Fűrész - Örökség (Saw - Legacy)

Mark
Visszaültünk a furgonba, ahol rögtön Johnról kezdett faggatni. Kérdését hallva elhúztam a számat, majd kelletlenül hozzávágtam: "Faszom tudja!" Ezután nagyot sóhajtottam, próbálva összeszedni gondolataimat. Kezdett már most elegem lenni ebből az egészből.
- Magam is csak nemrég csatlakoztam és amikor beültem, John már ilyen volt. Valaki alaposan elláthatta a baját - vontam vállat.

John:
Amikor beültek a kocsiba ismét kinyitottam a szememet.
- Amanda? - kérdeztem, mire előredőlt és megfogta a kezemet.
- Itt vagyok.
- Ne aggódj, Amanda, most már minden rendben van - szóltam neki, azután a tekintetemet Markra emeltem. - Elintézted, amit még kértem? - kérdeztem úgy, hogy Amanda ne érthesse.

Mark
-El - válaszoltam szűkszavúan John kérdésére. Kezdtem kicsit türelmetlen lenni, legszívesebben elhajtottam volna innen a francba. Illetve pihentem volna, amennyiben nem kavarog annyi gondolat a fejemben. Egyszerre gondoltam arra, amiről Amanda nem tudhat, a kölyökre akit szerintem megtart, és egy pillanatra még a húgom is eszembe jutott.

[3 hónap ugrás ]

Amanda:
Dacára annak, hogy már több mint három hónapja terhes voltam a gyerekével, Mark sosem beszélt velem két szónál többet és amikor ezért szóáradatot zúdítottam rá, ő akkor is csak mosolygott a szokásos vigyorával - ilyenkor legszívesebben belevágtam volna az első hegyes tárgyat, ami a kezem ügyébe került.
Lassan szokásommá vált, hogy én gondoskodok Johnról és már nem ő rólam. Egyre gyengébb volt, szörnyű volt nézni. Minden héten kétszer bevásároltam és a gyógyszereit is beszereztem innen onnan - ebben Jill volt a segítségemre, aki mostanában egyre többször megfordult nálunk, noha emlékszem, hogy John mesélte, megkérte, hogy ne tegye.
Ahogy visszaérkeztem a mai bevásárlókörutamból a papírzacskót letettem az egyik asztalra a mosdókagyló mellé, ott ahol volt egy kis rozsdás tűzhely is. Sosem voltam az a kimondott konyhatündér, de egy levest még meg tudtam főzni. Most is kezet mostam, levettem a pulcsit, amit utólagos engedelmével Johntól kölcsönöztem és összefogtam a valamivel a nyakam alá érő hajamat.
A hátam mögül lépéseket hallottam, először arra tippeltem, hogy John jött ki, hogy megnézze, itt vagyok-e már, de hamar rájöttem, hogy ezek túl durva és nehéz léptek ahhoz.
Mark boldogít már megint. Dühösen felsóhajtottam azután ahhoz az asztalhoz léptem, ahol már korábban felszeleteltem pár sárgarépát és krumplit a leveshez - mielőtt rájöttem, hogy nincs itthon hús -, most elvettem a zöldségeket és beleborítottam a lábasba, hogy megpirítsam őket, azután vízért mentem és rövidesen azt is ráöntöttem az egészre.
A léptek egyre hangosabbak voltak, azután mikor elég közel ért, abbamaradtak. Épp a csirkemellt dobtam le egy deszkára, hogy felkockázzam a leveshez, meg sem kellett forduljak, hogy tudjam, Hoffman ott áll mögöttem és vigyorog.
- Egy óra és tudsz zabálni, megnyugodhatsz! - vetettem oda neki a vállam fölött ránézve, azután visszatértem a hús nyiszáláshoz - megnyugtatott azt hiszem. Ilyenkor, amikor a két férfire főztem meg volt az az illúzióm, hogy a családomnak főzök, mint egy gondos anya - talán az utolsó része a mondatnak legalább helytálló...

Mark
Több mint három hónap után az életem ugyanabban a mederben folyt tovább, mint eddig. Minden nap ugyanolyan monotonon telt, egy fikarcnyit sem változott azon kívül, hogy Amanda nem vetette el azt a kölyköt, így nagyobb lett a probléma, amit el kellett viselnem. Feladathiányban arra jutottam, hogy ma felkeresem őt, hátha talált valami értelmesebb elfoglaltságot is.
- Nem azért jöttem ide, tépett hajú ribanc! - kaptam homlokomhoz - Hanem más miatt.

Amanda:
Amikor végeztem a hús felaprításával beleborítottam a forró vízbe a zöldségek közé és fűszerezni kezdtem, de nem bírtam ki, hogy cinikusan el ne mosolyodjak a sértésén.
- Ó értem... - fordultam meg a karomat összefonva és a pultnak támaszkodva. A szemeit fürkésztem érdekes dolog volt találgatni, hogy mi járhat éppen a fejében, ismertem eléggé ahhoz, hogy tudjam, nem az, amit kimond. - Szóval valami másért jöttél ide és mégis engem keresel fel először. Hiányoztam nyomozó? - az ajkaimon ravasz mosoly jelent meg, egyszerre lehetett jelképe az iránta érzett dühömnek és valami másnak...
Türelmetlenül vártam a válaszára, két lehetséges reakciót képzeltem el, dühöt és ennek a kiteljesülését vagy valami kellemesebb beteljesülését. Ah, a gyerekét hordom a szívem alatt, ez már önmagában furcsa, de hogy ilyeneken gondolkozom? Vajon John mit szólna ehhez?

