Tallia meséi - Luliath felemelkedése

Luliath:
- Persze, az elfek mindenben közösen döntenek - mondtam fel a leckét, noha mi, sötételfek, ezzel sose értettünk egyet. De most világos bőröm volt, és ennek megfelelően kellett viselkednem. - Milyen jellegű próbákra kell készülnöm? Tudsz erről valamit? - Egyre nehezebb volt koncentrálnom, mintha az elmém egyik fele aludt volna. Bár Aranna egyenletes szuszogása ezt bőven meg is magyarázta.

Naakvys:

- Igazából csak az idő mondja meg, mi az, ami által annyira odalesznek érted, hogy válasszanak - vontam meg a vállamat, de aztán eszembe jutott egy újabb gondolat, ami talán nem fog tetszeni. - Egy biztos, nem tartom valószínűleg, hogy továbbra is nyugodtan találkozhatnál a sötételf barátaiddal, vagy a király fiával. Az előző király a csatában halt meg.

Luliath:
- Hogy mi?! - Olyan heves érzelmek rohantak meg, hogy Aranna is felriadt álmából, és szomorúan nézett fel rám. - Valahogy azért csak tudok majd időnként találkozni Disinorral. - A mondat inkább kérlelésnek hangzott.

Naakvys:

- Most már elf vagy, emlékszel? - Sóhajtottam. - Ha a sárkányod nagyobb lenne... - Megakadtam. Nem akartam, hogy ezek után elrontsa a helyzetét, egy ártatlan lány halt meg csak azért, hogy őt elfként vigyem Thystonelbe. - Ha egyszer királynő leszel, talán békét is köthetsz vele.

Luliath:
- Szóval nagyon jól kell játszanom a szerepemet - bólintottam. Közben a másik karomat is Arannára tettem, hogy megnyugodjon. - És mivel kellene őt tàplálnom? - kérdeztem Naakvyst.

Naakvys:

A kérdés helyes volt.
- Sárkány, egy kis idővel megtanul magától vadászni. Addig a sülthús megteszi. Úgyis megsüti magának, amint megtanul tüzet fújni - feleltem. Persze ez mind más a nem tűzfújó sárkányok esetében, de ebben a kis fiókában éreztem tüzet.

Luliath:
- Akkor egy ideig kettőnknek fogok vadászni - mosolyodtam el. Sokat gondolkodtam rajta régebben, hogy milyen lehet anyának lenni, de annyira nem vágytam rá, mivel a harc volt a lételemem. Most azonban mégis összefonódni látszott a kettő. Egyelőre olyan voltam Arannának, mint egy anya. Éreztem, hogy ő is hasonlóként tekint rám. - Te hogy keltél ki? - kérdeztem Naakvyst. - Gondolom, téged nem egy lovas ösztönzött a tojás elhagyására.

Naakvys:

Élesen felkacagtam, nem tudtam, hogyan magyarázzam el neki, én egy más világ gyermeke voltam.
- Biztosan te is hallottad, hogy a sárkányok az égből jöttek. Hát én is - feleltem kurtán, majd megvonva a vállam hozzátettem. - Persze, volt anyám és apám és anyám mellet keltem ki. De nem egészen úgy volt ez nálam, mint ennél a kissárkánynál.

Luliath:
- Minél többet tudok meg rólad, annál különlegesebb vagy - mosolyodtam el. - És ez biztos rád is igaz lesz, Aranna - vakartam meg a füle környékét.

Naakvys: 

A fények egyre halványabbak voltak, a barlang egyre sötétebb, hamarosan el is tűnt. Csilagok ragyoghattak már, de a Hold még nem kelt fel.
- Hamarosan indulnunk kell, elég erősek vagytok?

Luliath:
- Elég erősek? Mihez? - kérdeztem aggódva. - Gyalog megyünk, nem? Azt mondtad, egy thystoneli templomba jövünk, tehát nem lehetünk már messze.

Naakvys:

- Igazából Neldorjhael mellett vagyunk. Thystoneltől elválaszt egy kisebb hegység és még az erdő mélyére is kell meni. Gyalog eltartana egy darabig -feleltem.

