Vámpírok bálja

Edward
- Annyi lesz a vacsora? - kérdezősködtem tovább fürkészve őt, aztán alaposabban szemügyre vettem a konyhát.

George
Meglepődtem, amikor kilépett. Olyan volt a lovaglóöltözetben, mintha csak ráöntötték volna. Jó magam sajnos nem készültem ilyesféle ruházattal, ezért nem vonultam el, hogy én is átöltözzek. Mosolyogva megdicsértem a kinézetét, majd széles vigyorral arcomon bólintottam.
- Igen, indulhatunk! - mondtam lelkesen, rábízva magam.

Nolan
-Igen. - válaszoltam tömören. Nem értettem mi ez a hirtelen érdeklődés.

Natasa
Reméltem nem veszi észre a gyér fényben hogy picit elpirultam, a dicséretére majd elindultunk. Lementünk a földszintre majd ahogy kiléptünk a kastélyból mélyet szippantottam az esti levegőből. Elvezettem az istállóba ahol az egyik munkás azonnal elő készítette nekünk a lovainkat. - Akkor remélem tudja tartani a lépést George, de szólok nem lesz egyszerű. - mondtam vidáman mosolyogva majd miután a lovam felágaskodott, vágtába ugrasztottam és elhagytam az ifjú vámpírt.

Edward
Némán bólintottam, ezután tovább figyeltem őt. Eszembe jutott a célom. Azt akartam, hogy végre elhallgasson, de annak is örültem volna, ha random elkezd mesélni egy hülye történetet, vagy elvágja az ujját/megsérül és a sikolyával szórakoztat...


George
- Mert? - kérdeztem, amikor az istállóba értünk. Rögtön megcsapott a lószőr, és a szalma édes elegye. Mélyen beszippantottam, majd tovább mentem a lovainkhoz, akik felszerelve, útra készen vártak minket egymás mögött állva.
- Héé, ez nem ééér! - színleltem sértődöttséget, aztán átvettem a szárakat, és fellendülve az állatra utánairamodtam. persze előtte még odanyögtem egy köszönömöt a lovásznak, amiért ilyen rendes volt.

Nolan
Egy idő után teljesen sikerült kizárnom gondolataim közül a vámpírt és a vacsorára koncentrálni. Majd mikor kész lett egy adagot tányérra tettem majd tálcára téve az ételt meg egy pohár vizet, elindultam anya szobájába. Mikor beértem még az ágyban olvasott. 
- Jaj mama. Nem kéne a kislámpa mellett olvasnod. Emlékszel? Még te mondogattad hogy akkor tönkre megy a szemem. Ugyan ez rád is vonatkozik. - mondtam vidámságot erőltetve magam. 
- Igazad van Avis drágám. De miattam nem kell aggódnod, és igazán nem kellett volna miattam fáradnod a vacsorával. Nem vagyok valami éhes. - mondta én meg aggódva néztem rá. Letettem az ölébe a tálcát és az ágy szélére ültem. 
- Rosszul vagy? - kérdeztem aggódva ő pedig csak elmosolyodott.
- Nem ne aggódj. - mondta mosolyogva. Végül sikerült rá vennem hogy egyen egy keveset majd ott maradtam mellette még elaludt. 

Natasa
Hallottam ahogy utánam kiált de csak hátra mosolyogtam és intettem neki majd tovább biztattam lovamat. Elég sokáig vágtattunk még nem egy tisztásra értünk a hegyen ott megállítottam a lovam és megvártam Georgeot.

Edward
Rezzenéstelen arccal néztem végig ahogy elkészíti az ételt, majd az anyjához viszi. Érdekesnek tartottam az emberi lényeket, habár ez nem jelenti azt, hogy jónak is. Mélyen legbelül gyűlölöm őket és például a lány anyjában sem látok mást egy prédánál.
Szánalmas csőcselék mind, igazából arra sem lennének jók, hogy a szolgáink lehessenek, csak arra, amire használjuk is őket jelenleg; a vérüket szívjuk, nem törődve azzal mi lesz a testükkel, vagy épp a lelkükkel. Könyörtelennek teremtett minket az ég, nem puhányoknak! Enyhén ökölbe szorult kezem erre a gondolatra, s hiába próbálkoztam az izmok ellazításával, nem sikerült elérnem a célom.

