Vámpírok bálja

Edward
Mikor biztosan távol kerültünk a támadótól, megálltam és szembefordultam a lánnyal. Visszagondoltam a fában hagyott kráterre ami az idióta feje nyomán hagytam ott, majd szórakozottan lesütöttem a tekintetem.
- Egy rivális, aki régóta szeret újat húzni velem - vontam vállat végül, ráemelve tekintetem - Úgy tűnt téged akar, de az igazság az, hogy nála sosem lehet tudni, mit forgat valójában a fejében. Annyi biztos csak, hogy régóta nem normális. Őrültebb, mint én, ezzel pedig elvette a posztomat! - panaszkodtam mondandóm vége felé, karba tett kézzel. Ám igazából csak az volt az volt a bajom... A problémám..., hogy rohadtul féltettem.

Dee:
Vettem egy mély levegőt és tényleg nagyon koncentráltam, hogy ne akadjak ki. Ez így teljesen átlagos dolog lenne? Hogy csak így egymásra támadnak? Azt már felfogtam, hogy az embereket gyűlölik, de, hogy egymást is...
-Oké... De tőlem mit akar? Életemben nem láttam -ráztam meg a fejem kissé tétován. Beismerem, azért ez a kijelentés kissé megrémisztett. Meg maga a helyzet is. Ha Edward nincs velem és bárki is rám támadt volna... nem akarom tudni mi történnr ebben az esetben. -És mit szólnál, ha kivétesen nem szállnál harcba a "kastély legőrültebb vámpírja" címért? Hagyd csak meg neki. Neki jobban áll.

Nolan

Iszonyatosan fáradt voltam Raziel nem kímélt a tanulás során. Se fizikailag, se szellemileg. Bementem a konyhába hogy egyek valamit. Az egyik szakács aki a cselédekre főz már megszokta hogy rendszeresen lát engem, és egyből csinált nekem egy kiadós vacsorát. Épp le akartam ülni mikor éreztem hogy sajog mindenem. Átok rád Raziel. Gondoltam ahogy jajjogva nagy nehezen leültem. - Bakker. Ez most tényleg kemény lecke volt. - borultam az asztalra. Még a gyógyulási képességeim mellett is elég erős fájdalmaim voltak.

Raziel:
Alig egy félórával azután, hogy befejeztük a gyakorlást úgy döntöttem, újra felkeresem Nolan-t, hiszen a gyakorlás során inkább a fizikai dolgokra erősítettünk rá, de volna még más is, amit tanulhatna tőlem. Nem kellett őt sokáig keresgélnem, ismét a konyhában találtam meg, az egyik asztalra borulva. Halvány mosoly futott át az ajkaimon és lehuppantam elé a szemben lévő székre.
- Kezdésnek nem is volt olyan rossz. De még bőven van mit tanulnod - suttogtam és a szemeimmel érdeklődve fürkésztem őt.

Nolan
Ahogy az asztalra voltam borulva, egyik kezemmel nyakláncomat szorongattam amit sikerült Edwardtól vissza lopnom. Sokat segít a helyzetemen hogy én nappal is tudok létezni. Nagyot sóhajtottam mikor Raziel leült velem szemben, és suttogva kezdett beszélni. Bár jól értettem minden szavát. - Mi ez valami gyilkos tréningbe akarsz hajszolni? - kérdeztem morogva majd felsőm alá rejtettem a medált nehogy ha  összefutok Edwardal észre ne vegye, mert akkor tuti megölt volna.

Raziel:
-Sosem tennék ilyet, te ahhoz túl értékes vagy! - vágtam rá rejtélyesen felvonva az egyik szemöldököm. - Éppenséggel valami pihentetőre gondoltam.

Nolan 
Nagyon meglepődtem mikor azt mondta hogy túl értékes vagyok, pedig nem voltam az. Úgy voltam vele hogy ha végre sikerült anyámért bosszút állni, akkor felőlem a vadászok vagy épp a vámpírok meg is ölhetnek, nem érdekel. Nagyot sóhajtottam megint, mikor rájöttem hogy úgy sem hagyja annyiban a dolgot és folytatni akarja a kiképzést. - Rendben. Mi lenne az? - kérdeztem tőle ahogy hátra dőltem a széken.

RAziel:
Halk nevetés hagyta el a torkom.
- Még nem mondom el - előrébb hajoltam. - Előbb választ kell kapnom néhány kérdésre.Kezdjük ezzel! Miről szoktál álmodni és mennyire emlékszel általában rájuk?

Nolan
- Hogy jönnek ide az álmok? - kérdeztem kíváncsian. Nagyon nem értettem az egészet. És nem akartam egy álmomra sem emlékezni. - Érdekel miket álmodom? Hát jó. - mondtam és össze fontam karjaimat. - Arról szoktam hogy kínzom meg hosszan és fájdalmasan halála előtt anyám gyilkosát. - mondtam rezzenéstelenül mert ez volt az igazság.

Raziel:
-Ez kezdetnek megteszi. A jövőről szoktál álmodni? - folytattam, de azután feltűnt valami. - Honnan szerezted azt a szép medált? - kérdeztem viszonylag hangosan, de halkan hozzátettem. - Ha nem tudnád, miről beszélek, azt, amit a felsőd alatt rejtegetsz.

Nolan
- Igen. - válaszoltam röviden, majd ledermedtem, a kérdésétől. Mellkasomhoz kaptam mintha eltudnám rejteni a medált. Azt sem tudtam hogy vette észre. - Még is honnan tudsz a medálról? - kérdeztem idegesen.

Raziel:
- Azonkívül, hogy amikor leültem elég feltűnően rejtegettél valamit és megcsillant rajta a holdfény? - Mosolyogva ráztam a fejemet, mint egy szülő, aki cukorkalopáson kapja a gyermekét. - Ne aggódj, mire végzünk te is olyan képességek birtokában leszel majd, hogy tudni fogod.