Luliath:
- Ó, azaz sárkányléptékkel nem vagyunk messze, értem. - Arannára néztem, aki még mindig összegömbölyödve bóbiskolt a kezemben. - Oda is úgy megyünk, ahogy ide jöttünk? A te hátadon?

Naakvys:

- Ha szeretnéd, lehet, de van egy hegyi út, vehetünk lovakat is, csak akkor tovább fog tartani. Vagy... - kezdtem új mondatba a barlang szája felé nézve, amikor megpillantottam egy hatalmas hófehér szarvast, legalábbis akkor azt hittem, hogy szarvas. Olyan volt, mintha várna valamire, és a vízesésen át egyenesen Luliathot és a sárkányt nézte. - Nézd!

Luliath:
- Az ott egy sárkányőrző? - néztem döbbenten. Gyönyörű állat volt. Aranna is kinyitotta a szemeit, mintha megérezte volna a segítője jelenlétét, és vidám, gurgulázó hangot hallatott. - Gondolod, hogy elvinne minket a hátán? - kérdeztem a tapasztaltabb sárkányt.

Naakvys:

Egy darabig csak döbbenten tátott szájjal néztem a szarvasbikát.
- Sárkányörző? Mondjuk elég nagy, talán elbírna titeket, én meg repülnék... - gondolkodtam hangosan.

Luliath:
Mintha csak az idősebb sárkány jóváhagyására várt volna, Aranna kiugrott a kezemből, és vidáman indult a szarvasbika felé. Félúton megtorpant, és hátranézett, de amikor meggyőződött róla, hogy nem maradtam le, továbbszaladt. - Mutatod az utat nekünk, Naakvys? - kérdeztem.

Naakvys:
- Persze - feleltem, és kiléptem velük a barlangból. Sárkánnyá változtam és felröppentem.
Addig keringtem, míg nem láttam, hogy követnek. A hegyi út irányába indultam, a falut kerülve, a fák felett. Apró ösvény volt, de meg lehetett könnyen találni. Igazából kettészelte a két hegyet és az ösvény maga csak egy nagyobb domb magasságáig kúszott fel. Gyorsan követtek, mintha a bika is repült volna. Nem felejtem el megkérdezni a lányt, hogy tulajdonképpen milyen állat is ez. Fokozatosan emelkedtem együtt a heggyel, közben mindig lenéztem, jönnek-e. Hamar átértünk, már csak az északi erdő választott el minket a várostól. 
Thystonel nem volt nagy város, igazából ott volt a palotanegyede, ami fallal volt körülvéve, benne medencékkel, szökőkutakkal és kertekkel, és volt a külső része, a fák közé épült, sőt voltak kunyhók, amik a hatalmas fákra épültek és hidak kötötték össze őket. Minél jobban távolodtak a palotától, annál kevesebb ház volt és annál kisebbek és szerények voltak. Most sűrűsödtek, de a város aludt. Megnyerték a háborút, ma éjjel nem számítottak ellenfélre, az őrök fele talán a palotában mulatozik, vagy esetleg az ivókban, a másik fele kedvesét ölelve alszik a kunyhójában. A palotanegyed boltíves kapuja alatt szálltam le. Volt egy rácsa, amivel fizikailag is le lehetett zárni, de ajtószárnyak nem voltak rajta. Tudtam, hogy máskor mágia védi, erős és átjárhatatlan. Most azonban csak egy boltív volt, előtte egy sárkánnyal. Még nem változtam viszza, a főtérig így akartam kísérni őket.

Luliath:
Mulatozás hangjai szűrődtek ki néhonnan. Ettől ideges lettem, és szomorú. Hiszen a mi kárunkat ünnepelték. Aranna tanácstalanul nézett vissza rám, érezhetőleg még nem értette az elfek ellentéteit, és hogy miért vagyok ideges. A város fényesebb volt, mint a barlang, ezért jobban láttam, mennyire más lett a bőröm. A sárkányörzőn utazni nem volt kevésbé izgalmas, mint sárkányháton. Alig szállt le Naakvys a kapu előtt, máris utolérte. Végigsimítottam a nyakán köszönetképpen, de nem reagált rá. Mintha azt üzente volna, hogy csak Aranna miatt tette.