George
- Ez nyem éééér! - nyüszítettem fel ismét, majd óvatosan megsarkaltam a lovat. Féltem erősebben, mert nem tudtam mennyire érzékeny a segítségekre. Sejtettem hogy ha erősebben próbálkoznék azt biztosan megérezné, de sosem bántanék állatot. Igaz, sajnos ez alól az ember sem kivétel. Az állatokét kerülöm, de az ő vérüket szívesen kortyolgatom. Néha eléggé undorodom magam is ezért, ám az ösztönök legyőzhetetlenek és mindig ott lesznek majd bennünk, a lelkünk legmélyén, valahol.
A pej színű kanca lassan ügetésbe, majd vágtába ugrott, megpróbálva behozni a pár méternyi lemaradást, míg el nem értünk egy dús füves tisztásig.

Nolan
Visszamentem a konyhába hogy le tegyem a tálcát majd eszembe jutott hogy a vámpír vajon itt van-e még mikor a nappaliba mentem ott találtam. Láttam hogy a kezei ökölbe szorulnak és kissé megrémültem. - Minden... rendben? - kérdeztem tőle halkan.

Natasa
Mosolyogva figyeltem ahogy beérnek minket majd leszálltam lovamról és kicsit arrább sétáltam. Egészen a tisztás széléig ami egy szakadék pereme volt. - Sokat járok ki ide. Ez a kedvenc helyem mert itt nyugalom van és béke. - mondtam neki mosolyogva.

Edward
- Ja, persze - válaszoltam ridegen, nem pillantottam fel rá - Egyébként itt mindig ilyen csend van? - kérdeztem kissé feszengve.

George
Jókedvűen követtem előre, míg nem megérkeztünk. Jó magam nem szálltam le az állatról, egészen a peremig vezettem.
- No meg azért, mert gyönyörű? - kérdeztem.

Nolan
Csak biccentettem hogy értem de láttam hogy van valami baja. - Igen. - válaszoltam tömören a kérdésére. Nem értettem a helyzetet. Egy sértő megjegyzést sem kaptam. Nem osztogat parancsokat. - Biztos minden rendben? - kérdeztem félve ahogy rá emeltem a tekintetem.

Natasa
- Igen és gyönyörű. - mosolyogtam fel rá. Meglepően jól mutatott a lovon. És nagyon jóképű is volt.

Edward
- Úgy néz ki a helyzet, mintha minden a legnagyobb rendben lenne? - kérdeztem vissza keserűséggel telve, majd a konyhába igyekeztem.

George
- Akárcsak maga - dicsértem meg ismét, vigyorogva.

Nolan
Mikor rám rivallt és fölkelt nagyon megrémültem és lehajtottam a fejem majd szemeimet összeszorítva vártam hogy vajon mit tesz. Óvatosan kinyitottam az egyik szemem majd furcsállva láttam hogy a konyhába megy. Tudtam hogy az életemmel játszok de utána mentem. - Megkérdezhetem hogy mi baj van? - kérdeztem halkan.

Natasa
Elfordítottam a fejem mikor meghallottam a bókot. Nagyon rég nem bókoltak nekem és kissé zavarba hozott.

Edward
- Te vagy a baj - válaszoltam keménye, azonban nem fordultam meg, hogy a szemeibe nézve mondjam ezt. Ideges voltam és szétszórt, valamiért nem tudtam összeszedni magam, mintha bármikor darabokra eshetnék, holott fene tudja miért érzem ezt. Nem kéne, annyi biztos, ahogy az is, hogy valami tuti nincs rendben.

George
- Egyébkéééént milyen régen talált rá erre a helyre? - érdeklődtem.