Nolan
- Hn. - fordítottam el dühösen a tekintetem. Nem óhajtottam beszélni a medálról, pláne nem egy vámpírral. Így is elég baj volt hogy Edward egyszer ellopta. - Az anyámtól kaptam. Ennyit elég tudnod. - mondtam majd rápillantottam. - Nem félsz hogy megtanítsz mindenre amire csak lehet. Aztán ellenetek használom fe a tudásom? - kérdeztem őszintén, de már magam sem tudtam hova tartozom.

Raziel:
- Nem mondtam, hogy mindenre megtanítalak, amire képes vagyok.
A bölcs tanító továbbadja minden tudását, de aki ennél még bölcsebb az nem egy embernek adja tovább, hanem elosztja köztük. Én pedig sosem tanítanám meg senkinek az összes dolgot, amire képes vagyok - feleltem, azután hátranéztem a szakácsra csak, hogy adjak magamnak egy levegővételnyi szünetet. - Különben is, mire végzünk, nem akarod majd ellenem használni. Ja, és ami a medálodat illeti, tisztában vagyok vele, hogy anyádtól kaptad - álltam fel az asztaltól. - Talán még azt is tudom, ő kitől kapta. Most pedig hagylak gondolkodni és enni, ha végeztél keress meg, tudod, hol leszek. - Még utoljára megajándékoztam egy fagyos mosollyal és elindultam a lakosztályomba.

Nolan
Nem tudtam reagálni a mondandója elejére mert nem voltam biztos benne hogy a tanítása után is nem e vadász maradok és tovább irtom a fajtáját. Majd ledermedtem attól amit ez után mondott. Ő tudja ki az apám? Az nem lehet. Akkor miért nem árulja el? Meg kell tudnom. Gondolkodtam majd hirtelen felpattantam, amitől fájdalom hasított a testembe. -Szentségit! - szitkozódtam majd utána rohantam.  - Várj! Ha tudod ki az apám, akkor azt el kell mondanod. Jogom van tudni! - mentem utána és teljesen feldúlt a tudat hogy még ő is ismeri az apámat.

Raziel:
A szemem figyelmeztetően villant.
- Még nem állsz készen - egy darabig néztem a szemeit azután felemeltem a tekintetemet és sóhajtottam. - Különben is, mit tennél, megkeresnéd és..?

Nolan
Nem érdekelt a figyelmeztető pillantás. - Mit jelent hogy nem állok készen? - kérdeztem dühösen és ököllel a mellettem lévő falra csaptam. Szép kis nyomot hagytam rajta. - Mi és? Válaszokat akarok! Válaszokat akarok hogy miért hagyott el minket! Miért hagyta anyámat szenvedni. És miért nem volt ott mikor megtámadtak minket. Megmenthette volna de hol volt ő akkor? - Dühös és kétségbe esett voltam de nem tudtam ellene mit tenni.

Raziel:
Nyeltem egyet és teljesen komolyan figyeltem.
- Ezt... jelenti, hogy nem állsz készen. Amíg csak a dühödön keresztül látsz mindent, addig nem is állsz majd rá soha készen - feleltem fagyosan és hátat fordítottam neki.

Nolan
Mikor hátat fordított legszívesebben leütöttem volna, de még sem tettem meg. Morranva én is hátat fordítottam neki, és az ajtó felé robogtam. Feltéptem azt, majd magam után becsaptam a hatalmas ajtót hogy csak úgy zengett. A szövetség által bérelt épülethez mentem ami valójában egy magánnyomozó iroda volt, hogy álcázzák a tevékenységemet. Kis időre el akartam húzni a csíkot, mert nem tudtam mit tettem volna ha bármelyik másik vámpír a kastélyba szembe jönne velem. Jobbnak láttam elvonulni onnan. Nem érdekelve hogy követhetnek. Mit képzel magáról? Elegem van hogy folyton elhallgatnak előlem mindent. Eszem ágában sincs az apámat megölni. Hisz rajta kívül nem lenne senkim aki ha a nagyapám is meghal. Gondolkodtam magamban ahogy az irodához értem, szintén becsaptam magam mögött az ajtót majd a sarokban lévő kanapéra vetettem magam, karjaimat fejem alá téve és a plafont bámultam. Nekem csak egy vámpírt áll szándékomban megölni. Az pedig nem más mint Edward De'Noir! Ha vele sikerült végeznem, az sem érdekel ha én meghalok. Legalább a világ megszabadul egy korcstól aki sehova nem tartozik. Gondolkodtam továbbra is a plafont bámulva.

Rory Williams


Rory Nolannal való találkozása után rögtön a a címhez amit kapott, ahol legnagyobb eséllyel találhatja meg a lányt. Bár már találkozott vele érdekelte mégis mi az a hely. A magány nyomozó irodába nem volt nehéz bejutni: a a lakat elég primitív volt és illet is a kis falu környezetéhez, szóval nem volt nehéz feltörni mindenféle nyom nélkül. Nem volt különleges kinézetű belülről az épület: egyszerű bútorok, egy nagyobb asztal az ajtóval szemben hogy fogadják a potenciális ügyfeleket - ha egyáltalán volt ilyen -, egy külön háló szóba, konyha és egy mosdó. Akár élni  is lehetne itt. 

De ami felkeltette a hálóban figyelmét  az egy könyves polc volt. azon egy könyvel ami megvolt jelölve. Le emelte a könyvet és közepén kinyitotta: Rögtön első szó az oldalon: Lent. A Háznak van egy pincéje ahol felszerelések vannak. A szenilis öreg adott a lánynak egy épületet ami alatt van egy vadász kamra. Még ha már nincs meg az összes kereke, így is mindenre gondol.   Le nézett a földre ahol egy kisebb szőnyeget talált félre söpörte és ott volt egy csapó ajtó. Kinyitotta és  belső oldalán ott volt a rend jele. le ment és maga után csukta az ajtót. 

lent sötét volt, de falon volt egy gyertya tartó több gyertyával és meggyújtotta őket mint fény forrás. A falakon talizmánokat vett észre amik elterelik az emberek, és minden más lények figyelmét erről az épületről. Egyszerűen érdektelené teszik mindenki számára akik direkt nem ezt az épületet keresik.  A pince aljába érkezve  látja polcokat tele fegyverekkel: kardok, lándzsák, fejszék, pisztolyok, puskák, töltények és gránátok. Könyvek s találhatóak melyek előző vadászok írhattak a itteni vámpírokról.  Szentelt víz és szent bombából sem volt hiányt. Védelmező talizmánt is talált és eltette őket. Raziel ellen biztos jól fognak jönni. Szent bombából is tett el 3 darabot, biztos ami biztos, majd a könyvre figyelt és olvasott helyi vámpírokról amik még az előző vadászok írtak. 