Mark
Némán fürkésztem a nekem háttal álló Amandat, majd rideg farkasszemet néztem vele, amikor a "nyomozó"-t használta. Ki nem állhattam, ha így szólít!
Gethes ribanc! - csúcsott volna ki a számon, ám helyette kitaláltam valami jobbat. Közelebb sétáltam hozzá, majd hirtelen rányomtam ajkaim ajkaira. Ezután erőszakosan betoltam nyelvemet.

Amanda:
Meglepettségemben eltoltam magamtól és egy pár másodpercig az önelégült vigyorát figyeltem, de végül én is elmosolyodtam. A vállaira csúsztattam a kezemet és teljes testemmel hozzásimultam azután hirtelen és hevesen megcsókoltam. Ha őszinte akarok lenni magammal ez már nagyon hiányzott. A kezeimet átvezettem a hóna alatt hogy szorosan magamhoz öleljem, de azután elhúztam a fejemet és tűnődve néztem fel rá.
- Szóval ezért jöttél ide előbb - suttogtam egy kicsit kacéran.

Mark
- Alap esetben előbb ugranék egy kocsi elé, minthogy még egyszer megcsókoljalak, de most rohadtul unom magam - suttogtam vissza, majd újra odaérintettem ajkaimat ajkaihoz. Követelőzőn, s kicsit kiéhezve.
- Különben meg nem nagyon érdekel most a kaja! - tettem még hozzá később. Igazság szerint nem is vágytam most arra, hogy egyek. Csak egyet akartam, de azt hiszem arra rájöhetett, mi az.

Amanda:
Amikor kijelentette, hogy csak azért teszi, mert unatkozik, rosszallóan megcsóváltam a fejemet, elengedtem és takarékra vettem a lángot a leves alatt, ezután lépkedtem csak vissza hozzá. Jégkirálynőként néztem rá és épp olyan fagyosan is szólaltam meg.
- Alap esetben jobb pasival csinálnám ezt, de nem hagyhatom hosszú ideig magára Johnt és csak te vagy itt - közöltem vele épp azzal a hanglejtéssel, ahogy ő mondta, azután újra átkaroltam a nyakát és megcsókoltam. Tudtam, hogyha arról lenne szó, hogy csak unatkozik, most már talán nem is élnék a beszólások miatt, de... szerencsére nem erről volt szó. A csókok között végigsimítottam a mellkasán és elkezdtem kigombolni az ingét. Éreztem, hogy vágyok rá és bár eszembe jutott, most nem volt kedvem azon gondolkodni, mi lehet ezután. Velem, velünk, a gyerekünkkel. Csak akartam őt.

Mark
Néha szívesen felpofoztam, vagy hátba rúgtam volna az ilyen megjegyzéseiért. Olykor talán meg is ölném rezzenés nélkül, de most élveztem a helyzetet. Kivételesen tetszett a hanglejtése, a hűvössége, mert kicsit olyan volt, mint én. De még amatőr.
- Szar helyzet, nemde? - néztem vágyakozón szemeibe. Lágy bizsergés járta át utána testemet. Sejtettem, hogy benne is dúlhat már a vágy, habár ez meglehetősen furcsa. Nyúl és tigris együtt. Azt hittem, csak a mesékben van így, bár mindegy is! Ez attól még a valóság, ahol a tigris bármikor széttépheti a prédát - amikor csak a közelében van, s úgy akarja...

Amanda:
Elrejtve egy mosolyt bólintottam és tovább hámozgattam róla a ruhát. Egy gyors, kecses mozdulattal szabadítottam meg az ingétől és az öltönyétől egyszerre, és lassan az ajtóban álló állványhoz léptem velük - igazából valami szerszámtartó lehetett - és ráterítettem őket, így sétáltam hozzá vissza, egy másodperc töredéke alatt végigmérve őt, újból hozzásimulva néztem fel rá és felvontam egy szemöldököm.

Mark
- Ez nem fair! - csóváltam a fejem - Így nézel, és rajtad még több gönc is van - horkantam fel, majd elkezdtem türelmetlenül leszedni róla felső ruházatát.

Amanda:
Az ajkamba haraptam és szép lassan elvigyorodtam. Segítettem neki levenni a ruháimat, bár nem igazán volt szüksége a segítségemre - maximum annyiban, hogy fölsőmet csak nehezen tudta lerángatni rólam, hallottam is valami recsegést, azt hiszem elszakította...
- Azt hiszem jössz majd nekem egy pólóval - csipkelődtem, de szavaimat megcáfolva csak otthagytam a földön a ruhadarabot és hagytam, hogy vetkőztessen, közben meg-megcsókolva őt.

Mark
Nem ment nehezen a vetkőztetés, egy darabig. Utána volt egy kis megakadás a pólójánál, ami nem akaródzott sehogy se lejönni. Egy módot tudtam rá, az általam vélt legjobbat. Elszakítva az anyagot már könnyedén lejött róla, és nélküle szebben is festett. Kivételesen.
- Nem nagyon érdekel - vontam vállat vigyorogva - De ahogy elnézem, téged sem - kis híján majdnem megtaposta, szóval nem úgy tűnt, mintha nagyon hiányozna majd neki az a ruhadarab.
Nagyot sóhajtottam, majd furcsán kellemes csókjai között folytattam a dolgot.

