Fűrész - Örökség (Saw - Legacy)

Mark
Úgy 10 perc telhetett el a történések óta. Végre magam mögött tudhattam a raktárépületet és a helyszínt, ahol elkapták Kaylat.
- Szóóval – törtem meg hirtelen a csendet – Mondd el, hogy merre laksz épp, különben kiteszlek a semmi közepén és az sem rendítene meg, ha később útszéli kurvaként végeznéd, aki csak a stoppolás miatt megálló barmoknak köszönheti a megélhetését! - parancsoltam rá, erősebben megszorítva a kormányt.

John
Míg Amanda útnak indult, jó magam ágyba bújtam, hogy kipihenjem magam. Elalvás előtt még hosszú percekig merengtem a mai napon. Visszajátszottam minden történést a fejemben, végül hagytam, hogy elnyomjon az álom.

Kayla: 
Összerezzentem, de csak belül. Valahogy úgy éreztem, mintha a férfi ezt az egész durva álarcot csak azért tartaná fenn, mert mélyen ő maga is sebezhető, de most nem volt kedvem erről beszélni. Talán meg is ölne. Elmondtam merre van Alex háza, bár valamiért úgy éreztem, pontosan tudja, ezután nem igazán szóltunk egymáshoz, amikor odaértünk a házhoz elmormoltam egy köszönöm-öt és szabályosan kiugrottam a kocsi ajtaján és berohantam a házba, visszanézve azokba a hideg szemekbe.

[két héttel később]

Amanda: 
-Hazudtál nekem! - a szám elé kaptam a kezemet, a szemem könnybe lábadt.
- Nem, én, nagyon sajnálom! Nem tehettem mást! Ez volt a szabály!
- Megöltél! - sziszegte, a szemei izzottak, próbáltam elfordítani a tekintetemet, de nem ment, kinyúlt felém és szédülni kezdtem, a gyomrom görcsbe rándult. 
- Hogy tehetted? - vádolt és megráztam magamat.
-Adam... - kezdtem bocsánatkérésbe, de most ő fordult el. -Adam, kérlek... - egyre távolodott, utána futottam, de úgy tűnt sosem érem el...
-ADAM! - sikítottam, de mire felébredtem ez csak fáradt nyöszörgés volt. Aggodalmasan pillantottam Johnra, reméltem, hogy nem ébresztettem fel, bár tudtam, hogy azt sem tudnám, ha úgy lenne, tehetséges színésznek bizonyult. Halkan sóhajtottam, nem ez volt az első alkalom, hogy Adam szerepelt a rémálmaimban, az első akkor volt, amikor az asztal fölött aludtam el, aznap este, némi rajzolgatás után... Most fáradt voltam és aludni akartam, de úgy éreztem még szédülök, a gyomrom görcsben állt, olyan volt, mintha valami ficánkolna benne - kétlem, hogy a tegnapi halrudacskák tehetnek róla... 
Felültem, de visszahúz az ágy - talán ennem kéne valamit... - gondoltam, de azután kénytelen voltam ösztönösen felpattanni figyelmen kívül hagyni azt, hogy John alszik és kivágódnom a vasrácsos ajtón, át a raktár egy más pontjára, ahol a fürdőszoba volt. Egy zuhanyzóval egy mosdóval és egy vécével. Én ez utóbbit találtam meg, csak annyi időm volt, hogy térdre essek előtte, felhajtsam a vécédeszkát és a peremét megmarkolva beleokádjak. A torkom égett, a gyomrom fájt, azt hittem majd' meghalok, de hát volt már rosszabb is. Óráknak tűnt, mégis gyorsan vége lett, egy vécépapír darabbal töröltem meg a számat és lecsaptam a vécédeszkát és lehúztam a vécét, de a szemem sarkából Johnt pillantottam meg, álmosan, karikás szemekkel az ajtóban megtámaszkodva. Az elmúlt hetekben visszanőtt a haja, mégis nyúzottabbnak tűnt, már gyakran volt szüksége infúzióra és különböző gyógyszerekre, amiket persze szívesen beszereztem neki.
És most itt állt, engem nézett, a tekintetében aggodalmat véltem felfedezni, felálltam és a mosdóhoz léptem, hogy megmosakodjak.
- Sajnálom, hogy felébresztettelek szóltam oda neki - végiggondolva, mi is lehet ez az egész. Nem ez volt az első alkalom és legtöbbször a rémálmaim után volt, reggel.

P { margin-bottom: 0.21cm; }
Mark
Miután megtörtem a csendet, Kayla készségesen válaszolt. Nem tudtam pontosan hol lakik, csak az ösztöneim súgták olykor, épp merre kéne mennem. Választ adott a parancsomra, így ismét némaságba burkolóztam. Nem volt kedvem beszélgetni vele, ezért elmerültem kavargó gondolataiba. Zavart ez az egész. A két fiatal megjelenése az elhagyatott raktárépületben, később pedig az, hogy az egyikőjük bajba került. Később beugrott húgom képe is, ami miatt mély szomorúságot éreztem, de nem mutattam volna ki. Ehelyett inkább elzárkóztam a világtól, mielőtt mintha csak megcsípett volna valami, elkezdeném „kiönteni” az érzéseimet. Még belegondolni is szar!
Nagy nehezen haza fuvaroztam a lányt. Jeges tekintettel figyeltem ahogy kiszáll egy halk köszönöm után, majd elvánszorog. Hamarosan pedig a gázra léptem, magam mögött tudva őt.


John
Felébredtem arra – amire eddig oly' sokszor az utóbbi kis időben –, hogy Amanda felnyögött. Egy ideig mozdulatlanul feküdtem, nyugodtan véve a levegőt, majd amikor meghallottam hogy felkelt, óvatosan felemelkedtem az ágyról. Kiment, én pedig utánasiettem megnézni, minden rendben van -e. Egyik kezemmel megtámaszkodtam a fürdőszoba félfájában, míg a másik nyugodtan lógott oldalamnál.
- Nem haragszom – léptem picivel beljebb – Minden rendben? - váltottam témát, miközben aggodalmas pillantásokat vetettem rá. Nem volt túl jó színben, mintha rosszul lett volna. Jó magam is így éreztem néha, ezért lett szükségem infúzióra és gyógyszerekre. De legalább a hajam visszanőtt, amit egy apró, biztató jelnek tekintettem.