Miután mindezzel végzett felment újra szobába , majd vissza az irodába, ahol észre vette a sarokban fekvő Nolan-t.  nagyot szippantott a levegőben.
-Edward D'noir volt vagy Victor Crawford volt? - kérdezte közönyös hangon.

Nolan
Nem lepett meg a jelenléte de nagy ívből tettem az utánam küldött vadászra. 
- Mit érdekel az téged? - kérdeztem, majd rápillantottam. - HÉ! Hogy merted kifosztani a fegyvergyűjteményemet?! - pattantam fel. Majd a kezében megláttam egy könyvet. - Azt a könyvet azonnal tedd le! Nem illik más naplójába bele olvasni! - kezdtem veszekedni vele és határozottan megindultam felé hogy legalább a könyvet vissza szerezzem. Még anyámé volt és most már az enyém és nem voltam hajlandó senki kezébe adni. Felőlem a bombákat és a szenteltvizet viheted de minden más itt marad, a könyvel együtt. - mondtam határozottan, majd hirtelen vérszag csapta meg az orromat. Vér? De még is honnan? Lepődtem meg majd észre vettem hogy az inge véres. Hiába takarta a kabát, akkor is látszott a vére. Csak nem néhány kötekedő vámpír? Úgy látom a nagy Rory Williams sem sebezhetetlen. - mondtam egy gúnyos mosollyal.

Rory Williams

A könyvet fogta és a Nolan felé dobta.
- Megtarthatod, mindent tudok amit tudni lehet a könyvből. és ez a rend fegyver tára, nem csak a tiéd. Ha meg nyugtat ami a te kéznyomod volt békén hagytam. Nem kell egy korcs játékszerei. - mondta nyugodt hanggal. 
- és ha a vér foltra gondolsz csak út közben meg találtam a két idiótát, és képesek voltak megölni a célpont vámpírt! - mondja kicsit csodálkozva, de egy kis büszkeséget is lehet érezni benne- bár egyik darabokra volta tépve mire meg találtam őket a másik pedig a beleit fogta és  próbált életben maradni némely sikerrel. Amikor meg látott belém kapaszkodott hogy segítsek neki. 
-De a kérdés még mindig ugyan az: melyikőjük volt: D'noir vagy Crawford?

Nolan
Elkaptam a könyvet majd rámeredtem. 
- Te akkora tuskó vagy hogy fütyülnöd kell az erdőben nehogy kivágjanak! - Fordítottam neki hátat, és felmentem a lépcsőn majd a szekrényben kezdtem kutakodni. Találtam is egy rávaló inget, majd a lépcső tetején megálltam. - Kár hogy nem mind a kettő döglött meg. - mondtam nyugodtan mert rohadtul nem érdekelt a sorsuk. Csak a bajt hozták rám. - Nesze öltözz át. - hajítottam felé az összehajtott inget. - Bűzlesz a vértől és én undorodom tőle. - mondtam majd vissza mentem a szobába hogy a helyére rakjam a könyvet. Még van pofája a holmim között turkálni. Mi lesz a következő? Beköltözik hozzám? Vagy mi? Na csak azt próbálja meg. Akkor biztos kicsinálom. Gondolkodtam dühösen és direkt figyelmen kívül hagytam a kérdését mert nem tartozott rá. Az éjjeli szekrényen megpillantottam anya fotóját és fölvettem hogy jobban megnézhessem. - Miért van hogy már alig emlékszem a hangodra és a mosolyodra? - kérdeztem halkan magamtól és kinéztem az ablakon, a lámoákkal megvilágított utcára.

Rory Willams

-Kimondta hogy túl is élte? Lelőttem. - mondta nyugodt rideg hangon. 
Az inget elkapta majd le is helyezte az asztalra. 
-Akkor mindkettőt levadászom. Az egyik egy vadállat a másik meg.. hát egy tipikus vámpír. 
Utolsó pillantásra még benézett a szobába halván mit motyog a lány.
- Mert nem tartod tiszteletben az akaratát. - mondta majd a következő pialantban már el is tűnt a lány figyelméből majd az épületből.

Nolan
- Milyen akaratról beszélsz? - kérdeztem rápillantva de már kiment a szobából, de nekem más kötötte le a figyelmemet. Hirtelen az ablakból megpillantottam valakit, de már nem tudtam reagálni egy lövés dördült ami miatt betört az üveg és eltalálta a hasfalam bal oldalát és azon nyomban dőlni kezdett belőlem a vér. Hangos kiáltással nyugtáztam hogy egy vadász lőtt rám, majd a lövés ereje a földre taszított. Megpróbáltam felkelni, de nem sikerült. Próbáltam fedezékbe vonszolni magam, nehogy még egy lövés érkezzen, de mintha eltűnt volna a támadóm. Nem maradt túl sok erőm, így csak a földön feküdtem várva hogy elvérezzek, közbe kezemet a fotón pihentettem mintha anyám megváltását várnám. Sajnálom. Nem tudtam érted bosszút állni. Gondolkodtam még utolsó erőmből, majd elsötétült minden.

Rory Williams


Már kint volt az épületből és már letépte magról a véres inget és fára dobta mikor meghallotta lövést, és egyből visszafordult a házhoz, de csak egy pillanatra látta a sarkon beforduló alakot, és el is tűnt a látó köréből.  Elindult az ember után, de halva kiáltás, egy pillanatra megállt.
-Héj korcs! Meg döglöttél? - ordította be a szobába.
Csend.
-Semmirekellő! Válaszoljál! - Ordította újra.
Csend.  Rory megindult  a házba hogy megkeresse Nolant. A szobában talált rá földre kiterülve és saját vérében ázva. Ránézetés és sóhajtott. megfordult , de tekintete utolsó pillanatban a fényképre eset, és lendületté megállt. Nolan keze alatt Helen fényképe volt ahol még ragyogóan mosolygót.  a vér már majdnem elérte a kép sarkát mikor hirtelen felkapta.
- ilyen nincs...még halálod után is képes vagy megugráltatni Helen...  - morogta magának...

