Schwanstein

Elisabeth
Először kicsit megijedtem attól amit mondott de megnyugodtam. 
- Igen azt már tudom hogy Animágus. - mondtam. Jól rá is szedett. Szinte mindent elmondtam neki magamról még macska képében hízelgett. nem hiszem el hogy nem vettem észre hogy az a macska nem igazi macska. Erre ma is mindent kitálaltam, de szerencsére nem figyelt rám eléggé.


Sabine
Javíthatatlan vagy. - sóhajtottam nagyot. - De ezt szeretem benned. .- mosolyogtam rá vidáman
 

Steven
- Igen, az vagyok - bólogattam. Nem kicsit érezheti magát rászedve. De nem akartam kihasználni őt, csak információkat akartam megtudni róla, és sikerült. Sejtem, miért nem olyan lelkes jelen helyzetben, mint amikor szabadulni próbált valahonnan. Viszont most korántsem tűnik úgy, mintha le akarna lépni.

Ross
- Meg is ölelsz? - kérdeztem bociszemekkel nézve le rá.

Freja:
Összehúztam a szemöldököm. Hm, bevállalós. Már csak azért is haboztam, hogy egy kicsit húzzam az agyát.
-Hm... talán azt is megejthetjük.

Freddie:
Elnevettem magam és kicsit lemaradva tőle követtem. Hamarosan oda is értünk a kis mólóhoz.

Elisabeth
Persze hogy nem akartam lelépni mikor végre a karjai közt lehettem. Kellemes volt és megnyugtató.

Sabine
Csak elnevettem magam majd adtam a szájára egy puszit és átöleltem. Szerettem hogy mindig vidám mert átragadt rám is és én is jól éreztem magam.

Steven
- Csak nem megnyugodtál valamilyen szinten? - kérdeztem félhangosan, ezután arcomat hajába fúrtam.

Ross
Szorosan viszonoztam az ölelést, majd a szájra puszit is. A vállam fájt amikor megmozdítottam, de az arcom rándulásán kívül semmi nem árulkodott arról hogy valójában mennyire is.

Ansell
- Azta, azta, azta, azta, azta! - ugrándoztam a móló szélén állva, majd izgatottan lehajoltam, hogy halakat keressek a vízben.

Ewall
Az ujjaimat kezdtem el tördelni, mikor felvonta szemöldökeit. Picit izgultam, mit fog válaszolni, de megnyugodtam amikor beleegyezett. Válaszképp szélesen rámosolyogtam, és bólintottam.

Freddie:,
Én meg leültem a padra és onnan figyeltem. Szerettem ezt a helyet, szinte mindig üres és csendes volt. Pont nekem való. A táj is magáért beszélt, egyszerűen órákig el lehetett benne gyönyörködni.

Freja:
Letörtem egy sort a csokiból és a felétt odanyújtottam a fiúnak, aztán felálltam a padról.
-Szóval merre?

Elisabeth
- Honnan veszi hogy ideges vagyok? - kérdeztem tőle bár tudtam hogy egyértelműen látszott rajtam a feszültség. De nem tudtam megnyugodni mellette igazán mert azon vívódtam vajon elmondjam neki az igazságot vagy inkább kerüljem nagy ívből. Valamiért afelé húztam hogy inkább el kell kerülnöm Őt és már el is határoztam hogy a pót órákra sem fogok bejárni, és nem érdekelt ha kicsapnak.

Ansell
Hirtelen eszembe jutott egy remek ötlet: a halfogócska. Vidáman úszkáltak, de én mindenképp ki akartam fogni egyet, hogy aztán elszórakozzam vele pár másodpercig, végül visszaengedjem a fajtársaihoz. Ráhasaltam hát a combomra, hogy aztán a víz felszínén hadonásszak úgy az egyik kezemmel, akár egy macska, aki a vízi állatkákat próbálja felszúrni a karmaira.

Ewall
- K-köszi! - vettem el a csokit, majd beleharaptam - Van egy titkos padlása a kastélynak, oda mehetnénk!

Steven
- Nem is tudom... Például az izmaid rándulásából - feleltem a szemeibe nézve.

