgetésnek.

Lorgi
Örömmel figyletem, ahogy Signy is egyre aktívabban részt vesz a társalgásban. Hamarosan a tündék már nem csak velem, de vele is törődtek, kedvelték a lányt, rendesen viselkedtek vele. Néha kapott pár tréfát, de ilyenkor mindig mosolyogva visszaküldtem azt, vagy épp néha ő is ügyesen megoldotta a helyzetet. Büszke voltam rá. Egy idő után azon kaptam magam, hogy csak egy elmélázó mosollyal nézem a szinte ragyogó lányt... Olyan gyönyörűnek láttam, ahogy mosolygott...

Signy
Egy idő után magamra találtam, bátran felelgettem a kérdésekre és én is kérdeztem a tündéktől. A tréfálkozások sem zavartak, gyorsan megtanultam hogyan kell reagálni rájuk és onnantól kezdve már tényleg felhőtlen jókedvvel , fesztelenül vettem részt a társalgásban, ahogy csak ritkán tettem.

Sloáyya
Ott ültem én is. A lakomán. Signy mellett.
Bosszúsan összefontam a karjaim magam előtt. Mit keres ez itt? Minek kellett magával hoznia ezt a lányt? Miért nem egyedül jött? Bosszantott az emberlány. Miért kell itt lennie? És Lorgi miért néz rá úgy...Vagyis inkább miért rá néz úgy?....
Szomorú voltam és bosszús. És féltékeny. Nagyon, nagyon féltékeny.
Csak hallgattam, ahogy Lorgi beszél....Ahogy Signy nevet....Aztán ahogy a lány beszél....Mindenki szerette. Mérgesen összeráncoltam vékony szemöldökömet. Miért kell itt lennie?

Signy
Nemsokára olyan téma felé terelődött a beszélgetés, amihez én nem igazán tudtam hozzászólni, tehát csak ültem csendben és mosolyogva figyeltem a körülöttem ülő és beszélgető tündéket, de mégis leginkább Lorgit.

Sloáyya
Signy egy időre elhallgatott. Láttam, ahogy Lorgira néz, miközben a férfi épp Farwydd egyik tréfáján nevetett... Hirtelen indulattól fűtve a lányhoz hajoltam.
- Nehogy azt hidd, hogy eddig csak rád nézett úgy. - súgtam neki fojtott, sértett hangon.

Signy
Meglepetten fordultam a mellettem ülő tünde lány felé.
-Ezt ho-hogy érted? - kérdeztem furcsán.

Sloáyya
- Nem te voltál neki az egyetlen. - mondtam féltékenyen. - Rám is nézett már így. De te elrontottál mindent! - suttogtam dühösen.

Signy
Azt hiszem, teljesen elfehéredtem. Nem akartam hinni neki. De a tündék nem hazudnak - kántálta egyre a fejemben egy kis hang és én már csak azt vettem észre hogy Lorgihoz fordulok.
-Ugye ...ugye ez nem igaz? - kérdeztem önképtelenül, még mindig fehér arccal, de csak akkor fogtam fel, hogy nem is tudhatja miről beszélek, amikor már kimondtam a kérdést.

Lorgi
Épp nevetve nyúltam egy kristálykehelyért, mikor Signy felém fordult és kérdezett valamit. Belekortyoltam a borba és fölvontam a szemöldököm.
- Mi? - kérdeztem, mikor letettem a kelyhet. Ekkor vettem észre, hogy Signy milyen sápadt...És a tünde lányt mögötte. Hollófekete, leomló haj, kristálytiszta, kék szemek, tökéletes vonalú szemöldök, ami most dühösen össze volt húzva...Sloáyya....
Azt hiszem, a vér az én arcomból is kifutott.
- Signy, én nem... - kezdtem a mentegetőzést.

