Freedom city

Bella
Épp mosogattam. Kicsit magamba mélyedtem, mert csak annyit árult el hogy terepre kell mennie. A szülei előtt nem akartam megemlíteni, nehogy aggódjanak. Ahogy gondolkodtam éreztem hogy nehezen vettem a levegőt. Valahogy minden erőm elhagyott és elejtettem egy tányért, és nem sokkal utánna én is a földön kötöttem ki és már nem érzékeltem hogy mi folyik körülöttem.

Ross:
Egy emberként fordultunk a lány felé. Miután láttuk, hogy összetört a kezében fogott tányér, rögtön odasiettünk hozzá. Apa kapta el, szóval végül is nem került a földre, de azt hozzáteszem, hogy hajszál híján múlott a dolog...
Lefektettük a nappaliban, míg anyu segített összeszedni a tárgy darabjait, ezután aggódva léptem oda hozzá. Nem tudom mi történhetett vele hirtelen, de éreztem, hogy nagyban felszökik a pulzusom és kiver a víz.

Bella
Azóta nem éreztem ezt a fájdalmat mióta kiderült hogy szívbeteg vagyok. Nem reagáltam a környezetemre és nem tudtam mi folyik körülöttem.

Ross:
Megpróbáltuk együtt felébreszteni, hátha fel kel, de nem tudtam, sikerrel járhatunk -e. Nagyon aggódtam a lány miatt, mostanra az arcomra is kiült ez az érzés, amire anyuék is felfigyeltek.

Bella
Nagyon fájt a mellkasom és a bal karom de nem tudtam mozdulni sem. Olyan volt mintha ólomból lett volna a testem. Féltem nagyon féltem.

Ross:
Sajnos nem sikerült, akárhogy szólongattuk. Apáék hangosan az orvoson kezdtek el tanakodni, mire felemeltem a lányt és az autóhoz rohantam vele. A keltegetése után megpróbáltam kitalálni mi a baja és segíteni rajta, de azzal sem jutottam előrébb. Sajnos nincs más mód, mint a kórház...

Bella
[....]
Nem tudtam hol vagyok. Csak furcsa hangokat hallottam. Résnyire kinyitottam a szemem, és több embert láttam magam körül. Majd újra csak a sötétség. Nem tudtam mi történt de nem fájt semmim. Olyan deja vu érzésem volt. Mikor újra tudatomnál voltam, a gépekhangját hallottam. Az egyenletes pittyegést. A szememet lassan nyitottam ki mert bántotta a fény és a fehér plafon. Nem tudtam mi történt de azonnal Ross-t kerestem.

Ross:
Az orvosok nem engedtek be hozzá egy hamar. Köztük volt az, akihez kontrollra szoktam járni, ő javasolta főképp, hogy várjak itt kint a folyosón. Több szempontból is idegesítő volt a helyzet: aggódtam a lányért és tudtommal nem vagyok olyan gyenge, hogy már a kórterembe lépve elájuljak, mondjuk jelen esetben nem álltam túl messze tőle.. Mikor beléphettem hozzá - véégre! - rögtön megindultam egy halk "Köszönöm" után.

Bella
A gépek pittyegésére ébredtem. Azonnal Ross-t kerestem mert nem láttam és nagyon féltem. Nem tudtam hol lehet.

Ross:
- Hé, jól vagy? - rohantam oda ágyához, mikor láttam, hogy ébren van. Nagy kő gördült le a szívemről, ugyanakkor még mindig aggódtam érte.

Bella
Megnyugodtam mikor megpillantottam.
-Fogjuk rá. De mi történt?-kérdeztem.

Ross:
- Azt még magam sem értem. Annyit láttunk anyuékkal, hogy leejtettél egy porcelán tányért, aztán elájultál és hajszál híján te is majdnem a földön kötötték ki. Nem tudom mi okozhatta, minden esete remélem jól vagy - mondtam, megszorítva kezét, majd egy puszit nyomtam homlokára.

Bella
-Megint nehezen kaptam levegőt és nagyon fájt a mellkasom mint legutóbb.-válaszoltam őszintén. -De most hogy velem vagy már jobb.-tettem hozzá.

Ross:
- Hajjaj! Lehet a szíved rakoncátlankodott - tanakodtam el, majd kedvesen magamhoz öleltem.
- Nagyon szeretlek! - mondtam halkan.

Bella
-Lehet.-válaszolom és megpróbálom viszonozni ölelését. -Én is nagyon szeretlek.-teszem hozzá hallkan.