Elisabeth
- Chh... - fordítottam el a fejemet és inkább a másik irányba néztem. Nem értettem ha nem akart tőlem semmit akkor miért volt velem és ölelgetett egyfolytában. Nem értettem ezt az egészet.

Sabine
Mikor megrándult az arca kicsit aggódni kezdtem.
- Van valami baj? - kérdeztem tőle. Nem tudtam mi lehetett a baj. Biztos már megint bele keveredett valamibe szokásához híven.

Steven
- Nyo, most mi a baj pontosan? - kérdeztem kíváncsian, elengedve őt.

Ross
- Nincs semmi! - vágtam rá reflexszerűen.

Elisabeth
Te vagy a baj! Legszívesebben ezt vágtam volna a fejéhez de jobbnak láttam a nyelvembe harapni és csöndben lenni mielőtt elszóltam volna magam. Nem akartam hogy rájöjjön mi is az én bajom. Féltem kiadni magam, mert úgy gondoltam úgy sem érdeklem. Pedig a legszívesebben vissza bújtam volna karjai közé. 
- Nincs semmi. - válaszoltam neki.

Sabine
- Aha persze és akkor én vagyok a húsvéti nyuszi. Ott baj van ha azt mondják hogy nincs semmi. Főleg ha azonnal rávágják. - mondtam neki és próbáltam határozott lenni de vele szemben nem mindig sikerült.

Steven
- Tényleg? - tettem fel egy újabbat, miközben észrevétlenül feloldottam azt a kis akadályt, ami esetleg visszatarthatná őt a távozásban.

Ross
- Cuki lennél húsvéti nyúlnak! - nevettem szórakozottan - Amúgy tényleg nincs semmi bajom - tagadtam annak ellenére, hogy már megsejthette a dolgot. Nem mellesleg még most sem elég határozott!

Elisabeth
-Igen tényleg. - mondtam ahogy fölkeltem. Elősször nem tudtam hogy mit tegyek de hirtelen megfordultam és arra rohantam ahol bejöttem
Nem akartam tovább mellette maradni mert féltem hogy elárultam volna magam. Egyenest felrohantam a Grünwald hálókörletébe és az ágyamra vetettem magam arcomat a párnámba fúrva. Soha nem éreztem még így magam. Minthogy ha a szívemet valami mardosta volna.

Sabine
- Ne tereld el a szót. Tudom hogy valami baj van. Mi az? Talán megint balhéba keveredtél? - kérdeztem tőle halkan. Nem bírtam határozott maradni. Ahogy rám pillantott. Olvadtam mint vaj a napon. És ennek nem örültem az ilyen helyzetekben.

Freddie:
Elnevettem magam. Komolyan olyan volt, mint egy macska.
-Vigyázz a piranhákkal -szóltam oda neki szórakozottan.

Freja:
-Padlás? -ráncoltam össze a homlokom. Meg kell hagyni, ez nem az én stílusom volt.

Steven
Felsóhajtottam a vizet figyelve. Zavarodott, de csak idő kell neki, és megnyugszik. Egy ideig még ott ültem, hogy figyeljem a tájat, aztán felálltam, hogy visszamenjek a kastélyba.

Ross
- Nincs semmi bajom! - csóváltam a fejem, próbálva elrejteni azt, hogy megsérült a vállam.

Ansell
- Itt olyan is van? Milyen színűek? Azok a halak elvannak szerinted varázsolva? Ha bedugom a kezem, vagy a fejem, belém harapnak? - bombáztam kérdésekkel őt, miközben ránéztem. Aztán visszafordultam a víz felé, ahonnan előugrott egy halacska. Megpróbáltam elkapni a kezeimmel, de nem sikerült, és beleestem a tóba.

Ewall
- Uuhum.. Vagy a kastélykertbe is mehetnénk - vetettem fel egy másik ötletet.

