Freedom city

Edward:
A szavai megdöbbentettek.
-Nos az a helyzet, hogy igen, valóban itt lakom, de azért, mert itt dolgozom, nem tudom Jennifer mennyire örülne ha... - kezdtem bele befelé haladva a házba, amikor Jen lépett elő.

Jennifer
Hallottam a csöngőt, de éppen a mosdóban voltam, így nem tudtam azonnal menni. Gondoltam, Eddie úgyis megnézi, ki az. Amikor kiléptem a fürdőszobából, az előszoba felé indultam, hogy megnézzem, ki jött. Egy számomra idegen fiú állt Eddie mellett. Mikor odaértem, éppen hallottam a nevemet.
-Mi van Jenniferrel? - kérdeztem Edwardot , halványan elmosolyodva, majd a fiúra néztem.
-A nevem Jennifer Fire -mutatkoztam be miközben végigmértem a srácot aki még mindig nem volt ismerős egy kicsit sem.

Edward:
-Ő itt az unokaöcsém Hidan, és hát azért jött, mert nincs hova mennie - feleltem bizonytalanul. Nem tudtam, hogy mit fog szólni a lány, mindenesetre segíteni akartam Hidannak, de nem dönthettem.

Hidan
Mosolyogva intettem a lánynak.
- Heló.

Jennifer
Edward magyarázatára bólintottam, majd egy ideig csendben figyeltem a fiút. Nem akartam elküldeni, de abban sem voltam biztos hogy jó ötlet megengedni hogy maradjon.
-Vègül is ... van hely bőven - egyeztem bele aztán - Egyelőre nem látom akadályát annak jogy maradj - mondtam Hidannak.

Edward:
Elmosolyodtam.
-Köszönöm Jennifer! - mondtam

Jennifer
-Nincs mit köszönnöd. Végül is nem hagyhatom, hogy az unokaöcséd földönfutóvá váljon, nem igaz? - mosolyogtam Edwardra.

Edward:
-Ez kedves dolog tőled! - mosolyodtam el ismét. - Melyik szobát használhatja?

Jennifer
-Az a szoba amelyik a miénk mellett van a babáé lesz, azon kívül bármelyiket amelyik nincs használatban - válaszoltam.

Edward:
-Rendben, akkor mutatok neki párat! - feleltem és intettem Hidannak, hogy kövessen.

Josh:
Egy viszonylag apró bőröndöt magammal cipelve sétálgattam Freedom-city egyik mellékutcájában. Hosszú és meglehetősen zűrös két hónapon estem túl, most meg... nos, itt kötöttem ki. Kicsit összébb húztam magamon a bőrdzsekimet. Attól függetlenül, hogy tavaszodott nekem hűvösnek tűnt az időjárás. Így jár az, aki a tengerparton nő fel. Nem tudtam pontosan hol lakik Andy, ezelőtt még nem jártam a városban. De nem is siettem sehova, ráérősen sétálgattam, megálltam minden egyes kirakatnál, alaposan szemügyre vettem mindent. Azon gondolkodtam, hogy Andy mit fog szólni ehhez az egészhez. Vajon tud róla egyáltalán? Fogalmam sincs. Mindenesetre hamarosan tudatni fogom vele a dolgokat. Némi kérdezősködés után megtudtam pontosan hol lakik. A zsebembe süllyesztettem a kezem és elindultam abba az irányba, amit az a helyi lány mutatott, akit megkérdeztem. Hát itt vagyunk...

Andy
Ma nem kellett bemennem a fősulira, Sziszi pedig dolgozott délelőtt, ezért sokáig aludtam és mikor felkeltem , akkor is csak felöltöztem és bekapcsoltam a laptopomat.

Josh:
Amint megtaláltam a házat tétovázás nélkül becsöngettem. Nem akartam elbizonytalanodni és, ha tétováztam volna, akkor nyilván ez következik be.

Andy
Amikor csengettek felálltam és kimentem ajtót nyitni.
-Szia, Josh! Hát tèged mi szél hozott erre? - kérdeztem a kint álló fiút, kicsit meglepetten de mosolyogva.

Hidan
Mosolyogva én is megköszöntem a lánynak, hogy segített, aztán Edward után mentem.

