Schwanstein

Elisabeth
- Az apám meghalt mikor kicsi voltam. Anyám újra férjhez ment, de mindig is utáltam a tagot. - mondtam majd nagyot sóhajtottam. - De miért csókolt meg? - kérdeztem halkan de nem néztem rá. Zavarban éreztem magam. Még is kellemes volt hogy hallottam mély hangját. 

Sabine
- Igen nagyon tetszik. Gyönyörű ez a hely. - mosolyogtam és egy nagy puszit adtam az arcára. - Köszönöm Ross. Ez kedves volt tőled. - mondtam mosolyogva.

Freddie:
-Freja-nak. -feleltem. -Ismered?

Freja:
-Igen, valamennyi van. Vagyis lesz, amint elmúltam tizennyolc. De ez nem ilyen egyszerű... -ráztam meg a fejem. -Meg kell felelnem az elvárásoknak.

Ansell
- Ez a megfelelési vágy nem egy szép dolog. Nem jó mindig követni, mert úgy tűnik követned kell, de van hogy becsapós, és a színfalak mögött olyan dolgok rejlenek, amik később hatással lehetnek az életedre, ezért jó minél előbb kitörni a kelepcéből, amíg még lehet - feleltem rá sejtelmesen - Valóban, ha túl egyszerűek lennének a dolgok, megeshet hogy semmit sem tanulnánk belőlük, nem igaz? - kacagtam.

Ewall
- A neve ismerős, de nem tudom találkoztam -e vele - csóváltam meg a fejem - És te Ansellt?

Steven
- Azért, hogy józanítóul szolgáljon? Fizikailag azt akarod hogy meghalj, de szerintem Isten is másképp vélekedik erről. Igaz, én nem vagyok olyan nagy hívő, és vallásos sem, de azt hiszem, hogy nem pont mi magunk rendelkezünk a sorsunk felett - magyaráztam.

Ross
- Wííí, köszi! - nevettem fel, majd közelebb vittem az egyik bokorhoz - Válassz egy párat!

Elisabeth
- De ha én tényleg meg akarok halni? - kérdeztem ahogy ránéztem. - Nincs miért élnem hisz mindent elvettek tőlem. - teszem hozzá majd nagyot sóhajtok. - Nem hiszek istenben. Egyáltalán nem! Mert nem is létezik. És erre nem rég biztosra is mentem! - tetem hozzá lehajtott fejjel.


Sabine
Csak bólintottam majd négy szál virágot leszedtem. - Köszönöm neked. - mosolyogtam rá kedvesen. Nagyon jól esett hogy gondolt rám. Imádtam a virágokat, és külön jól esett hogy eszébe jutott elhozni ide.

Freja:
Elmosolyodtam.
-Ez is egy hozzáállás. Csak tudod, túl sok a veszíteni valóm. Konkrétan minden. Szóval nem érné meg kísérletezni.

Freddie:
-Nem hiszem, hogy ismerem -ingattam a fejem. Nekem még a neve se volt ismerős.

Ansell
- Hmm, megértem - feleltem végül, bár legbelül továbbra sem hagyott nyugodni a dolog. Csak nem akartam tovább feszegetni azt, ami később esetleg kellemetlenebbé is válhatott volna.

Ewall
- No problemo! Egyébként ti honnan származtok? Mármint ide valósiak vagytok, vagy más honnan jöttek jöttetek? - kíváncsiskodtam tovább.

Steven
Némán magamhoz szorítottam  a diáklánykát.

Ross
- Ugyan nincs mit! Szívesen tettem, és biztosra vettem, hogy nem ártana egy kis friss levegő - mondtam halkan.

Elisabeth
Csak némán hozzá bújtam mikor átölelt. Jól esett hogy törődött velem. Pedig nem is ismertük egymást. Még is biztonságot nyújtott számomra. 
- Gondolom a többi tanártól hallotta milyen bajkeverő vagyok? - kérdeztem tőle, mert úgy éreztem neki elmondhatom ami bánt. Nagyon hasonlítottunk egymásra még is teljesen ellentétei voltunk egymásnak. 

Sabine
Hát igen. De még veled lehetek nekem bárhol jó. Azért örülök hogy kihoztál ide. Azért kár hogy hamarosan beáll a tél. Bár annak is meg van a szépsége. - mosolyogtam tovább.