____

Nolan Hideg kövön ébred fel előtte egy tűz rakás rajta egy nyúl alakú hús épen sül.  Mozgás kicsit nehézség a kötés miatt derekán ahol a lövés érte. a teret egyedül a tűz világítja be és nem nehéz rájönni hogy egy barlangban van. Tűzzel szemben ül Rory kabátjától szabadon, félmeztelenül. Felső teste  duzzad az izomtól, és már fél isten teste lehetne, ha nem lenne a rengeteg seb hegek. Épen Helen Képét nézi, de nem sokkal később észreveszi az ébredő lányt.
-Jót aludtál Csipkerózsika? - mondta, míg tekintete nem mozdult el a fényképről.

Nolan
Nem sok mindenre emlékszem a történtekből csak az iszonytató fájdalomra, majd sötétség. A sötétség elég sokáig tart a markában, majd hirtelen azt éreztem hogy egy jéghideg kemény felületen, fekszem. Lassan nyitom ki a szememet és egy barlangban találtam magam. Próbáltam felkelni de nagyon fájt ahol eltaláltak. Nem hiába egy vadász fegyvere volt. Eltart egy kis ideig még rendbe jövök. 
- Nocsak! Mr. Williams? Megmentett egy félvámpírt, vadász létére? - kérdeztem tőle, de már semmi gúny nem volt a hangomba. Valami mintha megváltozott volna bennem. Ez hogy majdnem meghaltam, rá ébresztett hogy rossz volt eddig a felfogásom. Nem elég csak bosszút állnom, aztán várni a halált. NEM! Élni akartam. Csak azt kellett kitalálnom hogy miért éljek. - Köszönöm. - mondtam ahogy a barlang plafonját figyeltem. Mióta a vadászok közé kerültem ez a szó soha nem hagyta el a számat. Nem kellett soha semmit megköszönnöm vagy bocsánatot kérnem. Tettem a dolgomat és kész. - De miért mentettél meg? - kérdeztem tőle, hisz egyenesen gyűlölt. Pont tőle nem vártam volna ezt.

Rory Williams


Rory felkelt, és odasétált Nolanhoz és eléje dobta Helen fényképét, majd tovább sétált ahol a kabátja lógót egy kiálló kődarabon. belső sebéből egy cigaretta dobozt vett elő és kihúzott egy szálat.  Dobozt vissza helyezve a tűzhöz sétált és meg gyújtotta a szál cigit majd egy mély slukk után le ült. 
-Vagy egy renegát vadász lőtt rád vagy egy totál kezdő. a fegyver megvolt szentelve , de a golyó nem volt ezüst, valamint a célzása is szörnyű volt. ez sosem ölne meg egy vámpírt, se egy valamire kellő vadászt. - mondta nyugodtan miközben szívott meg egyet.
-Ha éhes vagy egyél a nyúlból. maradj egy darabig itt...mondjuk nem is jutnál ki élve. a barlang tele van csapdákkal. vámpírok se találják meg ezt  talizmánoknak hála. - mondta és elszívta az utolsó slukkot, majd a csikket bedobta tűzbe.

Nolan
Van egy sejtésem hogy egy renegát volt. Az utóbbi időben volt pár támadás de engem még nem találtak meg... eddig. - mondtam és megpróbáltam felülni. - De ha ott hagysz elvérezni meghaltam volna. - tettem hozzá, és hátamat a falnak támasztottam. Próbáltam normalizálni a légzésemet, mert minden mozdulattal csak bolygattam a sebet és bitang mód fájt. - Kösz nem vagyok éhes. - mondtam és a nadrágzsebemben kezdtem kutakodni. Meg is találtam amit kerestem. A gyújtómat és a cigimet, ami sajnos elázott a vértől. Pech de nem volt mit tenni. A tűzbe dobtam, mert már nem tudtam volna mit kezdeni vele. - Miért mentettél meg? - kérdeztem ahogy az öngyújtóval szórakoztam. Hol kinyitottam a tetejét és meggyújtottam, hol vissza csuktam. Ha gondolkodtam vagy ideges voltam, mindig ezzel szórakoztam. Közben anyám fotóját figyeltem.

Rory williams

Vállat vont, és lekapta nyulat a nyársról majd  bele harap. nem sietteti el magát, és hallgassa tűz ropogását. majd miután megette a nyúl felét szólalt meg újra. 
-szerencséd volt eddig. Öregapád meg csinál mindent hogy kordába tartsa a rendet. Persze zöld fülűek nincs olyan nagy hatással akik nem tudják mégis ki ő, csak egy szenilis rongyot látnak akinek mára koporsóban helye.  És nem hibáztatom őket.
Mondta nyugodtan és majd pár harapás után folytatta.
- Az idősebek hallgatnak rá, de őket is ugyan úgy zavarja. Nem elég hogy a rend legjobb és legszeretettebb vadásza egy vámpírral hált, de egy fattyat is hozott a világra még jobban bemocskolja jó hírét. Valamint a rendét is. rend  lepacskoljon a vámpírokkal? akár egy tagja is? Isten káromlás. El kell pusztítani.  Egyedül az öregnek köszönheti hogy nyugodtan élhetett veled egészen az incidensig. Az után meg..hát.. -  harapott még párat. - az öreg azt mondja hogy hallott vagy. Persze nem mindenki hiszi el...bizonyítékot akarnak.. és elindulnak meg keresni. Már maga az a tudás hogy életben vagy elég hogy ki jelentség hogy az öreg elvesztette minden golyóját és leváltsák. És akkor vége minden védelemnek. A teljes rend rád fog zúdulni. Vagy a legjobb esetben isa rend ketté válik aki hűséges a nagy apádhoz és aki nem. És az se jó. 
hirtelen elmosolyodik.
-heh, büszke lehetsz magadra. A rend össze omlás szélén áll mert te létezel. 
Befejezi a maradék nyúllat.
-A vadász miatt ne izgulj. Míg ki voltál tetem pár akadályt neki, szóval még párnapig nem jut messzire innét....