Amanda:
-Ühüm... - bólogattam, a karikás szememet figyelve a tükörben. Sápadt voltam, a halántékomon pedig izzadságcseppek csorogtak végig. - Van valamire szükséged? - löktem el magamat a mosdótól, hogy elinduljak felé, de megszédültem és kis híján elestem a saját lábamban. A bal kezemmel megdörzsöltem a halántékomat és újra felnéztem rá. Ez így nem fog menni, hogyan segítsek neki, amíg ilyen szarul vagyok? -erre úgy elkeseredtem, hogy ismét rám törtek az éjszaka hangjai, Adam vádló hangneme, a saját sikolyom és valami más... az ő hangja, amit próbáltam elfelejteni, de nehéz volt, mert három-négy naponta felbukkant, de rám alig vetett egy két pillantást én pedig csak úgy elbújtam a sarokban, tervezgetve.
Könnyek szöktek a szemembe, nem, nem ezektől, nem igazán tudom miért, de hamarosan reflexből eltakartam az arcomat és a könnyeimet törölgettem.
- Sajnálom... - nyökögtem és azon kaptam magamat, hogy ismét a karjában kötök ki, mint oly sokszor, amikor magam alatt voltam - így tudott csak megvigasztalni, halkan beszélt hozzám és a hátamat simogatta.

John
Nem volt meggyőző Amanda válasza. Aggódtam miatta, hiszen úgy láttam, rosszul van. A tükörképét figyelve feltűnt bőre sápadtsága. Olyan, mint a hóvirág szirma, állapítottam meg magamban. Ezután elindult felém, de megszédült és ösztönösen előrébb léptem, hogy elkapjam, ha elesne. Szerencsére erre nem került, ám valami szívszorítóra annál inkább! Hirtelen patakzani kezdtek könnyei, én pedig nem értettem miért. Karjaimba került. Kedvesen magamhoz öleltem, elkezdve simogatni hátát.
- Nincs szükségem semmire - válaszoltam halkan rövid szünet után. Ez nem is lényeges jelen helyzetben. Az annál inkább, hogy megnyugodjon.
- Nincs semmi baj! - suttogtam fülébe, próbálva csitítani őt - Minden rendben van.

Amanda:
-Sajnálom! - szóltam újra, fogalmam sem volt róla, hogy mi történt. Az érzelmi kitörések gyerekkorom óta gyakoriak voltak nálam, ezért szoktam rá könnyen a drogra és ezért okoztam fájdalmat magamnak most, hogy leszoktam róluk, de az elmúlt két hétben ezek még inkább felerősödtek. De miért? Azért, mert megöltem Adamet? Azért, mert segítettem Johnt? Azért, mert megtudtam, hogy rákos? Vagy azért, ami történt... a játék éjjelén?
Az utolsó gondolatomra összerándult a gyomrom és úgy éreztem, mintha izzó vasat szorítottak volna a halántékomhoz. 
- Én, nem is tudom, mi történt, talán csak túl sok minden jött össze ebben a két hétben! - néztem fel rá, mikor elég erősnek éreztem magamat hozzá. Ahogy rám nézett, valami furcsát véltem felfedezni a tekintetében, mintha tudna valamit és meg akarná kérdezni csak nem meri, vagy inkább nem akarja. Összevontam a szemöldökömet, fura ösztönös borzongás futott végig rajtam, borsódzott a hátam, a szemeim pedig elkerekedtek a felismerésben. Lehetséges volna? Ha igen, mit mondjak Johnnak? Mit mondjak Marknak?

John
- Az utóbbi két hétben? - kérdeztem vissza, felvonva egyik szemöldökömet. Nekem ez gyanúsnak tűnt. Igazából tényleg nem ez volt az első, hogy felkeltem Amandara, ezért is volt olyan furcsa az egész. Hamar rájöttem valamire, de erre egyelőre nem kérdeztem rá. Helyette mélyen szemeibe néztem, bízva abban rájön, mire gondoltam. Miután azok elkerekedtek, megnyugodtam abból a szempontból, hogy érti a helyzetet. De vajon tényleg ez állna a háttérben?

Amanda:
- Igen... - suttogtam, azután a tekintetem öntudatlanul is a tükör melletti polcra vándorolt, ahol a neszesszerem pihent, benne egy apró kis eszközzel, amit féltem használni ezúttal, de tudtam, hogy kellene. - Megbocsátasz egy pár percre? Azt hiszem lezuhanyzom - néztem vissza a szemeibe, azután berohantam a szobába néhány holmimért, majd vissza oda, de addigra ő már nem volt bent, leült a fürdőszoba előtt egy asztalhoz. 
Kalapáló szívvel vágódtam be a fürdőszobába és előástam a neszesszerből a hírhedt terhességi tesztet. Átfutottam a használati utasítást, és mindent úgy tettem, ahogy leírta, azután lehúztam a vécét és a lehajtott fedelére ültem vissza két kézzel fogva a tesztet, szuggerálva.
- Gyerünk! - mormoltam és a lábammal doboltam. Halvány kép jelent meg, egy csík, kezdtem megkönnyebbülni... majd még egy csík. Két csík. Tudtam mit jelent ez, úgy éreztem, mintha egy mély gödörbe zuhannék. Mit tegyek? -sikítottam fel magamban, azután, hogy oldjam a feszültségem lezuhanyoztam, de közben sem tudtam másra gondolni, mint arra a két kis vonalkára... Védekeznünk kellett volna. De akkor pont ez jutott volna eszünkbe? - miután felöltöztem az újabb könnycseppeket töröltem le az arcomról, kedvem lett volna a közeli körömollóval kicsit megszurkálnom magam, de most nem ment.
- Rendben! - kiáltottam a tükörképemre, vettem egy nagy levegőt és kisétáltam Johnhoz, a fürdőszoba elé és leültem egy másik székre.
- John... - próbáltam belefogni, de nem tudtam mit mondjak.

John
- Persze! - azzal elvonult a szobába, én pedig leültem a fürdőszoba előtt egy asztalhoz és türelmesen vártam. Nem kellett sok, hamarosan ismét felbukkant Amanda. Valahol éreztem mit próbál mondani, ám nem szólaltam meg. Hagyni akartam, hogy ő mondja el azt, ami nyomasztja.