Elisabeth
A szobámban feküdtem, a plafont bámultam. Nem értettem magamat. Hogy lehetek ilyen hülye? Ott volt a lehetőség amit elszalasztottam. Ilyen idióta és szerencsétlen is csak én lehetek hogy a tanáromba szeretek bele. 
- Teljesen megvesztem. Én hülye. - mondtam magamnak ahogy lehunytam a szemem, csak hogy kedves ''kis'' kutyuskám Mary felugrott az ágyamra és próbált felébreszteni. Azt akarta jelezni hogy ideje lenne az órára menni mert ilyenkor kellene mennem a felzárkóztató órákra, csak most semmi kedvem nem volt hozzá. Pláne a néhány órával ezelőtt történtekre. Megsimogattam a nagy német juhász fejét hogy megnyugodjon. - Most nem kislány... most nem. - mondtam halkan mire mellém feküdt és halkan nyüszögve a hasamra rakta a fejét. 

Sabine
Csak elfordultam és oda mentem az egyik unikornishoz. Lágyan simogattam, ahogy gondolkodtam.
- Miért van az hogy te mindent viccnek veszel? Tudod én aggódom miattad mert szeretlek de te úgy látszik nem veszed észre. - mondtam halkan.

Steven
Órákkal az eset után a saját hálókörletembe vonultam, hogy átgondoljak néhány dolgot és felkészülhessek a mai felkészítő órára, ami a lánnyal lesz. Nem tudtam, hogy eljön -e ezek után, de reménykedtem benne. [...]
Később a teremben vártam rá. Általában késett néhány percet, ezért úgy gondoltam, még beérhet.

Ross
- Ez nem igaaaz! - csóváltam hevesen a fejem - Nem veszek mindent viccnek, és észreveszem, hogy szejetsz - léptem oda hozzá.

Elisabeth
Csak csendben feküdtem az ágyon és elmélkedtem. Szórakozottan simogattam a kutya fejét, majd elnyomott az álom. Amióta vissza jöttem a suliba nem bírtam túl sokat aludni.

Sabine
Nagyot sóhajtottam mikor oda lépett hozzám. 
- Ne haragudj csak aggódom. Félek hogy komolyabban megsérülsz. - mondtam halkan.

Steven
Már majdnem tíz perc eltelt, és még sehol sem volt. Felálltam, az ajtóhoz léptem, s kitekintettem a folyosóra, de nem láttam a lányt. Biztosra mentem abban, hogy nem fognak látni, majd alakot váltva elindultam, egyenesen az ő hálókörlete felé.

Ross
- Nem sérültem meg - mondtam átölelve őt - Annyira - csúszott ki a számon, anélkül, hogy én észrevettem volna. Vagyis mire észbe kaptam, már késő volt.

Elisabeth
Mary morgására ébredtem. Meredten bámulta az ajtót és borzolta a szőrét mintha lett volna ott valaki.
- Tudom hogy utálod a macskákat és a férfiakat. Ha most bármelyik is bejön nyugodtan kergesd meg. Most megengedem. - mondtam a kutyának én meg az ablak felé fordultam. Nem voltam senkire kíváncsi, főleg nem a tanáromra.

Sabine
- Idióta vagy... - mondtam halkan ahogy megfogtam a karjait miközben átölelt.

Steven
Odaértem a lány szobájához. Míg afelé sétáltam, meg-megbámultak. Voltak, akik meg akartak simogatni, de rájuk sziszegtem, illetve egy lánynak belekaptam karmaimmal a kezébe.
- Nyááá! - nyávogtam, amikor a kutya megindult felém. Megpróbáltam kikerülni őt, hogy a lányhoz érjek.

Elisabeth
Szóval macska képében jött el ide. Gondoltam hogy eljön hisz nem voltam hajlandó megjelenni az órán. Kit érdekel? Gondolkodtam ahogy meghallottam hogy kutyám valaminek neki ment és levert róla valamit.
- Mary azért a berendezést hagyd meg. - mondtam a kutyának ami lassított esélyt adva a macska képében rohanó tanáromnak. Érdekes volt látni hogy menekül de csak vissza fordultam az ablak felé és nem érdekelt semmi.

Steven
A kutya nekem próbált rontani. Valósággal üldözőbe vett. Elugrottam előle, majd bemásztam az ágy alá, és ott lapultam egy rövid ideig. Aztán amikor esélyt láttam rá, kifutottam onnan, hogy végül Lizhez sétálhassak. Felugrottam az ablak párkányra, a szemeit fürkészve.
- Nyáááá! - ültem le elé kifejezve a közben kiadott nyávogással, hogy nem tetszett a kutyás dolog.