Nolan
Minden amit mondott marha jól esett az amúgy is roncs lelkivilágomnak. 
- Ha hagytál volna elvérezni lett volna bizonyítékod hogy a nagyapámnak van igaza, és a hőn szeretett rendedbe újra vissza tér a nyugalom. - Mondtam és Megpróbáltam felkelni. A falba támaszkodva sikerült is de nagy erőfeszítésekbe tellett. - Amúgy a kérdésedre a válasz Crawford. - válaszoltam neki. Nem akartam hogy ő ölje meg az igazi tettest, mert én akartam megtenni. Az meg nem érdekelt ha más vámpír nyomába ered. - De te még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Miért mentettél meg? - kérdeztem és a vállam fölött rá néztem. Csak most vettem észre hogy milyen is a felső teste hogy már nem a földön voltam. Mindenütt hegek borították az izmos testét. Furcsa látványt nyújtott így, bár a sebhelyekből láttam hogy jó régen benne van a szakmában. - Mikor először találkoztunk kérdeztél mást is. Hogy anya hogy halt meg. Nem sokra emlékszem belőle. Csak arra hogy egy őrült betörte az ajtónkat egy baltával mert engem akart. De a vámpír volt ott előbb. Aki csak állt a sarokban és figyelt mintha csak egy moziban lett volna. Anya meg akart védeni, mindkettejüktől, de mikor az a félőrült eltalálta a bal vállamat a baltával, onnantól nem sokra emlékszem. Csak arra hogy anyám élettelenül fekszik mellettem, a vámpír pedig felettünk, állt. De ami a legfurcsább volt, hogy nem volt anyámon harapásnyom, hanem egy golyó ütötte lyuk a mellkasán. - mondtam neki ahogy a falban kapaszkodtam. - Nem tudom miért engedett el a vérszívó, de ahogy tudtam kivánszorogtam a házból, és eltűntem a városból. És ezután talált rám a mester félholtan egy folyó partján és vitt el a nagyapámhoz. - mondtam.

Rory Williams

-Igaza? miben? hogy halott vagy?  igen, igaza enne. de akkor végleg össze omlana rend. - mondja rezzenéstelenen hanggal - Szerinted nagyapád  hogyan viselné a halálodat? Öreg már. És szenilis is. Nincs meg már meg a  4 kereke. Az emberek csak tiszteletből tartják ott. Meg hát ő az egyetlen aki össze tudja fogni az egész rendet. Elég egy bizonyíték hogy végleg el gyengült és képtelenen legyen bármit csinálni. Legyen az hogy pártól egy vámpírt vagy érzelmi és szellemi össze omlás a halál híren. És ezzel kész a a belharc. Mocskos a politika minta vámpírok. talán még mocskosabb is. - az arca össze rándult az a gondolat undorától és köpött egyet a tűzbe. 
- Az öregnek magánál kell lenni míg ki nem nevez egy örököst és átadja helyét.

Rory fel álla tűztől és oda sétál Nolan elé. Nolanra néz a rideg mozdulatlan tekintetével, szemei egyenesen a lány szemeibe vágnak. 
- De amint átadja semmi biztosítéka nincs rá hogy te életben fogsz maradni. Sőt fél amint átadja le fognak téged vadászni. Ezért olyan sokáig kell maradni a rend élén amíg tud. - egy pillanatra elhallgat - és igaza van. 

Hirtelen kezét Nolan torkára helyezte, megszorította, és fogyogatni kezdte. falhoz szorította Nolant a váratlan erejével.
- Nem vagyok egyedül azzal hogy élvezzetek töltenélek meg ólommal, vagy darabolnék fel millió kis darabra, égetnélek el , és még nyársat is sütnék hulládon.  - mondja eltorzult arccal, düh és haraggal a hangjában és még talán egy kis élvezett is.

Amilyen gyorsan jött ez a düh, olyan gyorsan tűnt is el, és engedte is el a lányt. 
-De ha ezt csinálnám nem lennék jobb ti istentelen állatoknál. - mondta és  lennézet Hellen képére. Lehajolt érte és felvette majd Nolannak nyújtotta.
- Valamint Helen se örülne ennek.

Nolan
Elfordultam tőle és egy mosollyal nyugtáztam hogy a nagyapám még mindig jól járatja a bolondját a rendel. Mindig is gyengébbnek mutatta magát a látszatnál. De valójában nem volt az. - Tudom hogy milyen a politika ezért nem szabad felfedned az utolsó lapod, még az ellenfeled fel nem fedte azt. - mondtam ahogy ránéztem. Meglepődtem hogy oda jött hozzám és hirtelen torkon ragadva a falnak nyomott. Alig kaptam levegőt és most erőm se volt védekezni. - Eressz el! Én nem vagyok olyan mint ők! - mondtam ahogy megpróbáltam levegőhöz jutni. Mikor elengedett térdre rogytam és karjaimmal támasztottam meg magam. - Nem vagyok vámpír. Nem vagyok olyan mint ők. - mondtam ahogy felnéztem rá és elvettem tőle anyám fotóját. - Még is mi volt anyám és közted? Túl fontosnak tartod hogy mi is lenne a véleménye.

Rory Williams


Rory a földön lévő dögre tekintet. 
-De egy vámpír vére folyik benned. egy vámpír tépőfogai a szádban. - mondja megvető hangon. - Tagadhatod bármennyire is de közéjük tartozol. és ha ők is kitagadnak, Ember sosem fog befogadni, mert ember az biztos nem vagy.  Nem vagy te más mint 2 ellenséges faj kortya. Tisztátlan. Az emberiség ellensége. 
mondja és vissza megy a tűzhöz és leül. 
-Ha bárki más lánya lettél volna, akkor amint meg tudják mi vagy megöltek volna. Szóval légy hálás anyádnak hogy ekkora tisztelet érdemelt ki a rendben, és hogy a nagyapád még mindig rend élén áll és átkozd  a vámpír apádat aki ezt az átkozott életet sorsot adta neked.