Amanda:
Nem törődve a szavaival, az ujjaim már kitapogatták - csukott szemem révén - az öve csatját és gyakorlott mozdulatokkal csatoltam ki az övet, hogy azután megszabadítsam a nadrágjától is. Két csók között körülnéztem a "konyhában" - inkább lehetne valami raktárrész - olyan hely után keresve ahol... végül is jó lesz az a konyhapult. Klasszikus...

Mark
Sejtettem mire készült, de nem szólaltam fel ellene. Végül is, ha annyira szemez azzal a pulttal tőlünk nem messze, számomra csak tökéletes. Onnan legalább nem tud elmenekülni, ha bedurvulnék, és biztosabban szoríthatom neki valaminek, ha megint kiszámíthatatlan lenne. Miután levetkőztettem felül, megszakítottam vele a mostani csókot, és elkezdtem a nyakát harapdálni, miközben kezeimmel végigsimítottam oldalán.

Amanda:
A lélegzetem akadozni kezdett ahogy hozzáért a nyakamhoz, önkéntelenül is elvigyorodtam és felsóhajtottam.
- Vámpír - kuncogtam, miközben lassan, őt is magammal húzva a pultnak hátráltam. Hirtelen oldalra billentettem a fejemet és újra megcsókoltam, közben az ujjaimat végigfuttatva a hajában, le a nyakán, hogy a hátát kezdjem masszírozni.

Mark
- Mondj rá, amit akarsz - vágtam rá közömbösen, ezután követtem őt a pultig. Ekkor újra megcsókolt, és ahogy hátamhoz közeledett, végigfutott rajtam a borzongás. Meglepően jó volt, s az érintései is, bár ha erre rákérdezne bármikor is, valószínűleg tagadnám.

Amanda:
Talán kicsit több ideig is masszíroztam, mint terveztem, de valahogy élveztem. Tudtam, hogy jól esik neki, még ha nem is mondja ki, és valahogy imádtam a bőre tapintását - ezt sose mondanám meg neki...
Amikor végeztem, a kezem a fenekére csúszott, és így megszabadítottam az utolsó ruhadarabjától is, de nem változtattam a magatartásomon, továbbra is szenvedélyesen simogattam és csókjaimmal beborítottam az egész testét. A telt ajkait, a nyakát, az izmos mellkasát... és így tovább.

Mark
Nem bántam, hogy hosszú ideig masszírozott. Jól esett, ezért nem is szóltam be mit rá, mint ahogy általában szoktam. A csókjaira némán megremegtem, később apró sóhajokat engedtem kiszabadulni. Sőt, egy idő után nem tudtam nagyon parancsolni ezeknek, ösztönösen jöttek, ahogy Amanda épp haladt.

Amanda:
A csókok rohamát csak akkor függesztettem fel, amikor megéreztem, hogy mennyire türelmetlen már. Az izmai megfeszültek.
Kajánul elvigyorodtam és felegyenesedtem, azután a bútornak hátráltam. Légiesen könnyed mozdulatokkal eresztettem a kezemet a vállára és közelebb húztam - nem mintha olyannyira húznom kellett volna, jött magától.

Mark
Egyre türelmetlenebb voltam. Felébredtek bennem az ösztönök, és egyre többet akartam ott helyben. Bár, ha csak rajtam múlik a dolog, hamar letudom az egészet azzal, hogy ráugrom, majd dolgom végeztével elmegyek a francba.
Mikor közelebb húzott, gyengéden a vállaira tettem kezemet, s harapdálni kezdtem a nyakát. Majd a harapdálás csókokba váltott át, amivel beborítottam a testét - hasonlóan ahhoz, ahogyan ő tette nemrég velem.

Amanda:
A szemem még nyitva volt, amikor az első halk sóhajok elhagyták az ajkaimat, ezért láttam, ahogy, halad lefelé a csókjaival. Ujjaim a sötét hajszálai közé csúsztak, a másik kezemmel pedig a nyakát cirógattam.

Mark
A nyakától lefelé haladtam. Át a mellkasán, majd a hasán, egész a belső combjaiig. Ahogy ment a dolog vele egyenes arányosságban nőtt a tűz is. Úgy éreztem, mintha az ereimben láva csörgedezne, a testem már izzott. Időközben már a két lába közötti résznél kajtattam nyelvemmel. Ezt egy újabb csók követte, és az, hogy hirtelen a kezeimmel a falnak nyomtam őt a vállainál. Nem bírtam továbbhúzni a dolgot. Most rögtön... akarom őt! Erőszakosan hatoltam be az addigra felfelé meredező férfiassággal.