Amanda:
-Valami történt - folytattam, de folyton megakadtam. A teszt még mindig ott volt nálam, görcsösen szorongattam a jobb kezemben. Fogalmam sem volt róla, hogyan reagál majd. Amíg ő Adam és Dr. Gordon játékában vett részt, én összefeküdtem a másik segédjével.
- Azért vagyok rosszul mostanában... - újra könnyezni kezdtem, az ajkamba haraptam és vettem egy nagy levegőt. - A rosszulléteim oka... - ám most sem tudtam befejezni, inkább remegő kézzel letettem az asztalra a tesztet, hogy ő is lássa. Már újra sírtam. Szégyelltem magam és féltem is. Úgy éreztem, nem vagyok készen még erre, habár már harminckettőhöz közelítettem. De mégis, tudtam, hogy meg akarom tartani a gyereket, csak nem tudtam, hogy hogyan lesz mindez ezután. Hogyan fogok segíteni Johnnak? Mit mondok majd Marknak?
- Igen... - szipogtam. - Terhes vagyok - az arcomba temettem a kezemet és letöröltem a könnyeimet. Mit fog mondani?

John
Érdeklődve figyeltem várva a mondandóját. Hamarosan megszólalt, azonban folyton akadozott. Ahogy őt néztem, minden próbálkozása után egyre csak erősödött a korábbi sejtelmem, miszerint Amanda gyermeket vár.
Miután letett az asztalra egy terhességi tesztet, rögtön utánanyúltam. Két csík pozitívat mutatott. Pár percre megakadt bennem a szó. Ő egyre jobban sírt, bennem pedig, mint villám, cikáztak a gondolataim.

Amanda:
Az, hogy csöndben maradt, kicsit megijesztett.
Mit gondolhat? Sírok, de biztos elvárná, hogy örüljek, amikor... neki ott volt Gideon.. Gideon - még jobban sírtam, amikor eszembe jutott az a sötét éjszaka, Cecillel a rendelőben. Most megadatott nekem, amit John elveszített aznap este. Szülő leszek, anya. Egyedülálló anya, hacsak valami csoda nem történik.

John
Eszembe jutott, hogy én elvesztettem Gideont, amikor Jill hasára csapták az ajtót. Szóval én nem lehettem apa, ő meg anya, most viszont van lehetősége megtapasztalni ezt legalább Amandanak, amennyiben megtartja a babát. Bár biztos vagyok ebben.
- Szerintem.. örülnöd kellene - mondtam halkan, visszatéve az asztalra a tesztet - Megtartod? - böktem orommal hasára.

Amanda:
Abbahagytam a sírást és letöröltem a könnyeimet. Észre se vettem, ahogyan a bal kezem a hasamra csúszott, de már újra John szemébe néztem. Örülnöm kéne. Először csak ezt hallottam meg a szavaiból. Igaza van, legalább szerethetek valakit. A gondolat megmosolyogtatott volna, ha nem tudtam volna a másik feléről is.
- Nem tudom, mi lenne helyes. Lehet, hogy az apja nem akarja majd őt - hajtottam le ismét a fejemet. - De... nem hiszem, hogy képes lennék elpusztítani.

Josh
- Az csak jó, ha nem vinne arra a lelked - bólintottam helyeslően - Egy gyermek nagy áldás, plusz életet jelent, ami nagy hatással is lehet majd a jövőre - dőltem hátra, majd a szám elé raktam kezemet. Köhögnöm kellett - Egyébként ki a gyermek apja?

Amanda:
Úgy éreztem, a kérdése pofon vágott. Talán fülig is vörösödtem. Összefontam magam előtt a karjaimat, sőt bele is karmoltam a könyökömbe mindkét oldalon. Nagyon nehezemre esett kimondani, nem tudtam, hogyan reagál majd, de azt tudtam, hogy egészen biztosan meglepődik, mert ő nem tudott semmit, nem látta azt sem, hogy lenne köztünk valami. Nem is volt. Csak aznap este.
- Mark - motyogtam magam elé. Kerültem a tekintetét, de nem bírtam megállni, hogy néha vissza ne nézzek rá.

John
Érdekes volt látni elvörösödött arcát, de a válasz jobban izgatott. Ismét előredőltem, rajtatartva tekintem. Hamarosan elhangzott a válasz, ami meglepett, ám arcomra nem ült ki különösebb érzelem, felvettem a pókerarcot.
- Mark Hoffman? - kérdeztem vissza nyugodtan, ezután felálltam - Érdekes lesz vele tárgyalnod erről - jegyeztem meg.

Amanda: 
Én is felpattantam, azután cinikusan kuncogtam.
- Mondj valamit, amit még nem tudok! - vetettem oda neki és felsóhajtottam, az volt az igazság, hogy fogalmam sem volt arról, hogy mit várjak tőle. Épp bocsánatot akartam kérni Johntól az előbbiért, amikor a raktár közelebbi végéből nagy robajt hallottunk. Ahogy becsapódott az ajtó, és nehéz léptekkel közeledett "valaki". Csak ezt ne... - gondoltam és kétségbeesett pillantást vetettem Johnra, de azt hiszem talán valami olyat mondott volna, ha lett volna ideje rá, hogy: Legalább hamar túlestek ezen.

John
Meglepett Amanda cinikussága, de számítanom kellett volna arra, hogy így is reagálhat. Elvégre nincs könnyű helyzetben. Láttam rajta a megbánást, de nem tudott volna bocsánatot kérni: valaki teljes erőből bevágta a raktárépület ajtaját, mely csakúgy visszhangzott még néhány másodpercig.

Mark
[...] Nem volt jókedvem. Úgy érzem valaki direkt akarta, hogy így legyen, s ha ez igaz, az illető nem fogja megúszni szárazon! Amint megérkeztem, nem haboztam. Berúgtam az ajtót, ami nagy csapódással ütközött a falhoz. Aztán ismét nagyot csapódott, ahogy visszazártam. Idegesen trappoltam végig az épületen, Johnékat keresve.

Amanda:
Nagyot nyeltem, kétségem sem volt afelől, hogy Mark közeledett és a megérzésem beigazolódott, ahogy megláttam a hatalmas alakját a folyosó végén. Idegesnek tűnt, valaki felbosszanthatta, a munkahelyén vagy máshol. Kicsit összébb húztam magamat és elkaptam az asztalról a tesztet és az ölembe dobtam, a két kezemmel eltakarva.

Mark
Hamar megtaláltam őket a raktár végében. Feltéptem a rácsos ajtó kilincsét, majd bevágva magam mögött nekidőltem a szoba egyik falának. Nem köszöntem, s nem mondtam mást sem egészen addig, míg észre nem vettem Amanda bizarr képét.
- Neked meg mi bajod? - kérdeztem hűvösen.

