150 esztendő

Katalin
-Majd egyszer elmehetnénk együtt lovagolni - vetettem fel, még mindig nem nézve Ottora. Kíváncsi voltam, mit fog válaszolni.

Otto:
A szívem nagyot dobbant, szinte már féltem, hogy meghallja, visszafogottan mosolyodtam el és újra a szemébe néztem.
-Ha szeretnéd, akár ma is elmehetünk lovagolni! - feleltem szelíden.

Katalin
Halványan elmosolyodtam.
-Rendben, menjünk! - egyeztem bele, aprót biccentve. A következő pillanatban jutott csak eszembe , hogy meg akartam várni míg Gergely hazaér, de gondoltam mindegy, így talán még jobb is lesz. Este úgyis találkozunk a bátyámmal legkésőbb a vacsoránál.

Otto:
-Most azonnal? - kérdeztem egy kissé meglepetten, de persze örültem neki.

Katalin
Ebben a pillanatban észrevettem magam és egy pillanatra oldalra fordítottam a fejem. Nem akartam túl szeleburdinak tűnni.
-Nem, persze, hogy nem .... Csak azt hittem .... Meg gondoltam, úgyis ráérünk ...vagyis én ráérek ... - makogtam össze-vissza, zavartan.  Megint sikerült kínos helyzetbe kevernem magam.

Otto:
-Nincsen semmi baj, csak gondoltam te is biztos szeretnél átöltözni egy kényelmesebb ruhába - próbáltam megnyugtatni. Tetszett még akkor is, amikor zavarban volt, olyan aranyos volt, és gyönyörű.

Katalin
Még mindig lehajtott fejjel bólintottam egyet.
-Igen, persze .... én is úgy gondoltam - próbáltam menteni ami menthető. Nagyon bénának éreztem magam.

Otto:
-Nem kell szégyenkezned semmi miatt! - léptem hozzá közelebb egy lépést meg akartam érinteni az arcát de végül sután leeresztettem a karomat. - Nem kell félned tőlem, hiszen a barátod vagyok! - szinte suttogtam, komolyan is gondoltam, de reméltem, hogy egy napon ez komolyabbá válik.

Katalin
Kicsit elpirultam, de el is mosolyodtam. Tétován felnéztem a fiúra és újból bólintottam.
-Akkor ... fél óra múlva ugyanitt? - kérdeztem, visszatérve a lovaglásra.

Otto:
-Legyen! - feleltem és a kezéért nyúltam gyengéden az ajkamhoz emeltem és lágy csókot leheltem rá. - Addig felnyergelem a lovakat.

Katalin
-Rendben! - egyeztem bele, talán egy egészen picit elpirulva, majd egy kis hezitálás után otthagytam Ottot. Felmentem a szobámba, hogy átöltözzek. Egy lazább ruhát vettem fel amiben kényelmesen tudtam lovagolni.

Otto:
Bementem az istállóba és megkértem a lovászfiút, hogy segítsen behozni a lovakat, azután együtt, egy-egy kötéllel léptünk be a karámba, ahol magamhoz hívtam Donnert és jött vele Büszke is. A lovász megfogta Büszkét, én Donnert vezettem.
Az istállóban lecsutakoltuk a lovakat és fel is nyergeltük őket, én beállítottam magamnak a kengyelt Donner nyergét, és megköszöntem a lovásznak, hogy segített. A két lóval együtt az istálló elé sétáltam, ahol hagytam őket legelészni, amíg vártuk Katalint.

/szegény Büszke ....kétszer is kisbetűvel írtad a nevét xD /

Katalin
Mikor elkészültem, megálltam a nagy tükör előtt, amely a szobám egyik falánál állt. Végigmértem magam, és majdnem mindent rendben találtam, de valami mégsem volt tökéletes. A fésülködőasztalomhoz léptem és kibontottam a hajam majd megfésültem és újra fonatokba rendeztem. Nem akartam kócosan mutatkozni a birtokon kívül. Megjegyzem, természetesen eddig sem voltam annyira kócos, de jobbnak láttam újra megcsinálni a hajam. Amikor tényleg késznek éreztem magam, visszaindultam az istállókhoz.

Magdolna
[...]
Az utőbbi három hónap igencsak kellemesen telt. Teljesen beleszoktam az itteni életbe , próbáltam minél többet segíteni a birtokon és gyakran bementem a városba is a piacra , a pékségbe , esetleg a szabóhoz vagy a kovácshoz.
Zsivány már ügyesen ment nyereg alatt, gyorsan beletanult , most már mindenhova az ő hátán jártam, bár néha kicsit makrancos tudott lenni.
Mindezen felül pedig természetesen ott volt Bálint. Rengeteg időt töltöttünk együtt, és ő mindig kedves volt velem, vigyázott rám, és bármit elmondhattam neki. Most már teljesen biztos voltam benne hogy szeretem, még ha kellett is egy kis idő ahhoz hogy elfogadjam ezt az érzést.
Éppen visszaértem a piacról a birtokra. Az istálló előtt leszálltam Zsiványról és miután letettem a zöldséggel és gyümölccsel teli kosarat, elkezdtem leszerelni a mént.