Naakvys:
Mikor a főtérre értünk elüvöltöttem magam. Biztos voltam benne, hogy valaki meghallja és kijön megnézni. Ezután összementem és visszaváltoztam.


- Szóval, mi az a sárkányőrző? - Bámultam a távozó szarvas után. - Sosem hallottam ilyesmiről.

Luliath:
Aranna bámulattal figyelte Naakvys üvöltését, de nem próbálkozott utánozni azt. - Pont te nem hallottál róla? - néztem rá döbbenten. - Állítólag a sárkányukkal együtt keletkeznek, és velük is halnak. Segítik és védik őket. Többet én se nagyon tudok róluk. - Sóhajtottam. Közben kilesett néhány arc a palota ablakain, és hamarosan nyílt az ajtó. A lépcsőn leszaladó elfek mind elképedve nézték a kezemben  szorongatott sárkányfiókát.

Naakvys:

- Én nem Talliában születtem és lovasom sem volt soha, azt hiszem sok dolgot nem tudok arról, amik itt folynak - feleltem, azután kinyílt az ajtó és elfek rohantak le. Izgatottan körbeálltak minket, majd utat engedtek egy nagyon magas férfinak, hosszú holdszőke hajjal és zöld szemekkel. - Azt hiszem ő a helytartó - súgtam oda Luliathnak.

Zalendrion:

Éppen a helytartóval beszélgettem az asztalánál, arról volt szó, hogy alkalmaznának engem, mint Thystonel történészét, hisz már eddig is három könyvet ajándékoztam a könyvtáruknak tele tudással. Ám hirtelen rettenetes üvöltést hallottunk, mindenki kirohant az utcára, én pedig nem értettem mi történik, persze volt még olyan, amit nem tudtam az itteni elfekről. Mások voltak, mint az én fajtám, sokan le is néztek és félvérnek hívtak, pedig mi voltunk előbb. Ők csak ifjak.
Követtem a többieket és próbáltam átfúrni magamat a magas, délceg ifjak közt, de alacsonyabb voltam náluk, csak az övéknél hosszabb füleim emelkedtek ki közülük. Nem láttam így jól. Felsóhajtottam és előhúztam a táskámból egy látókövet, olyan volt, mint egy szemüveg, csak sokkal jobb. Volt mellettem egy fekete kőből készült sárkányszobor, arra másztam fel és a látókövön át néztem el a tömeg felett. A tér közepén két nő állt, egy szőke és egy vörös, és a vörös karjai közt valami gyík mocorgott... 
- Egy sárkány? - Kiáltottam fel meglepetésemben, a látókövet pedig elejtettem, ezért le kellett másznom a "sárkányomról", hogy megkeressem.

Luliath:
Éreztem, hogy a gyülekező elfek valami magyarázatot, beszédfélét várnak. - Ő nem csak egy sárkány. - Kezdtem bele hangosan. - Ő az a sárkány, aki hosszú évszázadok óta egy bronzszínű tojásban várta a lovasa érkezését. És most itt vagyunk, mert ezt a hírt tudnotok kell. - Tényleg bevált a varázslat, mert elfek még sose néztek rám undor és megvetés nélkül. - Ő itt Aranna - simítottam végig a kissé megszeppent fiókán. - Én pedig Luliath vagyok. - Nem tudtam, Naakvys szeretné-e, ha bemutatom, ezért kicsit oldalra fordultam, jelezve, hogy nyugodtan mondja el, amit gondol.

Naakvys:

Elmosolyodtam azon, hogy milyen magabiztossággal beszél az idegen elfek előtt. Előrébb léptem és egyenesen a magas férfi szemébe néztem.
- Helytartó! Az erdőben találkoztam velük, ő az, akit a próféciák megjövendöltek, ő a sárkánylovas, aki egyesíti az elfeket és Tallia minden népét, ő az, aki végül legyőzi a sötétséget és a zsarnokot. - Eddig pusmogtak, most a helytartó felemelte a kezét és csendre intette őket.

