Fűrész - Örökség (Saw - Legacy)

John:
Amikor visszatértem a fordított medvecsapdával a kezemben, ő még mindig ott ült, ahol hagytam, úgy ahogy hagytam. Az altató hatása még hosszú percekig nem múlt el. Mellé léptem és fölé hajolva két ujjammal gyengéden kinyitottam a száját, hogy utána belecsúsztathassam a nyelvet, amihez majd a szerkezetet rögzítem. Ezután felraktam rá, összepattintottam hátul a lakatot, meghúztam elöl a csavarokat és a mögötte álló oszlopról lelógó damilt rögzítettem az időzítőhöz, amit most beállítottam, egy perc, annyi elég kell, hogy legyen, ha igazán élni akar. Ha feláll a székből a damil elszakad és az óra ketyegni fog. Otthagytam, hogy egy szerelőpadon begurítsam a férfit, akinek a gyomrába, Amanda szabadulásának kulcsát rejtettem. Undorral néztem végig rajta, nem érdemelt esélyt, mások életével játszott. Amanda drogdílere volt többek között és most én drogoztam be őt. Heroin - a férfi semmit nem érzett, meg sem tudott mozdulni, de láthatta, hogy Amanda mit tesz majd vele. A lány kezében volt az élete ez egyszer. Felemeltem az ecsetet és felhúztam a férfi pólóját, az ecsetet fekete festékbe mártottam előzőleg most pedig egy kérdőjelet festettem a férfi hasára, aztán megigazítottam a ruháját és felálltam mellőle. Kezemben a festékes vödörrel és a kulccsal, amellyel meghúztam a csavart kifele haladtam, de még vetettem egy utolsó pillantást a lányra. Szegény eltévelyedett lélek. Szépnek találtam és szeretetre méltónak, de tanulnia kellett még, sok mindent. Billyt odaállítottam az ajtóhoz, arra az esetre, ha Amanda életben marad, azután elhagytam a pince ezen részét és bezárkóztam egy kisebb helyiségbe, ahonnan egy kamerán át tudtam követni az eseményeket és irányíthattam a megfelelő eszközöket, a tévét, Billyt, a fényeket. Leültem az asztalhoz és a monitort figyeltem, ittam egy kortyot az odakészített vízből és vártam... vártam, hogy Amanda Young felébredjen.

Amanda
Nem tudtam hol vagyok. Mikor kinyitottam a szemem sötét volt. Nem láttam semmit. Próbáltam megszólalni de nem ment a rajtam lévő szerkezet miatt. Nagyon féltem és nem értettem mi folyik körülöttem.

/Bocsi a bénázásért/

/Lesz még jobb is /
John:
Amikor láttam, hogy felébredt előrébb dőltem és felkapcsoltam pár neoncsövet, hogy lásson, azután bekapcsoltam a tévét is és figyeltem, hogyan reagál a szavaimra, amit Billy közvetített neki.
- Heló Amanda, még nem ismersz engem, de én már ismerlek téged. Lenne egy kis játék! - a lány rémülten méregette a televíziót, ahol a bábu folytatta az eltorzított hangomon.
- A szerkezetet, amelyet viselsz a felső és az alsó állkapcsodhoz rögzítettem, ha letelik az időd, a szerkezet visszafordíthatatlanul cafatokra szaggatja a fejedet. Tekints rá úgy, mint egy fordított medvecsapdára. Íme, megmutatom! - tudtam, hogy most látni fogja mire képes a csapda, amit visel, szinte láttam magam előtt, ahogyan a porcelán próbababa fejét széttépi a szerkezet, azután láttam a rémületet a lány szemében és hallottam az elfojtott sikolyát.
- Az egyetlen kulcsot, ami a szerkezetet nyitja a halott cellatársad gyomrában találod. Nézz körül Amanda, tudd, hogy nem hazudok! De jobb, ha sietsz. Élsz vagy halsz? A döntés a tiéd! - a televízió automatikusan kikapcsolódott és érdeklődve figyeltem, hogy a lány mihez kezd az üzenetemmel.