Steven
- Igen, főleg azután meséltek rólad, hogy idehoztak - vontam vállat - Heh, de ez kurvára nem érdekel, mert én is az vagyok!

Ross
- Ne is mondd! - húztam el a szám - Nem szeretem a telet! Akkor ki sem tudok mozdulni rendesen, viszont ha nem mozoghatok, amikor egy házadbelitől kikészülök, akkor meg fogok őjüjnyi!

Elisabeth
- Önt nem is zavarja hogy ilyen vagyok? - kérdeztem meglepetten. - Sajnálom hogy meglógtam. Csak azt hittem ön is ugyan olyan buzgómócsing mint a többi. Azt hiszik tudják miért vagyok ilyen és mindig csak parancsokat osztogatnak, ezért szökök meg mindig és lógok az órákról. - mondtam de a teljes igazságot még nem mertem elmondani. 

Sabine
- Ugyan már. Majd legfeljebb több időt tölthetünk együtt, és télen még szebb a táj. Addigra talán rá tudom venni Valentint vagy valamelyik unikornist hogy a hátára engedjen minket. - mosolyogtam majd megkértem hogy tegyen le. Majd megigazítottam a miniszoknyám és elé álltam hogy átöleljem. - Örülök hogy elhoztál ide. Szép nyugodt hely. Máskor is eljövünk? - kérdeztem tőle.

Steven
- Én megtanultam kizárni a többieket a világomból. Ott csak én vagyok, és az, akit beengedek, azonban nem méltó erre mindenki - válaszoltam halkan sötét, hollófekete hajamba túrva, ezután szorosan magamhoz vontam a lánykát. Különösnek hatott az az elesettség amit rajta láttam.
- Engem rohadtul nem zavar, hogy te milyen vagy!!

Ross
- Ez igaz, de a táj hóval együtt förtelmeeeeeeees! - nyüszögtem - Amúgy eljövünk, mindenképp elhozlak még ide, meg talán egy lasszót - nevettem fel.

Elisabeth
Nagyon meglepődtem azon amit mondott és mikor szorosan magához ölelt. Jól esett a törődése, mert senki nem törődött ennyire velem már hosszú ideje. Először nem tudtam mit tegyek de aztán automatikusan átöleltem és szorosan bújtam hozzá. Nem akartam de eleredtek a könnyeim. Némán sírtam karjaim közt és reméltem nem szűnik meg ez a pillanat soha. 

Sabine
- Na, azért az sem olyan vészes. - mosolyogtam rá bár akkor nem tudunk kijönni és órákon át ücsörögni egy fa alatt. - Minek a lasszó? - kérdeztem meglepetten.

Steven
Bár úgy tekintettem rá mint minden diákomra, valamilyen különös oknál fogva megsajnáltam. Elég elhagyatottnak tűnt, mintha látszólag tényleg csak a halál lenne a legszebb gyógyír a fájdalmaira. De vajon tényleg így van? A köd ha leszáll elmédre, elvakít, s ha félelmeidet táplálni kezded, egyre csak erősödnek, míg magad fel nem kerekedsz ellenük.
Óvatosan megpusziltam feje búbját.

Ross
- Azért, hogy téged magamhoz kösselek vele! - feleltem vidáman, magamhoz ölelve őt.

Elisabeth
Tudtam hogy ő a tanárom. De most annyira jól esett hogy átölel és törődik velem. Nem tudtam ellenállni a tudatnak. Hogy törődnek velem. Ha csak egy rövid időre is de törődnek velem. Ahogy egyre éberebb lettem és kezdett kitisztulni a fejem a sérüléseim is egyre jobban fájtak. Kicsit összébb húztam magam homlokomat a nyakának döntve és csak próbáltam nem a fájdalomra gondolni. Leginkább az arcomon lévő sérülések fájtak, pedig csak néhány ütés nyom volt. 

Sabine
Csak elmosolyodtam azon amit mondott. Megérintettem az arcát hogy rám figyeljen. Óvatosan lábujjhegyre álltam és lágyan megcsókoltam. - De hisz nem megyek sehová! - mosolyogtam rá vidáman.

Steven
- Mennyire vagy a fájdalomcsillapító híve? - kérdeztem kíváncsian.

Ross
Örömmel viszonoztam a csókot.
- Hmm, akkor egy unikornyis csikóhoz fogom használniii!