Signy
És itt teljesen összetörtem. Tudta, miről van szó. Anélkül hogy én vagy a tünde lány bármit is mondtunk volna. Tehát megtette. Tényleg megtette velem.
Éreztem ahogy a könnyek fojtogatni kezdenek, de még tartottam magam.
-Igen, Lorgi? Te mit nem? Hallgatom ... - mondtam remegő hangon, halkan, mégis dühösen. Még sosem aláztak meg ennyire, és nagyon fájt, hogy ennek pont most kell megtörténnie.

Lorgi
Nem hazudtam. Most nem. Neki nem.
- Kérlek, Signy...Én nem...Az...Az olyan rég volt...Még nem ismertél. - mondtam finoman megcsóválva a fejem. Nem volt kedvem erről beszélni itt, a tündék előtt. Bár ők még nem vették észre, hogy elhallgattam, tudtam, hogy hamarosan feltűnik nekik.

Signy
Erre csak megráztam a fejem, majd a szemébe néztem.
-Úgy tűnik, még mindig nem ismerlek - vetettem oda neki majd felálltam és még mindig a könnyeimmel küzdve elviharzottam. Nem akartam sírni. Még nem. Addig tartani akartam magam amíg ennyien láttak. Csak futottam. Nem tudom hova, egyszerűen el, a sötétbe, ahol elbújhatok és egyedül lehetek a gondolataimmal.

Lorgi
Egy pillanatra visszafordultam az asztalhoz. Kérdő tekintetekkel találkoztam, de nem álltam meg, hogy válaszoljak a fel nem tett kérdésekre. Csak fölálltam a székemről és Signy után eredtem, aki már el is tűnt a fák között.

Signy
A fák közé rohantam, oda ahol már nem látszottak a tünde város fényei és ahol már nem hallatszott más zaj, csak az éjjeli állatok motozása, a gallyak recsegése a lábam alatt és a légzésem ahogy a futástól gyorsabban, zihálva veszem a levegőt. Amikor már úgy gondoltam elég messze vagyok, nem bírtam tovább, lerogytam az egyik vastagabb fa tövébe és engedtem hogy kitörjön belőlem a zokogás. Átvert. Megszégyenített. Félrelépett, ágyba bújt azzal a tündével, aztán szemrebbenés nélkül a szemembe hazudta , hogy szeret. És én elhittem neki ... - ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztam a fejemben , amelyeket egyszerűen nem tudtam visszafogni, és egyre csak rosszabbul éreztem magam miattuk. A térdemre hajtott fejjel sírtam, levegőt is alig kaptam a könnyektől amelyek a szememből ömlöttek.

Lorgi
Követtem a lányt, de egy idő után elvesztettem a nyomát. Hiába kiáltottam utána, meg sem hallott...Eredménytelenül kerestem, egyszerűen mintha elnyelte volna a föld.