Edward:
-Nos, a ház három emeletes, és nagyjából tizenöt szoba van, négy foglalt, a többi közül tudsz választani! - meséltem neki, mikor be is nyitottam az elsőbe.

Hidan
- Ez aztán nem semmi! - néztem be a szobába. Tágas volt, fényes, össze sem hasonlítható az előző lakhelyemmel. De valahogy túl világos volt az ízlésemnek, inkább továbbmentem a fiúval.
- És amúgy, te mióta laksz itt? - kérdeztem.

Josh:
-Hát... Végülis szó szerint a szél hozott. -Hátrapillantottam a bőröndömre. -Ami azt illeti, akadt otthon egy kis probléma... Felhívtak már a szüleim?

Andy
Csak nagyokat pislogtam.
-Nem, engem nem. Mi történt? - kérdeztem miközben félreálltam az ajtóból hogy Josh bejöhessen.

Edward:
-Már nem is tudom. Azt hiszem nagyjából 4-5 éve.

Hidan
Bólintottam. Közben elértünk egy másik szobához.

Josh:
-Öhm... -Beljebb léptem a házba és Andy-re pillantottam. -Szóval... ne akadj ki, csak finoman közöltem anyámékkal, hogy hozzád költözök.

Andy
-Ez ....most komoly? Josh, legalább szólnod kellett volna, hogy idejössz. Meg amúgy is ...hogy képzelted hogy elköltözöl a szüleidtől? - kérdeztem , még viszonylag elèg jófej stílusban.

/de sok a költözködés mostanság :PPPP/

/igen, úgy tűnik :") de mi előbb kitaláltuk, csak a tavaszt vártuk!xD /

/xD az jó/

-Jó kis kocsi.-mondtam mosolyogva, majd mikor kinyitotta az ajtót gyorsan beugrottam az anyósülésre. Láttam rajta, hogy nincs túl jó kedvében és ezt teljesen megértettem, de nem jutott eszembe semmi értelmes dolog amivel esetleg feldobhattam volna, pedig nagyon igyekeztem, hogy akár egy kósza gondolatból vagy ötletből majd kisütök valami értelmeset, de nem... teljesen elkerült az ihlet.

Clare
-Jó kis kocsi.-mondtam mosolyogva, majd mikor kinyitotta az ajtót gyorsan beugrottam az anyósülésre. Láttam rajta, hogy nincs túl jó kedvében és ezt teljesen megértettem, de nem jutott eszembe semmi értelmes dolog amivel esetleg feldobhattam volna, pedig nagyon igyekeztem, hogy akár egy kósza gondolatból vagy ötletből majd kisütök valami értelmeset, de nem... teljesen elkerült az ihlet.

Peggy
Anyu egész nap dolgozott, így egyedül ücsörögtem otthon mivel tavaszi szünet volt. Mondjuk kora délután sétáltam egyet, de az sem tartott túl sokáig. Éppen a nappaliban ültem és DvD-ztem amikor nyílt az ajtó és anyukám hazaért.
-Szia, anyu! - kiáltottam ki és felálltam a kanapéról hogy elé menjek az előszobába.
-Szia, kicsim! Milyen napod volt? - köszönt ő is amikor kiértem.
-Unalmas. Nem csináltam semmit. - válaszoltam miközben elindultunk a konyhába hogy anya kipakoljon a szatyorból amit hazahozott. Segítettem neki mindent a helyére pakolni és közben elbeszélgettünk a napomról bővebben is , bár tényleg nem volt mit mesélnem.
-Emlékszel még Antonra? - kérdezte hirtelen anyu, mire felkaptam a fejem.
-Melyik Antonra? - kérdeztem vissza kíváncsian, bár volt egy erős sejtésem.
-Anton Willard - felelt anyu, mire én csak bólintottam egyet és vártam. Nem tudtam miért hozta fel a fiút. -Képzeld, együtt fogok dolgozni az anyukájával - folytatta vidáman - és Nancy meghívott minket estére hozzájuk.
-Miért? - néztem anyura furcsállva. Nem szoktak csak úgy meghívni vendégségbe egyik pillanatról a másikra. Anya csak megrándította a vállát mielőtt válaszolt.
-Beszélgetni. Régen találkoztunk - mondta. Ahan... Munka közben nem bírnak beszélgetni? Sosem fogom megérteni a felnőtteket
-Értem. És .... Anton is ott lesz? - kérdeztem tovább , reménykedve.
-Nancy azt mondta, otthon lesz a fia is - kaptam meg a választ, mire nagyot dobbant a szívem. Na nem azért , csak ..... olyan régen láttam a fiút, és kíváncsi voltam, milyen lehet most. Tudtam hogy rengeteget változott, láttam róla képeket facebookon és persze olvastam miket posztolgat, de beszélni azóta sem beszéltem vele hogy elballagott a suliból , mi meg elköltöztünk a húgom apjától. Biztos voltam benne, hogy már egyáltalán nem is emlékszik rám, ami azért egy kicsit rossz volt.
Miután végeztünk a konyhában, elmentem tusolni, majd lassan készülődni kezdtem. Sokat gondolkodtam azon hogy mit vegyek fel, de végül egy fekete cicanadrágot, egy hosszú derekú , fehér, trikószerű fölsőt és egy fehér blézert húztam magamra. Ezután megfésülködtem és késznek is nyilvánítottam magam.