Nolan
Összerezzentem a hangjától és nem tudtam mi a baja. Vajon mit tettem? Gondolkodtam majd lesütöttem a szemem. - Sajnálom. - mondtam halkan.

Natasa
-Elég régen. Már nem igazán emlékszem. - mondtam ahogy leültem egy nagyobb szikla tövébe és a holdat figyeltem.

Edward
Egy ideig csend furakodott be közénk. Feszült csend volt ez, melyet végül én törtem meg.
- Mindegy. Különben meg... miért vagy még itt? - fordultam hátra - Azt hittem hogy az anyád fontosabb, csak mert amíg te egy helyiségben vagy velem, én pillanatok alatt elhagyhatnám, és esetleg - kihúztam egy kést az evőeszköz tartóból, majd pengéjét finoman végighúztam a tenyeremen, és felé mutattam az átlós csíkot amit csináltam - megtapasztalhatná, milyen érzés ez, csak épp nem a tenyerén.

George
- Értem - mondtam, miközben leszálltam az állatról, majd kikötöttem egy közeli fához és visszamentem Natasahoz.

Nolan
- Miért akarod ennyire bántani az anyámat? Hisz ő nem tett ellened semmit. - mondtam ahogy közelebb léptem hozzá. - Ha valakit annyira bántani akarsz itt vagyok én. - mondtam halkan lehajtott fejjel. 

Natasa
Rá mosolyogtam mikor vissza jött mellém majd újra a holdra pillantottam.

Edward
- Ennyire öngyilkos jelölt akarsz lenni? - kérdeztem vigyorogva. Őszintén tetszett a gondolat, de valahogy nem tudtam elképzelni hogy ezzel a gyönyörű fegyverrel pont vele végezzek.

George
Óvatosan a háta mögé léptem és hátulról magamhoz öleltem.

Nolan
-Pedig már nem egyszer fordult meg a fejemben. - válaszoltam neki halkan a padlót bámulva. Itthon sose tudtam magamon tartani a jókedv látszatát. Minek kellett volna örülnöm? 

Natasa
Meglepődtem mikor átölelt, és nem tudtam most mit tegyek vagy mit mondhatnék. Más vámpírok tiszteletlenségnek tartották volna hogy egy vámpír úrnőt ölelget de nekem jól esett. Hálát adtam a sötétnek hogy egyetlen fényforrásunk csak a hold és a csillagok voltak mert úgy éreztem menten elpirulok az ölelésétől.

Edward
- Igazán? - kérdeztem közelebb lépve hozzá, majd fenyegetően közel emeltem hozzá a kés pengéjét.

George
Szorosabban magamhoz vontam, miközben államat a vállára hajtottam. Úgy tűnt nem zavarja, ezért mertem tovább folytatni.

Nolan
Nyugodtan álltam előtte mikor közelebb jött és közel emelte hozzám a kést. Határozottan néztem a szemébe és tényleg nem érdekelt volna ha megöl még szívességet is tett volna vele. 

Natasa
Örömmel bújtam hozzá még közelebb és fejemet mellkasának döntöttem. És úgy figyeltem tovább a sötét égboltot. Olyan nyugodt és békés volt minden. Nem akartam hogy vége legyen. Jól éreztem magam.

Edward
- Te nagyobb hibbant vagy, mint amilyennek hittelek - jegyeztem meg unottan, majd teljes erőmet beleadva a földre hajítottam a kést. Nem sok kellett ahhoz, hogy eltaláljam a halandó jobb lábát.

George
Jókedvűen néztem vele együtt a Holdat melynek fénye ma is csodálatos volt, viszont nem ez volt az egyetlen dolog, ami megigézett.

Nolan
Szemem sem rebbent mikor elhajította a kést. Nem kellett volna sok de még sem talált el. Nem zavartattam magam továbbra is határozottan nézem a szemébe. Álltam a tekintetét. Nem tudom miért de bátorságot merítettem valahonnan. 

