Schwanstein

Steven
- Fogjuk rá - feleltem egy pár percig tartó köhögő roham után. Végül morgolódva kiléptem a fürdőből, a kezemben néhány lúdtollal.
- Sikerült lenyeltem ezeket alvás közben. Arra keltem fel, hogy... - kezdtem bele, de nem folytattam, mert attól tartottam, hogy kinevetne.

Elisabeth
-Talán rosszat álmodtál? -Kérdeztem tőle ahogy rápillantottam. Nem tudtam eldönteni miért hallgatott el olyan hirtelen.

Steven
- Igen! - füllentettem. Valójában nem, mert ő szerepelt az álmomban...

Elisabeth
Csak óvatosan rámosolyogtam.
-Nekem is sokszor vannak rémálmaim. De most nem álmodtam semmi rosszat. Sajnálom hogy te igen. -Mondtam halkan őt nézve.

Steven
- Már megszoktam - vontam vállat, majd gyorsan az ágyhoz léptem, és megfordítottam a párnámat, hogy addig se lássa, mit csináltam vele. Nem kicsit ciki, hogy valaki felnőttként még képes beleharapni úgy, hogy mikor felkel álmából, tollaktól fulladozik.

Lis
Felhúztam ép lábamat majd államat rátámasztottam. Kicsit elgondolkodtam vajon mit kéne tenni hisz igy nem bírok egy ideig órákra sem járni.

Steven
- Min gondolkodsz most? - ültem le az ágy szélére, úgy, mint tegnap este.

Lis
-Hm? Csak azon mi legyen. Nem hiszem hogy le tudnék menni az órákra. És egy idő után gyanús lenne ha nem találnak a hálókörletemben. - mondtam kicsit lehangoltan.

Steven
- Hamarosan kipróbálok rajtad egy gyógyító varázslatot, de az is lehet, hogy majd csenek valahonnan egy bájitalt, ami segít rendbe hozni a térdedet - feleltem egyszerűen - De annak így is idő kell, mire rendbe jön. A lényeg mondjuk csak az, hogy járni tudj majd, akkor pedig gond nélkül visszasétálhatnál a hálókörletedbe anélkül, hogy gyanút keltenél a háztársaidban, meg az ott járőröző prefektusokban - magyaráztam el, ezután az egyik polchoz léptem, és elővettem néhány teafiltert, amiket forró vizes teaforralóba helyeztem. Ezután bekapcsoltam a tűzhelyet.

Lis
-Rendben. -Mondtam halkan és figyeltem mit csinált. Továbbra is ott ültem az ágyon és azon gondolkoztam vajon mi lesz ezek után. Nem lett volna szerencsés ha valaki rájött volna hogy hol vagyok.

Steven
Miután a tea elkészült, kitöltöttem egy-egy bögrébe, majd az egyiket odanyújtottam Liznek.
- Mindenek előtt ezt idd meg. Segít ellazulni, a tegnap után jól fog jönni - mosolyogtam rá.

Lis
-Köszönöm. - mondtam halkan ahogy átvettem a bögrét. Óvatosan fújni kezdtem a forró italt mert nem akartam megégetni a szám. - Na igen. A tegnapi nap nem volt ép kellemes. De örülök hogy utánnam jöttél. -Mosolyogtam rá.

Steven
- Máskor is - feleltem, ezután ismét leültem az ágy szélére. Nem tehetek róla, kényelmes hely az elmélkedésre. Hagytam, hogy magától hűljön a tea, miközben a padlót fixíroztam, egészen addig, míg Lis meg nem szólalt újból.
- Én annak, hogy megtaláltalak. Nem túl jó ötlet éjjel kóricálni odakint, remélem ezt megtanultad.

Lis
-Igen tanultam belőle. -Mondtam mosolyogva majd bögrém tartalmát néztem. Hihetetlen hogy össze kutyultam a dolgokat de ami megtörtént az megtörtént. És hogy mi lesz? Az még a jövő zenéje. - Mi lesz ezek után?-kérdeztem tőle. De leginkább arra voltam kíváncsi hogy hányadán is állunk. Elvégre ő a tanárom.

