Shelter

Anton
- Ön hiú reményeket kerget - jelentettem ki végül a férfit figyelve. Hallottam a hangján, mennyire reményvesztett, akkor főleg, amikor ismét szóba hozta az állami programot. Némán megcsóváltam a fejem. Én tudom, hogy igazam van, nem mindenkin tudnak segíteni. Ha vissza is kapja az érzékeit mondjuk műidegvégződésekkel, akkor sem lesz már a régi. Nem tudom pontosan hogyan vállt ilyenné, de legyen az bármi, egy ahhoz hasonlóan erős impulzus kellett volna ahhoz, hogy helyre rázzam. Mert láttam, amilyen makacs, nem fog egykönnyen rám hallgatni, így egyelőre feladtam a próbálkozást. Hagyva, had tegye azt, amit szeretne.
- Nem, csak úgy látsz.... No mindegy, inkább menjen a francba - feleltem zsebre vágott kezekkel könnyedén, majd a macskalányhoz sétáltam. A kísértet időközben visszatért mellém, de éreztem, hogy legszívesebben a Vasember után menne.

Lunsia
Figyeltem ahogy közelebb sétált hozzám, és én a tetőről figyeltem őt. Majd lassan és óvatosan lejöttem a tetőről. 
- Szia Anton. - készöntem neki halkan. - Mi járatban?

Anton
- Igazából hozzád jöttem volna, csak láttam, hogy azzal a fószerral beszélgetsz - vontam vállat, majd nekidőltem a háza falának, és annak mentén leültem, felhúzva egyik lábamat.
- Makacsabb ez az alak, mint gondolkodtam...

Lunsia
Leültem mellé csak én mindkét térdem felhúztam és arra támasztottam az államat. 
- A tetőn ültem mikor oda köszönt. - mondtam halkan. - Köszönöm hogy meglátogattál. Sikerült az esti előadás?  A mama nem keresett merre vagyok?- kérdeztem tőle.

Anton
- Áh, értem - feleltem szűkszavúan, rápillantva. Mellettem ült, felhúzott térdekkel - De, szeretne még látni mindenképp, mielőtt továbbállna a társulat. Ami meg az esti előadást illeti, sikerült, bár elég fura ez a helyzet... Nem gondolod?

Lunsia
- Majd talán el látogatok este. - mondtam halkan. - Igen tényleg fura. Túlzottan is. - tettem hozzá.

Anton
- Szuper! - feleltem halkan, ezután csendben maradtam. De még mennyire, értettem egyet magamban a lánnyal.
- Szerintem is, úgy érzem, mintha szerepet cseréltünk volna. Én hamarosan továbbállok.. Te meg már biztosan itt maradsz, eltaláltam?

Lunsia
- Igen biztos.- mondtam halkan. - Meg kaptam ezt a házat, úgy hogy van otthonom is már. - tettem hozzá.

Victor Stone

Victor bent volt  lakásában. Mögötte az ajtó vissza volt helyezve. Most egy darabig kivehető ajtót fog használni. Még hallotta mit mondtak kint, de nem érdekelte. Program. A program az egyetlen egy esélye hogy újra ember legyen. És akkor jelentkezni fog. Ember akar újra lenni. Nem pedig Vasember.Sóhajtott. tovább ment az előszobába ahol öreg cipőjét levette és csak félre dobta egy cipős állvány aljába. Az állvány tetején egy boríték volt. Meg fogta a borítékot majd kinyitotta.

Victor,
A új szomszédod van, és neki kell segítened. Lunisanak hívják. A lakás melletted az előző lakos elégé tönkre tette ezért hiányzik pár bútor amit majd beszállítunk, de a lakás pincéjében van egy szekrény amit tudna használni, vidd fel neki.
És kérlek próbálj meg vele meg barátkozni.