Elisabeth
- Nincs semmi bajom. - mondtam meggyőződésem szerint határozottan. Azt már nem tudtam megmondani Ő milyennek vélte. Reméltem el hiszi, bár már így is tudta milyen gyenge vagyok. 

Sabine
Bele csíptem a karjába mikor azt mondta hogy egy unikornis csikóhoz fogja használni a kötelet. - Ez még viccnek is rossz. Vigyázz ne hogy te légy megkötözve. - vigyorogtam rá majd egy gyors puszit adtam a szájára. - Gyere üljünk le mert sajog a lábam. - mondtam ahogy egy fa felé bicegtem amit alaposan takartak a bokrok így olyan mint ha mi ott sem lennén.

Steven
Ismerős volt ez a válasz, jó magam is sűrűn használtam, főleg ha le akartam rázni pár embert magamról. Sosem szerettem azokat, akik túlzottan kíváncsiak, vagy megfojtottak az aggodalmukkal. Mindig az utóbbit láttam azoknak a szemében akik megpróbáltak megközelíteni, pedig ez felesleges. Felnőtt vagyok. Nem félek senkitől, semmitől, egyszerűen csak... Boldog vagyok attól, ha nem függök senkitől, ha senki sem függ tőlem, és ha távol lehetek tőlük.
- Szóval 2 kapszula lesz - biccentettem - Ha fáj valamid, de próbálod meggyőzni az illetőt arról hogy erős vagy és nincs semmi bajod, ez kicsit nagyon rossz válasz! - nevettem.

Ross
- Éééén? Éééééééény?! - kérdeztem elvékonyított hanggal - Segítség, egy őjüjtel vagyok együüüüüütt! - műsírást színelve ahhoz a fához rohantam, amire ő rámutatott.

Elisabeth
- Tényleg nincs szükség a gyógyszerre! - mondtam halkan. - Csak... Csak bele keveredtem egy verekedésbe ahol én húztam a rövidebbet.  - hazudtam, bár részben igaz volt. Méghozzá abban hogy én húztam a rövidebbet. Egyedül azt sajnáltam hogy az arcomat is szépen kidekorálta az a tetű.

Sabine
- ÉS még én vagyok az őrült... - sóhajtottam egy nagyot majd oda bicegtem a fához. Leültem és rá mosolyogtam. - Úúúúúgyaaan! Úgy sem tudnálak bántani! - mondtam szélesen mosolyogva. - Hisz tudod hogy szeretlek. - nyújtottam felé a kezem hogy ő is leüljön.

Steven
Hazudni próbált, de nem hittem a szavának. A szem a lélek tükre, szinte mindig árulkodik valamennyit arról, hogy valóban igazat mondunk -e, avagy sem.
Minden esetre nem feszegettem tovább a témát.
- Egy pillanat - egyenesedtem fel, ezután elmentem a fürdőbe. Hamarosan egy hideg vizes ronggyal tértem vissza.

Ross
- Neeee, meg akaj ölnyiii! - visítottam félelmet tettetve, majd "remegve" leültem tőle távolabb.

Elisabeth
Láttam rajta hogy nem hitt nekem. Nem lehettem valami meggyőző, de még sem kezdett faggatni amit értékeltem. Nem tudtam mit akar mikor kiment de egy vizes ruhával jött vissza. 
- Miért törődik velem? - kérdeztem halkan ahogy ránéztem. Semmilyen ésszerű magyarázatot nem találtam. Hisz én csak egy voltam a sok diák közül. Akkor miért?

Sabine
- Ugyan ne butáskodj már. Sose bántanálak. Meg nem is tudnálak. - mondtam de csak a fának vetettem a hátam óvatosan elhelyezkedve és eligazgatva szoknyámat, majd az égre pillantottam.

Steven
Azért törődtem vele, mert nem még nem veszett oda teljesen az emberibb oldalam, amit az ő szánalmas látványa csalt elő belőlem. Nem tagadom, hogy ha nagy dolgok történtek a környezetemben, azok ugyanúgy meg tudtak rázni, vagy le tudtak nyűgözni attól függően milyenek voltak, de ezeket mindig is jól palástoltam - legalább is azóta, hogy elvesztettem a szüleimet.
- Mert látom, hogy szükséged van rá - vontam vállat végül, majd halványan elmosolyodtam. Sok kérdés tombolhat most benne. Eh, fel kéne ajánlanom, hogy kérdezhet bátran..? Bármit, bármiről...?