Signy
Sokáig ültem ott zokogva és közben éreztem hogy kezdek rosszul lenni a sírástól. Szédültem, fájt a fejem és hányingerem is volt. Ahogy a könnyeim elapadtak, csak ezek az érzések maradtak és persze azok a mély és friss sebek amelyeket nem láthatott senki, viszont én nagyon is éreztem. A térdemre hajtott fejjel behunytam a szemem és próbáltam azon gondolkodni hogy mit tegyek most. Fogalmam sem volt róla, mi lesz velem, egyben voltam biztos: hogy nem megyek vissza Lorgihoz, ma éjjel biztosan nem. Ha nincs más megoldás, ott maradok a fánál és inkább halálra fagyok, de akkor sem megyek vissza.
Sokáig gondolkodtam, egyedül, a földön ülve , egyfolytában azt kérdezgetve magamtól hogy "Mi lesz most?" és közben szép lassan elnyomott az álom.
Nem tudom meddig aludhattam, de arra ébredtem, hogy egy kéz ér a vállamhoz. Lassan kinyitottam a szemem és felnéztem. Reifroline guggolt ott mellettem , az ő aggódó tekintetét ismertem fel a sötétben. Nem tudtam, hogy mit keres itt, de úgy gondoltam, ő is így van velem.
-Signy ... hogy kerülsz ide? Mi történt? - kérdezte tőlem a tünde suttogva mire nekem újra elszorult a torkom , és csak szomorúan megráztam a fejem. Képtelen voltam megszólalni, pedig már úgy-ahogy lenyugodtam. Ahogy lenéztem a földre, észrevettem, hogy valami nincs rendben. Remegek -hasított belém a felismerés. Ez eddig fel sem tűnt, nem azon járt az eszem milyen hideg van.
-Nem maradhatsz itt. Még megfázódol - közölte velem Reifroline a fejét ingatva, majd felállt - Gyere! - csak ennyit mondott, határozottan, mégis lágyan és kedvesen miközben a karját nyújtotta felém. Felnéztem rá majd megfogtam a kezét és engedtem hogy felhúzzon a talajról. Ezt követően nem szólt semmit csak gondoskodón átkarolt és megindult velem az erdőben. Nem tudtam merre, vagy hova megyünk , de nem is kérdeztem.
A tünde végül egy hatalmas fa tetejére épült szállásba terelgetett, amely sokkal nagyobb volt, mint amit mi kaptunk a férjemmel. Varázslattal gyertyát gyújtott és leültetett egy kis fa székre, majd pár percre otthagyott. Egy vödör vízzel és egy ronggyal tért vissza - senki ne kérdezze, honnan szedte, mert nem tudom- és helyet foglalt velem szemben, majd az anyagdarabot megmerítette a vízben és miután kicsavarta belőle a felesleget, óvatosan letisztította könny és sár áztatta arcomat. Ezután félretett mindent és kedvesen rám mosolygott.
-Így mindjárt más - mondta, majd mint aki megfeledkezett valamiről felpattant, és újra elsietett. Ezúttal, amikor visszajött, egy vastag pokrócot tartott a karjában. Ezt az ölembe terítette és megint leült velem szembe.
-Mesélj, Signy! Mi történt? Mi a baj? - kérdezte tőlem újra és ezúttal válaszoltam is neki. Halkan, akadozva , de elmeséltem mindent. Onnantól kezdve hogy Lorgi visszajött. Nem tudom miért, de bíztam benne. Pedig nem is ismerem, sőt, a háborúban ő a legnagyobb ellenségem, és mégis ... ő volt az egyetlen akinek mertem beszélni a magánéletemről. Talán mert a tünde volt az, aki nálam is jobban ismerte Lorgit.
Ahogy meséltem, figyeltem az arcát és úgy le tudtam olvasni róla mindent mintha csak a fejébe láttam volna. Mire végeztem, egyértelmű volt számomra, mennyire dühös, szinte éreztem a felőle áradó gyűlöletet és megvetést.
-Sajnálom - kezdte mikor megnyugodott - Tudom mire képes, de ezt nem gondoltam volna róla. - ezt inkább csak magának mondta, kicsit elmélázva - Figyelj, Signy. Holnap Lorgi nem lehet ellenség sem neked, sem nekem. De az ünnepség után megtalálom a módját, hogy elmondjam neki a véleményem, még ha ez nem is nagyon fogja érdekelni, ahogy ismerem - folytatta, mire én kicsit elszontyolodtam. Mondjuk nem is vàrtam többet, még ennyit sem , csak sajnáltam hogy most Reifrolinet is felidegesítettem. Ezután pár percig csak csendben figyeltük egymást, vagyis ő engem, én pedig a földet.
-Most feküdj le és pihend ki magad! Meglátod, holnap tisztábban fogod látni a dolgokat - tette végül a kezét a vállamra majd átvezetett egy másik helyiségbe ahol egy kisebb ágy állt. Valahonnan hozott nekem tiszta hálóruhát majd meghagyta hogy öltözzek át és aludjak és ott hagyott. Szót fogadtam neki, úgy tettem ahogy mondta. Nem gondoltam volna, de nagyon hamar sikerült elaludnom, eszembe sem jutott azon gondolkodni, hogy a tünde mit csinál most, hogy nekem adta az ágyát.