Natasa
- Milyen fényesen ragyognak ma a csillagok... - mondtam halkan szinte már suttogva. - ... sokkal fényesebben mint szoktak... - folytattam majd lehunytam a szemem. Jól éreztem magam és ha akartam volna sem tudtam volna letagadni hogy boldog vagyok. De nem is akartam.

Edward
- Te aztán bátor vagy, hogy van merszed előttem állni - szólaltam meg, megtörve a már kínzó csendet. Kínzott, mert úgy éreztem hogy még egy beteg elme roggyant szörcsögésszerű nevetése is jobb ennél.

George
- Igen, valaki viszont igen csak kitűnik a csillagok közül. Van tippje rá, kire vagy mire értem? - kérdeztem a fülébe súgva.

Nolan
- Miért? Hisz már nekem úgy is mind egy. - mondtam halkan és elfordítottam a tekintetem ha már ennyire zavarta őt. Lassan az ablakhoz lépek és kibámulok az üres utcára.

Natasa
- Ugyan kire gondolhat jó uram? - kérdeztem halkan mosolyogva.

Edward
- Ilyen hamar beletörődtél a sorsodba? Nemrég elég összeszedettnek tűntél, de most mintha megtörtél volna ennyitől - mondtam szárazon, felé fordulva.

George
- Nem is tudom, talán egy Romanovra - nevettem fel halkan.

Nolan
Csak halkan felkuncogtam. Vicces volt ezt hallani. - Nem törődtem bele csak már bele fáradtam. Másoknak azt mutatom hogy minden rendben pedig koránt sincs semmi rendben. Már egy ideje elgondolkodtam hogy miért éljek? Ha anyám meg hal mi marad számomra?

Natasa
Csak halkan felnevetek majd Georgehoz bújtam. - Na, de Gróf úr! Csak nem akar elcsábítani egy cárnőt? - kérdeztem bár már rég nem érzem úgy hogy megillet ez a cím. Hisz már csak a vámpírok hívnak így. Már régóta egyedül éreztem magam de George mellett úgy érzem minden rendben van.

Edward
- Áh, szóval csak belefáradtál? - kuncogtam fel én is, ám az elégedettség miatt tettem, ami kezdte elárasztani a lelkemet. Valamivel erősebbnek, összeszedettebbnek éreztem magam ezzel a nyomorulttal szemben, ami határozottan javított a hangulatomon.
- Hmm, talán a háza meg a cuccai, amit eladhatsz a fekete piacon. Ha sokat nem is, öt zöldhasút simán bezsebelhetnél velük, erre még... nem gondoltál?

George
- Cárnőt? De, most hogy mondja, ez a célom! - nevettem fel, ezután elhúzódtam tőle hogy megpusziljam az arcát.
- Viszont magácskát nem csak elcsábítom, hanem el is rabolom. Lóháton. Elviszem a magam birtokára.

Nolan
-Nem! Az anyagiak nem érdekelnek. Semmit nem érnek az anyagi javak hisz lehet bármennyi pénzed a túlvilágon nem vehetsz belőle semmit. Úgy hogy fölösleges. - mondtam halkan.

Natasa
Örömmel fogadtam a puszit és nagyot sóhajtottam az ötletére. - Nem is gondolod milyen boldoggá tennél. Oly régóta vagyok már magányos hogy néha arra sem emlékszem milyen volt még volt családom.  - mondtam és mellkasának dőltem.

Edward
- Ebben a világban viszont igen, és még mindig jobb a Földi dolgokkal foglalkozni, mint a túlvilágiakkal, az pedig még jobb ha hamar túl tudsz majd lépni anyád halálán, ugyanis kicsi változtak a terveim - vigyorodtam el, majd témát váltottam - No de egy kíváncsi kérdés: Tudod egyáltalán azt, hogy milyen odaát?

George
Meglepett hogy hirtelen letegezett, de nem törődtem ezzel sokáig.
- Hát elhiszem! Nem könnyű egyikünknek sem, ám most már nem vagy egyedül!

