Vámpírok bálja

Edward
Hirtelen észrevettem valakit velem szeme jönni. Szerencsére mellettem volt egy sikátor, épp időben, mivel nem tudtam, mit csinálhatnék most. Észrevétlenül elbújtam, és lesni kezdtem a következő prédát, aki szintén egy lánynak tűnt.

Nolan
Nem tudom miért de erősödött bennem az érzés, és mintha figyeltek volna. Mikor a sikátorhoz értem megálltam egy pillanatra mert a szemem sarkából mintha mozgást láttam volna.- Van ott valaki?- kérdezem mire csörömpölést hallottam és egy vörös fehér kismacska szaladt ki onnan.- Hát te meg? Majd nem a szívbajt hoztad rám. -mondtam ahogy fölemeltem a kis jószágot. - Gyere haza viszlek. Biztos éhes vagy.-mondtam ahogy újra elindultam de szaporáztam a lépteimet.

Edward
- Milyen aranyos! - szólaltam meg, ezúttal bársonyos, mély hangon. A szőrös dög, és a préda együtt! - hangosan felnevettem, megigazítva a fekete cilindert a fejemen, amit egy előző járókelőtől csórtam el. Nem hittem volna, hogy ilyenkor még képesek fent lenni ezek a nyomorultak.

Nolan
Nagyon megrémültem mikor meghallottam a hangot. Préda? Nem tudtam miért mondja ezt és nem tudtam hogy ki az.
- Ki... ki maga? - hátráltam a sikátortól. Majd mielőtt megláttam volna az illetőt, megfordultam és rohanni kezdtem. Nem akartam megtudni ki az és mit akar. Csak haza akartam jutni hogy biztonságban legyek anyám mellett.

Edward
Gonosz mosollyal léptem ki a sikátor sötétjéből, a cilinderemet.
- Edward vagyok, maga viszont egy gerinctelen féreg, mert nem képes megvárni, amíg válaszolnak önnek - horgasztottam le fejem, majd a gyorsaságot használva kicsit közelebb futottam hozzá, úgy, hogy csak pár méter válasszon el minket egymástól. A mellette párhuzamosan álló járdán haladtam.
- Hova fut ennyire? Ugye nem haza? Ugye nem hagyna egyedül egy olyan, akinek segítségre lenne szüksége?

Nolan
Hiába futottam utol ért de nem akartam megállni. Rettegtem de nem voltam hajlandó megállni. Sajnos senki nem volt ki segíthetne rajtam. És amilyen ügyetlen vagyok sikerült is orra buknom. Mindent kiejtettem a kezemből, és szegény macska is messze menekült. Nem volt egyedül a aki félt. A szétszóródott holmik közül felkaptam anyám gyógyszerét és megpróbáltam fölkelni hogy tovább rohanjak.

Edward
Felszedtem az elejtett cuccokat, majd a kezembe véve tovább követtem.
- Gyáva alak vagy, ugye tudod? - szóltam utána hangosan.

Nolan
Sajgó tagokkal próbáltam tovább menni de véletlenül egy zsákutcában kötöttem ki. Mivel nem tudtam tovább menni megfordultam de ott állt a cilinderes alak.Nagyon féltem és a tégla falnak préseltem magam. Nagyon féltem és nem tudtam mit tegyek. Csak a gyógyszeres üvegcsét szorongattam.

Edward
- Bukta! Innen nincs hova menekülnöd, undorító dög! - vigyorodtam el, miközben egyre csak közeledtem felé.

Nolan
Nem értettem mi baja velem. Hisz még életemben nem láttam. 
-Mit akar?- kérdeztem tőle remegő hanggal. Egyre jobban féltem és nem tudtam hova menekülhetnék. A rettegés elemi erővel tört rám, és hang is alig jött ki a torkomon. Nem hogy megmoccanjak. Végig csak édesanyámra tudtam gondolni.

Edward
- Inni belőled - válaszoltam egyenesen, megállva előtte.

Nolan
Nagyon meglepődtem azon amit mondott. Hirtelen tudatosult bennem hogy itt és most megfogok halni. Nem mertem felnézni rá. Féltem. Nem magam miatt hanem hogy mi lesz édesanyámmal. Ki fog gondoskodni róla. Mellkasomhoz emeltem kezeimet amiben a gyógyszeres üvegcsét szorongattam. - Kérem ne... - mondtam halkan, közben reszketem mint a nyárfalevél. Soha nem féltem még ennyire. De most rettegtem és nem a saját halálomtól.