Bálint

Az istállóban solgoztunk éppen mikor meghallottam hogy Magdolna vissza jött. Azonnal lerektem a vasvillát és elindultam kifelé. Az elmúlt három hónap nagyon jól telt, és a vásáron eladott lovak is nagy hasznot hoztak. Mikor kiértem láttam hogy a lány épp szerszámozza le a lovat.
- Szia, minden rendben ment? - kérdeztem tőle majd az arcára adtam egy puszit. Nagyon örülök hogy akkor velem maradt, és érzem hogy egyre jobban szeretem. Sőt még a lányok is nagyon megszerették.

Magdolna
-Igen, nem volt semmi gond - válaszoltam mosolyogva Bálintnak amikor kijött. Ezután levettem Zsiványról a kantárt, majd leemeltem a hátáról a nyerget.
-Visszaviszem ezeket a helyükre - mondtam a fiúnak.

Bálint
- Hagyd csak majd én lerendezem ezeket. Te csak pihenj nyugodtan. - mondtam neki ahogy átvattam a felszerelést majd ZSivány kötőféke után nyúltam hogy a lovat is bevigyem az istállóba.

Magdolna
Mosolyogva csóváltam a fejem a fiú után nézve majd már csak azért is utána mentem.
-Legalább Zsiványt had vigyem én vissza! - állítottam meg majd én is megfogtam a mén kötőfékét -Nagykislány vagyok, meg tudom csinálni! - vigyorogtam Bálintra.

Bálint
Meglepődve néztem rá majd mosolyogva bólintottam.
- Lehet neked ellent mondani? - kérdeztem mosolyogva és elengedtem a lovat. Jó volt vidámnak látni Magdolnát,és mellette én is jól éreztem magam.

Magdolna
-Köszönöm! - nyomtam egy puszit a fiú arcára majd elindultam Zsivánnyal a boxa felé.

Bálint
Mosolyogva néztem ahogy elviszi a lovat, majd bevittem a felszerelést a szerszámosba majd két almával a kezemben utánnuk menntem.
- Azt hiszem Zsivány érdemel egy kis nasit mert ma is vigyázott rád.- mondtam és a lány kezébe adtam az almákat.

Magdolna
A helyére vittem Zsiványt majd ott maradtam a box előtt hogy figyeljem ahogy a szénahálóhoz fordul és mohón falni kezd. Ekkor odaért hozzánk Bálint. Mosolyogva vettem el tőle az almákat.
-Hátha ez jobban érdekli mint a széna - jegyeztem meg majd visszafordultam a ló felé és megpróbáltam magamhoz csalogatni. Amikor meglátta a kezemben a gyümölcsöt, azonnal otthagytra a szénahálót és a fejét kidugva a boxajtó felett, követelni kezdte magának a jutalmat. Nevetve tartottam neki oda előbb az egyik majd a másik almát -egész picik voltak, könnyedén bekapta őket egyben is- és néztem ahogy jóízűen elropogtatja őket.

Bálint
-Uhum. - bólintottam és figyeltem a mosolygós lányt. - Gyere vigyük be amit vettél, mert anyám kitér a hitéből, nem szeretném ha mérges lenne. - mondom neki és megfogtam a kezét.

Magdolna
-Rendben! - egyeztem bele miközben ráfogtam a fiú kezére és lassan elhagytuk az istállót. Út közben magunkhoz vettük a kosarat majd a ház felé vettük az irányt.

Banci írta:Sevda
Kicsit megszeppenten néztem fel a férfira majd lehajtottam a fejem.
-Igen , onnan ....jöttem - feleltem halkan. Kicsit gondolkodnom kellett mire eszembe jutott a jó szórend.

Bernard
Mosolyogva magam elé néztem.
- Még sosem jártam arrafelé...Szép? - fordultam újra a lányhoz.

Sevda
-Igen, nagyon szép. - mosolyodtam el halványan -Bár nem jártam sok helyen Törökországban. Csak ott voltam ahol laktam - tettem hozzá.

Bernard
- És merre laktál? - kérdeztem közvetlenül.

Sevda
-Komstantinápolyban - válaszoltam röviden, a földet nézve masgam előtt. Közben kiléptünk az udvarra.

Otto:
Vártam és vártam és miközben vártam a lovakat simogattam, hallgattam a madarakat és néztem az égen szálló, kergetőző fecskéket. Azután magam elé néztem és megláttam Katalint közeledni. Önkéntelenül is elmosolyodtam.