Zalendrion:
Mikor meglett a látókövem, visszamásztam a sárkányszoborra. A vörös lány valami beszédet mondtott, aztán a szőke is. Amikor a próféciáról beszélt már eszembe jutott. Erről mesélt nekem az... egykori király. Milyen különös, hogy épp most találták meg azt a tojást.
A helytartó intett és mindenki elcsendesedett.
- Sárkánylovas, már nagyon régóta vártunk rád, te vagy az első, sárkányod az elsőszülött, akiket az istenek az elfek népének adtak. Szívesen látlak a házamban, a nép befogad téged, sárkányod és... kísérődet nem mutattad be. - Erre a mondatra a szőke ismét megszólalt.
- Vys - felelte kurtán. - Vándorénekes vagyok, éppen Neldorjhaelből tartottam idefelé, mikor láttam őket a hegyi úton át jönni egy sárkányőrző hátán. - Ez már nem volt annyira kurta. Vys... nem tűnik annyira elf névnek, de ki tudja, ezek az ifjú elfek az én nevemet is furcsának találják. Sosem tudják megjegyezni...

Luliath:
- Köszönjük a meghívást, helytartó - bólintottam kimérten. Bezzeg ha tudnák, ki vagyok, biztos nem invitálnának befelé ilyen sietve. Megakadt a szemem az egyik szobron csüngő, roppant hosszú fülű elfen. Egyre többen gyűltek e térre, néhányan kissé dülöngéltek már, vélhetőleg az alkohol miatt. - Nem fogok csalódást okozni - mondtam magabiztosan.

Naakvys:

A helytartó intett, mire néhány elf lelkesen körénk gyűlt és csacsogva kísértek be minket a palota előcsarnokába. Menetben észrevettem egy elég hosszúfülű elfet, legalább tizenötcentis füle volt, de nem csak ebben különbözött a többitől. Sápadt volt ugyan, de a haja egész sötétbarna volt, és a szeme is. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk.

Zalendrion:

A szőke rámnézett, amikor felkísérték őket a lépcsőn. Zavarbaejtő tekintete volt, és mintha egy pillanatra a zöld szemei vörösbe fordultak volna, de lehet, csak fáradt vagyok. Egész éjjel egy műtárgyat rajzolgattam, amit valami déli romok közt talált egy elf katona. Nem tudtam megmondani még, miféle, de tetszett, gondoltam megörökítem, no meg tudományos szempontból sem lehet utolsó. Előkaptam egy kis füzetet, meg egy ceruzát és lefirkantottam pár mondatban az estét, már mindenki benn volt a teremben, mire visszaértem.

Luliath:
Szóval ilyen érzés elfbőrben az elfek között. Egy nagyobb terembe vezettek minket, ahol épp végeztek az asztal megterítésével. Volt ott bőven étel, ital. A helytartó ült az asztalfőre, mi mellette, a kiemelt vendégek helyét kaptuk meg. Aranna a vállamon ült, és szagolgatta a levegőben terjengő illatokat. A helytartó még mondott néhány mondatot azok kedvéért, akik csak most értek ide, de hamarosan evőeszközök csörömpöltek a tányérokon. Előttem egy fából készült tál is hevert, nyilván Arannáé. Szedtem bele húst neki. Jó sokat. Nagyot kell nőnie.

Naakvys:
A vacsora finomnak tűnt, rég ettem ilyesmit, míg kószáltam, többnyire magamnak vadásztam, és az elég is volt. De rengeteg fűszer volt, húsok, köretek, és gyümölcsök! Sok-sok finom, édes gyümölcs. Alaposan megpakoltam a tálamat, a körülöttem ülő elfek csodálkozva néztek. Nyilván, nem látszott rajtam a sárkány, csak a sárkány étvágya.