Amanda:
Egyre inkább égett az a bizonyos pont odalenn, ahogy a nyelvét használta - meglehetősen jól -, amikor elképesztő hirtelenséggel felállt és megcsókolt, ám ezzel egy időben a falnak is nyomott és erőteljesen rontott be a lábaim közé. Éles fájdalom hasított belém egy pillanatra, de ez csak még jobban feltüzelt. Addig csukva tartott szemeim felpattantak és a körmeimet a vállába mélyesztettem, hogy egy kicsit eltoljam magamtól - épp annyira, hogy kontrolláljam, ha kell.
- FÉKEZD A FARKAD, TIGRIS! - Figyelmeztettem, talán a kelleténél hangosabban, egészen mélyen a szemébe nézve, de azután a kezeim gyengéden csúsztak a lapockáira, utat engedve néhány csepp vérének a vállán...

Mark
Mivel nem ez az első alkalmam nővel, volt már tapasztalatom a dologban. Úgyhogy reméltem, hogy ez a ribanc még hálás lesz azért, amiért egy gyakorlott pasas vette kézbe, habár az esetleges megjegyzése már hidegen hagyna. Néha nem igazán tudom eldönteni, hogyan tekinthetnék rá. Látok benne némi erőt, amit ha ki tudna normálisan használni, talán elismerném, hogy nem akkora senki ahhoz képest, mint aki akkor volt, amikor megismerkedtünk a raktárépületben. De így! Így inkább az a nyúl még mindig a szememben, akinek általában inkább átharapnám a torkát, minthogy a szövegelését hallgassam, vagy lássam azt, amit tesz.
Az ösztöneim teljesen eluralkodtak felettem. Hamar mélyre hatoltam, és lendületesen toltam a csípőm, próbálva magamból kiadni minden eddig felgyűlt érzelmet. Dühöt, keserűséget, vágyat. Sok elfojtott vágyat, ami most egyszerre tört fel belőlem. A vállamba mélyedő körmök józanítottak ki csupán.
- Nem érdekelnek túlzottan a hozzászólások - reagáltam ennyivel, hűvösen szemeit nézve, miközben tovább folytattam a dolgot. Keményebben, megerősítő előbbi állításom.
- ... Akárcsak a vércseppek - tettem még hozzá, s éreztem, ahogy apró patakocskákban folyik végig a hátamon a vér, mindegyik kis sebből külön, amit Amanda körmei okoztak. Szóval lassan nem csak pár cseppről van szó, és ezért még jobban utálom.

Amanda:
Kezdett egyre inkább felidegesíteni. Most legkevésbé sem láttam olyannak, mint amilyen a raktárban volt. Inkább szánalmasnak, megkeseredettnek; egy önző vadállatnak.
Nem szóltam újból, tudtam, hogy semmire nem mennék vele. Tudtam, hogy erősebb nálam, de megoldottam. Minél durvább próbált lenni, annál inkább olyan pozíciót vettem fel, ami nekem elviselhető volt, még ha nem is kifejezetten kényelmes, ám neki valószínűleg roppantul kényelmetlen lehetett, ugyanis sietett újra helyreállítani a neki kényelmes pozíciót. De ezzel inkább csak bosszantani próbáltam, nem védekezni. Arra más technikám volt.
Egyre szorosabban kapaszkodtam belé és továbbra sem fogtam vissza magam, ha karmolásról volt szó, ott volt a háta erre egész szélességében... közben a nyakához hajoltam; csókolgattam, de a fogam is gyakran hozzáért, fenyegetően harapdálva, valahányszor fájdalmasabban mozdult bennem.

Mark
Teljesen hidegen hagyott most, mit tesz, és azzal sem törődtem, minek láthat. Csak a pillanat foglalkoztatott, az élvezet. Minden lökéssel, amikor méretes szerszámom a tövéig belé csusszant, megkönnyebbülést kezdtem érezni. S ez egyre csak fokozódott.
Egészen addig jó is volt, míg az a ribanc ki nem baszott velem! Olyan lehetetlen pozíciókat vett fel, hogy a heréim is alig bírták elviselni. Cserébe nem álltam le, bosszúból egyre erőszakosabban próbáltam felvenni a nekem tetsző pozitúrát, és akkorát lökni rajta, hogy átessen a falon.
Bár lehetséges volna!, kívántam. Már pedig, ha csak nem dobom neki..... EZ ugyan nem lesz az. A karmolások egyre elviselhetetlenebbé váltak. A bőröm már fájt, égett, és bár nem lestem rá egy pillanatra sem, szerintem egyenlő lesz a lehetetlennel felismerni, melyik karmolás nyomból dőlt annyi vér, hogy úgy tűnt, mintha Amanda már abban "tapicskolna". Őszintén csodálom, hogy lehet ilyen ostoba, és hogyan nem festettem még át a konyha padlóját vörösre.

Amanda:
[...]
- Megetetem Johnt - szólaltam meg hűvösen, hosszú percekkel azután, hogy visszaöltöztem a ruháimba. Bár a pólóm egyik válla kissé szakadt volt. Ami a mondatomat illeti, tudtam, hogy Markot legkevésbé sem érdekli, mit csinálok majd, de mondanom kellett valamit. 
Ami a levest illeti, nem volt életem legjobb főztje, de ehető és tápláló volt. Johnnak pedig erre volt szüksége. A kedvenc tányérjába szedtem és Markot levegőnek nézve átsétáltam Johnhoz, aki feküdt, és egyre rosszabbul volt. Aggodalmasan méregettem, azután kedves mosolyt öltve az arcomra letettem mellé a levest és segítettem neki felülni.