/Hali! :) Nah itt vagyok végre. ;) kicsit szerkesztettem Clare-t. :) Remélem nem baj. :) Itt ah ujított:
Kép:Clare
Név:Clare Wither
Nem:lány
Kor: 16
Tulajdonságok:kedves, makacs, okos, örökmozgó, barátságos, szereti a kihívásokat,kitartó, elszánt, imádja az állatokat, mindenben benne van akár jó akár rossz, jó humorú
Történet:szülei elváltak ő pedig apukájánál maradt, aki sikeres és gazdag ügyvéd. Nagyon sokáig halottnak hitte anyját, de miután megtudta hogy él nagyon megharagudott az apjára és elköltözött a fiatalok városába Freedomba ahol az unokatesója Ross is él. Mióta Clare freedomba költözött nagyon szoros lett a kapocs kettőjük között.
Egyéb:van egy kutyája akit Jokernek hívnak és aki gyerekkora óta mellette volt. Ő az egyik legjobb barátja. Az unokatesója, Ross is Freedomban él 
Kijátszó:lovak45
Viszont lenne egy kérdésem. :) Méghozzá az hogy lehetne egy egy szerelmi szálam nekem is (remélem többet fent tudok lenni mostanában és akkor lenne mivel haladjak. ) de egyenlőre indulok Ross felügyelőhöz. ;) Persze csak azután miután visszajöttek a kórházból... Gondolom nem akarják hogy betolakodó legyek. :D/

/Nyugodtan jöhetsz a kórházba is. /

[Ja, nem harapnánk le a fejed. x3]

Ross:
Megpusziltam az arcát, majd a homlokához érintettem ajkaim.
- Kicsit meleg vagy - állapítottam meg komolyan.

Bella
-Kérlek ne aggódj. Hamar rendben leszek. Csak kérlek vigyázz Brandonra és magadra. Mrs. Rose biztos vigyáz a kicsire még nem vagy otthon. -Mondtam hallkan. Nem akartam hogy aggódjon, mert akkor sosem figyelt semmire és még baja esik.

Ross:
- Rendben, de ugye tudod hogy...? - kérdeztem, s reméltem ki tudja találni a mondat másik felét. Valóban nem figyeltem semmire, mert sosem tudtam, tudok, ha a családomról van szó.

Bella
-Én is nagyon szeretlek. De nagyon vigyázz magadra és a picire is. És mond meg a szüleidnek hogy ők se aggódjanak.-mondtam hallkan. Kicsit gyengének éreztem magam, de egyenlőre az orvosok sem tudták megmondani hogy mi történt

Ross:
- Rendben-rendben - csókoltam meg kedvesen, hamarosan meg bejött az orvos, hogy 3 perc és vége a látogatásnak.
- Meddig kell itt maradnod azt nem tudod? Bízom benne, hogy nem kell sokáig..

Bella
Bejött az orvos hogy mindjárt vége a látogatásnak. Nem örülök hogy egyedül kell maradnom de nem tehetek ellene semmit.
-Nem még azt se tudják miért lettem rosszul.-válaszoltam, és nagyot sóhajtok. -Szeretlek és nagyon vigyáz.-tettem hozzá.

Ross:
- Az nem jó! - kaptam szívemhez. Ha még az okot sem tudják, akkor idő lesz kideríteni, ha pedig idő kideríteni, akkor tuti, hogy nem kis ideig marad itt. Szorosabban öleltem magamhoz, mint eddig bármikor, vigyázva persze a kórházi dolgokra és persze rá.
- Rendben, te is! Néha hívj fel ha van valami, akkor is jó, ha csak unnád magad vagy szükséged lenne valamire. Nagyon szeretlek! - suttogtam a fülébe, majd az arcára nyomtam egy csókot. Még olyan két percem lehetett talán. Na igen, az idő ilyenkor pörögni szokott, de nálam csak most lassult be igazán.

Bella
-Ne félj, minden rendben lesz.-próbálom nyugtatni, és magamat is. Rettegtem hogy vajon mi lehet a baj. Nem akartam meghalni, és nem akartam magukra hagyni őket. A családomat.-Én is szeretlek és hívni foglak.-mondtam hallkan.

Ross:
- Oké, és jobbulást! Bízom benne, hogy nincs semmi komoly! - mondtam, ahogy őt néztem, végül kiléptem a kórteremből.

Bella
Figyeltem ahogy kiment a kórteremből. Újra egyedül maradtam. Nem örültem hogy a kórházban kell maradnom. Jobb szerettem volna hazamenni Rossal hogy vele és a kisfiúnkal legyek. Nagyon remélem hogy nem lesz semmi baj velük. A szülei, holnap akartak haza menni. Mielőtt elmennek beszélni, akartam Teresaval hogy elmondjam neki az igazat. Hisz ő úgy gondolja hogy egy rendes lány vagyok. Szégyellem magam hogy hazudtam neki. És ezért el akartam mondani, neki az igazat.