Zalendrion:
Lakomáztak már, mikor odaáértem, a helytartó intett, hogy hozzak magamnak egy széket az egyik oldalára, a másikon a sárkányos lány ült, mellette a szőke dalnok. Ha dalnok volt...
- Tehát ott tartottunk... - próbáltam határozottan felvenni korábbi beszélgetésünk fonalát, de akkor a helytartó visszafordult a vörös lányhoz. Fáradtan felsóhajtottam és szedtem magamnak egy kis sült kacsát, krumplival.

Luliath:
Elképedve néztem, mennyi minden csúszik le Naakvys torkán, de aztán a helytartó kérdezett Arannáról. - Igen, ízlik neki a hús - feleltem. Bár Naakvyshez képest keveset evett, de hát az élete első napján mit vártunk tőle. Majd a hosszú fülű elf felé fordultam. - Tessék? Valamit kérdezni akartál - erőltettem barátságos mosolyt az arcomra.

Zalendrion:

A vörös lány szép volt, de nem annyira, hogy ne vettem volna észre az éles hangsúlyát, vagy az erőltetett mosolyát.
- Elnézésedet kérem, sárkánylovas - kezdtem bele. Épp nem hallottam a nevét. - A helytartóval éppen megbeszélni készültünk valamit, mielőtt váratlanul megérkeztél.

Naakvys:
Lopva a hosszúfülűre néztem. Alacsonyabb volt, mint a többi elf. Nálam talán ici-picit magasabb lehetett, nem mintha ezen ne tudtam volna segíteni. Kissé feszültnek tűnt, biztos előtte ő volt itt a kiskedvenc. 
Azon tűnődtem, miért ennyire más, mint a többi. Az elfeknek nem volt hosszú füle, csak kicsivel hosszabb, mint az embereké, és hegyesebb. Hasonlított ahhoz, amilyen a sárkányoknak volt, emberi alakban. De ennek a férfinak... A szemei pedig olyan barnák voltak, mint a teafű.

Luliath:
Szóval nem tőlem kérdezett. A helytartó érdekelte. - Hogyne - tértem vissza a tányéromhoz. Meglepetten vettem észre, hogy a hús eltűnt róla, csak a zöldség maradt. Néhányan, akik észrevettek, nevettek az eseten. - Szóval kérsz még - szedtem Arannának egy újabb adagot a saját táljába. - Nagyon jó - vakartam meg a hátát a kis szárnyai között.

Zalendrion:

Alig bírtam visszafojtani a vigyoromat az elf lány csalódottságán, amikor megtudta, hogy nem hozzá szóltam. Miután a helytartó ismét figyelt rám, elmondtam neki a terveimet a legújabb könyvvel kapcsolatban, melyben leírtam volna természetesen a Thystoneli elfek hősi helytállását is a Seringherd-mezei csatában. Ő komolyan bólogatott, és mikor befejeztem rábólintott arra is, hogy én legyek Thystonel történésze. Azt mondta, már van pár, de egyik sem adta vissza a könyveiben ilyen pontosan, hűen, ám mégis élvezhetően a múlt eseményeit. Olyan, mintha mindegyiknél ott lettem volna. Ezen elmosolyodtam, és épp arra készültem, hogy felhozzam neki a témát, amit egész este vártam, ám ekkor egy erős hang szólt.

Naakvys:
- Hé, szamárfül! - Láthatólag az elfet bosszantotta a dolog, de engem az bosszantott, ahogy csak úgy kizárta Luliathot a beszélgetésből. - Te itt valami fontos ember vagy?
- Én itt Thystonel történésze vagyok.
- Hű, ez aztán cím - kacagtam.
- Írhatnál róla egy dalt, elvégre énekes vagy, nem? - A francba, tudtam, hogy valami jobbat kellett volna hazudnom. Lehettem volna zsoldos, az sem lett volna rámnézve hihető, de harcolni legalább tudok.
- Talán egyszer írok - motyogtam és reméltem, hogy nem lesz folytatása.
- Tényleg, leány! Vys, ugye? Énekelhetnél nekünk valami szépet.

Luliath:
Nem tetszett ez a feszültség. És nem voltam benne biztos, hogy Naakvys szeretné demonstrálni az énektudását, ezért a hosszú fülű elfre néztem. - A mulattatás a vendéglátók szokása, nem a vendégeké - mondtam hűvösen.