Anton
Én séta helyett a tv-t kapcsolgattam, de persze a hülye szappanoperákon kívül semmi jó nem ment. Végül meguntam. Kikapcsoltam és felsiettem a szobámba, hogy aztán előkapjam a gitáromat és játsszak rajta egy kicsit.
Mindig órákig tudtam játszani, szüleim örömére. A felnőttek furcsák, sosem tudják értékelni azt, ami igazán szép és amitől boldognak érzem magam. A cigi mellett a zene az egyik leghatásosabb feszültségoldó módszerem. Ők kikészülnek tőle, engem felvillanyoz.
- Aaanton, merre vagy édesem? - kérdezte hirtelen egy hang. A kezem rögtön megállt a húrokon. Hangosan lekiáltottam, mire lehívott. Oké, a gitárjátéknak lőttek.
Keserűen zártam vissza Metal Rose-t a tokjába és lefutottam nem túl nagy lelkesedéssel, hogy üdvözöljem. Rendszerint abból állt, hogy lefutottam, megálltam az egyszintes ház lépcsőjén, odalöktem egy sziát és már rohantam is fel. Most sem lett volna másképp, ha nem szól utánam.
- Jajj, képzeld! Olyan jó dolog történt ma velem! - kiáltott fel mosolyogva.
- Mégis mi? - néztem rá kérdőn. A tekintete valahogy különösen csillogott.
- Együtt fogok dolgozni Peggy anyukájával! - mondta lelkesen - Hát nem csodálatos? Emlékszel még rá, Anton?
- Nem igazán! - húztam el a szám, meg annyira nem is izgatott, bár derengett, hogy már hallottam valahol ezt a nevet. Rákérdeztem hát, ki, mire az lett a válasz, hogy egy iskolába jártam vele, így rögtön leesett. Hosszú ideig csak álltam előtte némán. Láthatta, hogy meglepődöm, viszont tovább folytatta. Basszus, hamarosan idejönnek! Idejönnek, én meg egy szál alsóban állok fél úton a lépcsőn.
- Felmentem a fürdőbe, ne gyere be! - vágtam rá és felszaladtam, hogy elkészüljek. Vettem egy zuhanyt, ezután felöltöztem. Rendbe raktam a hajam egy fésűvel, meg némi zselé segítségével. Tökéletes!
Ruhának a fekete darabjaim közül válogattam - egyébként csak azzal volt tele a szekrény. Fekete bő szárú nadrág, halálfejes rövidujjú, motoros fekete bőrkabát, motoros kesztyű és az ellenállhatatlan utász bakancs.

Peggy
Még várnom kellett egy csomót anyura, tehàt visszaálltam a szekrényem elé és végül előhúztam belőle egy szürke, bodros sálat és a nyakamra tekertem. Ezután lementem az előszobába és a cipőmet is felhúztam, így indulásra készen vàrtam tovább, de anya még mindig nem készült el. További negyed óra után végre elindultunk. Antonék mint kiderült, nem laktak annyira messze de azèrt kocsival mentünk. Mikor kiszálltunk, végignéztem a házon. Sokkal nagyobb és újabb volt, mint a miénk. Az ajtóhoz mentünk és becsengettünk.