/ebben az esetben rohanoooook! /
Clare
A reggelem a szokásos modón indult. Reggel felkeltem, megmosakodtam, meg reggeliztem és minden egyéb dolgomat is elvégeztem ám akkor még nem sejtettem, hogy ez nem marad ilyen a nap végére. Minden egy telefonhívással kezdődött. Egy ápoló hívott hogy Ross felesége Bella kórházban van, és bár egyáltalán nem tudom honnan szerezte meg a számomat vagy miért engem hívott föl azonnal felkaptam a pulcsimat és rohantam kifelé az utcára ahol fogtam egy taxit a kórházig. Gyorsan befutottam az épületbe és a recepcióstól megérdeklődtem hogy Bella hol van, és ő ezt segítőkészen el is magyarázta nekem. Lélekszamadva rohantam a mutatott irányba majd mikor megláttam Rosst lelassítottam. 
-Ross!-kiáltottam és nem érdekelt mennyien néznek vagy mennyien nem. Abban a pillanatban amikor megláttam az unokabátyámat aki mindig segített nekem és akit imádtam minden megszűnt. Gyorsan odamentem hozzá és megöleltem.

Ross:
Sajnáltam hogy egyedül kellett hagynom, de az egyik nővér küldött ki tőle, másrészt ráfér a pihenés. Igaz, nem tudom hogy lehet pihenésnek nevezni azt, amikor egy teljes, hófehér borzalom közepén vagy egyedül egy ágyon, távol a szeretteidtől. Kissé összeszorult a torkom a gondolatra, mintha csak egy gombóc akadályozott volna a légzésben - képletesen szólva. Hátrapillantottam, alig pár métert tudtam megtenni néhány perc alatt. Most valahogy én is gyengébbnek éreztem magam hogy tudtam, a másik felem szenved és egyedül van. Lehorgasztott fejjel, zsebre vágott kezekkel fordultam vissza, amikor egy rég nem hallott hang megütötte a fülem, innentől rögtön megváltozott minden. Éberen kaptam fel tekintetem és pásztáztam át a folyosót, amikor láttam, hogy valaki nekem rohan.
- Hé, miért futsz olyan gyorsan? Ne, nee, hallod? Ledöntesz! - kiáltottam fel, aztán elfutottam volna, de már késő volt. A lány átölelt és elborultunk mindketten a földön.
- Te meg mit keresel itt? - pillantottam rá nagy nehezen, majd halkan megjegyeztem hogy kissé nehéz.

Clare
Mosolyogva karoltam át a nyakát olyan lendülettel, hogy mindketten a földre zuhantunk. Gyorsan feltápászkodtam majd a kezemet nyújtottam Ross felé, hogy felsegítsem.
-Hallottam mi történt. -mondtam egy pillanatnyi habozás után. Nem akartam tönkretenni a pillanatot de hát muszáj volt.-Borzasztóan sajnálom. Hogy van? -kérdeztem miközben az összes eddig felhalmozódott boldogség és öröm lassan eltűnt a szívemből, a tekintetemből belőlem és a helyét a borzasztó aggódás és szomorúság váltotta föl, bár nem ismertem még annyira Bellát tudtam, hogy Rossnak nagyon fontos. Tudtam hogy igazán szereti őt és ettől olyan rosszul éreztem magam, hogy ilyen gyorsan ilyen nehézségekbe ütköztek. Nagyon sajnáltam Bellát, sajnáltam Rosst és szerettem volna mindezt elmondani neki de nem tudtam, hogy fogalmazzam meg. Végül nem szólaltam meg.

Ross:
- Kössz - poroltam le magam, majd felkaptam a fejem. Ami azt illeti, számomra nem festett túl jól. Még rosszul lehet, úgy még inkább, hogy itt van. Nem szerettem a témáról beszélgetni mert a pillanatnyi meglepettségem azonnal eltörölte és szinte egy gombnyomásra keserűséget váltott ki belőlem.
- Viszonylag egyben van - válaszoltam feszengve. Nem elég, hogy olyan témáról kell beszélni ami rossz, hanem még itt is kell állnunk. Nem győztem elmondani a lánynak, hogy rohadtul nem bírom a kórházak látványát.
- Mehetünk végre? - kérdeztem idegesen. Nem akartam sürgetni, de már libabőrös lettem.

Clare
-Természetesen.-mondtam és hirtelen elmosolyodtam. Tudtam, hogy Ross mennyire utálja a kórházakat hiszen már számtalanszor említette viszont most hogy Bella kórházban van mégrosszabb lehet neki.-Induljunk!-gyorsan karon ragadtam és elkezdtem kirángatni az épületből.-Melyik a te kocsid?-néztem körül miközben kiértünk a parkolóba.