Mark
- Felőlem magadra is boríthatnád azt a moslékot - vetettem oda foghegyről, és félre pillantottam, Ránézni sem volt már gusztusom.

John
Nemrég ébredtem csak fel. Pár percre rá visszatért Amanda, és segített felülni. Én viszont nem éreztem magam fényesen, emiatt nem nagyon tudtam megköszönni sem, pedig meg akartam. Hálás voltam, amiért segít, s amiért enni hozott. Most jól jött minden táplálék, a gyomrom rögtön megkordult, ahogy a tálra néztem.

Amanda:
Igyekeztem nem nagyon aggódva méregetni, de megint nagyon remegett a keze, ezért inkább én etettem meg őt. Nagyjából a tál felénél jártunk, amikor mégis kibuktak belőlem a kérdések.
- Hogy aludtál? Nagyon fáj? Keressek valamit... valamit a fájdalomra?-rohamoztam meg és próbáltam értelmezni a biccentésből és a fejrázásokból álló válaszát, bár tudtam, hogy ami a második két kérdésemre adott válaszát illeti, még szavak nélkül is hazugság volt. Sokkal fáradtabbnak tűnt, a szemei alatt lila karikák húzódtak, kicsit azt juttatta a eszembe, amikor az az idióta Mathews összeverte.
Miután teljesen végzett a levessel, újra mosolyogni próbáltam, de csak szájhúzásnak sikerült. Félreraktam a tálat és megfogtam a kezét.
- Tegnap elintéztük a legtöbb dolgot. Art is bejelentkezett, az eszközök bent vannak a motelben. Mark napok óta dolgozik a facsarón, de azt hiszem el fogja szúrni, nem ártana ránézned... persze majd ha jobban vagy. Timothy Young-ért hajnalban megyek, Jeffért és a lányáért őt küldöm... ja, meg a bíróért. De azt hiszem, a nőt is élvezettel elrendezi majd...- szünetet tartottam és kinéztem az ajtón, de Mark nem volt a közelben, szerencsére.
- Ami őt illeti... biztos vagy benne, hogy ilyen korán? Megbízhatunk benne? Tudom, ő az első, de... - az ajkamba haraptam - mondjuk, ha ezt akarod, persze segítek neki, bár még mindig nem tiszta, hogyan működik az a csapda, ki áll majd a jégtömbön?

John
- Nem, kh- nem tudtam két szót sem kinyögni. Alig nyitottam ki a szám, de már éreztem a torkomban a köhögés fojtogató érzését, szóval maradtam a bólogatásoknál, és fejingatásoknál. Nem fájt semmim, ugyanakkor kellemesen aludtam. Álmomban kicsit könnyebbnek, gondtalanabbnak éreztem magam.
- Örülök, hogy minden rendben zajlott - mondtam végül, de csak azután, hogy végeztünk az evéssel. Pontosabban csak én, ahogy ő etetett - Amanda, segíts egy kicsit kényelmesebb pózba ültetni - nyújtottam kezem. Az egyik lábam szabályosan zsibbadt attól, ahogy most voltam. Talán az egyik oldalamon több súly helyezkedett, attól kényelmetlenné is vált egy ideje. A kérdésekre meg csak bólintottam.
- Én megbízom benne. Lehet, nem tűnik annak a bizalomgerjesztő személyiségnek. Viszont erős jelleme nagy segítségemre van. Szeretném ezért, ha te is segítenél neki - válaszoltam két szörnyebb köhögés között. Az elején még szárazabb volt. Most meg nedvesebbnek hatott...
- Nem tudom, azt még nem találtam ki - inkább azon vagyok most, hogy a leves ne köszönjön vissza.

Amanda:
-Én benned bízom. Azt meglátjuk, vele mi lesz - feleltem a feleletre, ám a másik mondatára a homlokomat ráncoltam. Úgy éreztem, hazudik. Sosem épített csapdát úgy, hogy nem volt meg pontosan, hogy ki lesz benne. - Bárki is lesz ott... akkor Art teszi bele a csapdába - kíváncsiskodtam tovább.

Dr. Lawrence Gordon:
Az egyik hátsóajtón bicegtem be az épületbe a kerítésen túl. Átsántikáltam a jövendőbeli csapdák prototípusai és tervei között, hiszen maga Jigsaw hívatott. John Kramer, a homloklebeny tumorjával. Egyenesen a szobába indultam volna, ahogyan azt megbeszéltük, de a szemem sarkából ismerős alakot pillantottam meg az egyik asztalnál ücsörögni. Elvigyorodtam és odabicegtem Hoffman nyomozóhoz.
- Micsoda szerencse, hogy ilyen erős és tisztességes férfiak védik a városunk rendjét! - kiáltottam oda neki. - Nincs elég munka, most, hogy Jigsaw "eltűnt", mi? - Megfogtam egy közeleső széket és odahúztam hozzá, majd leültem.
- Hogy van? Eléggé rosszul hangzott a telefonban. Tud még járni?

John
Attól tartok most nem fogalmaztam úgy, hogy az mindkettőnk számára jó legyen. Amanda ismert, így jól sejthette mit tettem. De sebaj, nem mindig tudok, mióta súlyosbodtak a tüneteim. A koncentrálásban is sokszor megzavar.
- Igen, ő fogja - bólintottam a kérdésre. Ha kíváncsi, ennyit elárulok neki, ám nem tudhatja meg, ki áll majd a jégtömbön.

