Vámpírok bálja

Natasa
-Köszönöm, hogy próbál segíteni. - mondtam ahogy fölkeltem helyemről. - Vissza talál vagy elkísérjem? - kérdeztem az ifjút ahogy végig őt figyeltem.

Oliver
- ó azt tudom hogy nem igazán érdekel senki. - mondtam ahogy oda léptem az asztal elé. Nem igazán tudtam most mit kéne tennem.

George
- Örülnék, ha megmutatná, merre van - vigyorogtam rá szélesen.

Ayren
- Háát nem - pillantottam rá, majd szabad kezemmel intettem hogy hajoljon közelebb.

Natasa
Csak elmosolyodtam, majd megkértem hogy kövessen és elvezettem a szobájáig. - Még egyszer köszönöm hogy segít nekem. Nem sokan tennék ezt meg. - mondtam és elindultam de vissza fordultam. -Spokoynoy nochi. - mondtam kissé meghajolva és tovább indultam.

Oliver
Mikor intett hogy hajoljak közelebb nem mondom hogy nem futott át az agyamon hogy le fog csapni, mert megfordult a fejembe hogy lecsap, de reménykedtem hogy nincs annyira rossz hangulatban. De közelebb hajoltam és vártam hogy mit fog tenni.

George
Vigyorogva hallgattam az érdekes kiejtését, majd elbúcsúztam tőle erre a rövid időre.
- Ugyan, szívesen teszem! - mondtam, s azzal becsuktam a szoba ajtaját, miután távozott.

Ayren
Ahelyett, hogy felpofoztam volna, egy hirtelen ötlettől vezérelve átnyúltam az asztal felett, és felsőjénél megragadva megcsókoltam őt.

Natasa
Miután vissza vonultam a szobámba nem bírtam elaludni. Nem értettem miért. Fel alá járkáltam, és nem tudtam mit tegyek. Majd egy gyertyatartóval oda léptem a szobát egyetlen ékesítő tárgyához ami szintén egy festmény volt. Rólam és a férjemről valamint kisfiúnkról. Régen meghaltak mindketten de még most is hiányoztak. Sosem tudtam elfeledni őket, egy percre sem. 

Oliver
Meglepett hogy megragadott és megcsókolt. De jól esett. Közben lágyan a hajába túrtam, és óvatosan de határozottan az asztalon átemelve leültettem a bútorra hogy magamhoz tudjam ölelni. Valami az súgta hogy nem fogja díjazni ezt a húzásomat de megéri.

George
Remekül aludtam, sőt! Mondhatni igazán kipihentem magam a hosszú út után. A hintóban nem mindig tudtam rendesen, de most bepótoltam ezt a hiányt. Amint leszállt az éj, jókedvűen keltem fel, mit sem sejtve a nő problémájáról.

Ayren
Szorosan magamhoz vontam, miközben tovább csókoltam őt. Csak akkor húztam el a fejem, amikor már túl soknak gondoltam az időt.

Natasa
Már is éjszaka van? Lepődtem meg. Ritkán alszok és ilyenkor szinte észre sem veszem hogy mikor sötétedik.

Oliver
- Néha igazán kiszámíthatatlan vagy. De ettől csak még vonzóbb vagy. - mondtam halkan és megcirógattam az arcát.

Ayren
- Még vonzóbb? Ja, persze - húztam keserű mosolyra a szám.

George
Kiválasztottam hamar az aznapi viseletem, majd felöltöztem és kiléptem a szobából, hogy sétálni induljak.

Oliver
- Mi a baj? Nem tartod magad annak? - kérdeztem és halványan rá mosolyogtam. - Pedig elhiheted az vagy. - mondtam ahogy megcirógattam az arcát.