Nolan

- Na kösz. Ez marha jól esett. - mondtam ahogy újra fölkeltem. - De ha ennyire tisztelted az anyámat. Akkor lettél volna ott mikor megtámadtak minket és mentetted volna meg! - mondtam dühösen és a kezemben lévő gyújtót a tűzbe dobtam ami az orra előtt robbant fel így volt időm elhúzni a csíkot. A képességeimnek és tudásomnak hála még így is gyorsan tudtam mozogni így minden csapdát kikerültem. És elég messzire jutottam a barlangtól. Egy folyó parton álltam meg mert valami nem stimmelt. Lerogytam a víz mellé és leszedtem a kötést. A seb egy átlag lőtt sebnek nézett ki csak annyi volt a bökkenő hogy a golyót nem vették ki belőle. - Te rohadt szemétláda! - morogtam és mély levegőt vettem. A fájdalomtól felüvöltöttem, mikor magamnak kiszedtem a golyót. Nagy nehezen össze szedtem magam és újra elindultam. Frankó! Szakadt pólóban és egy nyílt sebbel rohangálok az erdőben. Mintha a vadászoknak egy "Ide célozz!" felirat lenne rajtam. Gratula Nolan ügyes kislány. Szidtam magamat ahogy végleg nem bírtam tovább és egy hatalmas fa tövében rejtőztem el ahol a folyó kivájta a földet és a gyökerek közt eltudtam rejtőzni és senki nem vehetett észre. Ott feküdtem szinte már félholtan. Hamarosan pirkadt, így az idegen vámpíroktól nem kellett tartanom, csak a kósza vadászoktól. Ha csak nem egy ember akad velem össze mert akkor megmenekülhettem volna. Az volt a legnagyobb hátrányom hogy nem volt nálam fegyver. Bár figyeltem volna jobban Razielre. Gondolkodtam és lehunytam a szemeimet.

Rory Williams

Rory meglepődött a hirtelen robbanástól, és hátra vette magát, majd egy bukfenccel lábra állt. Szerencsére nem éget meg semmilyen, de lég idő adott a lánynak hogy el fusson. Rory fel állás után körbe nézett és konstatálta hogy a lány eltűnt. Pár csapda elsülési hangja is megérősítette.  Sóhajtott, és  gyorsan fel kapta kabátját majd a lány után eredt. 

Nolan sokkal gyorsabb volt Rory, de nyomát nem rejtette el maga után, így könnyű volt követni egészen a folyóig ahol kötéseit meg találta.  Ezután a vércsépeket követte ami el egészen a fatövéig ahol meg találta az alvó lányt. 
-Túl feltűnő vagy - morogta magának, majd végig nézte a lányt. sebbe újra kinyílt, és úgy látszik észrevette a golyót és kivette, de bekötni magát már nem tette. 
Rory kivet a kabátjából egy kis guriga kötés és egy katonai kést, és le tette a lány mellé ahol észre veheti majd, ha felébred. Helen fotóját meg találta lánynál és elvette tőle és belső zsebébe tette. majd elindulta település felé. Miközben távozott eszébe jutott valami:
-Mit is mondotta mesterünk mindig Helen? A fiatalok sosem hallgatnak? igaza volt... a fiatalok sose hallgatnak...na de most meg kell szabadulni egy bizonyos vadásztól...

Edward
- De...de! A posztomról van szó, azt pedig senki sem veheti el tőlem! - dühöngtem, karba tett kézzel állva. Közben azon gondolkodtam, hogyan magyarázzam el neki: mi sem különbözünk nagyon az emberektől. Köztünk is vannak riválisok, ebből kifolyólag harcok is, amikbe jobb, ha valami haszontalan fajból idekeveredett lélek nem avatkozik bele. De egyelőre elvetettem ezt a gondolatot, mert fontosabb volt választ adni az előző - értelmesebb - kérdésére.
- Konkrétan? Szeret mindenből versenyt űzni. Általában a szexszel teszi ezt, már több, mint 40 lányt dugott meg. Ha elkapott volna, te lennél a 41. a sorban - már szóval a szüzességét akarta bezsebelni az a szerencsétlen. De ha tovább folytatja a műsort, nem lesz mivel.

Elrike Von Su'aahn
Épp a folyóparton folytattam szokásos hajnali sétámat, mikor megcsapott valaminek a szaga. Mindig is szerettem a természetben sétálni úgy, hogy láthattam felkelni a Napot, és megvilágított aranyló fénye. Miután félig tartozom csak a vámpírok csoportjába, jól tudom, nem árthat nekem.
Hosszú távokat szoktam megtenni négytől kezdődően, s sosem lepett meg egy-két furcsa szag a levegőben. Hamar tovább szoktak szállni, ez viszont egyre jobban erősödött, minél inkább egy fához közeledtem. Sétabotomat határozottan a földbe állítottam, úgy néztem körbe, mire észrevettem valakit az előbbi növény tövében heverni. Rögtön odasiettem, hogy megnézzem, mi a helyzet vele.

Nolan

Kezdtem ugyan magamhoz térni, de semmi erőm nem volt reagálni. Túl sok vért vesztettem így még az ujjaimat is alig bírtam mozgatni. Csak éljem túl garantálom hogy Rory nem fogja ennyivel megúsz Próbáltam dühíteni magam hogy erőre kapjak, de a fájdalom és a sérülés erősebb volt nálam. Éreztem hogy közeledik felém valaki de még a szememet sem tudtam kinyitni, nem hogy megvédeni magam.