Amanda:
A szemeim összeszűköltek. Nem voltam biztos benne, hogy akartam volna válaszolni bármit is. De egyszer el kellett mondanom. Összeszedtem minden erőmet és próbáltam ugyanolyan rideg hangon szólni hozzá, mint, ahogyan ő.
- Terhes vagyok - a kezemet visszatettem az asztalra letéve elé a tesztet, úgy ahogy Johnnak is megmutattam.

Mark
- MI?! - kérdeztem tágra nyílt szemekkel, majd ellökve magam a faltól az asztalhoz sétáltam. Felkaptam  a terhességi tesztet, ami pozitívat mutatott. Hosszú percekig meredtem rá, ezután tekintetem Johnra siklott, aki néma pókerarccal tanulmányozott mindkettőnket. Örültem is hogy nem szólal meg, a végén előjött volna azzal a szar maszlaggal, amit a játékosoknak szokott mondani: "A döntés a te kezedben van!" Ezzel rohadtul sokra megyek! Mi a francot kéne csinálnom?! Idegesen hajamba túrtam, majd nagyot sóhajtottam.
- Mióta vagy az?

Amanda:
Olyan tekintettel bámultam rá, mintha azt mondanám: Szerinted mióta? De úgy döntöttem nem akarom ezt így kezdeni.
- Azóta... - feleltem. Vajon azt is megkérdezi, voltam-e mással is? - tűnődtem tovább. Simán kinéztem volna belőle, de tudhatta, hogy attól a kevés alkalomtól eltekintve, amikor bevásároltam, vagy gyógyszereket szereztem Johnnak, el sem hagytam a raktárt. Johnnal természetesen pedig nem történt köztünk semmi.

Mark
- Értem - válaszoltam fagyosan, lecsapva a terhességi tesztet. A lendületemtől az asztal széléig csúszott, majdnem leesett. Ami meg a kérdezz-feleleket illeti, nem kedvelem, de ha szükséges, tudom folytatni. Most legszívesebben addig nyúztam volna őt a kérdéseimmel, míg ki nem borul! Hiszen tudom róla, hogy egy cafka, akinek biztosan nincsenek kötélből az idegei. Leginkább arra voltam kíváncsi, vajon minden apró részletet elmesélt -e Johnnak. Azt sejtettem hogy ő már tud arról, ez az én művem. De vajon a sztori összes részét ismeri? ha ez a kurva mindent elmesélt neki, rögtön kitépem a haját! Esetleg átlövöm a fejét annak ellenére is, hogy itt van John.

Amanda:
Mereven bámultam a teszt után, majd újra felnéztem rá.
Dühös volt, nem volt felkészülve erre, ahogy én sem, de tudtam, hogy leginkább időre van szüksége. Van kilenc hónapja felkészülni. 
- Mit fogtok tenni? - nézett rám John, azután felnézett Markra is. Követtem a tekintetét.

Mark
- Én... - kezdtem bele, de nem tudtam befejezni a mondatot. Fogalmam sem volt róla, mi lenne a jó döntés két eshetőség közül - Nem tudom - tettem hozzá hosszú percek után.
Két eshetőség lenne, az egyik hogy megtartatom vele a kölyköt, a második ennek az ellenkezője, illetve a harmadik az arany középút, amiben azt mondom, hogy leszarom magasról mi lesz vele és most elhúzok innen azzal a tragaccsal, amíg lehet!

Amanda:
Elfordítottam a tekintetemet a férfiről. Túl fájdalmas és kényes kérdés volt ez. John szólalt meg előttem.
- Fogalmam sincs valójában mi történt kettőtök között, de tudnotok kell, hogy egy új élet csodálatos dolog és az életet értékelni kell. De ezt persze tudjátok, hiszen erre tanítottam mind kettőtöket! - hatalmas gombócot éreztem a torkomban. Könnyen beszélsz, nem te estél teherbe egy férfitől, akit alig ismersz és meg akart erőszakolni és most valószínűleg nem akarja a gyereket.
- Bármit is tesztek, alaposan át kell gondolnotok - tette hozzá később, azután előredőlt és Mark szemeibe nézett.
- Nem ezért hívtalak ide. Itt az idő, hogy elkezdődjön egy újabb játék - hamar rájöttem, hogy csak vele akar beszélni így felálltam az asztaltól, a tesztet elvéve onnan. Gondoltam, megyek sétálok egy kicsit.

John:
- Amanda! Kérlek, mielőtt elmész - néztem bele mélyen a most zöldes szempárba, - ne felejtsd el mit ígértél! - a lány bólintott, tudtam, hogy megteszi, amire kértem és kihozza majd Eric Matthews fiát, bármi is történjen. Anélkül, hogy tudná, mikor és hol...
Amikor elment visszafordultam Markhoz és biccentettem, hogy üljön le.
- Kérlek, keresd meg Obit és emlékeztesd az ígéretére, azután ha elkapta a többieket őt is kapd el, legvégül pedig Amandát. Szüksége van egy másik tesztre.

Mark
Kicsit meglepett John reakciója, de pókerarc mögé rejtettem. Szóval Amanda nem árult el neki részleteket? Nahát, ki hitte volna! Igen, azt hittem másképp lesz, de kivételesen talán elmondhatom, hogy kellemeset csalódtam valakiben. Aki ezzel a tettével bebizonyította számomra, mennyire kiszámíthatatlan. Az egyik percben még ordít, aztán belemegy a játékba. Most meg olyan, mintha félne, bár az is lehet, csak valami trükkhöz folyamodott, hogy John megsajnálja. Leszarom.
Sokkal jobban érdekelt az, ami ezután következett. Némán helyet foglaltam kicsivel könnyebb lélekkel, amikor Amanda végre odébbállt.
- Miről lenne szó? - kérdeztem hátradőlve, szétnyitott lábakkal, majd kissé türelmetlenül végighallgattam. Eh, remélem felfordul a lány! Vagy legalábbis nagy vérfürdő lesz. kibaszottul unatkozom máár!
Amint végzett, rögtön felálltam, megindulva az ajtó felé. Egyszer néztem csak vissza rá, ezzel a mondattal: "Majd szólok, ha végeztem". Megkerestem Obit és az öklöm meglengetésével emlékeztettem az ígéretre. Megfenyegettem hogyha nem tartja be, szilánkosra töröm be a képét, hogy a saját anyja nem ismeri majd meg a túlvilágon sem, ezután jöhetett a vadászat, köztük Amanda "elrablása" is. Őt hagytam utoljára, mert tudtam, vele lesz a legkönnyebb dolgom.