Elisabeth
Közönyösen néztem a szemébe és a nyávogás sem érdekelt. Úgy éreztem hogy nem bírok semmit elviselni ami vele kapcsolatos. Pláne nem Őt!
- Ha nem akar Mary vacsorája lenni, menjen el. És hagyjon békén! - mondtam közönyösen majd lehunytam szememet, hogy ne is lássam a macskát. Olyan volt mintha a szívemet szorította volna valaki acél marokkal és ki akarta volna tépni a helyéről. Hogy soha többé ne érezzek iránta semmit. És úgy véltem lehet akkor jobb lenne.

Steven
Nem estek jól a szavai, de nem estem kétségbe. Nem tud felfalatni azzal a döggel. Ha pont belém marna, a visszaváltozással könnyedén ráülök a pofájára, aminek lehet egyikőjük sem örülne.
- Meoow? - feleltem erre oldalra billentett, és hozzádörgöltem fejemet a mellkasához, dorombolva.

Elisabeth
- Hn.- fordítottam neki hátat mikor dorombolva nekem dörgölőzött. Éreztem hogy a sírás fojtogatott, mert még mindig nem értett semmit.

Steven
Kérdő tekintettel meredtem rá. Sejtettem, mi állhat a dolog hátterében.
- Nyááááá.. - próbálkoztam tovább.

Elisabeth
- Mary... - mondtam mire a kutya felugrott az ágyra így pont kettejük között feküdtem. - Menjen innen kérem! - mondtam szinte már suttogva. Nem akartam Őt a közelemben tudni. Csak el akartam felejteni minden érzést ami hozzá fűzött.

Steven
- Nem fogsz tudni elhajtani magadtól, ez a rossz hírem - szólaltam meg - Miért nem jöttél be az órára? Már fél órája tanítanom kéne téged.

Elisabeth
- Pedig nincs más választásom. - mondtam halkan de nem fordultam felé. Gyűlöltem ha mások gyengének láttak, mert akkor úgy éreztem hogy annak a tetűnek van igaza. - Mert nem volt kedvem bemenni. - mondtam közönyt színlelve. Azt akartam hogy hagyjon békén. Mary vészesen morgott de nem tett semmit. Csak az én utasításomra várt.

Ross
- Mert? - pillantottam kérdőn arcára.

Steven
- Szerintem meg komoly okod van rá. És sejtem, hogy mi. Hidd el, én aztán nem vagyok hülye, sem értetlen! - harsogtam.

Sabine
- Mert az vagy és kész. - mondtam egy halvány mosollyal. - De mint már mondtam így szeretlek. - tettem hozzá rámosolyogva.

Elisabeth
- Ha egyszer nincs kedvem tanulni akkor nincs. Nem kell ezt túl bonyolítani. - mondtam ahogy fejem alá húztam a kezem. - Na, ezen vitatkozhatnánk!. - mondtam csak úgy magamnak, és nem érdekelt hogy mit szól ezért.

Ross
- Én is nagyon szeretlek, és sajnálom, hogy aggódnom kell miattad! - eddig nem akartam elmondani a sérülést, de úgy láttam, előbb-utóbb úgy is kiderült volna. Így kis szünet után ismét megszólaltam.
- Megsérültem nemrég, de csak a vállam ugrott ki.

Steven
- Valóban, de akár a szerelmen is - ugrottam a fejéhez.

Sabine
- Ha már hülyeséget csinálsz ne titkold el. Hisz úgy is rájövök. - mondtam nagyot sóhajtva.

Elisabeth
Kicsit meglepődtem a válaszán, de próbáltam leplezni a dolgot.
- Ugyan azon mit kéne vitatkozni? Valaki nagyon eltájolta itt magát! - mondtam közönyösen.

Ross
- Azt tudom - kacagtam szórakozottan.

Steven
- Te tájolod el magad azzal, ha azt hiszed, hogy nem látok át egy alapálcán - mancsaimmal rátámaszkodtam az egyik karjára.