Nolan
-Ezt még is hogy érted? - kérdeztem vissza. Nem értettem már megint mit akar anyámtól. - És nem! Nem tudom milyen odaát de nem érdekel. - mondtam mérgesen.

Natasa
- Köszönöm. - mondtam halkan és lehunytam szemeimet. Nyugodtnak éreztem magam de még is a szívem legmélyén ott volt a félsz.

Edward
- Nem fogom kifejteni bővebben - válaszoltam szinte azonnal - Mi nem érdekel? Az hogy megölhetnélek vagy az hogy milyen a túlvilági élet? Hmm, hülyébb vagy mint eddig bármikor ezért lehet csak még tovább húzom a műsort. Kíváncsi vagyok, meddig bírod - feleltem rafináltan csillogó szemekkel.

George
- Öööööh, szívesen! - öleltem szorosabban magamhoz, végül elengedtem.

Nolan
Kezdett már egy kicsit elegem lenni a folyamatos szórakozásából. Nem tudtam mit akar de már nem is érdekelt. - Miért érdekeljen ha egyik ellen sem tehetek semmit? - kérdeztem majd kimentem a nappaliba és leültem a kanapéra? 

Natasa
-Mi a baj? - kérdeztem miután elengedett. Nem tudtam hogy mi lehet a probléma.

Edward
- Nincs lehetetlen, csak tehetetlen - válaszoltam a kérdésre ennyivel, majd követtem.

George
- Semmi-semmi! - vigyorogtam rá zavartan.

Nolan
- És ha nem is akarok tenni ellene semmit? - kérdeztem tőle. Igaz teljesen olyan volt mintha nincstelen lennék. És úgy is éreztem magam. Pedig mindenem meglehetett volna ha kihasználom az örökségemet amit persze nem kötök az orrára. Két fizetésből sem tudtam volna fenntartani ezt a lakást, és fizetni anyám kezeléseit. Csak úgy éreztem hogy ha nem csinálok valamit megbolondulok. Sőt még egy alávaló kegyetlen vámpír társasága is segített hogy ne őrüljek meg teljesen. Nem tudtam meddig tarthatom álcámat mások előtt hogy minden rendben van. De sejtettem már nem sokáig. - Amúgy is mi esélyem lenne egy vámpír ellen? - kérdeztem ahogy rá emeltem tekintetem. Üresnek éreztem magam. Úgy éreztem mintha a szívem is lassan kihűlne. Arra várva hogy végre ne kelljen tovább dobognia.

Natasa
- De még is van valami. Mitől vagy zavarban? - kérdeztem ahogy a szemeit fürkésztem. - Az a baj hogy magas rangban állok? Vagy mi? - kérdeztem halkan.

Edward
- Ha nem teszel ellene semmit, azt a halált sem fogod megkapni, amire vágysz. Helyette plusz évekig élhetsz a Földön, amíg teljesen porrá nem zúzom a lelkedet. Nem kéne hagynod, hanem küzdene ellene. Lehet hogy vámpír vagyok, de az ellenségeink ti vagytok, prédák. Az őseitek profik voltak a vámpírvadászatban és biztos vagyok benne hogy maradtak páran akik ezt a hagyománnyá kinőtt dolgot követik - magyaráztam - Elég sok esélyed lenne hát ellenem.

George
- Csak attól hogy sosem voltam még együtt egy ilyen szép teremtéssel - nevettem el magam.

Nolan
Mikor a vámpírvadászokat emlegette halványan elmosolyodtam. - Tudom. Ismerem a vadászokat és a történetüket. - mosolyogtam rá mintha csak arról csevegnénk milyen lesz holnap az időjárás. - És mond csak hogy akarsz porrá zúzni egy lelket ha nincs? - kérdezem tőle továbbra is mosolyogva. Mert valóban úgy érzem hogy már nincs lelkem. Minden elvész az idő során. 

Natasa
-Rég nem mondtak ilyen szépeket nekem. Tudod a legszívesebben elszöknék messze innen. Hogy ne keljen látnom a folyamatos viszálykodást. És nyugodtan élhessek. - mondtam mellkasának dőlve.