Amanda
Teljesen bepánikoltam mikor a baba megszólalt. És ahogy bemutatták a szerkezet működését. Nem akartam meghalni. Féltem. Majd a cella társam felé pillantottam. Nem tudtam mit tegyek. De nem akartam meghalni. Tennem kellett valamit. De mit?

John:
A lány rángatta a kötelékeit, végül kiszabadult, szinte lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogyan feláll, ezzel elszakítva a damilt és akkor az óra elkezdett ketyegni. Megtorpant és a tarkójához kapott, rángatta a fémet, de így nem szedhette le, most arra néztem a képernyőt, amerre a férfi volt, félhomályban a teste mellett egy késsel. Vajon mit tesz majd Amanda?

Amanda
Hiába próbáltam nem bírtam leszedni azt a szerkezetet. Oda léptem a férfi testéhez megragadtam a kést de hirtelen nem tudtam mit tegyek élni akartam, felhúztam a pólóját és láttam a hasára festett kérdőjelet. Egyből tudtam hogy mit is kéne tennem. Viszolyogva de felemeltem a kést és nagy levegőt véve felvágtam a hasát. És megpróbáltam megkeresni benne a kulcsot. Minden csupa vér volt. Sietve megpróbáltam kinyitni azt a vackot. Mikor sikerült örömmel vettem tudomásul hogy még élek. Lerogytam a földre és szinte mozdulni sem tudtam.

John:
Szinte meg sem remegett a keze, miközben megölte őt... Talán nem vette észre? Pár másodpercig figyeltem, ahogyan zokog, a szája véres volt, a csapda kicsit megvágta, amikor feszegette, de azután megnyomtam a gombot a távirányítón, mire Billy triciklizett be a képbe. Amanda arcán halálfélelmet vettem észre. Felnézett rá és a falhoz húzódott, amikor Billy megszólalt.
- Gratulálok! Még mindig életben vagy. A legtöbb ember olyan hálátlan, amiért él, de te hálás vagy az életedért, mától fogva mindenképp! - ezután odébb gurult, az ajtó pedig kinyílt és friss levegő áramlott be rajta, és persze napfény. Figyeltem, ahogyan kirohan, azután én is elhagytam a terepet összeszedve mindazt, ami nyom lehetett volna. Tudtam, hogy őt is megkeresi majd a rendőrség, de azután én is megkeresem majd...

Amanda
A falhoz húzódva észre vettem hogy végre kinyílt egy ajtó. Gondolkodás nélkül kirohantam. Nem akartam mást csak eltűnni. Haza akartam menni hogy bezárkózzak.

John:
[... Egy nappal később]
Tudtam, hogy hol lakik és még azelőtt bejutottam, hogy visszatért volna a kihallgatásról. Ott ültem a sötét szobájában és csöndben vártam rá. Még nem egészen voltam benne biztos, hogy mit mondok majd neki és valahol az eszemmel tudtam, hogy nem is kéne tanítanom, de mégis... ő volt az első, aki túlélte és végtére is Markot is magam mellé vettem, pedig ő nem ment át egy teszten sem, mert nem is teszteltem. 
Szóval vártam rá, és közben elhatároztam, hogy ameddig nem fejezem be a tanítását nem szólok róla senkinek.

Amanda
Épp haza felé tartottam. Fáradt voltam a kihallgatás miatt. Egy ideig babráltam a zárral, mert alig láttam a fáratságtól. Bezártam magam mögött az ajtót és beljebb sétáltam mikor felkapcsoltam a villanyt a szemem sarkából megpillantottam valakit. Rémülten lapultam a falhoz és meredten bámultam rá.
-Ki maga és mit keres itt? - nyögtem ki végül.

John:
- Ne ijedj meg tőlem Amanda, az életed még csak most kezdődött el! - álltam fel és egyenesen a szemeibe néztem. - Azért, jöttem, hogy elindítsalak az újjászületés útján!

