Shelter

Lunsia
-Bocsánat.-Mondtam halkan és lehajtottam a fejem. Tovább mentem utánna a földet pásztázva.

- Amúgy az egyik dög sebesített meg? - váltottam témát a feszült csönd után - A Menedékhez megyünk. Ha odaértünk, majd látni fogod, milyen. Én a középtájt lévő kis faházak egyikében kaptam helyet. Van ott egy elsősegély doboz, annak a segítségével látom majd el a sérülésed. Van egy kórház is, de ott sem tudnának többet tenni annál, minthogy kitisztítják.. Max. ha gondolod, kapsz tetanuszt, mielőtt elpatkolnál - húztam széles vigyorra a szám.

Lunsia
-Igen. Nem figyeltem időben és elkapott. Elég erős a harapásuk.-mondtam fintorogva. Kíváncsian hallgattam. -Hé!-morrantam mikor gonoszul rám vigyorgott.

- Az lehet minden bizonnyal - bólintottam egyetértően - Ahova megyünk, békesség van. Én még... nem tudtam hozzászokni, de neked biztos hamar sikerül, legalább is amíg ott tartózkodsz. Nincs túl messze a várostól, ez az ösvény amin gyalogolunk, 10 perc alatt odavisz - magyaráztam, majd elporlasztottam néhány ágat az útból, hogy akadálymentes utunk legyen odáig.

(Grace, a tábort nem lehet látni távolról, csak ha átléptél a kapun/táborhatáron. Amúgy is egy völgyben van, onnan nehezen lógna ki a kémény...A gerincen van kb. a határ, amit az emberek nem tudnak átlépni )) bocsi, tudom, hogy ezeket nem írtam még le)

Lunsia
Még fél karral is gyorsan másztam és onnan figyeltem a nagy épületet.
-Erre van a Menedék? Csúcs. -Mondtam az ágon guggolva. Kicsit elmerengtem hogy milyen lehet ha állandó otthona van az embernek. Majd leugrottam és követtem Ayrent.

[Nem probléma. xD Majd írsz egy rövidke leírást, hogy néz ki a hely? xD Báár már így is van róla némi képem. ]

- Igen, arra. Ez az ösvény egyenesen odavisz - jelentettem ki, majd rá e hederítve tovább sétáltam. Végül megérkeztünk a célhoz.

/persze, gondoltam rá, hogy csinálok majd egy részletes leírást, talán még valami térképfélét is összeskiccelek :DDD/

Lunsia
Gyorsan Ayren után mentem. Kicsit közelebb léptem mert ideges voltam. A kapucnit még inkább a fejembe húztam.
-Itt biztos nem fognak bántani?-kérdeztem halkan. Nagyon ideges voltam. Szinte a hajam is égnek állt.

- Nem, akkor valószínűleg én sem maradtam volna egyben, pedig én gyújtogató vagyok - mondtam komolyan, felé fordulva, majd tovább mentem.
- A házam azt hiszem kicsit odébb van... - tanakodtam el.

Allistair
Egy ideig csendben ültünk, mígnem Carmen kimászott az ölemből és átsétált a lányhoz. A mellső mancsait Eira combjára tette majd felnézett a lányra és szinte kérdőn nyávogott egyet. Mosolyogva figyeltem, kíváncsi voltam mit fog szólni a lány.

Alice
Magamhoz képest későn keltem, majdnem fél kilenc volt. Felöltöztem és rendbe szedtem magam majd kiléptem a kis házikóból. Nem tudtam mit csináljak reggeliig, végül összegyűjtöttem egy kis párát a levegőből, kivontam belőle a vizet és azzal kezdtem játszani a saját faházam ablaka előtt.

Eira
Mikor a macska az ölembe akart mászni, megsimogattam a fejét, de csak nagyon óvatosan, és kicsit elhúzódtam tőle. Nem akartam, hogy ennyire közel jöjjön hozzám, bármennyire is nyugodt volt ő, vagy én is.
Ekkor fölkaptam a fejem, mert harang zengett, szinte a fejünk fölött. Elkészült a reggeli, nem kellett mondani, anélkül is tudtam, hogy ez az evésre hívó hang. A fiúk, akiket addig figyeltem, most elkapták a labdát, és nevetgélve megindultak fölfelé a pályáról, a kőházhoz.

