Tallia meséi - Luliath felemelkedése

Naakvys:

- Inkább maradnék, ha nem igényled különlegesen a társaságomat az övé mellett - mosolyodtam el, némiképp sokatmondóan.

Luliath:
- Nem... - vörösödtem el. - Gyere, Aranna! - szóltam neki, de leült Naakvys mellé. - Jajj, de összetartóak lettetek hirtelen... Kívánjatok szerencsét - kértem, majd kiléptem a folyosóra. A pergamen és Naakvys levele a táskámban hevert. Reméltem, hogy a történészt a szobájában találom. Kopogtattam.

Zalendrion:

Épp egy érdekes könyvet olvastam II. Melliwenn nithyri hercegnőről, amikor kopogtattak.
- Szabad - szóltam ki még mindig arra a részre koncentrálva, ahol a hercegnő átvette a hatalmat a bátyái felett és meggyőzte az apját, hogy tegye meg őt örökösévé, amit két bátyja nem nézett jószemmel.

Luliath:
- Nem zavarlak? - nyitottam ki résnyire az ajtót, és bekukkantottam. Ennyi könyvet szerintem még életemben nem láttam. - Hosszú lenne a kérdésem...

Zalendrion:

Felnéztem, aztán gyorsan be is csuktam a könyvet és letettem egy kupac tetejére.
- Sárkánylovas, nem dehogy! - Felpattantam és a lakosztályom másik felébe mentem, hogy hozzak még egy széket. - Ülj csak le addig! - Kiáltottam vissza, aztán magam is megérkeztem a székkel és letettem az asztal mellé. Mikor mindketten ültünk megkérdeztem. - Szóval... miről lenne szó?

Luliath:
- Köszönöm - motyogtam, mikor helyet foglaltam. Még akkor is kattogott az agyam, amikor ő is így tett. - Tudod... fontos üzenetem lenne a helytartó számára, de úgy gondoltam, valakivel előtte át kell beszélnem a dolgot, hogy tisztán lássak. És te jutottál az eszembe - kezdtem bájos mosollyal.

Zalendrion:

- Én? - Kérdeztem vissza döbbenten. - Miért pont én? Miről van szó?

Luliath:
- A bukottak egy szörnyű tervéről - vágtam bele egyből a közepébe. - Tudod, Vys... Nem csak egy bárd. Több annál. A kezébe jutott egy fontos levél, miközben megfigyelte a bukottakat. Egy levél, amit megmutatott nekem, és azonnal elindultam, hogy utána nézzek. És a helyzet valóban aggasztó. A bukottak szörnyű dologra készülnek.

Zalendrion:

- Bukottak? Mármint... Dolenreus király? Azt hittem őt megölték, vagy felgyújtották a városát. - Kezdtem feszült lenni, a másik felét a mondatnak alig hallottam meg, nem érdekelt a bárd addig, amíg ki nem derült mi ez.

Luliath:
- Ezt jól tudod. De van egy fia, Disinor. És igencsak bosszúszomjas. Sőt, tervezgeti a Lebholra-völgy, de talán egész Tallia elfoglalását. Tehát a helyzet elég komoly.

Zalendrion:

- Honnan van tehát az információ? És mit akar tenni? - Kérdeztem nem csillapodva. Egy részem eléggé izgatott is volt, amiatt, hogy egy újabb történelmi fontosságú dolgot jegyezhet le, ám nyilván nem vágytam most hamar még egy háborúra.

Luliath:
- Vys hallott a terveikről, és sikerült megszereznie egy levelet - tettem az asztalra a papírt. Utána Arannával a helyszínre mentünk. Hallottam, hogy valami szívcserélős szertartásról beszélgetnek, ami megerősíti mindnyájukat, majd, amikor visszavonultak a táborukba, megtaláltam a beszélgetés helyen ezt - tettem az asztalra a pergament a levél mellé.

Zalendrion:

A levelet épp csak átfutottam, a pergamen lap tűnt érdekesnek, tele rajzokkal és jegyzetekkel. Lassan kinyúltam érte, hogy jobban megnézhessem. NÉhány jegyzet egy számomra még ismeretlen nyelvvel íródott, de sokszor ott volt a közös nyelven a fordítása. Hirtelen elfogott a rémület, ahogy átböngésztem az egészet.
- Ha ezt végrehajtja, valóban halhatatlan lesz - leheltem elhűlve, aztán megfordítottam a lapot. Volt ott egy rész kiemelve, különleges fegyverekről. - És ez? Erről találtatok valamit?