Elrike
Ahogy közeledtem, kirajzolódott egy lány körvonalazódása, majd megjelent tisztán a képe. Végigfuttattam a tekintetem rajta, miközben lehajoltam, hogy felvegyek egy kést, ami mellette volt. Milyen törékenynek tűnik! Innen nézve olyan leharcolt ábrázata van., komorodtam el. De talán még él, szóval semmiképp sem lesz gond, ha most magammal viszem. Gondolataimba temetkezvén elkezdtem a kést forgatni a kezemben. Ezüstözött, garantáltan vámpír ölésre kialakított pengével. Egy pillanatra elmorfondíroztam azon, vajon megsebesítette -e magát ezzel, végül elvetettem azzal, hogy ahhoz lehetetlen. Elvégre egy ilyen gyönyörű nő biztosan intelligens, s csak nem tesz ilyet magával. No meg a pengéjén nem volt vérnyom, még csak a szagát sem éreztem rajta.
Könnyedén felsőm belsejébe rejtettem, majd óvatosan a karjaimba vettem a lányt a sétapálcámmal együtt. Egy olasz nemes család sarja lennék, akit az anyja hamar kitaszított, mert kiderült róla, hogy félig vámpír. Komor egy történet ez, ám igazából nem vagyok szomorú. Nem élek kacsalábon forgó palotában ugyan, és nem ugrálnak körbe a szolgák, komornyikok. Viszont van életem egy közepes méretű téglaházban, aminek a falát egy részen futónövény övezi be. Van kandallóm, ami télen meleget ad, és megvan az a lelki békém, ami a sok pénzzel körülvett nemeseknek sosem lesz meg.
Bent lefektettem az ágyamra az idegent, és megnéztem a sérüléseit. Valahol az oldalán volt egy, azt bekötöztem, ehhez viszont le kellett vetnem a felső ruházatát, amiért szégyelltem magam. Nem tettem volna meg, de nyomós okom volt rá! Az egészsége függött tőle. S miután mindezzel végeztem, úgy döntök, felrakok kettőnknek elegendő teát a gázra, vérrel ízesítve. Úgy érzem, mintha ő is különleges származású lenne, így fogalmam sincs, hogy issza a legdrágább Darjeeling feketét, amit majd felkínálok neki ébredése után. De gondolom tetszeni fog neki az ismerős kínálat, ha meg nem az... most ismerkedni fog vele.

Nolan
Éreztem hogy felemelnek, de nem tudtam ellenkezni, ahogy haladtunk újra elnyelt a sűrű sötétség így azt sem tudtam merre megyünk, vagy egyáltalán hová. Nem tudtam melyik lenne a rosszabb. Ha egy vámpír vitt volna magával, vagy egy vadász. Egyik ténynek sem örültem volna igazán. Mert mindkét eshetőségben biztos megöltek volna. Néhány óra múlva úgy éreztem mintha puha párnák közt feküdnék egy meleg takaró alatt. Nagyon kellemes volt és az ágynemű illata alapján egy férfié volt az ágy. Nem ismertem fel az illatáról, szóval még biztos nem találkoztunk, vagy csak a városban futólag. Megpróbáltam, kinyitni a szemem de azonnal vissza csuktam. A fehér plafon és a vakító fény kombinációja nem tettek épp jót az amúgy is fájó fejemnek. Megpróbálkoztam vele újra, de most óvatosabban. Mikor sikerült kinyitnom a szemem körbe néztem a szobában. Elegáns volt de nem hivalkodó. Nagynehezen ülésbe tornáztam magam és mikor lecsúszott rólam a takaró akkor láttam hogy csak a melltartóm van rajtam, meg hogy be volt kötözve a sebem. De még rettenetesen fájt és gyengének éreztem magam. Lehajtott fejjel bámultam a takarót. Próbáltam erőt gyűjteni ahhoz hogy vissza térjek a saját lakásomba hogy felkészüljek az esetleges újabb támadásra. Nem lenne szerencsés ha most támadott volna meg az a vadász.

Elrike
Egy teaforralóba Darjeeling teafüveket raktam, amit meglocsoltam a véremmel, meg forró vízzel. Ezután felraktam a tűzhelyre, és átvonultam a szobámba, hogy ránézzek az idegenre.
Elég komolynak tűnt a sérülése, azt hittem tovább is alszik, de nagyon meglepett, mikor ébren találtam.
- Felébredt, ifjú hölgy? - szóltam neki az ajtó félfának dőlve, s kedvesen rámosolyogtam - Mondja, hogy érzi magát ezen a csodás reggelen? - érdeklődöm kissé aggódon tekintve rá, majd lopva az ágy melletti ablakra pillantok. Kint valamennyire már feljött a Nap...

Nolan
Ahogy az ágyon ültem és próbáltam erőt gyűjteni, hirtelen be jött valaki a szobába, és megszólított. Reflexszerűen reagáltam és a fegyveremet kerestem volna de rá kellett jönnöm hogy semmi nincs nálam, és mindennek a tetejében még a sérülésem is elkezdett sajogni. Hirtelen oda kaptam és össze szorítottam a fogaimat. 
- Voltam már jobban is. - nyögtem ahogy próbáltam normalizálni a légzésemet. - Ki maga? - kérdeztem ahogy oldalra pillantottam hogy rá nézzek. Milyen aggódó a tekintete. Vajon miért aggódik? És miért mentett meg? Gondolkodtam ahogy sötét szemeit figyeltem.

Elrike
- Jajj, nem szabadna ilyen hirtelen mozdulatokat tennie! - ott termettem mellette. Leültettem őt az ágyra, és csak akkor egyenesedtem fel, mikor megbizonyosodtam arról, hogy rendben lesz.
- Tudja, így valahogy nem csodálom - sóhajtottam fel halkan, majd folytattam - De mindegy is, örülök, hogy viszonylag ép bőrben megúszta a dolgot, legyen az a sérülés bármi miatt! Egyébként meg.. Elrike Von Su'aahn vagyok, egy olasz nemesi család első sarja. Önben kit tisztelhetek?