Zalendrion:

- Ő is vendég volna? Azt hittem vándorénekes, aki úgy talált rátok az erdőben. Azt hittem, a vándorénekesek előszeretettel énekelnek nagy urak csarnokaiban. Mondtam döbbenetet színlelve.

Naakvys:
Igaza volt és már ezerszer is megbántam, hogy ezt mondtam.

Luliath:
Jól jönne, ha Naakvysszal is tudnék gondolatban beszélni, nem csak Arannával. Hogy nehogy olyat mondjak, amit ő nem szeretne. De csöndben maradnom a gyengeség jele lett volna. - Biztosíthatlak, történész uram, hogy Vys nélkül nem ülnénk most itt. Én kértem rá, hogy jöjjön velem, mert ismeretlen számomra ez a gyönyörű város. Nem dalolni jött tehát.

Naakvys:

Tetszett, ahogy Luliath próbálta megoldani az ügyet, de láttam a férfi kétkedő pillantásait, ezért megköszörültem a torkom.
- Nem, Lul, szívesen előadok hosszúfülű barátunknak egy dalt.
- Remek! - Kiáltotta a kormányzó. Intett a zenekarnak, hogy hallgasson el. Kimásztam a vendégek közül és magabiztosan az asztalok közötti szabad térre suhantam, a zenészek mellé. Elvettem az egyiktől egy lantot és megpendítettem. Jól szólt, de mindegy volt, ahhoz, amit terveztem.
- Egy új dalt adnék elő, a címe Szamárfül, az okoskodó kutató. - Egyenesen az elf szemébe néztem, láttam, hogy az arcizmai megfeszülnek. De csak én láttam.

Luliath:
Na, ezt aztán jól megkapta. De muszáj volt a vörös hajú lányt is beletenni?! A többiekkel együtt mosolyogtam, és tapsoltam. Láttam, hogy a történész elsomfordál, de nem tettem szóvá. Jobb nélküle. - Szépen improvizáltál - mondtam a visszatérő Naakvysnek. - De én miért kellettem bele? - vontam fel a szemöldökömet.

Naakvys:

Elnevettem magam Luliath mellé leülve.
- Nos, az embereknek látniuk kell, mennyire fontos vagy, amúgy meg egy csomószor nézett a fickó, nem tűnt fel? - Feleltem és ittam egy kis mézbort a kupámból. - Amúgy barátunk elsomfordált? Nem vettem észre a tapsvihar közepette.

Zalendrion:
A kertbe mentem és mikor elsétáltam a fekete sárkányszobor előtt, amin ücsörögtem a két lány bevonulásakor, elfogott valami ősi szomorúság és vágyódás. 
Ebben igaza van. Ha nekem lenne egy sárkányom, bejárnám vele a világot. Vajon milyen lehet sárkánylovasnak lenni? 
Előhúztam a jegyzetfüzetet és leültem a szobor tövébe. Úgy hallottam, a lovasok érzik a sárkányaikat, a gondolataikat, az érzéseiket, és fordítva. Csodálatos dolog lehet. Egy lény, akivel összetartoztok, akivel egyek vagytok.
Elkezdtem rajzolni a holdfényben. Egy nagy, feketesárkányt - bár a szénceruzával bármi fekete volt -, ami mégis kecses volt. Hatalmas szárnyai lettek és fényes pikkelye. A szemének meghagytam a papír aranysárga árnyalatát. Úgy képzeltem, hogy nősténysárkány, mély bársonyoshangú. Bátor, mégis érzékeny.
Tudtam, hogy butaság, de egy pillanatig úgy éreztem, mintha lenne valahol egy sárkányom nekem is.
Különös izzást éreztem a baloldalamon. Felkeltem és szemügyrevettem a kész rajzom. Tetszett. Eltettem a füzetem és a ceruzát és elindultam a gyümölcsfák közé. Szerettem az illatot, amit árasztottak, kiváltképp az érett barack illatát.