Lorgi
Signy este sem jött haza. Egész éjjel ébren ültem az ágy szélén, és vártam, hátha mégis betoppan, de csak nem érkezett. Mikor a nap felbukkant a fák fölött, felálltam, megmosakodtam és átöltöztem.

Reifroline
Az éjjelt Wind mellett töltöttem, a fa egy hatalmas üregében ahová a sárkány is kényelmesen befért. Elmeséltem neki, mit tudtam meg és kicsit kidühöngtem magam, amit Signy előtt nem akartam. Aggódtam a lányért és mérhetetlenül mérges voltam Lorgira, sajnáltam hogy holnap nem lesz alkalmam megmondani neki a magamét, de mint ahogy Signynek is mondtam, meg fogom találni a módját hogy legalább tudassam vele hogy mindent tudok és talán sikerül is szembesítenem önmagával.
[...]
Másnap reggel Wind oldalának dőlve ébredtem. Vigyázva, hogy ne ébresszem fel a sárkányt, felmentem a faházba, megmosakodtam és átöltöztem, majd benéztem Signyhez. Már ő sem aludt, az ágy szélén gubbasztott. Jó reggelt kívántam neki, majd adtam neki egy dézsa tiszta vizet és magára hagytam , hadd mosdjon és öltözködjön nyugodtan. Amíg a lány készülődött, megkaptam a reggelit amit felküldtek. Csak ott hagytam az asztalon , megvártam az evéssel Signyt.
Csendben fogyasztottuk el a tál tartalmát, a lány nagyon keveset evett, amit meg is értettem. Amikor mindennel elkészültünk, felvetettem hogy menjünk el és járjunk egyet, amibe a most mèg az általánosnál is riadtabb és elveszettebb kislány beleegyezett, tehát egymás oldalán kiléptünk a kunyhóból és elindultunk a fák lombjai közé épített házak között, lassan és csendben.

Sloáyya
Az este nem aludtam jól. Az a lány... Mérges voltam Lorgira. Azért, amit tett. Amit velem tett, és azért is, amit vele tett.
Álmatlanul forgolódtam az éjjel, alig pár percet sikerült aludnom, mégsem éreztem magam fáradtnak, mikor fölkelt a nap. Kikeltem az ágyból, és felöltöztem, földig érő, légies anyagú, kék ruhát vettem föl, ami szabadon hagyta a karjaimat és a hátamat. A hajamat egy csillogó, növénymintát mintázó csattal fogtam föl hanyag, mégis művészi frizurát kapva. Pár tincset hagytam kiszabadulni, hogy keretezzék az arcomat, és a hátamra lógjanak.
Mikor elkészültem, sétálni indultam. Őt kerestem...Épp ezért nem Lorgi szállása felé indultam. Úgy éreztem, az most az egyetlen hely, ahol biztosan nem találom meg.

/Na de várom már a haladást /

Signy
Ahogy sétáltunk Reifoline-al , csak tovább gondolkodtam. Ha eszembe jutott valami, azt megosztottam vele, de ő nem szólt hozzám, nem erőltette a beszélgetést. Azt hiszem, erre volt most szükségem. Hogy nyugodtan emészthessem magamban a történteket, és mégse legyek egyedül, legyen valaki akihez bizalommal fordulhatok.
Már egy egész nagy kört megtettünk, amikor szembe jött velünk egy hosszú,  aranyszőke hajú, élénkzöld szemű, nem túl magas, de tündéhez méltóan tökéletes alkatú tünde férfi , aki láthatóan megörült Reifroline-nak, mintha csak kereste volna a nőt. Kiderült, hogy ez így is volt, a tünde üzenetet hozott az ellenállás vezetőjének, miszerint Eslanzadí, a tündék királynője hívatja hogy méltón köszönthesse. Reifroline természetesen elment és mivel én nem tarthattam vele, elbúcsúzott tőlem. Ahogy egyedül maradtam, gondoltam, folytatom a sétát. Próbáltam egy olyan helyet keresni ahol lehetőleg nem zavarok senkit és ahol engem sem zavarnak.