Edward
- Nekem is volt szerencsém megismerkedni a fogalmával, miután vadásztak ránk, a családunkra is. Egyedül az volt a szerencse, hogy sosem hagytuk annyiban a dolgokat ugyanis mi, vagy legalább is én bosszúálló típus vagyok - mondtam gondolataimba zuhanva.

George
- Noos, akkkor elrabollak innét, akkor könnyebb lesz majd - vigyorodtam el.

Nolan
- Valahonnan sejtettem. - mondtam halkan. Számomra is olyannak tűnt mint aki nem hagyja ha sérelem éri. 

Natasa
Nem mondtam semmit csak átöleltem és lehunytam szemeimet. Nyugodt voltam és nem éreztem hogy bármi baj történhetne velünk.

Edward
- Egyébként mesélsz az őseidről? - kérdeztem hirtelen.

George
Mosolyogva visszaöleltem, az eget fürkészve.

Nolan
-Nem hiszem hogy érdekelne és szerintem nem is örülnél neki. - mondtam halkan és térdeimet fixíroztam. Még soha senkinek nem meséltem a családomról. Mondjuk nem is volt kinek. Hirtelen a telefon csörgése törte meg a csendet, így nagyot sóhajtva oda léptem a nappaliban elhelyezett készülékhez és felvettem. -Tessék itt Nolan Magnus. Halló... Halló... - majd hirtelen megszakadta a vonal. Megvontam a vállam és visszaültem a helyemre.

Natasa
- Min gondolkozol annyira? - kérdeztem halkan de nem emeltem fel a fejem és nem nyitottam ki a szemem.

Edward
- Ha nem érdekelne, nem kérdeztem volna rá - mondtam a fejemet fogva, majd végignéztem ahogy elmegy és visszajön - Ez gyors telefon beszélgetés volt!

George
- Csak azon, hogy majd merre kezdjük azt a nyomozást az eltűnt kísérleti eredmények után, de azt hiszem jobb ha most nem ezzel foglalkozom - vigyorogtam továbbra is.

Nolan
-Nem szólt bele senki. - mondtam ahogy leültem. - Nem szeretek beszélni a családomról. Elég azt tudnod amit eddig elmondtam. - mondtam ahogy hátra dőltem. 

Natasa
-Most nem ezzel kéne foglalkoznod. - pillantottam rá.

Edward
- Hmm, rendben - mondtam végül, majd felálltam, pont akkor, amikor ő leült.

George
- Tuuudom - mondtam végül, majd kedvesen megcsókoltam.

Nolan
Nem szóltam semmit mikor fölkelt csak magam elé meredtem. 

Natasa
Meglepődtem mikor megcsókolt, de nem ellenkeztem. Viszonoztam a gesztust. Kellemes borzongás cikázott végig a gerincemen. Annyira jól esett az a csók. De hirtelen megszakítottam a csókot és lehajtottam a fejem. Túl sok gondolat cikázott a fejemben ráadásnak meg rám tört a szomjúság.

George
A gesztus ötlete magától jött. Olyan volt, mintha egy belső hang súgta volna hogy megtehetem, ő pedig nem fog ellenkezni, s lám így is történt, habár... Volt benne valami furcsa, mintha ideges lett volna tőle Natasa. Amint elhúzta a fejét, kérdőn lepillantottam rá.
- Mi a baj? - kérdeztem aggodalmasan.

Idegen fószer, akinek nem tudom a nevét
Úgy  döntöttem, hogy még nem elég. Vigyorogva ültem az ágyam szélén, nem messze a sejtelmes fényű kislámpától. Azon gondolkodtam, hogyan boldogíthatnám azt a lányt a kávézóból. Egy ideje rávetettem magam, előfordult, hogy ismeretlen számról hívogattam, olykor pedig az - ritkábban -, hogy magam kerestem fel. A szobám bejárati ajtajához sétáltam, majd elkezdtem felvenni az utász bakancsom, miközben kikerestem a névjegyzékben a hölgyemény számát, s rányomtam a hívás gombra.
Jó magam egyébként egy panelházban laktam a város szívében, ezért nem telt sok időbe eljutni ahhoz a kávézóhoz, ami gyalog is csak fél órányira volt tőlem, vagy épp annyira se...

