Snowy Valley

Jack
- Nem tudok - suttogtam, mikor valami hangos dudálás és csörömpölés közepette nekicsattant valaminek. Végképp frászt kaptam annyira, hogy néhány csípős megjegyzés rögvest kicsúszott a számon.
- B**zd meg! - kiáltottam teli torokból, ezután a kertbe vezető üvegajtóhoz sétáltam. A látvány ami fogadott, meglepett.

Sidney
Nagyon megijedtem mikor hallottam a fékezést meg a csattanást. Föltápászkodtam és oda léptem Jack mellé. Mikor megláttam a frissen érkezettet elszörnyedtem. 
- Jaj, ne! Inkább most eltűnnék. Velem tartasz? - kérdeztem ahogy azt figyeltem hogy apósom kiszáll a kocsiból és elindult felénk. - Emlékszel mitől volt a legidegesebb? Ne adjuk alább most se. - mondtam neki és reméltem hogy nem sokáig marad a drága papa.

Jack
Vele tartottam volna, de a lábaim nem engedtek mozogni. Aztán amikor végre feloldott a beléjük hatoló görcs, meghátráltam. Egy ismerős alak szállt ki az összetört elejű kocsiból. Egyre közelebb jött, önelégült vigyora eléggé megremegtette világomat, pedig még semmi különösebbet nem tett.
Aztán megállt, és Sidre nézett.
- Hova sietnétek tetűk? - kérdezte reszelősen.

Sidney
Ahogy elhúzta az üvegajtót megcsapott az erős alkohol szag. Nem hiába vitte el a kukákat. Részeg mint a disznó. Gondolkodtam majd Jack karjába karoltam hogy észhez térjen.
- Ugyan Jonathan. Miért gondolod hogy mi készültünk bárhová is? - kérdeztem negédesen de a legszívesebben kiszaladtam volna a világból. Pláne hogy egyre rosszabbul lettem az alkoholszagtól. Most az sem érdekelt hogy ha a kutyák bejönnek, csak azt akartam hogy kiszellőzzön a lakás.

[Nem kint voltunk? o.O]

Jack
Végül lett annyi erőm, hogy bemenjek Siddel a házba, de ennek mi értelme volt? A férfi ugyanúgy tudott követni minket, és ami rosszabb volt, az az, hogy lassan felismertem őt.
- Apa? - kérdeztem meglepődve, mire rágyújtott egy szál Marlborora, majd a képembe fújta a füstöt.

Jon'
- A testtartásotok is erről árulkodik, tetvek - felelte hűvösen - Nem úgy néz ki, mintha szeretettel fogadnátok itt.

Sidney
Jack nagyon le volt dermedve, és én sem tudtam mit tegyek. Mindig is utált az apja és úgy látom ez mit sem változott. Nem értettem ezt az erős gyűlöletet. De be kellett látnom hogy köztük sem volt minden rendben. Soha nem mertem rákérdezni a probléma okára. És mivel a lehető legritkábban láttuk Jonathant, meg is feledkeztünk az ügyről. Csak megszorítottam a karját, mert nem tudtam mit tegyek.

Jack
- De te... te nem...? - nem tudtam hirtelen hogyan tegyem fel az egyetlen kérdést, ami a fejemben motoszkált. A férfi röhögve kivette szájából a cigi csikket és Sidről rám pillantott.

Jon'
- Ügyes vagy fiam! Sok mindent tőlem tanultál, de akkor is egy pojáca vagy! Még mindig nem tudod, hogyan lehet mesterien hazudni! - mondtam elkomolyodva, végül visszapillantottam a vékonyka nőre - Egyébként azt hittem már rég mással vagy együtt. Hogy-hogy mégis együtt tartózkodtok itt?

Sidney
Megszorítottam Jack kezét hogy kicsit észhez térítsem, mert teljesen le volt fagyva. Majd mikor rám nézett az apja kirázott a hideg. Már tudtam hogy miért ilyen mikor az apja jelen van. Minden határozottságom elpárolgott a kisugárzásától de nem hagytam magam megfélemlíteni.
- Talán probléma? - kérdeztem tőle és el nem engedtem Jack kezét.

Jon'
- Igen - válaszoltam egyenesen a szemeibe nézve - Milyen gyáva nőhöz ment a fiam feleségül! Chh, annyi vér sincs a pucádban, hogy megállj előttem a két lábadon! Az ő karját szorongatott, mintha ő nem csinálta össze volna magát tőlem - feleltem.