Edward
- "Kérem ne!" - utánoztam vékony hangját, majd hangos nevetésben törtem ki - Ugyan, miért ne? Én a véredre szomjazom, neked meg amúgy sem kell sokáig élned, elvégre te sem vagy több egy prédánál, amit könnyű szerrel levadászhatok - léptem még közelebb hozzá, hogy csak centik választottak el egymástól.

Nolan
Össze rezzentem mikor megszólalt. - Kérem, könyörgök! Ha egyedül lennék nem számítana ha meghalok. De édesanyám súlyos beteg és nincs ki gondoskodjon róla csak én.-mondtam de remegésemet nem bírtam abbahagyni. Nagyon féltem. - Könyörgöm... - néztem rá fel. Érezem hogy lassan könnyek kezdik marni a szemem. Nem akartam sírni de annyira rettegtem hogy nem bírtam megálljt parancsolni magamnak.

Edward
Letettem a felszedett cuccokat tőlünk nem messze, majd magamhoz vontam a lányt, és megnyaltam a nyakát.

Nolan
Mikor magához vont, nagyon megrémültem. Gyomrom görcsbe rándult, a pupillám összeszűkült és még levegőt is alig mertem venni. Nem tudtam mit tegyek. Elmenekülni nem tudtam egy hang nem jött ki a torkom harcolni meg nem mertem, mert tudtam éreztem hogy azt nagyon megbánnám. Nem tudtam mást tenni mint karjai közt remegni és végig anyámra gondoltam hogy mi lesz vele.

Edward
Túl sokat rinyált előzőleg. Ahogy a vérét ittam, rájöttem hogy nagyon undorító példánya fajának, és szánalmas volt, amit tett. Mégis, nem ittam ki a hőn áhított vörös folyadék felét sem, helyette pár korty után elhúztam a fejem, őt magát pedig ellöktem.
- Fúj basszus, még a véred is kesernyésebb! - töröltem meg undorodva a számat felsőm ujjával.

Nolan
Mikor belém harapott, sikítani akartam de nem bírtam. A félelem teljesen megbénított. Elejtettem a gyógyszeres üvegcsét. Könnyeim végig patakzottak arcomon és valamiért megkönnyebbültem mikor ellökött magától. A földön kötöttem és megláttam a sötétbarna üveget. Anya! Csak rá tudtam gondolni. Hisz nem volt senkim rajta kívül. Rettegtem hogy őt elveszítem.

Dee:
Még egy darabig fent maradtam a szobában. Össze akartam szedni a gondolataimat. Közben eszembe jutott, hogy a mobilom nálam van. Elővettem a készüléket, hosszasan nézegettem a gallériát, az üzeneteket, meg a névjegyeket. Persze térerő az nemigen volt, szóval ha akartam se tudtam volna telefonálni. De nem is akartam, azt nem tehettem meg. Végül, amikor alaposan átgondoltam mindent az elejétől a végéig, fogtam magam és szépen elindultam kifelé a szobából, hogy beszéljek Élliot-al.

Èlliot
A szobám ablakában ültem és gondolkodtam. Reméltem hogy Dee észhez tér és hajlandó lesz bevállalni a vámpír létet. Nem akartam hogy meghaljon. Ha már egyszer megmentettem ... Ugyanakkor iszonyúan féltem attól amit meg kell tennem ha úgy dönt, hogy élni akar.

Dee:
Megálltam annak a szobának az ajtaja előtt, amelyikre emlékeim szerint Èlliot azt mondta, hogy az övé. Bekopogtam és csak azután dugtam be a fejem az ajtón, miután kiszólt.

Èlliot
Amikor kopogtak, az ajtó felé fordultam majd kis hezitálás után kiszóltam,hogy szabad.

Dee:
-Szia... -Kivételesen nem voltam annyira biztos magamban úgyhogy megálltam közvetlenül az ajtó előtt, nem mentem beljebb.

Élliot
-Szia - köszöntem vissza halkan - Mit szeretnél? - kérdeztem kedvesen.

Edward
Láttam, hogy az üvegcsét kémleli. Felkaptam az orra előtt, és feljebb tartva meglötyögtettem. Egy folyékony valami volt benne, az elején egy patikai címkével. Szóval egy gyógyszert szorongatott annyira a kezében. Nem tudom, mire kell neki, de mindegy, engem bizooony nem izgat.
- Te meg miért fekszel, préda? Arra sincs erőd, hogy felkelj, te nyomorult? - kérdeztem megvető pillantásokat vetve rá, majd erősen megragadtam a csuklóját és felhúztam, ezután a kezébe nyomtam a sértetlen üvegcsét.