Katalin
Sietős léptekkel vágtam át a kastélyon, nem akartam megváratni a fiút. Amikor kiértem az udvarra, mégis lassítottam egy kicsit, mivel mégsem viselkedhettem úgy mint egy szeleburdi kislány , meg akartam előzni hogy újra kínos helyzetbe kerüljek Otto előtt. Már messziről megláttam őt a lovakkal , és nehezemre esett továbbra is tartanom a nyugodt és elegáns tempót, szívesen futásnak eredtem volna hogy hamarabb odaérjek hozzá, de még én magam is beláttam hogy ez rossz ötlet. Vettem egy mély levegőt és nyugodt mosolyt erőltetve az arcomra léptem oda hozzá végül.
-Nos, én kész vagyok. Remélem nem kellett sokat várnod - mondtam neki elgondolkodva rajta hogy vajon mennyi ideje lehet készen a lovak felszerelésével

Otto:
-Ó, semmit nem tesz, örülök, hogy itt vagy! - feleltem és elgondolkodva a lovamhoz léptem. 
- Kell segítség valamiben? - újra a szemeibe néztem és kis híján el is vesztem bennük.

Katalin
Majdnem elpirultam amikor a szemembe nézett, de talán sikerült ezt elkerülnöm.
-Nem, kôszönôm. Boldogulok egyedül! - mosolyogtam Ottora, majd Büszkéhez léptem és megsimogattam az orrát.

Otto:
Felültem a saját lovamra és összeszedtem a szárat, miközben figyeltem, amit Katalin csinál. Büszke kétségkívül kedvelte őt és ez újabb mosolyt csalt az arcomra.

/Kedvem lenne a török szálat is folytatni, akár új karaktert is hozok, csinálunk ott valamit?/

Katalin
Én is nyeregbe pattantam, a kezembe vettem a szárat és Ottora néztem.
-Indulhatunk! - mosolyogtam rá.

Otto:
Biccentettem és gyengéden oldalba böktem Donnert. Hamar egy keskeny földútra értünk, ami kivezetett a természetbe, a mezőkre és az erdőbe, de nem tudtam, hogy Katalin merre menne szívesen, ezért pár perc után ismét felé fordultam.
-Merre induljunk?

Katalin
Finoman indulásra ösztökéltem Büszkét, és Donner mellé irányíva őt indultunk el lépésben. Amikor a fiú feltette nekem a kérdést, kicsit elgondolkodtam. Igazából nekem mindegy volt hogy hova megyünk, ezért kicsit nehezemre esett választani.
-Hát ... Induljunk a mezők felé - feleltem végül. Gondoltam , nyílt terepen végig egymás mellett haladharunk míg a erdőben olyan szűk ösvébyek vannak ahol nem fért volna el két ló.

Otto:
-Rendben! - feleltem és a mezők felé vezető úton indítottam el a lovamat, azután ügetésre gyorsítottam. Annyi mindent akartam volna mondani Katalinnak, de az igazság az volt, hogy nem tudtam mit is mondjak, ami meglepő volt azt tekintve, hogy bármelyik lánnyal beszédbe tudtam elegyedni korábban.

Katalin
Kicsit engedtem a száron és finoman oldalba rúgtam Büszkét hogy felzárkózzunk a többiek mellé. Az utat figyeltem magunk előtt és közben kicsit elgondolkodtam rajta hogy hogyan kezdeményezhetnék beszélgetést. Zavart hogy ilyen nagy a csend köztünk.
-És ... Meddig maradsz itt, Magyarországon? - tettem végül egy suta kis próbálkozást.

Otto:
-Nos, ha apámon múlik, nem sokáig, de ha nem jön közbe semmi terveim szerint még maradok pár hetet - feleltem és szomorúan gondoltam arra, hogy azután haza kell mennem és itt kell hagynom a lányt.

Katalin
-Értem. - nyugtáztam válaszát kurtán, majd mielőtt újra csendbe temetkeztünk volna, próbáltam gyorsan újabb kérdést kitalálni.
-Miért nem szeretsz otthon lenni? - szaladt ki a számon, mielőtt még átgondolhattam volna, de amikor rájöttem mit is mondtam, elpirulva szegeztem előre a tekintetem Büszke két füle közt. -Mármint ... olyan sokat utazgatsz és .... szóval én csak ... - próbáltam kimagyarázni magam, elég ügyetlenül.

