Schwanstein

Elisabeth
Felpattanok mikor egy mély férfi hangot hallok meg magam mögött. Ha jól rémlik az új tanár az akit a nyakamba sóztak. Bakker ez egy félisten vagy mi? Lepődtem meg mikor megláttam. Nem úgy nézett ki mint egy tanár. Magas volt nálam legalább két fejjel. Szép széles vállai voltak, és azok a világos kék szemek. Igazi jeges tekintete volt. 
- Nem nagyon izgat ha szét tépnek a farkasok. - mondtam lazán mert tényleg így volt. - Kösz hogy megmentett de nem lett volna szükséges. - mondtam és elfordítottam a fejem. Bármelyik tanárral rezzenéstelen arccal feleseltem de neki még a tekintetét sem tudtam állni.

Sabine
Francba miért kell mindig mindent elrontanom? Szidtam magamat mert úgy éreztem mindent tönkre tettem.

Steven
Sokan reagáltak hasonlóképp amikor a szemeimbe néztek. Jég kék, szúrós tekintetem van, ami remekül tükrözi a sötétebb oldalam. Sűrűn fordultam ezzel a világ felé, mert könnyebb volt így alkalmazkodni ezekhez az ostoba "törvényekhez"! Miért kell mindenkinek meghalnia??!! Ahogy elnéztem a lánykát, halványan felrémlett bennem a múlt egy képe, ami sok fájdalmat okozott még most is, hogy felnőttem, és azóta legalább 5 év telt el.


Ross
- Mondjuk azt, hogy ezt leszarom - feleltem végül.

Elisabeth
Nem értettem miért néz így rám de inkább minden fele néztem csak rá nem. Nem bírtam ránézni. Nem tudtam miért. Talán féltem?

Sabine
Óvatosan pillantottam rá mert kicsit féltem. A hangja olyan volt mintha mérges lenne. Tényleg olyan volt mintha ő lenne az idősebb.

Steven
- Szóval igen - bólintottam egy gúnyos vigyorral képemen, letéve elé az egyik bögrét a még gőzölgő itallal.

Ross
- Még sokáig fogsz ott ülni? - kérdeztem feszengve, mert eszembe jutott, hogy ő még a földön maradt, míg én már javában álltam.

Elisabeth
- Mi igen? - kérdeztem rá mert nem értettem. mire utalt. Inkább a falnak támasztottam a hátam és nem néztem rá. Jobbnak láttam távol maradni tőle, és nem értettem mitől tartok ennyire.

Sabine 
Óvatosan felkeltem hogy ne  terheljem sérült lábamat, majd oda bicegtem hozzá. - Ne haragudj. Nem akartalak megbántani. - mondtam szomorúan, lehajtva a fejemet.

Steven
- Félsz tőlem - mondtam hűvösen, majd szélesen elvigyorodtam - Látom a tekinteteden. Bármilyen keménynek látszódhatsz, átlátok a jégpáncélon, mert legalább olyan könnyen felgyújtható és tönkretehető, mint... - kezdtem bele, de elharaptam a mondat végét. A saját bögrém közben letettem a kis asztalomra, a másikat meg odavittem neki.

Ross
- No problemo - feleltem végül, ahogy leporoltam magam.

Elisabeth
- Én nem félek senkitől! - mondtam élesen, de tudtam hogy igaza van. De nem csak tőle féltem. - Mint mi? - kérdeztem tőle de csak reflexből. Valójában tényleg gyenge voltam. De nem akartam hogy annak a tetűnek igaza legyen. Ha tényleg erős lennék hozzám sem tudott volna érni. Nem hogy így helyben hagyjon. Szerencsém volt hogy a nagybátyám kint várt, különben nem úsztam volna meg a dolgot ennyivel. Gondolkodtam majd a férfira néztem ahogy elém állt a bögre gőzölgő teával. Még senki nem látott így át rajtam. De ez a férfi azonnal. Ki lehet ő? Mindenkit megtudtam téveszteni az agresszív vagy épp a nemtörődöm viselkedésemmel de őt miért nem? Ez idegesítő! 


