Balaisania

Lorgi
- Szóval számodra csak ezek a tetteim léteznek. - húztam rosszkedvű, csalódott félmosolyra a szám. - Csak ezek számítanak.

Reifroline
-Mikor tettél utoljára valami jót, Lorgi? Akár értem ... - kérdeztem tőle összehúzott szemekkel.

Lorgi
Emlékek jutotta eszembe, de nem válaszoltam a kérdésre egyenesen.
- Ezt nem én tudom megmondani.

Reifroline
-Most azt akarod elérni, hogy a jótetteidet is felsoroljam? - vomtam fel a szemöldököm -Sajnálom, az a lista nem ilyen hosszú. Sőt ....nem is tudom mivel kezdhetném el, annyira rövid.

Lorgi
- Nem akarom, hogy emiatt erőlködj. - mondtam rosszmájúan. Bántott, hogy így áll hozzám, de nem vethettem meg miatta. Igaz, talán nem volt annyira jogos a gyűlölete.

Reifroline
-Ne aggódj , nem fogok - vágtam vissza neki. Mérges voltam , nagyon, de visszafolytottam az indulatom. Bár talán az többet segített volna ha kiadom magamból. Lassan előhúztam a kardomat és a fegyvert magam előtt tartva lassan Lorgi felé indultam.
-Csak hogy igazságos legyek : két dolgot azért nem felejtettem el. Amikor megsérültem és meglátogattál .... És a szülinapom. De több dolgot nem igazán tudnék felsorolni.

Lorgi
A kardra néztem, majd újra Reifroline-ra.
- Nem tudsz mindenről. - mondtam neki, nem tévesztve szem elől a fegyvert, de a tünde arcát figyelve.

Reifroline
Pár lépésnyire Lorgitól megálltam.
-Sajnálom, arról már nem én tehetek. - válaszoltam neki , miközben az arcát fürkésztem. Nem engedtem le a kardot.

Lorgi
- Nem. De úgy tűnik, nem is vagy másra kíváncsi, csak a rossztetteimre. - mondtam neki szemrehányón. - Miért jöttél el, Reifroline? Hogy mindezt a szememre vethesd? Nem tetted még meg elégszer? - kérdeztem.

Reifroline
-Őszintén? -kérdeztem , majd tartottam egy kis szünetet - Kíváncsi voltam hogy mi ez az egész. Hiszen eddig te magad hangoztattad hogy amíg háború van , nem lehetünk azok akik valójában lennénk. Hogy nem beszélhetünk barátként. Most mégis idehívtál. - mondtam Lorginak. Miközben beszéltem , próbáltam a szemébe nézni.

Lorgi
Csöndesen hallgattam, majd biccentettem.
- Valóban...Ám most nem a háború miatt hívtalak ide. - mondtam neki.

Reifroline
-De én részben a háború miatt jöttem el - feleltem majd rövid hezitálás után magam mellé engedtem a kardom.

Lorgi
- Signy miatt vagyok itt. - mondtam most egyenesen.

Reifroline
-Így már értem - mosolyodtam el, most először mióta itt vagyunk -Signy akarta hogy találkozzunk ..... Hogy van? Kiheverte már amit legutóbb tettél vele? -kérdeztem, kicsit talán gonoszul.

Lorgi
- Gyermeket vár. - mondtam. - Tõlem. - tettem hozzá rövid szünet után, talán kissé tétován. Úgy éreztem, ezt hozzá kell tennem.

Reifroline
Ez meglepett.
-Hát ....gratulálok! - mondta őszintén és eltettem a kardomat.

Lorgi
Sóhajtottam, és biccentettem. Kicsikét talán felengedtem, így láthatta az arcomon az érzelmeket, amiket még Signy elõl is rejtegettem - elõle leginkább. Aggódtam, de errõl még nem beszélhettem senkivel.

Reifroline
-Valami baj van? - kérdeztem miközben még közelebb léptem Lorgihoz. Most őszinte voltam , hirtelen elpárolgott az a gúnyos és leereszkedő stílus, amely eddig körbezárta a beszélgetést. Lorgi előbbi kijelentésétől minden megváltozott, szinte varázsütésre. Ráadásul régóta először láttam valami érzelmet az arcán....