Anton
Hallottam a csengőt és hogy anya az ajtóhoz lép, hogy kinyissa azt.
- Áh, sziasztok! - üdvözölte őket kedvesen, miközben én a szobámba vonultam. Volt egy hosszú- álló tükör az ágyam mellett, mindig ott néztem meg, milyen a teljes összkép. Ezúttal is ugyanolyan volt, mint eddig bármikor. Amikor belenéztem, nem a kedves és bájos Anton-fiú nézett vissza rám, hanem egy rocker. Egy kemény és erős rocker, aki dohányzik, aki zenél és akinek nincs barátnője...
Még ott lakozott bennem a régi énem is, lelkem legmélyén. Ez az "én" már inkább a lelkiismeretemként funkcionált, a legtöbb helyzetben megsúgta mi a helyes, vagy helytelen döntés.
A barátaim szerint sem változtam sokat, persze, hiszen nem nagyon szerettem volna, csak annyira, hogy a világ szabályai ne tudjanak ledönteni a lábaimról, vagy netán összetörni lelkileg.
- Kértek valamit enni, vagy inni? Figyelj csak, Anton fent van az emeleten, már biztosan vár! - anyu vélhetőleg a lányhoz szólt, amitől kicsit megremegett a gyomrom. Höh, ugye ez nem kandikamerás ugratás?

Peggy
A fiú anyukája engedett be minket. Illemtudóan köszöntem és mikor beljebb invitált minket, anyuval együtt követtem. Aztán amikor a nő hozzám fordult, csak szégyellősen megráztam a fejem.
-Én ...én szerintem megvàrom itt lent - mondtam halkan. Tiszta égő lett volna csak úgy felállítani a fiúhoz.

Anton
Nem sokkal anyu "fellépése" után lesétáltam a lépcsőn. Kicsit izgultam, előtte még a szobámban tartózkodtam kis ideig, hogy a tükörbe nézve erőt merítsek magamból. Nem könnyű olyasvalakivel találkozni, akit már régen láttál és.. valamilyen szinten kötődtél hozzá.
Lassú, komótos léptekkel haladtam végig, végül megálltam az előtérben, hogy körbenézzek. Időközben előkaptam egy szálat, majd meggyújtottam. Sokszor szóltak már rám miatta, de egyikük sem tudott lebeszélni róla, feladták már régen, hogy emiatt megszidjanak.

Peggy
Bementünk a konyhába és ott mindannyian leültünk. A fiú anyukája hozott nekünk inni majd ő is leült hozzánk. A felnőttek beszélgetni kezdtek amit én csendben hallgattam.

Anton
Beszélgetés szűrődött ki a konyhaajtón át. Zsebre vágtam az öngyújtót, a számba vettem a cigicsikket és beléptem. Az asztal bal oldalán ült anya, mellette pedig a lány anyukája és-és... ő, akiről már szó esett korábban. Pár percig méregettem, majd ledobtam magam a saját helyemre, picivel távolabb tőlük.

Peggy
Nemsokára megjelent a fiú....egy szál cigivel a szájában. Remek. Nem bírom a dohányfüstöt. A srác nem is köszönt, csak ledobta magát az egyik székre. Ez azért kicsit rosszul esett bár tudtam hogy úgysem emlékszik rám, bár azért köszönni akkor is illene. Lehajtottam a fejem és a térdemet bámultam.

Anton
Peggy, Peggy, még mindig kevés emlékem van róla. Valamennyi emlék foszlány eszembe jutott, de több nem. Mondjuk úgy, hogy nem sokra mentem az eddigi infókkal. Elszívom még ami van, végül eloltom a csikket és a lányra nézek.
- Szia - köszöntem rá halkan némi fáziskéséssel.

Peggy
Azt hittem rosszul hallok amikor vègre méltóztatott köszönni.
-Szia ... - néztem rá , nem tudva mire véljem ezt a modort. Minden esetre egyáltalán nem olyan volt mint régen.