Dee;
A szemeimet körbefuttattam a szobán mielőtt megszólaltam volna. Nem is tudom miért, talán csak időt akartam nyerni.
-Gondolkoztam... -kezdtem bele. -És...

Élliot
-Igen ...? - kérdeztem tőle, kíváncsian de egyáltalán nem sürgetően.

Nolan
Lett volna erőm felkelni és elrohanni. De nem mertem mert tudtam hogy erősebb és gyorsabb nálam. Összerezzentem mikor megszólalt. Reszketve emeltem rá a tekintetem és nagyon meglepődtem mikor felsegített és kezembe adta a sértetlen üvegcsét. Nem értettem miért csinálta hisz előbb még meg akart ölni. Miért segít, ha előbb meg akart ölni? Akkor most miért?

Dee:
Vettem egy mély levegőt.
-Igen. Egyáltalán nem barátkoztam meg a helyzettel és valószínűleg egy darabig még nem is fogok, de ha már kaptam egy második esélyt... -Itt jelentőségteljesen a szemeibe néztem. -kár lenne elszalasztani.

Edward
- Szánalmas vagy! Egy patkány is hűvösebb nálad - jegyeztem meg, majd hátat fordítottam neki és lassan elindultam.
- Nem igazán érdekelnek a reszkető példányok, abban nincs  semmi izgalmas! - a zsebembe csúsztattam kezeimet - Ha furcsa dolgokat kezdenél érezni, gyere az erdőbe, ott legalább időnek előtt... - feleltem, de nem fejeztem be a mondatot. .. elpusztulhatsz, ha eljutottál odáig, hogy undorodsz magadtól, meg ha egyáltalán túléled azt, ami rád vár.

Élliot
Nagyon nyeltem, majd bólintottam.
-Rendben! - csak ennyit mondtam, de ez sem ment olyan határozottan ahogy terveztem, megremegett közben a hangom.

Nolan
- Ugyan miért baj az ha nem vagyok elég hűvös?-kérdeztem remegő hangon. - Szerintem nem baj az ha valakinek vannak érzései és ha fél. Mert szerintem az nem baj.- folytattam és tudtam hogy az életemmel játszok.

Edward
Nem fordultam hátra, és nem kaptam fel a vizet. Tudtam, mi ezzel a célja.
- Hatástalan meggyőznöd az álláspontodról. Nyíltan kijelentem, hogy teszek rá magasról, szerintem az embernek nincs szüksége érzésekre ahhoz, hogy boldog legyen, főleg nem nekem - pillantottam hátra, a vállam felett.

Nolan
Tudtam hogy nem érdekli de akkor is elmondtam. Hátráltam egy lépést mikor hátra nézett de álltam a tekintetét. Meg akartam mutatni hogy nem vagyok gyáva. 
- Pedig érzések nélkül nem él az ember. A gyűlölet is érzelem amit az emberek iránt érez. Akkor hogy mondhatja azt hogy nincsenek érzései jó uram! Hisz ha gyűlöl akkor érez is. És még is csak vannak érzelmei, még ha nem is mutatja őket.! - mondtam határozottan.

Edward
- Érdekes egy ember vagy te! - fordultam vigyorogva felé. A tekintetem szúrósabb lett, a számra húzódó dolog pedig gunyoros - Monológot tartasz egy vámpírnak az érzésekről, pedig ezért valószínűleg a fejedet is letéphetném. Rohadtul nem érdekel, mit mondasz, a helyedben én inkább a célodhoz sietnék, mielőtt a támadód érne oda előbb. Tudod, most hogy közelebbről is megéreztem a szagod, nagyobb az esélye, hogy eltalálok a házadig, és ha ez sikerül, vége van annak, akinek a gyógyszert szánod! Ahelyett, hogy beszélsz, inkább fogd be és játsszunk!

Nolan
-Ne! Akkor inkább  engem öljön meg!- mondom ijedten.- Öljön meg engem, de édesanyámat hagyja ki ebből. Kérem. - néztem a szemébe bár tudtam hogy ezzel nem hatom meg. De reménykedtem hogy megelégszik az én életemmel is.

Edward
- Késő az ajánlat! Kapj el, ha tudsz, görény! - vágtam a képébe, aztán elfutottam, követve egy kissé halványabb szagnyomot, ami megegyezett a nemrég szívottal.

Nolan
-Ne!- kiáltottam majd teljes erőmből, futni kezdtem. Az én ostobaságom miatt most anyám került veszélybe. Átkoztam magam amiért veszélybe sodortam őt. Rettegtem hogy ha későn érkezem már nem fog élni az anyám.