Steven
- Remélem is! - feleltem kicsit szemrehányóan - Az ilyen nem játék, főleg, ha elragad egy éjszakai lény. Ilyenkor bármi előfordulhat - sóhajtottam aztán, belekortyoltam az italba. Nem hűlt ki teljesen, kellemesen langyossá vállt, ahogy vele beszélgettem.
- Remek kérdés. Annyi biztos, hogy a kettőnk közti dolgok közül nem minden tartozik a többiekre, így max. arról leszek hajlandó beszélni, mennyit és miből haladtunk, ám lehet, még arról sem - vontam vállat.

Lis
-Este még nem érdekelt. - mondtam a teámat figyelve. - Akkor én sem mondok semmit. - mondtam mosolyogva. Kicsit azért zavarban voltam. Nem tudtam miről beszélhetnénk, vagy egyáltalán akart e beszélgetni, csak számomra már kezdett kíbossá vállni a csend. Állandóan a fejemet forgattam és nézelőttem a szobában.

Steven
- És? - kérdeztem vissza, felvonva egyik szemöldököm - ... Egyébként hogy van a térded? - törtem meg a kérdésem után beállt hosszú, kínos csendet.

Lis
- Mi és? - kérdeztem kíváncsian. - Fogjuk rá. Ha nem mozgatom nem fáj annyira. - mondtam halka kicsit össze húzva magam.

Steven
- Mindegy - legyintettem kérdésére - No, az jó jel! Viszont valahogy majd odébb kell állnod. Egyelőre nem keresnek, de ha rájönnek, hogy itt vagy, bajba kerülhetünk.

Lis
- Igen. - mondtam és tudtam hogy nagy bajban lennénk ha itt találnának engem. Óvatosan megpróbáltam felkelni hogy a fürdőbe menjek átltözni. A háló körletben legalább nem sodrom bajba. Gondolkodtam és bicegve elindultam.

Steven
A "kis baj" azt hiszem csak enyhe kifejezés. Ha valaki azon kap, hogy itt vagyok a saját hálókörletemben egy fiatal diákkal, csúnyán félreérthetik a helyzetet, és akkor mindketten hatalmas slamasztikába kerülhetünk. Ezért volt fontos, hogy mindketten visszatérjünk a magunk helyére, szerepébe.
- Ne segítsek? - kérdeztem a lányt, aki bicegve a fürdőszoba felé vette az irányt.

Lis
A fürdőszoba felé kecmeregtem mikor megszólalt. Óvatosan megtámasztottem magam majd ránéztem. 
- Lehet jól jönne egy kis segítség. - mondtam egy halvány mosolyal.

Steven
Odamentem hozzá, majd megfogtam a karjait, és arra utasítottam, hogy lépjen el a faltól. Ezután megpróbáltam rávenni arra, hogy bennem megbízva kapaszkodjon erősen, és menjen tovább velem.

Lis
Bele kapaszkodtam a karjába és rá hagyatkozva indultam el a fürdő felé. Teljesen megbíztam benne és nyugodt voltam mellette. És ezt a nagybátyámon valamint az unokaöcsémen kívül más férfi nem mondhatta el magáról hogy én bízok benne.

Steven
- Hogyha átöltöztél, akkor induljunk le! Jobb lesz, ha minél előbb visszakerülsz a hálókörletedbe, bár azt nem garantálom, hogy egyesek nem fognak rákérdezni arra, mi a bajod, mert látni fogják rajtad, hogy valami bánt - közöltem vele a tervem további részét, miközben a fürdőhöz értünk. Finoman belöktem az ajtót a lábammal, és bevezettem őt.

Lis
- Majd azt mondom hogy megcsúsztam és le estem a lépcsőn. - mondtam ahogy a fürdőbe értünk. - Köszönöm. - mosolyogtam rá ahogy bevezetett.