Elder

A levél végére fejét fogta. Az előző remek bemutatkozó után remek lesz vele dolgozni.  Nincs más választása, nem kap fizetést mert rendes állást nem tud betölteni, a jelenlegi kinézetével, de akár hova puszta erő kell hívják vagy küldik oda hogy kisegítsen. legtöbbször a vezető rendezi el de van már egy kettő ember aki el hívja őt. De most is csak a vezető jó akaratából él , így nem mondhatja vissza bármit kér tőle. Újra felvette szakadt cipőjét, ajtó kiemelte helyéről, kiment, majd vissza tette helyére.  Érzéstelenül a férfire nézet egy pillanatra majd  rá Lunisára.

- Lunisa, a pincédben van egy szekrény amit tudsz használni. A többi bútor hamarosan meg érkezik. A vezető utasított hogy hozzam ki a pincédből a szekrényt és oda tegyem ahova szeretnéd a házadban. 
Mondta a macska lánynak, és várt.

Lunsia
Fölnéztem Victorra, és kicsit elgondolkodtam. Na igen nem teng túl a hát a bútoroktól. Az előző lakos igen csak tönkre vágta a helyet. Mondjuk mindent meg lehet oldani ha nagyon akarja az ember. Gondolkodtam majd fölkeltem.
- Rendben akkor menjünk. Anton majd este találkozunk, gy is beszélni akarok még a többiekkel. Szia. - köszöntem el tőle majd elindultam Victorral a pince felé.

Victor Stone

Victor követte a lányt házba. A Ház teljesen üres volt a bejáratnál, és falon néha néha lehetett látni karcolás nyomott. Nyugalommal nézett végig.
- Tudod hol a pince bejárat?

Lunsia
Az előző tulaj inkább a bútorokon tölthette ki a mérgét, mert a házban nem voltak bútorok. Bár meg voltam nélkülük. A függőágy igen kényelmes és már hozzá szoktam az évek alatt. 
- Nem, igazán. - válaszoltam neki a tarkómat vakarva.

Victor Stone
Sóhajtót.
-Előző lakosnak csápok nőttek ki a hátából. Nem tudta irányítani. - Kezdte elmondani ahogy a lépcsőhöz ment. a lépcső az elő szoba véégn volt jobb oldali falnál. A lépcső alatt egy kisebb ajtó volt, ami egy kis spájz szerű szoba volt, az alján egy csapó ajtóval. -  Mindig azt mondta hogy saját akaratuk van. - Kinyitotta az ajtót. - Már végén már levágta őket. De vissza nőttek. - folyatta ahogy le menta lépcsőn -  És itt vettet véget szenvedésének. - fejezte be ahogy fel kapcsolta a villanyt. egy poros és koszos pince volt. a szoba közepén egy fa gerenda futott végig, és  a gerenda alatt egyik falnál volta szekrény. 
-Hova vigyem majd? - kérdezte míg oda sétált a szekrényhez.

Lunsia
Döbbenten halgattam végig a történetet, és nagyot nyeltem a végén. Most már értem miért is ilyen nyomasztó ez a hely. Valamit ki kell majd találnom hogy feldobjam a házat. Gondolkodtam.
- A hálószobába, ha nem baj. - mondtam egy óvatos mosollyal, mert elő fordult hogy valaki vicsornak nézte a mosolyom, bár akkor elő törtek a macska ösztöneim is.

Victor Stone
-Az egész környék elég nyomasztó - mondta mintha a gondoltatott olvasott volna - ebbe az utcába tesszik minden speciális embert aki másképpen néz ki mint egy ember, abban a reményben hogy legalább egymásban társaságra találnak. - mondja monoton, majdnem gépies hangon mintha már begyakorolta volna - De hát nehéz ismerkedni ha szégyenled a külsődet. És itt pontosan az van. De legalább nem nézzük le egymást. - a Végre probált egy gyenge mosolyt mutatni. 
- ÉS nem baj elviszem oda - mondta és rá nézett a nagy szekrényre. olyan magas volt mint ő, de persze kétszer olyan széles. és a régi tömör fából készült. Bár neki nem lesz nehéz.  Victor próbál fogást keresni rajta, de nem igazán talál ezért a át karolja a szekrényt hogy és magára dönti így próbálja meg emelni.