Jack
Sidre pillantottam, majd kissé zavartan, de rámosolyogtam.
- Szerintem hagyjuk itt ezt a seggfejet - mondtam halkan.

Sidney
Kicsit dühös lettem mikor azt mondta gyáva vagyok de inkább fékeztem magam. Mert higgyen inkább gyávának mint rá jöjjön hogy gyenge vagyok. Nem akartam hogy megtudja hogy valami baj van, mert még egészségesen is nagyon nehéz elviselnem ezt az embert. 
- Rendben van. - mosolyogtam rá, én is.

Jack
- Akkor azt javaslom, siessünk és ha innen elkecmeregtünk, betérek egy pia boltba - vágtam rá ásítozva, s húzni kezdtem hogy jöjjön, ahogy csak tud.

Jon'
- Ugye nem gondoljátok, hogy olyan könnyen hagylak titeket lelépni? - szólaltam fel ismét, miután végignéztem a szánalmas színjátékot.

Sidney
Csak hagytam hogy húzzon. Nem volt túl sok erőm, így elkélt a támogatása. Csak most jött de már is az idegeinken táncol. Jack nem fogja sokáig tűrni. De ha ilyen állapotban maradok akkor én sem. És még is mi van velem? Máskor már rég leharaptuk egymás fejét Jonnal. Gondolkodtam ahogy Jack maga után húzott. Már csak ez kellett a nyakunkba a bérgyilkos mellé. 

Jack
Hátrapillantottam a férfire, majd Sidre. Nem nézett ki túl jól. Megálltam volna, hogy megkérdezzem tőle mi a baj, de nem tehettük. Megindult utánunk az, akiről úgy tudtam... vagyis azt hittem hogy halott. De vajon miért? Hmm-hmm, jó kérdés, lassan a saját emlékeim vernek át.

Sidney
Bakker! Csak tarts még ki. Ne hogy most ess össze. Nem hagyhatom hogy gyengének higgyen ez az alak. Biztattam magam ahogy követtem Jacket. Már csak az hogy a kezem fogta erőt adott ahhoz hogy mellette maradjak de éreztem hogy egyre közelít a sötétség. 
- Menjünk el egy kicsit... kérlek... - mondtam halkan.

Jack
A halk beszéd kicsit felpörgetett. Lepillantottam Sidre.
- Mi a baj? - kérdeztem érdeklődve.

Sidney
Mikor vissza kérdezett csak óvatosan megráztam a fejemet. Nem akartam hogy aggódjon így kicsit rámosolyogtam.
- Csak menjünk el itthonról. Felőlem vigyük a kutyákat sétálni, csak kicsit el innen. - mondtam és próbáltam elhitetni vele hogy jól vagyok. Egy ideje még az udvarra sem engedett ki mióta majdnem lesodródott az útról a kocsi amivel a városba mentem, és kiderült hogy átvágták a fék vezetéket. Jóformán bezárva tartott és ez nem tetszett bár tudtam hogy csak félt engem. Még ha nem is mutatja. És ez jól esett.

Jack
Hosszú percekig tétován álltam előtte, végül felsóhajtottam.
- Benne vagyok - dörzsöltem a tarkóm, miközben apám jót nevetett rajtunk. Le mertem volna fogadni, hogy majd' lecsúszik a torkán az a nyomorult csikk!

Sidney
Mintha a kutyák megérezték volna hogy szükség van rájuk megjelentek a legkisebbel együtt, és türelmetlenül várták hogy mikor indulunk már. Kicsit elmosolyodtam hogy amennyire nem bírtam őket, kezdtem hozzájuk szokni és nehéz beismerni de tényleg nem lehet nekik ellenállni. Pláne mikor kunyerálnak. Főleg a kicsi Sid kutyus. Nagyon eleven volt és nem lehetett figyelmen kívül hagyni. 
- Látod? Ők is menni akarnak. - mondtam mosolyogva figyelmen kívül hagyva az öreget.

Jack
- I-igen - bólintottam lassan, majd mit sem törődve apával, odaléptem a bejárati ajtóhoz, és remegő kezekkel kinyitottam.