Luliath:
- Szerintem csak azt kereste, mikor köthet még belém. Vagy csak én vagyok az új arc, kit nézzen? Sőt, szerintem Aranna érdekelte. És igen, kimenekült - váltottam témát. - Csak nem akarsz utána menni?

Naakvys:
- Mielőtt megérkeztünk, valószínűleg a helytartó osztatlan figyelmét élvezte a könyveivel és az okoskodásával - vontam meg a vállamat. Talán kicsit túl messzire mentem azzal a dallal, de ez igazából nem hatott meg. - Nekem jobb idebenn, mint odakinn, különben is most jön a DESSZERT!!! - szóltam lelkesen. - Az az elf nem tudja mit hagy ki.

Zalendrion:

Rövidesen újra zenezsó szűrődött ki a palota nagyterméből, lágyabb dallamok - és valószínűleg rímesebb szöveggel megáldott dalok - következtek.
Valószínűleg eljött a desszert ideje is. Nem sok mindent hagytam ki, sosem voltam igazán oda azokért, amiket ilyenkor felszolgáltak. Volt pár kevésbé gejl sütemény, de azokat rendre megszórták porcukorral. Engem jobban vonzottak a kora őszi gyümölcsök, barackok, szilvák, elkésett narancsok. Az illatuk kellemesen émelyítő elegyet alkotott a kert hűvösödő levegőjében. Egy csoda volt a sok gyümölcs ennyire északon, a hegyek lábánál. De az elf kertészek mágiát is használtak.

Luliath:
- Te aztan tényleg haspók vagy - csóváltam meg nevetve a fejemet. - Hmmm, bár ezekből én is megkóstolnék párat - szemeztem valami tejszínhabos barackos sütivel. Aranna is érdeklődve szimatolt. - Ehet ilyet? - kérdeztem halkan a szakértőtől.

Naakvys:
- Én eszem - nevettem, azután komolyan elgondolkodtam. - A sárkányok mindenevők, a földsárkányok szeretik a gyümölcsöket. De nyilván többnyire mégis húst esznek. Ha megeszi, nem hinném, hogy baja lesz. De csak óvatosan, ha túl gyorsan eszik... a sárkány hányás nem kellemes dolog. - Magyaráztam és az előttünk felsorakozó desszertek közül én valami csokiöntetes, piskótás és tejszínes desszertet kóstoltam meg először, amiket kis tálkákban osztogattak. Volt benne mazsola és enyhén alkoholos íze volt. Ez eszembe juttatott még valamit.
- Kifejezetten gyúlékony anyagot, alkoholt pl. nem javasolnék egyelőre. Kicsi, még nem tud tüzet fújni, ahhoz kell egy hónap legalább még, de van benne tűz. Éreztem. Értheted, hogy miért nem jó ötlet a tüze közelébe erősen gyúlékony anyagot engedni.

Luliath:
Szóval lesz tüze. Ez kifejezetten tetszett. - Rendben, észben tartom, köszönöm, N... Vys - igatítottam ki magamat. - És mit kell még tudni a földsárkányokról?

Naakvys:
- Biztos vagyok benne, hogy vannak, akik többet tudnak róluk, mint én. Levegősárkány vagyok és sosem ismertem földsárkányt. De elvileg van, amelyik tűz helyett mérget köp. A legtöbb zömök lesz, nem is repülnek olyan jól, mint a tüzek, vagy levegők. Van, amelyik nem is tud repülni, de ez ritka a szárnnyal rendelkezőknél. Ezen kívül minden altípus más és más - válaszoltam.

Luliath:
- Akkor azt hiszem, az idő dönti el, milyen lesz - simítottam végig Aranna kis szarvcsökevényein. A helytartó közben visszatért az egyik elffel folytatott társalgásából. - Ha befejezték a vacsorát, hölgyeim, kész is van a szállásuk.

Naakvys:

[...]