Natasa
Miután letusoltam, és felöltöztem elindultam hogy szét nézzek az ifjak között. Sok fiatal tiszta vérű és átváltoztatott vámpír élt a kastélyba hogy tanuljanak. Szerencsére soha nem volt viszálykodás. Mondjuk azt soha nem tűrtem el. Nem szeretem a harcokat. Jobb békében meglenni. Ahogy leértem a társalgóba a gyerekek azonnal megrohamoztak, és a kanapé felé kezdtek rángatni. Mikor leültem a legkisebb azonnal az ölembe fészkelte magát, majd beszélgetni kezdtünk végül egy régi orosz gyerekdalt kezdtünk énekelni. Valahogy mindig az éneklésnél lyukadtunk ki. De sose bántam.

Ayren
- Hááth nem - válaszoltam szűkszavúan, majd felálltam az asztal mögül és odamentem hozzá, hogy átöleljem.

George
Séta közben furcsa hangokra lettem figyelmes. Elindultam annak irányába, hátam mögött összekulcsolva kezeimet. Szapora léptekkel haladtam, egyenesen egy hatalmas helyiség felé.

Oliver
- Nők... - mondtam vigyorogva ahogy magamhoz öleltem és az asztalnak támaszkodtam. - Miért van hogy a nők a legnagyobb marhaságot is határozottan tudják előadni? - kérdeztem rá egy számomra örök rejtélyre.

Natasa
A gyerekek nagyon élvezték az éneklést és idősebb tanoncok is körénk gyűltek, és folytattuk az éneklést. A kicsik próbálták tapsolni  ritmust ahogy a nagyobbak tanították őket de néha eltévesztették. Jókat nevettünk, és másnak hangosnak tűnhetett a társalgásunk, de ilyen egy átlag orosz beszélgetés. Ritkán vagyunk csendesek. Szeretjük az ünneplést és a társalgást.

Ayren
- Úgy, hogy szerintünk ez rohadtul nem marhaság - néztem fel r szúrós tekintettel.

George
Mikor beléptem, hátamat kényelmesen nekivetettem az ajtófélfának, onnan figyeltem a mulatságot. Hamarosan aztán odalépett hozzám egy kisgyerek, majd megfogva a kezem mosolyogva behúzott.

Oliver
Szúrós tekintetét látva csak elmosolyodtam majd miután homlokára adtam egy puszit magamhoz öleltem. - Még nekem sem hiszed el hogy gyönyörű vagy? - kérdeztem a hátát simogatva. 

Natasa
A kis mulatságunk alatt megérkezett George és az egyik kisgyerek kézen fogva oda húzta hozzánk. Meglepődtem mert nem sok kastélyban tűrik meg a gyerekeket, de úgy láttam őt nem zavarja a dolog. Ha még is jól leplezi. - Jó reggelt. Jól aludt? - kérdeztem tőle.

Ayren
- De, csak kis részben - válaszoltam, majd szorosan hozzábújtam.

George
Nevetve léptem beljebb, majd mosolyogva üdvözöltem vendéglátómat.
- Magának is, remekül aludtam! Na és maga? - kérdeztem vidáman, miközben egy kölyök a ruhámat rángatta.
- Vegyél fel! - sipította vékonyka is hangján. Olyannyira az volt, hogy nem igen figyeltem fel rá, csak akkor mikor sokadjára próbálkozott - Vegyél feeeel!

Oliver
-Makacs nőszemély. - suttogtam fülébe vigyorogva.

Natasa
-Én is. - biccentettem majd elmosolyodtam mikor az egyik apróság követelte hogy felvegye. - Bocsánat ha zavarják önt a kicsik. - mondtam bocsánat kérően és oda akartam hívni magamhoz a kislányt.

Ayren
- Hmm, ezt már sokan mondták - simítottam végig mellkasán.

George
- Nem zavarnak -  mosolyogtam, ezután felvettem a kislányt, aki makacsul követelőzni kezdett.

Oliver
-Neked még a makacsság is jól áll. Már csak arra kéne rávenne magad hogy többet mosolyogj. - mondtam ahogy adtam a homlokára egy puszit.

Natasa
- Örülök. Mert sok kastélyban meg sem tűrik az ilyen fiatal gyerekeket. - mondtam mosolyogva. - De itt sokat tanulhatnak mire eljön az ideje hogy vissza térjenek családjaikhoz. - tettem hozzá.