Sabine
- Akkor örülök. - mondtam egy halvány mosollyal majd átöleltem. - Menjünk vissza az ágyba mert minden tagom fáj. - tettem hozzá ez kis mosollyal mert tényleg sajogtak a sérüléseim, ezért az ágyhoz bicegtem.

Steven
- Ez nem több egy áttörhető falécnél, ha akadályként szemlélhetnénk ezt az egészet, ez a reakció annak felelne meg - röhögtem fel gunyorosan, miután átadtam neki az italt - Egy 6 éves örömmel védekezne hazugsággal, ha tudna bánni a szavakkal, de mindegy, mert te sem tudsz eléggé.

Ross
Némán bólintottam, majd leültem a szélére.

Elisabeth
- Nem ismer úgy hogy ne beszéljen úgy mintha tudná mi a helyzet! - mondtam és elfordítottam a fejem. Még is mit képzel magáról? Nem tudja mit miért teszek! Akkor miért viselkedik úgy mintha mindent tudna? Dühöngtem magamban, és ahogy megfeszült az állkapcsom éles fájdalom járta és az egész arcomat ahol a színesebbnél színesebb foltok díszítették. 

Sabine
Ahogy leültem, vállának dőltem és kicsit elgondolkodtam. - Tudod néha az az érzésem mintha te lennél az idősebb. - mondom halkan közben halványan mosolyogtam. Majd megérintettem az arcát hogy felém forduljon. Mikor megteszi csak lágyan megcsókoltam, remélve érzi hogy én mit érzek.

Steven
- Ugyan miért ne? - kérdeztem vissza, lelkemet pedig öröm töltötte el, ahogy elfordította a fejét. Tudtam, hogy ő is védtelen, csak megpróbálja elrejteni az érzéseit, a félelmét, kevés sikerrel.

Ross
- Hogy-hogy? - kérdeztem meglepődve, mire megcsókolt. Nem viszonoztam, csak enyhén hátrébb húztam a fejem, hogy érezze, most nem szeretnék csókolózni.

Elisabeth
Nem mondtam semmit csak kitartóan bámultam egy pontot. Nem igazán tudtam miért érzem ilyen furcsán magam. Csak a bögrét szorongattam. Az ujjaim már teljesen elfehéredtek az erőkifejtéstől de nem érdekelt.

Sabine
Mikor elhúzta a fejét nagyot sóhajtottam. 
- Mert te sokkal jobban ura vagy önmagadnak. - mondtam és lehajtottam a fejem.

Steven
- Ugye tudod hogy már az ujjaid is fehérek, olyan erővel szorítod a bögrét? - kérdeztem, ezután eltűntem egy pillanatra. A visszatértemet a nyakába zúduló egy vödörnyi meleg víz jelentette.

Ross
Hangosan felröhögtem.
- Ezt komolyan mondtad?! - kérdeztem hitetlenkedve - Én aztán rohadtul nem vagyok az ura önmagamnak! Például tegnap az egyik haverod képét vertem be az ablakba, amiért azt mondta, buzisan nézek ki.

Elisabeth
- Nem érdekel. - mondtam és letettem a bögrét mielőtt össze törtem volna, majd meglepődtem a nagy adag meleg víztől. - ÁÁÁÁÁÁH! Ezt meg miért kaptam? Maga nem normális! - Kiabáltam és hajamból kicsavartam a vizet majd hátra simítottam hogy ne tapadjon a arcomra. - Maga teljesen bolond! - szemeim szinte szikrákat szórtak annyira dühös voltam. Levettem vizes talárom hogy kicsavarjam belőle a vizet és nem érdekelt hogy az így is szűk fehér pólóm testemre tapad, és látszik a melltartóm. Elvégre az csak a melltartóm. 

Sabine
- Remélem egy aranyvérű volt. Tudod nekem nincsenek se barátaim se haverjaim! Csak az aranyvérűek próbálnak a közelembe férkőzni elvégre mindegyik csak a hatalomra és a vagyonra pályázik. Ami engem egyáltalán nem érdekel.