Ahogy meg mozdult a szekrény, Victor nem vette észre hogy a szekrényt a gerendába ütötte. Egy pillanat volt. gerenda falból kiszakadt. először az a fele amelyik a szekrénynél volt. Szekrényt eltalálta és darabjaira tört. Majd Viktor arcba találta. Victor elkapta gerendát, de ekkor szakadt ki a másik vége. Lunisa felé esett.  Vcitor utolsó pillanatban tartotta meg a gerendát.
- Jól vagy?! - ordította aggódó  hangon.

Lunsia
- Amúgy sem nézle itt senki a másikat. Sokat járok fent az étkezőben vagy a könyvtárban. Az időm nagyrászét olyan helyen szoktam tölteni ahol sokan vannak. - mondtam nyugodtan. - Köszönöm. - mondtam neki és láttszott rajta hogy gondolkodott, hogy is vigye fel a szekrényt, de hirtelen megsérült a gerenda és az eltalálta őt, majd a másik vége felém indult meg. Hirtelen félre ugrottam, és egy másik gerendán landoltam, füleimet hegyeztem. és kissé idegesen néztem körbe. - Én jól vagyok. És te?

Victor Stone
-Meg se éreztem. - válaszolt. És igaz is volt: nem érzett ebből semmit. egy mázsás gerenda csapta arcba  de semmit sem érzet. Arról sem hogy a súlya meg se kottyant neki. Szépen óvatosan letette a gerendát földre. Rá nézett a már darabokban lévő szekrényre.
- Hát ebből is már csak tűzifa lesz... - morogta.

Lunsia
Csak hallkan felnevettem mikor a szekrényről beszélt. 
- Semmi baj. - mondtam a szekrényre utalva. - Ezek csak tárgyak és azokat lehet pótolni. - mondtam és lejttem a gerendáról amire menekültem.

Victor Stone
-Majd jönnek az újak, és ezt is ki kell majd javítani - mondta és nézte a gerendát.
-Mindenesetre  én készen vagyok. Gerendát arrébb rakom.- mondta és fél kézzel meg emelte a gerendát és arrébb rakta falhoz ahol nincs útban.
-Na most kész - ahogy ki mondta , hangosan korgott  a gyomra. Reakcióként morgót.
-Lehet vasból vagyok, de még mindig kell a testemnek az étel. - mondta és elindult a pince kijárathoz. mielőtt elindult volna fel vissza nézett a lányra.
-Dzsinn bárjába megyek. Jössz?

Lunsia
Mosolyogtam mikor meghallottam a gyomra korgását. 
- Az merre van? - kérdeztem tőle mert azt a helyet nem ismertem.

Victor Stone
-Nem messze innét. Az utca végén a kereszteződésnél. Népszerű hely. Dzsinn nagyon jó szakács lett. 
válaszolt.

Lunsia
Kicsit megnyugadtam hogy nem kell elhagyni a menedéket, ezért csak bólintottam. Kíváncsi voltam a helyre. Ezért vele tartottam.

Victor Stone
Miután elhagyta pincét, és a lakást, Victor elindult az után a bár felé, remélhetőleg Lunisa mögötte. Tényleg nem ment messzire csak az utca végére ami egy kereszteződés volt, és az egyik sarkon ki volt írva nagy táblára hogy Dzsinn büféje. Az épület 2 emeletes faház volt, második emeleten egy erkély ahol asztalok és székek vannak kitéve meg terítve. Már voltak ott páran. 
- Ez az a haj - mondta Victor ahogy oda ment az ajtóhoz és be nyitott.
-Héj Dzsinn! Megjöttem és hoztam egy vendéget.- mondta hangosabban magát, amire mindenki oda figyelt. De csak egy hang válaszolt.
-Victor! Ne ordibálj! Nem vagyok süket!- ordította vissza egy hang a pult mögül. és ugyan arról a helyről egy  rézbőrű fiatal férfi emelkedett ki. Lángoló hajjal. Szó szerint lángoló hajjal. Tűz volt a haja helyén. egy egyszerű fehér chef ruha volt rajta.
-Mégis te ordibálsz. - válaszolt Victor mikor oda ért a pulthoz. 
-Ne szövegelj nekem, mert nem kapsz semmit akkor.
-Én is örülök hogy látlak. - válaszolt Viktor.