Ayren
Ezért a megjegyzéséért nem kíméltem. Azonnal belerúgtam legérzékenyebb pontjába, majd sértődötten elhúzódtam tőle.
- Bunkó!!

George
- Már amelyiknél van javulás - egészítettem ki, miközben közelebb léptem hozzá a lánykával.

Oliver
Hirtelen erős fájdalmat éreztem délvidéken. Az asztalban megtámaszkodva próbáltam levegőhöz jutni. - Bocsánat azt hiszem egy hétig nem ülnék le. - nyögtem. Mit mondhatnék Ayren igen meggyőző tud lenni ha nem tetszik neki valami.

Natasa
- Igaz. Vannak akik nem szeretnek tanulni. Több oka van hogy elvállaltam az ifjak tanítását. - mondtam. - Az egyik hogy mikor annak idején elvesztettem a szüleimet, nem volt senki aki tanított volna így magamnak kellett megtanulni. A másik hogy imádok a gyerekekkel lenni. Valahogy a régi önmagamra emlékeztetnek. - mondtam.

Ayren
- Rád fér, hogy egy kicsit nyújtóztasd a lábaidat - feleltem rá gúnyosan.

George
- Elvesztette a szüleit? - vontam fel szemöldököm. Ezt még nem említette - Hmm, az klassz! Én is imádom őket!

Oliver
-Kedves mint mindig. - mondtam ugyan olyan gúnyosan mint ő. Majd mag próbáltam felegyenesedni és a falnak vetettem a hátamat. Én csak azt mondtam hogy többet mosolyoghatna erre kiherél. Gondolkodtam.


Natasa
- Igen. Már nagyon régen. Sokszor van hogy nem is jut eszembe milyenek is voltak. - mondtam ahogy az elszunnyadt fiúcskát figyeltem. Majd rámosolyogtam. - Örülök neki. Nem sok a magához hasonló személy. - mondtam mosolyogva.  


  

Ayren
- Csak viszonoztam a kedves bókot, amit tőled kaptam - mondtam lesújtó pillantásokat vetve rá, majd elfordultam az ablakom felé. Nem tudtam miért kezdtem el ilyen furcsán viselkedni vele szemben. Őszintén... már régóta magamat sem tudom megérteni.

George
[Nem lány volt? .-. Vagy észrevétlen a nő is felkapott egy gyereket?]

- Oh, értem... Szerencsére az enyémek még élnek - feleltem eltűnődve, és most különösen nagy hálát adtam a teremtőnek ezért.
- Egyébként az öné... vámpírok voltak? - kérdeztem óvatosan.

Oliver
Egyszerűen nem tudtam megérteni ezt a nőt. Egyszer kedves máskor meg mintha citromba harapott volna. Nem tudtam mi van vele.

Natasa
[ Már az elejétől az ölében ült egy kiskölyök.  ]

- Szerencsésnek mondhatja magát. - mosolyogtam rá. - Igen. Azok. A Romanov család az egyik legrégebbi család volt. Még meg nem történt a tragédia. A családból csak én maradtam. Az utolsó Romanov. Ezért is döntöttem úgy hogy megpróbálok békét teremteni az emberek és vámpírok között. És ami azt illeti itt Orosz honban egyre sikeresebbnek látszik. - mondtam mosolyogva.

Ayren
Kiszámíthatatlan vagyok, minden bizonnyal ez neki is feltűnt. Azt nem mondtam, hogy nem tud mivel "megtörni", de azt sem, hogy az könnyű feladat lesz. Igen... Lehet, hogy éreztem iránta valamit, ám ha így is volt, az a pici valami kicsit meglazult a "Már csak arra kéne rávenne magad hogy többet mosolyogj." dologra.

George
- Szegénykém! Akkor nem lehetett önnek könnyű. Sajnálom! - pislogtam elkerekedett szemekkel - Én nem tudom ez milyen érzés lehet, mert jó magam tiszta vérű vagyok. A felmenőim vámpírok voltak.