Jasper
Korán keltem, nem sokkal nyolc előtt, és úgy döntöttem, lemegyek a tóhoz. A jéghideg vízbe nem mentem be...De futottam egy keveset, és tornásztam is, majd az egyik fához mentem. Könnyedén másztam föl rá, szinte minden reggel megcsináltam ezt. Jól esett reggel a mozgás, felfrissült tőle az agyam. Mikor a többiek is kijöttek, pár másik sráccal kimentünk kosarazni az egyik pályára. Jól szórakoztam, és mire megszólalt a reggelit jelző harang, kellőképp éhes lettem.

Allistair
Amikor megszólalt a reggelit jelző harang, végignéztem a termen, majd felálltam.
-Megvárunk kint. Mi már úgyis reggeliztünk! - mosolyogtam Eirára, majd intettem a fejemmel Carmennek aki ennyiből is értett és leugrott a lány öléből.

Eira
- Rendben. - mondtam egy futó, udvarias mosollyal, majd mikor a férfi kiment, kerestem egy olyan asztalt, ami kellőképp a szélen volt. Egy sarokban, egy kis, négy személyes faasztalnál állapodtam meg végül, reméltem, hogy senkinek nem ültem a helyére.

Jasper
Ahogy sétáltam az étkező felé, észrevettem Alice-t. A lány kék haját már messziről fel lehetett ismerni. Elmosolyodtam és odakocogtam mellé.
- Jó reggelt! - köszöntöttem vidáman.

Alice
Amikor megszólalt a csengő, elpárologtattam a vizet amivel eddig szórakoztam majd elindultam az étkező felé. Út közben Jasper is mellém szegődött.
-Jó reggelt! - köszöntem vissza neki, halványan elmosolyodva.

Jasper
- Hogy vagy? - kérdeztem jókedvűen. - Kíváncsi leszek, ma mi a reggeli. Fogadtunk Zack-el, hogy megint tojásrántotta lesz. Ő azt mondta, hogy nem, mert az már volt ebben a hónapban, de ő még csak fél éve van itt, nem tudja, Bertha hogy szokott főzni. - villantottam egy széles vigyort. Már a zsebemben éreztem a nyereményemet.

Alice
-Miben fogadtatok? - kérdeztem kíváncsian. Közben hol a fiút néztem, hol a földet a lábam előtt.

Jasper
Vállat vontam. Mivel a táboron belül pénzben nem nagyon tudtunk fogadni - nem volt munkánk, így pénzünk sem -, általában kreatívnak kellett lennünk. Voltak, akik kajában fogadtak, de mi ennél ötletesebbek voltunk.
- Ha nyerek, a holnapi reggelinél fölveszi a csirkesapkát.
Az a sapka a tábor egyik legkedveltebb darabja volt, legalábbis a fiatalok körében. Még évekkel ezelőtt valaki heccből vette, azóta igen sok rituálé öveződött köré, főleg a beavatásokkal. A fiúk rendszeresen úgy avatták be az új tagokat, hogy valamilyen feladatot kellett végrehajtania az újoncnak, és "jutalmul" egy éjjeli gyűlés alatt viselhette a csirkesatyit. De a nyári napfordulós zászlókeresés vesztes csapatának kapitánya is evvel a fejfedővel mondta el a "gyászbeszédét" minden évben, és a rituálék listája egyre csak bővült az idővel. Zack azért utálta annyira a sapkát, mert az ő testét helyenként - a karján, hátán, mellkasán - fehér toll és pihe takarta, és néha reggelente úgy ébredt, hogy szárnyak vannak a karjai helyén. Ilyenkor általában fél napba is beletelt, mire a kezei visszaváltoztak, és kihulltak a tollak. Titkon reméltem, holnap is ez fog történni, nem gonoszkodásból, csak szerettem ilyenkor ugratni őt.
- Ha vesztek, holnap délután sellőjelmezben átúszom a tavat. - vágtam egy furcsa arcot, félig vigyor, félig valamiféle fintor volt. Igen, Zack általában egész kreatív társnak bizonyult, ha fogadásra került sor.

Alice
Ezen halkan felneettem.
-Azt megnézném... - jegyeztem meg, de aztán hozzátettem - De szurkolok hogy te nyerj! - mondtam miközben beléptünk az étkezőbe.