Luliath:
Megráztam a fejemet. - Ehhez már mágia kéne, és annak híján vagyunk. Ezért is szeretnék okvetlenül beszélni a helytartóval. Ő biztosan tudja, merre kéne lépni, hogy ezt megakadályozzuk.

Zalendrion:
-Számomra nem idegen a mágia - szóltam halkan. - De azt hiszem a helytartónak mindenképp kéne szólni.

Sent from Topic'it App

Luliath:
A helytartót is aggasztották a hírek, és össze is hívott egy gyűlést az erősebb varázslóival. Oda már nem kellettem, ezért gyakoroltam a fegyverforgatást addig az edzővel. Majd, mikor véget ért az ülés, és visszatért a többi edző, azt gyakoroltuk, hogyan tudok varázslatokhoz erőt meríteni Arannából. Nagyon nehéz volt, főleg, mivel én még sose éreztem, milyen varázsolni, ezért nem tudtam arra az érzésre koncentrálni. Aranna se varázsolt még. Szóval nagy eredményeket nem értünk el, a helytartó nagy riadalmára. De nem hagyhattam, hogy Disinor győzzön, ezért akkor is gyakoroltunk Arannával, amikor a helytartó hivatott kardügyben. Vinnem kellett Disinor hajtincsét is.

Zalendrion:

Másnap koraeste újra összeült egy tanács. Fitlil és jómagam Luliathot kísértük, a helytartó három másik mágussal (egy sendallahival, egy elffel és egy törp rúnajóssal) és négy mesterkováccsal (két elf, egy törp és egy ember) érkezett. A rúnajós folyton vitatkozott az elffel, akit jól ismertem. A sendallahinak viszont volt ötlete.

- Arehevn, sendallahi barátunk megoldást talált és Krodiggal, a rúnajóssal megfejtették a fegyverek helyes elkészítésének módját. Arehevn, lennél szíves? -  Kezdte a helytartó. A magas, sötétbőrű férfi előlépett és megköszörülte a torkát. Fitlil előredőlt a székében.

- A mágia, amit a pergamen, amit a lovas talált leír rettenetesen sötét. Aki végrehajtja, annak mágikusan kell feldarabolnia a szívét és találnia egy-egy szolgát, aki egy darabot ad neki a saját szívéből. Ily módon halhatatlanná válik, egészen addig, amíg nem halott minden egyes szolgálja, aki szívet cserélt vele és őt meg nem ölik. Azonban, a bűbáj megerősíti ezeket a szíveket és egyszerű fegyverrel nem lehet kárt tenni bennük, és az egyetlen mód, valóban az, ha a szívüket döfik át. Egy olyan fegyverrel, amit a saját szívük ellen kovácsoltak.

- Ez elég bonyolultnak tűnik, Disinor birtokában van ekkora mágikus tudásnak? - Tette fel a kérdést Fitlil, de még mielőtt Luliath válaszolhatott volna, a sendallahi folytatta.

- Megfejtettük a fegyverek elkészítésének módját is. A kardokat a szolgák lényének egy darabjával együtt kell kovácsolni. Lehet ez egy hajtincs, de egy testrész is.

- Egyszerűnek tűnik - mordult fel Fitlil. - Hány szolgát változtathat a sajátjává így, Disinor?

- Ezt nem tudjuk - vallotta be a sendallahi.

- Egy egész hordát! - Kiáltotta a törp. - A gonoszságán múlik.

- Ostobaság! Egy szív se bír ki annyi hasítást, Disinoré sem - szólt közbe az elf mágus Erendion. A sendallahui átvette a szót ismét.

- Úgy véljük, akár tizet is átváltoztathat. Amennyiben talál megfelelőeket. A bűbáj nagyon veszélyes a befogadónak is. Megváltoztatja őket. Mindegyiktől elvesz valamit és ad helyette valami olyat, ami Disinorra jellemző.

- Tizet! Hogyan szerezzük meg, akár csak tíz marcona szolgának is a haját? - Kiabált Fitlil.

- Szerencsére, most még csak Disinorral kell törődnünk - csendesítettem le. - És Luliath, Aranna lovasa ebben most tud nekünk segíteni. - Kitártam a karomat, hogy jelezzem bátran lépjen előre a kezében szorongatott világos hajtinccsel.