Lorgi
Megcsóváltam a fejem.
- Ismersz, Reifroline...Tudod, milyen vagyok... - mondtam halkan. - Ez az egész...Nem is tudom. Úgy érzem, hogy...nem nekem való. Én...én félek. - vallottam be. Ez a legnagyobb titkaim közé tartozott. Eddig nem hittem volna, de most, hogy valóra vált...Kétségbe estem a gondolatra, hogy apa lesz belőlem.

Reifroline
Erre muszáj volt elmosolyodnom. Még sosem hallottam ilyet Lorgitól, régen sem. Odamentem hozzá és megöleltem. Úgy éreztem most ezt kell tennem.
-Nincs mitől félned. Biztos jó apa leszel! - mondtam neki kedvesen.

Lorgi
Megcsóváltam a fejem.
- Nem érzem úgy, hogy készen állok. - mondtam szomorúan. - De Signy annyira boldog...

Reifroline
Lassan elengedtem a fiút.
-Jó, tényleg nehezen tudlak elképzelni apukaként ahogy a kertben futkározol a kisfiad után ... De biztosan gyorsan belejössz a gyereknevelésbe. Ha szereted Signyt és a születendő gyermekedet akkor nem lehet gond - mondtam, mélyen a szemébe nézve. Nem gondoltam hogy eljön még az idő amikor én biztatom őt.

Lorgi
Finoman elmosolyodtam, de a félelmem nem múlt el.
- Félek, hogy rossz példát fogok mutatni neki. Nem tudom, hogyan kell bánni egy gyerekkel...Hogy hogyan kell nevelni őt. - mondtam szomorúan.

Reifroline
-Rá fogsz érezni! És különben is .... Nem egyedül kell felnevelned. Ott lesz Signy. - próbáltam megnyugtatni. Közben végig kedvesen mosolyogtam. Olyan furcsa volt ez így ...

Lorgi
- Néha úgy érzem, az a lány mindenkinél erősebb. - mondtam elmosolyodva, kis keserűséggel a hangomban. - Ezerszer jobb nálam. Sosem érhetem utol...

Reifroline
-Valóban csodálatos lány. És nagyon szerethet téged ... Hiszen megint megbocsátott. Most màr tényleg jól becsüld meg! Mert ha nem vigyázol, még elveszíted - mondtam neki komolyan.

Lorgi
- Én soha nem akartam megbántani. - mondtam komolyan. Csak...nem mindig a helyes utat választottam.

Reifroline
-Mégis sikerült. Tôbbször is. - közöltem vele - De erről már tudattam veled a véleményem, most nem akarok ebből újabb vitát. A lényeg hogy ezentúl jobban gondold meg mit teszel. Signyért. És a gyermekért. - néztem újra a szemébe.

Lorgi
Bólintottam, erre már nem mondtam semmit. A gondolataimba mélyedve meredtem a földre, közben leültem a fűbe.

Reifroline
Leültem Lorgi mellé.
-Egyébkênt .....van még más is amiről szerettél volna beszélni velem? - kérdeztem kedvesen.

Lorgi
Nemet intettem a fejemmel.
- Semmi. - mondtam, és közben megdörzsöltem a halántékomat. Megfájdult a fejem.

Reifroline
Amikor felemelte a kezét, észrevettem rajta valamit.
-Hé! Mi az ott? - kérdeztem és mielőtt újra letehette volna, elkaptam a csuklóját hogy közelebb húzzam magamhoz és alaposabban megnézhessem a tenyerét.
-Lorgi, miért van két jel a tenyereden?! - néztem fel a fiúra. A válasz egyértelmű volt, de nem tudtam nem feltenni a kérdést.

Lorgi
Szégyenlősen visszarántottam a kezem.
- Nem nehéz kitalálni. - mondtam újra bezárkózva, de aztán magamra találtam, és már bocsánatkérőn akartam felnézni. Durván válaszoltam.