Amanda
-Ch. Ne ijedjek meg? Tegnap valaki majdnem megölt. Ma egész nap a rendőrségen faggatnak, most meg a saját lakásomon vár rám egy vadidegen. - mondtam mérgesen de valójában csak féltem. Honnan ismer engem és valójában mit akart? - Kezdem úgy érezni mintha egy rossz horror filmbe kerültem volna. -Tettem hozzá.

John:
- És most élsz és hálás vagy az életedért - köhögnöm kellett a kemoterápia miatt kicsit még rosszul éreztem magamat. - Mesélj a drogproblémáidról, Amanda! - kértem a lehető leghalkabb, legkedvesebb hangon.

Amanda
-Ezért az életért senki nem hálás.- mondtam lehajtott fejjel, de mégsem akartam meghalni. -Ugyan mit érdekli az én problémám? -Kérdeztem tőle ahogy ránéztem. Nem tudtam mit akart tőlem.

John:
- Mert ismerlek, még ha te még nem is ismersz engem - feleltem csendesen. - És, mint már mondtam azért kerestelek meg, hogy segítsek neked, hogy az életed jobbá váljon, hogy együtt rendbe hozzuk azt, amin a sokéves terápia nem segített! - tudtam, hogy így ismeretlenül nehéz lesz meggyőznöm, de most ez volt az egyetlen célom.

Amanda
-Még is honnan ismerne engem? És ki a fene maga? -Kérdeztem mert erre még mindig nem kaptam választ ami kezdett idegesíteni.

John:
- John Kramer - mutatkoztam be és a kezemet nyújtottam neki. - Egyszer már találkoztunk, hónapokkal ezelőtt, a drog klinikán várakoztál. Dr. Jill Tuck betege voltál.

Amanda
Nem igazán emlékeztem rá. És nem tudtam bízak-e benne. Még mindig nem értettem mit akart tőlem.

John:
- Jill segíteni akart, de senki sem segíthet rajtad, ameddig nem segítesz magadon. Azonban segíthetek neked megtalálni az utadat, hogy segíthess magadon. Vagy akár itt is hagyhatlak, mintha sosem találkoztunk volna. A döntés a te kezedben van Amanda... - ismét köhögnöm kellett és feszülten vártam a válaszára. A kezemben ott volt egy névjegy kártya egy eldobható telefon számát írtam fel rá, amin el tudott érni, ha akart, de ha rossz kezekbe kerülne a szám, mégse találhattak volna meg.

Amanda
-Még is hogy dudna maga segíteni nekem? -Kérdeztem. - És miért akar egyáltalán segíten? -Tettem hozzá. Furcsának tűnt számomra ez az ember. És nem tudtam bízhatok-e benne.

John:
- Megtaníthatlak, hogyan értékeld az életedet - feleltem az első kérdésére, azután a szemébe nézve folytattam. - Tudom, hogy bizalmatlan vagy, mert nem emlékszel rám, de tudom milyen nehéz volt neked sokszor. Én egyedül vagyok, Amanda és idős vagyok. Szükségem van valakire, akiben bízhatok és idővel átadhatom neki a tudásom.

Amanda
Bízni valakiben? Mindennél jobban bízni akartam, de féltem is. Lehajtottam a fejem és kissé elgondolkodtam. Hogy vajon mi is lenne a jó döntés.
- Mit kéne tennem?-kérdeztem.

John:
- Hallgatnod kell rám, engedelmeskedned kell és idővel meg kell ismerned a halált, hogy újjászüless - közelebb léptem hozzá és a mélybarna szemeibe néztem. - Új életet fogsz kezdeni!

Amanda
-Rendben. - csak ennyit mondtam. Nem tudtam mi lesz, de nem érdekelt ha új életet kezdhetek tényleg ahogy mondta.