Mark
- Chh! - egy pillanatra fordultam Gordon felé, de rögtön vissza is tekintettem az asztalra, illetve a rajtuk összekulcsolt kezemre. Már csak ő hiányzott! Nem elég mára a nyekergő ribanc a kölyökkel együtt?! És ahogy elnézem, nála a köszönés luxus.
- Kössz a bókot - tettem hozzá végül, és nagyot sóhajtva hátradőltem a székben - Azt nem mondanám, hogy unatkoznék - megejtettem egy halvány vigyort. Ennyit őszintén, és szívesen árultam el, hogy nem unatkozom, mert mindig van valami brutális dolog, amiben kiélhetem a vágyaimat. Persze ezeket már nem toldottam hozzá.
- Assze'm még tud, de egyre nehezebben. A képén is látni, hogy pocsékul van, és méterekről hallani a köhögéseit - hozzá képest a TBC-s elmehet a francba.

Gordon:
- Hm - vigyorodtam el és egy pillanatra lenéztem a botra a kezemben. - Mindig lenyűgözött a stílusa, Mark. - Felemeltem a botot és Jigsaw szobája felé intettem vele. - Még biztosan találkozunk, mikor elmegyek, sőt talán már előbb... - Sarkon fordultam és a fémajtós szoba felé bicegtem. A fólián át láttam, hogy Amanda is ott van és egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy bemenjek-e, hiszen én ismertem, de ő engem még nem... vagyis ki tudja, ott volt-e, amikor az öreg a mi csapdánkat állította fel.
A botommal halkan kopogtam az ajtón és láttam, ahogy a nő feláll az ágy melletti székről. Ahogy beléptem, észrevett és az arcán döbbenet látszott.
- Tehát ő a harmadik... - suttogta és furcsa arckifejezéssel nézett Johnra, aki mintha biccentett volna és talán megszorította picit Amanda csuklóját, de a nő megértette és kiment.
A helyére ültem le és a botomra támaszkodtam.
- Hogy van, John? - kérdeztem udvariasságból, de közben az öltönyöm zsebébe nyúltam és egy képet vettem elő. - Ő lenne Lynn Denlon - körbenéztem és suttogtam - Jeff felesége. - Mély levegőt vettem. - Ami a másik dolgot illeti, tudom, hogy csak ezért felállított egy egész gépet, de nem nőgyógyász vagyok, csak egy onkológus. Talán Amandának csak el kéne mennie orvoshoz - gondolkodtam hangosan, de tudtam, hogy nem lehetséges. - Persze... ha azt akarja, megnézem az ultrahanggal, azt talán meg tudom állapítani, minden rendben van-e.

Mark
- Remélem elmegy a picsába - motyogtam az orrom alatt, mikor felállt az asztaltól, és megkönnyebbülve néztem végig, miként Johnhoz ment. Sóhajtozva fordultam vissza asztal felé, majd fáradtan lehajtottam a fejem. Ennyi barmot egy rakásra!

John
- Áh, örülök, hogy itt van - biccentettem Gordon felé, majd kiküldtem Amandát. Ezután alaposabban tanulmányozni kezdtem a képet a férfi kezeiben, de nem szóltam rá semmit. Helyette a következő mondatokra összpontosítottam.
- Vizsgálja meg maga - szóltam végül, pár perc néma csend után.

Gordon:
Bólintottam, a képet pedig letettem az ágya melletti kis asztalra.
- Vele akar lenni? - kérdeztem, miközben a székből tápászkodtam fel. A tekintetem megakadt a sarokban ácsorgó tolószéken. 

Amanda:
Rengeteg dolog kavargott bennem már megint. Többek között az ebéd, ami annak volt betudható, ami bennem volt. Dühösen fújtam ki a levegőt és megráztam a fejemet arra gondolva, John mennyi mindent titkol el előlem, de azután megláttam Markot az asztalnál ücsörögve és határozott léptekkel vágtattam mellé. Levágódtam vele szemben a székre és előre dőltem, a kezemet a térdemre támasztva.
- Beszélnünk kéne. Ezt nem lehet másképp végig csinálni. Megbaszhatsz még akárhányszor, elhordhatjuk egymást mindennek, de beszélnünk kell a... dolgokról. A... baba érdekében.

Mark
Szerintem helyben el tudtam volna aludni, ha a ribanc nem kelt fel. Semmitmondó arckifejezéssel bámultam vissza rá.
- Ha arról akarsz, hogy a "baba" érdekében még egy testvért is akarsz mellé, előbb ugrom le a raktárépület tetejéről! - horkantam fel. Nekem egy is elég nagy gebasz.


John
- Igen, ott szeretnék lenni a vizsgálat folyamán - vele együtt figyeltem a tolószéket - Ide tudná hozni? - szólaltam meg aztán, mikor úgy éreztem, eleget bámultam.

Gordon:
- Persze - indultam el. Nehézkesen ment visszahozni a tolószéket, mert részben nekem is támaszkodnom kellett, de amikor megoldottam, akkor segítettem neki felkelni és beleülni, a sóoldatos-gyógyszeres zacskót pedig a tolókocsi saját állványára akasztottam át. - Mielőtt elindulunk, megkérdezhetem, hogy ki az apja Amanda gyerekének?