Anton
Egyenesen a szemébe néztem és erősen koncentráltam. Még így is semmi. Összevont szemöldökkel méregettem tovább.
- Mi újság, hogy telik a tavaszi szüneted? - kérdeztem, hogy némi érdeklődést is mutassak.

Peggy
-Hát ...unalmasan. Még nem igazán csináltam semmit - feleltem vállat vonva - És neked? - kérdeztem vissza.

Anton
- Eddig én sem! Zenével ütöm el az időt, az segít és rájövök, hogy olyankor nyugisabbak a napjaim. Az iskolában valahogy nem kellemes. Az órák unalmasak, az osztályom meg nem valami jó bagázs - húztam el a szám kelletlenül.

Peggy
Erre csak bólintottam. Nem igazán tudtam, miről beszélgessek vele. Olyan fura volt. Rá sem ismertem. Mintha nem is ugyan az a fiú lett volna, mintha akit régen ismertem, már nem is létezne. Ez ...valahogy fájt. Hiszen régen olyan jól elvoltunk, annyira szerettem vele lenni, felnéztem rá.

Anton
- A te osztályod jó? - kérdeztem kíváncsian, miután újabb szálért nyúltam.

Peggy
-Fogjuk rá. Vannak tuskók de sokakkal egész jól kijövünk - válaszoltam halkan. Közben azért imádkoztam hogy ne gyújtsa meg azt a cigit.

lovak45 írta:Clare
-Jó kis kocsi.-mondtam mosolyogva, majd mikor kinyitotta az ajtót gyorsan beugrottam az anyósülésre. Láttam rajta, hogy nincs túl jó kedvében és ezt teljesen megértettem, de nem jutott eszembe semmi értelmes dolog amivel esetleg feldobhattam volna, pedig nagyon igyekeztem, hogy akár egy kósza gondolatból vagy ötletből majd kisütök valami értelmeset, de nem... teljesen elkerült az ihlet.

/Grace:  tudunk. Alakit ezen a szálon csinálni?  nekem nincs túl sok ötletem.. Hát neked? /

Anton
Rágyújtottam az újabb cigarettára, de még mielőtt beleszívtam volna, visszaválaszoltam.
- Akkor te jobban jártál, mint én - feleltem halkan.

[Hmm, egyelőre nekem sincs több. MAx Bella műhelyét vehetné át.]
Ross
- Igen, Bellaval együtt csináltuk! Azt mondta egy másik megrendelőnek lesz - kocsi szerelőként dolgozott, a műhely azóta is meg van -, de kiderült hogy nekem szerette volna ajándék gyanánt, csak én is részt vettem az elkészítésében! - meséltem vidámabban, hazafelé vezetve.

/Oké. /
Clare
-Wow! Nagyon szép munka-mondtam mosolyogva.-Minden elismerésem a tiétek.-egy ideig ismét némán ültünk de már nem bolt annyira nyomott a hangulat.-Esetleg segíthetek valahogy?-kérdeztem mosolyogva Ross-tól egyrészt azért, hogy megtörjem az egyre hosszabbra nyúló csendet, másrészt meg azért mert tényleg nagyon szerettem volna segíteni nekik hiszen imádom Rosst és utálnám ha egy ilyen helyzetben nem számíthana rám.

Peggy
-Úgy tűnik - mondtam halkan, de a következő pillanatban rámjött a köhögés a cigifüst miatt.

Anton
- Hé, jól vagy? - álltam fel, majd mikor rájöttem hogy a cigi füstöl oda, átraktam a másik kezembe.

Ross
- Ami azt illeti, igen - válaszoltam az utat figyelve - Bella majdnem eladta a műhelyét, de végül sikerült rávennem, hogy ne tegye. Új munkája van, azóta nincs ideje rá és jó lenne, ha nem veszne el. Biztos vagyok benne, hogy sok évnyi munkája van benne. Az jutott eszembe, hogy ha már itt vagy, átvehetnéd, de csak akkor, ha nem nehéz egyik városból a másikba utazni - feleltem, azt nem sejtettem, hogy ő amúgy itt él Freedomban.
- Erről még nem beszéltem neki, de felvetem minél előbb ezt az ötletet. Ha besegítenél valahogy, már annak is örülnék, nem kéne átvenned az egész irányítását.