Oliver
Egyszer csak gondoltam egyet és oda léptem a háta mögé majd átöleltem. - Azt az egyet most megmondom hogy légy akármilyen makacs és kiszámíthatatlan. Soha nem eresztelek már el. - mondtam hajába temetve az arcomat.

Natasa
- A Romanovok évszázadokig uralkodtak Oroszországban. Ősi tiszta vérű család volt. Sajnos mára már csak én maradtam.  - mondtam majd mikor megjelent egy fiatal vámpírnő a gyerekek duzzogva elvonultak mert tudták hogy itt a tanulás ideje. amit nem igazán szerettek. Nehezen de felébresztettem az ölemben alvó csöppséget majd nagyot sóhajtottam mikor elmentek. - Mikor kitört a forradalom a családom szétszéledt miután apámat és anyámat kivégezték Rasszputtyin parancsára. Én egy vámpír kastélyban találtam menedékre. Majdnem kétszáz évre eltűntünk és vártuk hogy elüljön a vihar. Mikor újra minden nyugodt volt. Megpróbáltam megkeresni a családom tagjait, de kiderült hogy csak én maradtam. - meséltem neki néhány dolgot a múltamból.

Ayren
Meglepődtem, mikor átölelt. Nem pont erre a reakcióra számítottam, hanem arra, hogy esetleg összeroskad és a földön összegörnyedve fogja a mogyikáit. Elkerekedett szemekkel néztem egy irányba, s hagytam, hogy átkaroljon. Nem ellenkeztem egy kicsit sem, mintha magamban kezdtem volna feladni az ellenkezést.

George
Elborzadva hallgattam végig a történetet, és miközben felbukkant az említett nő, egy gyors puszit nyomtam a kislány fejére, majd elengedtem.
- Menj poronty - szóltam utána, mire hátrafordulva integetni kezdett. Viszonoztam az aranyos gesztust, ezután folytatódott a csevej. Jó ideig nem tudtam, mit mondhatnék erre. Valahogy megakadtak bennem a szavak.
- És külföld? Nem lehet, hogy más országba menekülve túlélhette néhány rokona?

Edward
Jókedvűen könyveltem el magamba, hogy ismét sikerült átvernem az öcsémet, ezután miután eljött az idő, egyedül indultam útnak.

Oliver
-Szeretnél most inkább egyedül lenni? - kérdeztem tőle de nem eresztettem el.

Natasa
Úgy láttam hogy a gyerekek is jól kijönnek vele mert az a kislány is jól el volt vele. - George több mint hatszáz évem volt a kutatásra. Maga szerint nem kellett volna valakit találnom a családomból? - kérdeztem tőle egy keserű mosollyal. 

Nolan
Már besötétedett de én még mindig a kávézóban voltam. Záráshoz készülődtem és épp takarítottam. És azon gondolkodtam hogy vajon ma találkozom - e Edwardal.

Ayren
Némán megcsóváltam a fejem, majd kissé félve ugyan, de hozzábújtam.

George
Mosolyogva intettem búcsút a kislánynak, majd elkomorodva Natasa felé fordultam. Nos, azt nem mondanám, hogy könnyű lehetett neki... Kicsit sajnáltam őt, amiért nem adatott meg neki az, ami nekem igen.
- De, meglehet - feleltem rá halkan - Mondja, sokszor érzi magányosnak magát nélkülük?

Edward
Úgy döntöttem, ezúttal a város beljebb lévő részében próbálok szerencsét. Egykedvűen sétáltam végig az utcákon, mire eljutottam egy kávézóig, ami még mindig nyitva állt.

Oliver
Örültem neki hogy hozzám bújt. Csak nyugtatólag, magamhoz öleltem és nem mozdultam mellőle.

Natasa
- Minden nap. - mondtam továbbra is mosolyogva. Nem akartam hogy szomorúnak lásson. - De már megszoktam hogy egyedül vagyok. - tettem hozzá kicsit szomorkásan.