Jack
- Szádistáááááá! - mutogattam rá, végül pedig abbahagytam a színjátékot, és mosolyogva közelebb húzódtam hozzá.

Elisabeth
Csak félre fordítottam a tekintetem mikor megmondta a nyilván valót. Nem szerettem másoktól függeni. Utáltam ha másokra kellett támaszkodnom. De mivel még csak 16 voltam nem tehettem mást mint a nagybátyámékkal éltem. Bár ő benne van hogy egy közeli kis lakásba költözzek, hogy ég is úgy érezzem hogy még is a magam ura vagyok. 
- Nem szeretem ha másokra kell támaszkodnom. Hisz akkor csak igazat adok annak a szemétnek. . mondtam halkan és megszorítottam a takarót. 

Sabine
Csak nagyot sóhajtottam a folyamatos marhulására de elmosolyodtam mikor közelebb jött. 
- Sikerült befejezni? - kérdeztem vigyorogva és vállának döntöttem a fejem. - Bárcsak már is a tavasznál tartanánk. Kár hogy nincs egy olyan hely ahol mindig csak tavasz van. Vagy esetleg a nyár. - gondolkodtam hangosan, közben a kezemben lévő fréziákat figyeltem.

Steven
- Milyen szemétnek? - néztem rá kérdőn.

Ross
Homlok ráncolva elgondolkodtam egy pillanatra.
- Szerintem van egy olyan hely a kastélyban!

Elisabeth
Elhúztam a számat mikor rákérdezett kiről is beszélek. Ezt senkivel nem akartam megosztani, de ha csak dagadtam volna még kíváncsibbá tettem volna és úgy se hitt volna nekem. 
- A mostoha apám. - mondtam a takarót bámulva. - Úgy elszédítette anyámat hogy ellenem fordította. Jobban hisz annak a rohadéknak mint nekem. - mondtam halkan kezeimet ökölbe szorítottam ahogy vissza emlékeztem a történtekre. 

Sabine
- Tényleg? Én még nem találtam meg. Pedig jó lenne, egy olyan hely. Nem kéne mindig az egyhangú havat figyelni. - mosolyogtam rá.

Steven
- A gyerekek szavában senki sem hisz manapság, főleg nem mi - vontam vállat - Bár én csak 20 vagyok, szóval csak nemrég lettem igazán felnőttnek mondható, noha észben nem mindig vagyok az - nevettem halkan, ezután ismét magamhoz öleltem, ezúttal szorosabban. Jól esett, hogy van kit.
- No deee.... Szerintem az a nő sokat fog szenvedni a férfi mellett, mire rájön, hogy hibázott. Előbb-utóbb úgy is vége lesz annak a kapcsolatnak. Semmi sem tart örökké, én már megtanultam - akkor, amikor a szüleim meghaltak, viszont erről nem szerettem volna beszélni. Elég volt az, hogy ott lebegett az arcom előtt a szörnyű emlék. Egy vámpír ölte meg őket, és engem is majdnem átváltoztatott, csak végül nem sikerült neki, ezért lehetek még ember. Ki tudja! Én egyelőre nem szeretnék közéjük tartozni.

Ross
- Ebben egyet érteeeeeek! - kiáltottam fel lelkesen - Amúgy igen, de eléggé el van dugva. Nem is tudom miért nem mondták eddig, hogy olyan klassz hely is van! Bújócskánál is remek rejtekhely lehetne - gondolkodtam el.

Elisabeth
- Mindig is utáltam azt az embert. Nem is inkább féltem tőle. Apám barátja volt. És ahogy apa meghalt azonnal lecsapott anyámra. - mondtam ahogy magához ölelt. Jól esett az ölelése. Megnyugtatott. Mikor elmondta hogy csak húsz éves meglepődtem. - Akkor csak nem rég fejezte be az iskolát is nem? - kérdeztem hogy eltereljem a témát. És akkor nem is olyan sokkal idősebb nálam. Ez jó. Gondolkodtam karjai közt. Már kevésbé éreztem zavarónak hogy itt vagyok. 

Sabine
- Vagy ha csak nyugalmat akar az ember nem? - gondolkodtam hangosan, és újra a vállának dőltem.

Lysander
- De Eugen! - kezdtem nyafogásba, még mielőtt észbe kaphattam volna. Nem tehetek róla, reflex.