Sabine
Csak nagyot sóhajtottam mikor csak kacarászott. Tényleg dilis. Na mind egy. Gondolkodtam ahogy megfogtam a kezét.
- Gyere menjünk vissza. Nekem még tanulnom kell egy dolgozatra. - mondtam és nagyot sóhajtottam. Mióta Rossal vagyok néha megfeledkezem a tanulásról ami nagyon nem jó.

Elisabeth
- Nincs semmi féle álca. Mit kell túl komplikálni azt ha az embernek nincs kedve tanulni? - kérdeztem tőle továbbra is nem törődöm stílusban. Még mindig nem érti a helyzetet de nem érdekel. Magára vessen. Én egy szót se fogok szólni neki. Lehet az lenne a legjobb ha megpattannék innen. Felesleges itt lennem, ha úgy sem tanulok. Gondolkodtam és lecsuktam a szemeimet.

Ross
- Oh, még nem tanultál rá? - kérdeztem széles vigyorral képemen, miközben kézen fogva visszasétáltunk a kastélyba.

Steven
- Mert tudom, hogy más is áll a háttérben! És van pár biztos tippem arra, hogy ez a dolog mi lehet. De ha ilyen közönyös vagy, remélem elhagyod még ma este ezt a kastélyt, és elpusztulsz valahol! Haszontalan suhanc! - harsogtam, ahogy kirohantam a szobából.

Sabine
- Még nem. - dünnyögtem és oldalra pillantottam zavaromban mert soha nem hagytam ki dolgozatra való tanulást. Most meg hát a vele eltöltött idő jobban érdekelt mint a tanulás. Mióta ismertem kezdtem úgy érezni hogy megváltoztam. 

Elisabeth
Felültem az ágyban ahogy kirohant a szobámból, és csak a szavai visszhangoztak a fejemben. Dühösen az ajtónak csaptam az egyik párnám ami ennek hatására bevágódott a párna pedig a földön landolt. Nem hiszem el hogy nem vette észre hogy miatta vagyok ilyen. Hogy lehet ennyire idióta? Gondolkodtam ahogy zokogva borultam vissza az ágyba. Mary óvatosan vissza hozta a párnát és fejét az ágy szélére fektette hogy vigasztalni próbáljon. De most még ő sem tudott jobb kedvre deríteni. 
- Hát nem kell csalódnia. Nem maradok tovább itt. - mondtam sírva ahogy a párnámba fúrtam az arcomat.

Ross
- Hajjaaaajj, valaki kezd rám ütni! - nevettem hangosan.

Steven
Sértődötten visszavonultam a teremhez. Ott emberré változtam, majd összeszedve a cuccaimat bezártam a termet. A mai óra elmarad.

Sabine
- Néha nekem is ki lehet hagyni a tanulást. Elvégre már nem csak arról szólnak nekem a dolgok. - mondtam mosolyogva és kinyújtottam a nyelvem rá ahogy a Frühwit ház bejáratához értünk. - Sajnos mennem kell de ha minden jól megy holnap már nem kell ennyit tanulnom. Elmehetnénk megint az unikornisokhoz. Vagy ahova szeretnéd. - mondtam rá mosolyogva. Majd miután válaszolt megcsókoltam és eltűntem az ajtó mögött.

Elisabeth
[...] 
Mikor teljesen besötétedett egy hátizsákba bepakoltam néhány holmit, majd felvettem egy fekete köpenyt. Azt terveztem hogy megpattanok a suliból mert nem volt se kedvem se értelme itt maradnom. Ahogy az ajtó felé indultam, Mary elkapta köpenyem szélét és vissza akart tartani. Csak letérdeltem hozzá és megsimogattam a fejét.
-Nem. Nem jöhetsz velem. Ki tudja hol kötök ki. Nem tudnék még rád is vigyázni. - mondtam ahogy egy kis tekercset erősítettem a nyakörvéhez. - Keresd meg Rosst és maradj vele. - mondtam majd kiléptem az ajtón és elindultam kifelé. Nagyon figyelnem kellett nehogy észre vegyenek. De mint mindig most is észre vétlen kijutottam a kastélyból és már senki nem állíthatott meg.