Natasa
- Semmi. - válaszoltam halkan de nem néztem rá. Nem bírtam ránézni nem akartam hogy rájöjjön arra hogy vérre szomjazom. Hisz oly régóta próbálom elnyomni és kontrollálni az ösztöneimet és a vérszomjamat hogy most erősen rám tört. Sajnos a vérpótló tabletta amivel kísérletezünk az sincs nálam.

Nolan 
Az ablakhoz sétáltam miután meguntam az ücsörgést. Éreztem hogy Edward is ott van a közelemben de még az ő jelenléte is jobb volt mint egyedül lenni. Majd hirtelen újra megcsörrent a telefon. - Magnus - szóltam a telefonba de mint mindig most sem szólt bele senki. Kezdtem nagyon unni a dolgot és dühösen csaptam le a telefont.

Dorian
Először rám csapta a kagylót amiért nem szóltam bele. Halkan felnevettem, majd elkészülve a lifthez siettem, miközben újra hívtam a számot. Ezúttal ha felveszi, garantáltan beleszólok majd. Kíváncsi vagyok mit szól, ha megtudja milyen remek ötletem támadt maa!

George
- Biztos? - kérdeztem halkabban. Éreztem, hogy valami nincs rendben.

Nolan
Már megint. Kezd egy kicsit elegem lenni. Gondolkodom ahogy felveszem a kagylót. - Magnus. Még is ki maga és miért hívogat? - kérdeztem dühösen.

Natasa
-Igen biztos. - mondtam halkan. És próbáltam lehiggadni.

Edward
- Ki hívogat amúgy? - kérdeztem hangosan, Nolan felé fordítva fejem.

Dorian
- Csak nem ideges vagy szívem csücske? - nevettem a kagylóba, nem törődve a háttérben megszólaló idegen férfivel, majd eltorzítottam a hangom - Mindegy hogy ki vagyok, mert előbb-utóbb úgy is rájössz majd. Avis Nolan Magnus, játsszunk egy játékot - hörögtem rekedtesen - Fél órán belül elvesztesz olyasvalamit, ami fontos számodra.

George
- Pedig nem hiszem - mondtam dacosan.

Nolan
Megingattam a fejem mikor Edward kérdezett. - Még is mit akarsz? - kérdeztem dühösen tőle.

Natasa
Mély levegőket vettem hogy lehiggasszam magam. - Elhiheted... nincs bajom... - mondtam halkan ahogy mellkasának dőltem és lehunytam a szemem. Mélyeket lélegeztem és úgy éreztem hogy kezdek megnyugodni.

Dorian
- Ooh, azt hamarosan meg tudod! Már csak 26 perc és minden kiderül, remélem tárt karokkal vársz majd szívecske! - nevettem fel gúnyosan.

George
- Hááááát... Rendben - mondtam végül egy megkönnyebbült mosolyt csempészve arcomra, habár lélekben még mindig aggódtam érte.

Nolan
- Ha ide mer jönni azt garantáltan megbánja! - mondtam a telefonba ahogy megszorítottam a kagylót. Nem tudtam mire megy ki a játék de nem fogom annyiban hagyni. Lecsaptam a kagylót és végig mentem a lakáson minden ablakot és ajtót bezártam. Majd bementem a szobámba és az egyik szekrényben kezdtem kotorászni. - Hol van? A csudába! Hova rakhattam? -dühöngtem hisz már alig maradt időm.

Natasa
Nem emeltem fel a fejem mert nem akartam hogy észre vegye a gyengeségem. Azzal mindenkit veszélybe sodortam volna ha kiderül a gyengeségem. - Sajnálom de nem akartam hogy gyengének láss. - mondtam halkan.