Sidney
Csak nyugodtan levettem a három pórázt a fogasról ahova akasztani szoktuk őket, majd Jack után indultam. Láttam hogy remeg a keze ezért mikor végre kiléptünk a házból bele karoltam és próbáltam valamiféle lelki támaszt nyújtani neki. Bár nem voltam a legjobb állapotomban. Mindenképpen azt akartam hogy megnyugodjon, így mikor rám nézett csak bíztatólag rámosolyogtam.

Jack
Nem nagyon tudtam mit mondhatnék még akkor sem, amikor elég távol kerültünk a háztól. Két hete volt kb. hogy összevesztünk. Azóta kicsit átrendeződött az értékrendem, de nem mondanám hogy a jó irányok felé. Némán kullogtam mellette, elkapva tekintetem, mikor rám mosolygott. Jó magam még haragudtam rá egy picit.

Sidney
Tudtam hogy még haragszik rám de nem érdekelt. Most az volt a legfontosabb hogy tartsam benne a lelket. Kicsit jobban éreztem magam a friss levegőn, és az émelygés valamint a szédülés kezdett alább hagyni, így képes voltam gondolkodni is.
- Jól vagy? - kérdeztem, de tudtam hogy ideges. - Nem gondoltam hogy még fogjuk látni az apádat. - mondtam halkan. Furcsa volt a helyzet.

Jack
- Nem vagyok jól, kurvára nem vagyok jól! - harsogtam - Azt hittem halott! Azt sem tudtam hogy még élne, erre ma idetolja a képét! - mondtam dühösen. De valójában az zavart, hogy továbbra sem törődött velem.

Sidney
Tudtam hogy most mit érez. Nem az volt a baja hogy azt sem tudta eddig hogy él egyáltalán az apja hanem hogy nem törődik vele. És ez rosszabb mint a tudat hogy a szüleink nincsenek már velünk. Jól tudom hisz a szüleim velem sem foglalkoztak, hisz nem azt tettem amit ők akartak, így nem kellettem nekik. Hát lelkük rajta nem érdekelt. Fogtam magam és az egyetemi évek alatt már kaptam munkát a rendőrségnél és ez hasznomra vált. 
- Tudom, hogy most mit érzel, de én végig veled leszek és támogatni foglak. - mondtam halkan és megszorítottam a kezét.

Jack
- Azok után is, hogy összevesztünk? Hmm? Ezelőtt már volt egy nagyobb vitánk is - sóhajtottam fel keserűen.

Sidney
- Igen tudom, de miért tagadjam hogy nem bírok nélküled élni, ha egyszerűen ez az igazság? És az én dolgom az hogy támogassalak. Jóban is és rosszban is. És nekem már az is elég ha melletted lehetek. - mondtam egy halvány mosollyal. Nem tudtam, nem szeretni Őt a történtek ellenére sem.

Jack
- Kössz - feleltem oldalra sütve tekintetem, de legbelül jóleső melegség töltött el.

Sidney
Tudtam hogy boldog a szavaimtól még ha nem is mutatja ki. Mindenkinek jár egy új esély, még neki is! ÉS azt ezer örömmel megadom a kapcsolatunknak. Gondolkodtam egy halvány mosollyal az arcomon.
- Már csak azt kéne kideríteni hogy vajon miért pont most bukkant fel az apád.

Jack
- Fogalmam sincs, de rohadtul nem örülök neki! Még csak vezetni sem tud - utaltam ezzel a szétrombolt kerítésre, aminek a javíttatásáért nem kis pénz kell majd fizetnem.

Sidney
Bár csak ez lenne a legnagyobb gond. De sajnos van ennél nagyobb problémánk is. Gondolkodtam még mindig belé karolva. Észre sem vettem hogy még mindig úgy sétáltunk. 
- Mond csak... az embereidnek folyton a nyomunkban kell lenniük? - kérdeztem kicsit feszülten mert éreztem hogy figyelnek minket kicsit lemaradva tőlünk. - Egy elefánt csorda is hamarabb eltűnik mint ők. - tettem hozzá kicsit feszülten. Nem volt elég hogy aggódhattunk a bérgyilkos miatt, és megjelent Jack halottnak hitt apja! De még kettesben sem lehetek vele.