Lunsia
Kicsit meglepődtem a nagy kiabálásra mert kicsit érzékenyen érintete a füleimet. Victor mögött voltam és a helyet figyeltem. Kíváncsi voltam rá és a macska ösztönök dolgozni kezdtek bennem.

Victor Stone

A kis étterem kellemes érzést keltett. Még délelőtt volt, így nem sokan voltak, de páran így is betértek kávéra vagy teára és újságot olvastak. A teremben a legtöbb bútor egy kerek sötét barna fából készült asztal volt, és ugyan olyan fából készültek a 4 szék ami minden asztal körül volt. A falak alja fás díszből álltak míg a felső része egy melegséget árasztó halvány vörösre volt festve, és  keretezett képek lógtak egyes helyeken. A pult ami mögött Dzsinn állt, kicsit kilógót a fémes vázával és kinézetével, de látszik hogy ügyelt hogy terítőkkel próbálja bele illeszteni az étterem esztétikájába. A pult üveg falas volt, és az üvegen túl sorakoztak ételek sokasága, és még mind gőzölgött egy kicsikét.  A pult jobb oldalán voltak tálcák, evőeszközök, és szalvéták, míg a bal oldalán egy kisebb hűtő üdítőkkel és pénztár. A pult mögötti falnál volt egy nagy tükör, de polcok voltak előtte és a tárgyak rajta, mint az alkoholos üveg, poharak és tányérok eltakarták, így nem igazán sértett senkit. A szoba bal falánál volt egy fel felé menő lépcső.

Az emberek akik voltak vagy párban voltak és kellemesen beszélgetek egymással, vagy egyedül és olvastak vagy valamit írtak, de mind nyugodtnak látszott, hiába a kiabálás a két egyén között.

-Dzsinn, lehetne e kis hölgy a vendégem ma? - kérdezte Victor.
-És miből akarod fizetni? munkád sincsen. - válaszolt Dzsinn hátat fordítva Victornak, nyúlt egy pohárért. 
-Mit kéne elvégeznem érte? 
- Kezdek kifogyni a ginből. Holnap jön egy új szállítmány, de nem tudják idehozni mert a kocsi túl nagy hogy beférjen ide. Kettő ládával rendeltem.
-Rendben van. Mikor és Hol? 
-Holnap 10 órakor, a menedék bejáratnál lesznek, nem tudod eltéveszteni. - Mondta és vissza fordult egy mosollyal az arcán. - Szóval mit adhatok nektek?

Lunsia
Még bezsélgettek végig néztem a helyen. Nagyon jó kis helynek nézett ki. A hangulat is nyugott volt és kezdtem jólérezni magamat. Mikor meghallottam hogy meg akart hívni kicsit meglepődtem.
- Ugyan nem szükséges meghívnod. - próbáltam hárítani a dolgot. Nem akartam senkinek gondot okozni.

Victor Stone
-Már késő meg vagy hívva. - válaszolt Dzsinn Victor helyet. 
-Hallottad a főnököt. - Mondta Victor - Szóval kérjél akármit.  én most csak Teát kérek egy kis párolt hússal, és egy kis rizzsel. Semmit sem reggeliztem szóval éhes vagyok kicsikét. - válaszolt a  miközben rá könyökölt a pult fémes részére. enyhe karcolás hangot adott ki magából, de Victor rögtön fel emelte és és meg nézte a helyet ahol könyökölt. Szerencsére semmi gond nem volt. Sóhajtott.
-Nem tudom meg szokni hogy nem könyökölhetek már oda ahova akarok....

Lunsia
- De... - próbáltam ellenkezni de még sem sikerült. Nagyot sóhajtva adtam meg magamat. - Én csak egy kis párolt zöldséget kérek. - mondtm hallkan. Majd Victort figyeltem, majd a földet pásztáztam. Kissé elszomorított Victor helyzete mert én is úgy éreztem magam mint ő. Egy szörnynek akit sehol sem fogadnak el. Csak hogy nekem a viselkedésemmel is gond volt. Nem voltm kiszámítható és ha a macska ösztönök elő törtek sose lehetett tudni mi is fog történni. Veszélyes voltam másokra nézve és jobb volt hogy a menedékben voltam.