Amanda:
Unottan róttam az utcát, különféle üzletek előtt elsétálva, némelyik ablakán benézve. Beszereztem Johnnak is pár dolgot, de most csak sétáltam és sétáltam. Egyszer csak megtorpantam. Egy bababolt előtt álltam és különféle idegen érzések kavarogtak bennem. A hasamra tettem a kezemet és a szemeim újra könnyel teltek meg.
- Nem akar téged - suttogtam, valószínűleg csak magamhoz beszéltem, de szentimentális módon szerettem azt képzelni, hogy a pár hete fogant magzatomhoz beszélek. - Hirtelen jöttél - hideg légáramlat futott végig a hátamon, mintha valaki megmozdult volna mögöttem. A szívverésem felgyorsult és a kocsim felé siettem, ami ott volt pár sarokra a gyógyszertár előtt, ahol Johnnak szereztem be dolgokat.
Az utcák most a szokásosnál is sötétebbnek tűntek, fáztam, ezért még inkább igyekeztem. Szemek sokaságát éreztem magamon, körbenéztem, de nem volt ott senki, én mégis tudtam: Nem vagyunk egyedül.

Mark
A tigris elkapja a nyulat. Nyilvánvaló volt számomra, ezért tudtam, hogy a lány nem menekülhet előlem, próbálkozzon bárhogy bármivel. Gyalog, álarcban indultam a keresésére, sötét ruhát viselve. Így beleolvadtam a sötétség függönyébe, ami meglehetősen hamar leszállt ránk. Nyugodtan sétáltam most az utcákon, amikor is felbukkant előttem a préda. Lassan, észrevétlenül közelítettem meg, bízva abban, hogy elég közel kerülhetek majd hozzá és mire észbe kap, már a karjaim között lesz. Szaporított lépésén, én pedig követtem. Makacsul elhatároztam, nem szállok le róla, máskülönben még elmaradna a műsor!

Amanda:
Már láttam a kocsimat a távolban, de egyre rosszabbul éreztem magamat. Megpördültem a saját tengelyem körül, de nem állt ott senki. Meg mertem volna esküdni rá, hogy láttam ott valamit. A leheletem gomolygott előttem, de valami furcsa érzés futott végig a gerincoszlopomon is. Lélegzet visszafojtva tettem előre egy lépést, a hátam mögül pedig valami zajt hallottam. Megállt bennem az ütő. Utoljára akkor éreztem így, amikor John elkapott. De John kapott el akkor, vagy Mark? - valószínűleg John, különben Mark tudott volna rólam. 
Úgy éreztem, mintha egy langyos fuvallat borzolta volna össze a tarkómon a hajamat, lassan megfordultam és felsikoltottam. Egy sötét alak állt mögöttem, mint egy lidérc, aki arra vár, hogy elragadjon.

Mark
Méterekre voltam tőle, de ez hamar centikre rövidült. Amint hátrafordult, a régi módszerekhez híven elkaptam és belé nyomtam egy fecskendőnyi altatót. Ezután vártam a további történéseket.

Amanda:
Erős karok ragadtak meg és éles szúrást éreztem a csuklyás izmomnál, azután a sötét alakra néztem fel, de nem láttam az arcát, csak elsötétült előttem a világ.

[...]

Ziláltam, amikor újra levegőt kaptam. Mintha ezeréves álomból ébrednék, hányinger gyötört és nem tudtam visszatartani, a poros öreg fapadlóra ürítettem azt a keveset, ami a gyomromban volt. Egy fekete férfi tette a kezét a hátamra, meg akart nyugtatni. Leráztam magamról, felguggoltam és körbetapogattam a fejemet, ezúttal a  csapdámnak nyomát sem találtam, de ettől még nem nyugodtam meg. 
Körbenéztem a szobában, rajtam kívül volt ott két nő, négy férfi és egy kis srác, akinek olyan ismerősek voltak a szemei valahonnan. 
Hol vagyok. Felnéztem a kamerára a szoba sarkában. Nem, egy újabb játék? Neeem! 
- A kurva életbe! - sikítottam fel nem törődve azzal, hogy megijesztem-e a többieket. Felpattantam és körbejártam a szobát, feltépve a kanapét, letépve a tapétát, amíg el nem jutottam a kandallóhoz, ahol egy téglát kivéve benyúltam a mélyedésen, hogy egy ismerős tárgyat vegyek ki. 
Remegőkézzel nyomtam meg a lejátszás gombot a diktafonon és síri tekintettel néztem körbe, ahogy meghallottam John eltorzított hangját.
A fogadtatás vegyes volt, John hiába írta le, hogy ne tegyék, használták a kazettához adott kulcsot az ajtón. Egy elmével kevesebb. A fekete a falhoz nyomott és faggatni kezdett.
- Ez egy játék - nyöszörögtem.
- Ez nem lehet egy kibaszott játék, az a csávó most loccsantotta szét az agyvelejét! - üvöltött rám válaszul. - Ki teszi ezt velünk, tudom, hogy tudod.
- Jigsaw - suttogtam, hiszen ők így ismerték. Legtöbbjük arca értetlenné vált, csak a rózsaszín fölsős libáé nem.
- Nem néztek tévét? Jigsaw egy sorozatgyilkos, elrabol és megöl embereket - úgy éreztem felmegy bennem a pumpa. Tudtam, mit köszönhetek Johnnak, még akkor is, ha újból próbára tesz.
- NEM, nem az! - ellenkeztem hangosan. - Csak tesztel minket, azt akarja, hogy túléljük - a szoba sarkában lévő kamerára néztem, mint egy bátorság gyűjtésként. Úgy éreztem ő is visszanéz rám és talán mosolyog is.

John:
- Ahogy mondtam, ha ismered az emberi természetet, az nem hagy semmi más lehetőséget - fordultam el a monitortól Mark felé. Magabiztosnak tűntem, bár egyre többször kellett használnom az oxigén maszkot is, mégis legbelül aggódtam Amandáért, amiért ilyen emberekkel együtt zártam össze. Főleg Xaviertől féltettem.
Megoldja így is, igazi túlélő. Az ösztönei is feltámadnak majd - a mellettem ülő férfira néztem. - Vajon az ő ösztönei is előjönnek majd?