Steven
- És ez? - kérdeztem, ahogy a nyakába öntöttem a vizet, majd leraktam magam mellé a vödröt. Rezzenéstelen arccal viszonoztam szúrós pillantását.
- Büntetésből, amiért megszöktél! - dörrentem rá élesen - Néhány barom hozott vissza! - ez persze nem volt igaz, de jobbnak láttam, ha egyelőre.. meglepi marad a macska kiléte. Ugyanakkor kívül más mutattam, mint amit belül éreztem, mert igen csak meglepődtem amikor előttem levette a talárját, s feltárult vékony teste.

Ross
- Ők sosem fognak megváltozni! - sóhajtottam fel keserűen.

Elisabeth
- Na, és aztán ha megszöktem? - kérdeztem dühösen és újra magamra vettem a vizes talárt. Kicsit könnyebb volt hogy kicsavartam belőle a vizet. - Igazán ott hagyhattak volna. Hisz nem kértem senki segítségét. Sőt sokkal jobb lett volna ha soha többé fel sem ébredek! - mondtam egy keserű mosollyal és kibámultam az ablakon a sötétbe. 

Sabine
- Igen tudom. De örülök hogy veled találkoztam. Mert te más vagy mint a többi. És ezért boldog vagyok. - mosolyogtam rá kedvesen.

Steven
- Nos, nem volt beleszólásod a dologba, mivel tudtommal nem voltál magadnál, ezért is hoztak vissza - vontam vállat - Különben meg a helyedben levenném azokat a ruhákat - vigyorodtam el.

Ross
- Tényleg? - kérdeztem vissza értetlenül.

Elisabeth
- Jobb lesz ha legközelebb egy még eldugottabb helyre megyek. - mondtam közönyösen. - De nincs a helyemben! - tettem hozzá de rá sem néztem.

Sabine
- Igen tényleg. - mosolyogtam rá kedvesen.

Steven
- Vesztettél el olyas valakiket, akik fontosak voltak számodra? - kérdeztem halkan, jeges tekintetem  arcára szegezve. Halványan fájdalmat sugárzott, mert az emlékek miatt még mindig sebes volt a lelkem.

Ross
Szorosan megöleltem, majd hirtelen gondolattól vezérelve a hátamra kaptam.

Elisabeth
- Miért érdekli? Tudtommal magát soha semmi és senki nem érdekli. - mondtam halkan az ablakon kibámulva. - Mindent elvesztettem ami fontos volt... - mondtam halkan de már nem érdekelt mit gondolt.

Sabine
- Hé! Most mit akarsz? - kérdeztem meglepetten, mikor a hátára kapott.

Steven
- Ők érdekeltek, amíg éltek! - horkantam fel dühösen, majd bevertem ökölbe szorult jobb kezem az üveg vitrinbe, ami mögött néhány szobrocska állt.

Ross
- Az titoook! - kacagtam.

Elisabeth
Nagyon megijedtem mikor hallottam az üveg cserepek hangját. - Maga tényleg nem normális. - mondtam és lecsúsztam a fal mentén. Lábaimat átkaroltam és fejemet térdemre hajtottam. Már nem érdekelt hogy mit gondolt rólam. 
- Sosem könnyű ha elveszítünk valakit, de ha meghal akkor mindene oda lesz. Múltja a jelene és a jövője is. Minden álmuk és vágyuk is! De ha tudjuk hogy nincs többé könnyebb elviselni mintha azt tudjuk hogy ott van de nem mehetünk a közelébe, mert más irányítja és bármit elhitet vele. - mondtam de nem emeltem fel fejemet.

Sabine
Csak nevetve átöleltem és senkivel nem törődtünk, csak egymásra figyeltünk. - Na! Mond el. Kéééérleeeek! - nyújtottam el egy kicsit majd elnevettem magam.

Steven
- Hmm? - érdeklődve vizslatni kezdtem a diáklányt. Volt igazság abban amit mondott, de én valahogy nem tudtam megbirkózni azzal, hogy nincsenek szüleim. Túl hamar jutottam árva sorsra, így szülők nélkül kellett felnőnöm. Nem volt könnyű nekem sem, ám ahelyett hogy úgy beszélek ahogy ő, egészségesebbnek láttam magamba fojtani a dolgokat. Úgy rögtön minden egyszerűbb, nemde?
- Ha meghal, a lelke nem lesz oda. Egy másik világban kering majdan tova.

