Shelter

Lunsia
-De nem is a földön fogunk táncolni. - mosolyogtam rá majd megragadtam a kezét és a gumiasztal felé vezettem. Majd egy ugrással a trapézok közt teremtem. - Gyere! - mondtam újra felé nyújtva a kezem.

Anton
Azt hittem lent fogunk ezért lemásztam meg úgy éreztem, inkább nem zavarom a maga terepén, de eléggé meglepődtem, amikor csakúgy felinvitált. Lett volna ellenvetésem, viszont a közönséget elnézve inkább úgy döntöttem, magamban tartom.
Felmásztam a trambulinra, majd néhány ugrálás után teljesítettem a kérést.

Lunsia
Szélesen elmosolyodtam mikor fel jött ő is. El engedtem a szalagot mi lágyan ért földet majd közelebb ugrottam hozzá. - Kapj el ha tudsz. - mosolyogtam rá majd egy szaltó segítségével a lehető legtávolabb kerültem tőle.

Anton
Kérdőn pislogtam rá, majd megfogtam a trapézt amiről leugrott előzőleg. Kicsivel vidámabban próbáltam utána lendülni, habár tudtam, soha nem fogom elfelejteni, amit tett.

Lunsia
Tudom hogy nem bízik bennem a délelőtti eset után de meg akartam mutatni neki azt az oldalamat ami tényleg én vagyok. És nem az ellenséges kiszámíthatatlan oldalamat. Ahogy '' táncoltunk '' nagyon jól éreztem magam. Most valahogy nem akartam megcsinálni a halálugrást ahoz túl jól éreztem magam. Sikerült újra teljes összhangba kerülnöm vele mikor is arrébb ugrottam hogy legyen elég helye de mikor elkaptam a rudat a kötél elszakadt és én zuhanni kezdtem. Ilyen még soha nem fordult elő és nm voltam felkészülve.

Anton
Bár tényleg kötve hiszem hogy elfeledném ami történt, meglepődtem azon, milyen könnyedséggel léptem túl rajta, mivel a figyelmemet más kötötte le. Mintha kezdett megmutatkozni egy új oldala, amire kíváncsi voltam. Úgy lendültem utána, mint amikor az oroszlán kiszemeli a prédáját, és elszántan üldözőbe veszi.
- Basszus! - mondtam halkan, miközben azonnal elengedtem, hogy utána vessem magam.

Lunsia
Nem tudtam mitől de elszakadt a kötél és zuhanni kezdtem. Nagyon megrémültem. de a macska ösztönök reakcióba léptek és a föld felé fordultam. És '' talpra'' érkeztem, de így is keményen értem földet és elterültem a porondon a két aggódó tigris között. Nem tudták mit tegyenek és én sem. Hallottam a tömeg jajgatását, és meg éreztem a feszültséget. Majd már nem éreztem semmit és elnyelt a jótékony sötétség.

Anton
Szerettem volna elkapni őt, de végül nem tudtam. Magamban erősen és sűrűn szidtam magam, amiért erre sem voltam képes. Lemászva a trapézokról próbáltam elintézni hogy szünetet tartsanak, vagy figyelemelterelést, amíg megpróbálom felkelteni a lányt, ha már én okoztam azt, hogy most a földön feküdt, eszméletlenül.

Lunsia
Az utolsó emlékem amire emlékszem az hogy a reflektorok lekapcsolódnak és ezzel én is elájultam. Nem éreztem semmit csak mintha lebegtem volna a sötétségben.

Anton
Végül annyit sikerült tennem, hogy szóltam az egyik embernek, aki aztán továbbította a hírt néhány másiknak. Én időközben visszarohantam a lányhoz, majd lehajoltam hozzá, és megpróbáltam felébreszteni.

Lunsia
Mikor újra kinyitottam a szemem Antont pillantottam meg. - Tudtad hogy a macskák nem mindig a talpukra érkeznek? - kérdeztem tőle, remélve hogy a viccelődésem megnyugtatja. Bár eléggé vacakul éreztem magam.

Anton
- Tudhad, hogy amúgy majdnem kilapultál? - kérdeztem idegesen. Kissé megkönnyebbültem amikor felébredt, de még mindig a dolog hatása alatt álltam.

Lunsia
-Valahonnan sejtettem. Talán a fejfájásból? - pimaszkodtam de nem igazán tudtam mozogni mert igen csak beverhettem a fejem. Azt hiszem jobb lesz ha átadjuk a terepet a többieknek. - mondtam és megpróbáltam fölkelni hogy elhagyjuk a porondot.

Anton
- Hmm, nem is tudom, talááán! - bólogattam grimaszolva, ezután óvatosan felsegítettem őt, így együtt elhagyhattuk a porondot.

Lunsia
Mikor visszamentünk a lakókocsiba én az egyik ágyra lefeküdtem és a plafont bámulva a fejemet fogtam. Most nem lett volna szerencsés a függőágyban aludni. - Köszi. - mosolyogtam Antonra. Nélküle nem éreztem volna ilyen jól magam.