Nolan
-Elnézést uram. Most már zárnék. - mondtam udvariasan egy nálam valamivel idősebb férfinak. - Egész nap itt volt és ha volt egy kis szabad időm azonnal oda jött hozzám beszélgetni. Már törzsvendégnek számított és nem először áll meg velem beszélgetni. 
- Rendben. Esetleg haza kísérhetem? - kérdezte mire én habozás nélkül megráztam a fejem és kinyitottam az ajtót.
- Köszönöm nem. Nem lakok innen mesze és van még egy kis dolgom. - válaszoltam neki. 
- Pedig szívesen elkísérném. És közben beszélgethetnénk még egy kicsit. Például még azt sem mondta el hogy van önnek barátja? - kérdezte ahogy kilépett a kávézóból. Épp válaszolni akartam mikor megpillantottam Edwardot. Még a levegő is belém szorult hogy most mi lesz. Még elevenen élt bennem az első találkozásunk emléke.

Ayren
Kedvesen viszonoztam az ölelését.

George
- Oh, értem - bólintottam végül - ... Azért teljesen nincs egyedül, hiszen itt van egy pár ember magával! Vagyis inkább gyerkőc.

Edward
Megálltam a távolban és végighallgattam az érdekes beszélgetést. Különösnek találtam a férfit, kicsit bosszantott, hogy egyáltalán a közelemben van. Lassan közelebb sétáltam hozzájuk, végig rajtuk tartva szúrós tekintetemet. Ha figyeltek, mindketten érezhették, hogy nem vagyok jelenleg jókedvemben.

Natasa
- Igen ők itt vannak. - mosolyogtam Georgera.

Nolan
Tudtam. A tekintetéből tudtam hogy nagy bajban vagyok. - Kérem menyen haza engem nem kell haza kísérnie, és a magánéletem nem tartozik magára. - mondtam és végre bezártam az ajtót. Majd megindultam Edward felé de nem tudtam köszöntsem vagy csak menjek tovább. Végül megálltam előtte. - Szép estét Edwárd. - mondtam lesütött szemekkel.

Èlliot
Félszegen bólintottam és tovább indultam a lány mellett.

Virginia
-Hogy van? - kérdeztem, kedvesen mosolyogva a férfitól.

Edward
Az idegen férfi elég bizarrul festett a fiatal lány mellet. Mikor odaértem, legszívesebben magam kentem volna falra, de a lány hamar keresztülhúzta félig kiforralt tervemet, mielőtt még végrehajthattam volna.
- Ki a franc volt ez? - kérdeztem köszönés helyett.

George
- No és most hova mentek amúgy? - kérdeztem kíváncsian.

Nolan
-Csak egy vendég. Nem érdemes vele foglalkozni. - mondtam lesütött szemekkel. Tudtam hogy dühös és nem akartam hogy még jobban nőlön a haragja.

Natasa
-Csak a szokásos óráikra. Számtan és hasonlók. - mosolyogtam rá.

EdwardÚ
- Csak egy vendég? Az a vén satrafa elég érdekes szerzetnek tűnt - mondtam szemrehányóan, karba tett kézzel.

George
- Ááh, világos! No és... Én mihez kezdhetnék? Addig a bizonyos kutatásig még rengeteg időnk van - vigyorodtam el.

Nolan
-Igen csak egy vendég. Semmi érdekes nincs rajta. Esetleg Haza mehetnék? - kérdeztem halkan.

Natasa
- Mihez lenne kedve George? Esetleg megmutathatom a kastélyt és később ki mehetünk lovagolni vagy ha jobban szereti akkor a hintóval is megmutathatom a várost. - mosolyogtam rá kedvesen.

George
- Szívesen megnézném a kastélyt, és a lovaglást sem venném zokon - feleltem rá.

Edward
- Felőlem - vontam vállat, elfordulva tőle, hogy körbenézzek. Amíg más embereket bámultam, legalább nem kellett addig sem az ő képét bámulnom.