Jasper
Ahogy beléptünk az étkezőbe, megcsapta az orrom Bertha tojásrántottájának jellegzetes, mennyei illata, és széles vigyor ült ki az arcomra.
- Ezt nem hiszem el! - hallottam a hátunk mögül Zack hangját, de még ő is röhögött.
- Holnap ne felejtsd a sapit, csibe! - kacsintottam rá, mire kaptam egy gyönyörű grimaszt, és egy haveri "jó'van, mennyél az útból!" féle odébb lökést. Ezután odasétáltunk az ételkiadóhoz, ahol Bertha mindenkit mosolyogva fogadott, és tett egy adag tojást a tányérunkra. Mosolyogva sétáltunk az asztalunkhoz, és leültünk. Velem szemben ült Alice, a többi helyre pedig egy nagyjából velünk egy idős vegyes, fiú-lány csoport, a legtöbbjük a föld, víz vagy levegő elemű, valamilyen formában. Persze, változó volt, kinek milyen képesség adatott meg, na és persze milyen mennyiségben és formában, de azért egész jól meg lehetett határozni, ki melyik elemhez tartozik. Voltak mondjuk furcsa esetek, például Zack, nála kicsit bonyolultabb volt a dolog. A mutációkat mindig nehezen soroltuk be, voltak is viták, hogy ő akkor most föld vagy levegő eleműnek számít-e, mivel különösebb ereje nem volt, ami bizonyíthatott volna, legalábbis egyenlőre nem mutatta még jeleit. Furcsa, de mint minden közösségben, itt is működött a "klikkesedés", és a tűz elemesek sokszor nem csíptek minket. Igazából fogalmam sincs, miért, ez csak...így volt, és kész. Szerettem is ezt a témát, sokszor beszélgettem róla Alice-el, vagy másokkal. Unalmas óráinkban különböző elméleteket gyártottunk, volt, hogy gyűlések alkalmával, ha épp nem volt jobb dolgunk, megpróbáltunk válaszokat keresni, persze nem sok sikerrel. Egyfajta rendszerünk azért már volt, aminek segítségével előszeretettel "soroztunk be" embereket egy-egy elemhez. Ez viszonylag könnyű volt, főleg azokban a különleges esetekben, mint amilyen a lányé, vagy az enyém, mikor valaki majdnem teljes hatalommal bír az elemére, de ez mondhatni ritkaságnak számított. Volt egy kislány a táborban, aki képes volt beleolvadni a fákba, egy másik fiú pedig bárhonnan erős indákat tudott növeszteni, amiket irányított, de nem volt más, aki úgy kezelhette volna a föld elemet, mint én. Persze, voltak a "meghatározhatatlanok" is, telepaták, telekinetikusok, alakváltók, mágnesesek, bár utóbbi kettőért lobbiztam, hogy ő a föld elemhez tartoznak. Mindenesetre, jó móka volt ezzel foglalkozni.
Most is egész jól elbeszélgettünk, mikor észrevettem a fehér hajú lányt a sarokban. Jól elbújt, mégis kiszúrtam, mert még nem láttam itt. Feszélyezetten tekintgetett körbe, és alig nyúlt a reggelijéhez.
- Hé...Nézd csak! - böktem meg Alice-t az asztal alatt, tekintetemmel az újonc felé bökve.

/hajaj.....asszem ebbe most belemerültem, bocsi xDDDD akkor ezt is beleteszem majd az "ajándékcsomagba". szerintem tök érdekes :"))))))))) /

Lunsia
-De rajtad nem látszik hogy más vagy. -Mondtam halkan ahogy nézelődtem. Alig akadt valaki, vajon hova tűnhettek?
-Hol vannak az itt lakók? Vagy itt ilyen kevesen laknak? -Kérdezgettem Ayrent. Nem tehettem róla a macska kíváncsiság előtört belőlem. Bármi feltudta kelteni az érdeklődésem. Nem akartam felbosszantani de én már csak ilyen vagyok. A cirkusznál is sokat mondogatták hogy bosszantó vagyok. De nem zavart. Próbáltam mindíg jókedvű lenni. Annak ellenére is hogy az emberek között nem lehetek önnmagam. Mindíg arra gondolok hogy milyen hálás vagyok amiért mama és a társulat befogadott. Nélkülük már rég nem élnék.
-Ayren... Ugye itt nincsenek kutyák?-kérdeztem kicsit félve. A cirkusz kutyáit már megszoktam ahogy ők is engem, de a többi amivel életem során találkoztam, hát azok mind szét akartak tépni. Példa rá a mai két fenevad.