Mark
Miután hatott a szer, elkaptam és elvittem a helyszínre. Később leültem egy székre a monitor szobában, Johnnal a képernyőket pásztázva. Egyelőre semmi nem történt, így unott ásításokkal jeleztem, hogy kezdek unatkozni.
Basszus, meddig kell még itt szobroznom, ha nem történik semmi?! - kérdeztem magamtól kissé türelmetlenül, mire végre megmozdultak az emberek, köztük Amanda is.
- Ja, biztosan - legyintettem rá, de persze tiszteltem őt és komolyan vettem minden szavát. Csak épp nem érdekeltek a lelkizései az emberi természettel kapcsolatban, amikor már elindult valami hosszú idők után.

Amanda:
Az események gyorsan pörögtek, a pincét hamar megtaláltuk és ott Obin volt a sor, hogy feleljen a bűneiért. Miután végighallgatta a saját kazettáját és bemászott a kazánba kezdett rossz előérzetem támadni. Figyeltem, ahogy leakaszt egy ellenszerrel teli fecskendőt.
Mi lesz seggfej? Add ki!-gondoltam, de ő tovább mászott a másikért. És akkor bekapcsolt a kazán. A többiekkel együtt agonizáltam, segíteni próbáltak, de tudtam, hogy nem fog menni, John olyanra tervezte a szerkezetet, hogy Obi csak maga szabadulhasson ki - belülről. Megragadtam a szöges baseball ütőt, amivel Xavier az ajtót próbálta szétverni percekkel később, azután felmentem a lépcsőn. Tudtam, hogy John hagyott még használható dolgokat, csak meg kellett találni. Ahogy nézelődtem láttam, hogy a kölyök a szőke lánnyal beszél a szoba sarkában, azután felém indul.
- Azt mondtad egyszer már játszottál, akkor miért...? - kezdett bele.
- Mert egy kibaszott függő voltam - feleltem cinikusan. - De tudod mi az érdekes? Megcsináltam a hülye tesztjét! - a szemeiben némi félelmet láttam, egyre ismerősebb volt a kölyök, rossz érzés fogott el.
- Akkor miért vagy itt megint? - kérdezett.
- Nem voltam túl jó magamhoz - válaszoltam a csuklómon lévő kötésekre pillantva, de valójában én sem tudtam. Talán a baba miatt. Felnéztem és láttam, hogy van még kérdése, alig hallhatóan felsóhajtottam, de a szemébe néztem.
- Mikor kezdted el... tudod? - fogta meg a bal karomat a könyökhajlatomat borító szúrásnyomokat kutatva.
- A börtönben.
- Miért csuktak le? - a kérdése ártatlan volt, de a hangjában olyasmi csengett, ami irritált. Eric Matthews jutott róla eszembe. Meg a kérdésről is.
- Birtoklásért! - gúnyosan lassan ejtettem ki a szót, tudtam, hogy a hírhedt Eric Matthews csak odatette a bizonyítékot, hogy lecsukhasson a semmiért. Leráztam magamról a srác kezét és felbaktattam a lépcsőn a félemeletre, ahol egy kanapét kezdtem szétbontani.
- Gondolom te még nem voltál börtönben - vetettem oda rá pillantva.
- Nem... de az apám bizonyára már keres, ő igazán... - olyan volt, mintha elgondolkodott volna azon, hogy mondhatja-e amit akart. Gyanakodni kezdtem. - igazán kemény - bólintottam, azután felálltam, egy pillanatra megijedtem, ahogy a fekete csávó állt ott mögöttem. Zihált.
- Találtunk egy szobát, ami nincs zárva!

Mark
Pókerarccal dőltem előre a székben. Végre felpörögtek az események, a játékosok eljutottak a pincéig ami már valami! Később megdobogtatta a szívemet, amikor a srác belépett a kazánba. Abban reménykedtem, hogy szénné ég, bár a hullák eltakarításakor általában jól szórakozom.

Amanda:
Az emeleten valóban ott volt az a szoba, amiről beszéltek, de az ajtó szorult és megtanultam már, amit megtanultam.
- Ha nem nyílik, csapda lesz! - figyelmeztettem őket, de valahogy mégis sikerült bejutni, csak kattant valami. Rögtön észrevettem a visszaszámlálós páncélajtót, a nagydarab Xavier pedig a diktafont kapta le, ami fel volt akasztva. Miközben némán hallgattuk John szavait, a kölyök felemelte az ágyat, ami hatalmas gödröt rejtett maga alatt. Tele injekciós tűvel. Megborzongtam. Így új értelmet nyertek John szavai, ki kellett halászni a kulcsot.
- Valaki bemegy oda - jelentette ki a díler. Körbenézett, én a falhoz simultam, felém indult, a szívem a torkomban dobogott, futni kezdtem, de utolért, körém fonta a karjait és felemelt.
- Ne! - visítottam, ahogy egyre közelebb vitt a gödörhöz. Rúgkapáltam, mozogtam, de elértük a gödröt és elengedett. Rövid zuhanás után értem el a tűhegyet és sok tű beleállt a meztelen talpamba és a tenyerembe. Hosszúnak tűnő pillanatig próbáltam megszokni a fájdalmat és mélyet lélegezni.
- Gyerünk! - ordított rám a férfi. Szinte nem is hallottam, az egyetlen gondolatom az volt, hogy élve kell kijutnom a házból. Terhes vagyok. Akkor is, ha nem vártam. Kutyamódra kezdtem el ásni a tűk között, de folytak a könnyeim. Rettenetesen fájt, ahogy újabb és újabb tűk állnak belém és nem találtam semmit. A tagbaszakadt tuskó tovább ordítozott és kerestem a kulcsot, a kölyök visítozott, hogy valaki segítsen nekem, értékeltem, de a többiek nem mozdultak. A kulcs egy foszforeszkáló fecskendőhöz volt kötve, kidobtam a padlóra és próbáltam kimászni, de újabb tűk álltak a talpamba, a kis srác húzott föl és elterültem a padlón. Mindenem égett és szúrt, ahol a tűk értek, bár egy részük leesett, ahogy kimásztam.
Félfüllel hallottam, hogy az a tapló elcseszett valamit és az ajtó nem nyílt ki, azután láttam, hogy felém indul.
- Te rohadt kurva! - az tenyerét verte az öklével, de nem volt kétségem afelől, hogy engem ütne.
- Elég már! - állította meg a fekete férfi. Újra elborítottak a könnyeim és fáradtan nyöszörögtem. Daniel, a fiú a tűket kezdte kihúzkodni és minden egyes alkalommal remegés futott végig a testemen, de valami sokkal furcsábbat vettem észre. A többiek egyre rosszabbul voltak, még Xavier is vért köpött, de én nem, nem vettem nehezebben a levegőt, nem volt már hányingerem, nem émelyegtem. John nem akarta, hogy meghaljak.