/lemaradtam, mi a jóég van itt?/

/ezt akarom tudni én is, olyan 10 oldala nem tudom követni az eseményeket xd/

/én meg egyáltalán nem követem /

/Már én se tudom követni, mi van Eddievel, Jennel és Vickyvel? csak ez érdekel x)/

/valami olyasmi hogy ....na hagyjuk, inkább kitalálom xD /

Vicky
Fél tíz körül érte haza, elvittem sétálni Roniet. Aeronnal indultunk el, őt elkísértük a Vadmacskába majd szétnéztünk az erdőben. Mikor hazaédtünk, Ronie előreszaladt valahova be a házba, amíg én levettem a cipőmet. Amikor beljebb mentem megkereste a többieket. Jennifer és Eddie is a konyhában voltak és egyikük sem tűnt túl vidámnak.
-Sziasztok! - köszöntem nekik.

Ross:
Kihúztam kezem a fogásból, majd előreléptem.
- Ez a Musztáng - jelentettem ki, majd mikor megpillantottam, felé is mutattam. Még mindig gyönyörűen festett az a jármű.

Edward:
-Szia! - köszöntem Vickynek és hirtelen összeszorult a szívem nem tudtam mit mondjak neki.

Vicky
Éreztem, hogy valami nincs rendben.
-Valami baj van? - kérdeztem miután Jennifer is visszaköszönt. Még mindig a konyhaajtóban álltam , és hol Eddiere hol a lányra néztem és vàrtam hogy magyarázatot kapjak erre az egészre.

Edward:
-Nem, nincsen baj, csak nem a legkedvezőbben alakultak a dolgok. De nincsen baj, én szeretni fogom azt a gyereket és gondoskodni fogok róla... - csak úgy dőltek belőlem a szavak, azután, mikor észrevettem magamat felálltam és odamentem Vickyhez. Tudtam, hogy Aeron megölne, hogyha ezt látná, de átöleltem a lányt.
-Nincs semmi baj. Szeretlek! - az utolsó szót olyan halkan suttogtam a fülébe, hogy Jen sem hallotta.

Vicky
Nem értettem miről van szó.
-Eddie ... mi ez az egész? - kérdeztem, kicsit eltolva magamtól a fiút.

Edward:
-Apa leszek - feleltem komolyan. Igazából örültem ennek, csak annak, nem, hogy ez több helyzetet is megbolygatott. Legfőképpen azt, aminek Aeronhoz van köze.

Vicky
Csak egy egészen picit lepődtem meg, igazávól már fel voltam készülve erre. Csak eddig reménykedtem benne hogy hiába tartok ettől.
-És ez .....most már biztos? - kérdeztem, előbb Eddiere majd Jenniferre nézve.

Edward:
A Jennifer kezében lévő DNS-teszt papírra néztem, azután bólintottam.
-Igen biztos.

Vicky
-Értem - motyogtam.

Vicky
-Aeronnak mikor akarjátok elmondani? - kérdeztem halkan, pár perc csendet követően.

Edward:
Tétován Jenniferre néztem, ez az ő döntése volt, de abban biztos voltam, hogy nem tarthatja sokáig titokban, se elvi okokból fakadóan, se a külseje miatt, ugyanis legyen majd fiú, vagy lány, az első két évében jobban fog rám hasonlítani, mint Jenniferre. Evolúció, de imádlak... 
-Egyszer biztosan meg fogja tudni.

Jennifer
Mikor Vicky arról kérdezett, mikor fogjuk elmondani Aeronnak a dolgot, összenéztünk Edwarddal majd lehajtottam a fejem. Rettenetesen éreztem magam amiért ezt teszem Aeronnal , most pedig hogy kiderült, hogy a pici Eddie-é , ez az érzés csak rosszabb lett. Felsóhajtottam.
-Igazából -szóltam közbe- ...jó lenne minél hamarabb elmondani Aeronnak. Csak tudod Vicky, ez nem könnyű. -mondtam a lányra nézve. Láttam rajta hogy az első pillanatban rávágott volna valami talán nem túl szépet, már nyitotta is a száját de aztán meggondolta magát mivel mégis csendben maradt. Ahogy ezután egy jó darabig mindannyian.
-Megyek, úszom egyet. - szólalt meg végül Vicky és sarkon fordult majd felsietett a lépcsőn, gondolom átöltözni.

Edward:
Sóhajtva néztem a lány után. Szerintem dühös volt rám, és talán Jenniferre még jobban. Visszasétáltam Jennifer mellé és leültem.
-Megbékél, tudom - vagyis reméltem, de ezt nem akartam mondani Jennifernek.