Steven
- És gondolod, hogy ezt beveszik majd? - kérdeztem, felvonva egyik szemöldökömet. Én lehetségesnek ítéltem meg ezt, csak arra voltam kíváncsi, vajon ő is hasonlóképpen vélekedik -e erről.
- Szívesen - feleltem aztán.

Lis
- Amilyen figyelmetlen tudok lenni nincs kizárva. Amúgy meg kénytelenek lesznek elhinni mert mást úgy sem mondok. - válaszoltam mosolyogva.

Steven
- Jól teszed, én sem teszem szóvá az éjszakai kiruccanást, bár a tanári kar jól ismer már, és tudják, hogy esténként elkóválygok. Néha akkor is, amikor nem kéne, csak ez engem nem érdeke - mondtam, visszamosolyogva rá, aztán eszembe jutott, hogy ő eredetileg miért jött be ide.
- Öhm....... Én szerintem kimegyek.

Lis
- Rólam is tudják hogy szeretek eltűnni. De hát szeszélyesek ezek a lépcsők. - mondtam és örültem hogy mosolyogni látom. - Rendben. - válaszoltam amikor rá jött hogy miért is jöttünk majd elkezdtem átöltözni mikor kiment. Kicsit nehézkesen ment, de sikerült.

Steven
- Igen, ez igaz! - nevettem fel, ahogy kisétáltam a fürdőszobából. Becsuktam magam mögött az ajtót, és megvártam, míg elkészül.
- Szólj, ha kész vagy!

Lis
Nyugodtan felöltöztem nem rohanva, mert nem akartam rontani a sérülésemen. 
- Kész vagyok. - mondtam és az ajtó felé bicegtem.

Steven
Kinyitottam a fürdőszoba ajtót, majd nagyot sóhajtottam.
- Rendben, akkor lassan indulhatunk.

Lis
- Igen. - mondtam halkan majd felé indultam. - Szerintem majd jobb lesz ha egyedül megyek a háló körletembe, mert a végén még gyanút fognak. - mondtam ugyanolyan halkan.

Steven
- Mondasz valamit - válaszoltam, és amikor ki kellett engedjem őt, az volt életem legszarabb éjszakája. [...]
Az utóbbi időkben jöttem csak rá, mennyire meghatároztak a kölyökkel töltött pillanatok. Ha rájuk gondoltam, vegyesen töltöttek el az érzések, amikre olykor még ma is különösen tekintettem.
Nem tartottam magam soha annak az érzelgős fajtának, de el kell mondanom, amikor rám tört, én bizony sírtam a négy fal közt. A szobám fürdőjében úgy, hogy azt senki ne hallva, vagy tudjon róla bármit is.
Többnyire meg úgy voltam vele, hogy fa arccal beálltam a diákok elé, megtanítottam nekik amit aznap meg kellett, s amikor véget számomra a munka, a nap további részében is rá gondoltam többed részt. Oh, itt pedig nem csak az emlékeket értem! Hanem... őt magát is.
Nem tudom mi vonzhatott benne, vagy egyáltalán miért. Azt sem tudtam eldönteni, tényleg vonzásnak kéne -e titulálnom olyat, ami tanár-diák közt szövődhet? Mert hát, mindkettőnkre más szabályok vonatkoznak.
Ő például... szabadabb, mint én vagyok. Képes bárhová elutazni, ahova csak a szíve szólítja őt. Én nem tehetem meg, ideláncoltam magam megannyi csökevényes agyú gyermek közé, kirekesztve mindenkit a saját világomból. Kivéve őt... őt nem tudtam, és most sem megy.
Ezzel a gondolattal keltem, s feküdtem, a délutánig, amikor mindezt meguntam. A lányt nem láttam egy jó ideje, szóval úgy döntöttem, a keresésére indulok.

