Snowy Valley

Jack
- Hogyan? Nagyítóval futsz majd szegény Sid "rokonod" után? Szegény csak még inkább rád fog ugrani, vagy elbújik az egyik bútor mögé a nappaliban - színleltem komorságot, mikor megcsókolt. Önelégülten belevigyorogtam, ahogyan viszonoztam.

Sidney
- Nem. - válaszoltam, de most semmi nem érdekelt. Örültem hogy viszonozta a csókot. És érezte hogy belevigyorog a csókba. Csak lágyan túrtam a hajába és észre sem vettem hogy a kutya odébb somfordált a játékával együtt és már csak ketten maradtunk. Én még mindig a konyha kövén ültem és nem voltam hajlandó elengedni Jacket. Úgy kapaszkodtam bele mintha fuldokoltam volna. És Ő jelentette a menekülést, az életet számomra. És lehet így is volt.

Jack
- Neeeem? - kérdeztem megszakítva a csókot, majd a karjaimba véve tovább folytattam. Nem akartam, hogy esetleg felfázzon, elvégre bárhogy tekintsek rá, mindig a feleségem marad!

Sidney
-Nem nagyítóval fogok nekifutni. - helyesbítettem a válaszomat ahogy a nyakába kapaszkodtam mikor felemelt. - Szeretlek. - suttogtam a fülébe ahogy szorosan átöleltem és a nyakához bújtam.

Jack
- Áh, értem - bólintottam lassan, ezután kedvesen magamhoz szorítottam. Kicsit meglepett a saját viselkedésem, mert nem akaratlagosan cselekedtem, inkább csak ösztönösen.

Sidney
Végül csak leült velem a kanapéra. Nem szóltam egy ideig semmit, csak élveztem hogy a karjai közt lehettem. Ahogy mellkasának dőltem egyik kezemmel elkezdtem simogatni izmos kidolgozott mellkasát, de csak úgy ösztönösen. Nem gondoltam semmire, csak pihentem, és nem zavart semmi. Hallgattam a szívverését, minden egyes lélegzet vételét. Megnyugtatott a jelenléte. 
- Hm. Ha így haladunk, nem lesz vacsora. - mondtam halkan de nem volt kedvem felkelni.

Jack
Még inkább meglepődtem - vagy inkább megijedtem? - attól, ahogyan simogatni kezdte a mellkasom, viszont nem húzódtam el tőle. Nyugodtan tűrtem, végül felálltam mellőle.
- Akkor azt hiszem nem ártana valakinek hozzáfogni - mondtam a konyha felé araszolva.

Sidney
Meglepődtem hogy fölállt és a konyha felé indult. Gyorsan felpattantam és utána mentem.
- Mi lenne ha együtt csinálnánk? Hm? - kérdeztem tőle ahogy mellé léptem és felmosolyogtam rá. Hosszú idő óta úgy éreztem hogy nem vagyok magányos, És hogy még jobban bele szerettem mint azelőtt. És ez számomra is furcsa volt.

Jack
- Jó ötlet, csak mert én a spagettin gondolkodtam, és lehet hogy a szószt elrontanám... - enyhén arra céloztam, amikor megpróbálkoztam vele egyedül. Hááát kissé keserűre sikerült...

Sidney
Egyből eszembe jutott hogy mire célzott. Emlékeztem a kísérletre mikor nekem akart kedveskedni és spagettit csinált. A szósz igen csak keserű lett. De nem érdekelt. Jól esett, és a borzalmas íz ellenére megettem. Lehet hogy nem sikerült. De a szándék volt a lényeg.
- Nyugi. Majd segítek. - mosolyogtam rá ahogy bele karoltam, majd a konyhába mentünk. Jókedvűen láttam neki a munkának és örültem hogy ott volt velem és segített. Tettszett a közös főzőcskézés. Nem tudtam nem mosolyogni egész végig.

Jack
Gondolataimba mélyedve sétáltam be vele a konyhába, ezután együtt kezdünk neki a főzésnek. Ő a szósz hozzávalóit készítette össze, míg én a tésztát raktam fel forrni.

Sidney
Nagyon jól éreztem magamat, és néha még dudolásztam is. 
- Gyorsabban kész lett mint gondoltam. - mondtam mosolyogva, ahogy elkezdtem a tányérokat előszedni. hogy tálaljak.

Jack
Mivel besegített, hamar meglettünk az amúgy is gyorsan elkészíthető étellel. Nemsokára már az asztal közepén állt egy tálba kiszedve a tészta, és mellette a szósz, ami csak kettőnké.
- Szerintem is - feleltem zavartan.