Ross
Megcsóváltam a fejem.
- Gye ény mondtam, hogy megjepiii!

Elisabeth
Csak megráztam a fejem és még inkább össze akartam húzni magamat. Nem! Hisz anyám is úgy viselkedik mintha apám nem is létezett volna. Gondolkodtam de kavarogtak fejemben a gondolatok. - Ha valaki meghal... az örökre elvész... - suttogtam és éreztem hogy egyre jobban magamba roskadok. Soha senkinek nem beszéltem az érzéseimről vagy a történtekről csak az unokaöcsémmel meg a nagybátyámmal. Ross is csak annyit tud hogy össze vesztem anyámmal. Nem hogy az a rohadt szemét megtámadott. 

Sabine
- Na, olyan gonoc vagy. - mondtam nyafogva, majd csak fejemet vállára hajtottam és élveztem hogy ilyen közel lehetek hozzá. - De te az én kis gonoszom vagy! - tettem hozzá mosolyogva.

Steven
- Ha valaki meghal, csak a teste lesz oda - feleltem konokul, megcsóválva a fejem - Egyébként innod kéne, ha kihűl az ital, nem melegítem meg újra! - figyelmeztettem, belekortyolva a sajátomba, de sajnos úgy tűnt eléggé elrévedt a lány, így még egy vödör vizet be kellett vetnem, remélve hogy ez segít.

Ross
- Gonyocnak tartasz?! - pillantottam rá komolyan, sértődöttséget színlelve, majd műsírásba kezdtem.

Elisabeth
- Köszönöm de nem kérek semmit. - mondtam mire még egy adag vizet kaptam. Csak felszisszentem majd hátra simítottam a hajamat. - És ezt miért kaptam? - kérdeztem ahogy ránéztem, de a tekintetem üres volt. Élni sem volt kedvem. Már az sem érdekelt hogy csurom víz vagyok. Csak azt éreztem hogy a fáradtságtól tompa vagyok és minden fájdalmam kezdett tompa zsibbadássá átmenni. 

Sabine
- Igen, de te csak is az enyém vagy senki másé. És én így szeretlek! - mondtam ahogy adtam az arcára egy puszit, majd újra átöleltem.

Freja:
-Egészen őszintén? -kérdeztem vissza. Aztán a választ már nem vártam meg. -Semmi beleszólásom nem lesz a jövőmbe. Valószínűleg a szüleim majd érdekből hozzáadnak valami arisztokrata nagylegényhez csak, hogy fenntartsuk a család hírnevét és a vérvonalat. Na meg a pénzt és a befolyást. Az, hogy én mit akarok az sosem fog számítani. -Igen, ez határozottan őszintére sikeredett.

Freddie:
-Én ötödéves vagyok. De a nővérem hatodéves. Őt lehet, hogy ismered. -Mondjuk kétlem, hogy Freja Grünwaldosokon kívül barátkozik másokkal is. De attól még ismerhetik egymást, ki tudja.

Ewall
- Ő nem Grünwaldos? - kérdeztem meglepődve - Nekem a testvére is hatodéves.

Ansell
Elborzadva hallgattam végig válaszát. Szerettem volna reagálni a kérdésre, de inkább csendben maradtam, mert nem akartam félbe szaktani őt beszélgetés közben. Az nem lett volna szép.
- Ez rémes! A szüleid rád kényszerítették azt is, hogy ide gyere?

Steven
- Ezt azért, hogy felébredj, de azt hiszem neked másféle ébresztő kéne - gondolkodtam el üres tekintetét látva. Ijesztő. Ahogy tovább figyeltem, lassan úrrá lett rajtam a légszomj. IJESZTŐ. Miért látom magamat benne??!

Ross
_ Nyíí, ény is szejetjeeeeeek, de továbbra is titok marad, hova tartunk! - nevettem, végigsétálva egy folyosón.