Lis

A lábam is teljesen rendbe jött a kis baleset után, és szinte minden vissza tért a régi kerékvágásba is. Kivéve a vele kapcsolatos érzéseim. Hogy ne legyen feltünő néha kerültük egymást, ilyenkor a szokottnál is morcosabb voltam. De ezt már megszokták tőlem. Most is épp a folyosón sétáltam hogy tereljem a gondolataimat mikor néhány Frühwithes  diák az utamat állta.
- Nocsak a kis kujtorgó. Mi járatban erre? Csak nem balhét akarsz? - kérdezte egy nagydarab srác. Én csak felhúztamaz egyik szemöldököm, és nagyot sóhajtottam. 
- Andrej ha jót akarsz húzz az utamból. - mondtam nyugodtan.
- Vagy különben mi lesz? - kérdezte, és pálcáját elő vette. Én csak nagyot sóhajtottam. 
- Megint veszíteni akarsz? - kérdeztem, és én is elő vettem a pálcám. Mikor lendítette csak kivédtem a varázslatát, egy Protego bűbájjal majd egyből vissza támadtam. - Stupor! - lendítettem a pálcát és ellenfelem messzire repült. - Petrificus totalus! - mondtam, és a másik társát megbénítottam. - Tünés ha jót akartok. - mondtam és hátat fordítva ott akartam hagyni őket.

Steven
Úgy éreztem, mintha mostanában került volna. Persze, ez eleinte is így volt, hiszen inkognitóba kellett maradtunk mások előtt. Mármint... én... Milyen inkognitóról beszélek?! Jézusom! Ez úgy hangzott, mintha komolyan együtt lennénk, pedig nem. Nincs így.
Szóval a lényeg, hogy nem derülhetett ki a csírázó érzelem halmaz, ami kettőnk közt született és gyarapodott egyre inkább. Nem tudom, az ő részéről mondjuk mennyire, de felőlem! Felőlem sok gondolat érkezett, befolyásolva az egész méretét, ami persze így csak tovább nőtt. Talán ezért is voltam olyan morcos az eltelt hetekben. 
Minden esetre, mikor a folyosókon sétáltam, észrevettem egy kisebb diáksereget a távolban. Nem bírtam ki, hogy ne menjek oda, s vegyem szemügyre közelebbről.
Mikor csak méterek választottak el, az emberek visszatértek szokott tevékenységükhöz, mintha épp a felbukkanásom pillanatában ért volna véget valami nagy. 
Ezután nem is volt kedvem tovább a helyszínen tartózkodni, míg nem ismerős alakot véltem felfedezni a láthatáron. Azon nyomban karon ragadtam, s finoman közelebb húztam magamhoz.
- Mi járatban erre felé, kisasszony?

Lis

A többi nyominak már nem volt kedve harcolni, így nyugodtan eljöttem volna onnan ha èpp valaki nem ragad karon. Kicsit meglepődtem, mikor egy eldugott folyosón találtam magam. Kicsit körbe nèztem mer erre mèg nem jártam. Majd felismertem Stevent.
- Szia, én? Csak párbajoztam. - mondtam nyugodtan mert nár megszoktam hogy mindig belèm kötöttek. 
- Mi a helyzet? Èp indultalak volna megkeresni, mikor hirtelen berángattál ide. - mondtam rá mosolyogva. 
- Tényleg, ez melyik folyosó? Itt mèg nem jártam.

Steven
- Eh, akkor "csak a szokásos"? - kérdeztem, miközben ujjaimmal látványos macskakörmöket vájtam a levegőbe. Nevetségesnek, és egyenesen gusztustalannak tartottam az egészet, ami itt folyt. Ugyanis átjött, hogy párbaj alatt nem feltétlen barátságos összezördülésre gondolnak itt az emberek. Őket mondjuk pont leszartam, 'Lis viszont más témának számított újonnan köreimben.
- Hát.. mondhatjuk, hogy én is kerestelek már téged erre-arra. Mert eszemben sem jutott, hogy erre talállak! - korholtam, majd körbenéztem. 
Különös, fehér szobrok álltak és lovagi páncélok végig, amerre a szem ellátott a fél sötét folytán. Nem volt sok ablak ezen a ponton, sem fenti világítás. De nem is kellett, ez a hely ugyanis így hangulatos.
- Ez egy elhagyatott darab. Van kedved végigbarangolni rajta?