Mark
Ez a nap nem tűnt valami jónak. Az igazat megvallva rohadtul unatkoztam, és már azt hittem, sosem történik valami. Aztán Jigsaw elhívott valahová, így rögtön összekaptam magam, hogy elmenjek oda. [...]
A helyszín egy sötét sikátor volt, a placc egy elhagyatott zugában. Jobb helyet nem is választhatott volna a találkára, az embert normál esetben a víz kiverné, ha ide kéne jönnie, de én nem pánikoltam. Zsebre vágott kezekkel ácsorogtam, várva, mikor bukkan fel.

John:
Épp üvegcserepeket szórtam szanaszét a központi teremben, amikor az órámra néztem. Fél nyolc volt, úgyhogy kimehettem Mark elé. 
A déli ajtóhoz indultam, ami a sikátorba vezetett, és amit majd végleg lezárunk ha elkezdődik a játék; és kiléptem rajta. Mark már ott állt zsebre tett kézzel. Odaléptem mellé és köszönés helyett a szemébe néztem.
- Majdnem minden a helyén van, már csak el kell hoznunk őket és beállítani a csapdákat - közöltem vele. - Van még ma dolgod?

Mark
Még köszönni sem volt időm, olyan hirtelenséggel bukkant fel. Néha elgondolkodtam azon, milyen kísérteties a pasas, de az is meglehet, hogy csak jól időzít. Minden esetre nem üdvözölt, hanem rögtön a tárgyra tért. Elég csekély kárpótlás. Mindegy, kezdetnek megteszi.
- Szuper - feleltem rá, nekitámaszkodva az egyik falnak - Viccelsz? Ma már nincs dolgom.  Ezért is unatkozom.

John:
Figyelmen kívül hagytam a reakcióját, visszafordultam az ajtóhoz és bezártam, aztán újra a szemébe néztem.
- Autóval jöttél? - kérdeztem, bár sejtettem a választ, úgy praktikus, elvégre el akarjuk rabolni az alanyokat.

Mark
- Igen, azzal - bólintottam, mert sejtettem hogy a jármű kelleni fog a játék alanyainak elrablásához. Ugyanakkor volt bennem ezzel kapcsolatban egy kérdés.
- Mikorra tervezted az indulást? - kérdeztem karba tett kézzel.

John:
- Amint készen állsz. De előbb be kell ugranunk a műhelybe - feleltem és elfojtottam egy köhögést. Legalább most nem hánytam, ahogyan azelőtt, mielőtt megérkeztem ide. - A kemoterápia előnye az, hogy sohasem hízol el és fényes lesz tőle a fejbőröd, ha haj nem is nő rajta... - próbáltam menteni a helyzetet egy kis fekete humorral, ahogy szoktam.

Mark
Bólintottam.
- Oké, akkor menjünk a műhelybe - válaszoltam, egy pillanatra elvigyorodva az utána következő a "viccen" - Nem lehet rossz, de én nem próbálnám ki ezt a lehetőséget. Akkor inkább a diéta, meg a kozmetikai vackok.

John: 
Kelletlenül elhúztam a számat és vele együtt elindultam a kocsijához. Fekete Ford volt, feltételezem a szolgálati autója. Beültem mellé az anyós ülésre és elindultunk.
- A műhely mellett áll egy furgon, visszafele azzal jövünk. Sokan lesznek. Két fiatal fiú, egy öreg tanár, egy iskolás fiú, az öreg tanára és egy fél család, anya, apa, nagylány - szóltam, hozzá útközben.

Mark
Miután "kicsevegtük" magunkat, kocsiba szálltunk. Végig az utat figyeltem, de félig meg a férfi mondataira összpontosítottam. Egy pillanatra levettem a szemem az útról hogy rásandítsak, ezután vissza is néztem előre. Nem lett volna jó nekimenni valaminek.
- Hogy-hogy ennyi alany lesz? - kérdezősködtem tovább.

John:
- Két fiú játéka, olyanoké, akik még fontos szerepet játszhatnak a nagyobb játékban - feleltem némiképp kitérően, de nem hazudtam semmiben. Én sem tudhattam még, hogy hogyan alakul a játék.