Amanda:
-Hogyne, persze, egy egész focicsapatnyi gyereket akarok tőled, de csak mert ilyen seggfej vagy! Micsoda gének! - dőltem hátra és egy pillanatra behunytam a szememet. - Nem, nem erről akartam beszélni. Viszont tudod, hogy milyen nehéz ez az egész helyzet. Veszélyes. Egyedül nem tudom, hogy mennyire vagyok képes.

John
Most valahogy nem forgott válaszadásban úgy az agyam, mint szokott. Úgy éreztem magam, mint akinek a fejét serpenyővel csapkodják: kicsit tompának. 
- Nem tudom biztosan, hogy ki az apja - néztem mélyen Dr. Gordon szemeibe. Maximum tippjeim vannak.. De azzal egyikünk se menne semmire.

Mark
- Óóóóh, szóval vegyem úgy, hogy a nyúl a tigrisnek könyörög magányában? Nahát, micsoda fordulat! - vigyorodtam el, és pimasz képpel vizslattam az arcát, miközben az asztalra könyököltem, hogy aztán a fejemet velük támasszam.

Gordon:
- Értem... - feleltem, azután mögé léptem. - Ha gondolod, elkezdhetjük, csak mutasd meg melyik helyiségben van és szedjük össze Amandát... Jut eszembe, azért még az elején van nem? Négy hónaposnál nem lehet több, még nem volt olyan kerek.

Amanda:
Elvigyorodtam és kacéran közelebb hajoltam, csak hogy aztán teljesen komolyan megkérdezzem:
- Ugye, arra magadtól is rájöttél, hogy Gordon ezúttal nem John miatt van itt? Pontosabban, John nem maga miatt hívta őt.

John
- Rendben! Kérlek nyisd ki az ajtót. Ezután menjünk egyenesen, és jobbra a legelső ajtóhoz. Talán a konyhában vannak - tettem fel, majd nagyot sóhajtottam - Van egy olyan érzésem, hogy két hónapnál nem lehet idősebb a magzat.

Mark
Megigézve mélyedtem el szemeiben. Olyan érzésem támadt, mintha elveszetten úsztam volna egy sötét tengerben, apokalipszis idején. Gordon nevének említése volt az egyetlen, ami hamar visszarángatott ebből az elkalandozásból.
- Ja, az leesett - ahogy az ő feje is le fog, ha hozzád ér.
- Ideges vagy miatta? - kérdeztem azt, ami épp eszembe jutott. Miközben azon agyaltam, hogy mászunk ki ebből. Eh...

Amanda:
- Nem jobban, mint kellene. John azt mondta, az akarja csináljon ultrahangot. Gordon nem nőgyógyász, másra úgysem lenne képes - feleltem, de alig mondtam ki, Gordon ott volt mellettünk.
- Valóban, de azért minden tőlem telhetőt megteszek. Azt meg fogom tudni mondani, hogy egészséges-e a magzat. Megkérdezhetem, mikor vetted észre?
- Most vagyon nagyjából a 13.-14. héten - feleltem magabiztosan, hiszen többször is kiszámoltam.
- Akkor már elég sok minden fog látszani, talán az is, hogy mi a neme. - Alig bírtam ki mosolygás nélkül ezt, valami ösztönös dolog jött rám, de aztán Markra néztem és elbizonytalanodtam. Vajon ő bejön?
Gordon elkapta a pillantásomat.
- Szóval... maga is bejön, Hoffman? - Gyors észjárása még mindig lenyűgözött, hacsak nem John mondta el, neki, de ebben kételkedtem. Idegesen vártam Mark reakciójára, közben valahogy megint a hasamra csúszott a kezem.

Mark
Meglepődtem magamban, mikor meghallottam Gordon pofázását. Én azt tudom megmondani egy percen belül, hogy a heréid, vagy a fejed repül -e előbb. És csak balta kell hozzá., gondoltam magamban, miközben közte és a lány között folyt a beszélgetés. Nem igazán figyeltem rájuk - legalábbis igyekeztem, így volt, ami átszűrődött a falamon. Mint például a "neme" szócska, és a nekem szánt kérdés. Hmm, ez azért lényeges információ lehet.
- Kérdés volt a részéről? - kérdeztem vissza Gordonra pillantva, magam mögött tudva a gondolatokat, amikből ők alig érzékelhettek valamit.. Gyorsabban lezajlottak a fejemben a dolgok, mint azt hitte volna bárki.

Gordon:
Most bármi, amit az elmúlt órában gondoltam Mark Hoffmanról megváltozott. Ezek szerint valóban ő az apja Amanda gyerekének, ráadásul még a vizsgálaton is részt venne, talán van benne remény? 
A válaszára bólintottam, azután halkan jeleztem nekik, hogy kövessenek, és bementem abba a helyiségbe, ahol John már várt. És ott volt persze a hatalmas ultrahang berendezés is, és mellette az a vizsgálószék, ahová Amandának ülnie kellett.
- John odakészíttetett neked egy hálóinget a paraván mögé, kérlek, vetkőzz le és vedd át azt.