Mark
Végre kezd izgalmasabb lenni! Dőljön a vér, csak akkor mozi a mozi! Izgatottan dőltem előre a székemben, majd térdeimre könyököltem. Kezeimet összekulcsoltam, államat pedig kényelmesen ráhajtottam, szemem a képernyőkön tartva.
Végül senki nem égett szénné, elértek egy szobát ahol Amanda húzta a rövidebbet. Tűk közé lökve kihorgászott egy kulcsot, míg a többiek egyre nyúzottabb ábrázatot vettek fel, őt kivéve. Eeh, úgy tűnik, mintha őt kímélné John. Így már nem lesz olyan izgi, ha csak nem döglik meg végre valamelyikőjük! De melyik lesz előbb? Talán a köpcös, aki nemrég ütötte volna meg a lányt?

Amanda:
Miután Daniel kiszedte a tűket, vetettem rá egy halvány erőtlen mosolyt és vele együtt elindultam ki a szobából. Jonas és Xavier elrohantak - miért nem lep ez meg? - A szőke lány rosszul lett és leült a sarokba, amíg próbáltuk kitalálni mi legyen. A falon lévő képre mutatott, ami x-alakban be volt törve. A másik nő leszedte és egy fényképet húzott elő mögüle, aminek a hátuljára "Jigsaw" azt írta: "Apa és fia"
- Ez a férfi az apád? - kérdezte Danielt, ahogy megfordította a képet már láttam Eric Matthewst. Undorral töltött el a látvány és szinte kétségbeesetten néztem a fiúra.
- Mondd, hogy nem igaz! - a fiú képtelen volt válaszolni. Legalább már tudom, miért olyan ismerős.
Elindultam a szoba felé, ahol ébredtünk, de amikor odaértem megijedtem. Jonas ott feküdt holtan, a fejéből a szöges baseballütő állt ki. Daniel! John kérése korábban az volt, hogy hozzak ki egy tinédzser fiút az egyik játékából. Daniel az!
Visszafele rohantam és sikerült is elkapnom a fiút.
- Mi történt? - kérdezte, de akkor Xavier hangját hallottuk meg.
- AMANDA, KÖLYÖK! - üvöltözött, valószínűleg minket is el akart intézni, mint Jonast. Megfogtam a rémült gyerek kezét és visszamentem vele a szobába, ahol ébredtünk. Ráébredtem, hogy miféle ház ez, talán már túl jól ismertem. 
Hallottuk, hogy a nagydarab állat utánunk rohan, kihúztam nagy nehezen a halott férfi fejéből az ütőt, aztán kitámasztottam vele az ajtót, de félő volt, így is betöri majd.
- Segíts! - szóltam halkan neki, hogy aztán együtteserővel tolhassuk el a széfet a csapóajtó fölül. 
- Hol a kulcs? - meredtem idegesen a zárra, ami az ajtón volt. A válasz mormolás volt, azután letérdelt Jonas holtteste mellé és átkutatta a zsebeit.
- Megvan! - kiáltott fel, azután kinyitotta az ajtót a kulccsal.
Egymás után lemásztunk a létrán és lecsaptuk az ajtót, de még hallottuk, ahogy a férfi betöri az ajtót. 
- Siess! - szóltam rá a fiúra és újra megragadtam a kezét, így rohantunk végig a sötét folyosókon, míg végül megérkeztünk a fürdőszobába. 
A szobát betöltötte a halál szaga, láttam, ahogy Daniel megborzong Zep Hindle és Adam teteme láttán, betessékeltem és behúztam magunk után az ajtót. Láttam, hogy a fiú rosszul van, de még magához vette azt a fűrészt a padlón...
Aztán berobbant a szobába Xavier. 
-Meghalt - könnyeztem Danielre nézve.
- Nem számít, csak a szám kell a tarkótokról - felelte.
- De még nem tudod a saját számodat! - tiltakoztam, mire a kezében tartott késsel lassan levágott egy darabot a nyakán lévő bőrből, megnézte és zsebre tette. Undorodva fordultam el és védelmezőn öleltem magamhoz a fiút. A szívem hevesen dobogott, tudtam, hogy Xavier meg akar ölni. Már egészen közel ért, amikor a fiú felpattant és elvágta a fűrésszel Xavier torkát. A szám elé kaptam a kezemet, a férfi összeesett, halott volt. Ám nekem most a fiúra kellett koncentrálnom.

John:
- Most menj, Amanda idehozza a fiút. Szükségem lesz még rád, menj oda a címre és rejtőzz el. Idővel én is ott leszek, gyengén, segítened kell majd nekem! - fordultam Mark felé.

Mark
- Értesíts, ha történik valami jó - álltam fel a mozi után, és megnyújtottam egy kicsit elgémberedett izmaimat. Később elhagytam a helyiséget Amanda felbukkanása előtt.

Amanda: 
Miután leszállítottam Johnnak a kis srácot egy másik rejtekhelyére, magamhoz vettem egy maszkot és egy köpenyt, hogy visszamenjek a helyszínre. John azt ígérte, hogy segíthetek neki egy játékban - aminek Eric Matthews lesz a főszereplője.

[...]
Órák óta feküdtem a kádban, ahol egykor Adam amikor végül benyitott Eric Matthews. A jobb kezemet a kád szélére tettem, a ballal pedig a fecskendőt szorongattam a kezemben.
- Daniel? - közeledett felém és hallottam, hogy remeg a hangja. Amikor elég közel volt előrelendültem és belé fecskendeztem az altatót.
Hamar elájult, Adam bilincséhez kötöttem, otthagytam a zseblámpát, amivel érkezett és a fegyverét kiürítve. És a diktafont.
Az ajtón kívül vártam meg, amíg felébred és végighallgatja a kazettát, azután megjelentem az ajtóban és rámosolyogtam.
- Game Over! - kiáltottam rá és behúztam az ajtót, azután összeszedtem a cuccomat és elindultam a folyosó labirintusában kifelé, de talán eltévedtem egy kicsit. 
- Megöllek te kurva! - hallottam a férfi hangját egyre közeledni.
- Baszki! - sikoltottam fel és elbújtam egy mélyedésben a falban. A fal mellett lapulva haladtam, de ő mögöttem volt, fejbe vágott és a földre estem. Itt kezdődött a viaskodásunk, próbáltam felállni, de elkapta a lábamat és a combomba harapott, behúztam neki egyet, de ő a falhoz csapkodta a fejemet. Kezdett elhomályosulni a tekintetem, de észleltem, hogy fölém emelkedett egy csővel, amivel lesújtott a hátamra. A fájdalom ösztönzően hatott rám, nem beszélve arról, hogy féltettem a magzatom életét is - mióta Xavier beledobott a tűkkel teli gödörbe -, belerúgtam a lábába, pont ott, ahol eltörte a bokáját. Felordított és összeesett, így menekülhettem meg és nem haboztam ezúttal a kijárat felé menni, bár szédültem és egyszer össze is estem, de mielőtt elsötétült volna a világ előttem meghatározhatatlan időre, még hallottam az irritáló hangját.
- Nem vagy Jigsaw! Nem vagy te semmi, csak egy kurva!