Anton
Jobb ötlet híján a sátor mögötti lakókocsikat kerestük fel. Nem tudtam fejből melyik volt a mienk, de Lunsia segítségével végül rátaláltam. Ott aztán lefektettem az egyik ágyra, majd lehuppantam mellé.
- Nincs mit - feleltem rá - Egyébként szerintem egy ideig innen nem mozdulsz sehova...

Lunsia
-Nyugi máskor is zuhantam már le. Holnapra semmi bajom sem lesz. - mondtam ahogy az oldalamra fordultam és össze húztam magam. - Sajnálom hogy már megint bajt okoztam. - mondtam halkan ahogy lecsuktam a szemem bár még nem aludtam el.

Anton
- Nem okoztál bajt! - csaptam homlokomra, majd odébb noszogatva őt, melléfeküdtem az ágyba.

Lunsia
A noszogatásra elmosolyodtam, majd arrébb mentem hogy elférjen. Még szerencse hogy mama Derekel szokott lakni még tovább nem állunk. Gondolkodtam majd valami oknál fogva közelebb bújtam Antonhoz.

Anton
Kicsit zavarban éreztem magam, de végtére is nem bántam, hogy ezt tettem. Sőt, örültem neki. Követtem a példáját, mígnem teljesen összeértünk. Átkaroltam át hátulról, majd a nyakába hajtottam a fejem. Minden meghitt volt most, s mintha Steven sem akart volna kivételesen ünneprontó lenni.

Lunsia
Kellemes volt így mellette feküdni és kivételesen teljesen nyugodt voltam. Valami oknál fogva ösztönösen Anton csuklójára fontam farkam hogy véletlenül se tudjon elengedni. Majd egy nagy sóhajtás után halk dorombolásba kezdtem végül elnyomott az álom.

Anton
Még szorosabban bújtam hozzá az eddiginél is, ezután végigsimítva oldalán lassan lehunytam a szemem, s magam is elaludtam.

Lunsia
[...]

Másnap reggel arra ébredtem hogy valaki szorosan ölel magához. Először mozdulni sem mertem de aztán rá jöttem ki az. Valami oknál fogva földöntúli nyugalom uralkodott el rajtam aztán óvatosan felé fordultam majd egy ideig figyeltem ahogy alszik de egy kis idő után elbóbiskoltam. Senki mellett nem éreztem magam ilyen nyugodtan. Jól esett és most még az sem zavart hogy a kísértet végig figyelt minket.

Anton
Másnap reggel mikor kinyitottam a szemem, meglepődve ébredtem arra, hogy egy ágyban fekszem valakivel. Annyira furcsa volt az egész, hogy megijedtem, és azzal a lendülettel leestem az ágyról.

Lunsia
Következőre arra ébredtem hogy Anton leveti magát az ágyról.
- Neked is jó reggelt. - mondom ahogy felkönyöklök és megtámasztom a fejem. - Jól aludtál? - kérdeztem ahogy rá mosolyogtam. Ennél azért kellemesebb ébredésre vágytam. Mondjuk mint az előző.

Anton
- Ja, de valahogy nem így gondoltam, az ébredést illetően - jegyeztem meg zsörtölődve, majd kissé imbolyogva leporoltam magam.
- És te?

Lunsia
Csak mosolyogtam rajta majd nagyot sóhajtottam. - Jól aludtam, báááár... Az előző ébredés kellemesebb volt. - mondtam pimaszul vigyorogva. Nem bírtam megállni hogy ne vigyorogjak és szemtelenkedjek.

Anton
- Előző? - pislogtam le rá kérdőn - Mikor keltél fel ezelőtt?

Lunsia
Vállat vontam. - Talán egy félórája? Nem tudom. - válaszoltam a kérdésére.

Anton
Némán bólintottam, szúrósan a szemeibe nézve. Kezdett kicsit megváltozni a jelleme, ami bosszantott, ezt az érzést Steven pedig igen hamar átvette.

Lunsia
Láttam hogy bosszantja a viselkedésem de nem érdekelt. Mivel odakint égy egyik állatunk hangját se hallotta tudtam hogy még mindenki alszik. Ezért csak újra elnyúlta a takaró alatt úgy hogy ha akar ő is letudjon feküdni. - De fölösleges ezen agyalnod. Még elég korán van. Senki nincs fel rajtunk kívül. - mondtam és lehunytam a szemem de nem aludtam el csak vártam hogy mit tesz. Furcsán hatott rám Anton közelsége.

Anton
- Tényleg? Azt hittem ilyenkor már mindenki fent van - válaszoltam rá kicsit zavartan - Hiszen mintha már világos is lenne... Mennyi az idő, azt nem tudod? - kérdeztem, visszabújva mellé.