Victor Stone
-Rendben! Mindjárt adom is! - mondta Dzsinn lelkesen, és szedte le a tányérokat hogy kiszedje az ételt.
Victor meg kerülte Lunisat, és kivett kettő tálcát, és evő eszközöket tett rá, majd egyiket Lunisának adta.
-heh...Szép hely kár hogy ilyennel kell elrontanod. - mondta Victor Dzsinnek.  
-Te ne panaszkodj. Nincs pénzem kiszolgáló lányt fel venni szóval nincs más választásom. - válaszolt Dzsinn Victornak. 
Mire Victor vissza ballagott a pult másik végbe, Dzsinn már kiszedte az ételeket és rá tette a tálcákra. 
-Kivétel ha szeretnél kiszolgálónak jelentkezni. - mondta egy idióta vigyorral a száján dzsinn. 
- Persze! Tök édi leszek  kis szoknyában és tálcákkal a kezembe szaladgálni az asztalok közzöm. - mondta túl artikulált édi lány módra. - Kösz nem. - vissza térve normál hangnemére.
- Az édi szoknya vár rád, ha meg gondolod magad! - kuncogót Dzsin. 
Victor elvette a kis hűtőből a teát, és elindult egy asztalhoz és le ült hozzá. A szék egy Reccs hangot adott ki de kibírta a súlyát.

Lunsia
Átvettem a tálcát és továbbra is csendben figyeltem a beszélgetésüket. Mikor a szoknyáról beszélt Victor kuncognom kellett de próbáltam nem feltűnő lenni. Viccesnek találtam a dolgot és sajnos vizuális tipus voltam így el is képzeltem a dolgot. 
- Esetleg én segíthetek. - mondtam hirtelen hogy tereljem a gonolataimat.

Victor Stone
Victor és Dzsinn meglepődve néznek rá Lunisára, de Dzsinn hamar mosolyra tér.
-Az remek lenne! - mondta Dzsinn - Amúgy bocsáss meg el is felejtetem bemutatkozni. Denzel vagyok, de mindenki csak Dzsinnek hív. És tényleg jól lenne egy kis segítség. sajnos fizetést nem tudok ígérni, de ételt tudok neked biztosítani, és bármi borra valót kapsz tiéd lehet. 
- Vigyázz vele! egy igazi rabszolga hajcsár! - mondta Victor és ivott a teájából.

Lunsia
- Lunsia vagyok Lunsia Nexus. Nagyon örvendek. - mutatkoztam be én is. - Ugyan azzal nincs semmi baj. Legalább elfoglalom magam és nem csak téblábolok egész nap. - mondtam mosolyogva. Majd Victorra néztem mikor megszólalt. Nem ijedtem meg mikor figyelmeztetett. Jól bírtam a strapát és hozzá voltam szokva a kemény munkához.

Victor Stone
-Fantasztikus! - jelentette ki Dzsinn - akkor holnap kezdesz! 10-től agyunk nyitva este 10-ig. 
Majd Victorra nézett.
- És csak veled vagyok ilyen kedves, eddig sosem fizettél egy étkezésedért sem. 
-Helyette a személyes rabszolgád vagyok? 
-Pontosan. - helyeselte Dzsinn.

Lunsia
- Rendben. - mondtam mosolyogva ahogy leültem Victorral szemben. Kicsit elmosolyodtam a társalgásukon. Már egy ideje ismerhették egymást. Azért örültem hogy sikerült munkát találnom még ha fizetést nem is kaptam, érte. A cirkuszban sem azért dolgoztam hogy bénzem legyen. Hálás voltam Mamának és a többieknek hogy befogadtak, és mással nem tudtam volna meghálálni.

Victor Stone
Victor már evet a húsából, mire Lunisa leült. Victor észre vette a mosolyát.
-Dzsinn volt aki rám talált a városban. - mondta mi után lenyelte a falatott.
-Mai napig nem tudom hogy... kapcsolta ki a tűz haját. - morogta.