Natasa
-Rendben akkor fáradjon velem, és szívesen válaszolok minden kérdésére is. - mosolyogtam rá kedvesen ahogy fölkeltem.

Nolan
Csendben elindultam lakásom felé. Nem voltam nyugodt mert nem tudtam mit tervez de nem akartam kimutatni idegességem.

Edward
Ezúttal nem terveztem semmi különösebbet. Némán sétáltam mellette, zsebre tett kezekkel.

George
- Ezer örömmel! - bólintottam, ezután elindultunk.

Nolan
Csendben voltam egész úton. Mélyen gondolataimba mélyedtem, és azon csodálkoztam hogy nem mentem neki senkinek, és semminek. Mikor beléptem nyugalom volt a lakásban anya nyugodtan olvasott miközben halk zene szólt. Majd félre álltam az ajtóból hogy be engedjem Edwardot is.

Natasa
Mosolyogva meséltem neki a kastélyról és válaszoltam kérdéseire. Nem gondoltam volna hogy ilyen jól fogom érezni magam a társaságában. 
- Kíváncsi még valamire? - kérdeztem mikor egy kislány szaladt felénk. Majd elbújt a szoknyám mögött. - Hát te? Megint megszöktél az óráról?- kérdeztem tőle mire hevesen bólogatni kezdett. 
- Nem szeretem a tanárnőt olyan szigorú. - mondta és meg is pillantottam a folyosó végén az említettet. Megfogtam a szoknyám szélét mintha csak igazgatnám és közben elrejtettem a leányzót. Georgera mosolyogtam és reméltem hogy benne van a mókában.

Edward
Némán besétáltam a házba, majd körbenéztem. Nos, látszatra semmit sem változott, habár a halk zenére azonnal figyelmes lettem.

George
Mosolyogva követtem őt. Végigvezetett szinte az egész kastélyon. Egy csomó helyet láthattam, beleértve a hatalmas előteret, a konyhát, néhány szobát, és még sok minden mást. Kicsit hasonlított Ayrenéhoz, ám ez nagyobbnak hatott, vagy talán az is volt.
Nem győztem dicsérni - őszintén -, no meg feltenni néhány kérdést. Nehezemre esett megtalálni és kimondani a normálisabbakat, mert elég sok átsuhant az agyamon.
- Nem, nincs - válaszoltam, vele együtt sétálva az egyik folyosón, amikor megjelent egy kislány, elrejtőzve a szoknyája mögött. Halkan felnevettem, majd közelebb sétáltam hogy ezáltal takarjam.
- Maximum annyi, hogy eredetileg kié volt ez az épület és mikor épült? Van történelmi jelentősége?

Nolan
-Szia mama megjöttem. - mondtam halkan és oda mentem hozzá. Közben reméltem Edward nem fogja bántani.

Natasa
A vámpírnő nem igazán mert közelebb jönni mikor George közelebb lépett hozzám. Kicsit én is meglepődtem tőle de nem zavart a dolog.
- Mióta meg alakult a Romanov család ami kicsit több mint 1000 éve volt, azóta a családom birtokában van a kastély. Ez volt az orosz cári család otthona. - magyaráztam, közben a nőre néztem. - Szeretni valamit? - kérdeztem tőle.
-Csak az egyik kissaszonyka megszökött és nem találom.
-Értem. Majd ha megtaláljuk vissza visszük. - mondtam mire meghajolt és eltűnt. - Ez is meg van. - mondam egy huncut mosollyal majd a kislányra néztem.

Edward
A távolból kezdtem kémlelni őket.

George
Érdeklődve hallgattam, miközben az arcát fürkésztem. Olyan volt, mintha megbújt volna a szája sarkában egy parányi mosoly, és ez nagyon tetszett. Jó magam arra húztam a szám e gondolat után, majd növekvő boldogsággal figyeltem, ahogy odébb áll az idegen nő.
- Igen! No de addig mi legyen a lánykával? - mutattam le rá.