Luliath egy egész lakosztályt kapott Arannával, én egy kis szobácskát mellettük, de nem panaszkodtam. Mindkettő a palota harmadik szintjén volt, így éjjel még kimehettem repülni egyet elég nagy távolságban a földtől ahhoz, hogy a hosszúfülű elf ne vegyen észre a kertből. Amúgy szomorúnak tűnt, talán kicsit sajnáltam is, de mégis... olyan tudálékosnak tűnt, nem tetszett.
Másnap reggel hozzám jött egy szolga, hogy én ébresszem fel Luliathot, mert ő nem akarta zavarni. Azt is mondta, hogy várják a palota egy másik udvarában, ahol a gyakorlótér volt.  Szóval elkezdődik. Kiváncsian vártam, hogy milyen lesz, bár tartok tőle, nem minden tartozott már rám... bár... eléggé megkedveltek a dalom miatt, még az este felkértek többen táncolni.
- Reggel van! - Nyitottam be halkan a lányhoz. A kissárkány már ébren volt, vidám rikkantással köszöntött. 

Zalendrion:

[...]
Korán keltem, megkerestem a helytartót. Bocsánatot kért a tegnap este miatt és megkérte, hogy tartsak vele a gyakorlótérre, ahol majd megkezdik az új sárkánylovas kiképzését. Megkérdeztem, csináltak-e már ilyet, azt felelte, nagyon rég nem volt már sárkánylovasuk, az elsők fiókái óta nem. Nem hangzott biztatóan, reménykedtem benne, hogy legalább valaki tud valamit a sárkányokról itt. Én is tanultam volna egy-két dolgot. Kiváncsi voltam arra a fiókára is, persze a lovasára is, de ő elsőre csak egy csinos pofinak tűnt nagy szájjal - nem akkorával, mint amekkora a barátnőjének van.

Luliath:
Nehezen vettem rá magamat, hogy elemelkedjek a puha ágytól. Utoljára Clane-ben volt módom ilyen kényelmes helyen pihenni. Nem, még ott se volt ennyire az. Aranna futott néhány kört Naakvys tiszteletére, majd felugrott az ágyra, és nagy szemekkel nézett rám. - Mi az, hogy majd éhenhalsz? - képedtem el. - Ez valami sárkányhóbort lehet - néztem a két sárkányra. - Ti ketten megesztek annyit, mint a többiek együtt. - De hát így volt ez rendjén. Erősebbek is voltak, mint a palota lakói együtt. Jó, Aranna még nem. Még.- És szerinted már próbáknak fognak alávetni? - kérdeztem Naakvyst.

Naakvys:
Felkacagtam, mikor az étvágyunkról beszélt.
- De meg kell erősödnie, mintha máris nagyobb lenne, mint volt - hajoltam le, hogy szemügyre vegyem. Élénk, aranyszín tekintete volt, nagyon aranyos. - Azt nem tudom, próbának vetnek-e alá, de az biztos, hogy eléggé kiváncsiak rád. Azt kérték, mondjam meg, hogy várnak a gyakorlótérre, mert megkezdik a kiképzéseteket.

Luliath:
- És reggeli előtt, vagy után? Mert attól tartok, egy elffel kevesebb lesz, ha ő nem kap reggelit - mutattam Arannára, aki erre játékosan ráharapott az ujjamra. - Vagy kettővel...

Naakvys:

- Talán megehetné a történészt - viccelődtem. - Azt hiszem a reggeli még meglesz. Talán a nagyteremben megint, de ha akarod hozatok fel valamit, egy szolgálóval - ajánlottam.

Zalendrion:
Hamar reggeliztem, lekváros kalácsokat és teát. Még visszamentem utána a szobámba és felkaptam a bőrkötésű könyvemet, amibe tegnap is írtam. Biztosan fel kell jegyeznem néhány dolgot a mai napról. Elindultam a hátsó udvarba, ami hatalmas kőkerítéssel volt elkerítve olyan hosszan, hogy nem is lehetett látni. Itt voltak az istállók, annak legelői és mindenféle gyakorlópálya. Sőt... nem csak lóistállók voltak. Az egész végében, olyan messze, hogy alig lehetett látni, hatalmas, sziklából kivájt építmény volt. A sárkányok istállója, bár talán sohasem lakta annyi, mint amennyinek építették.