Lunsia
- Igen tényleg. Az első előadás után mindig sokat pihennek hisz nem könnyű felállítani egy tábort. - mondtam majd egyik szememet kinyitva az ablakra néztem. - Olyan fél hét körül van még. Úgy hogy nyugodtan pihenhetsz. De ha zavarok átköltözhetek a függőágyba is. - mondtam és résnyire nyitott szemmel őt figyeltem.

Anton
- Így világos - bújtam ismét mellé, majd közelebb húzódva hozzá ismét lehunytam szemeimet.

Lunsia
Örültem hogy végül úgy döntött hogy vissza fekszik és jól esett hogy közelebb bújt hozzám. Vele szemben feküdtem, így figyeltem nyugodt arcát. Nem értettem mi ütött belém mikor hirtelen melegem lett és éreztem hogy ég az arcom. Mielőtt ostobaságot csináltam volna lehunytam a szemem és összehúztam magam.

Anton
Az eddigieknél sokkal szorosabban bújtam hozzá. Jól esett a közelsége és az, hogy Steven kivételesen tényleg nem rombolja le a pillanatot.

Lunsia
Hagytam hogy még közelebb bújjon hozzám ami nagyon jól esett majd újra az arcát fürkésztem. Zavarban voltam és kíváncsi. Nem tudtam miért teszi ezt és ahogy ott feküdtem kicsit elgondolkodtam. Milyen kellemes lenne minden nap így ébredni. De miért érzem ilyen jól magam? Gondolkodtam továbbra is őt figyelve.

Anton
Egy percre elgondolkodtam az érzésen, majd pár percnyi tétovázás után finoman megcsókoltam őt.

Lunsia
Nagyon meglepődtem mikor megcsókolt. Először nem is tudtam mi történik. Tágra nyílt szemekkel néztem rá majd mikor rá jöttem mi is történik lehunytam a szemem és bizonytalanul de viszonoztam csókját.

Anton
Reméltem, nem fog nagyon utálni érte. Lelkileg fölkészítettem magam arra, hogy felpofoz, vagy kihajít a lakókocsiból és visszamegy aludni. Szerencsére egyik sem következett be, csupán egy kis bizonytalanság furakodott közénk. Kissé belemosolyogtam a csókba, majd elhúztam a fejem, hogy a szemeibe nézhessek.

Lunsia
Mikor elhúzódott tőlem nem néztem a szemébe. Nagyon zavarban voltam, és nem tudtam mit tehetnék vagy mondhatnék.

Anton
Enyhén elpirultam, amikor tekintetünk találkozott. Ezúttal tényleg boldognak éreztem magam, s afféle hatalom költözött a szívembe, ami afelől biztosított, hogy még Steven sem tudna közénk állni.

Lunsia
- Ezt miért kaptam? - kérdeztem halkan lesütött szemekkel. Nem értettem a dolgot.

Anton
Vállat vontam
- Csakúgy - válaszoltam egy rafinált vigyorral a képemen.

Lunsia
Először nem tudtam hogy dühös legyek mert szórakozik? Vagy tényleg érez valamit. Majd gondoltam egyet és most én csókoltam meg.

Anton
Hirtelen meleg bizsergés futott végig rajtam, mikor ezúttal ő csókolt meg. Az eperízű ajkakra tapasztottam szám, viszonozva a kedves gesztust, pont ekkor azonban kopogtattak az ajtón.

Lunsia
Bele mosolyogtam a csókba és átöleltem a nyakát pont mikor kopogtak. Annyira megijedtem hogy elengedtem és át akartam ugrani a függő ágyba ki is borultam belőle. - Szabad. - morogtam ahogy megpróbáltam föltápászkodni.

Anton
Amikor át készült ugrani, egyenesen a gyomromba lépett. Hangosan felkiáltottam, mire az aki kopogtatott, feltépte az ajtót és azonnal körbenézett.

Ayren
- Azt hittem már sosem találok... ide - tártam kijjebb, majd beléptem - Mi folyik itt? - pislogtam az ágyon összegörnyedő fiúra, majd az ismerős "állatra".

Lunsia
Szegény Anton nagyon megjárta az én ugrálásomat, én meg a földön kötöttem ki.  - Szia Ayren. Azt hittem más jött. - mondtam majd a fejemet fogva felültem. - Anton jól vagy? Nagyon sajnálom. Nem akartam. - mondtam ahogy mellé másztam Majd akkor esett le ki is jött. - Ayren hogy kerülsz ide? - kérdeztem döbbenten mert nem értettem miért jött.

Anton
- Ja, nagyon! - óvatosan a gyomromra tettem a kezem, és oldalra fordulva összekuporodtam. Bizarr magzati pózt vettem fel, miközben belépett az az idegen csaj. Steven felettünk készenlétben állt.

Ayren
- Üdv, én meg azt hittem egy különös szeretkezési rituáléba kezdtetek bele! - szólaltam meg ismét, gúnyosan, majd elnevettem magam - Sosem voltam későn kelő - válaszoltam egyszerűen, s minden további nélkül beléptem.