Lunsia
Nyugodtan láttam neki az evésnek, és kzben hallgattam Victor magyarázatát. 
- Szerencsés vagy hogy ilyen barátra találtál. - mondtam miután lenyeltem a falatot. - Engem egy vándorcirkusz jósnője találtmeg az utcán. A szüleim elhagytak amint járni tudtam. Úgy hogy ők bfogattak és felneveltek. - mondtam a tányéromat figyelve.

Victor Stone
-Te Születésed óta ilyen vagy? - kérdezte falatok között - én csak 2 hónapja, de az is elég volt hogy mindent elveszítsek ami fontos volt számomra- a végét ép hogy csak hallható hangerővel mondta.

Lunsia
- Igen. És ezért egész életemben bujkálnom kellett. Nem mehettem a városokban. Csak a táborban lehettem. Kendővel kellett takargatni a füleimet hogy ne legyek túl feltűnő. Bár melyik gyerek nem szegi meg a szabályokat? Volt hogybeszöktem a városba, de akkor rendszerint nagy bajba kerültem. Mielőtt ide kerültem akkor is a városból menekültem. Egy csapat kölyök két harci kutyát eresztett rám, én meg kénytelen voltam egy fára menekülni. És egy itteni lány mentett meg. Ő hozott ide és intézte el hogy itt maradhassak. A cirkusz pedig néhány nap múlva tovább áll. Bocs csak fecsegek össze vissza. Ne is figyelj oda. - mondtam mosolyogvan.

Victor Stone.
-Heh. Biztos rossz lehetett így élni. - mondja Victor lesújtott hangon - Én is csak most kezdem meg tapasztalni milyen ez az egész...Normálisként születtem, bár már korán észre vették hogy rendkívüli erőm van...és még akkor nem tudtunk miért. Bár tudtuk volna! - az utolsó mondatot sóhajtozva mondta és be kapott egy falatott. - akkor talán eltudtam volna kerülni ezt az egész helyzetemet. Ki gondolta volna hogy a bőröm alatt egy réteg mozgékony fény van és ha egyszer le ég a bőröm sosem nő vissza már? Mintha egy mesébe lennék és egy boszorkány meg átkozott volna hehehe - röhögött éröltetten, de könnyek jöttek ki a szeméből. - ki gondolta volna hogy egy iskola tűz tönkre tesz engemet. engemet aki sikeres atléta lehetett volna. engemet aki kijött mindenkivel. volt egy gyönyörű barátnőm akit szerettem de amint meg látott tűz után szörnyek kiáltott ki és elfutott. - már a remegő hangjában nincs erő - a szülei meg ijedtek tőle és tartott a távolságukat. Tőlem.  A saját gyereküktől! - most felnézett Lunisára és  sírt - És mindezt mert Fémből vagyok! - az utolsó mondatott már ordította  amire már fel figyelt mindenki aki bent volt, és Dzsinn is már közelített hozzá, de így is lassú volt. 
-MI EZ HA NEM FER?! MI EZ?! AZ ÉLET SZÖRNYŰ JÁTÉKA VELEM?! MEG MUTATJA NEKEM A TÖKÉLETES JÖVŐT ÉS LEVESZI?!  EZ SZEMÉTSÉG! - mondja és rá csap két kézzel az asztalra ami darabokra hullik. 

-Victor elég lesz! Gyere hátra most! - parancsolt rá, és nézett rá szigorúan. - Lunisa te is jöhetsz ha szeretnél - adta hozzá. 

Victor egy szó nélkül mondta amit Dzsinn mondott és szipogva be menta pult mögé majd  egyik polc közé nyúlt és egy hátsó ajtóhoz ment, és bement rajta.

Dzsinn meg várta Lunasa válaszát.

Lunsia
- Rossz volt, de a cirkusz lett a családom. Ők nem féltek tőlem. - mondtam majd hallgattam amit mond. Átéreztem a helyzetét, de be kellett látnom teljesen külömbötztünk. Ha eltakartam az extra testrészeket, akkor embernek néztem ki de ő nem. - Victor kérlek nyugdj meg. - próbáltam hani rá, de arrébb kellett ugranom hogy ne találjanak el a fa darabok vagy a szilánkok mikor az asztalra csapott. - Rendben. - bólintottam, majd utánnuk mentem és Dzsinn előtt beslisszoltam az ajtón.