- Ja, mert emberek közt születtem egy nyomor negyedben - mondtam cinikusan, és elvezettem az otthonomig. A faház sokkal barátságosabbnak hatott, mint a miénk a lassan penész ette falaival, a betört ablakokkal, a rossz szigeteléssel, szegényes berendezésével. Ez a kis viskó szépen festett a világos - talán bükkfából készült - bútoraival, a polcokkal, rajta rendezetten sorakozó könyvek, s még sok mással egybe véve. Amint megérkeztünk, beléptem és az ágyhoz léptem. Az elsősegély dobozt jól elérhető helyen találtam meg alatta. Elővettem, majd kinyitottam és elkezdtem kiszedni belőle a dolgokat.
- Rolo le, pofa be - szóltam be, végül sóhajtozva megválaszoltam a kérdéseket - Pár napja élek itt, nem tudom, mennyien vagyunk, de azt igen, hogy talán már reggeli van és ha nem akarsz éhség miatt kimúlni, akkor gyere velem! Amúúúgy szerintem sokan lehetnek még itt rajtunk kívül. Nagyon sok - az enyémhez hasonló - házakat láttam, meg kb. 10 embert, ami jó jelnek számít.

Lunsia
Mikor bevitt a házba körbe néztem. Minden tágas volt. Nem úgy mint a lakókocsiban. Ott mindíg szűkös a hely. Nem túl kényelmes a függő ágy. Kellemes a hely légköre. Minden nyugodt.
-Reggeli? -Lepődtem meg. Hirtelen megkordult a gyomrom. Kicsit elszégyeltem magam és füleimet szinte teljesen fejemre lapítottam. Hagytam hogy ellássa a karom amiben éreztem hogy elmozdult a csont. Ebből sejtettem hogy eltört.
-Bocsánat. Tudom túl sokat kérdezem, de minden érdekel. Jóformán eddig a lakókocsi vagy épp a tábor volt az otthonom. Tudod engem elhagytak a szüleim mert így nézek ki. -mondtam a földet bámulva.

/oké sürgetem azt a táborleírást....hétvégén mindenképp fölteszem!/

[Eh, oké....! x'D]

Ööh...

- Uhum! - mondtam halkan, ahogy egy fertőtlenítős vattával végigtörölgettem a kezét és lekötöttem a sérülést.
- Tényleg? - megálltam abban amit csináltam és ránéztem. Nem mutattam ki a döbbenetem.

(Grace, te mióta vagy a táborban? h-h még nem fedezted föl a menzát? xDD)

[Öhm, pár napjaaa... Lehet jobban járok, ha azt a részt javítom. De előtte pm.. xD]

Lunsia
A fertőtlenítő kicsit csípett és a karom nagyon sajgott de próbáltam nyugton tűrni.
-Érdekes hely lehet ez a Menedék. És milyen hatalmas. -mondtam ahogy a padlót fixírotam.
-Igen. Még nagyon kicsi voltam. Nem sokra emlékszem. De Lucy mama a csapat jövendőmondója magához vett és ők neveltek fel. A nevemet is tőlük kaptam. A cirkusz két tigriséről. -Mossolyogtam rá. Jól esett valakivel beszélgetni. Megnyugtatott.

Alice
Elgondolkodva ettem a reggelimet amíg a többiek beszélgettek. Aztán amikor Jasper megbökött, felkaptam a fejem. Arra fordultam amerre mutatott és szinte azonnal megláttam az idegen lányt. Pár másodpercig figyeltem majd visszafordultam a fiúhoz.
-Látom ... - közöltem vele egyszerűen. Nem tudtam mi mást mondjak.

Jasper
- Új lány. - mosolyodtam el. Szerettem, mikor újak jöttek, valami érdekesség a Menedéken belül... - Hé, szerinted milyen képessége lehet? - kérdeztem még mindig a fehér hajú jövevény felé figyelve, persze nem bámultam. Általában a képesség, az foglalkoztatott leginkább, valahogy ez volt a legizgalmasabb mindig, mivel eddig még sosem volt, hogy két embernek ugyanaz a képessége legyen.

Alice
Még egy pillantást vetettem a lányra, közben pedig elgondolkodtam.
-Nem tudom ..... De talán nem tűz elemű - mondtam végül, a második mondatnál halványan elmosolyodva.

Jasper
Elvigyorodtam. Elnézve a hófehér hajat, világoskék szemeket és világos bőrt, valahogy egyet értettem Alice-el.
- Igen, igazad lehet. - nevettem. - Hé, reggeli után lenne kedved odamenni hozzá? - kérdeztem.

Alice
-Odamenni? - kérdeztem vissza kicsit félénken -Hát ..... jó, menjünk! - egyeztem bele végül.

Jasper
Mosolyogva bólintottam, ezután rendesen beszélgettünk és ettünk tovább, persze a társalgás az újoncról ment. Találgattunk, meg ilyesmik. Mikor megettünk mindent, kivittük a tálcáinkat a gyűjtőhöz, és elindultunk volna megkeresni a fehér hajú lányt, de már nem láttuk sehol, úgyhogy egy kisebb csoporttal lesétáltunk a tóhoz, leültünk a parton, és ott beszélgettünk.