Elisabeth
- És ha nem szeretnék soha felébredni? - kérdeztem de még mindig úgy voltam vele hogy jobb szerettem volna ha ott hagynak ahol megtalálnak. Nem akartam élni hisz hiába voltak mellettem a nagybátyám, és a családja. Valójában teljesen egyedül voltam. És nem akartam egyedül lenni, de mindenkit ellöktem magamtól, mert gyűlöltem a világot.

Sabine
Meglepődtem mikor kimondta hogy szeret és ennek nagyon örültem. - Rendben. Addig nincs semmi baj még veled vagyok. - mondtam mosolyogva és az út további részén nem nyaggattam azzal hogy hová megyünk.

Freddie:
-De igen, Grünwaldos -vakargattam a tarkóm. Sokan furcsállták, hogy nem egy házban vagyunk, mert a testvérek általában azonos házba szoktak kerülni. De mi kicsit sem hasonlítottuk egymásra. -Tényleg? Akkor ikrek vagytok, vagy mi?

Freja:
Megvontam a vállam.
-Hát, nem igazán kérték ki róla a véleményemet. De mugli iskolába amúgy sem engedtek volna, szóval...

Ewall
- És miért nem kerültetek egy házba? - kérdeztem meglepődve - Mármint, érted... Amúgy igen, de kétpetéjűek.

Anselll
- Áh, értem. Hát bizony nem túl rózsás a helyzeted - vigyorodtam el zavartan.

Steven
- Akkor jön a következő húzásom - mondtam, majd egy gyors csókot nyomtam ajkaira, remélve hogy ez nagyjából kiábrándítja abból a világból, amiben tartózkodhatott.

Ross
Az volt a tervem, hogy elviszem a kastélytól nem messze egy különleges helyre, ami tele van a kedvenc virágaival.

Freddie:
-Hát... csak féltestvérek vagyunk, nem igazán hasonlítunk egymásra. Más, mint én. Vagy inkább én vagyok más, mint ő. -gondolkodtam el.

Freja:
Megvontam a vállam.
-Ebbe születtem bele, már megszoktam. Legalább tudom mire kell számítanom.

Elisabeth
Szinte azt sem láttam hogy került elém, hisz teljesen eltompultam. Csak azt éreztem hogy megcsókol. Nem látszott rajtam hogy meglep de valójában nagyon megdöbbentem. Ez a csók nem fájdalmas volt. Nem okozott szenvedést. Nem keltett szívemben pánik félelmet. Ez lágy volt, édes és szívem minden fájdalmát csillapította. Kicsit ügyetlenül viszonoztam csókját de már nem sok erőm volt. Eleredtek könnyeim majd mikor megszakította a csókot mellkasának dőltem és újra csak magával ragadt a sötétség. Az élet csak egy állom. És csak akkor ébredhetünk fel ha meghaltunk. Engem miért nem hagynak soha felébredni? Utolsó gondolatom volt és még mélyebbre zuhantam a legmélyebb sötétségbe. Még is egy apró fénysugár melengette szívemet. 

Sabine
Csak csendben vállára hajtott fejjel figyeltem hova megyünk. Jó volt vele és megnyugtatott a közelsége és az illata.

Ewall
- Ez érdekes, mert mi is mások vagyunk. Akik alig ismernek minket, mind azt mondják hogy nagyon hasonlítunk a tulajdonságainkban. Részben igazuk van, részben nincs - gondolkodtam hangosan.
- Sosem voltunk igazán egyformák, viszont annak tartanak minket.

Ansell
- Hmm, azért nem lehet könnyű! - néztem elgondolkodva az égre - Minket nem kényszerítettek rá semmire. Szabadon dönthettünk arról mit teszünk... Nos, mindketten fejlődni akartunk a testvéremmel, és meg is kaptuk rá a lehetőséget, amikor ide felvettek, de egyikünknek sincs még meg, mi szeretne majd lenni.

Steven
Mikor elájult, a karjaimba véve visszatettem az ágyba, de mielőtt betakartam volna, átöltöztettem egy tiszta ruhába.