Ross
Éreztem, ahogy megdobban szívem mellkasomban, mikor megcsókolt, majd eltűnt az ajtó mögött. Nem tudtam megszólalni, pedig nagyon szerettem volna. Bólogatásra futotta tőlem. Aztán mosolyogva elfordultam és útnak indultam, miközben pár diák gúnyolni kezdett. A többiek már rég tudták, kihez van szerencséjük. Amikor az egyik a hajamat is meghúzta, üvöltve húztam be neki. Gond egy szál se! Az orrából a szájáig ugyan egy kis vörös csík húzódik végig, de az én felháborodásom jogos. Gyűlölöm a Frühwiteseket, egyedül Sabine ezalól a kivétel.
Már félúton lehettem a saját hálókörletembe, amikor megálltam egy folyosó ablaka előtt nézelődni. Már korom sötét volt, így aligha láttam valamit, de a csillagok fent ragyogtak az égen. Azokat bámultam, míg valami meg nem bökte az orromat. Összerezzentem.
- Hát te? Miért vagy itt? - pillantottam le a négy lábú állatra, ezután lehajoltam. Megsimogattam a fejét, de ő nem húzódott el.
- Nincs gazdád? Vagy neved véletlenül? - kérdeztem értetlenül, ám ő csak nyüszögött válaszul és csendben leült. Ekkor vettem észre valamit a nyakörvében. Meglepődve kihúztam, majd egy világosabb helyet kerestem az olvasáshoz.

Steven
A szobámba vonultam vissza. Ott csend volt, és magány. Sokáig az ágyamon feküdtem a plafont bámulva. Egyszerre több dolgon gondolkodtam. Az elmúlt napok eseményein, arra amikor rám osztották a lányt, és a mán. Fogalmam sincs, miért mondtam rá azt, amit. De már őszintén bántam.

Elisabeth
Már elég messze jártam a kastélytól így meg engedhettem magamnak, hogy kifújjam magam és lassabb tempóra váltsak. Reméltem hogy Mary megtalálta az unokaöcsémet mert egy ideje nem találkoztam vele és személyesen nem tudtam tőle bocsánatot kérni a sok kötözködésért és megköszöntem neki és a családjának hogy egyáltalán befogadtak magukhoz. Nem tudtam most hova menjek vagy egyáltalán mit csináljak.

Ross
Végül elértem egy világos helyhez: a mi klubhelyiségünk volt az, ahol sokan beszélgettek, mint mindig. Közel sétáltam az egyik fentről világító lámpa fényéhez. Az összetekert valami egy pergamen volt, egy oldalán teleírva. Liz írt benne néhány dolgot, de meglepődtem, amikor a végén megláttam, hogy megköszön mindent. Idegesen felrohantam hogy megkeressem, azonban a szobája nyitva volt.

Steven
Végül nem bírtam magamban tartani az érzéseimet. Pennát ragadva írtam egy hosszú üzenetet, majd borítékba téve lassan elindultam a lány szobája felé. Ám mikor odaértem, egy fiatal szőke hajú srác fogadott. Az ajtó nyitva volt.
- Menj arrébb! - löktem félre, azonban semmi sem fogadott a bent nyöszörgő eben kívül. Beljebb lépve felmértem a helyzetet, végül vészes sebességgel futni kezdtem,hogy megakadályozzam a lehetséges céljában Lizt, mielőtt késő lenne.

Elisabeth
Soha nem féltem a sötéttől, hisz mindenki azt mondta a lelkem is sötét mint az éjszaka. És lehet igazuk is volt. Mióta apám meghalt, nem kerestem mások társaságát, és folyton csak bántottam másokat. Nem vagyok én ide való. Jobb lesz eltűnni. Nem kellek úgy se senkinek. Gondolkodtam séta közben mikor zajt hallottam. Megtorpantam de mire feleszméltem késő volt egy thestral megriadt tőlem és sikeresen fellökött minek a hatására egy mély gödörbe zuhantam. 
- Basszus! Ilyen az én formám. - morogtam ahogy a földre csaptam. Ahogy körbe néztem rájöttem hogy egy orvvadász csapdájába zuhantam. Na, szép. Azért remélem nem a vadász vagy vadászok fognak itt rám találni. Nem lenne épp szerencsés. Pláne hogy sikerült kifordítanom a térdem. Így ki sem tudok szabadulni. Jaj Lis gondolkodj. Minden honnan kijutsz! Innen miért ne menne? Gondolkodtam és próbáltam biztatni magamat, de semmi eredménye nem volt. A sérült térdemmel nem jutottam volna ki. És rájöttem hogy nagy sz*rban voltam ott.