Sidney
Csak elmosolyodtam a zavarát látva de nem szóltam. Nyugodtan asztalhoz ültünk és szettem mindkettőnknek. Nem igazán ettem hisz hozzá voltam szokva a kevesebb evéshez. De jó volt látni hogy Jack jóízűen eszik. Mindig örömmel töltött el ha ízlett neki amit főztem. Nyugalmat és boldogságot éreztem amit nem tudtam másnak tulajdonítani mint hogy Jack velem volt. Régen nem éreztem ezt. Hogy valaki vigyáz rám és aggódik értem, még ha nem is mutatja.

Jack
- Jó étváágy - szólaltam meg szűkszavúan, ezután helyet foglalva nekiláttam az evésnek. A spagetti most igazán jó volt, főleg a szósz amit az étel lelkének tartottam. Én elrontottam nég most is, ha megpróbálkoztam vele... Sidnek viszont mindig is aranykezei voltak. ÚRISTEN, MIÉRT GONDOLOK ILYENEKRE?!

Sidney
- Ízlik? - kérdeztem tőle kíváncsian. Reméltem hogy igen. NEm tudtam volna megmagyarázni miért érdekelt ennyire. Mindig próbáltam a kedvében járni. Szerettem volna ha mindig tetszik neki amit épp csinálok, vagy ha egy ruhát felvettem. És most újra azt éreztem, hogy szeretnék a kedvében járni.

Jack
- Ühüm - szívtam fel egy a villámra göngyölt tésztaadagot - Jobb, mint az enyém volt régen!

Sidney
Halványan elmosolyogtam, mikor a saját főztjét említette. Nyugodtan felkeltem mikor befejeztem az evést és a konyhába indultam hogy a mosogatóba tegyem a tányéromat. 
- Ugyan. Nekem az is ízlett. - mondtam halkan. Hálát adtam az égnek hogy mikor a mosogatónál álltam nem látta az arcomat, mert a sírás környékezett. - Am... felmegyek lezuhanyozok. MAjd ha befejezted elmosogatok. - tettem hozzá leplezve magamat, és elindultam a lépcső felé. Menet közben megsimogattam a lépcsőn ülő kölyök kutya buksiját, majd felsiettem az emeletre hogy felmenjek a fürdőbe.

Jack
Miután végeztünk, a mosogatóhoz léptem, és elmosogattam. Közben épp hozzászóltam volna még, amikor hirtelen bejelentette hogy zuhanyozni megy, és elvonult. Nem értettem miért mondja ezt, de azt éreztem, hogy nincs minden rendben.

Sidney
Gyorsan ledobáltam a ruháimat, és beálltam a zuhany alá. Jéghideg vizet eresztettem magamra, hogy lehiggadjak. Nem értettem mi ütött belém, de akár hogy kerestem a választ nem találtam azt. 
- Bakker mi van velem? - kérdeztem magamtól majd a csempével borított falra csaptam, még mindig a hideg víz alatt állva lehajtott fejjel.

Jack
Meglepően sokáig volt bent. Már azt hittem történt valami, rossz érzés fogott el. A gyomromban keserűség kavargott. Idegesen a fürdőszobához mentem, majd bekopogtattam ajtaján.

Sidney
A víz alatt álltam nem törődve azzal hogy már a fogaim is vacogtak, és reszketem mint a nyárfalevél. Fel sem figyeltem a kopogásra. Az idő folyamán felgyülemlett feszültség, keserűség, magány és hasonló érzelmek, egyszerre rohantak meg, és nem bírtam visszatartani könnyeimet. És már magam sem tudtam miért sírtam.

Jack
- Siiiid? - kopogtattam tovább, hangosan kiejtve a nevét. Az "i" betűt kissé megnyújtottam, remélve hogy erre felfigyel.

Sidney
Mikor a nevemen szólított hirtelen felkaptam a fejemet. Nem gondoltam volna hogy ilyen rég bent voltam, hogy utánam jött.
- Jól vagyok megyek már. - szóltam neki ahogy elzártam a vizet. Gyorsan törölköztem és a szokottól eltérően, most melegítőt és vastagpulóvert vettem föl, mert nagyon átfagytam. Persze megint csak a saját hülyeségemnek köszönhettem. Reméltem hogy nem veszi észre hogy sírtam. Nem akartam magyarázkodni.