Victor Stone
Victor már bent ült a konyhában. szemközti falnál volt és ült a földön és falnak támaszkodott. Arca a kezeiben, és  lehetett hallani hogy még zokogott.  Dzsinn oda ment és vállára tette a kezét. Victor nem vette észre.  Hirtelen Dzsinn keze lángokba kapott, amire már fel figyelt Victor.
-Na látod mégis van érzésed! - mondta Dzsinn vigyorral az arcán. 
-Nem nincs. de süket sem vagyok, meg halom ha tűz ropog a fülem mellet. - morogta. 
A lángok kialudtak. 
-Ember...sokat kell majd dolgoznod hogy meg térisid az asztalt. - mondta és le ült melléje. Integet Lunisának hogy üljön ő is oda. 
- Honét tudod hogy még ember vagyok... azt se tudjuk hogy van e még pulzusom...
-Hát honnét hogy még emberi érzéseid vannak, nem? és arra csak egy ember képes. Lásd lunisát. Úgy néz ki mint egy macska de mégis ember. Két lábon jár, emberi érzései vannak, ugye? - kérdezte Dzsinn Lunisára nézve.

Lunsia
Leültem melléjük és kíváncsian figyeltem Victort. Nagyon sajnáltam és nem tudtam mit is tehetnék, hogy megnyugodjon. Törökülésben ültem és a térdeimre könyökölve megtámasztottam a fejemet. 
- Attól hogy nem úgy nézel ki még ember vagy. Sokáig nem is értettem az emberek miért félnek tőlem. Féltek mert másképp nézek ki mint ők. De az nem jeleni azt hogy nem vagyok ember. Mert igen is az vagyok. Még ha néha a macska ösztönök erősebbek is a kelleténél. - mondtam mosolyogva.

Victor Stone & Dzsinn
-Na látod. Lunisa is egyetért hogy ember vagyok - Jelentette ki Dzsinn.
-Lehet... - kezdte el motyogni. - de ha tükörbe néztek, nem egy vasdarab néz vissza rátok ami az emberiség semmi jelét nem mutatja. Két hónapja azt se tudom hogy még egyáltalán van e vérem, vagy szerveim. Vagy akármim. - mondta.
- Hát még éhes vagy nem? Az jelzi hogy van még gyomrod! és ha van gyomrod akkor kell lenni másnak és vesének is! meg végbélnek meg a többinek! mert a testnek szüksége van rá!  - válaszolt Dzsinn.

Lunsia
- Ember vagy és kész! -mondtam határozottan és fölkeltem. Én aki mást állít annak nincs igaza. Úgy hogy elég legyen a depresszióból! - szóltam rá határozottan.

Victor Stone
-Lehet. - válaszolt Victor. - ÉS igazad van depresszió nem segít senkin. Kimegyek és őssze takarítom a koszt amit okoztam. - mondta, fel kelt és ki ment. 

Dzsinn
Dzsinn meg se szólalt csak hagyta hogy ki mennyen, De megfogta Lunisa kezét hogy őt maradásra bírja. 
- Nem tudom menyire ismeritek egymást - kezdte el mondani Dzsinn miközben az ajtót nézte - de tudnál rá figyelni? jó gyerek ő, de nem tudja fel dolgozni azt amit elveszített. Nem is lehet hibáztatni érte.... ki tudná? egyik napról másik hirtelen át változik valami teljesen mássá. Senki sem tudná...az is kész csoda hogy  nem követte Dávid lépteit. - mondta lehangolt hangom, és Lunisára nézett.

Lunsia
Utánna akartam menni, de Dzsinn nem hagyta. Kíváncsian néztem rá és vártam mit akart.
- Csak ma ismertem meg. Az könnyű lesz pont szomszédok vagyunk. Majd figyelek rá. - mondtam mosolyogva. - Nem is hibáztatom. Nehéz lehet neki, de akkor sem szabad azon rágódni ami történt. Tovább kell lépni akár milyen nehéz is. - mondtam az ajtó felé pillantava.