Amanda:
Kezdtem kényelmetlenül érezni magamat. Oké, Gordon orvos volt, Johnban bíztam, Mark meg úgyis látott már, de akkor is, sok volt ez így. Mindenesetre engedelmeskedtem és pillanatok alatt átvettem a fehér hálóinget, ami inkább egy kinyúlt pólóra emlékeztetett. 
Próbáltam elfelejteni a tényt, hogy ez alatt nincs rajtam semmi, azután felültem a vizsgálószékbe, szétvetett lábakkal. Nem mertem volna megesküdni rá, de mintha Marknak megrándult volna az arca, ahogy Gordon közeledett az eszközzel a lábam közéhez. Gélt nyomott rá, azután barátságos mosollyal nézett rám.
- Lazulj el, ahogy tudsz. Ez lehet, picit kellemetlen lesz elsőre - mondta, és én bólintottam, de nem sokat szarozott, szinte gyakorlott mozdulattal feldugta belém az apró eszközt.
- Sokat csinál ilyet?
- Ritkán, néha én vizsgálom meg a méhnyakrákosokat is. - Szívderítő példájára csak apró bólintásokkal válaszoltam és idegesen figyeltem a monitort, bár én nem láttam rajta semmit. 
- Jól vagy? - Hallottam John hangját és nagyobbat bólintottam.
- Á, igen az ott már a magzat! - Kiáltott fel, azután motyorászott valamit, ahogy méricskélt. Alig bírta ki, hogy meg ne kérdezzem: MI A FASZ VAN MÁR? Végül magától is beszélt.
- Egészséges, mindene megvan, amire egy ennyi idős mgazatnak szüksége van. Nem tévedtél, olyan 14-15 hetesnek saccolom. Vagy pedig igen jól fejlett. - Hirtelen elhallgatott, azután rám nézett, majd Markra. - A nemét is meg tudom mondani 85%-os pontossággal.

Mark
Tudtam, hogy Gordon mennyire hóbortos tud lenni. Minden szart képes elképzelni az emberről, simán kinéztem volna belőle, hogy Amandat esetleg le is vetkőzteti a fejében. Max. hangot nem adott neki. Ha így tenne, azt hiszem megoldanám, hogy élete hátralevő részében jól biztosított legyen a nyaka szellőzése! 
Amint kitárult a szobaajtó, meghökkenve pillantottam a vizsgálószékre. Nem vártam sokkal többet, de reméltem, hogy egy szimpla, összetákolt ágyat találok bent helyette, amire a lány fekszik, majd felhúzzák a pólóját, és ez az eszement hasi ultrahangot készít.
Míg a két férfi kérésére Amanda paraván mögé vonult, én a háttérbe húzódva figyeltem felváltva mindenkit, miközben a falnak vetettem a hátam. Karjaimat összekulcsoltam mellkasom előtt, fapofával várva a további történéseket.
"Ez lehet, picit kellemetlen lesz elsőre.", szólalt meg a barom. Én is tudok valamit, ami magának sokkal szarabb lesz, ebben biztos lehet "doki". Magamba fojtottam a megölésével kapcsolatos gondolatokat, és elképzelt képeket. Helyette próbáltam a monitorra koncentrálni, aztán elfordítottam a fejem mindkét irányba, hátha kivehetek valamit. 
- Az a nagy, szürke paca lenne a kölyök? - biccentettem a monitor felé közömbös ábrázattal, majd elhallgattam, miután láttam, milyen elmélyülten méricskél a férfi.
- Ha azt is ennyi időhúzással tálalja, kirántom a lány seggéből azt a szart, és az ön torkán dugom le! - törtem ki indulatosan - Egyébként mondhatja - tettem hozzá várakozón.

Amanda:
Elvigyorodtam Mark beszólásán, de azután tekintetemet újra a monitorra tapasztottam. Nem voltam benne biztos hogy akarom tudni a nemét de úgy tűnt, Mark akarja. Ezért bólintottam, mire Gordon némiképp megmozgatta bennem a műszert, azután valamiféle nosztalgikus arckifejezéssel hozzánk fordult.
-Kislány, ha minden igaz. - Ledermedtem. Nem voltam benne biztos, hogy Mark hogy reagál majd erre.

Mark
Lány.. belül valamiért melegséggel töltött el a gondolata, és egyszerre fájdalommal. Egy törékeny angyalnak gondoltam, mint amilyen a húgom is volt. Vegyes arckifejezéssel pillantottam Amandara, majd kezeimbe temettem arcomat, hogy ez alatt a rövidke idő alatt rendezhessem az ábrázatom.
- Ha.. két percet is késett volna, azt hiszem nem a torka lett volna az egyetlen, amibe feldugom a szerkentyűt - jelentettem ki. Utána nyelni akartam, de nem ment. Szárazzá vállt a torkom a válasz hallatán...

Gordon:
Amandára mosolyogva a fejemet csóváltam, majd kihúztam belőle a műszert és odaadtam neki a kikészített törülközőt.
-Végeztünk, Amanda. Ha gondolod menj csak, majd én visszakísérem Johnt.

Amanda:
- Köszönöm! - Válaszoltam, majd gyorsan visszaöltöztem a paraván mögött. Kifelé menet vetettem egy pillantát Markra, aki nagyon mélyen elmerült magában. .... látszólag legalábbis. A szobarészem fele vettem az irányt és közben kattogott az agyam.
Szóval lány... vajon Mark lányt akart volna?