Reifroline
-Szóval kikelt a fióka ......és kiválasztott ... - vontam le hangosan is a következtetést. A hangom színtelen volt, nem hallatszódott ki belőle semmiféle érzés. Igazából nem is tudtam mit érezzek.

Lorgi
Biccentettem.
- Igen. - mondtam halkan.

Reifroline
Nem tudtam mit mondjak. Tudtam hogy ez lesz, már amikor elvitte a tojást. Végül csak felsóhajtottam.
-Vigyázz rá! - mondtam Lorginak, halkan de annál komolyabban.

Lorgi
Sóhajtva biccentettem.
- Mi mást tennék? - kérdeztem fémosollyal.

Reifroline
Halványan elmosolyodtam.
-Igaz ...- mondtam halkan. Ezután egy ideig csendben maradtunk -Lorgi ....-szólaltam meg végül én először -Lehet egy kérésem? - kérdeztem, a fiú felé fordulva.

Lorgi
Érdeklődve néztem a tündére, és bólintottam.
- Persze. - mondtam neki.

Reifroline
-Szeretném ha Wind találkozhatna a fiókával - álltam elő a kérésemmel, rövid hezitálás után.

Lorgi
Egy pillanatig nem tudtam, mit válaszoljak, de aztán tétován biccentettem.
- Ez....értem. - mondtam, őszintén szólva tartottam a sárkánytól, de nem mondhattam nemet. - Természetesen találkozhatnak...

Reifroline
Halványan elmosolyodtam.
-Köszönöm! - mondtam hálásan , majd megöleltem Lorgit. Igazából annyira hiányzott már ez ... hogy rendesen beszélhessek vele és hogy megölelhessem. A gyűlölet amit kifelé mutattam csak álca volt, hogy elrejthessem mennyire fontos nekem még mindig.

Lorgi
Halványan elmosolyodtam. A tünde most megint olyan volt, mint régen. Minden olyan volt egy pillanatra, amíg megölelt, mint régen. Ott ültünk a fák alatt, megölelt, és én gyereknek éreztem magam. Egy percig azt kívántam, bár újra gyerek lehetnék. A saját, kicsinyes problémáimmal, Reifroline-al....Maxxel.....Tobakkal.....
Újra elkomorodtam, és visszatértem a valóságba. Nem kéne ilyesmivel foglalkoznom.

Reifroline
Mikor elengedtem Lorgit, pár pillanatig az arcát fürkésztem majd magam elé fordultam és felnéztem. A fák lombját megrezegtette a könnyed tavaszi fuvallat, az ég ragyogó kék volt és sütött a nap. Rájöttem hogy ez a hely szinte semmit sem változott azóta hogy mi gyerekként eljöttünk ide. Csak mi lettünk mások. De talán még mi sem annyira ....inkább a körülmények. A háború. Amiatt tűnt minden másnak. Most hogy itt ültünk a fűben, megint olyanok voltunk mint régen, mintha nem változott volna semmi. Nem volt jelen a nyomás amit a külvilág gyakorol ránk. És olyan jó volt így .....

Lorgi
Követtem Reifroline tekintetét, egy ideig mind a ketten a lombokat figyeltük.
- Megváltoztunk. - mondtam halkan, de az eddigi csöndben még ez is hangosnak hatott.

Reifroline
-Felnőttünk - javítottam ki Lorgit. ugyanolyan halkan beszéltem mint ő, és közben még mindig a fák lombjait néztem.

Lorgi
Aprót biccentettem, ezután sokáig egyikünk sem szólalt meg.
- Hiányzik? A múlt? - kérdeztem a lányt hosszú hallgatás után.

Reifroline
-Hiányzik - bólintottam egy aprót -De már nem mennék vissza azokba az időkbe - tettem hozzá halkan.

Lorgi
- Túl sok minden változott. - mondtam halkan. - De talán jobb is így...

Reifroline
-Igen. Nézzük a jó oldalát ....legalább nem unatkozunk! - próbálkoztam meg egy halvány mosollyal.