/hát ....haladgatunk :"D /

Sloáyya
Egy kis tó mellett ücsörögve találtam rá a lányra.
- Nem mentél vissza hozzá. - mondtam. Ez egyszerre volt költői kérdés, és felesleges megállapítás. Tudtam, hogy nem ment hozzá vissza...
Leguggoltam a tó mellett álló fűz egyik magasan kiemelkedő gyökerére, és onnan figyeltem Signyt.

Signy
Végül egy kis tavacska partján telepedtem le és ott figyeltem a vizet, a gondolataimba merülve. Aztán megjelent az a tünde lány. Amikor hozzám szólt, csak megcsóváltam a fejem, de nem emeltem rá a tekintetem. Nem tudtam, mit akar. Még jobban tönkretenni?

Sloáyya
Sóhajtottam.
- Megértem, ha haragszol rá. - mondtam, miközben leültem és kinyújtóztattam a lábaimat. - Én is azt tenném... - pillantottam a lányra.

Signy
-Ezért ki nem haragudna? - kérdeztem meg halk, érezhetően szomorú hangon.

Sloáyya
Megvontam a vállam, de nem ellenkeztem.
- Keresett téged...Mikor elmentél... - mondtam.

Signy
-De nem talált meg. Szerencsére. Semmi szükségem az üres magyarázkodására. - motyogtam összetörve, mégis dacosan. Most is a vizet néztem, még mindig nem fordítottam a fejem a tünde felé.

Sloáyya
- Ahhoz ért. - horkantam föl egy kicsit. - A magyarázkodáshoz...

Signy
-Az biztos - adtam igazat a lánynak, miközben felidéztem magamban pár alkalmat amikor Lorgi hihetetlen könnyedséggel magyarázta ki magát igencsak szorult helyzetekből.

Sloáyya
Nekidöntöttem a hátam a fa törzsének, az egyik lábamat felhúztam és átkaroltam, hogy kényelmesen üljek.
- Ez a baj vele...Hogy túl jól bánik a szavakkal... - méláztam el, aztán eszembe jutott valami, ami miatt kicsit gúnyos félmosolyra húztam a szám. - Mikor még kiképzésen volt, Gwynnalt azt mondta neki, hogy egy tündéhez méltó az esze.

Signy
-De Reifroline szerint akkor még nem volt .... ilyen - mondtam, kicsit tétován az utlsó szót, nem tudtam megmagyarázni hogy milyen most Lorgi.

Sloáyya
Elmosolyodtam.
- Már akkor is jól forgatta a szavakat. - mondtam a lánynak.

Signy
Bólintottam, majd egy rövid ideig mindketten csendben maradtunk, amit egy sóhajjal törtem meg.
-Az a baj, hogy nekem ugyanúgy férjem marad, akármit is tett. Nem menekülhetek előle örökké. Egyszer úgyis meg kell hallgatnom.

Sloáyya
Némán bólintottam.
- Talán ez is egy előnye a tünde létnek. - mondtam csöndesen. - Hogy itt nincs házasság...holtig tartó fogadalom.
Halk nevetéssel megcsóváltam a fejem. Ugyan, hol van az még? A halál...

Signy
-Tudod, irigyellek. Én egyszerű emberként nem érek semmit. Te viszont gyönyörű vagy, az enyémhez számítva hatalmas erőt birtokolsz és az életem a tiédhez képest csak annyi mint egy tavasszal szárnyra kelő lepkéé amely az első faggyal elpusztul - mondtam a tündének, újabb hosszú csend után.