Jack
- Már azt hittem vízbe fulladtál basszus! - kiáltottam, ezután türelmetlenül feltéptem az ajtót és beléptem. Sid épp háttal állt nekem, ezért mit sem láttam az arcából, viszont azt észrevettem, hogy a testét nem takarja ruha.

Sidney
Nem tudom miért de szokás szerint egy törülközőt kaptam magam elé, bár soha nem értettem miért csinálom. 
- Nem. Jól vagyok. - mondtam magamra tekerve a törülközőt, továbbra is hátat fordítva neki. Magamon éreztem a pillantását. Kicsit zavarban voltam.

Jack
- "Nem, jól vagyok!" - utánoztam kissé sírós hangon őt. Éreztem hogy valami nincs rendben vele. Nem, külsőleg rendben volt, viszont valami akkor sincs... rendben.
- Mi a baj? - kérdeztem felvonva egyik szemöldököm, karjaimat egymásba fontam mellkasomon.

Sidney
- Tényleg minden rendben van. - mondtam halkan, ahogy magamhoz vettem a fésűmet. Próbáltam úgy tenni mintha tényleg semmi nem történt volna, de nehéz volt mikor ennyire össze voltam zavarodva, és a saját marhaságomnak köszönhetően rendesen fáztam is.

Jack
- Mi a baj? - kérdeztem ismét - Ugye tudod, hogy úgy is addig faggatlak, amíg ki nem derítem? Mert előbb-utóbb elmondod. Nem vagy isten, hogy a végtelenségig el tudd tűrni azt, ami nyom, amennyiben mégis megteszed, elkezded pusztítani magad legbelül, pedig már így sem vagy a régi! - mondtam komolyan, a földre szegezve tekintetem. Hátamat unottan nekivetettem az ajtó félfának, elválva a szabad kijárás egyetlen útját.

Sidney
Igazat kellett hogy adjak neki, de nem tudtam én sem megmagyarázni a dolgot. 
- Magam sem tudom. - mondtam ahogy letettem a fésűt. - Nagyon össze zavarodtam. - tettem hozzá.

Jack
- Miért zavarodtál össze? - kérdeztem tovább, ismét felé fordítva fejem.

Sidney
Letámaszkodtam a mosdó peremére és nagyot sóhajtottam. 
- Nem tudom. Már semmit sem értek. - mondtam lehajtott fejjel. - Én próbálom, helyre hozni a dolgokat, de amíg a bérgyilkos a nyomomban van, félek hogy ez nem lehetséges. És már megint mindent sikerült elrontanom mielőtt helyre hozhattuk volna. - mondtam de fel sem néztem.

Jack
A homlokomra csaptam, ezután a háta mögé sétálva szorosan átöleltem.
- Nagyon hülye vagy, mert rohadtul semmit nem rontottál el, engem viszont az önmarcangolásoddal viszel abba a bizonyos sírba...

Sidney
Nem húzódtam el tőle, sőt felé fordultam hogy hozzá bújjak. Homlokomat a mellkasának döntöttem, és próbáltam megnyugodni. Még mindig reszketem a hideg víztől de a karjaiban szinte azonnal jobban éreztem magamat. Még is néma zokogásban törtem ki. Elpattant az a bizonyos húr és nem bírtam tovább visszafogni. Mintha egy nagy nyomás alatt lévő csapot végre megnyitnak, és a felesleges nyomás távozhat. Úgy kezdtem én is jobban érezni magam ahogy a sírással, szabad utat adtam az érzéseimnek. Talán ha ő nem jött volna ide, soha nem lettem volna képes rendbe jönni.

Jack
- Mi a..?! Te sírsz??!! - az arcomon nem látszott, de igen csak bepánikoltam. Hosszú ideje nem voltunk együtt, és a nők akikkel idáig együtt voltam, egyik sem volt ilyen... érzelmes. Nem tudtam pontosan mit kéne tennem akkor, a sír valaki, így egyik kezemmel a fejemet vakartam, miközben a másikkal kicsit szorosabban öleltem őt. Végül ismét átöleltem mindkettővel, halkan duruzsolva a fülébe.

Sidney
Nekem már annyi elég volt hogy átölelt. Szép lassan megnyugodtam, ahogy suttogott a fülemben. 
- Sajnálom. Nem tudom mi ütött belém... - mondtam halkan. De most az sem érdekelt, hogy gyengének lát. Szorosan bújtam hozzá és nem akartam elengedni.