John:
Valamivel később, mint ahogyan a fiút biztonságban helyeztem a széfben, a rendőrség rám is talált. A játékom úgy alakult, ahogy vártam. Így kötöttem ki a saját furgonomban, összeverve, Eric Matthewst navigálva a házhoz, ahol Amanda várt rá - hadd higgye azt, hogy ő nyert. Szinte hallottam a sikolyait a pincéből, de hihetetlenül fáradtnak éreztem magamat. És akkor Mark megjelent és beült mellém.
- Attól félek valami rosszul sült el. Menj be... - felnyögtem fájdalmamban - Matthewst tartsd életben, még van tervem... vele - mielőtt elindult volna a vállára tettem a vérző kezemet.
- Amanda túl régóta van benn. Félek, hogy valami baja esett... kérlek - újra fel kellett nyögnöm - keresd meg őt is, hozd ki, azután hazamegyünk!

Mark
[...] Megjelentem Johnnál ahogy akarta, majd némán beültem mellé a furgonba. Végigmérve ramatyúbbul nézett ki, mint én 4 üveg alkoholos szar után.
- Észben tartom - vágtam rá és már nyúltam is az ajtó kallantyújáért, amikor a férfi a vállamra tette kezét. Visszapillantottam még rá, aztán bólintottam egyet. Besiettem az épületbe, hogy körülnézzek.

John:
Aggódtam Amandáért, de becsuktam a szememet és pihenni próbáltam. A fejem a szokásosnál is jobban fájt, de ez most nem számított.
Ahogy becsuktam a szememet Jill jutott eszembe. Régen láttam már, de persze én tehetek róla. Én mondtam neki, hogy ne keressen.


Amanda:
Idővel magamhoz tértem, de nem tudtam még felállni, még homályosan láttam, szédültem, valószínűleg agyrázkódásom is volt. Zúgott a fülem, megpróbáltam felkelni, de nem sikerült, inkább az oldalamra fordultam és a fejem alá tettem a kezemet. Pihenni próbáltam egy kicsit és reméltem, hogy Matthews nem talál meg eközben.

Mark
Berohantam az épületbe, hogy felmérjem a helyzetet. Ott lapult öltönyöm zsebében egy pisztoly is, amiről tudtam, hogy jól jöhet. Nem törődtem azzal mi lesz, ha észrevesz valaki, ehelyett az foglalkoztatott, hogy felkutassam Amandat. Benéztem minden helyiségbe ahová csak tudtam, végül csak egy maradt: maga a folyosó, kicsit alaposabban átkutatva. A falnak lapulva közelítettem. Benyúltam öltönyöm alá, előhúztam a pisztolyt és a ravaszra tettem az ujjam, hogy azonnal lőni tudjak, ha észrevennék bárkit is. Matthewst kivéve. Igazából leszarnám magasról kire lövök, vagy kire nem, de tudtam, őt nem ölhetem meg mert John megkért rá. 
Éberen fürkésztem a helyiség minden apró részletét egy itt lapuló baromra, vagy bármi gyanúsra utaló dolog után kutatva. Egyelőre nem láttam semmit, így a hátam mögé pillantottam, nehogy a végén hátulról érjen meglepetés. Hiba volt. Hátra tettem egy lépést, és nem figyeltem eléggé. Ennek következtében majdnem elestem valamiben.
- Mi a...?! - kiáltottam fel dühösen, ezután körbenéztem. Megpillantottam a földön fekvő Amandát meggyötört kifejezéssel arcán - Csak nem kiütött valaki? - kérdeztem vigyorogva, lehajolva hozzá.
- Azt hittem a nyúl többre képes, de úgy látszik még sem több egy szánalmas prédánál! - tettem hozzá elkomorulva.

Amanda:
Egy adag vért köptem ki a földre, mielőtt felültem, hogy szembenézzek vele. Valamiért kénytelen voltam elvigyorodni, bár kétségkívül idegesített az a gúny, amivel beszélt.
- Mit keresel itt? - kérdeztem a szemébe nézve. - Csak nem bűntudatod lett, nyomozó? - az én hangnemem is gúnyos volt, főleg, amikor a neve helyett a nyomozó szót használtam. De valójában kicsit örültem neki, hogy itt volt.

Mark
- Az most mellékes! - feleltem amikor azt kérdezte, mit keresek itt. Lehajoltam érte, majd a hónalja alá nyúltam hogy ezáltal a karjaimba vegyem, de rögtön ledobtam, amikor ismét megszólalt - John küldött egyébként, de ha gondolod szívesen itt hagylak, magasról leszarva a kérését! - hördültem fel, belehajolva képébe.

Amanda:
Amikor elengedett kicsit durván landoltam a földön, megdörzsöltem a derekamat azután ismét felnéztem rá.
- Köszönöm, hogy visszajöttél értem - szóltam ezúttal őszintén és higgadtan. Végül is itt is hagyhatott volna, legalább két gonddal kevesebb neki...

Mark
Meglepett a hirtelen őszintesége. csak azt bizonyította be, mennyire kiszámíthatatlan. Némán megcsóváltam a fejem, majd felkapva kisiettem vele az épületből. Nem érdekelt volna, ha esetleg bekattan és amiatt kezd el hőbörögni, hogy letegyem.

Amanda:
Az épület előtt nem sokkal egy furgont láttam állni, nem mertem volna megesküdni rá, de úgy tűnt, John ül az első ülések egyikén. Összeverve.
- Mi történt vele? - kérdeztem aggodalmasan felnézve Markra. Bár sejtettem a választ, vagy nem tudja, vagy Eric Matthews történt vele...