Edward
Tovább követtem a szagot, remélve, hogy elérek a házig.

Nolan
Úgy futottam ahogy csak a lábaim bírták. De nem éreztem elég gyorsnak magam. A rettegés ahelyett hogy gyorsított volna olyan volt mintha lassítana.

Edward
Hamarosan elértem aztán egy különös épülethez. Megpróbáltam megtalálni, honnan jöhet az ismerős szag, amikor megéreztem másét is. Hasonlóak voltak, mégis különböztek. Óvatosan az egyik ablakhoz osontam, aztán betörtem és átmásztam rajta.

Dee:
Kelletlenül nekitámaszkodtam a falnak és összefontam magam előtt a karomat. Nem igazán tudtam mit mondjak. Én? Mint vámpír? Még bele sem gondoltam igazán, hogy ez mi mindennel jár...

Èlliot
-Nos ...akkor ... - makogtam zavartan. Nek tudtam hogy akkor most mit kéne tennem. Nem volt valami lelkes.

Nolan
Egy örökké valóságnak éreztem mire a házhoz értünk amiben laktunk. - Anya!- Berohantam majd azonnal megkerestem anyámat. Mikor láttam hogy a szokásos hintaszékében ül és zenét hallgat olvasás közben, kicsit megnyugodtam. Az ajtó melletti széken hagyott selyem sálat a nyakamba kötöttem hogy eltakarjam a sebet majd oda mentem hozzá. - Jaj. Anya miért nem vagy ágyban? Hisz pihenned kéne.- mondtam ahogy oda mentem hozzá és adtam neki egy puszit.

Laura (ideiglenes)
A hintaszékben ültem mert már nem bírtam a sok fekvést. Zenét hallgattam a gramophonon és közben olvastam, de kezdtem aggódni Avisért, mikor is belépett. Megnyugodva mosolyogtam rá mikor odajött hozzám.
- Csak már kellett egy kis változatosság. - mondtam mosolyogva. - Mi az a sál a nyakadon? Hideg volt odakint? - kérdeztem.

Edward
- Valaki nem volt elég gyors! - támaszkodtam az ajtófélfának, megpillantva egy idősebb nőt - Letelt az idő, amikor ideértem, te még nem voltál itt.

Nolan
- Oh... igen tudod milyen fázós vagyok. - mondtam majd megrémültem mikor a férfi megszólalt. Mit keres ez a szobámban? Lepődtem meg hogy onnan jött ki. Mielőtt bármit is mondhatott volna mellé álltam belé karoltam és az anyámra mosolyogtam. - Bocsáss meg mama hogy nem szóltam ő... ő... barátom csak nem mertem még szólni róla. Bemutatkoznál édesanyámnak, kedves? - kérdeztem és úgy fordultam hogy anyám ne lássa mit mondok bár ő jobban el volt foglalva a vámpírral.- Kérlek csak ne áruld el hogy vámpír vagy. Elég hogy beteg, nem akarom még külön stresszelni. Cserébe bármit kérhetsz. - mondtam meggondolatlanul hogy anyámat mentsem.

Laura
- Csak meg ne fázz hisz annyit dolgozol. Néha pihenhetnél is. - mondtam ahogy megfogtam az arcát majd a lányom szobája felé fordítottam a fejem. - Avis szóval ezért hagyod mindig nyitva az ablakot? Nekem igazán szólhattatok volna. - mondtam egy kicsit dorgálás céljával. - Kérem ne ácsorogjon üljön le. Majd mindjárt csinálok egy teát. - mondtam.

Edward
- Te őrült barom! - rivalltam a lányra, és egy szempillantás alatt ott álltam tőle alig egy méternyire - Nem vagyok ennek a suhancnak a barátja! Ő a prédám, és egyre csak kiérdemli, hogy megöljem, de nem ő lesz az első a listán! -kiáltottam. Egyáltalán hogy jutott eszébe ez a rémes.. színjáték?! Undorító, alávaló, féreg! Forduljon fel!

Dee:
-Van arra bármi lehetőség, hogy lássam a szüleimet? Utoljára..? -kérdeztem hirtelen. Habár sejtettem mi lesz a válasz, egy próbát még megért...

Èlliot
-Persze! De gyorsan vissza kell jönnöd, mielőtt még legyengülsz - mondtam neki.

Dee:
-Komolyan? -kérdeztem meglepetten. Nem számítottam rá, hogy csak úgy haza mehetek.