Lis

- Ahogy mondod. Csak a szokásos. - mosolyogtam rá majd kicsit meglepődtem, mikor azt mondta keresett. 
- Tényleg? És miért? - kérdeztem tőle kíváncsian. Majd végig néztem a fura folyosón. Érdekesnek látszott és nem tudtam hova vezet. Kíváncsi voltam rá.
- Nézzük meg hova vezet. - mondtam és megragadtam a kezét, és elindultam a folyosón. 
- Vajon hova vezethet? - kérdeztem tőle hátra fordulva, de továbbra sem álltam meg.

Steven
Először ő lepődött meg, aztán én. Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, míg a légből kapott indokok közül be nem villant egy olyan, amit elsüthettem.
- Hát csak... sejtettem, hogy megint bajba keveredtél! Hmmpf, téged egy pillanatig sem lehet magadra hagyni hosszabb távon! - korholtam, aztán nagyot sóhajtottam. Jó volt a hangulat, nem kellett volna elrontanom.
- De ha már itt vagyunk, akkor induljunk. A végén még lemegy a Nap! 
A folyosó elhagyatott volt. Nem mindennap jártam itt, szóval nem ismertem minden részét. De volt egy szeglete, amit szívesen megmutattam volna Lis-nek.
- Sokfelé. Ajtók jobb és bal oldalt... Pfff, engem nem igazán érdekelnek, kivéve egyet ennek a végén - biccentettem, majd mikor odaértünk, a lány felé fordultam.
Azt akartam, hogy nyissa ki ő, és lássa azt, amit én régóta nem tehettem meg. Egy helyet, tele fénnyel és boldogsággal...
... Mintha a Mennybe lépnénk be. Azt pedig nem kell tudnia, hogy éppenséggel ez mennyire lesz igaz.

Lis

- Bajba? Ki én? - adtam az ártatlant, bár tudtam hogy neki van igaza. Ahogy elindultunk, minden felé csak ajtókat láttam.
- Jó de még is melyik, hova vezet? - kérdeztem és próbálgattam az ajtókat, bűbájjal és anélkül sem nyílt mindegyik. - A fene. - morgolódtam,majd egy ajtóhoz vezetett.
- Még is mi ez? - kérdeztem ahogy rá pillantottam. Majd a biztatására benyitottam. Hirtelen behunytam az erős fény miatt ami nagyon elütött a folyosó sötétjéhez képest.
- Hol vagyunk? - kérdeztem tőle az ajtóban megtorpanva.

Steven
- Áh, dehogy is! Hogy gondolhatsz ilyeeeet! - mentem bele apró játékába - Igazából másnak a grabancát akartam elkapni, csak téged értelek.
Remek színésznek tartottam magam. Ha nagyon akartam, bármit el tudtam hitetni bárkivel, de vele szemben nem akartam ezt kihasználni. Így megmaradt az a barátságos arc, ami épp egy vigyort próbált elfojtani magában. Hátha akkor kevésbé lesz feltűnő. Hátha akkor ő felnevet majd. Ilyesmikben reménykedtem.
- Szobákba, alagutakba, féreglyukakba... Szerintem bárhol kiköthetnénk, szóval még jó, hogy van zárbűbáj mindegyiken! Ki tudja ugyanis, mikor kötünk ki más bolygón - jegyeztem meg viccelődve, ahogy 'Lis az ajtókkal szórakozott.
A végén el is nevettem magam. Érdekesnek találtam, mennyire makacs! A kicsit fiatalabb énemre emlékeztetett, csak nőben. 
- Diszkóbaaan! - kiáltottam a lány füleinek kondícióját biztosítva, majd ellentmondásokat kiküszöbölő módon beljebb tereltem őt.
Ez a szoba egy teljesen más világnak nézett ki, kezdve azzal, hogy nem volt alattunk rendes padló, csak fehérség. A lábunknál köd evickélt, ami néha megszakadt, így látni lehetett sötét sávokat.... meg azt, mintha alattunk láva lenne, és a föld maga fehér üvegből lenne, ami alatt mindezt látni lehet. Persze ez csak hasonlat. Hogy miből volt a padlón, meg hogyan készült mindez, már az iskola titka...
A helyiség még mindig elég fényes volt, így én sem tudtam sokat kivenni. Soha nem is jártam még itt, de hallani már hallottam róla. Ez itt "Schwanstein Mennyországa".