Nolan
Nem tudtam mit tehetnék de próbáltam nyugodt maradni. Mikor anyám elkezdett köhögni, inkább bekísértem a szobájába. - Pihen egy kicsit majd én készítek valami vacsorát. - mondtam majd miután betakartam kimentem. Mikor megpillantottam Edwardot megtorpantam. Majd lesütöttem a szemem és inkább a konyhába siettem.

Natasa
- Nos, kénytelenek vagyunk vissza vinni elvégre tanulni is kell. - mondtam ahogy felvettem az ölembe.
- De, nem szeretnék, olyan félelmetes a tanárnő. - mondta én meg elmosolyodtam.
- Nem kell tőle félni. Mogorva de valójában nagyon kedves. Nem kell félned. - mosolyogtam rá kedvesen mire bólintott én meg Georgera mosolyogtam. - Vigyük vissza aztán menjünk megmutatom a birtokot. - mondtam neki.

Edward
Sasszemmel néztem a lányt, majd némán utánaeredtem. Kíváncsi voltam, mire készül.

George
- Ez igaz, ne félj tőle, maximum a hajad rágja le! - egészítettem ki a nőt, majd halkan felnevettem a kislány arcát látva. Hozzátapasztottam hát magam is, hogy csak vicceltem.
- Jól hangzik! Kíváncsi vagyok már rá!

Nolan
Próbáltam nem tudomást venni vizslató pillantásairól és higgadtan elvégezni az itthoni teendőimet. Nem tudtam miért vagyok ideges, vagy is nem is ideges voltam hanem inkább zavart. Nem értettem miért csak bámul hisz mindig sértegetett ott ahol tudott, minél mélyebben megforgatva szívemben azt a bizonyos tőrt. És most attól tartottam hogy valami még kegyetlenebb dologra készült. 

Natasa
-Na, de George. Kérem ne ijesszen rá még jobban. - mondtam neki sértettséget színlelve majd újra elmosolyodtam. - Nem kell félni. Nem lesz semmi baj. - mondtam továbbra is vidáman ahogy a folyosón haladtunk. Jól elbeszélgettünk és hirtelen hasított belém a tudat hogy évtizedek óta nem éreztem magam ilyen boldognak, és végre nem éreztem a magány keserűségét, és a folyamatos bánatot. Végre boldognak éreztem magam.

Edward
Nem akartam semmit sem elárulni magamról jelen helyzetben. Igazából sok tervvel sem készültem. Volt néhány ötlet, amivel elszórakoztathattam volna magam, de most úgy éreztem egyelőre az a legjobb, ha egyelőre beérem az öcsém szívatásaival.

George
- Sajnos már késő - válaszoltam komolyságot színlelve, majd kacagva követtem. Végre magam is tökéletesen boldognak éreztem magam, egy olyannak, aki nincs egyedül.

Nolan
Nem szóltam egy szót sem csak próbáltam a vacsora elkészítésére koncentrálni. 

Natasa
Mosolyogva sétáltam George mellett ahogy visszavittük a kislányt tanulni. - Akkor megyek átöltözöm aztán kilovagolhatunk ha gondolja. - mondtam neki mosolyogva.

Edward
- Mit fogsz készíteni? - kérdeztem kíváncsian, mellé lépve.

George
- Rendben - bólintottam, majd hátamat a falnak vetve vártam, míg kijön.

Nolan
Nagyon meglepődtem mikor mellém lépett de nem néztem rá. - Párolt zöldséget. - mondtam halkan. Nem értettem miért érdekli annyira de nem mertem rákérdezni.

Natasa
Bementem a szobámba majd a paraván mögé lépve elkezdtem átöltözni. Krémszínű lovagló nadrágot, tört fehér inget, és arra egy fekete lovagló zakót vettem fel fekete bőr csizmával. Hajamat egy laza lófarokban fogtam össze majd kiléptem a szobából és megpillantottam Georgeot. - Remélem nem unatkozott. Akkor indulhatunk? - kérdeztem ahogy fölmosolyogtam rá mivel legalább egy fejjel magasabb volt nálam.