Jack
Sóhajtva megálltam. Megszorítottam a lány kezét, és hátrafordultam. Szerintem kisebb gondunk is nagyobb ennél! Mármint az, hogy apa felbukkant, sokkal komolyabb, mint ezek a csődtömegek a hátunk mögött.
- Azt javaslom takarodjatok el innét, különben nem csak a munkaszerződéseiteknek lesz vége! - fenyegetőn az oldalamon hordott fegyvertokhoz közelítettem a szabad kezemmel.

Sidney
JAck mindig is hatásosan tudott fenyegetni másokat hisz soha nem a levegőbe beszélt. Ha valamit elhatározott akkor azt véghez is vitte. 
- Csak szeretnék veled kettesben lenni és nem mással. - mondtam halkan.

Jack
Az egyik emberem elődugta fejét egy szomszédos ház bokrából. Hangos szabadkozásba kezdett, mire egy másik "bokorlakó" lepisszegte. A fejemet fogva álltam Sid mellett, ezután lábon lőttem az egyik felénk lépőt, és arra ösztönöztem a lányt, hogy fussunk.

Sidney
NEm ellenkeztem mikor futni kezdett és úgy látszik még a kutyák is élvezték. A környék ismerős volt, és kicsit elgondolkodtam merre is vagyunk.
- Erre gyere. Valahol itt van egy eldugott kis tisztás. Ott biztonságban leszünk és nem találnak meg minket. - mondtam mosolyogva és újra 18 - nak éreztem magam, mint amikor a házunk közeli kis erdőbe menekültünk az emberei vagy az üzletfelei elől hogy legyen egy kis nyugtunk.

Jack
- Te hogy-hogy emlékszel még ilyen útvonalakra? - mindkét szemöldököm magasra ugrott. Úgy tűnik Sid néha meg tud lepni akaratán kívül is.

Sidney
Csak ránézve elmosolyodtam.
- Elfelejted hogy itt születtem és itt nőttem föl. Nem mindig voltam a nagyvárosban. És néha beugranak emlékek erről a kisvárosról. - mondtam mosolyogva ahogy megérkeztünk.

Jack
- Igen, azt hiszem elfelejtettem - kacagtam jóízűen - Azt hittem hogy már rég elnyelt a nagyváros világa.

Sidney
- Csak majdnem. - mosolyogtam rá ahogy a kutyákat elengedtem had játszanak. Ennyi szabadság nekik is jár. Én meg leültem Jackel egy nagy fa árnyékában. - Jó idekint. Nem szeretek bezárva lenni. - mondtam és ez enyhe célzás volt arra hogy kíséret nélkül sehova sem mehettem. Pedig imádtam eljárni otthonról erre jóformán fogoly voltam a saját házunkban. Ahogy elgondolkodtam a vállának dőltem. És az ugráló meg szaladgáló kutyákat figyeltem. - Mennyivel nyugodtabb itt mint Washingtonban. - mondtam halkan és nagyot sóhajtottam.

Jack
A szabadon futkározó kutyákat néztem. Sid elmondta, hogy nem szeret bezárva lenni, de én szinte úgy tekintettem rá, mint egy porcelán babára, akire vigyázni kell. Ez régen volt még évekkel ezelőtt, akkor még nem tekintettem rá eszközként, és picivel könnyebben ment az érzelmeim kimutatása is. Eh, most már kevésbé, és ahogy idősödöm, ez egyre rosszabb lesz.
- Szerintem ott jobb, mert itt alig vannak emberek, de annyiban jobb, hogy most nincs itt egy barom se - sóhajtottam fel keserűen.

Sidney
- Mit tennél ha ott hagynám az FBI irodát? - kérdeztem hirtelen. Kíváncsi voltam mit reagálna az ötletre mert valójában már egy ideje ezt terveztem. Már túl sok volt ez. Ha láttam egy hullát vagy előttem öltek meg valakit, az meg sem rendített és ez nem volt jó. Kezdtem teljesen elveszteni magam és már úgy éreztem hogy csak egy gép vagyok nem más aki gombnyomásra teljesíti a parancsokat.

Jack
- Arra próbálnálak rávenni, hogy ne hagyd ott amit őszintén szerettél csinálni, de ha pont emiatt mondanál fel, akkor nem állnék az utadba - vallottam be. Ha fel akar mondani ott, lehet ebben hibás vagyok... Miattam tenné azt, amit, mert eszközként tekintettem rá, most meg biztosan mérges... És olyan lett, amilyen akartam, hogy legyen: zavarodott, s olyan, akár egy gép.