Dzsinn
-Nem könnyű azt tenni. mindent hátra hagyni amit szerettél, ami biztos volt, egy olyanba ahol semmi sem biztos és napról napra élsz. Főleg nem ha bele kényszerítenek. És neki nem volt választása. én is csak azért vagyok ezzel meg barátkozva mert az én jövőm sosem volt biztos, így nem is kellet semmiért aggodon. Neki? Neki meg volt minden adva. és elvették tőle. Senki se heverné egy két hónap alatt ki, talán egy év is kevés lenne...
mondta és felpattant.
-Na De! nekem van egy kajálda aminek futnia kéne! Meg hát gondolom még éhes vagy. kapsz még egy adagot ingyen és bérmentve! - mosolygott és elindult kifelé.

Lunsia
- Elhiszem hogy nem könnyű. És fájdalmas lehet ha mindent elveszít az ember. Ha azt vesszük két nappal ezelőttig nekem is mindenem meg volt csak én épp önszántamból mondtam le róla. - vontam vállat mikor eszembe jutott a cirkusz és a többiek. - Ugyan nem szükséges. Megyek segítek Victornak. - mondtam mosolyogva majd kimenntem hogy segítsek neki. Láttam hogy pakolászik ezért én is beszálltam hogy gyorsabban végezzünk. Fogtam egy seprűt és egy szemetes zsákot amibe az apró törmeléket raktam. - Remélem nem haragszol rám. - mosolyogtam rá. MErt részben az én hibám is volt hogy így kiakatt. Közben a vállamon támasztottam meg a seprűt amivel takarítottam. - Na kiviszem a szemetet azzal is kevesebb lesz idebent. - mondtam majd a seprűt letéve elindultam kifelé.

Dzsinn
-És hatalmas különbség van mikor lemondasz valamikor és mikor elveszik tőled. - válaszolt dzsinn mikor már Lunisa kifelé ment. Hamar fel kelt és kiment hogy a vendégeket fogadja és kiszolgálja.

Victor Stone
Victor már kint volt, és a nagyobb fa darabokat össze szedte és vitte ki a szemeteshez. Mire vissza tért Lunisa söpörte fel a földet. Még lehajolt pár darabért mikor Lunisa meg szólalt.
-Nem. Én kérek bocsánatot. Felrobbantam. - mondta lesújtott fejjel, és lehangoltan.  - Kár majd meg kell fizetnem persze, amiért majd Dzsinn majd meghajt.
Victor ránézett Dzsinnre, de ő a vendégekkel volt elfoglalva így inkább nem zavarta. 
-Ok. A szemetes a épület hátsó felében van. - modndta Lunisának mikor kiment.

Lunsia
- Köszi Victor. - mondtam majd elindultam a szemetes felé. Mikor oda értem kidobtam a zsákot és kicsit elgondolkodtam. Tényleg nagy a külömbség aközött, hogy lemondunk valamiről vagy elveszik azt tőlünk, de a fájdalom mindkettőnél hatalmas. Én lemondtam arról hogy a családommal tartsak. Azért hogy végre nyugodtan élhessek. És nem tudom helyesen döntöttwm-e. Nagyot sóhajtottam majd hirtelen egy morgást hallottam meg a hátam mögül. Hirtelen kihúztam magamat és megfordulni sem mertem. - Jaj, ne! Már megint. - nyöszörögtem és óvtosan hátra néztem és egy hatalmas fekete fehét kutyát pillantottam meg, és épp rám vicsorott. A kutya megindult felém, etért az ereszre mászva kikerültem és a bejárat felé rohantam. Nem érdekelt ha hülyének néz az a pár vendég de teljes sebességgel berontottam. - Segítség! -  Victor válla fölött átugortam, és a pult moögött landoltam élő pajzsnak használva Dzsinnt. - Védjmegvédjmegvédjmeg! Az a dög szét akar tépni! - bújtam el mögötte mert a kutya végig utánnam loholt és a pultnak támaszkodva ugatott rám. Én meg remegve kepaszkodtam Dzsinn ingébe.