Mark
- Ééértem - bólintottam, bár nem tetszett, hogy egy kicsit kitért a kérdés elől. Még egyszer rásandítottam, aztán elhallgatva vezettem tovább az úti célig.

John: 
Mikor odaértünk, Mark leparkolt egy biztos helyen, azután beléptünk az épület garázsába, ahol ott várt a furgon és benne minden, ami kellett, de még utólag elraktam a csomagtérbe pár szerszámot, ragasztót és kötelet. Azután Markra néztem, öltönyben volt, túl feltűnő. Én a szokásos Fekete-vörös csuklyás köpenyemet viseltem, ami a disznó álarccal kiegészítve elrejt majd, ha arra kerül sor.
- Mark, öltözz át, kérlek! Ha bemész azon az ajtón találsz ott egy szekrényt, emlékeim szerint van ott egy kapucnis széldzseki, ami talán jó rád - kértem meg, miközben eltettem egy hűtött orvosi táskát is. Injekciós tűk voltak benne... sok, mindegyik altatót tartalmazott.

Mark
hamarosan megérkeztünk. Leparkoltam egy biztos helyen, majd kiszálltunk, és beléptünk az épület garázsába.
Míg Jigsaw pakolászott, a kérésére bementem az említett ajtón. Tényleg ott állt egy szekrény, és amikor kinyitottam, egy terepmintás széldzseki fogadott. Kiemeltem az akasztójánál fogva, első látszatra tökéletesnek tűnt. Nem örültem annak, hogy fel kell vennem, belül elég szép megjegyzéseket tettem a férfire, amit persze nem mondtam volna ki hangosan. Helyette felvettem a hacukát, és meglepetésemre tényleg jó lett rám. Az akasztót visszaraktam a szekrénybe, ezután odasétáltam hozzá. Szerintem ez borzalmas, ennél még az is jobb ötlet lenne, ha nőnek kéne öltöznöm...
- Oké, és most? - érdeklődtem.

/Hoffman nőként xDD és még jól is állna neki olyan ajkakkal xDD valahol van rá bizonyítékom is, ha előástam megmutatom/

John:
- Itt vannak a címek, ahová az alanyokért kell mennünk - adtam át oda neki egy lapot, amikor beszálltunk a furgonba. Hagytam, hogy vezessen, ő jobb állapotban volt. - Odamegyünk értük, elkábítjuk és betesszük a furgonba őket, azután megyünk tovább. Javaslom Kyle Saunders-szel kezdjük, neki kell felébrednie először! - igazából csak most vettem észre, hogy nem azt a kabátot hozta el, amire gondoltam, de nem szóltam.

[Szerintem amúgy tényleg jó nőként, pedig amúgy én sem vagyok Hoffman rajongója. xD]

Mark
Csendben átvettem, de még nem néztem a lapra. Előtte kinyitottam a furgont, és beültem a volán mögé. Csak ezután futottam át a listát. Nem kevés alanyról volt szó, ami számomra azt jelentette, hogy hamarosan izgalmas műsornak nézünk majd elébe. De előtte le kell tudni az előkészületeket.
Ühm, ha már ilyen "szép", előre felállított sorrendje van, leírhatta volna úgy is ezt a nyomorult névsort.
- Rendben - válaszoltam szűkszavúan, és azzal elindultunk az első célponthoz.

/A szája teszi   az volt a csúcs mikor egyik este a Görögország-Elefántcsontpartot nézték a fiúk vacsinál én meg kiszúrtam a fickót a görög szurkolók közt xDD/

John:
[...] 
Mikor odaértünk a lakáshoz eszembe jutott, hogy két legyet üthetünk egy csapásra, hiszen ott volt Layla Stanley is, akit elrabolhattunk... Mikor leállítottuk a furgont a társasház parkolójában, a kesztyűtartóból elővettem két disznó-álarcot és egy szerkezetet, ami arra volt hivatott, hogy zavarja a telefon jelet úgy 50 méteres körzetben. Ezt bekapcsoltam és letettem az ülésre, amikor felhúztam az egyik álarcot és kiszálltam. Még a kabátom csuklyáját is a fejembe húztam és láttam, ahogy Mark is így tesz. Nem szóltam, csak némán mutogattam a kocsira, ahova indultunk és odalopakodtam. 
Elővettem a zsebemből egy kést, amivel azután begurultam a kocsi alá és elvágtam az üzemanyag vezetéket, azután intettem a férfinak, hogy várjunk, amíg megérkeznek.