Ross
- Még egyszer el tudnád mondani, mi a kedvenc virágod? - kérdeztem mosolyogva.

Elisabeth
Álmomban csak sötétség vett körül. Semmi más csak a sűrű mély feketeség, és a csend mi mindig is körül vett. De most egy apró fénysugár vonzott maga felé. Nem tudtam mit tegyek de elindultam felé. Mikor kinyitottam a szemem újra az ágyban voltam és nem tudtam hogy kerültem oda, pláne nem a saját ruháimba. Nehezen felültem de a fejemhez kaptam mert iszonyúan hasogatott, és egy értelmes gondolatom sem volt.

Sabine
- Hm? Az őszi virágok közül a  Frézia. - mondtam halkan szinte már bódultan.

Steven
Míg ő az ágyon feküdt, rendbe tettem a helyiséget. Portalanítottam, mosásba dobtam a ruhákat, az övét meg kiterítettem.
Kicsit tisztábbá varázsoltam, miközben azon elmélkedtem, vajon mi is üthetett belé...

Ross
- No, akkor ha odaértünk arra a helyre, ott lesz bőven! - kuncogtam.

Elisabeth
Kénytelen voltam visszadőlni a fejfájás miatt, és addig is próbáltam vissza emlékezni mi is történt és hogy kerültem ide. Hát persze. A tanárral vitatkoztam mikor kétszer is leöntött, de nem érdekelt. Utána meg... Megcsókolt!  Gondolkodtam el, és hirtelen ültem fel de meg is szédültem, Előre dőlve a fejemet fogtam de csak egy kérdés zakatolt a fejemben. Miért?


Sabine
- Ezt hogy érted? - kérdeztem meglepetten.

Ross
Vigyorogva kitártam a kastély ajtót, majd futásban nekilódulva rátértem egy homokösvénye. Csak 10 percig kellett futnom ahhoz, hogy aztán egy a fák által jól elrejtett kis tisztásra érjünk.

Steven
- Úgy látom valaki bealudt - jegyeztem meg vigyorogva a lány arcába hajolva. Miután végeztem, úgy döntöttem, odamegyek hozzá, de nem gondoltam volna, hogy pár percen belül újra megkísérli a felülést.

Sabine
Meglepett mikor velem együtt futni. 
- Ross... - kapaszkodtam meg jobban de mikor megállt még megdöbbentebb voltam. A tisztás tele volt frézia bokrokkal. 

Elisabeth
Kicsit hátrébb húzódtam mikor az arcomba hajolt. Nem tudtam mire vélni a viselkedését. És mellé még mindig zakatolt a fejem és majd szét robbant. Legszívesebben elpárologtam volna. - Miért? - kérdeztem tőle halkan.

Freddie:
-Az emberek ránézésre ítélnek -állapítottam meg. -Nálunk meg pont fordítva megy. Senki sem akarja elhinni, hogy testvérek vagyunk annyira különbözünk egymástól.

Freja:
Bólintottam egyet.
-Igen, ez határozottan szimpatikusabb verzió. -Ha ezt anyám hallaná... -És még bőven van időtök eldönteni mit akartok kezdeni az életetekkel.

Steven
- Szerintem mindkettőnk elvesztett legalább egy olyan személyt, aki fontos volt számára - suttogtam leülve az ágy szélére - Egyikünk sem szeretne mást, csak elmenekülni a múlt elől, de az elől nem menekülhetsz el. Ki tudja, egyszer talán testet is ölt más helyen, más időben és más személyben. Remélem ez ad némi választ a kérdéseidre - válaszoltam mély, bársonyos hangon.

Ross
- Tetszik? Tetszik, ugye tetsziiiik? - kérdeztem izgatottan, hátrapillantva rá.

Ewall
- A testvéredet hogy hívják? - kérdeztem kíváncsian.

Ansell
- Igen, pontosan - mosolyodtam el szélesen, ezután révedve a lányra pillantottam - Hmm, szerintem neked is van némi beleszólásod a sorsodba. Nem sok, de valamennyi biztosan...

-------

https://szerepjatekok.hungarianforum.com/viewtopic.forum?t=61