Lis

Csak felnevettem mikor bele ment a kis játékban. Rajtam kívül kevés olyan bajkeverő volt mint én, bár voltunk egy páran. Ahogy a folyosón haladtunk sorra próbáltam az ajtókat de ahogy Steven mondta zárbűbáj volt az ajtókos. Sőt volt hogy amikor az gyik ajtó kilincséhez értem az megrázott és még a hajam is égnek állt. 
- Ez valami brutál helyre vezethet. Mutattam az ajtóra miután összekapartam magam, az áramütés után és a hajamat is sikerült lesimítani.Majd egy ajtóhoz vezetett és miután kinyitotta be kellett csuknom a szemem annyira vakító volt a fény. Majd mikor beljebb léptem, újra meghallottam Stev hangját csak hogy a fülembe kiabált. 
- Miféle diszkó? - kérdeztem döbbenten, és teljesen ledermedtem mikor körbenéztem. 
- Olyan mint egy mennyország.

Steven
Megálltam meglepettségemben, mikor áram zizegését hallottam. Abban a pillanatban fordult a fejem a lány felé, akinek mintegy "varázsütésre", égnek állt a haja.
- Eeehw! Bármi legyen is ott, szerintem ellátna minket árammal egy életen át! ... De mindegy, ne ácsorogjunk tovább - nyögtem ki hüledezve, aztán sóhajtozva tovább mentem a hosszú folyosón.
Miután elértük az ajtót, még belekiáltottam 'Lis fülébe. 
- Oh semmilyen, csak meg akartam tudni, milyen reflexeid vannak - vigyorogtam le rá, aztán együtt beléptünk.
Óvatosan becsuktam magam mögött az ajtót, mintha attól féltem volna, hogy valaki ránk ronthat, és megtörheti ezt a bámulatos pillanatot.
- Úgy is becézik.. "Schwanstein Mennyországának", hogy pontosabb legyek. De mindig csak hallottam róla, sosem tudtam, mit takarhat ez a fajta szó-..kapcsolat. Minden esetre csúcs a padló! Meg a fény is vonzóbbnak tűnik innen nézve, nem?
Fogalmam sem volt, mitől eredt meg a nyelvem ennyire. Abban biztos voltam, hogy a bennem élő gyerek felébredt, s kalandra vágyott. Ezért meg sem várva a lány válaszát, futásnak eredtem.
A fény fehér volt. Bizsergetett, mintha napsütéses nyárban jártunk volna, ahol nincs sem eső, sem kétségek. Beljebb sétálva ez egyre inkább arannyá vált. A közepén pedig egy fényoszlop várt minket.

Lis

Miután beléptünk rájöttem hogy csak a bolondját járatta velem, de nem bántam. Bent mindent fény és melegség töltötte el. Csodálatos volt az egész szoba. 
- Nagyon illik rá. Tényleg olyan mint a mennyország. - mondtam egy mosollyal, majd nagyot néztem mikor elrohant. Én is utána futottam, és csak akkor álltam meg mikor ő is megállt méghozzá egy fényoszlop előtt. Mellé léptem és csak a fényt figyeltem. Melegség járta át az egész testemet. Ahogy ott álltunk egymás mellett, nem érdekelt az idő. Egyre jobban csak vele akartam maradni. Hirtelen a fényoszlopból vékony aranyló szálak indultak meg és először csak a kezemre tekeredtek. Nem féltem, sejtettem hogy nem fog bántani. Majd a fény fonalak tovább haladtak, Steven keze felé. Hirtelen az arany szálak kötöttek össze minket, és úgy éreztem mintha érezném szívének minden egyes dobbanását.
- Ez vajon mi lehet? - kérdeztem a kezeinket nézve, végül felpillantottam tengerkék szemeibe. Majd a fonalak hirtelen összekötöttek minket olyan erősen hogy kénytelen voltam a mellkasának simulni. Teljesen belevörösödtem a közelségébe.
- Ne haragudj, becsszó nem én csináltam. - mondtam pipacs vörösen.