Kyle
Benyitottam a parkolóba, és előreengedtem a lányt, miközben tovább meséltem a történetet, aminek a közepén jártam. A kocsimhoz sétáltunk, kinyitottam neki az ajtót, aztán én is beszálltam. Nem is nagyon figyeltem rá, mit csinálok, addig, amíg az első indításra nem indult be a kocsi. Akkor zavartan újrapróbálkoztam, de megint nem jártam sikerrel. Layla érdeklődve nézett.
- Fura, be kéne indulnia... - mondtam, és kezdtem kicsit kínosan érezni magam. Elég gáz, ha nem indul el a kocsim, mégis hogy néz már az ki? Menjünk busszal vacsizni, ugyan már.

John: 
A kocsi alatt átadtam Marknak az egyik tűt az altatóval és jeleztem neki, hogy ő az egyik irányból menjen, én a másikból megyek majd, így egyszerre kaphatjuk el őket, azután némán kikúsztam a kocsi alól, kinyitottam az ajtót, ahol a srác ült és egy hirtelen mozdulattal a csuklyás-izmába döftem a tűt, belé fecskendezve a tartalmát. A mellette ülő lány felsikoltott és kinyitotta az ajtót, hogy kiugorjon, ezzel fejbe csapva Markot. Kicsit aggódtam, nem azért, mert Marknak bármi baja lenne, elég keményfejű... azért, hogy mit tesz majd. A lány elfutott és Mark felállt, hogy utána menjen, én addig kiürítettem a fiatal férfi zsebeit, hátha elrakott valami hasznosat magához, amit használhat a játékhoz.

Mark
Tudtam, hogy már csak néhány perc, és eljön az akció ideje. Addig is felvettem a maszkot, és a fejembe húztam a dzseki kapucniját, ahogy John tette. Ezután követtem őt majd átvettem az altatóval teli fecskendőt. A zsigereimben éreztem, hogy ez.. tényleg izgi lesz. Míg ő dolgozott, én türelmesen vártam. Eddig a pontig. Hallottam a sikítást, kis híján szétszakadt a dobhártyám, ráadásul fejbe találtak egy rohadt kocsiajtóval! Ezt nem fogja megúszni az illető! Azonnal utánafutottam, néma keserűségben fürdőzve. Egy lányt kellett elkapnom, aki pánikból futott, de nem mondhatnám gyorsnak. Hamar utolértem, ezután lefogtam, és erősen a karjába döftem a tűt. Persze előtte nem könnyítette meg a dolgomat. Ordított, ficánkolt, mindent megpróbált, hogy elengedjem. Hát... Ez neki nem jött össze.

/Imádom, ahogy hozod /

John:
Miután Mar elkábította a lányt, a fiúval együtt a csomagtérbe tettük, azután beültünk a kocsiba, levettük a maszkokat, kikapcsoltam a jelzavarót és elindultunk a többi alanyunkért.