Eugen
-Nincs de! Kérj bocsánatot Jo -tól , most azonnal! - utasítottam továbbra sem enyhülve. Nem érdekelt a hisztije, addig nem nyugszom amíg nem teszi meg amit kértem. Végül is egy bocsánatkérésbe nem hal bele, akkor sem ha ő a "nagy" Lysander Dietrich.

Lysander
Mérgesen néztem farkasszemet a zsarnokommal.
- Nem tehetek róla, hogy Fogler ennyire magas labdákat ad - mondtam dacosan. Eszem ágában sem volt bocsánatot kérni. Engem nem így neveltek.

Eugen
-Nem muszáj mindet leütnöd. Fogd vissza magad! Már többször megmondtam hogy ne sértegesd a barátaimat. - viszonoztam a fiú tekintetét. Nem beszéltem hangosan, de a hangomon érezhető volt hogy kezdem felhúzni magam. -Most pedig azonnal kérj bocsánatot, vagy itt mindenki előtt foglak elfenekelni! - fenyegettem meg, teljesen komolyan. Nem az volt a célom hogy bántsam, sosem tettem volna ilyet ( ezt most komolyan én mondom , arról a Lysanderről?!) , inkább csak kicsit meg akartam alázni hogy megtanulja hogy nem tehet ilyet büntetlenül.

Lysander
Hogy mi???!!
- Mivan?? - néztem furán értetlenül a fiúra. Rosszul hallottam, vagy tényleg azt mondta, amit értettem?

Eugen
-Jól hallottad! Ha nem kérsz bocsánatot, el foglak fenekelni mint egy óvodást. - közöltem vele, halál komolyan.

Lysander
Rémülten néztem a fiúra. A francba. Ez most komolyan nem viccel. Némán kerestem a legapróbb jelet a szemében, de nem találtam, kezdtem kicsit tényleg megijedni. Eugen...féltem, hogy tényleg meg merné csinálni, amit mond.
- Olyan gyerekes vagy... - mondtam, továbbra sem voltam hajlandó bocsánatot kérni. Észre sem vettem, hogy már elég sokan ránk figyelnek.

Eugen
-Nálad nem vagyok gyerekesebb ... - vágtam vissza, még mindig a szemeit fürkészve. Láttam rajta hogy kezd megtörni, de még mindig azt hitte hogy megúszhatja. Márpedig ezt a meccset most nem te fogod megnyerni...

Lysander
- Akkor is hülyeség - mondtam továbbra is dacosan. Velem lehet vitatkozni...

Eugen
-Nem érdekel, ha nem viselkedsz, én megcsinálom ha másból nem tanulsz - mondtam neki és közben megragadtam a csuklóját hogy bizonyítsam hogy komolyan beszélek.

Lysander
Ravaszul néztem Eugen szemébe.
- Ugyan már, 'Berger. Nem vagyunk már elsősök... - mondtam neki, közben megfeszült a karom.

Eugen
-Jól mondod, Dietrich! Elsőben nem így intéztelek volna el... - mondtam neki miközben kicsit megszorítottam a csuklóját és a karjánál fogva kicsit közelebb húztam őt magamhoz.

Steven
- Érdekes ember - feleltem elmerengve - Öh ja, igazából csak nemrég fejeztem be, ráadásul nem mindenből voltam jó... És ez részben még most is így van.

Ross
- Ja, lehet - tanakodtam vele együtt.

Elisabeth
- Én régebben szerettem tanulni, de már elegem lett mindenből. Csak azért maradtam a suliban, mert tudtam hogy itt nem bánthat. - mondtam halkan még mindig karjai közt. Kicsit felszisszentem ahogy az arcomat borogatta a hideg vizes ruhával. Nagyon is jól esett a törődése és úgy voltam vele talán benne megbízhatok. Reméltem ezek után nem fog velem olyan mogorva lenni mint mikor felébredtem. 

Sabine 
- Vissza megyünk? Kezdek fázni. - mondtam halkan ahogy ránéztem. Szoknyában kezdett hideg lenni.

Steven
- Alapból bántana téged? Például testileg? - kérdeztem az arcát törölgetve.

Ross
- Igen úgy is hamarosan elalszom - jegyeztem meg halkan, és felállva felsegítettem őt is.

Lysander
- Most sem fogsz - mondtam incselkedve, és lehet, hogy ezzel már kicsit túllőttem a célon....?