Steven
Átkutattam a fél kastélyt, de nem találtam meg a lányt. Néztem más házak tagjai közt, a Nagyteremben, a manók konyhájában, és egy-két rejtett zugban, amit állítólag előszeretettel használt rejtőzködésre, aztán ha tehette meglógott, akárcsak Houdini a mugliknál.
A másik feléhez nem volt erőm, sem kedvem. Felvettem a kabátom, és helyette kirohantam, miközben elkezdett szakadni az eső.

Elisabeth
Sajnálatos módon nem bírtam kijutni  gödörből, a sérült térdem miatt, és ráadásnak még az eső is elkezdett szakadni. 
- Szuper. Már csak ez hiányzott teljes a napom. - morogtam ahogy fölkeltem a gödör falának támaszkodva. Ha elég gyorsan telik meg a gödör, akkor talán ki is juthatnék innen. Bár most már azt sem bánnám ha az orvvadászok találnak meg. Csak ki jussak innen. Gondolkodtam, és a pálcám segítségével fényt varázsoltam hogy oda vezessen valakit. Köpenyem teljesen átázott, és egyre jobban lehűlt a levegő az eső hatására. - Valaki igazán jöhetne. - morogtam ahogy észre vettem hogy hamar telik a gödör csak sajnos nem egyszerűen vízzel hanem rengeteg iszapos sárral.

Steven
Halk mormogás közepette a fejemre húztam a kapucnimat. Sötét volt, ezért fényt varázsoltam a pálcámmal, hogy lássak is valamit. Hamarosan erősebbé vállt, de nem az én jóvoltomból. Körülnéztem, és megpillantottam az égen egy apró fénycsóvát.
- Jéééé, hullócsillaaag! - kurjantottam el magam, aztán lehunytam a szememet, hogy kívánjak valamit.

Elisabeth
- Basszus ezt nagyon benéztem. - Morogtam ahogy már bokáig ért az iszap. Nehéz volt talpon maradni, minden csúszott és fájt a lábam. Mindennek tetejébe még fáztam is ahogy bőrig áztam. Kezdtem úgy érezni hogy nem fog megtalálni senki. Leeresztettem a pálcámat, majd csak ott álltam a gödör közepén és az eget bámultam. Miért is? Miért is akarok segítséget hívni? Elvégre nem kellek itt senkinek. Akkor meg? Gondolkodtam de hirtelen felemeltem a kezem és még erősebb fényt küldtem az ég felé. - Segítség! Valaki segítsen! - kiabáltam, mert úgy döntöttem nem adom fel. Még be akartam olvasni annak az idiótának.

Steven
- Remélem valósággá válik - suttogtam, mikor nem érzékeltem a vékonyka fénycsóva jelenlétét, és tovább folytattam a keresést. Hirtelen valaki kiabálni kezdett. Elfutottam a fától ami mögé néztem volna, aztán megálltam, belekapaszkodva egy másiknak az ágába.
- Hú basszus, ebbe majdnem beleestem! - sóhajtottam fel. Alattam csúszós iszap volt.

Elisabeth
Lassan kezdett megint elhalványulni a fény, és nem tudtam mit tegyek. Egyfolytában próbáltam segítségért kiabálni, hátha rám bukkan valaki. Hirtelen egy nagyadag iszap zuhant valahonnan a gödörbe így kénytelen voltam hátrébb lépni. 
- Hahóóóóóóóóóóó! Van ott valaki? - kiabáltam túlharsogva az eső hangját. - Segítség! Itt vagyok lent a gödörben! - kiabáltam tovább.