Sidney
- Régen szerettem. Vagy legalább is azt hiszem. Az egyetemen is úgy gondoltam hogy majd így biztos megváltom a világot, elvégre elkapom a bűnözőket akik kosszá teszik ezt a világot de be kellett valljam én sem vagyok különb azoknál akik ellen küzdök. Elvégre mikor a katonasággal dolgoztunk több háborús övezetben, olyan lettem mint ők. Gyilkos. Akinek mindegy volt hogy ki, ha nem a bajtársadvolt akkor mindenki más az ellenséged és meg kellett ölni. Nem volt más választásunk. - mondtam neki. Régen túl naiv voltam hogy belássam. És a magam kárán tanultam meg milyen is az igazi élet. sokan nem is sejtik hogy valójában milyen kényelmes életük van.

Jack
- Szóval akkor nem miattam hagynád ott? - csúszott ki a számon a kérdés. Belegondolva az én életem luxus az övéhez képest. A nagy Jack szinte egy bőrszékben ül egész nap, vagy épp otthon lazsál - esetleg partyzik -, míg egy kis telefonos traccsolás után elvégzik az ő piszkos munkáit. Emberek halnak meg, de a gyilkosokat nem találják meg szinte soha, vagy csak nagyon ritkán. Ő pedig első sorból nézheti végig, mintha csak moziban lenne. Ja, tényleg jó, főleg ha felbukkan egy nálad is förtelmesebb személy....

Sidney
A kérdésre csak felé fordulva megfogtam az arcát. 
- Egyáltalán nem miattad. Én csak már nem bírom. - mondtam halkan és lehajtottam a fejem. - Mikor eltűntem egy hónapra, azt kaptuk parancsba hogy menjünk Sierra Leone - ba hogy segítsünk a haderőnek. És a parancs egy kis falu... ki irtása volt. - suttogtam a végét. Nem tudtam mit fog ehhez szólni hiába olyan amilyen de szinte senki nem képes felfogni milyen az, mikor öregeket nőket és gyerekeket is ok nélkül kell megölni. És sajnos én követtem a parancsot.

Jack
- Szóval te szem rebbenés nélkül részt vettél egy ilyenben? - kérdeztem egy apró mosoly kíséretében - Engem az sem rendített meg különösebben, hogy másokat használtam eszközként, mert nem érdekelnek az embereim úgy. Csak az eszközt látom bennük.

Sidney
- NEM akartam! De követnem kellett a parancsot. Nem volt más választás. - mondtam halkan. - Azt jól tudom. - tettem hozzá mikor Ő maga vallotta be hogy az embereit eszköznek tekinti. - De még is mi változott meg? - kérdeztem utalva erre hogy már rám nem tekint eszközként. Legalább is ezt érzem. Mert akkor nem tartana bezárva a házban ne hogy megtámadjon az üldözőm.

Jack
- De, de az nem lett volna kellemes - és itt a halálra gondoltam. Mikor feltette a kérdést, egy pillanatra kérdőn pillantottam rá, aztán leesett a mögötte megbúvó dolog. Halkan felkacagtam.
- Azt hiszem a kapcsolatunk.

Sidney
Csak halványan elmosolyodtam majd a vállára hajtottam a fejemet. 
- Ha ennek az egésznek vége. Ott hagyom a céget. Abba akarom hagyni ezt az egészet. - mondtam halkan.

Jack
A karommal kedvesen magamhoz szorítottam.
- No, akkor ezt támogatom! De előtte mindenképp a képükbe akarom mondani a nyomulós kollégáidnak, hogy van férjed. Csak mert tudtommal volt, aki nagyon akart volna téged - mondtam hangosan.

Sidney
Mikor magához húzott óvatosan az ölébe ültem és mellkasára hajtottam a fejem. Olyan jó így. Kellemes. Megnyugtat az ölelése és érzem hogy tényleg szeret. Gondolkodtam csukott szemmel majd felpillantottam rá. -   Jonesra és Peterre gondolsz? - kérdeztem kíváncsian. - még szerencse hogy tiltja a szabájzat hogy közvetlen csapattaggal legyen viszonyunk. Meg melletted nem is volt nehéz hogy elkerüljék a figyelmemet. Te mindent megadtál nekem ami nekem kellett. Senki más nem tud úgy megnyugtatni mint te. - mondtam neki és vissza hajtottam a fejemet mellkasára.