[...]
Kicsit több, mint egy órával később, már minden a helyén volt. A pince szint bejárata után következő szobában álltunk és együtt szórtuk szét az üvegdarabokat a hatalmas teremben, ami teljesen sötét volt, leszámítva a négy kerti lámpát, a négy falnál, amelyek egy-egy képet világítottak meg, összesen négyet, négy szobáról, ahol különböző alanyaink voltak. Az üvegszilánkok mindenütt ott voltak kikerülhetetlenül így Kyle, akit középre fektettünk egy üvegcserép mentes területre a tévé elé, aligha úszhatta meg a mezítláb mászkálást fájdalom nélkül, kivéve ha megtalálja azokat a vékony utakat, amelyeket üveg nélkül hagytunk, de azok szinte útvesztők. Végezetül a keleti ajtóra, amit szintén megvilágított a fény felfestettem azt, hogy Layla, a nyugatira pedig, azt hogy Alex, azután elhagytuk a pincét a déli kijáraton, és én visszazártam az ajtót egy lakattal. Le kellett ülnöm a furgonra egy kicsit pihenni, onnan néztem fel Mark szemébe.
- Tessék, itt a kulcs a lakáshoz, ami efölött az egész fölött van. Van ott egy szoba, tele monitorokkal, mindegyik a kamerák képét mutatja, amiket a pincében helyeztük el. Az lesz a dolgod, hogy figyeld az eseményeket! - átadtam neki a kulcsokat. - Én most elmegyek valahova, de még visszajövök! A ház bejárata a főút felől van - igazítottam útba, azután a vállára tettem a kezem, amíg köszöntem. 
- Viszlát Mark! - ezután elsétáltam. Egy lakásba tartottam, ahová akkor jártam, amikor épp a leendő alanyaim után kutattam. Egy jó negyedórás út állt előttem, közben azon gondolkoztam, hogy Amanda felhív-e.

Amanda
Azután hogy beszéltem azal a férfival Johnal, nem igazán tudtam aludni. Folyton az járt a fejemben hogy vajon tényleg tud-e nekem segíteni. Fel alá járkáltam a lakásban majd végül tárcsáztam a számot amit megadott nekem.

[Köszi. ]

Mark
Amint belefecskendeztem az altatót, rögtön abbahagyta az ellenkezést.
- Ezt már jobban szeretem - mondtam halkan, majd a vállamra véve elcipeltem őt a járműig. Betettük a két idiótát a csomagtérbe, ezután elkocsikáztunk a többi áldozatért. vagyis inkább játékbábuért. [...]
Körülbelül egy órába telt az egész, és lassan az összes előkészületnek sem kellet sok, hogy a végéhez érjen. Némán segítettem az üvegszilánkok leszórásában, majd mikor ezzel végeztünk, karba tett kézzel figyeltem Johnt. Vicces volt figyelni, ahogy azokat a neveket festegeti. Már kevésbé unatkoztam.
Miután mindketten elkészültünk, átnyújtott egy kulcsot, a kulcsot, ami a moziteremhez vezetett. Vigyorogva vettem át. 
Erre vártam! - gondoltam magamban izgatottan, és átvettem. Mélyen a nadrágom zsebébe süllyesztettem annyi időre, míg elköszönünk egymástól. Sejtettem ugyanis, hogy ő hamarosan lelép. Úgy is lett, ahogy gondoltam.
- Viszlát - köszöntem el, aztán felmentem a lakásba, s helyet foglaltam az ott található székben. Nem kérdezősködtem afelől, hova készül menni. Nem álltam az útjába, csak hátradőlve a tarkómra tettem kezeimet, várva, mikor kezdődik a műsor, miközben egy halk, elégedett nevetést hallattam.

/Grace *w* a végén még Hoffman fangirl leszek és arról te tehetsz majd xDDD /

John:
Megcsörrent a zsebemben az eldobható telefon, amit azért vettem, hogy Amanda hívását fogadjam. Felvettem és halkan beleszóltam.
- Haló?

[xDD Örülök, csak nehogy elszállj a végén. Emlékeztess arra, hogy majd vennünk kell neked lufimadzagot. =3]

Amanda
Nem is értettem miért hívtam fel. Egyszerűen úgy éreztem beszélnem kell vele.
-Én vagyok az. -Mondtam hirtelen. - A múltkor segítséget ajánlott. Tudni szeretném hogy még mindig kérhetem -e a segítségét. -Mondtam halkan.