Otto:
Kuncogtam a lány zavarán.
-Semmi gond. Tudod, én sohasem akartam uralkodni, de atyánk szerint Christian nem az az uralkodó fajta, ő engem akar örököséül és gyerekkorom óta erre nevelt mindig, de valahogy nem vonz a hatalom és az uralkodás - felnevettem, azután visszafordultam Katalin felé. - Én inkább lennék szabad. Ha otthon vagyok, elvárja tőlem, hogy az energiáimat a Német Római Császárságba fektessem és ne a lovaglásba, vadászatba és a társasági életbe. Azt akarja, hogy tanuljak, és hidd el én szívesen tanulok... irodalmat és nyelveket - fejeztem be halkan a gondolataimat és a táj felé fordultam.
- Ez biztosan untat, ezek csak a problémáim - mosolyodtam el szomorkásan. Az tény volt, hogy sokkal jobban éreztem magam a társaságában, mint otthon bármikor is.

Katalin
Figyelmesen hallgattam őt végig, érdekelt minden amit most megosztott velem. Hogy hogyan gondolkodik, miről mi a véleménye ... csak most, miközben ezekről beszélt, jöttem rá hogy bár hosszú évek óta ismerem, mégsem tudok róla szinte semmit. És ez bántott. Tényleg meg akartam ismerni őt, megtudni róla a lehető legtöbbet, hiszen mégiscsak barátok vagyunk. A barátainkat pedig ismernünk kell ... Viszont, azt hiszem, nem csak ez hajtott. Talán volt még valami más is amiért hirtelen így eltökéltem magam. Viszont abba már bele sem gondoltam mi lehet ez...
-Nem, dehogy. Egyáltalán nem untat. Engem érdekel - mosolyogtam fel Ottora amikor elhallgatott.

Otto:
Elmosolyodtam, ezúttal őszintén, kicsit meghatott, hogy Katalint érdekli az, amit mondok.
- Talán egyszer el kéne jönnöd Bécsbe, szerintem tetszene neked szép hely. A palota is a legszebbek egyike, csak éppen egyedül nem olyan érdekes ott nap, mint nap az élet.

Katalin 
-Talán majd egyszer ... - válaszoltam mosolyogva az ajánlatra. Igazából mindig is kíváncsi voltam Bécsre, rengetegen meséltek már nekem róla és szinte mindenki kivétel nélkül gyönyörűnek festette le. Viszont nem akartam hirtelen rábólintani a meghívásra, az udvariatlanság lenne.

Otto:
- Ha eljössz oda a fényed bearanyozza majd azt a komor palotát! - végre megtaláltam a hangomat. - De talán nem is a palota fog tetszeni, hanem inkább a város, az emberek és esetleg az istálló. Van ott egy ló, látnod kéne. Atyám a spanyol hercegtől kapta ajándékba, de sohasem törődött vele igazán, pedig gyönyörű állat! Hófehér, de aranyszínű foltjai vannak - meséltem átéléssel. Valóban lenyűgözött az állat, de leginkább olyasmiről akartam beszélni, ami semmiképp sem untathatta. 

/És az a pillanat, amikor rájövök, hogyha Ferdinánd Ottoék apja akkor egy időhurokba keveredtünk mer Ferdinánd alig pár évvel lenne idősebb Ottonál... mindegy xD/

Katalin
Mosolyogva hallgattam amit mesélt és egyre kíváncsibb lettem Bécsre és a palotára. Otto igazán felkeltette az érdklődésemet, szinte ittam a szavait.
-Valóvban csodás állat lehet - mondtam amikor a lóról beszélt. Hozzá akartam szólni még mást is de nem jutott eszembe semmi értelmes dolog amit hozzá fűzhetnék.
-Ès gondolom nem csak az az egy szép lova van apàdnak. Az istállótok tele lehet különleges paripàkkal ... - mondtam végül, felmosolyogva a fiúra.

Otto:
- Valóban, remek paripákkal vannak tele az istállói - biccentettem, - de ő nem értékeli őket annyira, mint én - feleltem, és egy ideig csak csöndben lovagoltam mellette, azután hozzátettem.
- Donner angol telivér, a Brit uralkodó ajándékozta neki, de sohasem törődött vele - elmosolyodtam, mert eszembe jutott még valami. - Donnert akkor még, csikó korában Hódító Vilmosnak nevezték el, nem fogod kitalálni, de Hódító Vilmosról. Ötletem sincs, hogy lehet ilyen nevet adni egy lónak.

Katalin
Halkan felkuncogtam ezen.
-Én sem tudom hog juthat valakinek ilyesmi eszébe. Képtelen lennék így hívni a lovamat. -ingattam meg a fejem mosolyogva.

Otto:
- Te hogyan nevezted volna el? - érdeklődtem.

Katalin
Kicsit elgondolkodtam.
-Öhm ...nem is tudom. Sok csikónak adtam már nevet a sajátjaink közül, de most így hirtelen nem jut eszembe név. - vàlaszoltam az utat figyelve.