Nolan
Furcsa volt számomra hogy ilyen barátságosan bánt velem. Mások inkább látnának holtan még ha nem is ismertek, de ő más volt. Vissza ültetett az ágyra. Mit keres egy nemes itt? Főleg hogy nem is ember. - mondtam majd karommal térdeimen támasztottam meg magam. Nem volt épp nőies se a viselkedésem, se a testtartásom, de most különösen nem érdekelt. Túl akartam élni ezt az egészet. - Avis Nolan Magnus vagyok. - válaszoltam ugyan olyan ridegen. Nem tudtam hogy megbízhatok-e benne így jobbnak láttam ha tartom a távolságot.

Elrike
- Fél-vámpír vagyok, emiatt nem szeretett az édesanyám. Hogy ne okozzak neki több gondot, úgy gondoltam mindkettőnknek jobb lesz a költözés. Hosszú ideje vágytam már a szabadba, úgyhogy itt vettem egy házat, és azóta itt élek - mesélek, magamat is meglepő könnyedséggel. Apámról viszont egy szót sem szólok. Hiszen ő volt az, aki állítólag elhagyott minket, mikor anyám terhes volt... és fiatal.
Nolan bemutatkozója meg kissé fagyosra sikeredett. Én igyekeztem barátságos lenni, s ezt továbbra sem adom fel.
- Szép neve van! - dicsérem mosolyogva, mire a konyhában hangos sípolás jelzi, hogy elkészült az ital -Oh, kész a tea! Mindjárt jövök, addig is ha megbocsát...

Dee:
-Mi van? -kaptam fel a fejem hitetlenkedve. -Azért nekem is van beleszólásom az ilyen dolgokba...Ugye?
Nem, nem valószínű, tudtam valahol jól. De engem ezek a dolgok megrémisztettek. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, és ennél az érzésnél semmit sem utáltam jobban. Sürgősen meg kell tanulnom megvédeni magam..

Nolan
- Nem anyának való az ilyen... - mondtam halkan ahogy meghallottam miért is költözött el, a családjától. Vajon az én anyám miért nem hagyott csak egyszerűen sorsomra? Megtehette volna hisz ő vadász volt én meg egy korcs félvámpír. De nem tette meg. Hanem vigyázott rám, és lám, meg halt hogy megvédjen. Nekem kellett volna meghalni, nem neki.Ökölbe szorultak kezeim a gondolatra és nem tudtam mit tegyek. Hirtelen kirohan mikor meghallja a teafőző hangját. Most lett volna esélyem arra hogy eltűnjek, de valamiért még sem akartam. Kíváncsi voltam miért is mentett meg. Meg amúgy sem jutottam volna messzire.

Edward
- Vámpír vagy már te is, hallottad hát jól, mi van - biccentettem két lába közé pillantva, majd gyorsan elkaptam a tekintetem, nehogy a végén rákezdjen arra, hogy bámulom. Kicsit előrébb léptem, figyeltem a lábunk alatt az avart, majd féloldalasan fordultam vissza, felé.
- Eh, te aztán préda igen naiv vagy! - dugtam zsebre kezeimet - Az ilyenek komoly vámpírharcok. Jelenleg azon a szinten vagy, hogy a kastély egyik leggyengébb barma is simán leterítene! Amellett meg túlságosan durvák, nem igazán való vámpírnőknek a harc mező. Te még csak meg sem tudod magad védeni, pedig itt aztán fontos lenne. A vámpírok harcmodora kicsit eltér az emberekétől. De inkább gyere vadászni, az-az ösvény ott rövidebb, mint amin elindultunk. Kevesebb az esélye, hogy újra meglepjenek - böktem fejemmel egy irányba, és elindultam arra, remélve, követ. Ha nem, az-az ő baja. Én szóltam...

Elrike
- Nos,meglehet, de azért hálás vagyok neki. Valameddig ő nevelt, pedig korábban is megtehette volna, hogy eldob - szóltam ki a konyhából, ahogy elzártam a gázt, és levettem a teafőzőt róla. Rég szembenéztem azzal, hogy valószínűleg már nem tud elviselni. Akkor nagyon is rosszul esett, de úgy éreztem, csak rontok a helyzeten, ha fel sem állok a padlóról. Ekkor jött képbe a költözés, most meg egy folyóparti házban élhetek, ahol a különleges üvegnek köszönhetően láthatom a Napot is.
Rápakoltam egy kis kocsira a két bögrébe töltött teát, az ízesítőket, a teaforraló kannát, és kigörgettem Nolanhez.
- Mit kér bele? - érdeklődtem mosolyogva, aztán szememmel kiszúrtam ökölbe szorult kezeit, de jobbnak láttam nem rákérdezni az okára.

Nolan
Éreztem a teafüvek illatát. Már éreztem valahol ennek a teának az illatát de soha nem kóstoltam. Kicsit drága volt az én zsebemnek. Majd megéreztem egy furcsa fémes szagot is. Mintha rozsda lett volna de nem az volt. 
- Ha lehet a vért kihagynám. - mondtam, és elfordítottam a tekintetem. Gyűlöltem a gondolatát is hogy én vért igyak. Egyszerűen nem vitt rá a lélek. Hiába mondták a vadászok hogy korcs vámpír vagyok, én embernek tartottam magamat, hisz anyám és a nagyapám is annak tartott. Úgy éreztem ha vért iszom akkor feladom emberi mivoltomat és azt nem akartam. Féltem ha ezt megteszem, akkor elvesztem az utolsó dolgot mi anyámhoz köt.

Elrike
- Rendben, nem csak ez van itt - pillantottam a véres palackra. Ha Nolan körbenézett bármikor is a kis kocsin, láthatott olyat, ami a hétköznapi teához már jobban illik.
- Mennyi cukorral issza? Citromlevelet rakjak bele esetleg? - faggattam tovább, és ha megmondta, hogy miből mennyit kér, aszerint megcsináltam az addigra langyosabb italt, és odanyújtottam felé. Amint elvette, elkészítettem a sajátomat is, majd ledobtam magam, mellé. Vele ellentétben én már vérrel fogyasztom. Természetesen állati eredetű, annyi emberiség még van bennem, hogy nem innék a kétlábú társakból.
- Minden bizonnyal érdekli, miért segítettem magán, igaz? - kérdezem kedvesen, figyelve a reakcióit.