Steven
- Igen. Pontosan ezt érzem a szívemmel is - vágtam rá közben, majd hangom egyre távolodott lényemmel együtt. Magamra nem jellemző módon vetettem bele magam az ismeretlenbe. Nagyot szippantottam a beltéri levegőből, ami jóval tisztábbnak tetszett, mint a kinti. Bár meglehet, ezt csak a fehérség láttatta velem így, hogy már minden érzékszervemet remekül becsapta.
Mikor az oszlophoz értünk, én megijedtem kissé a belőle futó aranyló szálaktól. Nem tudtam mi célból jöhettek létre.
Annyit észleltem, miképp lassan közelebb hoztak minket egymáshoz. Láttam, hogy a lány tátogott, de nem hallottam semmit. Elmélyedtem benne.
- Csak el ne vessz bennük! - figyelmeztettem őt a szemeimet illetően. Habár késő volt. Jó magam mindkettőnk helyett elkallódtam az övéiben.
- Ne légy zavarban sem! Előttem nem kell abban lenned...
Mélyről jövő szeretetet sugároztam felé. Olyat, amint az angyalok is megirigyeltek volna. Miért? Hogyan? Nem számított rég ott, ahol perpillanat álltunk. Mert úgy tűnt, a logikának, amivel mi rendelkezünk, ott nem volt helye.

Lis

Őszintén? Jó volt ilyen gyerekesnek látni. Tán még egy pillanatra el is felejtettem hogy ő egy tanár. Itt nem számított semmi. Úgy éreztem magam mintha az idő végtelen körforgása megállt volna, és csak egymásra kellett figyelnünk itt senki másra. Miután rátaláltunk az aranyló fényoszlopra elég érdekes dolgok kezdtek el történni. Először csak a kezünket kötötte össze a fény fonál, majd egymáshoz láncolt bennünket. Természetesen nem okozott fájdalmat, de annál inkább zavarba jöttem. Még inkább elvörösödtem mikor megszólalt.
- Ugye az animágián kívül véletlenül sem vagy legilimentor? - kérdeztem félve mert pont kimondta amin annyira gondolkodtam. Hisz tenger kék szemei örvényként rántottak magukba.
- Pedig nagyon zavarban vagyok elvégre ezt nem szabadna. - mondtam halkan lesütött szemekkel.

Steven
Az idő itt tényleg jéggé fagyott, és mást sem éreztem a helyiség melegén kívül. Először jártam itt, de soha nem gondoltam volna, mi vár itt az emberre, ha betéved! Mindig pöffögtem, kiröhögtem azokat, akik áradoztak róla. Nem hittem nekik.
Most pedig a példájukat követve itt álltam azzal, akit a legjobban szerettem. Mint egy nagyszerű álomban.
Lis kérdése annyira abszurd volt, hogy felkacagtam rajta.
- Annak is kéne lennem? - vetettem oda neki könnyeden, és erős hangsúlyt fektettem az is-re. Vérfarkas se voltam mindig szívesen, de ennek miértjét nem engedtem a tudatomba férkőzni. Rá koncentráltam annál is jobban.
- Itt mindent szabad, éppenséggel - suttogtam, majd magamhoz szorítottam őt.

Lis

Nagyon zavarban voltam ahogy ott álltunk. A szivem majd kiugrott a helyéről, az érintésétől.
- Szerintem jobb ha nem látsz a fejembe. - mondtam még mindig zavartan. Majd ismét felpillantottam rá. 
- Lehet, hogy itt minden szabad... de mi lesz ha innen kimegyünk? Akkor mindennek vége. Újra el kell távolodnunk. - mondtam, és lesütöttem a szemeimet.