Eugen
-Ó, tényleg nem? - néztem rá egy amolyan "Ne akard hogy megtegyem!" pillantással, egy pillanatra sem enyhítve a szorításon. Finoman rántottam egyet rajta, így már kicsit előre kellett hajolnia a térdem felett.

Elisabeth
- Uhum... Ez is az ő eredménye. Mivel nem vagyok hajlandó "megadni magam" neki. A nagybátyám ezért vitt magával. Szerzett nekem egy kis lakást az ő házuk közelében. Így még is legalább úgy érezhetem hogy a magam ura vagyok. Azt hiszi ha engem eltesz az útból anyámon keresztül megszerezheti a családi vagyont. Csak apa és a nagybátyám keresztül húzta a számításait. Sokat köszönhetek a bácsikámnak. Megmentett. - mondtam halkan és továbbra is hagytam hogy az arcomat borogassa. Innen már nem volt vissza út számomra. Megbíztam benne. 

Sabine
- Nagyon fáradt vagy igaz? - kérdeztem ahogy felsegített. - Többet kéne pihenned. - mosolyogtam rá.

Lysander
Már majdnem a térdére fektetett, és vasmarokkal szorított. Villámként csapott belém a rémület, miközben továbbra is megállíthatatlanul húzott. Rángatni kezdtem a kezem, de csak még jobban vigyorgott, és erősebben szorított.
- Hé! Ne-! Eressz el te...ERESSZ! NEEEE!! ERESSZ EL!!! 'BERGEEER! Jólvan! bocsánat. Bocsánat! BOCSÁNATBOCSÁNATBOCSÁNAAAT!! BOCSÁNATOT KÉRTEM ERESSZ EEEL!!!
Össze vissza rugdalóztam, próbáltam kiszabadulni, totál beszartam, hogy Eugen még tényleg képes, és megteszi, amit mondott. Ahogy egyre közelebb kerültem a megalázó pózhoz, annál hevesebben rúgkapáltam, és annál kétségbeesettebben kiabáltam. De még mindig jobb volt, mintha elfenekelt volna. Azt a szégyent nem éltem volna túl.

Eugen
Amikor végre felfogta hogy mi a helyzet, önelégülten elvigyorodtam de nem engedtem el, egész lassan húztam egyre lejjebb, minden ellenállását figyelmen kívül hagyva. Alig bírtam visszafolytani a nevetésem amikor hirtelen annyira kétségbe esett. Eljátszottam a gondolattal hogy tovább piszkálom, annyira viccesen viselkedett, de nem akartam gonosz lenni.
-Most kérj bocsánatot rendesen, úgy hogy Jo elfogadja és akkor elengedlek - mondtam neki, megállítva a kezem. Engedtem neki hogy félig-meddig felegyenesedjen, de továbbra is vasmarokkal tartottam.

Lysander
Villámló szemekkel néztem Foglerre, és összeszorítottam a fogam, de Eugen erős szorítása a csuklómon nem hagyott más választást.
- Bocsánat, Fogler - mondtam a tőlem telhető legelviselhetőbb modorban, de nagyon nehezemre esett ezt mind kipréselnem magamból.

Eugen
Amikor Lysander végre kimondta, kicsit megnyugodtam, de kérdő tekintettel néztem Jora, várva valami visszajelzést a bocsánatkérésre. Addig nem akartam elengedni Lyst amíg a másik fiú el nem fogadja a bocsánatkérést.

Lysnader
Fogler még mindig kicsit bambán nézett, teljesen le volt taglózva, a szobában lévő többi emberhez hasonlóan. Volt, aki még mindig kuncogott, de érezni lehetett a pillanat súlyát. Lysander Dietrich bocsánatot kért Jo Foglertől. Ez történelmi esemény.
- Ömm...Persze....Nincs semmi baj - mondta Fogler, én pedig újra Eugenhez fordultam. Tessék.

Eugen
Lysanderre néztem és elengedtem.
-Jól van, csak ennyit akartam. Olyan nehéz volt? - kérdeztem komolyan. Nem értettem hogy miért kellett ekkora felfordulást csapni egy egszerű bocsánatkérés miatt. Persze, mert ő Lysander Dietrich, de mégis ...

Lysander
Morogtam valami halk káromkodásfélét, és közben a csuklómat dörzsölgettem. Ezért még megfizet...