Jack
- Azt hiszem tényleg össze vagy zavarodva - sóhajtottam fel, majd egy puszit nyomtam a feje búbjára.

Sidney
Hihetetlen volt, ahogy ott álltunk. Egyszer sem tett egy gúnyos megjegyzést. Lehet én is változtam de Ő is. Bár nem tudom hogy jó vagy rossz értelemben. Bár ahogy elnéztem a jó irányba változik már. Gondolkodtam magamban.
- Ne haragudj. Mindig csak gondot okozok neked. - mondtam ahogy megtöröltem a szememet. Jól esett a karjai közt, de nem maradhattunk örökre így. De jó lenne. Végleg megállítani az időt. És nem foglalkozni semmi mással, csak egymással. Csak vele akartam lenni.

Jack
- Egy elcseszett rúgós játéknak is több esze van, mint neked - jegyeztem meg, ahogy elengedtem. Ha gondot okozott volna nekem, azt az eddigi megjegyzéseimnél sokkal durvábban fogalmaztam volna meg. Úgy, hogy mélyen a lelkébe vájjak és teljes erővel szét is tudjam szedni azt.

Sidney
- Na, ez gonosz volt. - mondtam halkan, de még is elmosolyodtam, ahogy újra a mellkasára hajtottam a fejem. - Megyek felöltözök, mert kissé fázok. - mondtam halkan és megpróbáltam kibontakozni a karjaiból.

Jack
- Ha gondolod, megspékelem a remek ötleted egy vödör hideg vízzel, attól felfrissülne egyből a tested! - ajánlottam fel, majd röhögve elengedtem és követtem őt oda, ahova ment.

Sidney
A hideg is kirázott mikor a jeges vizet említette, de mikor elengedett a táskámhoz léptem hogy elő vegyek néhány holmit.

Jack
- No éés a gyilkos már küldött valamilyen jelet? - kérdeztem kíváncsian.

Sidney
- Még nem. - mondtam ahogy elkezdtem felöltözni, mikor bele akartam bújni a garbós pulcsiba valamit megéreztem a talpam alatt és nem akartam rálépni ezért sikerült felborulnom. Mikor felültem a Sid kutyust pillantottam meg. - Már megint te? A végén még megsérülsz. - mondtam ahogy az ölembe vettem a kölyköt. Azonnal a farkát csóválta és elhelyezkedett az ölemben. - Te soha nem adod fel? - kérdeztem tőle nagyot sóhajtva.

Jack
- Csak nem megkedvelted Sid kutyust? - nevettem, ahogy a kölyök akciózását figyeltem.

Sidney
- Nincs szó megkedvelésről. De addig nem hagy békén még nem foglalkozom vele. Tehát kénytelen vagyok elviselni vagy folyton csak bosszantani fog. - mondtam tényszerűen a dolgot.

Jack
- Szerintem pedig igenis kedveled azt az állatot, de ő is téged! - mutattam a kutyára, ami egyre jobban odabújt hozzá. Nem sokkal ezután elkezdte a felsőjének az ujját rágcsálni.

Sidney
- Nem, vagyok nagy állatbarát. Soha nem voltak állataim, és nem is igényeltem hogy legyenek. Nálam még az aranyhalak és a kaktuszok is elpusztultak amiket kaptam. Egy kutyával meg pláne nem boldogulnék. - mondtam de a kutya továbbra is az ölembe volt és már a felsőm ujját rágcsálta. - Hékás! Nem kéne a pulcsimat szétrágnod. Ahhoz ott van a játékod. - mondtam és a földre raktam hogy fölkeljek. - Megyek elmosogatok. - mondtam ahogy az ajtó felé indultam.

Jack
A kutya nem örült annak, hogy Sid letenni készülte. Mielőtt az eb négy mancsa a padlóhoz ért volna, kedvesen levizelte, viszont azt hiszem ezt a lány még nem vette észre. Nem tudtam rendesen szólni, egyszerűen csak kitört belőlem egy visszhangzó nevetés.

Sidney
Ahogy az ajtó felé mentem meghallottam Jack nevetését.
- Neked meg mi bajod? - kérdeztem de ahogy csípőre tettem a kezem megéreztem hogy nedves a pulóverem. - Hogy az a... - morogtam és a kutya beiszkolt az ágy alá mert észre vette hogy dühös vagyok. - Vagy szobatisztaságra neveled, vagy megy a többi mellé az udvarra. Amúgy is a kutya kintre való! - mondtam ahogy levettem a pulcsimat hogy a szennyes tartóba tegyem.