Alice
Reggeli után nem találtuk meg az újoncot, de nem csináltunk belőle nagy ügyet. Lemntünk a tóhoz és ott múlattuk az időt. Én csak ritkán kapcsolódtam be a beszélgetésbe, nem igazán volt hosszászólnivalóm a dolgokhoz. Inkább a vízzel játszottam.

- Igen, egy párszor el is tévedtem. Nekem túl nagy, de jobb annál, mint ahonnan... én jöttem - mondtam halkan, végül elpakoltam a szereket és felegyenesedtem.
- Szóval két tigrisről neveztek el? Az nem rossz, ráadásul ők a kedvenc állataim. Kis korom óta szeretem őket - feleltem elmélyedve gondolataimban.

Lunsia
Érdeklődve hallgattam amit mond de nem mertem megszólalni nehogy még jobban kihúzzam a gyufát.
-Köszönöm. Igen. Két fehér szibériai tigris. Nagyon gyönynörűek. Szeretnéd őket látni?-kérdeztem ahogy törökülésben ültem a kanapén. A mama így is mérges lesz de talán ha Ayren ott lesz megenyhül kicsit.

Egyelőre nem érdekelt különösebben Lunsia, de úgy gondoltam, azért beszélgetek vele, mert rájöttem, hogy az elmúlt kis idővel még senkivel sem próbáltam. Elvégre az a célom, hogy átlagosan éljek. Mi az ahhoz vezető út, ha nem az ismerkedés?
 - Uhum - bólintottam az ajtóhoz lépve - Reggeli után mehetnénk...

Lunsia
Ayren kicsit furcsa volt számomra. Egyszer elutasító de aztán még is beszélgetni kezdünk. Mondjuk nekem nem számított. Jó volt vele lenni ez alatt a kis idő alatt. És hé! Segített rajtam.
-Reggeli!- pattantam fel és szaladtam a nő után. Pulóverem kapucniát megszokásból a fejemre húztam és farkincámat is elrejtettem.

Csak azért viselkedtem így, mert még nem sikerült teljesen kiigazodnom magamon. Mások sem tudnak, mert legtöbbször komornak látnak, ritkán meg megered a nyelvem és beszélgetésbe elegyedek másokkal. Lunsiaval egész könnyen elbeszélgettem ahhoz képest, hogy egy ideje egy rendes mondatot sem tudtam kinyögni, csak akkor, ha rákényszerítettem magam.
- Itt amúgy.. nem kell azt a fejedre húznod - mutattam a kapucnira.

Lunsia
Mikor a kapucnira utalt oldalra pillantva gondoltam egyet és levettem a pulóvevem. Sose szerettem a bő ruhákat mert csak azért kellettek hogy elrejtsem az extra ''kiegészítőket''. A sötét bő pulóver alatt világos rózsaszín póló volt. Szerettem az élénk színeket. A pulóvert azért magammal vittem de út közben kényelmesen kinyújtóztattam a tagjaimat.

/kora tavasz, reggel, még elég hűvös van. vastag pulcsis idő, csak mondom )))/

(am én 10 fokban is pólóban vagyok de ha akarod javítok rajta.)

Elvezettem őt a menzáig, remélve, hogy ott nem élénkül fel a lány. Már most olyan, mintha egy energiabomba lenne.

Allistair
Türelmesen várakoztam az étkező előtt Carmennel. Zsebretett kézzel ácsorogtam és közben ismét körbenéztem. Megkerestem azt a faházat amelyben egykor laktam. Vajon most kié? - futott át az agyamon a gondolat. Szinte teljesen elvesztem a nosztalgiázásban, csak arra lettem figyelmes hogy Carmen hirtelen elszalad az étkező ajtaja felé. Odafordítottam a fejem és megláttam hogy Eira jött ki.
-Akkor indulhatunk? -kérdeztem tőle miután közelebb léptem.

Lunsia
Útközben meg-meg álltam nézelődni. Érdekesnek találtam a helyet. Nem zavart a hűvös idő. Ennél rosszab is volt már.

/dehogyis, nekem nem gond, csak gondoltam, szólok! :DDDD nekem is van olyan ismerősöm, aki képes két fokban is pólóban mászkálni/

Eira
- Persze. - bólintottam, és odasétáltam a férfi mellé. Közben folyton a lábamat kellett néznem, mert nem akartam rálépni a cicára.

/franc, ez most nem megy xd pedig annyira szeretem Allit!<3 /